Kelet-Magyarország, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-25 / 251. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. október 25. PORTUGÁLIA Elfogadták a zárónyilatkozatot MUNKATÁRSUNK IRAKBAN (4.) Válság és egység A portugál politikai vál­ság odáig mélyült, hogy pénteken riadókészültség­be helyezték az ország fegyveres erőit. A közvet­len kiváltó ok az volt, hogy pénteken reggel Lisszabon különböző pontjain hat bomba robbant. A robba­násoktól szerencsére nem halt és nem sebesült meg senki, de az egyik pokol­gép például Ramiro Car- reia, a legfelsőbb forradal­mi tanács volt tagjának ko­csijában robbant. Az agrár- reform megvalósításával foglalkozó központban rob­bant egy másik. Azaz:fél­reérthetetlen jelei annak, hogy a merényleteket jobb- és szélsőjobboldali elemek hajtották végre. Portugáliában tudni vé­lik, hogy a terrorakciókat egykori fasiszta titkosügy­nökök és Spanyolország­ból Portugáliába küldött szélsőjobboldali elemek szervezik. Ami a súlyo­sabb: portugál jobboldali pártok tudtával és támoga­tásával. Nyilvánvaló, hogy a for­radalmi erők nem nézhe­tik tétlenül a jobboldal elő­retörését, nem engedhetik meg, hegy veszélybe kerül­jenek a forradalom vív­mányai. Előző este, csütör­tökön például százezren tüntettek Lisszabonban a jobboldali erők mesterke­dései ellen, a munkások, a parasztok és a haladó ka­tonák szervezetei mellett, összefogásuk, egységük megerősítéséért. A Portugál Kommunista Párt véleményét tükrözi a párt lapjának állásfoglalá­sa. Az Avante! vezércikk­ben szögezi le: „a munkás- osztály és a dolgozó töme­gek, szövetségben a haladó katonákkal, ellentámadás­ba lendültek, hogy a szo­cializmus távlatát felidéző baloldali politika alapján kedvező feltételeket te­remtsenek a válság leküz­déséhez ... A lap a továbbiakban megállapítja annak fontos­ságát, hogy a reakciós és konzervatív erők befolyása alól kiragadják és a forra­dalomhoz vonzzák azokat az osztályokat és társadal­mi rétegeket, amelyek ob­jektíve érdekeltek a de­mokratikus forradalom megvalósításában. „A forradalmi erők ak­cióegysége alapvető a népi tömegek harcának kibon­takoztatásában, de nem szabad lebecsülni a szövet­séget egyetlen olyan párt­tal, erővel sem, amely kész egységesen küzdeni a por­tugál forradalom alapvető céljaiért” — írja a kommu­nisták központi lapja. Jegyzetünket azzal kezd­tük: az elrendelt riadóké­szültség bizonyítja, hogy ismét elmélyült a politikai válság Portugáliában. Ez­zel a figyelmeztetéssel vé­gezzük is, de hozzá kell fűznünk: a forradalmi erők most, úgy tűnik, minden eddiginél éberebbek, egy­ségesebbek és szilárdab­bak, hogy megvédjék a ta­valy április huszonötödiké óta elért vívmányaikat. Befejezte munkáját a nők világkongresszusa A nők évének szentelt ber­lini világkongresszus pénte­ken — utolsó napján — is­mét plenáris ülést tartott, amelyen a kilenc bizottsági elnök egymás után beter­jesztette az egyes bizottsá­gok dokumentumtervezetét. A bizottságokban keddtől csütörtökig, sőt péntek haj­nalig rendkívül aktív mun­ka folyt: összesen csaknem ezer küldött élt az alkalom­mal és tolmácsolta 140 or­szág asszonyainak vélemé­nyét, javaslatait. Ezekből ál­lították össze a bizottságok dokumentumtervezeteiket. A bizottságokban a magyar küldöttek is felszólaltak, s előterjesztették hazánk asz- Szonyainak és lányainak ja­vaslatait. A 4-es bizottságban pél­dául Kovács Judit újságírónő azt javasolta, hogy a kong- reszuson ne csak általában beszéljenek a Chile. Palesz­tina, Ciprus, stb. elleni ag­resszióról, hanem ítéljék is el az agresszorokat, s fejez­zék ki az agresszió áldoza­taival érzett szolidaritásukat. Az 5-ös számú bizottság­ban Hanga Mária, oktatás­ügyi miniszterhelyettes a ma­gyar iskolarendszer fejlődé­sét ismertette, s azt a ja­vaslatot terjesztette elő, hogy minél nagyobb segítséget kell nyújani a fejlődő országok­nak modern iskolarendszer megteremtéséhez. A 7-es bizottságban Nagy Józsefné a nemzeti függet­lenségükért harcoló népek érdekében hazánkban rende­zett szolidaritási akciókról szólt. A 8. számú bizottságban Németi Irén, a Nők Lapjának főszerkesztője arra hívta fel a kongresszust, bízzon meg világhírű írókat a nőkkel foglalkozó művek alkotásá­val. A péntek délutáni ülésen a küldöttek meleg szeretet­tel üdvözölték Romesh Chandrát, a Béke-világtanács főtikárát, aki pénteken érke­zett Berlinbe, hogy a záró­ülésen részt vegyen. A dokumentumtervezetek meghallgatása és elfogadása után a. kongresszus zárónyi­latkozatot fogadott el, ame­lyet éljuttatnak az ENSZ- hez, más nemzetközi szerver zetekhez és szövetségekhez, továbbá a világ országainak kormányaihoz. Ebben rámu­tatnak, hogy a jövőben még erőteljesebben elő kell segí­teni a nők jogainak érvénye­sítését. A kongresszus ezután fel­hívást intézett a világ asz- szonyaihoz, hogy maguk is minél aktívabban kapcsolód­janak be a saját jogaik ér­vényesítéséért folyó világ­méretű akciókba, most, a nők évében, de később is. Freda Brown, az előkészítő bizottság elnöke mondott ez­után köszönetét a küldöttek­nek aktivitásukért. Péntek este Willi Stoph, az NDK államtanácsának elnö­ke az államtanács épületé­ben fogadást adott a nők évének szentelt berlini vi­lágkongresszus alkalmával. Pénteken este ezenkívül fo­gadást adott a nőkongresz- szus résztvevőinek tisztele­tére kűlön-külön több NDK- beli tömegszervezet. Lázár György hazaérkezett a Szovjetunióból (Folytatás az 1. oldalról) ben — a gépipari, a mező- gazdasági, a vegyipari, az energetikai együttműködés fejlesztése tekintetében — to­vábbi megbízásokat adtunk az egyébként jól funkcionáló kétoldalú szovjet—magyar együttműködési kormányközi bizottságnak a részletek ki­munkálására. — Kifejeztük szovjet ba­rátainknak azt a vélemé­nyünket, hogy a Szovjetunió­val való együttműködésünk népgazdaságunknak, népünk­nek alapvető érdeke, létfon­tosságú kérdés és biztosítot­tuk őket, pártunk és kor­mányunk, egész népünk min­dent megtesz annak érdeké­ben, hogy ezeket a kapcso­latokat, a két ország, a két nép közötti barátságot nap mint nap tovább erősítsük. — Elmondhatom tehát, hogy a hivatalos tárgyalá­sok, amelyeket a teljes né­zetazonosság, az elvtársi, a baráti, alkotó légkör jellem­J zett, nagyon sikeresek és eredményesek voltak. — A szovjet elvtársak mó­dot és lehetőséget adtak ar­ra, hogy a hivatalos prog­ram mellett ellátogassunk Leningrádba. Szovjetunió­beli tartózkodásunk egész idején azt, tapasztaltuk, hogy a szovjet emberek nagy fi­gyelemmel kísérik szocialis­ta építőmunkánkat, ismerik eredményeinket és azokat a célokat, amelyeket pártunk XI. kongresszusa népünk elé tűzött. Nagy megelégedéssel látják és tapasztalják, hogy terveink végrehájtása jól ha­lad. — Rövid látogatásunk so­rán is meggyőződhettünk ar­ról, hogy a Szovjetunióban nagyon eredményes alkotó­építőmunka folyik. A szov­jet nép készül a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusára, amelynek tiszteletére nagy munkafel­ajánlásokat tesz. — Végül, felhasználva az alkalmat, szeretném mégegy- szer megköszönni Koszigin elvtársnak, valamennyi szov­jet vezetőnek, barátainknak azt a szívélyes fogadtatást, amelyben részesítettek ben­nünket, s azt, hogy mindvé­gig nagy szeretettel és fi­gyelemmel gondoskodtak ró­la, hogy mind a hivatalos tárgyalások, mind az egész látogatás eredményes és él­ményekben gazdag legyen — mondta befejezésül a Mi­nisztertanács elnöke. ★ Lázár György látogatásáról közös közleményt adtak ki. A teljes egyetértés és barátság légkörében lezajlott tárgya­lásokon megvitaták a Ma­gyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti politi­kai és gazdasági együttmű­ködés kibővítésének számos kérdését, valamint a nem­zetközi helyzet főbb problé­máit. A felek megállapítot­ták, hogy országaik aktív részvétele a szocialista gaz­dasági integráció komplex programjának végrehajtásá­ban megfelel a Magyar Nép- köztársaság és a Szovjetunió népgazdaságfejlesztési ér­dekeinek, hozzájárul a so­ron következő ötéves terv társadalmi-gazdasági fel­adatainak sikeres teljesíté­séhez. A két ország, az MSZMP és az SZKP Központi Bizott­sága irányvonalával össz­hangban a jövőben is min­den eszközzel elősegíti a testvéri országok együtt­működésének továbbfejlesz­tését és tökéletesítését a Var­sói Szerződés szervezetében és a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsában. A felek kifejezték meg­elégedésüket a teljes egyet­értés légkörében lezajlott tárgyalások eredményeivel; meggyőződésük, hogy az esz­mecsere jól szolgálja a Ma­gyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti testvéri barátság és sokoldalú együtt­működés továbbfejlesztésé­nek és elmélyítésének ügyét. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke meghívta Alekszej Nyikolajevics Ko­szigint, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnökét, hogy a számára alkalmas idő­ben látogasson el Magyaror­szágra. A meghívást a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke köszönettel elfogadta. Helikopteren A narancssárgába öltözött légikisasszony az Iraqi Air­ways gépén, útban Basra fe­lé, megkínált egy pohár hi­deg vízzel. Itt ez a vendég­fogadás első lépése, mintegy jelzi: a víz kincs. Jól is esett, hiszen ahogy repültünk dél­re, az Arab-öböl felé, a me­leg csak nőtt. Háí és Rifai után a táj hirtelen változott alattunk, feltűntek a hatal­mas mocsarak, majd a Hor al Hammar tava. Mdaina fö­lött már látszott, hogy talál-, kozik össze a két hatalmas folyó, a Tigris és az Euírá- tesz. A vendéglátók nem min­dennapi meglepetésről gon­doskodtak. Helikopterbe ült tettek, hogy lebegvé-repülve szemlélhessük meg a vidéket. Basra mellől startoltunk, a pilóta főhadnagy előtt a tér­kép, amelyen sokszínű útunk kacskaringós vonala piros- lott. A gép kereke negyven centire mélyedt a kifutó asz­faltjába, és a sivatagi repü­lőtér hőmérője 60 fokot mu­tatott. Mindéképpen. rendkí­vülinek ígérkezett az út. Amikor a légcsavarok mű­ködni kezdtek, homokfelleg szállt fel, majd a megdöntött gép hirtelen fordulattal az egyesült folyam, a Shatt al- Arab felé indult. Alattunk megjelent ismét Hor al Ha­mar tava, partjáról flamin­gók és kacsák, vízimadarak légiói rebbentek fel a motor­zajra. Abul Khasib felé szállt ezután a helikopter, máris két ország határán, Irak és Irán találkozásánál folytat­tuk az utat. Kitárult előttünk Basra kikötője, teli hajókkal. Az oldalágakban kis rakodó- területek, ahol a tengeren érkezett áruk — matchbox- nak ható autók — sorakoz­tak százával. Vádik és só Időnként megállt gépünk a táj fölött, hogy nézhessük ér­dekességeit. így történt ez akkor is, amikor hirtelen délnyugatnak fordulva a ku­vaiti határ felé indultunk, hogy lássuk a deltavidék ezernyi arcát. Megszűnt a tó és a folyó, helyét keskeny vízerek ezrei vették át, kö­zöttük tíz- és tízezer-kilomé­tereken a dagálykor lerako­dott só fehérlett. Idelátszot­tak a nem távoli olajmezők gázfáklyái is, és időnként egy-egy apró falucska vá- lyogházaj között a tevék csa­patai. Kiszáradt vádik tar­kították a tájat, forró nyár­ról árulkodtak, maid vékony fekete szalag szelte át a ho­mokrengeteget: újonnan épí­tett út messze vivő vonala.' Gépünk inrten Fao felé fordult, a kikötő irányába, amely az egyik legfontosabb pont Irak számára az öböl bejáratában. Erre már ismét más látnivaló kötötte le a figyelmet. Adnan Hachim, kísérőm élő lexikonként ma­gyarázta: alattunk az ország egyik legnagyobb datolyaer­deje. Irak kenyere — A datolya az országban olyan, mint a kenyér, vagy Európában a krumpli — mondja Adnan. Erre 12 mil­lió fa található, nagy része a 42 milliós' állománynak. Az ültetvények között csator­nák, néha egy-egy kisebb te­lepülés, s percekig csak fa és fa. — így szép, és ami a lé­nyeg, hasznos is — kapom az információt. — Tudni kell azonban, hogy itt virág­záskor minden fára külön kell felmászni, hogy egy sep­rőszerű eszközzel beporozzák a virágot. Nem ritka, hogy ez a munka halálos áldozatot is követel. Aztán jön még egy fára mászás, a szedéskor. Az utóbbi években ez a munka részben gépekkel végezhető már, a nagy állami és szövet­kezeti ültetvényeken ezt meg lehetett valósítani. A pálmák fölött repülünk vissza Basrába. A város fö­lött a--gép jó néhányszor megáll, hogy egészen ala­csonyról láthassuk a házakat, az utcákat is. A négyszögle­tes épületek belső udvarain száradó fehérnemű, az udvar felé nyitott lakrészben, az ivánban, ahol az élet zajlik, pihenő emberek. A tetőkön ágyak, errefelé mindenki itt alszik, addig, amíg az első légy nem jelzi a reggel ér­keztet. Szindbád és Ady így a magasból is látni, hogy Irak talán legélénkebb városa fölött vagyunk. Itt élt egykor Szindbád, a kereske­dő, aki hajóival járta a ka­landos utakat, s örökre be­véste nevét a mese és törté­nelem könyveibe. Háza ma is áll, nevét viseli szálló és mozi, utca és klub. A sétá­nyon hömpölyögnek a helyi­ek, az itt kikötött hajók mat­rózai; a Shatt al-Arabban pecáznak fiatalok és öregek. A kikötő felett írunk még egy kört, és míg a mi Krúdynk Szindbád-élményein gon­dolkozom, hirtelen magyar zászló tűnik á szemembe. Nem káprázat, nem valami nosztalgikus vágy, egy igazi zászló. Ott leng a basrai ki­kötő egyik hajóján, amely­nek oldalán Ady nevét olva­som. Itt vannak hát mai Szindbádjaink, csak épperi nem a mesék, hanem a kő­olaj, a modern kereskedelem hatalmas öblében. Kiszállok a helikopterből, és itt, sok ezer kilométernyire otthon­ról ez a kép érezteti velem: nem vagyok olyan egyedül. Következik: A stratégiai olaj. Bürget Laios Országrész a magasból Kerekes Imre: vakáció története 14. Egyszer nem mondja: „a mi időnkben”. Kelletik magu­kat a lányok, dehát ez most olyan időszerű, mint a szü­ret áprilisban. Ahelyett, hogy a társaság felmelegedne, a Mandel kiszúrja, hogy jég­kockák vannak a zsúraszta­lon. Hűti magát. Kinyújtja a lábait, akkora cipőt hord, hogy lehet, nem is mind az övé. Miről is lehetne beszél­ni, mint arról, ki hova megy a nyáron. Kínos. A magam részéről, mondom én, atom- és űrkutatást vállalok. Lá­tom veszik a lapot, itt az ideje, hogy bővítsem a vevő­köröm. Elengedek még egy­két albérleti marhaságot, úgy szórakoznak ezen, mint ágyúgyárosok a békekonfe­rencián. A mama dicséri a hasonlataim, mondom mind­ezt az újságokból veszem, minthogy hivatásos előfizető vagyok. Ha tudna egy állást fűtőnek, szívesen vállalnám kánikulában. Ettől eltekint­ve állandóan a nénémre gon­dolok, mert pontosan tudom, mit szólna arra, ahogy most hülyülök. Pedig nem lenne hátrány bevágódni egy ilyen családba. Melegszik a han­gulat, most már az öreg is bizalmaskodik, arra kíván­csi, hogy mi a véleményünk a suliról. Tanárokról cikis dolgot én eddig sem szöve­geltem, magam részéről már rég belenyugodtam, külde­tésük célja az ifjúság elle­ni merénylet. ‘Ez a vélemé­nyem most így az év végén semmit nem romlott. Tízkor zárórát tartunk, az öreg min­denkivel lekezel, mielőtt vég­leg lekopunk. Rendes pacák, nem játssza meg magát, szó­val elismeri, ami létezik. Ott a helye a tudományok há­zában. Itt az ideje, hogy elmond­jam, a bizonyítványommal semmi meglepetés. A matek erős kettes, a többi általá­ban hármas, sőt még négyes is akad. Nem szeretem az egyhangúságot. Ahogy üge­tek vele haza, kikalapálom a pléhpofát, volt jobb. Nem operálok időhúzással, olyan ártatlan vagyok az ügyben, mint egy tv-műsor a 18 éven felülieknek. Ki tehet a saját bizonyítványáról? Talán én állítottam ki ? Megkérdezik tőlem, mi a véleményem? A kezembe nyomják a papírt, ezért dolgoztam egész év­ben. A végén kuss. A pia­con nem adnak érte egy buznyákot. Az ilyen bizo­nyítvány a legjobb, senki nem sajnál. S csak kevesen irigyelnek. Apám úgy fogja, mintha szentírást tartana a kezében, adják kézről-kézre, úgy -bámulják, mint a csa­ládi fotót. Hozzá még az anyám a szemét is dörzsöli. Mindenki legalább három­szor megnézi, jól lát-e. Az öreg végül mégis elszánja magát az intervencióra, per­sze konfekció duma, amit mond. Kétségtelen egyéniség. Én csak hallgatom, hogy egy ház omlott össze benne. (Folytatjuk) Az iraki olajflotta büszkesége, a Rumaila tank­hajó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom