Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-01 / 1. szám

1976. január 1. KELET-MAGYARORSZÁG 11 ÉJFÉLI TELEX ÍCV ÍRTUNK ’75-ßf/V Megyénkhöz Tállyain Falu. Határában mogyoró­bokor, melyet még Szva­­topluk szúrt le, amikor szalonnát sütött egy kelta fazekassal, akinek csont­ját most ásta ki a tsz zárt üze­mében működő Steiger. A bo­kor tetején egy a 2436 tv-an­­tenna közül. Mert ez már ilyen falu. Változott az élet. Min­den második ember újságot, minden harmadik folyóiratot, minden negyedik pénzt olvas. Tettek is az ingázás ügyében! Úgy ám! Felállítottak egy tor­ziós ingát. Persze nem azért fejlődés a fejlődés, hogy ne hasson. A szomszéd faluban re­­torzióst csináltak. Amúgy is­tenigazában. A pompás piros puszpáng­­bokor mellett áll Nagy Roland, egyszerű, de öntudatos. Meg­­közművelt fejében kósza gon­dolatok röppennek ide s tova. — Nemaddiga! Ha forró a fe­jem, akikor már fridzsiderbe dugom. Nem úgy mint a strucc. Mert van nekünk, olyan a la­káskultúránk, hogy még a nyárkonyhában is kínai vázá­ban áll a moslék. Közben a fe­nyőfa bólogat, mert öreg és bölcs, benne az egész kikelet, úgyannyira, hogy majdnem ki­kellett vágni. Tövestül. A taní­tó rábólint. Olyan busa a feje, mint egy fagyöngy a tiszai fü­zes rekettyés ingoványában. Megrázza magát, fröccsen a tinta róla, kéken és örvende­­zően. — Ah! a tankötelezett­ség! Szép dolog. Jó dolog. Do­log. Nekem ez a véleményem. Mert vankie az is. A kombájn kusza kukoricá­ba kúszik keményen. Rajta Nagy Emánuel. Kiváló Emá­­nuel. Többszörös magyar fiú. Hetvenkét éves. Mert itt jó ám az átlagéletkor. Jó magas. — Sok nyarat megéltem már. De ilyen ősz még sosem volt, mint ez a tél — csurrantja bőkezűen bölcsességét. Sercint is egyet, igazi magyarost. Talán ezért is kellett most befejeznem a harmadik osztályt. Maga elé néz. Mert hátrafordulni nem tud. Porckorongsérve van, amit állampolgári jogon gyógyít itt is az orvos, aki kéthavonta ér ide. De sebaj! Van neki házi­patikája, hej, de házipatikája. Népdal születik a traktoron, a disznótoron, mert vágnak itt disznót, nem is egyet, és ehhez jó képet is vágnak, széles, de­rűs, kun-magyar-tatár szemü­ket ráncosán összehúzva. Táj ez, szép, és sohanemvolt, ahol a Tisza öleli körbe a Szamost, hogy aztán a Túr siető ágával Kraszna bogával szorongassák a lélekvirágot. Szeretem ezt a tájat. Meg a háztájat. Amit ott osztanak a Bodros dűlő mé­lyén, a tó fenekén, teringette. Nem is tüdők elszakadni innen, felbúgnak a régi hangok. És írok a Tájhivatalnak, hogy küldjenek még sok ilyen tájat, melyben a múlt jövőt idéző rengetege a ma valósága. B. L. Az utolsó fő runt Ha megfigyelte a kedves olvasó, egész évi Fórumunk sok visszás­ságot fonákságot tesz szóvá. A recept rendkívül egyszerű: az olvasó meglát, észrevesz valamit, tollat ragad és elküldi szerkesztőségünknek. Mit teszünk mi? Válogatunk. A levelek egy része a legilletékesebb helyre, oda kerül, ahol gyorsan intézkednek, reagálnak rá, másik ré­sze szerdai lapunk hetedik oldalán lát napvilágot: ezekre a legkü­lönbözőbb időben válaszol az illetékes. Most más módot választunk: a beküldött észrevételekről először megkérdeztük az Illetékest. így a kérdésre mindjárt a választ is leírhatjuk. Lássunk néhányat. Olvasó: Nyíregyházán, a Ta­nácsköztársaság téren azokat a szökőkútnak csúfolt, egész nyáron nem működő kis mi­csodákat „téliesítették”, ugyan­akkor a Benczúr téri Vénusz meztelenül állja a téli hideget. Szeretném tudni, miért? Illetékes: Megkérdeztük; Nem fázik! Olvasó: Csak tudnám, miféle protekció alapján osztják el Nyíregyházán azt a meleget, amit a hőerőmű mindennap odazúdít az ingatlankezelő nya­kára? A város egyik részén ugyanis meg lehet fagyni, a másik részen pedig hőgutát kapnak a lakók. A kérdés; mi­kor lesz egyforma az elbírá­lás? Illetékes: A nagy francia köl­tő, Petőfi Sándor szavaival vá­laszolunk: Ha majd a hőség kosarából mindenki egyaránt vehet... Olvasó: Külpolitikai érdek­lődésű ember vagyok, de mivel nincs térképem, sajnos sokszor nem tudok eligazodni az ese­mények helyszínét illetően. Ké­rem, írják meg nekem: hol van Dél-Maluku? Illetékes: Szemben északkal! Olvasó: Még ilyen szemér­mes várost, mint Nyíregyháza, nem is láttam. Állandóan fi­gyelem, mit írnak az új beru­házásokról, de még egy fél­mondatban sem említették so­ha, hogy valahol nyilvános il­lemhelyet építenének. Felfázott ember lévén kérdezem, szo­rult helyzetben így mi a teen­dő? Illetékes: Hordjon jégeralsót, az nehezen ereszti át a vizet! Olvasó: A közelfnúitban a televízió egy színművet közve­tített valamelyik fővárosi szín­házból. A darabot nem láttam, mert mindjárt az elején elrom­lott a tévém. Feltűnt azonban, hogy a bemondó még a közve­títés megkezdése előtt bemond­ta: a felvétel közönség nélkül készült. Szeretném tudni, mi­ért? Illetékes: Ha látta volna a darabot, nem kérdezné! Olvasó: Néhány hónapja tel­jesen józanul a megengedett 60 kilométer helyett 67 kilomé­teres sebességgel vezettem ko­csimat, s ezért 2000 forintra megbüntettek. A napokban fel­törték a garázsomat, ellopták a kocsimat, s a részegen, jogosít­vány nélkül vezető tolvaj — aki még karambolozott is vele — felfüggesztett börtönt és mindössze ezer forint pénzbün­tetést kapott. Igazságosnak tartják ezt? Illetékes: Igen! Nem lehet elvárni egy jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalembertől, hogy ismerje a KRESZ-t. Azt sem kívánhatja tőle, hogy né­hány perc alatt tökéletesen megismerje az ön kocsiját. Kü­lönben részegen ön sem úszná meg karambol nélkül. Olvasó: Én a szerkesztőség­től kérdeznék valamit. Szeret­tem volna hozzászólni az or­vosokról szóló honoráriumvi­tához, de rendkívül gyorsan le­zárták az ügyet. Vajon miért? Illetékes: Kollégánk, aki az üggyel foglalkozott, kezdődő influenzájával orvoshoz for­dult. A rendelőből kórházba szállították, ahol azonnal vak­bélműtétet hajtottak végre rajta. Kollégánk azóta munka­­képtelen, mert az orvos a tőle kapott honoráriumot a kivett vakbél helyére varrta. Száz fo­rint volt. Fémtizesekben. B. J. HUMOR - HUMOR - HUMOR Búfelejtő a Kék Madárban JB JB ég néhány perc és vége. Az óévnek. Itt, a Kék Madár IwV nevű mulatóban, amikor e sorokat éppen betáplá­­# W ■ lom a telexgépbe, már minden és mindenki a feje tetején áll. A pezsgősüvegek dugóitól hullani kezd a vakolat, a prímás vonóját félrevezetik a beletűzött pirosa/c és lilák, a vendégek túlnyomó része becsavarodott — a kon­fettibe. Az est folyamán sikerült megszólaltatnom a vendégek közül néhány embert arról, hogy a búfelejtőt milyen hetven­­ötös kudarcra fogyasztotta. BU BALÁZS PANASZFEL VEVŐ: — Nekem az okozta a legnagyobb szomorúságot 1975-ben, hogy bár úton-útfélen annyian siránkoztak ezért is, azért is, az én forgalmam nem emelkedett a szerényen tervezett mértékben sem. A fene se érti, kérem, manapság az embereket. A panasziroda nem du­kál nekik, inkább a folyosón, meg a ...hogyismondjam csak, azon a bizonyos helyen terjesztik be kifogásukat, nyafogásu­­kat, teljesen megfeledkeznek arról, hogy nekem is van ter­vem, amit ha nem teljesítek, ugrik a jutalmam. Nekem, ké­rem, elhiheti, hogy okom van a ma esti ivásra, hiszen az ál­talam vezetett iroda még ötven százalékra sem teljesítette a tervet. Nem tud egy jobb állást? SIR ÁDÁM MASZEK KŐMŰVES: — Rettenetes nyomás nehezedett rám ebben az évben. Higgye el, nem is bánom, hogy vége van. Amikor meghallottam, hogy felmegy az épí­tőanyagok ára, mondtam a kis feleségemnek, na, anyjuk, az idén nyáron mehetünk majd kirándulni, mert nem lesz annyi építkező. Szegény asszony, megint csalódott. Higgye el, én már csak tudom, hogyan lehet osztályos téglát meg suba alatt ce­mentet szerezni, de amit az idén tapasztaltam, az még az én képességemet is felülmúlta. Május körül vonultam fel a vá­rosi víkendtelepre, s azóta nincs megállás. Ma este is csak úgy tudtam elszabadulni az egyik dácsa falazásától, hogy elsír­tam: az anyósomnak már csak percei vannak hátra. Persze, a keresetem sem volt rossz, de tudja uram, mennyit adózom én? Kész ráfizetés az egész, mondhatnám, ingyenmunka. De ez a nagy jószívem itt dobog a keblem alatt, hát lehet ezzel a szív­vel nemet mondani? SÉRTETT ELEK IGAZGATÓ: Csak magának mondóméi, hogy az én nagy fájdalmam ebben az évben az önállóság volt. Képzelje csak magát az én helyembe: ott az a temérdek anyag, amit fel kell dolgozni; meg a sok ember, akinek fize­tés meg prémium kell... Aztán ugye az adóhivatal, a kofa, meg a munkavédelem, a védőruha, az exportterv! Engem, ké­rem, az önállósággal szabályosan placcra tettek, mert minden teendőt a nyakamba zúdítottak, mintha valami csodatevő len­nék. OPTI MISKA BETEG LÁTOGATÓ: — Nézze, az idő mú­lása a nehézségeket megszépíti, ugyebár. Sok csalódás ért en­­gemet is ebben a drága búcsúzó esztendőben, ám én nem sze­retem eltúlozni a dolgokat, amelyek úgyis megszépülnek. Bá­natot okozott például, hogy a meglátogatott 76 dolgozó közül hetvenötnek kutya baja sem volt, de én a jogtalanul felvett táppénz miatt nem keseregtem sokáig. Inkább lelkemben va­lósággal bukfenceztem az örömtől, hogy a vállalatunk dolgo­zói visszanyerték egészségüket, s mihelyt bekapálják a háztá­jit, vagy a víkendtelken a zöldhagymát, nyomban munkára jelentkeznek. Érti? Munkára!!! Van ennél nagyobb boldogság manapság? PULT ELŐD ÁRUHÁZI DOLGOZÓ: — Nekem az fájt a legeslegjobban, szerkesztő úr, hogy feltételezték rólam: pult alatt is árulok. Higgye el, nekem semmi szükségem arra, hogy ilyen módon jussak némi családi előnyre. Különben, ha tud­ni akarják: a feleségemet már tavalyelőtt sikerült jó állásba helyeznem, amikor a mostani igazgatója feleségének elküld­tem azt az irhabundát, gyerekszámban. A kislányom is felvé­telt nyert a középiskolába már tavaly, s az egészhez csak any­­nyi közöm volt, hogy amikor jött a felvételi bizottság elnöke, véletlenül találtam még a raktárban egy leértékelt estélyi ru­hát. De 1975-ben, kérem, nekem semmi közöm nem volt a pult mögötti dolgokhoz. Megérti ugye, hogy most okom van még egy üveg pezsgőre... LÁNGOS KÁROLY GEBINES: — Kudarc? Csak az volt kérem! Ötször rajtam maradt a kelt tészta, háromszor oda­égett az olaj, mert az időjárás nem túlságosan kedvezett az idén a lángossütőnek. A kocsimat sem tudtam kicserélni, a lakásomból is hiányzik még a légkondicionáló berendezés és Japánba is csak a feleségem utazására tellett. Gondolkodom is rajta, hogy átváltok hurka-kolbászra, mert így tiszta ráfi­zetés leszek önmagámnak. UDVARI ÁSBÓT FŐPINCÉR: — Lehetetlent kér tőlem. Nekem még reggel ötig tart az óév, s én csak nyugtával sze­retem dicsérni a napot, hajnalban is. Majd csak cikkor iszom, s honnan tudnám én még a Himnusz előtt, hogy mi minden esik le záróráig? Különben mit parancsol a tisztelt vendég? (Telex kikapcs. Vette nyomda. A bőbeszédű újságírót szid­ta a szedő, a mettőr, a korrektor — s ma a másnapos olvasó.) S. Agglegény szilvesztere. Hazafelé. Éjfélkor is inni kell. Vízió.

Next

/
Oldalképek
Tartalom