Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-13 / 215. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. szeptember 13. .^"külpolitikái Politikai paralízis A jelek szerint a legszebb ifjúkorában fog kimúlni a John Foster Dulles hajdani amerikai külügyminiszter kreálta haladás- és kommunistaellenes, agresszív ka­tonai szövetségi láncolat délkelet-ázsiai tagja, az 1954 szeptemberében alapított, tehát most huszonegy eszten­dős SEATO. Tagjai voltak: az Egyesült Államok, Nagy- Britannia, Franciaország, Pakisztán, Thaiföld, a Fülöp- szigetek, Ausztrália és Uj-Zéland. A hangsúly a volt szón van, ugyanis a SEATO már a kezdet kezdetén gyenge teherbíróképességű, paralizisben szenvedő kép­ződménynek bizonyult. Az okok: a franciák 1956-ban gyakorlatilag kivo­nultak Indokínából, s amikor a szerződés területén lévő volt brit érdekeltségi országok függetlenné váltak, ezek jobbnak látták nem csatlakozni a paktumhoz. A viet­nami háború kiterjesztésével az Indokínai-félsziget más országaira a SEATO mind széthúzóbb és hatástalanabb lett. De Gaulle Franciaországa teljesen elhatárolta ma­gát az USA indokínai politikájától. A francia kormány 1973 nyarán közölte: 1974. június 30-a után beszünteti hozzájárulásának fizetését, ezzel gyakorlatilag fölmond­ta a tagságát. Pakisztán elnöke, Ali Bbutto az indiai — pakisztáni háborút követően 1972 júliusában bejelentet­te országa kilépését a SEATO-ból. Ausztrália és Uj-Zé­land munkáspárti kormánya megegyezett abban, hogy megtartja ugyan tagságát, de azzal a feltétellel, ha nem hangsúlyozzák a szövetség katonai jellegét... Ezen új fontossági sorrendnek megfelelően (nem katonai, hanem gazdasági-fejlesztési szövetség?!) meg­szüntették a SEATO katonai tervező bizottságát, csök­kentették törzskarát, költségvetését megnyirbálták, had­gyakorlatot is csupán jelképeset rendeznek. A SEATO minden irányú zsugorodásának washingtoni hivatalos indokolását így fogalmazták meg: az indokínai háború befejeztével és a kínai—amerikai közeledés után Dél- kelet-Ázsiában már nem áll fönn közvetlen agresszió veszélye. Egyáltalán: mikor fenyegette ilyesmi a térség népeit — az amerikai beavatkozáson kívül? Emlékez­zünk csak a koreai háborúra, Vietnam megtámadására! Majdnem egy évtizeddel ezelőtt írta Nixon, a későbbi elnök egyik cikkében: „A SEATO... annyira meggyön­gült, hogy alig több egy amerikai elkötelezettség intéz­mény alakjában való megtestesítésénél... anakronisz­tikus maradvány csupán.” Délkelet-Ázsiában új helyzet alakult ki a hazafias erők dél-vietnami és kambodzsai győzelmével. Thaiföld a területén lévő amerikai támaszpontok 1976. március 20-ig történő teljes fölszámolását követeli. A Fülöp- szigetek is döntött: fölülvizsgálja az ottani USA-támasz- pontok jogi státuszát. Egyre több délkelet-ázsiai fővá­rosban hódít a felismerés: a térség államainak nem ka­tonai tömbökre, hanem békére és együttműködésre van szükségük. Táviratváltás a szovjet-nyugatnémet diplomáciai kapcsolatok évfordulóján A szovjet—nyugatnémet diplomáciai kapcsolatok fel­vételének 20. évfordulója al­kalmából Andrej Gromiko szovjet és Hans-Dietrich Gen­scher nyugatnémet külügy­miniszter pénteken táviratban üdvözölte egymást. Gromiko a többi között meggyőződését fejezte ki, hogy a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok a jövőben is to­vább fejlődnek az 1970-es moszkvai szerződés alapján, a két nép javára, valamint az európai béke és biztonság ér­dekeinek megfelelően. A köl­csönös tapasztalat meggyőző­en tanúskodik arról — foly­tatódik a távirat —, hogy a különböző társadalmi rend­szerű államok közötti békés egymás mellett élés elveinek következetes alkalmazása le­hetővé teszi, hogy szüntelenül előbbre jussunk a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdé­seinek megoldásában, lépés­ről lépésre bővítsük az együtt­működést. Genscher válaszában a kö­vetkezőket írta: kormányaink 1955-ös bátor lépése új ala­pokra helyezte kapcsolatain­kat. A következő években ezen az alapon lehetővé vált a kölcsönös megértés és az együttműködés fejlesztése, ami döntő szerepet tölt be az enyhülés fokozatos elmélyí­tésében, a két nép és az euró­pai népek közötti béke erősí­tésében. Az NSZK külügymi­nisztere hozzáfűzte, hogy eb­ben a kedvező folyamatban fontos határkő a moszkvai szerződés. EGK-külügyminiszteri tanácskozás Velencében Az Európai Gazdasági Kö­zösség külügyminiszterei csü­törtökön Velencében megnyílt kétnapos külpolitikai egyez­tető értekezletének első nap­ján a közel-keleti fejlemé­nyek álltak az érdeklődés homlokterében. Az értekezleten elnöklő Mariano Rumor olasz kül­ügyminiszter felszólalásában megállapította, hogy az Egyiptom és Izrael között lét­rejött újabb katonai megálla­podás a közel-keleti béke irá­nyában tett fontos lépés ugyan, de nem szabad meg­torpanni, e megállapodást to­vábbi lépéseknek kell követ­Csehszlovák katonavendégeink csapatlátogatáson Martin Dzur hadseregtábor­nok, a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság nemzetvédel­mi minisztere — aki katonai küldöttség élén, hivatalos ba­ráti látogatáson tartózkodik hazánkban — pénteken a Magyar Néphadsereg egyik dunántúli kiképzőbázisára lá­togatott. A vendégeket elkí­sérte Czinege Lajos vezérez­redes, honvédelmi miniszter, Oláh István altábornagy, hon­védelmi miniszterhelyettes, a Magyar Néphadsereg vezér­kari főnöke, valamint a tá­bornoki kar számos tagja. Katonavendégeinket a bá­zison Pap János, a Veszprém megyei pártbizottság első titkára, az országgyűlés hon­védelmi bizottságának elnöke és Mórocz Lajos vezérőrnagy fogadta. Martin Dzur és kí­sérete tájékozódott a kikép­zési rendszerről, az elméleti, gyakorlati követelményekről, megszemlélte azokat a beren­dezéseket, amelyek hozzátar­toznak a korszerű kiképzés eszköztárához. S hogy az el­méletben elsajátítottakat ka­tonáink jól hasznosíthatják a gyakorlatban is, arról a ven­dégek rögtönzött harcászati bemutatón győződhettek meg. Indulási parancs harsant, harckocsik, súlyos acélmonst­rumok vágtak át úttalan uta­kon, el-eldörrent lövegűk, s a feltételezett ellenségre, — álló és mozgó célokra — hosz- szú sorozatokat kopogott gép­fegyverük. A magas rangú csehszlovák katonák tulaj­donképpen egy megerősített ellenséges védővonal áttöré­sének legfontosabb mozzana­tait láthatták, így azt is, ami­kor lövész alegységek bonta­koztak harchoz, s a terep ad­ta lehetőségeket védelmül fel­használva küzdöttek le beton­falat és drótakadályt, szaka­dékot és bonyolult ároklabi­rintust. A tüzérségi párbaj el- csitultával — harckocsik, páncélozott szállítójárművek tűzfedezete alatt — megindult a roham. Az akadályok csak rövid ideig tartóztatták fel a katonákat, akik széles szaka­dékon is átkeltek, csigák, kö­telek kerültek elő, s a mély­ség fölött átívelő acéldróton érték el a túlpartot. A csehszlovák katonaven­dégek elismeréssel nyilatkoz­tak a látottakról. Martin Dzur hadseregtábomok és kísérete ezt követően az egyik dunán­túli repülőegység életével is­merkedett. niök, s Izraelnek hasonló egyezményeket kell kötnie a többi érdekelt arab országok­kal is. Lépéseket kell tenni a Szíriával való ideiglenes meg­állapodás tető alá hozása ér­dekében, utána pedig az ösz- szes érintett feleknek általá­nos tárgyalásokat kell kezde­niük — mondotta az olasz diplomácia vezetője. Rumor végül annak a vé­leményének adott hangot, hogy a végleges közel-keleti rendezésnek Izraelnek az ál­tála 1967-ben megszállt ösz- szes arab területekről való visszavonulásán, a térség ösz- szes államai szuverenitásá­nak és területi sérthetetlensé­gének tiszteletben tartásán valamint a palesztin nép nemzeti jogainak elismerésén kell alapulnia. Lényegében hasonlóan vé­lekedett Nagy-Britannia, Franciaország és az NSZK külügyminisztere is. Fontos­nak nevezték a béke megva­lósítását célzó kezdeményezé­sek folytatását. James Callag­han brit külügyminiszter — a konferenciához közel álló források szerint — a palesztin problémát minősítette a leg bonyolultabb közel-keleti kér­désnek. Jean Sauvagnargues fran­cia külügyminiszter azt sür­gette, hogy még 1975. novem­ber, a Golan-magaslaton ál­lomásozó ENSZ-erők megbí­zásának lejárta előtt kezdje­nek akciót az újabb izraeli szíriai katonai megállapodás megvalósítása érdekében. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminsz- ter az Izrael és összes arab szomszédai közötti feszültség enyhítésének elősegítését szor­galmazta. Chile éjszakája (3.) Ki volt a helikopteren? Zöldiében még ma is ost- 'J romállapot és éjszakai kijárási tilalom van érvény­ben. A junta sajtója bár­mennyire békésnek, nyu- godtnak próbálja is feltűn­tetni a helyzetet, az igazság az, hogy állig felfegyverzett járőrök sétálnak az utcán. Felszólítás nélkül lőnek min­den csoportosulásra, és arra, aki fényképezni meri a ka­tonákat. Pinochet két évvel ezelőtti hatalomra kerülése után két dologra nagy súlyt helyezett. A chilei Gestapo megszervezésére és a katonai propagandagépezet felduz­zasztására, hogy megmagya­rázzák a katonáknak: miért kell gyilkolniuk. Azzal tömik a kiskatonák fejét, hogy a kommunista párt azok szüleit is börtönbe akarta zárni, akik a hadse­regben bármilyen fokozatot értek el. A tábornokok soro­zatos laktanyai előadásainak központi mondanivalója, hogy a hadsereg épp az utol­só órában mentette meg a nemzetet a pusztulástól. Az illegalitásban lévő kom­munista párt egyik legutób­bi helyzetelemző nyilatkoza­tában arra mutatott rá, hogy „a katonaságon belül nem­csak fasiszták vannak, ha­nem olyan becsületes embe­rek is, akik torkig vannak a kínzási módszerekkel”. Ezt bizonyítja az is, hogy Chilé­ben sokasodnak a hadbírósá­gi tárgyalások a parancsmeg­tagadások miatt. Minderről persze hallgat a krónika. Egy laktanyán belül ügyet még titokban lehet tartani, de a belügy-, majd később a hadügyminiszter rejtélyes el­tűnésére már odafigyel a közvélemény. Oscar Bonilla egyike volt azoknak a tábor­nokoknak, akik részt vettek a pucosban. Ezért Pinochet hálából belügyminiszterré nevezte ki, amely — a chilei államgépezetben — szinte egyenlő a miniszterelnöki jogkörrel. Bonilla valamikor a kereszténydemokrata Frei, volt elnök szárnysegédjeként működött. A belügyminiszter arra számított, hogy a junta feje rövidesen „lazít” és szó­hoz engedi jutni azokat a jobboldali pártokat, amelyek szálláscsinálói voltak a fa­siszta juntának. Akkor fosz­lott szerte minden reménye, amikor Pinochet kijelentette: amíg ő él, addig nem játsza­nak demokráciát. A kkor emelte fel szavát ■™’ Bonilla, s azt fej­tegette, hogy egyes jobb­oldali pártok bevonása a kormányba hasznos lenne. Pinochet nem tűrt el­lentmondást, leváltotta Bo­nillát és a hadügyi tárca élé­re tette. Majd kiszivárogtak a hírek, hogy állítólag beteg. A múlt év végén hirtelen el­tűnt a közszereplés szinpa- dáról. Majd márciusban be­jelentették, hogy helikopter­szerencsétlenség áldozata lett. Erősen tartja magát a Santiagóból származó hír, hogy a hadügyminisztert és néhány közvetlen munkatár­sát előbb meggyilkolták, s már csak a holttestüket tet­ték a helikopterre. Ezt lát­szik erősíteni a juntának az a hivatalos bejelentése, hogy a szerencsétlenség okát nem sikerült megállapítani. Aki ismeri a latin-ameri­kai helyzetet, tudja, hogy az egyház nélkül nagyon nehéz bármit is véghez vinni. Ezért is igyekezett Pinochet már az első órákban keresni a főpapság kegyét, hogy rajta keresztül tévessze meg a val­lásos tömegeket. Silva Hen- riquez bíboros, Santiago ér­seke (aki annak idején Al- lendét is megáldotta) nem sokkal a puccs után hálaadó istentiszteletet rendezett Pi­nochetek tiszteletére. De még azok a hívők is, akik eleinte reméltek valamit a juntától, gyorsan felébredtek. A fő­papság pedig nem akarja el­veszíteni híveit. Ezért is fi­gyelhető meg Henriquez bí­boros és a püspöki kar sök tagjának hangnemváltása. Oly annyira — s ez már fi­gyelemreméltó tény, — hogy a santiagói bíboros pásztor- levélben fordult a juntához: enyhítsen a nép szenvedésén. Frei volt elnök — aki ele­inte abban reménykedett, hogy neki is jut valami a hatalomból — szintén elha­tárolta magát Pinochet veze­tési módszeredtől. Bár látvá­nyos szembenállásra még nem került sor. I atin-amerikai utazásaim, chilei menekült haza­fiakkal folytatott beszélgeté­seim során engem is foglal­koztatott a kérdés: van-e szervezett ellenállás Chilé­ben? Az egyértelmű választ a kommunista párt egyik nyilatkozata adta meg, amely azt fejtegette: potenciális, fegyveres ellenállás ma még nincs. A párt újjászervezte sorait, igazodott az illegalitás körülményeihez. De ma még értelmetlennek tartaná a most szervezkedő pártsejtek és a fegyveres kommandók színrelépését. Hiszen a terror közepette ez azzal is járna, hogy a párt sok harcosa ér­telmetlenül vesztené életét. Az egyre sokasodó sztrájkok, az utcákon megjelenő plaká­tok, hazafiak kiszabadítása börtönökből, külföldre szök- tetésük azonban bizonyítja: újra élni és dolgozni kezd a párt. Sőt, nemrég jelent meg első újságja a puccs óta, amely cikkjeiben, riportjai­ban leplezi le a junta bűneit, s mutatja meg a kivezető utat. Következik: A szolidaritás ereje. Király Ferenc 56. — A lövészek? — Száz méterről egy gyu- fásdoboz biztos, — jelenti Takács. — Az jó. — Itt csak hatvan méter lesz a legnagyobb tá-. volság. De a biztonságnak csak száz százaléknak szabad lenni! Indulás! — Sátán őrjöng már, alig lehet pórázon tartani. A törzs- őrmester falfehéren jön a ka­puig, nyeregbe segíti az őr­nagyot. — Vigyázz magadra Balázs. Máté főhadnagy a fiúkat verdesi hátba. — Észnél legyenek, vigyáz­zanak egymásra. A pincében . csend van. Szemközt, a hajlatban már felállították a filmkamerát és a fotógépet. Az ezredes a táv­cső előtt fekszik, hosszan vizsgálódik. Faludi a magnó­val babrál. — Vételkész. Rendben van. Az ezredes mellett jobbról Csik, Takács, Suhajda és Án­gyás. Balról Balogh, Csics- mann, Szigeti és két-három újonc. A két mesterlövész már állványra szerelte a pus­kákat, megcélozták a bejára­tot Csupán a rádió sustorog, halk csörgés, fújtatás hallat­szik a kis hangszóróból. Két híradó katona kábeldobokkal fut visszafelé, az első telefon­oszlopig. — Ismeri? — nyújt egy hosszú, fekete rudat Faludi elé az egyik civil. — Igen, már volt a kezem­ben, dolgoztam vele. Mikro­fonágyú, irányítható. Nagy távolságra is pontos. — Csatlakozzon be az erő­sítőbe. Irányozza meg vele a bejáratot. Ha a faajtó nem árnyékol le, akkor minden szót hallunk. — Azt máris erősítsék fel, minden szót hallani akarok, — parancsolta az őrnagy és kézbeveszi a kis rádió adó­vevőt. — Róka! Róka! Itt Villám, Róka, Róka! Itt Villám! Ké­szen áll? Indulhat. Nyugtáz­za adásomat. — Jelentem minden rend­ben van. Kész vagyok. — A készüléket rögzítse adásra. Más parancsom nincs. Kérem, legyen óvatos, és okos. Vége, álljon adóra! — Értettem! Indulok. A rádió a világ egyik leg­csodálatosabb eszköze. A ki­csi hangszóró minden lépést, minden csörgést visszaad. Ér­zékletesen közvetíti, hogyan fújtat a ló, hogyan csörögnek a szerszámok, hogyan nyiko­rognak a szíjak, és milyen hallatlan nyugalommal biz­tatja a lovát az őrnagy. — Gyerünk Csillag! Oldalról, az útkaparóház felől közelítette meg a pincét. Onnan kevésbé jó a kilövés, mert sok a fa, sok a bukkanó, és kőrakás. Csendes ügetés­ben lovagol. Feszesen, kicsit félrefordulva ül a nyeregben. A torka kiszárad, a szíve ka­limpál. Gyakran köszörülgeti a torkát. Arckifejezése ko­mor, dühös! Lövés püffen. Olyan, mint­ha dunna alól lőttek volna. Géppisztoly egyes lövés. A hangjáról legalább pontosab­ban tudják, hogy dobtáras géppisztolyból tüzeltek. — Elém lőttek, — semmi izgalom — hallatszik két irányból is. Faludi már dol­gozik, a mikrofonágvú tökéle­tesen hozza be a hangot. — Velem emberi hangon szok­tak tárgyalni. Két akasztófá­ra való engem nem táncoltat meg — sziszegi az őrnagy a foga között. Gyerünk, Csil­lag! — nógatja a lovát, mert a lövésre felkapta a két első lábát. — Állj meg, zsaru! Leszáll- ni a lóról! — leszállni a ló­ról. Hangzik a pinceablak fe­lől, Faludi majdnem felugrik a leshelyről. Tökéletes, tiszta hangot ad a mikrofonágyú. — Péter Balázs határőr őr­nagy vagyok. Ezt a hangot kikérem magamnak. A Nép- köztársaság nevében felszólí­tom önöket, hogy mindenek­előtt engedjék szabadon a két asszonyt, tegyék le a fegyve­reiket és jöjjenek elő. Önök emberrablást követnek el, kö­telességem önöket ennek tör­vényes következményeire fi­gyelmeztetni. — Okos beszéd, jól van őr­nagy — nyugtázza az ezredes és a katonákra tekint. — Ilyenkor kell elővenni a hi­degvért, meg az észt. A banditák is válaszolnak, rövid sorozatokat lőnek a pa­rancsnok feje fölé. — fjo, zsaru, van még szőr vég? — V$n! — kiált az őrnagy haragosan. — Ha ideggyenge kisfiú lennék, akkor tökma­got árulnék az Emke-aluljá- róban, és nem a határt őriz­ném. Ismételten figyelmezte­tem önöket! — Kuss, — ordítanak be­lülről. Hallgass ide! Jegyezd meg magadnak. Huszonnégy órát adunk. Nyiss kaput Nyu­gat felé. Térkép szerint a Kat C kocka, képoszloptól balra a régi kocsiút meghosz- szabbííásában. Világos? Hol­nap tizennégy órakor álljon itt a bejárat előtt egy terep­járó. Ponyva, takaró nélkül, járó motorral, feltöltött tank­kal. A kesztyűtartóban le­gyen négyszázezer forint, öt­ezer USA dollár. Ha holnap kettőig nem lesz itt minden, akkor, a két asszonyt kivégez­zük. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom