Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-25 / 21. szám
8 KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. január 25. SZOMBATON NAGYKORÚ LETT FOGLALKOZÁSA: HÁZTARTÁSBELI IRMA LŐ, GÓÓL! A HÓDIKÖT tiszalöki gyáregységének hatalmas üzemcsarnokában Korobcsák István, a női labdarúgócsapat edzője büszkén mondja: — A szorgos kezű lányok és asszonyok közül többen a futballpályán is szorgalmasan és technikásán küzdenek. Közéjük tartozik Szabó Irma. Két éve rúgja nálunk a labdát, a tavalyelőtti kispályás kupa és a tavalyi járási bajnokság megnyerésében érdemei vannak. Erőssége a megelőző szerelés, és a pontos passzolás. Nem hisztis, nem sértődékeny, bár volt rá példa, hogy meccs közben lehívtam a pályáról. Lelkes lány, már alig várja, hogy megkezdjük a rendszeres edzéseket. A piros arcú, szökés hajú lány a „fedőgép” fölé hajol, piros színű gyermekgarbókat készít. Az erős koncentrálás az idegeket fárasztja, a görnyedt ülés fizikai fáradságot okoz. A gépek halk, de monoton zúgása szintén fárasztó lehet, ezek után még érthetőbb, hogy a kiadós edzés, az izgalmas meccs nemcsak jóleső fáradságot, de felüdülést is jelent. — Persze, nemcsak emiatt lettem labdarúgó — kezdi a beszélgetést. — Az általános iskolában kézilabdáztam, de már akkor is jobban örültem, ha nem kézzel, hanem lábbal juttattam hálóba a labdát. Az általános iskola elvégzése után nyomban az üzemben vállaltam munkát, édesanyám és a sógornőm is itt dolgozik. Sógornőm szintén focizik, nemcsak az üzemben, a pályán is megértjük egymást... — Itt pontosabban mi a foglalkozása, a sportolás mellett van-e kedve és lehetősége tanulni ? — Újonc koromban két hónapig tanultam, azóta betanított munkás vagyok. Jelenleg a tiszalöki gimnázium levelező tagozatának első osztályába járok, érettségi után szakmunkásvizsgát akarok tenni. A sportolás és a tanulás nem zárják ki egymást. Inkább az okóz nehézséget, hogy Tiszadobról járok be buszszal. Néha a vasárnapi meccsekre vonattal érkezem. — Szokott-e tornászni, kedvel-e más sportágakat? — Ha rendszeresen nem is, de gyakran tornászom. A Tiszához közel a házunk, így nem csodálkozhatnak, hogy úszni is szeretek. És nemcsak szeretek, úgy érzem, tudok is. Munka közben. — A nők általában nem nézik a tévé által közvetített meccseket. Irma, szokta.-e nézni, van-e kedvenc csapata, vagy játékosa? — Csak a jobb, az izgalmasabb, a kupákért menő - meccseket nézem meg. Régebben a Fradinak drukkoltam, most nincs kedvenc csapatom és kedvenc játékosom sincs. — Ez egyben kritika? — Annak is vehető. — A nők meccse hatvan percig tart, de addig is kell a kalória... Tud főzni? Van kedvenc étele? — Tudok és szeretek. Magyarosan, falusiasán főzök. Kedvencem a töltött káposzta. — Szülei mit szóltak, amikor két évvel ezelőtt bejelentette szándékát? — Haragudtak, mondták, hogy nem lánynak való az úgy... közönség elé' kiállni. Egy évig is eltartott, míg megbékéltek. Ez idő alatt „Dekázás” a labdával. (Elek Emil felvételei) a sérüléseimet is el kellett hallgatnom. A sikerek után szüleim megváltoztak. Irma január 17-én, szombaton ünnepelte 18. születésnapját. A legközelebbi edzésen már nagykorúként szerepel. A fényképezés előtt kissé hosszasan a tükör elé áll... Ennyi általános bevezető után gondolatban lépjünk a zöld gyepre. — Mit játszik a csapatban? — Fedezet vagyok, tehát a védőknek és a csatároknak egyaránt segítek. Ehhez sokat keli futnom, de szerencsém is van, mert bal lábbal is elég jól kezelem a labdát. Feladatom ugyanaz, mint a férfikollégáknak: összeszedem a labdát, passzolok, támadást szervezek. — Volt-e már összetűzése a játékvezetővel? — Nem. A lányok lelkesek, de higgadtak. Arra volt példa, hogy nem értettem egyet a bíró döntésével, de nem szóltam, annál inkább harcoltam. — Középpályás, de volt-e része a góllövés örömében? — Volt bizony! Nagy-nagy öröm az, ha gólt lövök. Az egyik cseles szabadrúgásgólomra szívesen emlékszem ... — Mit szól a férfiközönség megjegyzéseihez? — Ahogy terjed a női futball, úgy elmaradnak a gúnyos, élcelődő megjegyzések. Ha rossz megjegyzést hallok, elengedem a fülem mellett. — Az ellenfél csatárát ne engedje el, és kívánjuk, hogy rúgjon még sok emlékezetes gólt. — Köszönöm szépen. Nábrádi Lajos Egy fizetést kapunk, de... A kislánnyal együtt értem a piros vaskapuhoz. Rámcsodálkozott, amikor becsengettem, aztán együtt bementünk. Bevásárlószatyrában mosószerek voltak, édesanyja nagymosáshoz készült. A tágas, barátságos konyhában melegítős fiú könyökölt az asztalra, előtte tankönyvek. — A harmadik gyerek, Gyuszi iskolában van — mondta a mama, miután hellyel kínált. — Jancsi és Zsuzsi délután mennek. Helyet csinált maga mellett a hokkedlin az odafészkelődő kislánynak, Jancsi is behajtotta a történelemkönyvet. — Benne leszünk az újságban? — érdeklődött izgatottan a telt arcú, barna hajú asszony. — De hát mit tud rólunk írni? Nincs itt semmi különös... Miből telt? Moravszki János és családja Nyíregyházán, a Vég utca 23. számú házban lakik. Háromgyermekes család, az apa a megyei építőipari vállalatnál dolgozik, műhelykocsi-vezető. Felesége háztartásbeli. A gyerekek nyolc, tizenegy és tizennégy évesek. Saját házukban élnek — két szoba, konyha, fürdőszoba. Van vízvezetékük, olajbojlerük, televíziójuk, rádiójuk, mosó- és hűtőgépük, gáztűzhely áll a konyhában a spór mellett. A családfőnek van egy motorkerékpárja, ezenkívül két kerékpárral is rendelkeznek. — Egy fizetésből élnek. Miből telt minderre három gyerek mellett? — Egy fizetésből élünk? Egy fizetést kapunk havonta, igaz. De az, hogy én itthon vagyok, nem azt jelenti, hogy nem dolgozom... ahogy sokszor mondják a háztartásbeli asszonyokra. — A házimunkára gondol? — Nemcsak arra. Például: disznót tartunk. November végén vágtuk le az egyiket, most szombaton készülünk a másik vágására. Ha ez nem volna, sokkal többet kellene költenünk ennivalóra. Például a férjem ebédcsomagja... ilyentájt mindig kolbászt-szalonnát miegymást teszek neki reggel. Bérelt földön — A disznókat etetni kell... — De még mennyire... Ezért szoktunk minden évben bérelt földet, meg harmados földet fogni. Tavaly négy és fél ezer ölön dolgoztunk. Kukoricát, árpát, krumplit termelünk. szélgetünk, jönnek az ellenőrzők, az aznap történt eseményeket elmondjuk egymásnak... Utána pedig a tévé... — Ezt a házat mikor építették? És főleg: miből? — Már negyedik éve lesz a nyáron. Hogy miből? Olyan túl sokba nem került, mert közös munkával épült. Az én és a férjem testvérei között van kőműves, ács, vízvezetékszerelő... Szinte csak az anyag került pénzbe. Meg a kövezésért, csempézésért fizettünk még. Nagyon ránk fért már, azelőtt itt egy szoba-konyhás nádfedeles kis ház állt, abban laktunk öten... Kölcsönünk nincs egy fillér se, mindent a magunk erejéből csináltunk. — Azt viszont művelni kell... — Mégpedig nem akkor, amikor mi akarjuk, hanem mikor itt az ideje a vetésnek, kapálásnak, betakarításnak. Van vele bizony épp elég munkánk. — A férje dolgozik. Amint mondta, sokszor este hatighétig odavan. Tehát ezeknek a munkáknak a jó részét maga végzi el? — Ki más?! A férjem szombaton és vasárnap tud segíteni és persze az is nagyon sokat jelent. Nyáron négykor kelek... — És ma például hánykor kelt? — Fél hétkor. Reggelit készítettem a férjemnek, meg a táskáját megraktam. Ö hét után indult. Akkor én elrendeztem a jószágot, Gyula felkelt, reggelit adtam neki, ő nyolcra jár, nincs messze az iskolájuk. Tüzet raktam a konyhában — tudja, épp most fogyott ki a gáz, de egyébként is használóm a '■ sport;1 mért fűtök is veié... A többi gyerek is megreggelizett, nekiláttam rendbe tenni a lakást. Ezután máskor az ebédfőzés jön, de ma hétfő van, maradt hát vasárnapról. Ezért szoktam mindig hétfő délelőtt nagymosást csinálni. Ebéd után mosogatás... no, és ekkor szokott egy kis pihenőm lenni. Ha kedvem van, kézimunkázom. Aztán salakolás, tűzrakás a cserépkályhába, a vacsora előkészítése... A férjem fél hat, hat körül jön. Az útviszonyoktól függ, mert járják a megyét. Vacsora alatt meg után végre együtt van a család, be-Csak úgy vihetjük valamire... — A festés is saját munka? — pillantok körül a szakemberkézre valló falakon. — Az bizony — csillan fel az asszony szeme. — Méghozzá az én munkám! Tudja, nagyon szeretek meszelni, meg festeni. Szoktam én nyáron máshová is járni festeni. Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy pénzhez jussunk, csak úgy vihetjük valamire... — A kézimunkán kívül van-e valamilyen más szórakozása ? — Háát... a tévében a filmeket szeretem. Különösen a sorozatokat. Meg aztán néha elolvasom az újságot, a Kelet-Magyarországot járatjuk... De tudja — hajóí'előre'— azt tervezgetjük, hogy jó volna egy használt kocsit venni... A gyerekek olyan szívesen mennének kirándulni... Tarnavölgyi György NŐK A KALLUXBAN Blczkó Lászlóné felsőrészragasztást végez, Holdas! Jánosáé (Jobbról) hőprésgépen hasonló munkafolyamatot lát eL Szabolcs megye könnyűipari termelésében jelentős szerepet tölt be a cipőipar. Női, férfi cipőink Európa számos országában keresett termék. Ma már több mint 3 millió pár lábbelit készítenek a szövetkezei iparban a vállalatoknál. Ebben a jelentős munkában fontos szerepet töltenek be a nők. Munkájuk nap mint nap könnyebbé válik a korszerű célgépek üzembe helyezésével. A nagykállói Kallux Cipőipari Szövetkezetben nagy gondot fordítanak az új gépek beszerzésére és rövid időn belül munkába állítják. A szövetkezet dolgozóinak 70 százaléka női mun-Pe rencxl Magdolna betanított dolgozó egy nagy teljesítményű géppel műmakonként 75»—MS pár eipő riglizését végzi eL kás. Ebben az évben 300 ezer pár cipőt gyártanak, 10 százalékát tőkés exportra, közel 250 ezer pár cipőt szocialista országok megrendelésére készítenek. (Elek Emil képriportja) Horváth Julianna —»m»«mfcáa a Lenin szocialista brigád tagja a cipőfelsőrész kórflltűzését végzi
