Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-15 / 268. szám

4 KELET-MAGYARORSZÄG 1975. november 15. W^MlR£ÍMÍI,ai Két hír Pekingből Lassan földrajzi helyzetre és pártállásra való te­kintet nélkül minden megfigyelő egyetért abban, hogy valamennyi Pekingből keltezett hivatalos hírnek, bár­miről szóljon is, van egy alapvető közös vonása: a szov- jetellenesség. Hogy a kínai vezetésnél mennyire ez ural mindent, arra szemléletes példa a két legutóbbi, a kí­nai fővárosból származó jelentés. Az egyik annak a bejelentése a kínai lapokban, hogy Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke „de­cember elseje és ötödiké között” látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban. Maga a tény nem új, Ford év végi pekingi utazása régen elhatározott, gondosan mérlegelt döntés. Ami viszont új és érdekes: a pekingi közleményben megjelölt időtartam. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a látogatás nem hatnapos lesz, ahogy eredetileg tervezték, hanem csak négy. önmagában ez sem lenne különösen jelentős, ha nem tudnánk, mi a kurtítás háttere. Peking fokozta erőfeszítéseit, hogy Washington „ke­ményebb” politikát folytasson a Szovjetunióval szem­ben. Kínában alig titkolják, hogy ha tőlük függne, szí­vesebben látnák Henry Jacksont vagy úszító társait az elnöki székben. Legutóbbi hetedik útja során Kissinger sem részesült a megszokott meleg fogadtatásban — nyilvánvalóan azért, mert szembeszállt a szovjet—ame­rikai viszony megrontásán munkálkodó hatalmi klikkel, amelynek egyik vezetője az Egyesült Államok hadügy­minisztere volt. Ezt a minisztert azóta Ford menesztet­te és csaknem biztos, hogy Peking ezt a lépést a maga módján értelmezte... A másik pekingi hír, hogy Kína — a Zsenmin Zsi- pao vezércikkének formájában — „állást foglalt” An­gola ügyében. Az állásfoglalás kifejezés ezúttal valóban idézőjelet igényel. A vezércikk tartalma ugyanis nem Angola, hanem a szovjetellenes rágalmak fantasztikus tárháza. Annyira az, hogy egy „apróságról”, az ezernyi gonddal küzdő haladó luandai kabinet elismeréséről Peking el is feledkezett... A két egymástól elütő témájú hír tehát újra bizo­nyít. Peking számára a Fehér Háztól Angoláig egyetlen alapvető szempont szabja meg országok, emberek, ese­mények elbírálását: a valósággal monomániás szovjet- ellenesség. Csehszlovák küldöttség utazik a Szovjetunióba November második felé­ben csehszlovák párt- és kormányküldöttség hivata­los, baráti látogatást tesz a Szovjetunióban, az SZKP Központi Bizottsága, a Leg­felsőbb Tanács elnöksége és a szovjet kormány meghí­vására. A delegációt Gustav Hu­sik, a CSKP Központi Bi­zottságának főtitkára. a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke vezeti. ENSZ-KÖZGYULÉS: Hollai Imre felszólalása a ciprusi vitában Hollai Imre nagykövet, a New York-i magyar állandó ENSZ-képviselet vezetője fel­szólalt az ENSZ-közgyűlés ciprusi vitájában. Megállapí­totta, hogy egy év telt el a ciprusi rendezésről szóló köz­gyűlési határozat egyhangú elfogadása óta, de a helyzet nem változott. Hangoztatta: olyan körök részéről folytató­dik a Ciprusi Köztársaság belügyeibe való beavatkozás, amelyek aláírásukkal is ígé­retet tettek az európai biz­tonsági konferencián, hogy a vitás kérdések rendezése so­rán elutasítják a katonai módszereket. A szigetország önálló fejlődésének lehetővé tétele — mondotta a magyar ENSZ-képviselő — a nemzet­közi viszonyok további javu­lása szempontjából is fontos. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a feszültséggel terhes közel-keleti térségben ennek külön jelentősége van. A ma­gyar kormánynak állásfogla­lását ismertetve Hollai Imre rámutatott: „Azt kívánjuk, hogy Ciprus lakói minden idegen beavatkozástól men­tesen élhessenek, és a két közösség tagjai egyetértésben oldják meg közös belső ügyei­ket. Fejleszteni akarjuk ve­lük kapcsolatainkat éppúgy, mint a térség többi államá­val, köztük Görögországgal és Törökországgal. Ezért tá­mogatjuk a ciprusi kérdés mielőbbi teljes és igazságos rendezését és ítélünk el min­den ún. katonai megoldást.” Pullai Árpád látogatása a XVI. kerületben Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra pénteken a XVI. kerület­be látogatott el Závori Lászlónak, a budapesti párt- bizottság osztályvezetőjének társaságában. A vendégeket a kerületi pártbizottságon Szkokán Ferenc, a pártbizott­ság első titkára és Szávó Bé­la, a kerületi tanács elnöke, Zalázs József és Tömpe Já­nos, a pártbizottság titkárai fogadták. Pullai Árpád részt vett és felszólalt a kerületi pártbizottság ülésén, amely a tagkönyvcserével kapcsolatos feladatokat és a XI. kongresz- szus határozatai feldolgozásá­nak tapasztalatait tárgyalta. Ezután találkozott a kerület állami, társadalmi szerveze­teinek vezetőivel. Ellátoga­tott ezt követően a Budapes­ti Finomkötöttárügyárba, ahol Tihanyi Miklós, az üze­mi pártbizottság titkára, Bá­rány István vezérigazgató is­mertette a vállalat legfonto­sabb politikai, gazdasági eredményeit, céljait. Pullai Árpád megtekintette a kötő­üzemet, beszélgetett a dol­gozókkal, a szocialista brigá­dok vezetőivel. Az üzemláto­gatás után aktivistákkal ta­lálkozott, ahol nőpolitikái kérdésekre válaszolt. Kállai Gyula Irakban Munkatársunk libanoni helyzetjelentése (4.) Nincs béke a cédrusok alatt A kikötői negyedben véget ér a pompa. (A szer­ző felvétele) Bagdadban megkezdődtek a tárgyalások a Hazafias Népfront és az Iraki Nemzeti Haladó Front küldöttségei kö­zött. A magyar tárgyaló delegá­ciót Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke, az MSZMP KB tagja vezeti, az iraki küldött­ség élén Naim Haddad, a Nemzeti Haladó Front fő­titkára áll. A felek megvitat­ják a két szervezet közötti együttműködés fejlesztésének kérdéseit. A Hazafias Népfront kül­döttségének tagjai Szaid Hai- darral, az Iraki Baath Párt vezetőségének tagjával az MSZMP és a Baath Párt kö­zötti kapcsolatokról tárgyal­tak. Fogadta a magyar dele­gációt az Iraki Országos Bé­ke és Szolidaritási Bizottság főtitkára, Aziz Serif is. Nyilvánosságra hozták az angolai kormány névsorát Luandában csütörtökön nyilvánosságra hozták az An­golai Népi Köztársaság kor­mányának összetételét. Agos- tinho Neto elnök Lopo de Nascimentot nevezte ki mi­niszterelnökké. Nascimento, aki az MPLA-nak megalaku­lása óta tagja, tevékenyen részt vett a függetlenségi harcokban és már az átme­neti kormányban is a minisz­terelnök:! tisztséget töltötte be. Az Angolai Népi Köztársa­ság első kormányának fonto­sabb tárcáit a következők kapták. Külügyminiszter: Jósé Eduardo, az MPLA külkap- csolatokkal foglalkozó eddigi titkára; hadügyminiszter: Iko Car- rieiro százados, a FAPLA ve­zérkari főnökségének tagja, az MPLA Politikai Bizottsá­gának tagja; tájékoztatásügyi miniszter: Jean-Philippe Martinis, a lisszaboni Angola-ház egyik vezetője; belügyminiszter: Nito Alves, az MPLA Központi Bizottsá­gának tagja; tervezési és pénzügymi­niszter: Carlos Rochas, áz MPLA Politikai Bizottságá­nak tagja. Kerekes Imre: vakáció tör* tó sie te 25. Még egyszer körberohanjuk az éjszakát, bevágódunk a talponállóba. Aztán azzal fe­jezzük be a napot, hogy ki­kötünk a hivatalomnál. A parkon át keresztben suhan egy árny, az Elvi Salamon, a bokrok azon a részen ala­posan megnőttek, olyan raj­ta az orkánkabát, mintha sa­ját árnyékát hordaná. Az öregék is befutottak. Megnőttél, mondják nekem. Nekik én ezt nem mondha­tom. Semmit nem mondha­tok. Az öreg egészen meg­őszült, jól áll neki, az anyámnak pedig valahogy egész más lett a járása ebben a midiszoknyában. Otthon is úgy megy, mintha a víz partján húzná a csíkot. Csa­ládi fotó. A néném olyan fe­kete, hogy frankón beuta­lót kaphatna Kongóba. Akadt egy krapekja, nagy dolog. Csak suttognak erről, az apám meg vonogatja a vál­Sok minden bebizonyoso­dott már azóta. Igazuk lett azoknak, akik a helyzet rom­lására figyelmeztettek. Nem egyszerűen nyugtalanság, hanem már igazi háború dúl Bej rútban is, más váro­sokban is. A belső feszültség nőtt, a falangisták minden fegyvernyugvást törékennyé tesznek. Gyermekek kezébe is fegyver került, ágyúk lö­vik a Földközi-tenger part­vidékének gyöngyét.^ Lángoló házak Él-e még barátom, Dzse­mül? És áll-e még az épület a csodálatos pálmával a Rue de Rome elején? És a hegyre kapaszkodó utcán miként kerüli az aknakrá­tert az egyes busz? El Jehet-e még jutni a Rue de Inde­pendence — a függetlenség utcája! — felől a Nida szer­kesztőségébe? Vajon hová menekültek a macskák a hullámpalatetőről, ahová reggelente ráláttam ébredés után? Olvassa az ember a híre­ket, nézi a képeket, és még kevésbé tud közömbös ma­radni a közeli múlt élmé­nyei utgn. Főleg, ha végig­gondolja a sort, és tudja: a gyökerek ott rejlenek a haj­dani francia gyarmatosítás korában, hogy Libanon tör­ténelmébe idestova 40 éve mindig beleszól a 163 bank, a hazai és a nemzetközi tőke, hogy az esztelen pusztítás és rombolás ma nem más, mint az imperializmus poziciójá- tékának kegyetlen követ­kezménye. Vajon hová bújtak a ví­zipipázó örmények, hol la­pul kordájával az ananász­árus, hogyan fél és reszket gyermekével a menekülttá­bor palesztin asszonya? Megannyi, már-már szemé­lyes kérdés, a lángoló házak­ról szóló képek, a harcokról tudósító írások mögött min­dig ott rejtőznek az ismerő­sök, a jól megjegyzett házak, utcák. Egy libanoni lap tulajdo­nosával beszéltem a nyáron Bagdadban. Amikor országá­ról esett szó, ez a különben lát, minek árulja el nekik, link ez az egész férfi galeri. Az anyám valamit állandóan magyaráz a nénémnek, aki nem csak hallgatja, de még riszálja is magát. Jól helyez­kedjen, aki mostanában be akar jutni a fürdőszobába. A lakás egyébként rendben, senkinek egy szava nem le­het. ök nem tudják, honnan is tudhatnák, hogy tegnap fél délután takarítottunk itt az Angélával, szívtuk a port, mostuk az ablakot, tisztítot­tuk a kilincset, keféltünk, mert a parkett már olyan volt, mint egy vasúti váró­terem a csúcsforgalomban. Az öregnek is van még né­hány napja, ilyenkor nyara­lás után senki nem harapja a munkát, ö is átadja magát a semmittevés tanulmányo­zásának. Nagy tudomány. Nem szólok, nem feladatom, hogy neveljem az öreget. Ahogy végignézek most ma­gammal együtt ezen az egész famílián, olyan rendezett­nek tűnik nekem a család, mint az időjárás és a mező- gazdaság kapcsolata. Szóval, akárhogy is kerül­getem, a suli a láthatáron. Rohannak a napok, a fiúk kuporognak a korláton, mint bazilikán az angyalok. Be­vonul közénk a Kelemen höl­gye is. Jól kirittyentette magát. Talpig érő kockás szoknya, öv, szasszon fejét frissen csinálta a fodrász. Nem tudom érzik-e, én frankón érzem, ahogy mú­lik a délután, valami szét­óvatos politikus azt mond­ta: „A mi tragédiánk abban van, hogy az arab világot megosztották. Libanon egyet­len kártya csupán, amivel hazárdírozni lehet. Ha úgy hozza a sors, bedobnak min­ket”. Ami akkor hihetetlennek tűnt az ma a valóság. Sajnos, Libanon mai hely­zete igazolás azoknak, akik előre látták, hogy az ameri­kai megosztó politika mi­ként szül feszültséggócot itt, a hajdani Fönícia amúgy is puskaporos földjén. — Tud­ja, uram — mondta az egyik taxisofőr —, már cédrusunk sincs, békénk se lesz. Csőd ez, lassan leállíthatjuk a ko­csit, nem lesz, aki idejöjjön. Keserű jóslata volt ez a sárga-drapp kocsi vezetőjé­nek, akinek talán azóta már el is égett az autója, vagy benzin híján ott rostokol va­lahol egy méllékutcában. Hosszú kilátás- talanság Egy bejrúti újságíró kol­lega jut az eszembe, aki így fogalmazta meg pesszimista véleményét: árad, s ahogy este lesz, min­denki máglyát rak a mellé­ben, égetjük magunkban a fiatalságot. Ettől olyan vilá­gosak az éjszakák, nem az Elektromos Művek lámpái­tól, nem a higanygőz fényé­től. Szerintem a fiatalságból világít valami. Talán az, amit akarnak, ahogy elsiste­regnek otthonról, becsava­rodnak, betintáznak, bele­lépnek a vulkánba és roman- tikáznak, mint elhagyott ut­cán a gázégő, s utálatosak, mint az életbiztosítás reklám­ja. Van, aki szakállt növeszt, van aki csövez, van, aki le­nyomozza a titkosszolgála­tot, egyszóval világítanak egymás mellett, mint az üz­letsorok, sokkot kapnak, az­tán kifekszenek a fénybe, s fölöttük ingyen működik a nagy dinamó. Valami nagy trombitából állandóan szól a jazz, valaki szünet nélkül fújja a szenvedést. Megjöttek a Bánickiék is, olyanok, mint az angyalfejű huligánok, a nap megszívta a fejüket, kinőtt a szakálluk, a hajuk a vállukon, combju­kon világoskék nadrág fe­szül. Ez igen fiúk, olyanok vagytok, mintha most lépné­tek ki egy betiltott filmből. A Kelemen hölgye nyitott szájjal és szívdöglesztően reménytelen pislogással fi­gyeli őket. Olyanok most, mint a világ hét csodája, nem véletlen, hogy rájuk támasz­kodik az élet. Van köztünk néhány tehetség, és bizony sietni kell, mert erősen hajt — Hosszú bizonytalanság és kilátástalanság, ez vár­ható! Se részleges csapat­szétválasztás, se alkudozás nem hozhat kibontakozást! Az arab ügy egyetemes szemlélete nélkül minden csak rontja a libanoni hely­zetet is. Végtelen ülésezések, meg­hiúsult békéltetés, sikertelen közvetítés — jóformán min­den hírnek ez a mottója. Li­banonban nincs béke a né­hány cédrus alatt. Üresen áll a repülőtér máskor oly ba­rátságos, turistacsalogató elő­csarnoka is. Talán csak a tenger csapdossa úgy a par­tot, mint régen, talán csak a vízre csapó sirályok nem érzik a változást. Kiégetten mered az égre a Luna-park óriáskerekének váza, és áramszünet miatt megvakult a világítótorony reflektora is Ázsia kapujában, a Kö­zel-Kelet Svájcában, a foim- kok egykor virágzó orszá­gában a levantei gyors üzleti beszéd zsongító zsivaja he­lyett vagy ijesztő a csend, vagy fegyverzaj rémít 1975 őszén. Bürget Lajos az idő. Megfigyelésem sze­rint a művelt társadalom ha­mar belenő az olyan helyze­tekbe, amikor már egész po­zitívan lehet értékelni az élet lepra vonásait. Madárlátta konyakot iszunk, a fiúk olyan hango­sak, hogy a parkban min­denki felemeli a fejét, a le­robbant csajok egyszerre úgy mozognak, mintha az atommal élesre töltött éj­szaka üzemanyaga hajtaná őket. A hangulat ideges, mint egy mellbimbó, megy a duma az útról, sztorik az ide­genforgalomról, a kozmosz­ról, és a csempészésről. Va­lami árad az éjszakából, s mi csak annyit érzünk, hogy vonul a nyár. Tanul­mányt írok egyszer a kedv és forrásai címen arról, hogy hová jutunk ebben a szuperszonikus gépekkel és űrhajókkal koronázott vi­lágban? Szóval, nagy az öröm, megy a szöveg, hogy a Vati­kánt is beleszámítva, tíz éve nem mozgott ott ilyen ide­genforgalmi látványosság, mint amit ők nyújtottak. Többször értekezletre hív­ták őket a rendőrök, de mindannyiszor elnézést kér­tek, sikerük oly -nagy volt, hogy a pápa is fogadta őket a Julius Caesar pedig le­szállt talapzatáról, hogy ke­zet fogjon velük. Személyi­ségük és látogatásuk összes­ségében oly előnyösen ha­tott, mint bolha a maga egy­szerűségében. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom