Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-20 / 221. szám
1975. szeptember 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 K arrier? Kérem, ez bonyolult dolog. Valamikor úgy képzeltem, hogy a ringbén csinálok karriert. Bunyós voltam, tíz évig, de csak a megyebajnokságig vittem. Láttam, hogy a kesztyűk nem hozzák meg az én szerencsémet, s otthonról sem várhatok tízezres betétkönyvet, mert sokan vagyunk testvérek. Elmentem szakmát tanulni, asztalosságót a Kis- várdai Bútoripari Vállalathoz. Itt is dolgoztam néhány évig, de ha visszagondolok rá, ma is elfog a düh. Ott, kérem nem tekintették a munkást, ha szóltunk, leintettek, de legalább fizettek volna. De azt sem. Hiába mondtuk, ha baj volt a termeléssel, hogy az nem rajtunk múlik, anyag meg jó szervezés kellene, falra borsó. Tucatjával hagyták ott az emberek az üzemet, pedig akkor még nemigen lehetett válogatni a munkahelyek között. Én is 6débbálltam egy házzal, elmentem az építőipari kátéeszhez, hátha ott megtalálom a szerencsémet. Pénz, az volt ott, nem mondom, de a műhelyünk teteje a csillagos, vagy a borult égbolt volt. Néha megsültünk a napon, máskor majd lefagyott a körmünk. Még ezt is elviselné az ember egy ideig, de aztán itt is beütött a mennykő. A vezetők össze- cirkuszoltak a bábolnai gazdasággal, ahová csirkgkeltető- ket gyártottunk, s emiatt hoppon, munka nélkül maradtunk. Miért folytassam? Összesen ha egy évet töltöttem itt, s megint felszedtem a horgonyomat. Mert ekkor már nős voltam, s megérkezett a gyermekünk, Attila is. Anyóso- méknál húzódtunk meg egy szobában, még ez is istenes volt, hiszen az albérlettel itt is a fellegekben járnak. En- gemet meg sehogysem akart felvetni a pénz. Nagyon jól megvoltunk a feleségemmel, de ismeri a közmondást, hogy ha a szükség bejön az ajtón», a boldogság kiszökik az ablakon. Hát én ezt nem akartam. Fiatal voltam, a ring- ben sem olyannak ismertek meg, aki elsírja magát a saját árnyékától. Egy falragaszon akadt meg a szemem ezekben a hetekben. Onnan olvastam, hogy a VSZM kisvárdai gyára betanított munkásokat keres, aki jelentkezik, Pesten tanulja ki a műanyagszakmát, jobban mondva a gépek kezelését. Külsőre szépen alakult az új gyár itt a város szélén, mi tagadás, az ilyen is vonzzá az embert. De eginkább az csábított, hogy végre szeretnék egy komolyabb helyre kerülni. Említettem a feleségemnek, s nemhogy ellenezte volna, hanem vállalkozott: ő is megtanulja a műanyagosságot. Nem tagadom, egy kicsit szorítottam emiatt, hiszen még nem is említettem ugye, hogy a feleségem gimnáziumban érettségizett, s még sehol sem dolgozott ázóta. Ráadásul elmenni a szülői háztól, itthagyni a már két és fél éves 4.Á „Fekete pók" dobosa — A neve? — Major Sándor. — Munkahelye — Villamosszigetelő és Műanyaggyár, Kis- várda. — Beosztása? — Művezető. — Igaz-e, hogy ön egy szerencsés ember? — Ahogy vesszük. — Igaz-e, hogy karriert csinált itt? — Ezen még nem gondolkodtam. fiúnkat... Szóval, nem kis döntés volt az akkor, nem puszta kalandvágy. Én nem tudom, hogyan éltek azok, akik hozzánk hasonlóan Szabolcsból mentek Pestre szakmát tanulni, hogy majd visszajövet közel a családhoz dolgozhassanak az új gyárakban. Ilyenekből több ezer található a mi megyénkben. Nekünk szerencsénk volt. Mint házaspár, egy rendes 'szobát kaptunk a Fehérvári úton, közel az anyagyárhoz. Nem fizettünk érte, ezt adta a gyár, de fürdőszobát csak úgy kapunk, ha külön legomboljuk érte a díjat. A gyárban fürödtünk, ezzel is spóroltunk valamennyit. Egy hónap a betanulási idő, de mi már a negyedik napon teljesítményre préseltük az akkumulátoredényeket. Állati hőség volt néha, többen ott is hagyták, de mi kitartottunk, mert tudtuk, hogy előbb-utóbb könnyebb lesz. Megfogtuk a pénzt, de nem vertünk minden fillért a fogunkhoz, szórakozni is el-el- jártunk táncos helyre, egy üveg sörre. Meg kirakatokat nézni a Körútra ... Csak az utazás, kéthetenként! Néha, mint a heringes doboz, olyan volt a személy, amin utazhattunk. Vágni lehetett a füstöt, sokszor sörösüvegkupakkal volt tele az ülés alja. Hát mi ilyen körülmények között álmodoztunk a feleségemmel egy szép lakásról, ahol bezárhatjuk magunk mögött az ajtót; saját fürdőszobáról és modern berendezésről. Nagy szerencsénkre, három hónap után hazajöhettünk, mert egy házaspár visszatáncolt a Kisvárdára jöveteltől. Itthon lejelentkeztünk s egy műszakba kerültünk a feleségemmel a présgépeknél. Én nem vártam csodákat, csak azt, hogy vegyék észre azt, aki becsületesen dolgozik. Engemet észrevették: nemsokára előpréselő lettem, ami beosztásra művezető-helyettesi rangot jelent. Ja, hogy mit jelent előpréselni? Nekem kellett beállítani a technológiai paramétereket, felmelegítés után beállítani a szerszámokat. Itt aztán észnél kell lenni, mert az ember könnyen eltolhat rengeteg anyagot, terméket, ha rosszul végzi a beállítást. Pontról-pontra ellenőrizni kell, jól vannak-e felfogva a szerszámok s ha minden oké, elkészíteni a mintadarabot. Hogy lekopogjam, a legtöbbször sikerült, ami persze már nem szerencse dolga. A pénz most sem hullott, mint ősszel a záporeső. Kétezerkettő volt az alapom, esetenként jutalom, meg mosolycsekk. Ilyet csak egyszer kaptam, amiről tudni kell, hogy nyereségosztáskor ezt csak benyújtotta az ember és kápében kifizették. Bizony, sokat kellett egy-egy ilyen csekkért „mosolyogni”, nem dobálták villával. Nagyobb lett viszont a felelősségem, harminc gép s tizenöt ember tartozott hozzám. Hetvenkettő őszén neveztek ki művezetőnek, kétezernéggyel. Milyen röviden is hangzik ez, de azt csak én tudom, mennyi vesződés, öröm meg kínlódás van mögötte. Nem a szakmai fogások, hanem az emberek miatt. Az ilyen új gyárakban annyi féle ember verődik össze. Legtöbben a földről jönnek, a téeszből, ahol azért még nem viszik túlzásba a munkafegyelmet. De nehezen szokják meg egyesek, hogy a gyárban utasításokat kell végrehajtani, ami fölött munka közben már nem lehet vitatkozni. Vagy, hogy itt pontosan kell megjelenni, különben baj van. Előfordult, hogy egyszerre nyolc fegyelmit kellett adnom igazolatlan mulasztásért. Egyszerűen nem jöttek be, de még csak nem is jelezték, miért. Szerintem jobban meg kellene becsülni mindenütt a törzsgárdát, akkor a többi is észbekapna. A legnagyobb szerencsémet még nem is mondtam. Megszületett a második fiúnk, Tamás, gyesen van vele a feleségem. És szép, modem lakáshoz juttatott a gyár az új lakótelepen. Huszonötezer kamatmentessel segített a gyár, havi háromszázával tör- lesztem, s aláírtam, hogy 82- ig itt maradok. Ez csak formalitás, mert én úgysem mennék el innen, még ha zavarnának sem. Ami hiánya zott az induló összeghez, ösz- szexértük anyóstól, sógortól, innén-onnan. Most már volt szép lakásunk, meg még szebb .-adósságunk. Bekopogtam a vezetőmhöz és meghökkent, amikor előálltam a kérésemmel. Ehhez tudni kell, hogy a box mellett másik szenvedélyem a zenélés már régóta. Én vagyok a kisvárdai „Fekete pók” beategyüttes dobosa. Három műszak mellett ezt nem lehet csinálni, de most nyáron kínálkozott egy jó alkalom : leszerződtünk a domb- rádi strandon egy szezonra. Anyagilag is ‘kecsegtető volt ez, hát kértem, hadd legyek egy műszakos. Őszintén nem sok reményem volt hozzá, de megértették, hogy most szorult helyzetben vagyok. így kerültem nemrég művezetőnek a kikészítőbe. A technikum? Igen, terveztem, hogy beiratkozom, de egyelőre várok vele. Ami a munkámhoz kell, lenn a gépeknél, úgy érzem, azt tudom. Ha úgy hozza a sors, hogy tanulni kell, állok elébe. Egyelőre marxista középiskolába szeretnék bejutni, ha most ősszel leteszem a műanyag-szakmunkásképzőt. Miért oda? Nézze, az én munkám ellátásához jtem kell doktorátus, akkor miért kínozzam magamat. A gépekhez már konyítok, az emberekhez még nem egészen. Ezt kell pótolni. Meg most már négyen vagyunk, ezt is be kell kalkulálni. Hát, ennyi. Hogy mindebben mi a szerencse, s, hogy ez karrier-e, döntse el. Angyal Sándor LEHETNE JOBBAK? Az MSZMP Központi Bizottsága 1974 decemberében határozatot hozott a gazdasági munka színvonalának javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban vezetőt és beosztottat, ipari és mezőgazdasági munkást, alkalmazottat: milyen területen lát eddig kiaknázatlan tartalékokat. Nálunk, a kemping üzemben is sok mindenen változtatni kell és változtatunk. Igen sok szervezési hiányosság van, ami akadályozhatja a jobb munkát. Persze most úgy látszik, mintha elégedetlen lennék az üzemmel, pedig nem így van. Hiszen ez az üzem már kilenc éve termel, a tervét teljesíti, az itt készült cikkek 90 százaléka exportra kerül. Rövidesen az egész üzemre komplex szervezési felmérés indul külső szakemberek bevonásával. Itt a munkahelyi légkörtől az állásidőkig mindent megvizsgálnak. Én magam azért örülök ennek a felmérésnek, a szervezésnek, mert ezt tanultam a főiskolán, a nyáron ebből szereztem diplomát. És most segít az iskolám is, mert azt tanultam, hogy a vezető egy szervezési felmérésnél ne azt érezze, hogy amit addig csinált az rossz volt, hanem úgy gondoljar hogy lehetne jobban is csinálni. Én úgy fogom fel, hogy segíteni akarnak nekünk és a felmérés után közös erővel azon fogunk változtatni, amin mi is módosítani akartunk. A decemberi határozat után még inkább előtérbe került a hatékonyság, az, ami a szűkebb gyári, üzemi környezetben korábban ■ is gondunk volt. Az egyik legégetőbb az állandó anyag- norma-túllépés volt. A munka elbírálásánál sikerült a vezetésnek egy olyan rendszert kialakítani, hogy nem csak a mennyiséget és a miVÁLÁSZOL: Lajtos Györgyné nőséget vettük figyelembe, hanem az anyagfelhasználást is. Most már minden nap jönnek érdeklődni az egyes csoportokból, hogyan állnak az anyagfelhasználással. Egyébként is az a magánvéleményem, hogy a kollektívától, az üzemi légkörtől igen sok függ minden munkahelyen. Ha az emberi kérdéseket tisztázzuk — akár még azt is megnézve, hogy egy szalagon belül ki szeret a másikkal dolgozni, s ki nem érti meg egymást —, akkor sokkal jobban megy a termelés. Ebben az évben az üzemben két műszakos termelésre álltunk át a három műszakos helyett. Mivel nem nagy értékű gépekről van szó, inkább a sok kézi munka a lényeges, ezért az eszközök kihasználásának az oldaláról nem érte kár a vállalatot. Azzal viszont, hogy lényegesen kevesebb a munkaerőmozgás, hiszen egy-egy új dolgozó betanulása több száz méter selejt- be kerülhet, a minőségi termelésben is lemérhető a javulás. A munkások véleményével törődve, a szervezési intézkedéseket velük együtt végrehajtva dolgozunk. A szervezésnek pedig soha- sincs vége, hiszen az állandó gyártás- és gyártmányfejlesztés, amivel kivívta a Taurus a világpiacon az elsőséget, azt is kívánja, hogy állandóan kutassuk az üzemben, hogyan lehetne jobban termelni. A Tiszavasvári Építő és Szolgáltató Szövetkezetben a Széki Károly brigádjának szorgalmát és jó munkáját elismerték. A brigádvezető a szövetkezet vezetőségének bizalmát élvezte. Ö maga is vezetőségi tag volt. Ez év nyarán azonban jelentős fordulat következet be a brigád életében. Brigádvezetőjük lemondott, szakmunkásként akart tovább dolgozni. Augusztus 11-én a brigádértekezleten jelentette be a szövetkezet vezetősége, hogy a lemondást elfogadták és a brigád élére — korábban egy másik brigádban dolgozó — Bodor Károlyt nevezik ki. Ezzel egyidőben pedig átszervezik a brigádot is. — „Senkitől sem véleményt, sem javaslatot, sem tanácsot nem fogadunk el, hozzászólás nincs, mert akkor délutánig is elvitatkozhatunk.” — jegyezte meg a bejelentést követően a szövetkezet elnöke. a rO módszer.. Ez késztette levélírásra a 'huszonkét tagú brigádot. Nem az -ellen vöt kifogásuk, hogy nem közülük választottak brigádvezetőt — bár vannak közöttük, akik 8—10. sőt 15 éve a szövetkezetnél dolgoznak és nagy tapasztalattal, megfelelő szakmai ismerettel rendelkeznek —, hanem a módszer. Az, hogy meg sem kérdezték őket, még csak a véleménynyilvánítás lehetőségét sem adták meg. Amikor személyesen megkerestük Girus Andrást, a szövetkezet elnökét, megkérdeztük: utólag hogyan ítéli meg a történteket ? — Az augusztus 11-i brigádértekezleten elhangzott kijelentés valóban helytelen volt, melyet körülbelül másfél hét múlva egy újabb összejövetel alkalmával tisztáztam is a brigádtagokkal, és természetesen a jövőre vonatkozóan levontam a tá- nulságot. Helyes lett volna valóban, ha a brigádtagokkal megbeszéltük volna a személyi változást. Az átszervezést is bizonyára másként fogadták volna, ha elmondjuk: a munka, a szövetkezetre háruló feladat kívánta meg. Ilyen előzmények mellett nem kellett volna tartanunk a délutánba nyúló vitáktól, a hosszú értekezlettől. Az új brigádvezető kiválasztása egyébként úgy történt, hogy a szövetkezet párt- és gazdasági vezetői, valamint egy vezetőségi tag részvételével megbeszélést tartottunk. Mindenkitől megkérdeztem: a Széki brigádból ki kit tart alkalmasnak a brigádvezetői poszt betöltésére? Egybehangzó vélemény volt, hogy nem tudnak megnevezni senkit. így jutottunk arra az elhatározásra, hogy más brigádból választunk olyan személyt aki határozott, példamutató, megfelelő rajzismerettel, szaktudással és gyakorlattal rendelkezik így esett a választás Bodor Károlyra, akivel tudomásom szerint egyetértésben dolgozik a brigád. A szövetkezet vezetőségének joga volt a brigádvezető személyének megválasztásához és kinevezéséhez, viszont helyes lett volna, ha döntésük előtt a brigádtagokat is megkérdezik. És bármenynyire is tartottak a délutánba nyúló — esetleg éles — vitáktól, a brigádértekezleten módot kellett volna adni az üzemi demokrácia gyakorlására. (soltész) Út a munkásélethez
