Kelet-Magyarország, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-19 / 246. szám

1975. október 19. KELET-MAGYARORSZÁG 9 Mit főzzünk? SQIt spenót: 75 dkg fiatal spenótról a szárakat levág­juk és megmossuk. 1 vörös­hagymát és 1 gerezd fok­hagymát finomra vágunk és 2 evőkanál margarinnal pá­roljuk, a spenótot hozzáad­juk, vegetával fűszerezzük, majd fedő alatt 5 percig to­vább pároljuk. Közben le­reszelünk 25 dkg ementáli sajtot, felszeletelünk 1 kg főtt burgonyát és egy lapos tűzálló formába tesszük. Rá­szórjuk a reszelt sajt felét. Ráhelyezzük a spenótot és a tetejét a maradék sajttal beszórjuk. 220 fokon kb 10 percig átsütjük. Tükörtojás­sal vagy rántottával tálaljuk. Sörkorcsolya: 8 szelet fehér kenyér. 6 evőkanál tartár (majonéz), 10 db középnagyságú hagyma. 150 gramm sajt, kevés kö­ménymag. A fehér kenyér héját levágjuk, majonézzel megkenjük. A hagymákat vé­kony szeletekre vágjuk és a kenyérre rakjuk, a megma­radt majonézt ráöntjük, majd a lereszelt sajttal vastagon be­szórjuk, köménymagot tetszés szerint adunk hotzá. Előmele­gített sütőben aranysárgára sütjük. Labdácskák: 4 dkg vaj, 8 dkg liszt, ne­gyed liter folyadék (erőleves), bors, kevés só, petrezselyem­zöld, 2 tojás sárgája, 10 dkg sajt. Panírozáshoz liszt, 1—2 tojás, zsemlyemorzsa, zsír a sütéshez. A lisztet forró vaj­ban világos sárgára sütjük, felöntjük a levessel, felforral­juk és levesszük a tűzről. Hozzáadjuk a fűszereket és a petrezselymet és kissé hűlni hagyjuk. A sajtot apró koc­kára vágjuk és a tojás sárgá­jával együtt a sűrű masszához adjuk. Teljesen lehűtjük. Kis golyókat formálunk, bepani- rozzuk és forró zsírban kisüt­jük. Forrón szervírozzuk. Az elkészített labdácskákat a mélyhűtőben tárolhatjuk. Szükség esetén csak ki kell sütni. Mint tudjuk, a modern lakások egyik alapvető problémája a helyes helykihasználás, a rakfelületek, polcok helyének jó kiválasztása. Rendkívül egyszerű, de modern formájú, az úgynevezett „kötélpolc". (1. ábra.) Elkészítéséhez csupán egy tetszés szerinti mé­retre vágott, finom felületre megmunkált polclap és néhány méter kender-, vagy múanyagkötél szük­séges. (Vigyázzunk arra, hogy a kötél megfelelő vastagságú legyen, kb. 1,5—2 cm átmérőjű.) A polc- lapra a kötél átmérőjének megfelelő méretű lyuka­kat fúrunk, de úgy, hogy a lyukakon áthúzott kötél inkább egy kicsit feszüljön. A polc rögzítése is igen egyszerű. A polclap a kötélre kötött csomókon fek­szik fel, az egész rendszer pedig a falba helyezett tartószegen függ. Az igy elkészített polcocska töké­letesen stabil, sőt terhelés hatására kissé növekszik. Gyermekszobába igen jó szolgálatot tesz. köny- nyen leemelhető, a csontok állásától függően a polcot feljebb, vagy lejebb engedhetjük. Magát a polclapot a környezettől függően festhetjük, lakkozhatjuk, stb. Komolyabb polcot, sőt polcrendszert készíthe­tünk egyszerű vasalódeszkából és 2.5 cm átmérőjű acélcsőből (gázcső). Összeállítása a 2. számú ábrán látható módon történik. Érdemes a megadott mére­teket megtartani, mivel ezen méretek (fesztáv.) mel­lett a vasalódeszkalap igen nagy terhelést elbír, mindenféle szemmel látható alakváltozás (lehajlás) nélkül. A vasalódeszka félkör alakú végét fűrészel­jük le, majd készítsük el a furatokat. Ezzel tulaj­donképpen a polclap készen áll a natúr lakkozásra, vagy matt festésre. Kővetkező lépés az acélcső át­fúrása. Készíthetünk olyan furatrendszert, hogy a furatokba illesztendő acéltüskék áthelyezésével a polcrendszer bármikor tetszés szerint variálható. Vasalódeszka és acélcső a polcrendszer alap­anyaga. A falsikra merőleges polcrendszer. A polcrendszerek előnye, hogy nemcsak a falak mellé állítható, hanem funkcionálhat, mint térelvá­lasztó rendszer is. Vigyázzunk arra. hogy a polcra elhelyezett könyvek, tárgyak mozogjanak, oldják fel a polcrendszerek osztásaiból adódó merevséget. A függőleges acélcsövek merevítése történhet falhoz kikötéssel (falsík mellett) és feszített módszerrel (falsikra merőlegesen). A 3. ábrán egy falsíkra me­rőleges polcrendszer távlati képét közöljük. Ezzel á két polcmegoldással természetesen nem merítettünk ki minden lehetőséget; számos más va­riáció is lehetséges, de reméljük, hogy ezen egysze­rű ötletekkel hasznos tanácsot adtunk. Utazóknak Sok kimutatás látott eddig is napvilágot az olcsó és a drága városokról. Egy legújabb sze­rint Stockholm a világ legdrágább városa. Csak utána következik Tokió. Az európai drá­gasági sorrend Stockholm után: Oslo, Genf, Zürich, Koppenhága, Párizs, Bécs, Düsseldorf, Majnafrankfurt és Amsterdam. Stockholm 25 százalékkal drágább még New Yorknál is. Ezt állapította meg az amerikai Business Interna­tional közvélemény-kutató intézet. Volt dohányosoknak Tilos cigarettára, szivarra vagy pipára gyújtani a svájci Ilanzban most megnyílt szál­lodában. Ezt a szállodát azok a dohányosok ve­szik igénybe, akik csoportterápia keretében igyekeznek megszabadulni szenvedélyüktől. Közben elkészült Svájcban az első, úgyszólván nikotinmentes cigaretta. A Reynolds No. 1 csupán 0,1 százalék nikotint tartalmaz. Tudo­mányos szakemberek azt állítják, hogy az új cigaretta a dohányzás legtöbb mérgező anya­gától mentes, kátránytartalma is rendkívül alacsony. KERESZTREJTVÉNY Arany János I860 október 20-án írott verséből idézünk, melynek címe a vízsz. 72. sorban van. „... A nap, a föld édes-ketten /Nem mulatnak önfeledten, / Váltva csókjok melegét. / folyt, a sorrendben beküldendő vízsz. 1. (zárt betűk: O, E.) 28. Függ. 10. (zárt betűk: I, ö.) 29. (zárt be­tű: J) IS. (zárt betűk: L, A). Vízsz. 48. és a vers címe a vízsz. 72. (zárt betűk: K, Z.) sorokban. VÍZSZINTES: 10. Vastag, görcsös fada­rab. 11. Fiatal válogatott labdarúgónk. 12. Színművé­szünk. 17. Mezei rágcsáló. 20. Erdeinkben, föld alatti üregben lakó, kisebb kutya nagyságú éjjeli ragadozó. 21. ...ba a görög. 22. Ital zsargonban. 24. Volt portu­gál gyarmat. 26. Három oro­szul. 27. Negyvenöt római számmal. 31. Közepén menő! 32. Dallam, dal ária franciá­ul. 33. Volt terrorszervezet Algériában. 34. K-val, vízi­növény. 36. Közismert olasz könnyűzenei szám. 38. Alko­tó részei. 40. Női név. 41. Takarmány. 43. Névelővel: a próbára készített ruhában van. 44. Teljes dísz. 45 He­veny gyulladásos. 47. Általá­ban ilyen az ősz. 50. Tantál vegyjele. 52. Ady szerelme. 53. „A” virágos kaszáló. 54. Béla egynemű betűi. 55. GTT. 57. Nátrium vegyjele. 59. Televízió. 60. Udvar né­metül. 61. Bubi, a kártyá­ban valamely szín rangsorá­ban a dámánál egyel gyen­gébb értékű lap, fonetiku­san. 63. Északi váltópénz. 65. A portékát értékesíté. 67. Minden versenyző erre igyekszik. 68. Magától ért- hetődően. 70. Régi, divatja­múlt. 71. Kubai politikus. 73. Menyasszony. FÜGGŐLEGES: 2. Takarít. 3. Zsigerei, egy­nemű betűi. 4. Mezőgazdasá­gi eszköz. 5. ZO. 6. Strázsa. 7. Ragadozó madár. 8. Z. B. 9. Magnó típus. 13. Kutya. 14. Vörös németül. 15. Ebbe az irányba. 18. Forrasztó fém. 19. Diódák egynemű betűi. 22. Város az NDK- ban. 23. Közteher. 24. GIS. 25. „A” kockákba préselt széna. 28. Mikortól fogva? 30. ,.A” tisztítóeszköz. 32. Lágy hangsor, névelővel. 35. Névelős építőanyag. 37. Vissza, fának van. 39. Fizi­kai fogalom. 41. El. 42. Köl­tőnk (Lajos, 1850—1914.) 45. Szovjet gépkocsi típus. 46. Szereti mássalhangzói. 48. ...-leng. 49. A sivatag hajója (+’) 51. Egészségügyi alkal­mazott. 54. Színművészünk (Tibor). 56. Gyalog tett ki­rándulás. 58. Nincs benne semmi. 60. Serege. 62. Tiltó szó. 63. Kölesben van! 64. Táplálkozó. 66. Háziállat. 68. Tojás németül. 69. Einsteini­um vegyjele. A megfejtéseket október 27-ig kell beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BEKÜL­DÖTT MEGFEJTÉSEKET FOGADUNK EL! Október 5-i rejtvény pályá­zatunk megfejtése: Batthy­ány Lajos az első felelős magyar kormány miniszter- elnöke. Batthyány örökmécs. » Nyertesek: Belánszky Ist­vánná, Jámbor Istvánná, Schmid Lajosné, Szabó Atti­la, Szánthó Ferenc nyíregy­házi, Cseke Sándorné leve- leki, Bene Jánosné mátészal­kai, Kása János nyírbátori. Ling Frigyes rakamazi és Tóth Károly tisztabereki kedves rejtvény fej tőink. A nyereményeket postán elküldtük. Horgolt mellények A modell 90 cm mellbősé- gü. kb. 240 g fonalat igé­nyel. Horgolhatjuk Pagoda műszál fonalból 5-ös tűvel. A mellényt nem a szokásos módon alulról felfelé halad­va horgoljuk, hanem az ol­dalánál kezdjük a kimonó- szerű ujjaknál. Először el­készítjük a pontos szabás­mintát, a modell kivágása elől-hátul egyforma mély és széles. Horgolásunkat a bal ujjánál’ 45 láncszemmel kezdjük, erre 44 rövidpálcát horgolunk, oda-vissza ha­ladva dolgozunk. A pálcák­nak mindig a felénk eső ágába öltünk. 14 cm után a kimonó forma kialakításához mindkét szélen minden sor­ban 3x1, 1x2 pálcával szapo­rítunk (mindig a sor vé­gén) annyi láncszemet hor­golunk amennyi pálcával szaporítunk. A 4. sorban € láncszemet horgolunk 5 pál­cával szaporítunk. (Ezután csak akkor szaporítunk ha a szabásminta kívánja azt.) Ezzel valószínű, hogy elértünk a kivágás kez­déséig, s így tovább csak az elején horgolunk, de in­nen kezdve a kivágás befe­jezéséig egyráhajtásos pál­cákkal dolgozunk. Ha ez az eleje rész megvan, akkor a hátán is meghorgoljuk ezt a darabot, majd a kihagyott pálcáknak megfelelő lánc­szemmel összehorgoljuk a két darabot és visszafelé ha­ladva meghorgoljuk a jobb oldalt is, befejezve azt az ujjával. Befejezésül össze­varrjuk a két oldalt, behor­goljuk a kivágást egy soron szorosszemmel és utána rö­vidpálca sorral. A mellény alját behorgoljuk egy soron rövidpálcával és utána 8 soron egyráhajtásos pálcá­val. Az igen rövid idő alatt el­készíthető mellényt vastag­szálú piros (Pagoda) foná.- ból 5—6-os tűkkel hprgoljuk s egy vagy két szép n^tgy gombbal vagy horgolt ro- settával zárjuk. Alapminta: hárommal osztható 4- 2 láncszemmel kezdjük. A láncszemsor utá­ni 1 sor: a tűtől számított 4. láncszembe 1 egyráhajtásos pálca 1 láncszem, 1 lánc­szem kimarad a következő két láncszembe 1—1 egyrá­hajtásos pálcát öltünk is­métlés 2. és minden további sor: 3 láncszemmel fordu­lunk, 1 egyráhajtásos pálca a második pálcára 1 egyrá­hajtásos pálca az ívbe, 1 láncszem, egy pálca kima­rad, egy pálca a következő pálcára ismétlés végül egy egyráhajtásos pálca. Szabásminta alapján (qiely végig azonos boségű) az alapmintával 6-os tűvel 30 cm-t horgolunk, ezután 5-ös tűvel egy sort szorosszem­mel, miközben arányos el­osztással 18 szemet fogyasz­tunk, 3 sort egyráhajtásos pálcával, majd ismét egy sort szorosszemmel, de köz­ben arányos elosztással. 15 szemet beleszaporítva horgo­lunk. Ismét 6-os tűvel az alapmintával dolgozunk és 11 cm után a karöltőt ala­kítjuk. Hátul szögletes, el<?l V alakú a kivágás. Az eleje kivágást a karöltővel egy- magasságban kezdjük. Elől az egy vagy két gomb helyett horgolhatunk roset- tát is: az 5-ös tűvel 4 láncszemből gyűrűt zárunk és a gyűrűbe 16 egyráhajtá­sos pálcát öltünk. Ha az egyes darabok készen van­nak összevarrjuk és össze- varrás után a mellényt, a karöltőt Is körülhorgoljuk egy soron smarosszemmel és egy soron pikóval. A gomb vagy rosetta részére lánc­szemekkel hurkot horgolunk és ezt behorgoljuk szoros- rosszemmel, úgy varrjuk fel. A helyes nevelés elvei (Részlet a szerző „Lelki egész­ségünk" című könyvéből) Azt mondják, hogy a neve­lés híd, amely a gyermeket elvezeti önző világából a má­sokat szeretni képes altruisz- tikus törekvések világába. Adjon a család a gyermek­nek érzelmi biztonságot, amelyben a válságok konf­liktusmentesen megoldhatók. Kezdetben teljes védettsé­get biztosítsunk a gyermek­nek, később több szabadság- joggal a gyermek érettségé­nek megfelelően, támasszunk fokozatosan több követel­ményt. Lehetőleg ne adjunk alkal­mat a gyermeknek arra, hogy rosszalkodjék. Ha minden­képpen büntetnünk kell, ez sohase szeszélyből, megkopott tekintélyünk helyreállítása céljából történjék. A gyer­mek érezze a hangsúlyból, az arckifejezésünkből, gesz­tusainkból, hogy helytelenít­jük a magatartását. Bünte­tésből fosszuk meg őt vala­milyen élvezettől! Helyes nevelés esetében a gyermek a családból választ­ja ki a példaképét: a fiú az apjával, a lány az anyjával azonosítja magát. Éppolyan fontos az apa és lánya, vala­mint az anya és fia közötti kapcsolat: ettől függ részben, hogy milyen férjet, feleséget választ gyermekük később. Toborozzunk a gyerekünk köré baráti társaságot. Az egyke nehezen tanulja meg, hogy az őt megillető abszolút elsőség az életben nem érvé­nyes és könnyen csalódások érik. Ha nincsenek testvér­kék, akik tudattalanul sokkal jobb nevelők, mint a legnívó­sabb pedagógiai könyvek szellemében kialakított neve­lési elveket valló szülők, a gyermek nem találja helyét, és a szülőt igényli játszótár­sául. Ez pedig sokszor fárasz­tó a szülő számára és a gyer­mek önállósodását akadályoz­za. Nem kell mártírt játsza­nunk ahhoz, hogy jó szülők legyünk. Kapni is akarunk valamit azért, amiért felne­veltük a gyermekünket. Szí­nezzük ki, szépítsük meg tu­datunkban kisfiúnk, kislá­nyunk jellemét, örüljünk a dicséreteknek, bókoknak, amelyeket az idegenektől kapnak. De még ha oly jó érzés is azt hinni, hogy a miénk a legtökéletesebb a világon, ne áltassuk magunkat! Legfőbb kötelességünknek tartsuk: embert nevelni gyermekünk­ből. divat Most

Next

/
Oldalképek
Tartalom