Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-28 / 228. szám

4

KELET-MAGYARORSZÁG

1975. szeptember 28.

HÉTFŐ: Baloldali előretörés a finn választásokon. — A tűz- szüneti megállapodások ellenére, Libanonban ismételten fellángolnak a harcok. — Kohl, a nyugatnémet CDU elnöke Moszkvában. — Összeütközések Angolában és Timoron.

KEDD: Gromiko beszéde az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitájában. — A francia dolgozók akciónapja.

— Tiltakozások a spanyol terror ellen.

SZERDA: A portugál vasmunkások figyelmeztető sztrájkja.

— Husszein jordániai király Damaszkuszban. — Az új olajárakról tárgyal az OPEC Bécsben.

CSÜTÖRTÖK: A szovjet külügyminiszter kanadai látogatása. — Szenátusi vita Washingtonban az új sínai- egyezményről. — A bolgár kormányfő Berlinben.

PÉNTEK:.Hazánkba érkezik az indiai köztársasági elnök. — A VDK és a DVK tagfelvételi kérése, a közgyűlés túlnyomó többségének döntése értelmében újból az ENSZ elé kerül. — A bécsi EKHT-tárgyalások őszi nyitánya.

SZOMBAT: Costa Gomes portugál államfő Lengyelországba utazik. — Az új szovjet leszerelési javaslatok kedvező visszhangja.

Uj kifejezés nyert polgárjogot a hírmagyarázatokban: a politikai enyhülést ki kell egészíteni a katonai enyhüléssel. Ez a katonai enyhülés pedig nem mást jelent, mint a fegyverkezési verseny korlátozását, majd teljes beszüntetését, a leszerelés folyamatát. A fegyverkezési hajsza folytatása ugyanis azt jelenti, hogy a tőkésországok befolyásos katonai-ipari komplexumai továbbra is a feszültség fokozását próbálják előmozdítani; politikai szószólóik — Jackson szenátortól Straussig — a legszélsőségesebb nézeteket hangoztatják; a lélektani hadviselés keretében hisztériát és bizalmatlanságot szítanak; élesztik a helyi válságok tűzét — végső soron tehát veszélyeztetik a politikai enyhülés eddigi eredményeit.

Az elmúlt hét során szinte koncentráltan mutatkozhatott meg, milyen következetes erőfeszítéseket tesznek a szocialista országok a katonai enyhülés érdekében. Az ENSZ-közgyűlés általános vitájában Gromiko, szovjet külügyminiszter új leszerelési javaslatokat terjesztett elő. A Szovjetunió egyrészt teljes atomcsendet kíván, a kísérleti atomrobbantások általános tilalmát. (Érdemes ennek a témának legfontosabb vonatkozásaira utalni a légkörben végzett nukleáris hadgyakorlatok hallatlanul veszélyesek, hiszen éppúgy mérgező radioaktív anyagokot juttatnak az atmoszférába, mintha háborús körülmények között vetnék be azokat.) Másrészt elhangzott az a szovjet indítvány is, hogy vegyék idejében elejét új tömegpusztító fegyver- rendszerek kidolgozásának. Ma még lehetséges a politikai döntés olyan fegyverek tilalmára, amelyek kidolgozása holnap már technikai lag is lehetséges lesz — a szovjet külügyminiszter e szavai különösen nagy visszhangot váltottak ki.

Folytatódtak Genfben a SALT-megbeszélések is. A korábbi megállapodások értelmében részleteket ugyan nem közöltek, de tudjuk, hogy a Ford—Gromiko-esz- mecsere nyomán e tárgyalások fontos szakaszukhoz jutottak. Erre célzott Leonyid Brezsnyev is, amikor Moszkvában találkozott a közös űrrepülés amerikai legénységével. Ha sikerülne kidolgozni az új SALT-megállapodást; az jó lehetőséget nyújtana, hogy az aláírásra még az idén, az Egyesült Államokba látogasson az SZKP főtitkára.

A legnehézkesebbnek tűnő leszerelési konferencia is újrakezdte munkáját. Bécsben pénteken került sor a közép-európai haderőcsökkentésről tárgyaló értekezlet őszi nyitányára. Nyugati jelentések szerint a NATOországok régi álláspontjukkal tértek vissza a diplomaták asztalához, s ha ez valóban így van, akkor továbbra sem várható előrelépés. A különböző atlanti terveknek — legyen nevük „díszparitásos” vagy „aszi- metrikus” leszerelés — lényege ugyanaz: az ésszerű egyenlőség helyett a nyugatiak számára szeretnének előnyös helyzetet teremteni. Csakhogy, ami egyszer nem sikerült az erőviszonyok gyakorlatában, az aligha fog sikerülni tárgyalási manőverekkel.

Visszatérye még az ENSZ- hez: a világszervezet örvendetesen fejlődő taglétszámát mutatja, hogy már 141 állam zászlaja leng az Un Plazán, az ENSZ-téren. Az egyetemesség azonban még korántsem teljes, s az amerikai vétó megakadályozta a két vietnami állam felvételét. Vietnam erkölcsi győzelme, hogy a közgyűlés túlnyomó többséggel ismét a Biztonsági Tanács elé utasította a VDK és a DVK tagfelvételét. Amennyiben

Washington ismét nemmel szavaz, tovább fokozza saját elszigetelődését.

A héten változatlanul a figyelem előterében állott az Ibériai-félsziget mindkét országa. Portugáliában kinevezték az államtitkárokat az új kormányba, a földművelésügyi tárca második embere a kommunista párt tagja lett. Másirányú szervezési munkák is folynak, a legfontosabb esemény, hogy új katonai biztonsági alakulatot hívtak életre. Remélhetőleg mindez a demokratikus vívmányok védelmét biztosítja majd: ennek szükségességére hívta fel a figyelmet kétszázezer ' vasmunkás figyelmeztető

sztrájkja és a baloldali katonák tüntetése is. Costa Gomes portugál elnök közben jelentős külföldi útra indul: a Szovjetunióban és Lengyelországban tesz látogatást. Ami az ibériai másikat, Spanyolországot illeti: a terror megdöbbentő hírei érkeznek Hispániából. A szétesőben lévő Franco- rendszer a legdurvább erőszakhoz nyúlt, hogy ideig- óráig való túlélését biztosítsa. A világon hatalmas erejű tiltakozó hullám söpör végig, s a haladó erők mellett még olyan intézmények is kénytelenek voltak inteni Madridot a következményektől, mint a NATO-par- lament, vagy a közös piaci kilencek külügyminiszteri értekezlete.

S végül, de nem utolsósorban: nemzetközi vonatkozások itthon. A Parlamentben elhangzó kormányprogram, majd a vitában a külügyminiszterünk beszéde megerősítette külpolitikai céljainkat, a szocialista közösség országaival egyeztetett, következetes békepolitikánkat. Az elmúlt napok budapesti vendégkönyvében szereplő bejegyzések is megerősíthetik e törekvésünket. A hatszázmilliós India államfője, a magas színtű szovjet parlamenti küldöttség, a venezuelai törvényhozás elnöke, a szlovén kormányfő, az amerikai, francia és osztrák külügyminisztérium felelős tisztségviselői, szakminiszterek Tunéziától Svédországig tartózkodtak, vagy tartózkodnak hazánkban, jelezve szerteágazó nemzetközi kapcsolatainkat.

Réti Ervin

64.

Az asszony kilépett. Tétován, szédelegve fordult be a pinceház sarkán. Meglátta Suhajdát, de nem szólt. Ketten is integettek neki. Elhúzott az ablak előtt Aztán befogták a száját, a patakig osont vele Csik. Fentről nyomban elindult a parancsnok lóháton. Úgy vágtázik, mintha a szél repítené. Tíz perc. Neki három perc alatt ott kell lennie. Ott is van.

— Petőné, magán áll minden, kezdjen el ordítani, hogy elesett, beesett a patakba a kövek közé és eltörött a lába. Ordítson, jajgasson!

Az asszony jajgat, kiabál, sír, sivalkodik.

— Eltörött a lábam, nem tudok felállni, benne vagyok a vízben. Segítsenek. Ilonka, mondd meg nekik, hogy segítsenek, mert már félig ájult vagyok.

— Dögölj meg, hülye, faragatlan ringyó! Mi is meg- döglünk hamarosan, mert kiszáradtam már, mint a Szahara.

— Agyonlőjük ezt a másik libát?

— Marha! Akkor a sírunkat ássuk meg. Abban a pillanatban ránkcsapnak, mint a patkányokon. Szitává lőnének. Ha ez megdöglik itt, akkor nem kímélnek már senkit, nincs kit kímélni. Miattad van, te akartál szomjan dögleni.

Az őrnagy int a három katonának. Kihívja őket a pince mellől.

— Csússzanak le ide, a bokrok alá. Itt a rádió. Parancsot kapnak, ha vissza kell menni. Addig egyenek, igyanak kávét, tornáztassák magukat.

A domboldalon lefelé halad egy asszony. Jólöltözött, bun- dás, nehezen lépked a bukta- tós, gyepes oldalon. Csak a pinceajtó előtt áll meg, kopog, az ajtóba rúg.

— Akárki vagy, menj a rühes anyádba, mert felaprítalak, — kiáltja az egyik és már lő is. Az ajtó felső részét sorozza meg. Tudja, hogy ilyen

Kivégzések

Spanyolországban

Franco tábornok nem élt kegyelmi jogával — szombaton reggel kivégezték mind az öt spanyol antifasisztát. A Forradalmi Antifasiszta és Haladó Front (FRAP) három tagján — a 25 éves Jósé Humberto Ba- enan, a 27 éves Ramon Garcia Sanzon és a 21 éves Jósé Luis Sanches Bravo Sol- lason — Madrid közelében, az ETA baszk szeparatista szervezet két tagján — a 33 éves Angel Otaeguin, valamint a 21 éves Juan Paredes Manoton — Burgos, illetve Barcelona közelében hajtották végre a halálos ítéletet. Valamennyiüket kivégző osztag lőtte agyon. A kivégzettek siralomházban töltötték az éjszakát. Hozzátartozóiknak megengedték, hogy az utolsó órákban együtt lehessenek velük.

Számos európai ország közvéleménye pénteken éjjel példátlan méretű tiltakozó akciókkal, sok helyen külföldi spanyol kirendeltségek megostromlásával reagált a spanyol kormány öt forradalmár halálos ítéletét megerősítő döntésére.

Hollandia és Norvégia kormánya pénteken este tiltakozása jeléül hazarendelte madridi nagykövetét. Az NSZK madridi nagykövete Walter Scheel nyugatnémet államfő és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter megbízásából felszólította Franco tábornokot, hogy gyakoroljon kegyelmet.

Spanyolország számos külföldi diplomáciai képviselete volt pénteken este a heves tiltakozó akciók célpontja. Lisszabonban a felháborodott tömeg megostromolta a spanyol nagykövetség és konzulátus épületét.

Bonnban még szombaton , a reggeli órákban is tartott a tüntetés. Tiltakozó akciókat folytattak a nyugat-németországi Heidelbergben, Freiburgban és Stuttgartban is.

Rómában húsz rendőrautó zárta körül a spanyol nagy- követség épületét, amelynek közvetlen közelében mintegy tízezer ember tüntetett.

Párizsban a rendőrök zá- ; rógyűrűt vontak a spanyol nagykövetség épülete köré. A Spanyol Idegenforgalmi Hivatal párizsi kirendeltségét lángbaborították.

Göteborgban négyezer tüntető gyűlt össze a spanyol konzulátus előtt. Büzbom- bákkal dobálták az épületet, bemázolták annak homlokzatát.

Tőkés gazdaság —1975

2. Inflációs lázgörbe

HA A TŐKÉS KONJUNKTÚRA ALAKULÁSÁVAL kapcsolatban 1975 második fél évére „betervezett” reménységeket a jövő esztendőre kellett halasztani — még inkább így van ez az inflációval. A tőkés világ vezető közgazdászait már az rendkívüli módon megzavarta, hogy az infláció a gazdasági visszaeséssel párhuzamosan jelentkezett. Ez történelmileg merőben szokatlan: a tőkés túltermelési válságok ugyanis eddig mindig az árak stagnálásával vagy esésével párosultak. (Az árubőséggel egyidőben csökkent a fizetőképes kereslet.)

Most egy rendkívül makacs inflációs időszak tanúi vagyunk a tőkés világban, amely már évekkel megelőzte a gazdasági egyhelybentopogást, illetve a visszaesést — és jóval megelőzte az olajárak robbanásszerű növekedését is. Itt tehát valami „szerkezeti zavarról” van szó, amelyre eddig még nem tudtak kielégítő magyarázatot találni!

1975 elején főképpen az Egyesült Államokban úgy vélték, hogy az 1974-ben tapasztalt 11 százalékos inflációs ütemet körülbelül 8 százalékra, 1976 első fél évében pedig évi ritmusban számolva körülbelül 6 százalékosra tudják lassítani. A július-augusztusban lezajlott tapasztalatok ezeket a reménységeket elsodorták. Júliusban 1,2 százalékkal emelkedett a létfenntartási költségek indexe, ami 14,4 százalékos évi inflációs rátának felel meg és ma már a legoptimistább becslések szerint is legfeljebb 10 százalékosra lassulhat év végére az infláció. Ez azt jelenti, hogy 1975 a maga egészében magasabb inflációval zár majd az Egyesült Államokban, mint a tavalyi esztendő. Egyebek között ez az inflációs ütem azt is jelenti, hogy a bérből és fizetésből élők reálbére immár hat egymást követő hónapban esett. Ilyen tartós reálbércsökkenés a második világháború óta nem volt az Egyesült Államokban.

AKÁRCSAK A TERMELÉSI KONJUNKTÚRA vonatkozásában, az Egyesült Államok mellett itt is rendkívül nagy hatása van a nyugatnémet inflációs ráta alakulásának. Nyu- gat-Németországban hagyományosan erős az inflációtól való rettegés: 1974-ben ezért a nyugatnémet gazdaságpolitika minden pénzügyi és gazdasági eszköz bevezetésével hétszázalékos évi szinten tartotta az inflációt, ami tőkés viszonylatban a legalacsonyobb. 1975-re, az eredeti elképzelések szerint 6 százalékra kellett volna leszorítani az infláció ütemét. Év elején úgy tűnt, hogy ez elérhető. Március végéig évi ő,8 százalékos volt az infláció ritmusa. Ettől kezdve azonban (azzal párhuzamosan, hogy elterjedtek a kormány gazdaságélénkítési politikájával kapcsolatos hírek) itt is meggyorsult az infláció. Május-júniusban már 6,4 százalékos volt, július-augusztusban pedig meghaladta az évi 7 százalékos ütemet. A vissza- szorítási taktika tehát nem járt sikerrel.

Ennél lényegesen kedvezőtlenebb a helyzet az összes többi nyugat-európai tőkésországban. Franciaország a kormány ígéretei ellenére sem tudta tartani a tavalyi 13 százalékos inflációs ütemet, és az előrejelzések szerint 15 százalék korül lesz 1975-ben az inflációs ráta. Olaszország, amely tavaly több mint 19 százalékos inflációt „produkált”, idén alighanem 21 százalék fölött jár majd. A legkirívóbb példa Nagy- Britannia. Itt 1974-ben az egyébként stagnáló gazdaság inflációs üteme 16 százalék volt. 1975 eddigi története azt mutatja, hogy mire a szigetországban a naptári évet a statisztikusok lezárják, valahol 25 és 30 százalék között lesz az inflációs ráta.

Jóformán az egyetlen ellenpélda a vezető tőkésországok között a Távol-Kelet legnagyobb ipari hatalma: Japán. Itt különös módon a feudális múlt, a munkáltatók és munkavállalók közötti patriarkális kapcsolat maradványai a tőkés államvezetés számára nagyobb beavatkozási lehetőséget biztosítottak. Az amerikaiaktól és nyugat-európaitól eltérő mechanizmus lehetővé tette, hogy Japánban a tavaly tapasztalt csaknem 25 százalékos inflációt a jelek szerint az idén 14 százalék körüli szintre szorítsák le.

MINDENESETRE EZEK A VÁZLATOS TÉNYEK is mutatják, hogy az infláció éppen olyan makacs vagy még ma- kacsabb jellegeztessége a tőkés gazdasági ciklus jelenlegi szakaszának, mint a konjunkturális visszaesés!

Az a tény pedig, -hogy minden gazdaságélénkítő intézkedés (beruházások állami támogatása, közmunkák, termelési hitel megkönnyítése) egyben az inflációt fokozza, különleges nehézségeket állít a vezető tőkésországok gazdasági vezetése elé. Számolniuk kell ugyanis azzal, hogy mihelyt rálépnek a konjunkturális „gázpedálra”, az inflációs lázgörbe az eddiginél is meredekebben emelkedik a magasba!

magas ember nincs. Az ajtó feljebb van. Előtte kis mélyedés. Nem gondolja komolyan az öldöklést, ijeszteni akarja a kintlévőt.

— Az anyádra lőttél, fiam! — szólal meg az asszony. — Az egész ország tudja már, mit műveltek. Nisd ki az ajtót, engedjetek be. Parancsolom.

— Nekem akarsz parancsolni? Most akarsz parancsolni? Amikor kis szaros voltam, eldugtál a hetes óvodába, mert nem értél rá bajlódni az egyetlen kölyköddel. Takarodj innen, mert most már nem az ajtóba lövök, hanem beléd.

— Hallgass meg, fiam! Még megmentheted az életed. Azt hiszed a végsőkig feszíthetitek a húrt? Nincs vizetek, nem is kaptok. Mióta nem ettetek? Azok a parasztok útban vannak ide. Köröskörül fegyveres katonák, rendőrök állnak. Azt hiszitek, átjuthattok? Bolondok vagytok. Kö- nyörgök, ne akard megölni anyádat.

— Legszívesebben a saját kezemmel teszem! — ordított a csupaszképű és az ajtóba lőtt. Az asszony hanyattesett. Nem sebesült meg, csak megijedt. De nagyon. Lélekszakadva fut vissza a hegy felé. Sír, zokog, ájul tan esik le a földre az ezredes mellé. Az orvos veszi kezelésbe. Hordágyra teszik, mentőautó szállítja el.

— Súlyos idegroham! Kórházba kell vinni!

A feszültség fokozódik. Az ezredes nyugalmasan ül, jegyez. Tegnap délutántól fel sem emelkedett a székről. Csak vizet iszik azóta. Az őrnagyon nyoma sem látszik a fáradtságnak.

Jönnek a szőlőből az emberek.

Italosak, borostásak. Kérdés, szó, parancs nélkül a pince felé tartanak. Bentről látják őket. Az ablakon át figyelik ketten is. Látni nem lehet, de a bentről jövő hangokból pontosan felmérhető.

— Felgyújtanak. Megsülünk. Gyerünk ki.

— Nem megyünk, ha felgyújtanak, mindenkit lekaszálunk.

— Mivel, te barom. Talán tíz töltényem maradt.

— Nekem még van. Ha anyádat nem kímélted, akkor a koszos paraszttól ne sajnáld a lőszert.

— Bitangok! Kiengeditek az asszonyt, vagy égtek! — kiált oda Pető Lajos. — A feleségemet már tönkretettétek, kórházba kellett vinni. Ha tíz perc múlva nem jöttök elő, felgyújtunk.

Egyszerre dobálják az ablakhoz, az ajtó elé, a tetőre a benzines palackokat. Aztán egyszerre, mintha villám csapna az emberekbe, balra fordulnak, a ház mögé indulnak. Legaláb ötven fegyveres

határőr, rendőr áll szemközt

velük. Csak integetnek, kezükkel mutatnak az embereknek, akik szót fogadnak és elvonulnak.

Az őrnagy a patakon túl vár rájuk.

— Megőrülték? Mik maguk? Fegyelmezetlen csűrbe? Felnőtt emberek! Meg akarják ölni Ilonkát? Maga is itt van Lőrinc István? Nem tudja, miben állapodtunk meg? Azonnal menjenek a harcálláspontra. Amit maguk kapnak az ezredes elvtárstól, azt nem teszik zsebre. Nem szégyellik magukat? Ilonka olyan fegyelmezett, olyan türelmes, annyi erő van benne, mint magukban összesen.

— Nekünk is vannak idegeink! őrnagy elvtárs. Meddig tűri még?

— Miért nem bíznak bennünk? Mindent elrontottak volna, és Ilonka is bennégett volna.

— Ugye, megmondtam maguknak, marhák. Én voltam 'katona, —■ mormogja a hentes és dülöngélve elindul az élen az erdő felé.

Két órakor a parancsnok lovagol a pincéhez. Frissen borotválkozott. Még púdert is tettek az arcára, nehogy észrevegyék az álmatlanság, a fáradság ráncait az arcán.

(Folytatjuk)

vi I Ifi\«i ■ I I “TTi ML#

IL. JK. L Zl-A- V—lilliJIl ^