Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-04 / 3. szám
1976. január 4. KELET-MAGYARORSZÄG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 A sárga gömb egyre lejjebb száll. Ahogy közeledik, egyre nagyobb lesz, aztán egyszerre csak elpattant, tűzkigyók ugranak ki belőle. Még egy szemvillanás, és a fához ér. — Jaj, a bölcső... — nyöszörgi a sötét kunyhó sarkából egy báránybőrbe bu~ gyolált asszony. — Félrebeszél. Még nem tért magához — sóhajtott fel az öreg juhász. Kiverte a hamut feketére szívott, csorba pipájából és jól teletömte apróra vágott dohánnyal. — Bárányt is itattam, borjút is etettem, csak csecsemőt nem gondoztam még soha. Talán csak nem hal meg? ... A bükkös felől szél kerekedett, gyógyfüvek fűszeres illatát hozta. Az asszony kinyitotta a szemét. „Ahá, hát ez a sárga gömb. A tűz, aminél a juhászok melegednek. És a bölcső is itt van.” Megnyugodott. Kilenc esztendeig várt erre a fiúra. Mindig lányok sikeredtek. Bárcsak fiú lenne a hetedik, álmodozott a hosszú éjszakákon. Minden évben misét fog érte mondatni. És már jó előre pingálni kezdte az új bölcsőt. Most eszébe jut a zöld. Akár a hirtelen sarjadt tavaszi fű. Mint a mező, ahonnan a tanító virágot hozott neki. A zöld mellé halványsárgát festett, olyan volt, akárcsak a szántó kalászainak színe aratáskor. Aztán a barna jött, olyan, mint a tanító szeme. Két festékbe is bemártogatta az ecsetet, amig sikerült elkapnia. Szép szeme volt a tanítónak. Meleg, beszédes szempár. Amikor átadta neki a négyrét hajtott levelet, akkor is a szeme árulta el, hogy mit írt benne. Csak rá kellett nézni. — Add oda apádnak — mondta a tanító. Este, mikor körülülték az asztalt és megzörrentek a fakanalak az agyagiáiban, ő előhúzta a papírt takaros mellénykéje alól. — Apa, a tanító küldi neked ezt a levelet, kéri, hogy olvasd el. ö maga nem tudott olvasni. — Hm... No nézd csak azt a tudós szamarat. A mi Dafinárikat akarja menyecskének. Ide van írva! Dafina úgy érezte, száz tűz perzseli. Elsomfordált az asztaltól, elbújt a fészerbe. Megfordult vele a világ. Hiszen még álmában sem jutott volna eszébe, hogy a tanító menyaszszonya lehet... A fehér olyan, mint a menyasszony fátyla. Vagy mint az ura lova. Erős, fürge, hű az a ló. Azon jár el a titkos dolgai után. A tanító soha nem avatta be a dolgaiba. De egyszer azt mondta neki: — Nagy dolgok vannak készülőben. Dafina. Amilyenek még nem voltak. De te hallgass, nehogy elszóld magad valahol. És ő hallgatott. Tette asszonyi dolgát és figyelte a szíve alatt mozgó új életet. Bárcsak fiú lenne! Hogy megörvendeztesse vele az urát... Nagy dolgok ... De ha történik vele valami, ha elfogják! A hatóságok nem ismernek tréfát. — Ku-u-vikk, ku-u-vikk. — A fene ebbe a kuvikba!... Ringasd csak, fiam, erősebben ringasd. Akkor elalszik ... — szólt az öreg pásztor. Tényleg kuvik volna? A tanító azt mondta, hogy a kuvik hangján fog jelentkezni. „Jegyezd meg — mondta —, mint a kuvik!” A bölcső főié hajolt, megcsókolta a kicsit, aztán elnyelte a sötétség. Két hónapja sem volt, hogy megszületett a gyerek, amikor kitört a felkelés. Puskákkal, pisztolyokkal ugráltak elő a házakból. Lefogták a bírót és a jegyzőt, megszállták a községházát. A férje vezette őket. És hegedű szólt, és duda, még körtáncot is jártak a piactéren. De nem telt bele egy-két nap sem, és szörnyű hír érkezett: jön a katonaság. A katonák visszahelyezték tisztségébe a bírót, az írnokokat., a -jegyzőt, felgyújtották a házakat. A községháza pincéje megtelt nőkkel és öregekkel. Érte azonban nem jött senki. tj ANA RALCSEVA: Hímes, tarka bölcső A katonaság, miután lecsillapította a falut, visszatért a városba. Akkor egy este a hátsó kapun beosont az ura. Egyik karja bénán csüngött alá a nyakán átvetett piszkos kötésben. A hímes tarka bölcső fölé hajolt, borostás, sápadt arcát odadörgölte -a kisfiú arcocskájához és azt mondta: — A nagybátyám szőlője körül fogok rejtőzködni. Arrafelé jó barlangok vannak. Menj el a boltoshoz, mondd meg neki, hozza ki holnap este a pisztolyt meg a töltényeket, amit elástunk az almafája alá. Háromszor szóljon, mint a kuvik. A boltos nem volt sehol. Senki sem tudta, hova tűnt. Dafina saját maga ásta ki a pisztolyt és a töltényeket. Bebugyolálta a gyerek mellé, és kiment a szőlőbe. — Hova mész ilyen lehetetlen időben? —■ jött vele szemben Szotir, a sánta csősz. — Fokhagymát ültetni. — Be van sózva a feneked, Dafina? Nem asszonyoknak való most a határ. Dafina azonban csak ment tovább. De hirtelen, mintha a földből nőttek volna ki, katonák toppantak elé. Akik már elhagyták a falut. — Gyerünk — mondták —, te fogsz vezetni bennünket. — Hová? — Tudod te azt nagyon jól. A tanítóhoz. Dafina nem tudta, hol rejtőzik a férje. Csak annyit tudott, hogy úgy kell szólni, mint a kuvik. De ezek sohasem fogják tőle hallani a kuvik szavát. Csak a gyerekekért rettegett. — Erre bujkál? — Nem tudom. — Erre? Hallgatott. Hirtelen megvillant valami a szeme előtt, elvakította, aztán nagyon sötét lett, és ő elmerült valahová ... ár megint a sárga gömb ... — Ne, a mellemet ne! Elapad a tejem. — Apadjon el mindened, a tejed meg az egész kutyafaj zat pereputtyod! — rikácsolta az altiszt. — Közlegény, kötözze csak meg alaposan. — Aztán a gyerek felé bökött: — Sokáig úgysem bírja ki éhen ... — Hallod, megint dörög! És mekkorát villámlott... Ilyen se volt még ősszel — mondta a legény. — Ha isten segít, nem így lesz — felelte rá az öreg. — De te, hogy kerülsz ide? És honnan volt merszed idehozni őket? — Valami vinnyogást hallottam. Azt gondoltam, macska van a pusztában. Megyek a hang után, hát látom, gyerek fekszik a földön pólyában. Odébb meg a fához kötözve egy asszony. Nézem, a kötél elrágva. Az asszony nem mozdul, a feje a mellére konyul. Megérintem, meleg. Nyilván elájult, ahogy a kötélell kínlódott. Megsajnáltam őket. Felkaptam a gyereket, vállamra vettem az asszonyt és idejöttem. — Ku-u-vikk, ku-u-vikk. — Mintha nem is madár szólna — mondta a legény. — No induljunk. Ne rakj több fát a tűzre! ... Nincs már többé a sárga gömb. Eltűnt. Az éjszakai madár szava kiragadta az asszonyt a feneketlen mélységből. Kinyitotta a szemét. „Ügy fogok szólni, mint a kuvik. Két rövidet, egy hosszút.” Elkinzott arcán halvány mosoly dereng, ő az, az ura. ÉL Fordította: Zahemszky László Bolgár Írónő. A szófiai egyetem bolgár nyelv és irodalom szakát végezte. Jelenleg a targovistei megyei lap kulturális rovatának vezetője. Elbeszélései a bolgár központi és megyei lapokban jelennek meg. MEGYÉNK TÁJAIN Rákóczi-tanya, Vaja — Miért nem jött nyáron? — majdcsak mindenki ezzel a kérdéssel fogadott a Vajához tartozó Rákóczi-tanyán. — Ilyen virágosat, amilyen a mi Kossuth utcánk, még nem igen látott! Bizonyára jobb lett volna nyáron látni, mert most már nehéz visszaképzelni a hóból kikandikáló száraz őszirózsa-, petunia-, portulácska-, tátogó- és violaszárakra az ezerszínű pompát. Űj itt minden Vaja, Rákóczi-tanya, Kossuth utca. Történelmi nevek, szinte kívánkozik az elmúlt évszázadok szabadságderengető napjait idézni. De mégse: Vay Ádám kuruc generális jobbágyai késő unokáinak a 30 éve kapott szabadságban tetézve van minden addigi vágy. A majorban az utolsó múltbéli épületekben székel a termelőszövetkezet tanyai üzemegységének irodája és az ÁFÉSZ-bolt. Az ítéletet már erre az épületre is kimondták, teherautók hordják a kavicsot az új üzlet létesítéséhez. Uj itt minden, harmincévesnél fiatalabb. Sőt, már a felszabadulás utáni évtizedben épült házakat űjítgatják, a mai igények azokat már kinőtték. A Rákóczi-tanyai volt cselédek 1945-ben a hosszú rabságból, az évszázados gémberedettségből akkorát nyújtózkodtak, amilyet kevés helyen. Minden családnak .300 öles házhelyet mértek a mostani Kossuth utca két oldalán. Az utcafronton a virágoskertek versenyeznek, de hátul öt—hatszáz öleken gyümölcsösök dicsérik a gazdát. Van olyan kert, ahonnan 70—80 mázsa almát szüretelnek évente. A községi tanácson azt mondták, bármelyik lakásba — csak úgy találomra — menjek be, meglátom nem tanyai berendezést, gazdag községbe is beillő lakást találok. Vedres Imrééknél tettük fel a kérdést: van-e szegény ember az itt lakó nyolcvan család között? A válasz nagyon kurta volt: nincs. Most lett igaz az a közmondás: mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Van, akinek gazdagabb a portája, de ez a különbség elsősorban a megkeresett pénz beosztásától függ. Még a koián özvegyen maradottak vagy az olyan családok, ahol tartósan beteg a kenyérkereső sem szegények a régi értelemben. Mindenki tisztességes ruhában jár, meleg a lakás, a kenyér mellé megkerül a hús is. Szánni való, elesett ember egyáltalán nincs. Túl a napi száz forinton A Rákóczi-tanya lakói 1961-ben csatlakoztak a községi termelőszövetkezethez. Az eltelt 'másfél évtized anyagiakban is tovább gyarapította a tanyán élőket, de ennél is szembetűnőbb a szociális, kulturális változás. A tsz óta van villany és mindaz, ami a villanynyal jár, a hűtőgéptől kezdve a televízióig. A termelőszövetkezet hozott bekötő utat a tanyára. Az igazsághoz tartozik az is, hogy ebben az útban, az út menti árokásásban, a vízelvezető megépítésében sok társadalmi munkája van a tanya lakóinak is. A naményi műútról ma már könnyen jönnek be a rokoni látogatásra érkező iparba, városba származott gyerekek, testvérek gépkocsijai. De innen is egyre többen indulnak saját gépkocsin világot látni. A karácsony utáni napokon a termelőszövetkezet leltározó bizottsága dolgozott az üzemegységi irodán. A bediktált adatok öszszesítése még csak ezután történik meg. A számbavételt készítők elégedettek, habár egyedül a leltár nem mutatja a gazdagságot. Az idén is gyarapodtak gépekben, eszközökben. Készülnek a tavaszi munkára, nagy halmokban várja a műtrágya a kiszórást. A -. közössel ellentétben a háztáji portákon azonban egy dolgot kifogásolni lehet. Azért is tudják olyan szépen megóvni az utcán a virágot, mert nem jár a legelőre sem csürhe, sem csorda. Az egész tanyában nem tartanak tehenet, sertést is legtöbben csak saját vágásra. — Nehéz erre magyarázatot adni — mondja elgondolkozva Demeter Imre, aki a leltározó bizottság tagja, S egyben az egyik legrangosabb porta gazdája. Legfőbb oknak az erős, jólfizető termelőszövetkezetet említeném. Nálunk már sok évvel ezelőtt túlléptük a napi 100 forintos keresetet. Az emberek kényelmesebb életre vágynak. A burley sikere Igen, van ebben igazság. Olyan helyen, ahol a közös több húst, tejet ad mint korábban a háztájival együtt az egész község adott, nincs is baj. Sajnos ez nem általános. A húskonzervet a Rákóczi tanyai kis vegyesboltba sem mutatóba hozzák, hanem mázsa számra. Igaz, a decemberi fogyasztással nincs megelégedve a boltos, de ez a visszaesés átmeneti, a téli disznóvágások miatt van. Az állattenyésztés visszafejlődése mellett van egy hagyomány, amit nagy kedvvel, hozzáértéssel folytatnak. Ez a dohánytermesztés. Az 1961-ben alakult dohánytermesztő csapat most is együtt van. A csapat szinte változatlan, a termelés módszere, minősége azonban egészen más. Kezdetben az itt honos szabolcsi fajtát termesztették, azóta, hogy a finomabb cigarettához megfelelő dohányt kapjon az ipar — nem kis ellenkezéssel — áttértek a burley fajtára. _Azóta megszerették. Amikor a palántázó gépet megvették a dohányos csapat tagjai, majdhogynem kiűzték a traktorost a dohányföldről. Ma talán a szövetkezetből is kilépnének, mintsem hogy kézzel palántálják a dohányt. Kevesebb vitával ugyan, de tavaly szintén újítottak. A palánta egy részét a korszerűbb fóliás módszerrel nevelték. Fólia alatt — Hetvenedik évemben vagyok, tizenhét éves koromtól minden tavaszon istállótrágyából raktam a dohánymelegágyat — sorolja érveit Vedres Imre, a csapat vezetője. — Ennyi idő után nem könnyű újítani. Legutóbb, amikor az elnökkel beszéltem, azt mondtam neki: nem bánom, ha az összes palántát fólia alatt neveljük, öregségemre arra a nézetre jutottam, nem az a fontos az ember hogyan csinál egy dolgot, csak amit megfog, azt szeresse, mert másként nem sok értelme van. Errefelé a tél kegyesebb a vakációzó gyermekekhez, az ünnepek között még volt akkora hó, hogy szánkózhattak, hógolyózhattak. Különben iskolaidőben a Rákóczi-tanya csendes a gyermekek zsivalyától. A felsőtagozatosok több éve már a községi tanyai kollégiumban laknak. A kisebbek 1975 őszétől vannak kollégiumban. A szülők nem húzódoztak már úgy, mint a nagyobbak „odaadásakor”, de akadt még édesanya, aki megkérdezte: hogyan fognak ezek a kicsinyek mosakodni? Azóta hétvégeken, amikor a mikrobusz hazaviszi a gyermekeket, láthatják milyen tiszták. A szülők havonta száz forint kollégiumi díjat fizetnek, ezért teljes ellátást kapnak a gyermekek. A községi tanács havonta gyermekenként ezer forintot utal át a kollégiumnak. Nem csalódottak Mindezek csak morzsák a Rákóczitanyaiak életéből. Hadd álljon még itt két rövid vélemény. A tsz-elnök, aki tanácstagja is a tanyának: „Tudják, hogy dolgozni kell, nem csalódottak.” A tanácselnök: „Szorgalmasak a munkában, van véleményük á közdolgokról is.” Jól döntött a megyei tanács, amikor a Rákóczi-tanyát a megmaradó települések közé sorolta. Csikós Balázs
