Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
1976. január 1. KELET-MAGYARORSZÁG 11 ÉJFÉLI TELEX ÍCV ÍRTUNK ’75-ßf/V Megyénkhöz Tállyain Falu. Határában mogyoróbokor, melyet még Szvatopluk szúrt le, amikor szalonnát sütött egy kelta fazekassal, akinek csontját most ásta ki a tsz zárt üzemében működő Steiger. A bokor tetején egy a 2436 tv-antenna közül. Mert ez már ilyen falu. Változott az élet. Minden második ember újságot, minden harmadik folyóiratot, minden negyedik pénzt olvas. Tettek is az ingázás ügyében! Úgy ám! Felállítottak egy torziós ingát. Persze nem azért fejlődés a fejlődés, hogy ne hasson. A szomszéd faluban retorzióst csináltak. Amúgy istenigazában. A pompás piros puszpángbokor mellett áll Nagy Roland, egyszerű, de öntudatos. Megközművelt fejében kósza gondolatok röppennek ide s tova. — Nemaddiga! Ha forró a fejem, akikor már fridzsiderbe dugom. Nem úgy mint a strucc. Mert van nekünk, olyan a lakáskultúránk, hogy még a nyárkonyhában is kínai vázában áll a moslék. Közben a fenyőfa bólogat, mert öreg és bölcs, benne az egész kikelet, úgyannyira, hogy majdnem kikellett vágni. Tövestül. A tanító rábólint. Olyan busa a feje, mint egy fagyöngy a tiszai füzes rekettyés ingoványában. Megrázza magát, fröccsen a tinta róla, kéken és örvendezően. — Ah! a tankötelezettség! Szép dolog. Jó dolog. Dolog. Nekem ez a véleményem. Mert vankie az is. A kombájn kusza kukoricába kúszik keményen. Rajta Nagy Emánuel. Kiváló Emánuel. Többszörös magyar fiú. Hetvenkét éves. Mert itt jó ám az átlagéletkor. Jó magas. — Sok nyarat megéltem már. De ilyen ősz még sosem volt, mint ez a tél — csurrantja bőkezűen bölcsességét. Sercint is egyet, igazi magyarost. Talán ezért is kellett most befejeznem a harmadik osztályt. Maga elé néz. Mert hátrafordulni nem tud. Porckorongsérve van, amit állampolgári jogon gyógyít itt is az orvos, aki kéthavonta ér ide. De sebaj! Van neki házipatikája, hej, de házipatikája. Népdal születik a traktoron, a disznótoron, mert vágnak itt disznót, nem is egyet, és ehhez jó képet is vágnak, széles, derűs, kun-magyar-tatár szemüket ráncosán összehúzva. Táj ez, szép, és sohanemvolt, ahol a Tisza öleli körbe a Szamost, hogy aztán a Túr siető ágával Kraszna bogával szorongassák a lélekvirágot. Szeretem ezt a tájat. Meg a háztájat. Amit ott osztanak a Bodros dűlő mélyén, a tó fenekén, teringette. Nem is tüdők elszakadni innen, felbúgnak a régi hangok. És írok a Tájhivatalnak, hogy küldjenek még sok ilyen tájat, melyben a múlt jövőt idéző rengetege a ma valósága. B. L. Az utolsó fő runt Ha megfigyelte a kedves olvasó, egész évi Fórumunk sok visszásságot fonákságot tesz szóvá. A recept rendkívül egyszerű: az olvasó meglát, észrevesz valamit, tollat ragad és elküldi szerkesztőségünknek. Mit teszünk mi? Válogatunk. A levelek egy része a legilletékesebb helyre, oda kerül, ahol gyorsan intézkednek, reagálnak rá, másik része szerdai lapunk hetedik oldalán lát napvilágot: ezekre a legkülönbözőbb időben válaszol az illetékes. Most más módot választunk: a beküldött észrevételekről először megkérdeztük az Illetékest. így a kérdésre mindjárt a választ is leírhatjuk. Lássunk néhányat. Olvasó: Nyíregyházán, a Tanácsköztársaság téren azokat a szökőkútnak csúfolt, egész nyáron nem működő kis micsodákat „téliesítették”, ugyanakkor a Benczúr téri Vénusz meztelenül állja a téli hideget. Szeretném tudni, miért? Illetékes: Megkérdeztük; Nem fázik! Olvasó: Csak tudnám, miféle protekció alapján osztják el Nyíregyházán azt a meleget, amit a hőerőmű mindennap odazúdít az ingatlankezelő nyakára? A város egyik részén ugyanis meg lehet fagyni, a másik részen pedig hőgutát kapnak a lakók. A kérdés; mikor lesz egyforma az elbírálás? Illetékes: A nagy francia költő, Petőfi Sándor szavaival válaszolunk: Ha majd a hőség kosarából mindenki egyaránt vehet... Olvasó: Külpolitikai érdeklődésű ember vagyok, de mivel nincs térképem, sajnos sokszor nem tudok eligazodni az események helyszínét illetően. Kérem, írják meg nekem: hol van Dél-Maluku? Illetékes: Szemben északkal! Olvasó: Még ilyen szemérmes várost, mint Nyíregyháza, nem is láttam. Állandóan figyelem, mit írnak az új beruházásokról, de még egy félmondatban sem említették soha, hogy valahol nyilvános illemhelyet építenének. Felfázott ember lévén kérdezem, szorult helyzetben így mi a teendő? Illetékes: Hordjon jégeralsót, az nehezen ereszti át a vizet! Olvasó: A közelfnúitban a televízió egy színművet közvetített valamelyik fővárosi színházból. A darabot nem láttam, mert mindjárt az elején elromlott a tévém. Feltűnt azonban, hogy a bemondó még a közvetítés megkezdése előtt bemondta: a felvétel közönség nélkül készült. Szeretném tudni, miért? Illetékes: Ha látta volna a darabot, nem kérdezné! Olvasó: Néhány hónapja teljesen józanul a megengedett 60 kilométer helyett 67 kilométeres sebességgel vezettem kocsimat, s ezért 2000 forintra megbüntettek. A napokban feltörték a garázsomat, ellopták a kocsimat, s a részegen, jogosítvány nélkül vezető tolvaj — aki még karambolozott is vele — felfüggesztett börtönt és mindössze ezer forint pénzbüntetést kapott. Igazságosnak tartják ezt? Illetékes: Igen! Nem lehet elvárni egy jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalembertől, hogy ismerje a KRESZ-t. Azt sem kívánhatja tőle, hogy néhány perc alatt tökéletesen megismerje az ön kocsiját. Különben részegen ön sem úszná meg karambol nélkül. Olvasó: Én a szerkesztőségtől kérdeznék valamit. Szerettem volna hozzászólni az orvosokról szóló honoráriumvitához, de rendkívül gyorsan lezárták az ügyet. Vajon miért? Illetékes: Kollégánk, aki az üggyel foglalkozott, kezdődő influenzájával orvoshoz fordult. A rendelőből kórházba szállították, ahol azonnal vakbélműtétet hajtottak végre rajta. Kollégánk azóta munkaképtelen, mert az orvos a tőle kapott honoráriumot a kivett vakbél helyére varrta. Száz forint volt. Fémtizesekben. B. J. HUMOR - HUMOR - HUMOR Búfelejtő a Kék Madárban JB JB ég néhány perc és vége. Az óévnek. Itt, a Kék Madár IwV nevű mulatóban, amikor e sorokat éppen betáplá# W ■ lom a telexgépbe, már minden és mindenki a feje tetején áll. A pezsgősüvegek dugóitól hullani kezd a vakolat, a prímás vonóját félrevezetik a beletűzött pirosa/c és lilák, a vendégek túlnyomó része becsavarodott — a konfettibe. Az est folyamán sikerült megszólaltatnom a vendégek közül néhány embert arról, hogy a búfelejtőt milyen hetvenötös kudarcra fogyasztotta. BU BALÁZS PANASZFEL VEVŐ: — Nekem az okozta a legnagyobb szomorúságot 1975-ben, hogy bár úton-útfélen annyian siránkoztak ezért is, azért is, az én forgalmam nem emelkedett a szerényen tervezett mértékben sem. A fene se érti, kérem, manapság az embereket. A panasziroda nem dukál nekik, inkább a folyosón, meg a ...hogyismondjam csak, azon a bizonyos helyen terjesztik be kifogásukat, nyafogásukat, teljesen megfeledkeznek arról, hogy nekem is van tervem, amit ha nem teljesítek, ugrik a jutalmam. Nekem, kérem, elhiheti, hogy okom van a ma esti ivásra, hiszen az általam vezetett iroda még ötven százalékra sem teljesítette a tervet. Nem tud egy jobb állást? SIR ÁDÁM MASZEK KŐMŰVES: — Rettenetes nyomás nehezedett rám ebben az évben. Higgye el, nem is bánom, hogy vége van. Amikor meghallottam, hogy felmegy az építőanyagok ára, mondtam a kis feleségemnek, na, anyjuk, az idén nyáron mehetünk majd kirándulni, mert nem lesz annyi építkező. Szegény asszony, megint csalódott. Higgye el, én már csak tudom, hogyan lehet osztályos téglát meg suba alatt cementet szerezni, de amit az idén tapasztaltam, az még az én képességemet is felülmúlta. Május körül vonultam fel a városi víkendtelepre, s azóta nincs megállás. Ma este is csak úgy tudtam elszabadulni az egyik dácsa falazásától, hogy elsírtam: az anyósomnak már csak percei vannak hátra. Persze, a keresetem sem volt rossz, de tudja uram, mennyit adózom én? Kész ráfizetés az egész, mondhatnám, ingyenmunka. De ez a nagy jószívem itt dobog a keblem alatt, hát lehet ezzel a szívvel nemet mondani? SÉRTETT ELEK IGAZGATÓ: Csak magának mondóméi, hogy az én nagy fájdalmam ebben az évben az önállóság volt. Képzelje csak magát az én helyembe: ott az a temérdek anyag, amit fel kell dolgozni; meg a sok ember, akinek fizetés meg prémium kell... Aztán ugye az adóhivatal, a kofa, meg a munkavédelem, a védőruha, az exportterv! Engem, kérem, az önállósággal szabályosan placcra tettek, mert minden teendőt a nyakamba zúdítottak, mintha valami csodatevő lennék. OPTI MISKA BETEG LÁTOGATÓ: — Nézze, az idő múlása a nehézségeket megszépíti, ugyebár. Sok csalódás ért engemet is ebben a drága búcsúzó esztendőben, ám én nem szeretem eltúlozni a dolgokat, amelyek úgyis megszépülnek. Bánatot okozott például, hogy a meglátogatott 76 dolgozó közül hetvenötnek kutya baja sem volt, de én a jogtalanul felvett táppénz miatt nem keseregtem sokáig. Inkább lelkemben valósággal bukfenceztem az örömtől, hogy a vállalatunk dolgozói visszanyerték egészségüket, s mihelyt bekapálják a háztájit, vagy a víkendtelken a zöldhagymát, nyomban munkára jelentkeznek. Érti? Munkára!!! Van ennél nagyobb boldogság manapság? PULT ELŐD ÁRUHÁZI DOLGOZÓ: — Nekem az fájt a legeslegjobban, szerkesztő úr, hogy feltételezték rólam: pult alatt is árulok. Higgye el, nekem semmi szükségem arra, hogy ilyen módon jussak némi családi előnyre. Különben, ha tudni akarják: a feleségemet már tavalyelőtt sikerült jó állásba helyeznem, amikor a mostani igazgatója feleségének elküldtem azt az irhabundát, gyerekszámban. A kislányom is felvételt nyert a középiskolába már tavaly, s az egészhez csak anynyi közöm volt, hogy amikor jött a felvételi bizottság elnöke, véletlenül találtam még a raktárban egy leértékelt estélyi ruhát. De 1975-ben, kérem, nekem semmi közöm nem volt a pult mögötti dolgokhoz. Megérti ugye, hogy most okom van még egy üveg pezsgőre... LÁNGOS KÁROLY GEBINES: — Kudarc? Csak az volt kérem! Ötször rajtam maradt a kelt tészta, háromszor odaégett az olaj, mert az időjárás nem túlságosan kedvezett az idén a lángossütőnek. A kocsimat sem tudtam kicserélni, a lakásomból is hiányzik még a légkondicionáló berendezés és Japánba is csak a feleségem utazására tellett. Gondolkodom is rajta, hogy átváltok hurka-kolbászra, mert így tiszta ráfizetés leszek önmagámnak. UDVARI ÁSBÓT FŐPINCÉR: — Lehetetlent kér tőlem. Nekem még reggel ötig tart az óév, s én csak nyugtával szeretem dicsérni a napot, hajnalban is. Majd csak cikkor iszom, s honnan tudnám én még a Himnusz előtt, hogy mi minden esik le záróráig? Különben mit parancsol a tisztelt vendég? (Telex kikapcs. Vette nyomda. A bőbeszédű újságírót szidta a szedő, a mettőr, a korrektor — s ma a másnapos olvasó.) S. Agglegény szilvesztere. Hazafelé. Éjfélkor is inni kell. Vízió.
