Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-21 / 273. szám
Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tájékoztatta a kormányt a november 11— 14. között az Olasz Köztársaságban és a Vatikánban tett hivatalos látogatásáról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. Szekér Gyula, a Miniszter- tanács elnökhelyettese jelentést tett a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság október 27—29. között Moszkvában tartott XVI. ülésszakáról. A kormány a beszámolót, valamint az ülésszakon aláírt egyezményeket jóváhagyólag tudomásul vette, és határozatot hozott a szükséges intézkedésekre. (Folytatás a 4. oldalon) Kádár János elvtárs fogadta a Szíriái Kommunista Párt küldöttségét Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön az MSZMP KB székházában fogadta a Szíriái Kommunista Párt hazánkban tartózkodó küldöttségét, amelyet Khaled Bagdas, a központi bizottság főtitkára vezet. Az elvtársi légkörben, a teljes nézetazonosság . és a kölcsönös szolidaritás szellemében lefolyt megbeszélésen a két testvérpárt vezetői tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről. Vélemény- cserét folytattak a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom időszerű kérdéseiről, áttekintették a nemzetközi helyzet fejleményeit, különös tekintettel a közel- keleti helyzet alakulására. Az internacionalista együttműködés szellemében megvizsgálták a kétoldalú pártkapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit. A találkozón részt vett Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, és Varga István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Az MTZ-traktorok a késő esti órákig szántanak. AZ UJFEHERTOI HATÁRBAN Szántanak e/jelnappal A késő esti órákig az erőgépek dübörgő hangjától hangos az újfehértói határ. Traktorok fényszórói pásztázzák a kukoricatarlót. Szántanak. Három szakszövetkezetből alakult megyénk egyik legnagyobb közös gazdasága, az újfehértói Lenin Termelőszövetkezet. A közös gazdaság január 1-től több mint 6000 hektáros területen gazdálkodik. A kedvező őszi időt jól kihasználták, közel 1630 hektáros területen került földbe az őszi kalászos magja. Ebből 1120 hektár búzavetés. Jelenleg négy MTZ-traktorral, valamint egy K 700-as szovjet gyártmányú 220 lóerős traktorral végzik az őszi mélyszántást. Ezt a nagy teljesítményű gépet éjjel-nappal üzemeltetik. A kisebb traktorok nyújtott műszakban végzik a szántást. Dohányipari szocialista brigádvezetfik országos tanácskozása Nyíregyházán A szocialista brigádok VIII. ors'zágos tanácskozását tartotta november 20-án Nyíregyházán a Dohányipari Vállalatok Trösztje. A pécsi, a debreceni, az egri, a nyíregyházi dohánygyárak, dohánykutató intézetek és értékesítő egységek szocialista brigádvezetőit, az elnökségben helyet foglaló Kulcsár Mátyást, az 2DOSZ titkárát és Folkmayer Tibort, a városi pártbizottság titkárát Varga József, az iparági szak- szervezeti tanács titkára köszöntötte és beszélt röviden á brigádok munkájáról, a mozgalom fejlődéséről. Ezt követően dr. Móger János vezér- igazgató vitaindítójában ismertette a szocialista brigádok feladatait, az idei év gazdasági eredményeit és a következő tervidőszak fontosabb célkitűzéseit. Elmondta: az idei év eredményes zárásához jelentősen hozzájárult a 283 szocialista brigád, amely 3400 dolgozót foglal magábá. Bár a mező- gazdasági üzemekkel kötött szerződéseik a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakultak, a termésátlagok sem érték el a 11 mázsát, a lakossági ellátásban nem volt fennakadás és jó néhány cigaretta minőségét javították. Az elképzeléseknek megfelelően növelték a filteres cigaretták gyártását. Javítani kell viszont a kapcsolatot a termesztők és az ipar között, amelyre követendő példa a Nyírségi Virginia Dohánytermesztő Társulás. Ez a társulás nyolc vállalat és üzem munkáját hangolja össze. Szép eredményeket értek el a vállalatok, illetve a brigádok a takarékosság területén. Tröszt szinten 38,6 millió forintot takarítottak meg, de az októberi felmérések alapján még sok lehetősége van az ésszerű takarékosságnak. Ha csupán egyszázalékos további selejtcsökkentést érnek el, az 150—160 millió darabbal több füstszűrös cigaretta előállítását teszi lehetővé. A brigádok feladata a jö vőben összetett, alapos mun kát igényel. Részt kell vállal niuk a műszaki-technológiai színvonal emelésében, a mi nőség javításában. Törekedniük szükséges a gazdaságos és hatékony munkára. Még gyakrabban hallassák szavukat gazdasági, szociális és művelődési kérdésekben, hogy a vezetők segítségével jobban felhasználhassák pénzügyi lehetőségeiket. A vitaindítót hozzászólások követték. A nagy teljesítményű gép vezetője Márkus Imre, váltótársa Papp Ferenc. (Elek Emil felvételei) napirenden a tanácsi és szakszervezeti együttműködés Csütörtökön délelőtt Nyíregyházán, az SZMT székházában együttes tanácskozást tartottak a megyei tanács tisztségviselői, a szakigazgatási szervek vezetői, a járási hivatalok elnökei, a városi tanácselnökök, valamint az SZMT titkárai és a szakmai bizottságok titkárai. A tanácskozáson értékelték a tanácsi szervek és a szakszervezetek együttműködésének tapasztalatait és tanácskoztak a következő öt év főbb feladatairól. Dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke a tanácsi szervek részéről adott értékelést az együttműködésről. Elmondta: a javuló együttműködésnek is szerepe van abban, hogy megyénk a negyedik ötéves tervét teljesíti. Az 1972-ben rögzített megállapodás főbb céljait teljesítették. Egyes feladatok végrehajtásában azonban a tanácsi szervek is következetesebbek lehettek volna. Még ebben az évben felülvizsgálják a két testület közötti együttműködést és megszabják a következő öt év feladatait. A tanácskozás résztvevői. (Hammel József felvétele) Hangsúlyozta: a tanácsok nem nélkülözhetik azt a gazdag információt, amellyet a szakszervezetek szereznek a dolgozók, a munkások köréből. Külön kitért a tanácsi osztályok és a szakmai bizottságok rendszeres kapcsolatára. A közösen kialakított terv jó alapot nyújt az egyértelmű végrehajtásra. Felvetette a megyei tanács elnöke, hogy az életbe lépő szigorúbb gazdasági szabályzók alkalmazása közben a szociális és munkavédelmi feladatok nem kerülhetnek háttérbe. Végezetül hangsúlyozta: a feladatok meghatározásánál és a végrehajtásban iránymutató a párt XI. kongresszusának határozata. Alexa László, az SZMT vezető titkára szakszervezeti oldalról értékelve az együttműködést elmondta, hogy közös cél az MSZMP politikájának megvalósítása. Ez a politika és a szakszervezetek, valamint a tanácsok érdek- azonossága jó alap a további együttműködésre. Erősíteni kell az emberi kapcsolatokat, megismerni és elismerni egymás munkáját. Többek között szólt arról, hogy a szakszervezeteknek az össztársadalmi érdek szem előtt tartása mellett, illetve ezen belül védeni kell a szak- szervezeti tagság és az egyén érdekét. Ezeket már a tervek előkészítési szakaszában képviseljék a szakszervezetek. A helyes, jól megfogalmazott célok teljesítésére a szervezett dolgozók mozgósítása mindig eredményes volt. Befejezésül szólt az együttműködési terv megújításának jelentőségéről. A két értékelést vita követte, majd a tanácskozáson Körtély Sándor, a megyei tanács tervosztályának vezetője ismertette az ötödik ötéves terv előkészítését. Dr. P. Szabó Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről adott tájékoztatót. mjm Önkéntes rendőrök ISúsz éve, hogy a Miff nisztertanács határozatot hozott az önkéntes rendőri szervezet létrehozására. A határozat után néhány év telt el és kialakult egy szervezet, amely azóta is a Belügyminisztérium társadalmi bázisa. Szabolcs- Szatmár megye az önkéntes rendőrök létszámát és felkészültségét tekintve országos viszonylatban is az elsők között állnak. A kék szalagos önkéntes rendőrök az idén kilenc hónap alatt 19 bűntett elkövetőjét érték tetten és nyolc körözött személyt fogtak el megyénk területén. A munkások és az alkalmazottak közül is a legjobbak vállalták a közrend és a közbiztonság őrzését — napi munkájuk, családi elfoglaltságuk mellett. Jelentős részük pártmegbizatásként vállalta a rendőrség munkájának segítését. Olyan emberek ők, akik szeretik a rendet, a fegyelmet és tisztelik népi államunk törvényeit. Azért vállalták a szolgálatot, hogy másoktól is rendet, fegyelmet és törvénytiszteletet követeljenek. Nemcsak az állam vagyonára és a magántulajdonra vigyáznak, a közlekedésrendészeti csoport tagjait gyakran látjuk az utakon, a közlekedési balesetek megelőzéséért fáradoznak. Ifjúságvédelmi munkájuk, a tanácsokkal való kapcsolatuk szintén figyelmet és elismerést érdemel. Kulturális és sportrendezvényeken sok ember nyugodt és biztonságos szórakozására ügyelnek. Munkájuk sokrétű, felelősségük, hatáskörük az utóbbi években növekedett. Rendszeres oktatásban vesznek részt. Az alapvető jogi ismeretek mellett a szabályzattal és a kriminalisztikával ismerkednek. A tanulásra is szabad idejüket áldozzák. Munkahelyük egy évben csak három szabad napot biztosíthat számukra. Az önkéntes rendőrök a vállalati tulajdon és a munkafegyelem védelmezői is. Az üzemek segítik is őket, a követésre méltó példákból jó néhányat tudnánk felsorolni. Most mindösz- sze kettő: a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár URH-rádiót ajándékozott önkéntes rendőreinek, a szatmárcsekei tsz időnként személygépkocsit ad a kék szalagosok szolgálatának ellátásához. Felelősségteljes és néha veszélyekkel járó munkájukért megérdemlik a társadalom elismerését. N. L. AZ MSZMP SZAB0LCS-SZATMÄR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA I XXXII. ÉVFOLYAM. 273. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. november 21, péntek