Kelet-Magyarország, 1975. december (32. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-25 / 302. szám

1975. december 25. KELET-MAGYARORSZÁO 13 COPFMINTA: 12 szemmel kötjük. 1. sor: 6 szemet jobbra keresztezni (3 szemet se­gédtűre veszünk, a munka mögé tesszük, lekötjük a következő 3 szemet, majd a segédtűn lévőt is, mind simán). 6 szemet balra keresztezünk (3 szemet segédtűre veszünk, a munka elé tesszük, lekötjük a következő 3 szemet, majd a segédtün lé­vőt is, mind simán). 2., 4. és 6. sorok (ez a munka bal oldala) fordítottan kötjük. 1—6-ig ismételjük a mintát. A 3. és 5. sorokat simán kötjük. Pontos szabásminta alapján dolgozunk, mert a raglánvonalat csak úgy tudjuk szé­pen kialakítani. HATA: Végig az alapmintával dolgo­zunk, de a kezdeti 5 cm-t 4-es tűvel, majd tovább é'/j-es tűvel kötjük. ELEJE: Két részben kötjük, kezdjük a 4-es tűvel, 5 cm után a 4V’2-es tűvel dol­gozunk. Középtől kezdve a beosztás: szél­szem, 2 fordított, 1 sima, 2 fordított, 12 szem a copfminta és a többi szem az alapminta. UJJAK: 5 cm-t kötünk 4-es tűvel, to­vább a 4l/2“es tűvel az alapmintával dol­gozunk a szabásminta szerint szaporítva, fogyasztva. KIDOLGOZÁS: Kitűzzük, átnedvesítjük, száradni hagyjuk^ majd összevarrjuk. A nyak szemeit a 4-es tűvel szedjük, kb. 110 szem, 8 cm-t kötünk az alapmintával és a simát simán, a fordítottat fordítottan fejezzük be. A két elejét két soron szo­rosszemmel behorgoljuk és a cipzárat apró öltéssel hozzávarrjuk. A testápolás alkalmazunk meleg fürdőt. Termé­szetesen, ha a foglalkozás erős szenj - nyeződéssel jár. gyakrabban kell me­leg fürdőt venni. Vízzel és szappan­nal minden nap le kell tisztítani a ruhától szabadon hagyott testfelszí­neket, valamint a test összes hajlata­it. Mosakodás után gondosan száraz­ra kell törölni a bőrt. mert a nyirkos, nedves bőr a szabadban kiszárad. A hajlatokat, lábat, szárazra törlés után enyhébb fertőtlenítő hintőporral szórjuk be, hogy a gombás és egyéb fertőzéseket megakadályozzuk. A hajat a fejbőr zsírosságától füg­gően 1—2 hetenként mossuk le. Le­fekvés előtt fésüljük ki. puha kefével távolítsuk el a nappal rárakódott port. Az állandó hajlekötés, a kalap viselése akadályozza a fejbőr lég­zését. A kézápolás különösen fontos: a munkaanyagok, szerszámok a bőr szarurétegének megvastagodásához, a lúgos tisztítószerek pedig kiszá­radást, berepedést okoznak, ezért ke­zet mindig pipereszappannal mos­sunk. Kiszáradt, felrostozódott kör­möket vitaminos, csukamájolajos ke­nőccsel puhítsuk. Dr. Szegő László kórházi osztályvezető főorvos Illyés Gyula: V olt egyszer egy szegény em­ber. Nagyon sok gyermeke volt, már talán a számukat sem tudta. Avval kereste ke­nyerét. hogy a Drávára járt halászni. Egyszer, ahogy kimegy a Drávára, kihalász a vízből egy karikás vala­mit. Kezébe vette, nézegette, haza­vitte. Gondolta, hogy otthon a gye­rekeknek lesz mivel játszani. Ahogy a gyerekek játszottak vele, az mindig fényesebb lett. Egyszer csak látta, hogy aranykarika, összeszedte a cók- mókját, a karikát egy ruhába gön­gyölte. s felment a királyhoz. Amikor az aranykarikát átadta a királynak, azt kérdezte tőle: — Honnan való ez az aranykari­ka? Hol vetted? — Fölséges király, nem vettem én ezt sehonnét: halásztam a Drává­ban, és ott fogtam. A király elfogadta az aranykari­kát. de megparancsolta, hogy adja­nak a szegény embernek ezüstöt meg papírpénzt, amennyit csak elbír. A szegény hétrét görbült, olyan sok pénzt kapott. Amikor hazaért, az egyik fiát el­küldte a bátyjához, hogy kérje el a mérőt. Azt mondta a bátyja a gyerek­nek: — Ugyaa, minek nektek a mérő, mikor még egy falat kenyeretek sin­csen? A gyerek nem szólt semmit. A bátyja a mérőt előbb szurokkal jól kikente, úgy adta oda. Mikor a pénzt megmérték, a gyerek visszavitte a mérőt, de sem otthon nem látták meg, sem ő nem vette észre, hogy egy ezüstpénz a szurokba beleragadt. Amikor már a gyerek hazament, az idősebb testvér akkor nézte meg a mérőt. Hát látja, hogy egy ezüstpénz van a szurokba beleragadva. Azon nyomban szaladt az becsé­hez, hogy mondja meg neki, hol sze­rezte azt a sok pénzt. A felesége is vele ment. Gondolta a szegény em­ber, megtréfálja azt a zsugori testvé­rét, aki olyan rideg volt mindig hoz­zá. Azt mondta, úgy lett a pénz, hogy macskát vittek a királynak, mert annyi ott az egér, hogy még a ki­rálynak is a fülét rágják. Rávágja erre tüstén a bátyja fe­lesége : — No, ember, vegyünk mi is macskát! Azt mondja a szegény ember, fi­gyelmeztetőül : — Ángyomasszony, ne vegyen so­kat, mert megkarmolja! De az nem hallgatott rá. Haza­mentek, minden vagyonukat eladták, a pénzükön meg macskát vettek. Egy nagy kocsi macskát vittek a királyi várba. Kérdezik a kapunál a katonák: — Hová mennek kendtek? — A királyhoz! — Mi járatban? — Hát macskát hoztunk neki! Nem mennek el kendtek rögtön a dolgukra?! — mondják a katonák. — Csak nem akarnak a Királynak macskát vinni? De az ángyomasszony elkezdte ám a beszédet, hogy hallották, hogy itt olyan sok az egér, még a király fülét is rágják, és a múltkoriban csak egy macskát hoztak ide! Az ide nem elég! Ök hoztak egy egész kocsival. A katonák alig eresztették be őket. De mégiscsak beeresztették. A mikor a király elé értek, el sem mondták, hogy miben járnak. Azt hitték, olyan nagy örömet okoznak neki. Egyenesen kioldozták a sok zsákot. A rengeteg éhes, dühös macska meg csak neki a királynak, karmolta, tép­te, az meg nem tudott hová mene­külni előlük: jajgatott, ahogy a szá­ján kifért! Beszaladtak a testőrök, alig tudták a sok macskát agyonver­ni meg kikergetni. Akkor aztán az embert is jól megverték és kikerget­ték. Mehetett az ember a feleségével haza. Sose lettek többé gazdagok. Demény Otfó: tt Gyermekeknek Bencze József: Víztorony - mákgubó Víztorony — mákgubó sohasem sárguló, földi hold-bámuló. Jégvirág-koronás nézi a berki sás. Nézik házcserepek, eltévedt verebek, kutyák megcsahoiják, minek is gondolják? Áll, mint fénylő kotta, zenél csillagokra. Irig.vli sok kémény magasra nőtt fényét. Reggelire két zsák zabot, ebédre meg szénát kapott. Uzsonnára perecet, s harminchárom szendvicset. Este mézben főtt diót, kilenc dézsa kakaót. Beszélik még akik látták, lenyelt egy kosár pogácsát, s mégis így szólt nagybúsan — jaj. de üres a hasam! Téli öröm RAGLÁNSZABÁSÜ FÉRFIPULÓVER Hallgass ide egy kicsit. A víziló mit eszik. Alapmintája 3-mal osztható -f 1 szemet igényel. LEÍRÁSA: 1. sor: X 2 fordított, 1 sima, de a sima szemet hátulról beleöltve mint­egy nyolcast formálva kötjük le X ismé­telni, végül 2 sima. 2. sor: X 2 sima, 1 fordított, X ismétel­ni, végül 2 sima. Műbőr kabátok így iát. a A helyes tisztálkodás a testápolás alapja. A bőrt vízzel, szappannal tisztítjuk.' A mosdáshoz pipereszap­pant használjunk, mert a mosószap­pan izgatja és szárítja a bőrt. A túl gyakori meleg vizes, szappa­nos lemosás kiszárítja a bőrt, miál­tal kioldódik a bőr természetes, eny­hén savas és zsíros védőrétege, s így a fertőző csírák könnyebben megta­padhatnak. Helyes, ha a mosdóvib szoba-, a fürdővíz pedig testhőmér­sékletű, s hetenként csak 1—2 ízben

Next

/
Oldalképek
Tartalom