Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-11 / 9. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. január 11. Költözés előtt Nyíregyházán és Ilken Hűségért — lakás Elfoglalt szülők gyermekei „Nem nagyon beszélgetünk” Fiatal házasok. Tele vannak vággyal és reménnyel. Tervezgetnek: számolják a pénzt, a napokat... Békés családi otthonról álmodnak, kényelmes szobáról, amelyben vasgyúró gyermekek játszanak. Az otthonteremtés egyre többe kerül, s nekik alig van megtakarított pénzük, hiszen még frissen él bennük az első fizetés öröme és büszkesége. Jogos igényük a lakás, amelyet nem csak izgatottan, de kissé türelmetlenül is várnak. S hogy nem kell sokáig várniuk, abban nagy szerepe van munkaadójuknak és a munkahely segítőkész kollektívájának. Illés Istvánná konzervipari szakmunkásként kezdett a Nyíregyházi Konzervgyárban. Kék köpenyét fehérre cserélte, most a laboratóriumban dolgozik, minősítő. Megkönnyebbülten sóhajt: „Sokat kellett tanulnom addig, amíg a laboratóriumba, az üvegcsövek közé kerültem.” A levelezőn elvégzett szakközépiskola után technikusi oklevelet szerzett, de jelenleg is munkásnak vallja magát. A tanulását már kedvezőtlen lakáskörülmények között, kellett befejeznie: férjhez ment és a rokonokhoz költözött. Mint mondja, a Szarvas utcai régi házban heten laknak, alkalmazkodniuk kell egymáshoz, pedig most is tanul: marxista középiskolába jár. A tavaszi vizsga után újabb fordulópont következik életében: . nyßr elejébe g$tf rmeket vár..; A tizediken lesz... A szőke fiatalasszony fiatalos, szinte kitörő örömmel közli, hogy az év végi vizsgára való készülődésre és a gyermeksírásra már az új otthonban kerül sor. — Jósavárosban lesz, a tizedik emeleten. Az OTP-vel már megkötöttük a szóbeli megállapodást, az írásos szerződésre is hamarosan sor kerül. Már láttuk a másfél szobás leendő otthonunkat, néhány dolgot már a helyére képzeltünk. A beköltözést februárra terveztük. Illés István is a gyár dolgozója, festő és mázoló a karbantartóknál. A házaspár a közeli napokban a gyárnak is hűséget esküszik, így a munkáslakás árának mindössze tíz százalékát kell befizetniük belépőként. Ahogy számolgatják, ez mintegy húszezer forint lesz. A gyár húsz százalékot, tehát ennek a dupláját fizeti. — A „csekély” belépő után mire marad pénzük? — A nagy szobát azonnal berendezzük. Szőnyegre nincs gondunk, hiszen szőnyegpadlós a lakás. A kis szobát tavasszal bútorozzuk be, a gyermek igényeinek megfelelően. És ezzel révbe is jutunk. A fiatalasszony a búcsúzásnál azt mondja, hogy nemcsak a hűségre, a jobb munkára is esküt tesznek, mert a saját otthonból pihentebben, nagyobb kedvvel érkeznek majd a gyárkapuhoz. Űj ház a falu végén Nagy Gyula Gemzse és Ilk közös tsz-ének mezőgazdasági gépszerelője. A „kemény kötésű” fiatalember a ts^lrodárgl„ rfftoS ‘szirti;Skodávhl invitál á beköltözésre máris alkalmas tömblakáshoz. Ilken a falu végét jelző tábla mellett áll az új lakás, messze kimagaslik a többi épület közül. Gyusziék szintén rokonoknál laknak, pontosabban az idősebb Nagyéknál. A szülői ház csak néhány méterre van az újtól, így nem csodálkozunk, hogy a malterszagú szobában találjuk idősebb Nagynét, aki a kifagyott húst sózza, forgatja a teknőben. A hideg szobából tavasszal meleg otthon lesz. A tágas lakásban mindent aprólékosan bemutat a fiatal házigazda. (Az utóbbi szót talán idézőjelbe kellett volna tenni.) A két nagy szoba a felnőtteké és a vendégeké lesz, a harmadik, a legkisebb szoba a „trónörököst” illeti meg. Nem... még nincs útban, év végén, vagy a jövő év elején várják érkezését. Ekkora lakáson még rengeteget kell dolgozni, hogy teljesen rendben legyen. A fiatalasszonyra is sok munka vár a teljes berendezkedésig, s ez a munka lassul a napi ingázással: ifjabb Nagyné Vásárosnaményban gyógyszerészaszszisztens. A fürdőszobában például rögzítve áll a kád, de a betonozás, a festés és a takarítás még csak ezután következik. A gáztűzhely bekötésére már hónapok óta várnak, a sürgetés is munkával jár. Hátravan még azután a festés és a parkettázás. Az utómunkákhoz pénzt kér a fiatalember a tsz-től. Az elnök előtte és előttünk jelentette ki, hogy lehetőséget teremt kamatmentes kölcsönre, de csak maximum 10 ezer forintra. Ez is nagy segítség az építkezés végéhez, a házasélet kezdetéhez. Az eddig kapott segítségről halljuk a fiatalembert. Szombatonként jöttek a srácok... — Az elmúlt nyáron kezdtük a nagy munkát. Amint látják, ez egy lapos rész, rengeteg föld kellett a feltöltéséhez. A falu határán belüli fuvart teljesen ingyen kaptam. Ennek értéke lehetett jó ötezer forint. A naményi, a várdai és a baktai fuvarnak csak a felét kellett fizetnem, ami több mint tízezer forint megtakarítást jelentett. A tsz építőbrigádjától ingyen kaptam a malterkeverő gépet és az állványokat, ami szintén jelenthet egy ötezres megtakarítást. Aztán jöttek a srácok szombatonként és vasárnaponként, segítségük nem is tudom mennyit ér. — így mennyibe kerül a házépítés? — Mintegy kétszázezer forintba a fürdőszobával együtt, örvendetes ez a sok segítség, házunk városon legalább háromszázezer forintot érne... A szobák és a tágas konyha berendezését a szülők is segítik. A tsz segítsége legalább annyit ér, mint a szülőké. Nagy Gyula ezért is érzi magát a tsz-ben igazi családtagnak. Nábrádi Lajos Az apuka nyugtalanul fészkelődött az osztályfőnök rövid beszámolója alatt, szemlélgette a megjelent nyolc-tíz szülőt, az óráját nézegette. Aztán elsőnek ment oda a tanárnőhöz. — A kislányomról, Anikóról érdeklődnék... — Anikó jól tanul, nincs baj az osztályzataival, a magatartása- ellen sem volt különösebb kifogás ... — Ezt tudom, meg szoktam nézni az ellenőrzőjét. Mit tudna még mondani róla? — Gyakran meglehetősen nyegle, úgy tűnik, mintha nem nagyon érdekelné a tanulás. De hát nagyon jó eszű kislány. És így tovább. Az osztályfőnök — aki egyébként először látta a lány apját szülői értekezleten — nem tudott túl sokat mondani Anikóról, zárkózottnak, magába fordulónak ismerte Inkálíb ő szeretett volna többet megtudni tanítványáról. Az apuka azonban percek alatt ingerült lett. — Kérem, ezeket én is tudom. Ha csak ennyit tud mondani, miinek jöttem én ide?! — Azzal távozott. Egy általános iskolai osztályfőnök mesélte el a történetet a nyolcadikos kislányról, akivel beszélgettem. Apja mérnök, édesanyja irodai dolgozó. A lány végig négyesjeles tanuló volt általánosban. Könnyedén vette az akadályokat. Mi szeretnél lenni? — Sokat tanulsz ? — Nem. — Mi szeretnél lenni? — Mérnök. Gépészmérnök. — Most nyolcadik után gimnáziumba készülsz? — Persze. Aztán az egyetemre. — Ügy érzed, menni fog? — Miért ne menne? — Kik a barátnőid az osztályban vagy azon kívül? — Hát... az osztályból egy van. K Marika, ő a legjobb tanuló. A többiekkel nem nagyon barátkozom. — Mi a kedvenc időtöltésed? — Az olvasás. Sokat járok könyvtárba. — Van testvéred? — Nincs. — A szüleid segítenek a tanulásban? — Nincs rá különösebb szükségem. Meg aztán nem is túl sok idejük lenne rá ... — Miről szoktál beszélgetni édesanyáddal? — Hát mindenről. Tévéről, meg ... mindenféléről. — És apukáddal? — Vele is. Mindenről. De hát olyan nagyon nem beszélgetünk ... Amikor hazajönnek, elvégezzük anyával a házimunkát, megvacsorázunk, tévét nézünk . .. — Szoktak érdeklődni az iskoláról? — Persze. Apu mindennap megnézi az ellenőrzőmet. Kiteszem mindig az asztalra a szobában. — És arról, hogy milyen volt aznap, mit csináltatok, történt-e valami érdekes? — El szoktam mondani__ — Ki szoktál kapni? — Apa nagyon hamar mérges lesz, olyankor megpofoz. Anya mindig veszekszik vele utána. — Hányán vagytok testvérek? — Hárman. Két húgom van, az egyik ötéves, a másik hét. — Ők is ki szoktak kapni? — Á, ők még kicsik. — Egyszer megszöktél otthonról, átcsavarogtál egy éjszakát, Miért csináltad? (Anikó nyurga, kamaszodó lány. Hosszú haját babrálgatja kurta válaszai közben, gyakran megvonja a vállát. Osztálytársa] nem nagyon kedvelik, beképzeltnek tartják. Az osztályfőnöke szerint rendkívül keveset foglalkoznak vele a szülei. Elegendőnek vélik, hogy lányuk jó tanuló, már évek óta elkönyvelték, hogy mérnök lesz belőle, „vágja a matekot-fizikát”. Anikó pedig szükséges nyűgnek tartja az iskolát.) Azt mondják rólad... — Utána mi volt otthon? — Megijedtek apáék. Az osztályfőnök is eljött hozzánk. meg apa is volt többször a suliban. Anya meg sírt. — Mi a kedvenc szórakozásod ? — Hát, sokfélét szeretek. A kocsikat meg a motorokat szeretem, meg a kalandos könyveket. — Barátaid vannak? — Persze. Még idősebbek is. akik a környéken laknak. Velük szoktam lenni, focizunk. meg mászkálunk. — Szeretsz tanulni? — Nem nagyon. Amit muszáj, azt megtanulom. Még nem buktam meg semmiből! — A szüleid hol dolgoznak? — Apa katonatiszt, anya pedig boltban dolgozik. — Szoktál tőlük segítséget Sanyi kócos, mint mindig. Leszegett fejjel néz rám. egyik cipőjével a másik orrát taposgálja. Közepes tanuló. Még nem tudja, mi lesz belőle, szakmát akar tanulni. Szülei is így gondolják, pedig eredetileg középiskolába szerették volna adni. Sanyival azonban sok baj volt az általános iskolában. kérni a tanuláshoz? — Á, mindig egyedül tanulok. — Mondtad már föl otthon á leckét? — Ha egyest viszek haza. — Azt mondják rólad, rossz vagy. — Otthon mit szólnak ehhez? — Hát az ellenőrzőmbe mindig beírják az iskolában, apa pedig aláírja. Anya mindig sír, ha valami rossz jegyet vagy ilyesmit viszek haza ... utána sokszor kikérdezik ... (Sanyi nyughatatlan fiú, izeg-mozog a széken, a hirtelen mozdulatoktól meg-megrezzen. Mintha pofontól tartana. „Vagány srác”, cigarettázik, többször hiányzott igazolatlanul az iskolából. Apja panaszkodott az osztályfőnöknek: nem bír a fiával, hiába fogja szigorúan, ö elfoglalt ember, az anyja pedig mindig védelmébe veszi Sanyit, meg aztán ő is keveset tud együtt lenni a fiúval. Attól tartanak, Sanyi még belekeveredik valamibe.) Tarnavöigyi György Szerkesztőségünkhöz érkezett levelében egyik olvasónk felháborodva ír azokról a fiatalokról, akik a nagy nyilvánosság előtt szerelmeskednek, nem látnak, nem hallanak. Megengedhető-e ez a jóérzésű embereket megbotránkoztató és mind jobban elterjedő jelenség? Nem volna-e érdemes -a szülőknek, sajtónak, rendőrségnek többet foglalkozni ezzel? Közérdekű és sokat vitatott témáról van szó. Minden lapban jelent már meg — komoly vagy humoros formában írt — cikk az utcán csókolózókról. Azt hiszem, mégsem kellene ennyire elvetnie a súlvkot a levélírónak. Megváltozott a világ, felgyorsult az életritmus, változott a szemléletünk is. őszintébb és természetesebb az érzelmek kifejezése, nem rejtjük véka alá a gondolatainkat, érzéseinket. Amin tíz évvel ezelőtt még felháborodtunk volna, ma már senki nem ütközik meg. Azonban mindenben meg kell szabni a határt. Egyetértek a levélíróval abban, hogy a legszebb emberi érzést, a szerelmet nem kell a nagy nyilvánosság elé vinni, ez mindenkinek a magánügye. Viszont tisztázni kell a fogalmakat! A levélíró keverte a csókolózik, ölelkeznek, stb fogalmakat. Ma már senki nem döbben meg azon, ha két fiatal megcsókolja egymást az utcán. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy megbotránkoztató jelenetet produkáljanak a járókelők szeme láttára. Azt, hogy ki „foglalkozzon” ezekkel a fiatalokkal és ezzel a témával, nem lehet egyértelműen eldönteni. A rendőrség csak akkor vonhatja felelősségre az illetőket, ha közszemérem elleni vétséget követnek el. A szülőknek, az iskolának kell még nagyobb tekintélyre szert tenni a fiatalok előtt a komoly, tárgyilagos, őszinte beszélgetéssel, az érzelemre hatással, az erkölcsi neveléssel, hogy ne csak „prédikáljanak”, hanem tudatosítsák a fiatalokban az őszinte, jó ízlést, a helyes viselkedést. Még csak néhány éve vezették be az iskolákban a családi életre nevelés tantárgyát. A kezdet, az útkeresés után csak lassan vár-Szerelem az utcán hatunk igazi eredményt. Jó néhány fiatal véleményét megkérdeztem az ügyben. Egyikük elmondta, hogy csak a tizenévesek csókolóznak az utcán, akiknek még nincs lakásuk és egyikük otthonába sem mehetnek. A menyasszony-vőlegény, a férj-feleség már nem az utcán nyilvánítja ki az érzelmeit. Érettebb, felnőtt korban már ez a kapcsolat nem a felszínes, utcai csókolózásban jut kifejezésre. A levélíró szerint külföldön nincs ilyen probléma. Nyugati államokban még inkább, de más szocialista országokban is találkozunk hasonló jelenségekkel. Nem vagyunk sem kivételek, sem egyedi esetek. Sokkal inkább abban látom a konfliktust, hogy az idősebbek aránytalanul sokat foglalkoznak az üggyel. Azonban a tinédzsereknek sem az utcán kellene mindenki előtt kérkedniük csókjaikkal. Akkor mi sem beszélnénk ennyit erről. Tóth Kornélia Nyári hangulat télen. Virágban a Csengő- Fuxia. (Elek Emil felvétele)
