Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-21 / 222. szám

1975. szeptember 21. KELET-MAGYARORSZÁG 9 HSEMEjíanoonGacr^r Mit főzzünk? Gombafasirozotf Hozzávalók: 1'2 kg. gom­ba, 1 fej vöröshagyma, l zsemle. 2 nagyobb, főtt bur­gonya, só, 2 tojás, bors, zöldpetrezselyem, zsemle- morzsa, zsír. A gombát meg­tisztítjuk. megmossuk és az apróra vagdalt hagymán a zöldpetrezselyemmel és só­val kissé megpároljuk. A zsemlét tejben áztatjuk, a főtt burgonyát meghámoz­zuk, majd az összes anyagot húsdarálón megdaráljuk. A masszába keverjük a tojáso­kat, borsot, végül kis pogá­csákat formálunk belőle. Zsemlemorzsában megfor­gatjuk és forró zsiradékban kisütjük. Melegen és hide­gen egyformán kitűnő. Ha melegen tálaljuk vajas bur­gonyát és salátát adjunk hozzá, hidegen mustárral, vagy retekkel kínáljuk. Krémpalacsinta 2 tojással, liszttel, 5 dkg. cukorral, tejjel, vagy szóda­vízzel, egy csipetnyi sóval palacsintatésztát készítünk. Palacsintasütőben, zsíron vagy olajon vékony pala­csintákat sütünk belőle^ amelyeket a következp krémmel töltünk meg: 2 to­jássárgáját, 10 dkg. cukor­ral, egy vaniliás-cukorral, 10 dkg. liszttel, 1 dl. hideg tejjel péppé keverünk, majd 1/2 liter vaníliás forró tejbe — folytonosán kevergeWe — beleíózzük. A tojásfehérjé­ből felvert kemény habot is hozzákeverjük és megtöltjük vele a palacsintákat. Túrós ribizli Egy doboz mirelit ribizlit összekeverünk 25 dkg te­héntúróval és ízlés szerint cukorral. Vitamin- és fehér­jedús csemege. Függöny A század eleji lexikon sze­rint a függöny „az a lepel, amelyet az ablakok elsötétí­tésére, a szobák díszítésére használnak." A függönyszö­vetek három csoportját kü­lönböztetik meg a szakembe­rek, a csipkefüggönyt, a bár­sonyfüggönyt és a simára szőtt színes függönyt. A csip­kefüggönyök a csipkeverés valamely módja szerint ké­szülnek, kézzel vagy gépen, selyemből vagy pamutból. A simára szőtt színes függö­nyök rendszerint egyszerű vászonkötésből állnak és mintázásukat a vetülékfona­lak különféle színekben való csoportosításával érik el. E függönyökhöz jutát, pamutot is használnak, a jobb minő­ségűek gyapjúból készülnek... Ahogyan a bútordivat vál­tozott, alakult — változott a függönyök divatja. Néhány évtizeddel ezelőtt a „füg­gönysláger” a Bobin-függöny volt. Anyáink, nagyanyáink jól emlékeznek erre: körül­ményes munkával mosták, fehérítették, keményítették, szőnyegre, lepedőre fektet­ték, gombostűkkel feszítették, „spannolták”, aztán ugyan­csak igen hosszadalmasán óvatosan vasalták. A leg­ügyesebb háziasszony is el- bajlódött jó pár órát egyet­len szobára való Bobin-füg- gönnyel. Évekkel ezelőtt kedvelte meg a világ — a hazai vá­sárló is — a nylonfüggönyö­ket. Népszerűségüket annak köszönhetik, hogy könnyen kezelhetők, otthon, gyorsan moshatók, vasalást nem igé­nyelnek. A jól kiöblített füg­gönyt, alapos lecsurgatás után csak helyére kell akasz­75—76 tani, s mire tejesen megszá­rad, a súlyától kisimul. Iga­zán egyszerű művelet, ezek után jogos a kérdés: miért nem nyert végső, döntő csa­tát a nylonfüggöny? (E ter­mékek ugyanis napjainkban már nem számítanak a leg­újabb függöny-„módinak”.) A válasz mindössze ennyi: a függöny is divatcikk, s a di­vat változó. A textilipar le­hetőségeit, korunk techniká­ját, az új alapanyagokat mindenkor felhasználják a gyártók, tervezők, ám végső soron a bútrok, a színek, az anyagok dinamikája, összha­tása dönt. Az idei divat, s a jövő évi prognózis pedig a hálós, csomós, rusztikus füg­gönyanyag. A pasztell és a harsány színek egyaránt ked ­veltek. Egyszínű elsőfüggöny­höz azonos színű vagy min­tás másodfüggöny illik, divat a földig érő hossz. Az alap­anyagok közt ismét sok a ter­mészetes szálból készülő, mindenekelőtt a len, illetve a poliészterrel ötvözött len — ettől simább, jobb esésű a kelme —, változatos színek­ben, jó minőségben adja a hazai lenipar. v KERESZTREJTVÉNV Gróf Széchenyi István 1791 szeptember 21-én született. Kiváló író és államférfi. — Az ország jövőjébe vetett hite jutott kifejezésre a beküldendő híres mondatában: vízsz. 1. (zárt betűk: S, A, T, D,*J, A), 38 (zárt betű: V), és függ. 12. (zárt betűk: Z, M, H, N, L). VÍZSZINTES: 12. Győr-Sopron megyei község. 13. Igen angolul. 14. B-vei román aprópénz. 15. Kubai politikus, 16. Tiltó szó. 17. Kabaréíró volt (Ká­rolyi- 18. Ravaszdi. 19. Béka egynemű betűi. 20 Ara be­tűi. 22. Időhatározó tájszó­lással. 23. Utőlap a kártya­játékban. 24. Csehszlovák származású angol színész. 25. Visszavonz! 27. Anglia egyik grófságába való. 29. Régi római ruhadarab. 30. Végküzdelem. 32. Volt Por­tugál gyarmat Indiában. 33. A nácik keresztje! 34. Fran­cia kritikus, filmtörténész. 36. Fürge, mozgékony a munkában. 37. Munkakerülő. 39. Ezen éghajlat. 43. A lúd hímje, névelővel. 46. Lábbal továbbítani. 47. Bibliai sze­mély. 49. Mezei munkát végző. 50. Tó az USA-ban. 51. Izrael hivatalos nyelve. 53. Történetíró (Péter). 54. Trombita hang. 55. Félig- meddig kuncog!!! 56. Gon­dol. 58. Sas betűi. 59. Nobé- lium vegyjele. 60. Csokoládé neve is. 61. Ebben a közben is tanyáztak az ősmagyarok. 62. A varázsló. 63. Ilyen há­ború is van! 65. Turku régi neve. 66. Éktelenül keskeny nyílás. 67. Egy románul. 63. Labilis. FÜGGŐLEGES: 2. Szigetvilág a Csendes­óceánban. 3. Kása egynemű betűi. 4. Láb helye. 5. ,,A teák” egynemű betűi. 6. Spárga. 7. A malomnak is van. 8. Borsod megyei köz­ségbe való. 9. Becézett ro­mán férfinév fonetikusan. 10. Koro közepe, ll. Lángo­lón. 21. Végtelenül ronda! 24. Lóvontatású kis vasúti kocsi. 26. Hegedű németül. 28. Kérdő szócska. 29. Gyöt­relem. 31. Finnország. 33. Ritka női név. 35. Hallgatás­ban van! 36. SO A. 40. Berre­gő hangon morog. 41. Liga betűi. 42. Rendező, színigaz­gató (Dániel). 44. Anyós. 45. Átsurranó. 47. Régi római csapategység. 48. Róma fo­lyója. 51. Szenvedély. 52. Ki­tűnő sütemény. 55. Veszedel­mes méreg. 57. Az egyik se- gédige. 64. Azonos magán­hangzók. 67. Nem érdekli. A megfejtéseket szeptem­ber 29-ig kell beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BEKÜLDÖTT MEGFEJTÉ­SEKET FOGADUNK EL! Szeptember 7-i rejtvény­pályázatunk megfejtése: „ ... a nép fiaiból, mert ezek tapasztaltabb, megbízhatóbb harcosok, mint a nemes urak.” Nyertesek: Bakó Berta, Kolos Andorné, Orosz Szi- lárdné, Sütő Gáspárné, Tóth F,va nyíregyházi, Asbóth Wanda encsencsi, Kozma Jó­zsef gyulaházai, Kiss Berta­lan gyürei, Keszthelyi Ven­del mátészalkai és Kardos Viktor nyírbátori kedves rejtvényfejtőink. A nyereménykönyveket postán elküldtük. KOZMETIKA Az lenne az ideális, ha heten­te egy alkalommal minden nő egy teljes órát áldozna a való­ságos megifjitó kádfürdőnek. Van tehát kádunk vagy tek- nőnk, meleg vizünk, jó, zsíros baba-, vagy kamillás, lanolinos szappanunk (vagy ha szárító hatású kell: kapható kéntej szappan, de szárít valamennyi illatosított pipereszappan is.) Vegyünk egy masszazs-kefét meg eev kerekfejű műanyag mosogató kefét (!) és 300 gram- mu *Tcalmusgyökeret a gyógy­növényboltokban. Vágjuk apró­ra, tegyük hideg vízbe, főzzük forrásig. Közben készítsünk bőrtípusunknak megfelelő táp­láló arcmaszkot (száraz bőrre keverjen el egy tojás sárgáját egy kanál étolajjal, pár csepp citrommal, zsíros bőrre jó a nyers paradicsom), s tüzzük csavarokra a hajunkat, hogy a gőztől meg ne ereszkedjék. Fürdő előtt tisztítsuk le az arcunkat arctejjel, és lépjünk be a vízbe, amelyhez már hoz- záöntöttük a kalmusgyökér-for- rázatot. Először a soha másra nem használt plasztik mosoga- tókeféré van szükségünk: jól beszappanozzuk és felfelé hala­dó, körkörös mozdulatokkal megdörzsöljük vele az arcun­kat, a homlokunkon, az állun- fcon erélyesebbek lehetünk, mint az orcánkon. Mossuk le bő vízzel, szinte itatgatva, óva­tosan 'törölközzünk, hogy ne nyúzzuk, hiszen eléggé „meg­tornáztattuk”, majd a szemünk köré zsíros krémet ütögetiink. s feltesszük a magunk mellé ké­szített arcpakolást. Utána 20 perc nyugalom. Ha letelt a pa­kolás hatóideje, bővizű lemosás után kenje fel megszokott krémjét. Most néhány perc torna kö­vetkezik, szigorúan a viz alatt: 1. Gyors, váltott lábemelések. 30-szor. 2. AlsóLábszár- és láb- fejelfordítás jobbra-balra lő­szer, térd, comb mozdulatlan. 3. Erőteljes feszítés, (a láb tel­jes hosszában), majd lazítás lő­szer. 4. Belégzés, erőteljes has­behúzás, majd lazítással kilég­zés 5-ször. Most fogja a masszazskefét, szappanozza be, és teljes erőből dörzsölje vele a lábfejét, a tal­pát, a sarkát. (Ha a bőrkemé- nyedéseket nem sikerült ily módon „ledolgozni” szüksége van egy úgynevezett dörzskő- re.) Ezután emelkedjék ki a vízből es az egész testét mód­szeresen kefélje végig, míg rák­vörös nem lesz a bőre. Ne saj­nálja magát: legalább 5 percig abba se hagyja! Ezt kövesse a kiadós zuhany: előbb meiegen, aztán olyan hűvösen, ahogy csak kibirja. Ha nincs zuha­nyozó, a locsolókanna is meg­teszi. Durva, vasalatlan törül­közővel szárítkózzék. Ilyen erős, szappanos masz- százs után a bőre nyilván kí­vánja a zsiradékot: kenje vé­gig magát valamilyen testkrém­mel. Ha nagyon fáradt, a bőrifjí- tónak nevezett kalmusgyökér helyett sót legyen a vízbe. Ha ideges, ecetet: rendkívül nyug­tató és finomítja a bőrt. Rossz alvóknak bevált recept a hárs- fafürdő: 400 gramm hársfavirá­got öntsön le forró vízzel, áz­tassa be negyedóráig, majd önt­se a 38 fokos fürdővízbe. Ne­gyed óra múlva tessék kiszáll­ni! Befejezésül egy keletről érke­zett recept, azok számára, akik­nek van idejük és ambíciójuk ahhoz, hogy „csábító” legyen a bőrük: mielőtt belépnek a für­dővízbe, gondosan masszírozzák végig testüket kámforolajjal és 20 percre tekerődzzenek előme­legített fürdőlepedőbe. Kleopát­ra csodálatos bőrének állítólag ez volt a titka... Ruhák — kismamáknak Itt most azoknak a kismamáknak mutatunk be egy-két ötletet, akik elkészíttetik, zagy maguk készí­tik el ruháikat. Ezek az ajánlatok késő nyárra, kora őszre szólnak. I. Az első két modell tulajdonképpen a most nagyon divatos, bő, hu­zatruha. Az anyaguk vi- rágmintás karton, illetve csikós és egyszínű anyag kombinációja. A bőséget az egyiknél az eleje sza­básvonalon a húzás adja, a másikon a szabás adja a bőséget. 2. A következő két ru­ha ünnepélyes alkalomra való. Az ujjátlan ruha nyakrészét díszíthetjük hímzéssel. Ez a díszítési mód ma nagy közked­veltségnek Örvend. A másik ruhát a sötétebb színeket kedvelőknek ajánljuk. Ezt a ruhát szintén díszíthetjük fe­hér, vagy világos pasztell színű, azonos alapanyagú gallérral, mandzsettával. Ezeknek a ruháknak az előnye, hogy terhesség után övvel huzatruha­ként viselhetők, kevés alakítással, kis díszítők­kel, kiegészítőkkel (sá­lakkal. kitűzőkkel, gyön­gyökkel) fel is lehet­frissíteni. 3. Végül két modell a blúzokat kedvelőknek. Az egyik melegebb na­pokra: mélyen kivágott. Az egészséges Jó szolgálatot tehet gyermeknek is a gyógy- papucs, kiváltképp a ha­rántsüllyedéses gyerme­keknek. Ha már fut a gyerek, s a lakásban hu­zamosabb ideig gyakorol­ta fapapucsban való já­rást, az utcára is nyugod­tan feladhatjuk. Kisgyer­mekeknél gyakorta elő­fordul, hogy a rosszul megválasztott cipő követ­keztében a középső lábuj­jak enyhén egymásra haj­lanak. Ennek is hatásos ellenszere a fapapucs, amely épp a kiképzés miatt szétkényszeríti a rossz irányba kapaszkodó lábujjakat. Természetesen a legjob­ban a magas szárú cipő tartja a lábat. A bölcsődés vállon megköthető, (onl- ka hosszúságú blúz, melyhez enyhéi hC ■ - nalű szoknyát lehet 1- selni. A másik modell rövidujju, szintén tunika hosszúságú. Két anyag kombinálásával készül­het, nagy ráteti zsebek­kel. Ehhez a blúzhoz nadrágot ajánlok, mely­nek anyaga lehet jersey, vagy könnyű műszál szö­vet. gyermekcipő és óvodás korúaknak kü­lönösen nagy szükségük van erre. A kicsinyek lába ugyanis még képlékeny, a helyesen megválasztott lábbeli megóvja a lábat a különféle deformálódá- soktól. Az ortopéd szak­orvosok véleménye szerint a helyesen kialakított ci­pő az ujjrésznél tágas, bő, elől hajlékony, s a sarok­része különleges gonddal kialakított. A lábujjak iz- zadását felszívó bélés aka dályozza meg. Mindez jel lemzi például a Siesta-Ci pőket. A Hiröske-cipőki — mindkettő a hazai ip .r terméke — ugyancsak jo a szakorvosok véleménye, hogy csak a vásárlók k>zt is legnépszerűbbeket em­lítsük. divat Most

Next

/
Oldalképek
Tartalom