Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
1976. január 1. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Pár évvel ezelőtt úgy határoztak Nyíregyháza illetékes vezetői, hogy 1971-ben, 1975-ben és 1976-ban megemlékeznek hivatalosan is, társadalmi úton is a város három nevezetes, történelmi évfordulójáról. 1974-ben az örökváltság 150. fordulójának megünneplésére színvonalas tudományos emlékülést rendeztek, s az évforduló maradandó emléke a Kossuth téren látható szép szobor, Nagy Sándor alkotása. 1975-ben, a felszabadulás 30. évfordulójának megünneplése is sokféle módon történt, s — többek között — számtalan új létesítmény gazdagítja életünket, a város külső képét. Az évfordulók — úgy tapasztaltuk — élénk érdeklődést váltottak ki a város lakói körében is, ami örvendetes bizonyítéka annak, hogy Nyíregyházán is kialakulóban van egy rokonszenves városi tudat, mint a városkultúra része. Joggal tételezhetjük fel, hogy érdekli városunk lakóit most az is, hogy mi történt 100 évvel ezelőtt Nyíregyházán, mi az, ami miatt érdemes az eseményekre ma is visszaemlékezni. Annyit sokan tudnak, hogy ezelőtt 100 esztendővel lett Nyíregyháza — Nagykálló után és helyett — Szabolcs megye székhelye. Azt azonban már kevesen tudhatják alaposabban mérlegelni, hogy milyen körülmények és feltételek között került erre sor, s hogy milyen hatással volt a megyeszékhellyé válás Nyíregyháza további sorsára, fejlődésére. Erre a két kérdésre kívánunk az alábbiakban válaszolni. * Az a közkeletű és elterjedt felfogás, hogy azért került át 1876-ban a megyeszékhely Nagykállóból Nyíregyházára, mert Nyíregyházát ekkor már vasút kötötte össze az ország központjával, más részeivel, Nagykálló azonban a nagy vasútépítések idején elszalasztottá ezt a jó lehetőséget, s így hátrányba került Nyíregyházával szemben. Van ebben valami igazság, de a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Már csak azért is, mert az összefüggés a vasútépítés és a megyeszékhely áttétele között nem direkt, nem közvetlen. Nyíregyházára már 1858-ban begördült az első vonat, s megyeszékhellyé mégis csak majdnem két évtized múlva lett. De alig kellett várni 10 esztendőt, már Nagykállónak is volt vasútja (1887-ben), így ez önmagában nem tekinthető elégséges oknak a megyeszékhely áttételére. Az is ismeretes, hogy Szabolcs megye közgyűlése, hivatalos vezetése már évtizedekkel a vasút megépülése előtt felvetette a megyeszékhely áttételének lehetőségét és szükségességét. Olyan időben, amikor még nem hogy Nyíregyházán, Magyarországon sem indult meg a vasútépítés. A megyeszékhely áttételének gondolata majdnem egyidős Nyíregyháza újratelepítésével és dinamikus fejlődésének megindulásával. Ha a gondolat legkorábbi megfogalmazásaitól most el is tekintünk, emlékeztessünk arra, hogy 1841-ben a megyegyűlés határozatot hozott arról, hogy a megyei hatóság költözzön át Nyíregyházára. Több mint érdekes, hogy a szabolcsi megyegyűlés 1841 szeptemberében, amikor a megyeszékhely Nyíregyházára való áttétele mellett döntött, nem Nagykállóban, hanem Apagyon ülésezett. Ez azzal magyarázható, hogy a megyék székhelye a régibb korokban sohasem volt állandó. A megyei igazga'tás központja többnyire mindig ott volt, ahol az éppen tisztségét viselő alispán lakott. Csak az 1722/23. évi országgyűlésen hoznak törvényt, hogy minden megye építsen magának székházat, börtönt és levéltárat. Ennek a törvénynek az alapján, de csak a 18. század végén kerül sor a szép kállói megyeháza megépítésére. De úgy látszik, a megyei igazgatás állandó letelepedése nehezen ment még ezután is. 1841-ben pl. Zoltán János apagyi földesúr volt az alispán, ez volt a fő oka annak, hogy a megyegyűlést ott tartották. Elég érdekes az is, amivel 1841-ben a megyegyűlésen a székhely áttételét indokolták. A fő érv az volt, hogy Szabolcs megyének is régi és súlyos gondja a reá kivetett katonaelszállásolás. (Ebben az időben még alig van az országban laktanya!) Azért kellene áttenni a megye székhelyét Nyíregyházára, mert így a kállói megyeházát, a fogházzal és a megyei orvos lakásával együtt laktanyának alakíthatnák át. Hogy Nyíregyházán hova költözhet a megyegyűlés, a börtön, levéltár, stb., az komolyan nem is foglalkoztatta a közgyűlést. Mindössze annyit állapítanak meg, hogy a megyei igazgatásnak Nyíregyházára való áttétele „oly fontos és a Megye boldogu!ására tervezett eszmék kifejtésére, az előhaladó Város felvirágzására oly kedvező”, hogy „összve hangzó akarattal... a javaslatot el fogadni nem kételkedtek”. 1841-től azután szinte alig került le a napirendről a megyeszékhely áttételének ügye. Természetesen Nyíregyháza maga is egyértelműen kívánta, Nagykálló határozottan ellenezte a változtatást. A megye vezetése váltakozva foglalt állást, de a többség szíve Nyíregyháza felé húzott. Nincs itt lehetőség arra, hogy a felmerült érveket és ellenérveket sorban ismertessük és szembesítsük. Két megjegyzést azonban nem hallgathatunk el. Amikor a Nyír című, első nyíregyházi újság 1867. október 20-án foglalkozik ezzel az üggyel, a cikk írója így foglalja öszsze éryeit Nyíregyháza mellett: a város nagyon előnyös forgalmi gócpont. Utjai, vasútja Pest, Kassa, Munkács, Szatmár irányába visznek, keresztül megy rajta a híres tokaj— kolozsvári út. Nagy a piaci összeköttetése, eleven ipara, kereskedelme, takarékpénztára, főpostaállomása, 3 irányba menő távírdája, minden irányba menő gyors postakocsi járata van. Végül: ha a megye intézményei is ide kerülnek — írja a szerző — végre elérhető közelségben lesz egy mindenki által igényelt, óhajtott cél, hogy legalább a megye egy helyén várossá emelkedhet egy település. De voltak, akik nem egészen így gondolkodtak. A Nyíri Közlöny 1870. május 15. számában azt írja egy nyíregyházi polgár, hogy a városnak nem lehet más ideálja, csakis a megyei köteléktől való teljes megszabadulás. Ez a város Szabolcs megyétől törekvéseihez sohasem kapott semmi támogatást, inkább mostoha bánásmódot. Nem is igen lehet mást várni a megyétől, hiszen a polgári városi érzület az arisztokratikus (megyei) szellemmel nem egyeztethető öszsze. Nyíregyházának egyetlen komoly érdeke lehet csak: önálló törvényhatósággá válva teljesen kiszabadulni a megye befolyása alól. Sok igazság van ebben az érvelésben is. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy akkor (s mint kiderült, később is) elérhetetlen álom volt az önálló törvényhatósági jog megszerzése. Nyíregyháza megyeszékhellyé válását azonban végül is nem a helyi törekvések döntötték el. Ismeretes, hogy az 1867. évi kiegyezés utáni évtizedekben a kormányzat egyik komoly gondja volt a közigazgatás, az ország belső kormányzatának az átszervezése. Ennek egyik fontos mozzanata volt a klasszikus polgári elvek szerint a bíróságnak a közigazgatástól való elválasztása. Ezt oldotta meg, illetve ennek alapjait fektette le az 1869. IV. te., a bírói hatalom gyakorlásáról. E törvény végrehajtása során került Nyíregyházára a megyei törvényszék, 1871-ben. A kormány eme rendelkezéséből már nyilvánvaló volt, hogy a megye közigazgatási székhelyét sem fogja Nagykállóban hagyni. 1876-ban azonban nem csak az történt, hogy Szabolcs megye új székhelyet kapott. Gyökeresen átszerveződött az egész országban a megyék területi beosztása, a kiváltságolt területek, kerületek megszűntek, új megyék szerveződtek, amelyek addig nem is léteztek, mint például Hajdú megye. Szabolcs megye korábbi területének jelentékeny részét elvesztette. Az új Hajdú megyéhez kapcsolták Csegét, Balmazújvárost, Téglást, Egyeket, Nádudvart, Püspökladányt, Hajdúszovátot, Földest és Tetétlent, egy-két községet pedig Bihar megyéhez. Mindezt az 1876. XXXIII. te. rendelte el, amelyiknek 21. §-a vonatkozott reánk, s amelyik kimondotta, hogy Szabolcs megye székhelye Nyíregyháza. Hátra van még annak mérlegelése, hogy mit is jelentett Nyíregyháza számára az országgyűlés döntése, az említett törvény intézkedése. A mérlegelés indokolt, hiszen nem lehet azt állítani, hogy a megyeszékhellyé válás egyértelműen kedvező irányban befolyásolta a város további fejlődését, sorsát. Hallgassuk csak, miként vélekedett erről Krúdy Gyula, aki nemcsak ködlovagokat, meséket álmodott, hanem kitűnő társadalommegfigyelő is volt. „Nyíregyházára esőstől szakadt az áldás. Nagykállóból átköltözött a vármegye is, vele egy rajnyi elszegényedett úr, aki a megyénél hivatalnokoskodik... Hiszen ha ezek a kedélyes telekkönyvvezetők — mint például a felvidéki Virágh Aladár úr is, — ezek a struccer dohánybeváltók, a csengőlengő tisztek egy szegény városba érkeztek volna, amely városnak szüksége van az ő gázsijukra, Nyíregyházán bizonyára nagy lett volna az öröm az őslakosság körében. így azonban a régi tirpákok (Nyíregyháza őslakói) mindig csak a bajuszuk alatt dörmögtek, ha új arcot láttak meg a városban. A jó nyíregyháziak nem alaptalanul féltek a bevándorlóktól. A hivatalnoki kar ezidőtájt — tán még most is — adósságcsinálásból élt Magyarországon. A világszép Virágh Irmának éppen úgy kellett új ruha a majálisra, — vagy tán még úgyabban, mint a módos kereskedő kisasszonyoknak. A tanfelügyelő, a pénzügyi számtiszt, a megyei hivatalnok boldoggá tette azt a kecskét, ahová ruhavarrás céljából belépett. Csernyiknek, a mészárosnak, kalapot kellett emelni, ha „könyvre” vitték tőié a húst az adóhivatalnoknék. Boldognak kellett lenni annak a kávésnak, ahová a huszártisztek betették a lábukat, hogy nagyarányú kontózásba fogjanak. Ezek az állapotok sehogysem tetszettek a jó nyíregyháziaknak, akik apáiktól azt tanulták, hogy csak addig nyújtózkodjanak, ameddig takarójuk ér. Szemrehányásokat is tettek Bencs Lászlónak, az akkori polgármesternek, hogy mirevaló volt az a sok építkezés, miért kellett Nyíregyházára csődíteni azt a rengeteg éhenkórász hivatalnokot.' A verekedő tiszteket meg éppen nem álhatták a polgárok. Bencs Lászlónak minden népszerűségére szüksége volt, hogy lecsillapítsa a polgárokat, amikor például szegény Virágh Aladár telekkönyvvezető Pozsonyban fejbedurrantotta magát, miután Nyíregyházát bőségesen ellátta váltóval.” Nagyon sok igazság van Krúdy megfigyelésében, megállapításában. Röviden szólva: a megyei dzsentritársadalom rátelepedése a város parasztpolgári népességére részben segítette ugyan a befelé fordulás, a zártság feloldását, nyitottabbá tette az egész Nyíregyháza fejlődését, de „segített” abban is, hogy a korábbi puritán törekvés, tisztább polgári életforma és gondolkodás „refeudalizálódjon” Az a szemlélet nem tartható tehát, amelyik úgy gondolkodik, hogy minden, ami Nyíregyházán 1876 után történt, a megyeszékhellyé válással hozható kapcsolatba. Igaz ugyan, hogy még ugyanebben az esztendőben levelet .ír a város vezetőihez a megye alispánja. A levélben arról van szó, hogy a megyeszékhely áttételével „elodázhatatlan kötelessége a városnak oda hatni, hogy a kor igényének megfelelőleg a mindeddig mulasztott, s a város szépítésére szolgáló intézkedések sürgősen foganatosíttassanak”. Ez annál inkább szükséges, hiszen az utcák járhatatlanak, csatornázás nincs, rossz a kivilágítás, még a kellő élet- és vagyonbiztonság sincs meg. Mindezeket meg kell szüntetni, hogy Nyíregyháza kiérdemelhesse azt a megtisztelő címet: Szabolcs megye fővárosa. Kétségtelen tény, hogy a megyei hatóságok, sok állami intézmény ide kerülése nélkül talán nem lett volna olyan lendületes a múlt század végén Nyíregyháza fejlődése, építkezése, városrendezése. Nem épült volna meg a megyei bíróság, a megyei tanács, a pénzügy-igazgatóság épülete, a lovassági és gyalogsági laktanya. Mert az is igaz, hogy a városnak alig volt olyan tőkés, vagyonos polgársága, amelyik megfelelő városi építkezéssel megváltoztathatta volna a település falusias képét. A kedvező hatás tehát itt is jelentkezett. összegezve és befejezésül azt lehet mondanunk, hogy 1876. a várostörténet jelentős fordulója volt, bár a megyeszékhellyé válásnak nemcsak kedvező, hanem ezzel ellentétes hatása is volt. Hársfalvi Péter Száz éve megyeszékhely Nyíregyháza
