Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-05 / 30. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. február 5. Á tanuló tanár Képünkön: Felek Levente mikroszkóppal az acél-szövetszerkezetet vizsgálja. (Gaál Béla felvétele) Klubkönyvtár az új lakónegyedben 0 Üzemszervező kerestetik g Cukrot — kukoricából • Lássuk, miből élünk • Lecke felnőtteknek A rádió politikai adásai főszerkesztőségének terveiből ÄLTALÄBAN a TANÄR legjellemzőbb tulajdonsága, az, hogy tanít, a tanulóé pedig az, hogy tanul. Sok esetben azonban a tanulás és a tanítás keveredik. így van ez azoknak a tanároknak az esetében, akik továbbképzik magukat, magasabb képesítést szereznek. A mezőgazdasági főiskolán tavaly még a diákok közt izgult Felek Levente, idén már szakoktató a mezőgazdasági gépek és gépüzemeltetési tanszéken. Szemináriumi foglalkozásokat vezet és gyakorlati jegyet ad azoknak a hallgatóknak, akikkel tavaly még egy padban ült. — Valóban, először kicsit furcsa, szokatlan volt a katedra másik oldaláról látni a csoportot, beszélni a tananyagról. Sok minden másképp látszik innen. Ami diákkoromban jogosnak, demokratikusnak tűnt, az moßt más megvilágításban módodosult egy kicsit. A mezőgazdasági főiskolán elsősorban kertész, növénytermesztő — és gépész szakembereket képeznek. Tanítani ritkán megy innen valaki. E kevesek közé tartozik Felek Levente is. — Nincs nagy ellentét a kettő között. Ha valaki szereti a szakmáját, akkor nemcsak a gyakorlatban foglalkozik vele szívesen, hanem elméletben is vállalja az oktatását. A fiatal tanár messziről jött Nyíregyházára. Orosházán született, az édesanyja most is ott él. Bátyja szülész-nőgyógyász szakorvos, így édesapja hivatását választotta. De őt a gépek jobban érdekelték. Érettségi után 3 évet dolgozott, volt repülőgépszerelő, gépkocsivezető, majd jelentkezett a mezőgazdasági főiskolára. A tanulást még most sem fejezte be. Az agrártudományi egyetemet végzi levelezőn. A további tervei is a tanítással kapcsolatosak. — Ha elvégzem az egyetemet, szeretnék egy-két évet dolgozni a szakmámban. Ez a gyakorlat elengedhetetlen ahhoz, hogy ne csak a „levegőbe beszéljek”, hanem közvetlen tapasztalatom is legyen a termelésről. Ezután viszont megint tanítani szeretnék. A VIZSGÁKAT éppen MOST FEJEZTE BE, február elején pedig ismét elkezdődött a tanítás. A két elfoglaltság sok időt igényel. Ami marad, kollégiumi nevelő tanári munkájának ellátására kell. — Nagyon kevés szabad időm van. A KISZ-ben is gyakran szervezünk különböző programokat, emellett a politika érdekel, nemrég vettem a harmadik világról, és a Ki tud többet? sorozatból a Szovjetunióról és az USA-ról egy-egy könyvet. Moziba, vagy a kollégiumi filmvetítésekre is szeretek lemenni. Sokan igyekeznek gyorsan befejezni a tanulást, hogy minél előbb keressenek. — Én viszont igyekszem még mindig tanulni. A mezőgazdaság is óriási léptekkel halad előre, s csak állandó továbbképzéssel, sok ismeret elsajátításával tarthatunk lépést a fejlődéssel. Tóth Kornélia A Kun Béla klubkönyvtár Nyíregyházán a legjobban működő ifjúsági klubok közé tartozik. Nemcsak klub és könyvtár — mint ahogyan a neve mutatja — tartozik hozzájuk, hanem jó néhány „kiscsoport”, ahol gyermekirodalmi színpadon, népitáncon, jógán, komoly- és könnyűzenehallgatáson kívül nemrég például nyelvtanfolyamot is indítottak. A megyében sok szakszervezeti, TIT- és egyéb fórumon lehet nyelveket tanulni. Van-e valami új ezen a tanfolyamon. — Általában alsó tagozatos gyerekek járnak ide. Ősszel indítottunk egy kezdő csoportot, de már van igény a haladóra is. A résztvevők kapnak egy speciális írógépet, ezen tanulják meg az írást. Kettős haszon; egyrészt megtanulnak gépelni, másrészt nem töltik az időt a lassú írással — mondja Gere János igazgató. Jelenleg német nyelvet tanulnak a gyerekek, de elkép-A nyíregyházi városi művelődési központ ebben az évben több olyan képzőművészeti kiállítást rendez, amelyen a városhoz és a megyéhez kötődő képzőművészek munkásságát ismerteti meg a közönséggel. A sorban az első Diószegi Balázs festőművész tárlata. Az eseménnyel a felszabadulás után Nyíregyházán megalakult Bessenyei Képzőművészeti Népfőiskola egyik alapítójára és tanárára emzelhető, hogy később újabb idegen nyelvet kezdenek oktatni a Kun Béla utcán. A „kicsik” mellett a nagyobbakra, a tinédzserekre, sőt még a huszonévesekre is gondolnak. Olyan előadásokat rendeznek — neves előadók közreműködésével — ami a fiatalokat is érdekli. Nemrég például a fogamzásgátlásról beszélgettek dr. Petruska Sára, szülész-nőgyógyász szakorvossal. Szeszmentes klubról lévén szó, sokan úgy gondolják, hogy nem is lehet igazán szórakozni, hiszen egy 18 éven felüli fiatal szombaton este szívesen meginna legalább egy üveg sört. Megoldást mégis találtak. Olyan programokat állítanak össze, ahol] nem az az elsődleges szempont, hogy mikor iszunk már, hanem olyan, ami a fiatalok érdeklődését leköti, amellett, hogy érdekes, izgalmas, szórakoztató estékről van szó. (t. k.) lékeznek. A kedd délutáni megnyitón Berecz András festőművész méltatta a mester munkásságát az egykori tanítványok nevében, elemezve1 azt a művészi pályára elindító magatartást, amely nagy hatást gyakorolt a szabadiskola résztvevőire. Diószegi Balázs csaknem harminc festményét három héten át tekinthetik meg az érdeklődők az átalakított kiállítóteremben. A következő hetek aktuális politikai műsorai a rádióban elsősorban az új ötéves terv, a konkrét feladatok megismertetésére vállalkoznak. A Falurádió például február 8- tól 14-ig a szovjet—magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködés eredményeivel foglalkozik adásaiban. Magyar és szovjet közgazdászok találkozójáról Kondor Katalin készít riportot, amelyben szó lesz az országaink közötti gazdasági kapcsolatok további lehetőségeiről is. * Gácsi Sándor „Üzemszervező kerestetik” címmel arra hívja fel a figyelmet, hogy az üzemekben olyan szakemberek kellenének, akik az adott létszámra is meg tudják szervezni a munkát, hasznosítani tudják a nemzetközi tapasztalatokat és a nem kevés belső kezdeményezést, javaslatot. A „Cukrot—kukoricából” című riport a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat és az Agárdi Állami Gazdaság közös nagy álmát ismerteti: cukrot csinálni kukoricából. Jövedelmi helyzetünket, viszonyainkat veszi górcső alá Lipovecz Iván szerkesztésében a Lássuk, miből élünk! című műsor. A közelmúltban jelent meg a Központi Statisztikai Hivatalnak a népgazdaság munkaerőmérlegéről készült kiadványa az 1975. január 1-i adatok feldolgozásával. Hazánk 10 millió 510 ezer lakosából 5 millió 86 ezer az aktív kereső, vagyis ennyien dolgoznak. Ez nemzetközi összehasonlításban is magas foglalkoztatási arányt jelent. A munkaképes korú lakosságnak már csak alig 5 százaléka nem vállal kereső foglalkozást, s számuk tovább csökken. A munkaerő-tartalék szűkülése és az újonnan állásba lépő fiatalok csökkenő száma miatt a népgazdaság már csak kevés új munkaerőre számíthat. 6—8 évvel ezelőtt évente még 100 ezer, 1974-ben már csak 12 ezer új munkaerő helyezkedett el. Néhány évig némiképp enyhítette a munkaerőhiányt a demográfiai tetőzés, Február 16-án sajtókonferencia lesz az Egészségügyi Minisztériumban. A rádió munkatársai és a meghívottak egy év után most újra felkeresik az intézményt, hogy segítségükkel mutassák be a betegellátás, az egészségügyi szervezet, az egészségügyi megelőző és felvilágosító munka pillanatnyi helyzetét. A rádió Borsányi Györgynek, a Párttörténeti Intézet tudományos főmunkatársának összeállításával emlékezik meg Kun Béla születésének 90. évfordulójáról. A Tudósportrék című sorozat első adása Kesztyűs Lóránt akadémikus érdekes tudományterületén, az immunológiát hozza közelebb a hallgatókhoz. Ma egyre többet hallani az immunrendszerről, amelyről eredetileg azt hitték csupán a szervezet védekezőmechanizmusa a behatoló baktériumokkal szemben, napjainkban azonban egyre több szó esik a rákkal való kapcsolatáról is. Pásztor Magdolna a nők egyenjogúságáról fejti ki gondolatait a Lecke felnőtteknek című műsorában. de most már csak jobb munkaszervezéssel és további gépesítéssel lehet a termelést növelni. A keresők ágankénti megoszlása továbbra is az eddigi tendenciák szerint alakul, vagyis a munkaerőnek mind kisebb hányadát köti le a mezőgazdaság, s egyre több dolgozót foglalkoztatnak a szolgáltató ágazatok. 1949-ben a keresőknek még több mint fele, 1975- ben már alig 23 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban. A kereskedelmi és a szállítás-hírközléssel kapcsolatos munkakörökben 1973 és 1975 között 35,5 ezren helyezkedtek el. Az iparban dolgozók létszáma gyakorlatilag változatlan maradt. Érdekes adat, hogy magasabb a fiatal dolgozó nők aránya, mint a férfiaké. Száz nő közül 44, száz férfi közül csak 39 a harmincéven aluli. Heg nyílt a Diószegikiállítás Nyíregyházán Ötmillió 86 ezer aktív kereső KSH-adatok a népgazdaság munkaerömérlegéröi Az öregember egy fatuskón ült az udvar hátulján, fát aprított. A felvágott galylyat gondosan egy csomóba rakta, látszott, szereti a gondos munkát. Néha egy-egy hosszabb ággal a körülötte lábatlankodó tyúkok közé csapott, de vigyázott, nehogy megüsse valamelyiküket. — Ezek is érzik az időváltozást, akár csak a varjúk, — intett az ég felé, ahol hatalmas varjúcsapat kavargóit. — Hó lesz, érzi a derekam is. Na, de hadd essen, most van itt az ideje. A fásszín hál’istennek tele van, ha jön a hideg, van mivel befűteni. Igaz, mikor nagy a hideg, az Isten is fűtheti ezt a házat, akkor sem lesz meleg. — Mikor építették? — intettem az új épület felé. — Az árvíz után. A régit elvitte a víz, muszáj volt másikat építeni. Na de menjünk beljebb, nézze meg közelebbről is, — állt fel a tuskóról. A konyhában a felesége bolti pálinkával kínált, a vendégnek jóval nagyobb pohárral töltve. — Tudja, az árvíz előtt nagy ivó volt az én emberem, de pálinkára ritkán költött. Volt a kertben egy csomó szilvafa, évente 100—150 liter pálinkát is főztünk, s ezt szinte egyedül az uram itta meg. Az árvízkor összedőlt a házunk, s az újat másik telekre kellett építeni, így az ott maradt szilvafák is elsatnyultak, elpusztultak. Azóta az én uram nem sokat pálinkázik, nem szereti, amit a boltban árulnak. Ez volt az egyetlen hasznom az árvízből, — mosolygott kesernyésen beszélgetésünk során először. — Ültetett ugyan ide is néhány szilvafát az ember, de hát mikor fordulnak még azok termőre? Néhány szemet igaz már az idén is adtak, de az ebből főzött pálinkát mi már nemigen ízleljük meg. A konyhából az üvegezett ajtón könynyen benézhettem az egyetlen szobába. A fal mellett két kopottas heverő, a sarokban fosztó húzatú fotel, középen egy asztal állt négy székkel. — A faluban sokan építettek új házat az árvíz után? — kérdeztem. — Sokan építettek, de azért nem mindenki, — piszkálta az öregember a tüzet. Az egyik volt szomszédom házát is elvitte a víz, de nem épített újat. Felköltözött Pestre a fiához. Minket is hívott a fiunk, de nem mentünk. Ha már itt leéltünk majd 70 esztendőt, csak nem bolondultunk meg, hogy itt hagyjuk a falut. Igaz ez az új ház is Olyan, — pedig csak néhány utcával került távolabb a régitől — mintha teljesen más faluban lenne. A szomszédok szinte kivétel nélkül fiatalok, még egy jót beszélgetni sem lehet velük. A régi szomszédokkal is ha találkozunk, mindig csak az öreg házak, meg a szilvafák kerülnek elő. Mikor meg kifogyunk a szóból, csak hallgatunk, mostanában meg már egyre inkább csak hallgatunk. Több mint öt év telt el az árvíz óta, s mindig a régiekről beszélni, megunja az ember. Beszélgetés közben a konyha egyik sarkában álló zsákból diót szedtek elő, törni kezdtük. A vékony, papírhéjú dió halk roppanással vált szét a kalapácsütések alatt. Mi, férfiak törtük, az öregasszony pucolta a megtört diót. — Ez is a régi telken termett, — szólalt meg az öregember. Van ott egy gyönyörű diófánk — még tán nagyapánk ültette — minden évben becsülettel szolgál bennünket. A tavaszon azt hittem, baj lesz; néhányszor kemény hideg volt, féltem, lefagy a kis dió. De hát öreg már az a fa, nem bírt vele a hideg. Ugyanúgy termett, mint máskor. Igaz, ott a hideg, a szél sem éri úgy, mint itt érné, védett helyen van, közrefogják a szilvafák. A Számos-töltés is északról határolja a telket, úgy hogy a mi portánkon ritkán járt a széL Itt bezzeg, ha megbolondul, majd elviszi a házat. Az öregasszony mégegyszer gondosan szétválogatta a szakajtókosárba került dióbelet, kiszedte a törmelékeket, a dióhéjdarabkákat. Egy ideig hallgatta férje zsörtölődését, majd mérgesen kifakadt. — Mindig azon a nyavalyás régi házon jár az esze, közben még a diótörést sem lehet rábízni. Mintha az sokkal jobb lett volna, mint ez az új. Ebbe legalább néha besüt a nap, de oda a 40 év alatt tán soha. Vagy talán a régi bútorokat sajnálod? Most, mióta a fiúnk újat hozott, még az unokák is szívesebben jönnek nyaralni. A régi ágyon soha nem szerettek aludni, kényelmetlen volt a szalmazsák. — Nehezen szokta meg ezt az újat? — fordultam az öregember felé. Hosszú hallgatás után szólalt meg. — Tudja, még a régi időkben volt nekem egy gyönyörű lovam, nagyon szerettük egymást. Pedig sokat ütöttem; mikor nem bírta a szekeret, mindig kapott. Egy pár évig együtt küszködtünk, de egyszer beteg lett az anyám, majd a fiam, el kellett adni a lovat. Itt a faluban az egyik módos gazda vette meg. Nagyon szép ló volt, jó pénzt adott érte. De nem is dolgoztatta, csak néha kocsikázott vele keresztül a falun. S a lovam tudja mit csinált? Hiába volt. ott sokkal jobb dolga, — mikor a házunk elé ért, sírva nyerített. Vissza akart jönni. A tűzre dobott dióhéj hangosan pattogott, vöröses fénnyel világította meg a lassan homályba burkolózó szobát. Az ablakon át láttuk a még mindig szüntelenül örvénylő varjútengert, néha teljesen eltakarták a nyugvóra készülő napot. A hideg, északira fordult szél leberetválta a szomszéd házak kéményéről a füstöt, .mely részeg táncba kezdett, s darabokra tépve eltűnt a semmiben. Sokáig ültünk a csendben, észre sem vettük, hogy teljesen besötétedett. Elmúlt a nap. Balogh Géza
