Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-03 / 2. szám

4 KELET-MAGYARORSZAG 1976. január 3. Kuba születésnapja Yan valami szép jel­kép abban, hogy Kuba népe éppen az újesztendő napján ün­nepli — ünnepelheti — szabadsága születésnap­ját. 1959 szilveszter éjsza­káján sfcállt fel a négy­­motoros Constellation tí­pusú amerikai repülőgép, hogy madeirái luxusszám­űzetésbe vigye, nyolcszáz­millió dollárnyi rablóit értékkel együtt Fulgencio Batistát, a külföldi mono­póliumok bábját, az or­szág diktátorát. Január elsején diadal­masan bevonult Havanná­ba a Sierra Maestra he­gyeiből lezúdult forrada­lom. Amikor Washington­ban felismerték, hogy a havannai változás ezúttal nem a Latin-Amerikában megszokott személycsere, hanem igazi társadalmi robbanás eredménye, úgy döntöttek, hogy megfojt­ják a fiatal népi rendszert. Erre elméletben minden lehetőségük megvolt. 1975 meghozta ennek a kísérletnek a teljes kudar­cát is: ma a földkerekség csaknem száz országának van diplomáciai képvi­selete az amerikaiak által „karanténre” ítélt Kubá­ban — és szaporodik az olyan szervezetek száma Latin-Amerikában, amely­nek Havanna megbecsült tagja, de amelybe Wash­ingtont nem engedték be. Mindez nagyszerű ala­pot jelentett a fej­lődés motorja, a Fi­del Castro Ruz által veze­tett Kubai Kommunista Párt első kongresszusa számára. Ennek a kong­resszusnak — a kubai el­ső titkárnak a Magyar Te levízióban hallott szavai szerint — egyik legbecsül­­tebb, legnépszerűbb ven­dége volt Kádár János. Kubai látogatása a nagy nemzeti ünnep küszöbén méltó megnyilvánulása volt népünk rokonszenvé­­nek, egyre fejlődő baráti­­testvéri kapcsolatainknak. Az esztendő első napján, az új Kuba születésnapján őszinte szeretettel, kívá­nunk további sikereket, még boldogabb esztendő­ket Kuba népének. December 31-én aláírták Moszkvában az öt évre szóló szovjet—NDK árucsere-forgalmi megállapodást. Ké­pünkön: a két külkereskedelmi miniszter a megálla­podás aláírása után. (Kelet-M agyarország telefoto) Incidens egy portói börtönben Péntekre virradó éjszaka mintegy kétezres tömeg tün­tetést rendezett a portói Cus­­toias börtön előtt, követelve: bocsássák szabadon azt a 137 foglyot — közkatonákat és tiszteket — akiket a novem­beri katonai lázadásban való részvétel vádjával tartóztat­tak le. A tüntetők többségükben a foglyok rokonai voltak. Mint egy katonai szóvivő közölte, a tömeg először kövekkel do­bálta meg a börtönőrséget, majd a tüntetők felől néhány pisztolylövés is eldörrent, er­re a börtönőrség és a nem­zeti gárda tagjai néhány ri­asztólövés után géppisztoly­sorozatot eresztettek a bör­tön kapuja előtt összegyűlt emberekbe. A tüntetők közül három ember azonnal meg­halt, többen megsebesültek. Néhány órával később is­meretlen tettesek egy robogó kocsiból bombát hajítottak a nemzeti gárda portói székhá­zára, a roobanás enyhén meg­rongálta az épület bejáratát. Hírügynökségi jelentések szerint ugyancsak péntekre virradó éjszaka a portóihoz hasonló tűnte: és zajlott le a lisszaboni Caxias börtön előtt. Ott a levegőbe leadott riasztólövésekkel oszlották szét a tömeget. Indonéz hajók lövik a kelet-timori partokat Nicolaö Lobato, a Kelet-ti­mori Demokratikus Népi Köz­társaság miniszterelnöke teg­nap egy Darwinban fogott rá­dióadásban elmodotta, Kelet- Timor a pusztulás képét mu­tatja. Az indonéz erők had­műveleteik során harckocsi­kat, páncélozott járműveket és ágyúkat használnak. Az in­donéz hajók naponta ágyúz­­zák a parti városokat. Indonéziá azt gondolta, hogy „pár óra alatt” lerohanja Ke­­let-Timort, de az ország népe szembeszállt a támadókkal, s ők nagy veszteségeik megtor­lásául ártatlan embereket gyilkolnak — mondotta Lo­bato. Becslése szerint decem­ber 7-e, a támadás megindí­tása óta az indonéz csapatok mintegy tízezer embert ve­szítettek. Egy nagy német forradalmár emlékére a német és a nemzet­közi kommunista mozgalom 100 esz­­esztendeje született kiemelkedő alakjának, Wil­helm Piecknek megadatott, hogy élete céljáért, ne csak harcolhasson, de megvaló­sítva is lássa azt. Nagyon fiatalon kapcso­latba került a munkásmoz­galommal. 1894-ben a szak­­szervezetnek, 1895-ben a szociáldemokrata pártnak lett a tagja és mindkét szer­vezetben egyre magasabb tisztségeket töltött be. A szociáldemokrata pár­ton belül W. Pieck ahhoz a baloldalhoz tartozott, amely határozottan és kitartóan fellépett a német imperia­lizmus hódító, háborús ter­veivel szemben. Az első vi­lágháború idején pedig'Rosa Luxemburggal, Clara Zet­­kinnel, Kari Liebknechttel, Franz Mehringgel együtt harcolt a jobboldali szociál­demokrácia revizionista, szociálsoviniszta, háborút támogató politikája ellen. A háború alatti forradal­mi tevékenységéért először katonai szolgálatra hívták be, majd 1917-ben letartóz­tatták és hadbíróság elé ál­lították. Innen sikerült meg­szöknie és 1917 októberétől illegalitásban Berlinben, majd .a Spartacus szövet­ség vezetőségének határoza­ta alapján 1918 októberéig Hollandiában élt. Németország kommunista pártja egyik alapító tagja, az 1918. december 30-a és 1919. január 1-e között meg­tartott alapító kongresszus munkáját irányító két elnök egyike volt. Nagymértékben hozzájárult a párt szervezet: kiépítéséhez és megerősíté­séhez. 1921. és 1923. között Clara Zetkinnel és másokkal együtt fontos szerepet ját­szott abban, hogy ebben az időszakban sikerült megfé­kezni a párton belüli balos, szektás, álforradalmi erőket és sikerült elfogadtatni a lenini egységfrontpolitikát. 1924—1925-ben fellépett a párt ultrabaloldali vezetése ellen, és annak eltávolítása után jelentős részt vállalt egy valódi lenini tömegpo­litika megvalósításában. Wilhelm Pieck rendkívül gazdag forradalmi tapaszta­latait ismerte el a kommu­nista mozgalom nemzetközi szervezete, a Kommunista Internacionálé, amikor 1921- ben, 1928-ban ’ és 1930-ban a Komintern végrehajtó bi­zottságába, 1931-ben pedig a végrehajtó bizottság elnök­ségébe és politikai titkár­ságába választotta be, ame­lyeknek egészen 1943-ig, a Komintern feloszlatásáig tagja maradt. 1932 májusától, mint az NKP KB titkárságának pót­tagja, ő felelt a párt egész parlamenti tevékenységéért, s ő volt a porosz tartományi gyűlés kommunista frakció­jának elnöke is. E tisztsé­geiben is fáradhatatlanul küzdött a polgári demokrá­cia fokozatos leépítése és a fasiszta d'ktatúra létrehozá­sa ellen, az antifasiszta egy­ségfront megteremtéséért. Hitler hatalomra jutása és Ernst Thälmann letar­tóztatása után a Központi Bizottság az akkor 57 éves Wilhelm Piecket bízta meg a párt vezetésével. 1935 júliusában, a Ko­mintern VII. kongresszusán W. Pieck tartotta a végre­hajtó bizottság bészámoló­­ját, amely rendkívül kriti­kusan felülvizsgálta az 1928 után elkövetett szektás hi-' bákat, elítélte a fasizmus veszélyének lebecsülését, a szociálfasizmus politikáját és hangsúlyozta a széles tö­megek megnyerésének, az antifasiszta és háborúellenes egység- és népfrontpolitika megvalósításának, s a pol­gári demokráciának a fasiz­mussal szembeni megvédé­sének szükségességét. A második világháború idején, miután a náci Né­metország megtámadta a Szovjetuniót, W. Pieck számtalan cikkben és rádió­beszédben leplezte le a né­met imperializmus hódító törekvéseit és szólította fel a német népet, hogy har­coljon a fasiszta diktatúra ellen. 1943-ban részt vett a „Szabad Németország” Nem­zeti Bizottságának létreho­zásában, amely antifasiszta felvilágosító munkát folyta­tott a né.net hadifoglyok körében. 1945 júliusában tért haza Moszkvából Berlinbe, ahol vezető szerepet játszott a német kommunista és szo­ciáldemokrata párt egyesü­léséből létrejött egységes munkáspárt, a Német Szo­cialista Egységpárt megte­remtésében, az új német ál­lam felépítésében. 1949-ben, az NDK meg­alakulásakor Wilhelm Piecket a történelem első munkás-paraszt német álla­mának elnökévé választot­ták, e tisztét egészen — 1960-ban bekövetkezett — haláláig betöltötte. P. J. A CIA zsoldosokat toboroz Angolába A CIA amerikai hírszerző szervezet „közvetve” volt amerikai katonákat tobo­roz, kiképzi és Dél-Afriká­­ba irányítja, könnyű- és ne­hézfegyverekkel látja el őket — közölte pénteki szá­mában a Christian Science Monitor című tekintélyes bostoni lap.-Az elmúlt három hónapban háromszáz ame­rikai katona távozott az Egyesült Államokból, s a szakadár csoportok oldalán máris Angolában harcol, további háromszáz pedig „készén áll” az indulásra, mihelyt a CIA-nak sikerül további pénzalapokat szerez­nie. A lap információját szinte azonnal cáfolattal próbálta ellensúlyozni a Fehér Ház, a CIA és Pentagon. John Carlson fehérházi helyet­tes szóvivő szerint az infor­máció minden alapot nélkü­löz. A CIA által toborzott zsoldosok a . polgárháború sújtotta ország déli és észa­ki részében az Unita szaka­dár mozgalom oldalán har­colnak. Az Egyesült Államokban pilótákat is toboroznak fe­délzeti fegyverekkel ellá­tott helikopterek számára, s 13 ilyen helikopter Francia­­országból máris elindult — Dél-Afrikán át — Angolába. A zsoldosok parancsnoka Észak-Angolában egy belga származású amerikai. Szo­rosan együttműködnek a szakadár Unitaával, s szövet­ségeseivel, az FNLA-val. Egy másik, indulásra készenál­­ló csoport vezetője francia származású amerikai. Kürti András: 22. V. fejezet TÁRGYALÁS A TÖRPÉVEL Megzörrennek a bokrok, s megérkeznek a tisztásra Nagy Erik, Ilse és a cseme­téjük, a Kis Erik. Az apró férfiú csupa maszat, lehor­­gasztott fejjel slattyog a két őrzője között, görnyedt vál­lán tizenéves élete minden keserű csalódásának, szörnyű nyomorúságának terhe. — A strandon fogtuk el — meséli az anyja. — Beásta magát a homokba, csak az orra meg a szeme volt kint. ítéletnapig sem találjuk meg, ha egy darázs nem száll a nózijára. Elhoztuk magunk­kal, hogy szem előtt legyen. Nem baj ? — Nem csak hogy nem baj — mondom egy újabb sugallat hatására —, hanem éppen ő rá van most a legin­kább szükség a tervem meg­valósításához. Általános meglepődés. Várakozásteljes izgalom az arcokon. — Igen, igen — folytatom —, tudniillik mégiscsak tá­madt valami ötletem. Talán megoldom vele az önök Tör­pe-ügyét. Minthogy azonban végrehajtása néhány apróbb büntetendő cselekményt is elkerülhetetlenné tesz Kis Eriket szemeltem ki bűnse­gédemnek. Ha rajta vesz­tünk, az esetleges büntetést ó úszhatja meg a legolcsób­ban, minthogy kiskorú. — Olyan veszélyes a vál­lalkozás ? — érdeklődik ijedten Ilse, és magához szo­rítja szeplősképű cinkosje­löltemet. — Nagyon — mondom és megnyugtatóan kacsintok. — De azért van esélye, hogy rendkívüli ügyességgel és bátorsággal kivágja magát a bajból. A részleteket sajnos nem közölhetem önökkel, azok csak kettőnkre tartoz­nak. Kérem, hagyjanak ma­gunkra. Mindnyájan a faházikó mögé húzódnak, ketten ma­radunk Kis Erikkel. — Értesz németül, ugye? — kérdem. Boldogan bólint, szeplői csak úgy lángolnak a ka­landvágytól. Helyet mutatok neki mel­lettem a gyepen, lekuporo­dik, a füléhez hajolok, el­mondom, hogy mi lesz a fel­adata. Ugrik fel, már rohanna is. Visszanyomom. — Semmi kapkodás! Előbb gondolkozz! Tervezd el ma­gadban, hogy mely helyekre mész, lehetőleg közeliekre. Aztán megfelelő szállítóal­kalmatosságot is kell szerez­ned. Vésd jól az eszedbe, csak kicsikről lehet szó! Na­gyon vigyázz, nehogy valami bajuk essék. És a jelet se feledd! Megmarkolja az állát, ösz­­szeráncolja a bőrt a hom­lokán, a szeplők egymásra ugranak. Pillantása a tá­volba réved. Töpreng. Tak­tikáról és stratégiáról... An­nak idején a nagy dán ki­rály, Győzelmes Valdemár is bizonyára hasonló pózban meditált, mielőtt hadra kelt a vendek ellen, hogy kitágít­sa országa határait. Aztán kisimul a homloka, helyükre kerülnek a szep­lők, a kölyök rám emeli por­celánkék szemét. Mindent megfontolt, mindent meg­gondolt. Kész a feladat vég­rehajtására. Feltápászkodom a fűről én is. Bal kezemmel összefogom a plédet, a jobbomat némán feléje nyújtom. Keményen megrázza. Elszánt férfiak bú­csúja, akik történelmi je­lentőségű tettekre egyesítet­ték erőiket és a sírig bíznak egymásban. Egy másodperc, és már be is szaladt a fészerbe. A kö­vetkező másodpercben már elő is bukkan, üres zsák a hóna alatt, fedeles kiskosár a karján. A harmadik má­sodperc: eltűnik a bokrok között. Renate és barátai előszál­lingóztak, körém gyűlnek. Senki nem szól, nem kérdez, csak tekintetükből süt felém az emésztő kíváncsiság. Csend. Élvezem a helyze­tet. Itt én lettem a főrende­ző. — Most mi a teendő? — érdeklődik végül is Ilse, és arra néz, ahol Kis Erik fel­szívódott. — Semmi különös — fele­lem. — Megvárjuk, amíg a fiú visszatér. Egy órába is betellhet. Mivel a ruhám megszáradt, szíves engedel­­mükkel én most elvonulok, és átöltözöm. A viszontlátás­ra hölgyeim és uraim! Indulnék az ágakon szá­radó holmim felé, de Rena­te utánam kap, minek kö­vetkeztében majdnem lecsú­szik rólam a takaró. Csepp híja, hogy nem változik ön­kénytelen sztriptízzé kitű­nően megkomponált drámai jelenetem. — Tibiké — könyörög a lány —, ezt nem teheted ve­lünk! Hogy semmit sem kö­zölsz az ötletedből. Engem megöl a kíváncsiság. Megér­tem, hogy az egész tervedet nem árulod el, kudarc ese­tén egyedül akarod vállalni a felelősséget... — Vagy siker esetén egye­dül a dicsőséget és a ... — morogja Hans Aakjaer, de Renate megsemmisítő pil­lantása belé fojtja a szót. — Rendben van — mon­dom nagylelkűen és megiga­zítom magamon a pokrócot. Remélem, úgy nézek ki ben­ne, mint egy elszegényedett római patrícius, akinek már tisztességes tógára sem fut­ja ugyan, de viselkedése mégis méltóságteljes és nyá­jas. — Az ötletet sem árul­hatom el. Nem mártírkodás­ból, lovagiasságból,'nein is dicsőségvágyból. Egyszerűen azért, mert újságírói tapasz­talatomból tudom, hogy az az ötlet, amelyről az ember fecseg, mielőtt megírná, ve­szít erejéből, hatékonyságá­ból. Márpedig az írás is a megvalósításnak egy fajtája. Viszont elmesélhetek egy analóg történetet, amiből kö­vetkeztethetsz tervem jel­legére. Megelégszel ezzel? Renate hálásan csippent a szemével. — Már nem is tudom — kezdem a sztorit —, kitől hallottam, lehet, hogy olvas­tam. Egy kibernetikus au­tomatáról szól. Olyan jól megtanult sakkozni, hogy sorra győzött le nagyhírű mestereket. Aztán leült vele játszani egy mókás fickó, aki tisztában volt vele, hogy semmi nyerőesélye nincsen, ö kezdett fehérrel. Kilépett huszárával. A masina is hú­zott valamit. Emberünk er­re fogja a huszárt és visz­­szateszi az alaphelyzetbe. Oda, ahol eredetileg is állt. A zseniális készülék, amely rengeteg megnyitást ismert, ilyesmivel még soha nem ta­lálkozott. Két lépés után az ellenfél hadrendje ugyanaz volt, mint kezdéskor! Hol itt a logika! Az automata képtelen volt megérteni az esetet, először csörgött, sis­­tergett, füstölt, aztán ki­kapcsolta magát. Sokkot ka­pott, feladta a partit. Ez minden. Én is zavarba, ho­zom, sokkolom az egész ki­­baut rendszert, aztán meg­zsarolom a Törpét. Alábecsültem Kis Erik bűnöző tehetségét. Még fél óra sem telt bele, felhang­zott a megbeszélt jel a dísz­­sövény mögül. 3 rövid fütty. Tehát az első akció sikerrel járt! Akkorra én már felöltöz­tem, visszatértem a társa­sághoz és közömbös dol­gokról beszélgettünk, mint­hogy a küszöbön álló had­műveletről normális ruhá­ban sem voltam hajlandó nyilatkozni. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom