Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-23 / 197. szám

Szellemi erőnk Ezen a nyáron már több íz- | ben kelt szárnyra Nyíregyhá­záról országos rendezvények- | ről tudósító hír. Honismereti nyári egyetem, matematikai < tanácskozás, országos népmű- < vészeti kiállítás, iskolaegész- j ségügyi vándorgyűlés, hogy csupán néhányat említsünk. Mert több volt, szűkebb szak­mai tanácskozások éppúgy, f mint ifjúsági tudományos konferenciák. De a részlete­zés helyett az ember inkább hajlamos arra, hogy követ­keztetéseket vonjon le. Az első és legfontosabb ta- ] Ián az: Szabolcs-Szatmár — és ezen belül is a megyeszék- ; hely — ma már „jegyzett” hely, szívesen választják tu­dományos társaságok, egye­sületek eszmecseréik színhe­lyéül. A másik, ami ennél is fontosabb számunkra az ok. Megfelelő szellemi bázis szükséges ahhoz, hogy egy te- ! rület vagy egy város ilyen vonzerővel rendelkezzék. Örömmel mondhatjuk el: nem természeti szépségeink voltak a meghatározóak a vá- : lasztásban, hanem az a tény, ; hogy megyénk szellemi erő­vel is rendelkezik. Hiba lenne, ha a létszámot tartanánk fontosnak, ámbár itt sincs szégyenkezni va­lónk. Fontosabb a tninőség. Nem valami vidéki, provin- I ciális erő gyűlt itt össze, ha- j nem egy olyan hatékony szel- g lemi gócpont alakult ki, amely a hazai és nemzetközi I mezőnyben is helyt tud állni. A főiskolák, a középiskolák, az egészségügyi intézmények, a tudományos egyesületek, az ipari üzemek olyan műszaki ' és társadalomtudományi, tér- jj mészettudományos erőt ossz-- 1 pontosítanak, amely a helyi * feladatok becsületes megöl- ! dása mellett kutató- és alkal- [ mazó képességét kisugároz- « tatja. De vajon elégedettek lehe- | tünk-e mindezzel? Részben í igen, hiszen Nyíregyháza és a jí megye híre szempontjából ez | előnyöket jelent. Ugyanakkor | elmondhatjuk: a helyi kisu- * gárzás növelésére még számos | lehetőség kínálkozik: joggal ’ várhatja el a több, mint fél- w millió szabolcsi, hogy az ered- g mények és sikerek itthon is | hatékonyabban kamatozza- I nak. A törekvések minden- I esetre nagyon biztatóak. Szak- ; embereink, tudósaink, kuta- I tóink, gyakorlati tudományos j munkásaink nem elégednek J meg a konferenciák referátu- j maival, az ott kapott nyilvá- j nossággal. Mind többen kér- I nek és kapnak módot arra, j hogy a társadalom érdekében | hasznosítsák széles ismeretei- I két. Amikor üdvözlünk me- I gyénkben egy-egy valóban i rangos és fontos tanácskozást, j akkor tesszük ezt abban a re- 3 ményben, hogy hírünk nőve- I lése mellett visszahat me­gyénkre is. Eddig is láttuk hasznát az itt megrendezett sok nevezetes eszmecserének, művészi bemutatóknak, szim- pozionnak. Ha számuk gya­rapszik, akkor nem a statisz- i tika javulását tartjuk fontos- ’ nak, hanem a hatást, azt az 1 erőt, mely szellemi életünket | megtermékenyíti, a köz ér- j deklődését növeli, s így álta- v lános műveltségünk egyik | közvetett, de fontos emelőjé- 2 vé válik. Bürget Lajos Vietnami vendégek Vendégül látták péntek délelőtt a Belgrád rakparti Népfront székházában — az Országos Béketanácsnál azt a 14 tagú békemozgalmi de­legációt, amely három hét óta tartózkodik gyógykezelésen Magyarországon és a napok­ban utazik el fővárosunkból. Harmati Sándor, az Orszá­gos Béketanács alelnöke, a Magyar Szolidaritási Bizott­ság elnöke köszöntötte a ta­lálkozón a vendégeket, s ar­ról beszélt, hogy a magyar társadalom minden rétegé­(Folytatás a 4. oldalon) n válságból egyetlen kivezető út Politikai tárgyalásokat! A PKP nyilatkozata Lapuqjk tartalmából: AGROMASEXPO—OMÉK: Megyénk termékei a mezőgazdasági kiállításokon A válságból nem polgárhá­borús konfrontációval, ha­nem politikai -tárgyalásokkal kell kilábolni. Ez a lényege annak a közleménynek, ame­lyet a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának sajtóirodája tett közzé pén­teken reggel Lisszabonban. Kitűnik belőle: a fegyveres erők megosztottsága, parancs­nokaik szemben állása úgy kiéleződött, hogy nem lehet kizárni a katonai összecsapás veszélyét. „Az utóbbi órákban foko­zódott egy katonai puccs ve­szélye. A nép következetesen harcolni fog az olyan kísérle­tek ellen, hogy jobboldali kormánnyal váltsák fel a mostanit, s felszámolják a forradalom vívmányait”. A párt éberségre és határozott fellépésre szólította fel tagja­it. Az éjszakai órákban a vál­ság megoldásáról és a katonai összecsapás kiküszöböléséről tárgyalt a Portugál Kommu­nista Párt, a Portugál De­mokratikus Mozgalom (MDP— CDE), a Szocialista Népfront (FSP), a Baloldali Szocialista Mozgalom (MES), az Interna­cionalista Kommunista Liga (LCI) és a Forradalmi Akciók Egységes Szövetsége (LUAR). Megfigyelők az utóbbi kettőt olyan politikai csoportnak is­merik, amelyek jóllehet szél­sőbaloldali nézeteket valla­nak maguknak, mégis hajlan­dók együttműködni a kom­munistákkal a forradalom vé­delmében. Carvalho tábornok pénte­ken Évorába, a déli katonai körzet parancsnokságára uta­zik „rutinlátogatásra”. (En­nek a körzetnek a parancsno­ka az a Pezarat Correia dan­dártábornok, aki aláírta az Antunes-féle jobboldali ka­tonai csoport forradalomelle­nes programját. Carvalho 24 óra leforgása alatt másodszor keres fel olyan körzetpa­rancsnokot, aki nyíltan szem- befordult az MFA-val és a társadalmi haladással. (Csü­törtökön Charais dandártá­bornokhoz, a középső katonai körzet parancsnokához láto­gatott Goimbrába. Vele tar­tott Carlos Fabiao tábornok, a szárazföldi erők főparancs­noka is.) A fegyveres erők tiszthe­lyetteseinek kilenc főből álló országos tanácsa és a légierő helyetteseinek közgyűlése csütörtökön éjjel visszautasí­tott minden olyan kísérletet, amely arra irányult, hogy megbontsák és megtévesszék a hadsereget, éket verjenek a hadsereg és a nép közé. Mindkét tanácskozáson állást foglaltak a szocializmus felé való haladás folytatása mel­lett. Mint már jelentettük, csütörtökön délután a hadi- tengerészet ~is támogatásáról biztosította Vasco Goncalvest és kormányát.. ÖSSZEÉRNEK A KÖZSÉGEK (3. oldal) TÍZMILLIÓT MEGTAKARÍ­TOTTUNK (2. oldal) ZÁRÓKONCERTEK NYÍRBÁTORBAN (5. oldal) A VILÁG SPORTJA (8. oldal) SPORTMŰSOR Augusztus 29-én nyitja meg kapuit az Országos Me­zőgazdasági és Élelmiszer- ipári Kiállítás és Vásár. A 68. alkalommal megnyíló OMÉK, valamint a vele egy- időben megrendezésre kerü­lő AGROMASEXPO ’75 kiál­lítás érdekes látnivalókat ígér a látogatóknak. Az ér­deklődők nemcsak a mező- gazdaság, élelmiszeripar, er­dészet és az ezeket ellátó ágazatok jelenlegi helyzeté­vel. eredményeivel ismer­kedhetnek meg, hanem a kö­vetkező évek fejlesztési ter­veiről is képet alkothatnak. A kiállítás keretén belül több. főváros környéki ter­melőszövetkezetben, állami gazdaságban, vállalatnál üze­mi bemutatókat szerveznek, ahol a legkiválóbb nagyüze­mi módszereket, eszközöket tanulmányozhatják a szak­emberek. A hazai résztve­vőkön kívül több szocialista és tőkés állam képviselője is bemutatkozik. Megyénket a hagyomá­nyokhoz híven, több terme­lőszövetkezet, állami gazda­ság, mezőgazdasági terméke­ket feldolgozó üzem képvise­li majd. A legjellegzetesebb szabolcsi termékek, a do­hány, a burgonya, alma mel­lett a kiállításon megjelenik a milotai dió, a kölesei rizs. Állattenyésztésünk ered­ményeit a nagyecsedi, a nyírmeggyési, a nyíribronyi, a kisvárdai termelőszövetke­zetek, valamint a Mátészal­kai Állami Gazdaság mutat­ja be. ., Ipari üzemeink közül a Kisvárdai Szeszipari Vállalat Club Brandyt, almavodkát, a Nyírbátori Nöyényolajgyár a közismert Flóraszept fer­tőtlenítőszert mutatja be. A Nyíregyházi Konzervgyár termékei közül nagy érdek­lődésre tarthatnak számot a gyár új élelmiszer-készítmé­nyei, mint a serpenyősgom- ba, és a saját levében tartó­sított alma- és meggybefőtt. A rendezők gazdag prog­ramot állítottak össze, a ki­állítás történetében először kerül sor kóstolással egybe­kötött gasztronómiai és fő­zési bemutatóra. Az érdeklődők megismer­kedhetnek a korszerű háztá­ji termelés módszereivel, a különféle vetőmagvakkal, vegyszerekkel. A kísérő programok közül említésre méltó a tenyészállat-, gép-, lovas- és fogatbemutató, a fotóművészeti és gyermek- rajz-kiállítás, valamint a kertbarátok találkozója. Az Országos Mezőgazdasági Ki­állítás szeptember 14-én fe­jeződik be. (b. g.) (8. oldal) Országos rakodási-szállítási verseny Mátészalkán MANESCU A SZOVJETUNIÓBAN. Alekszej Koszigin, az SZKP PB tagja, a minisztertanács elnöke a moszkvai repülőtéren üdvözli a hiva­talos látogatásra érkezett Manea Manescu mi­niszterelnököt, a Román Kommunista Párt KB VB tagját. A szovjet kormány pénteken a Kremlben ebédet adott a román kormánykül­döttség tiszteletére. Az ebéden Koszigin és Ma­nescu baráti pohárköszöntőt mondott. (Kelet- Magyarország telefoto) \ ' vV 36—37 ezer vagon almater­mésre számítanak ebben az évben Szabolcs-Szatmár me­gye termelőszövetkezetei és állami gazdaságai. E nagy mennyiség szüretelését már a korábbi években megoldot­ták: általános és középiskolás diákok, vállalatok és intéz­mények dolgozói segítenek Szabolcs aranya, a jonatán le­szedésében. Nem egészen ilyen jó a helyzet a nehéz fizikai mun­kát igénylő alma rakodásá­nál és szállításánál. Éppen ezért volt nagy jelentősége annak az országos rakodási és szállítási versenynek, ame­lyet pénteken rendeztek meg Mátészalkán, az állami tan­gazdaság gyümölcsöskert­jében. Az ország különböző területeiről érkezett 43 ver­senyzőt Hegymegi István, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a házigazda szere­pét ellátó mátészalkai gaz­daság igazgatója köszöntötte, majd megkezdődött a vetél­kedő. A versenyzők a különböző traktorokra szerelt emelőkkel hordták ki a 2 és fél mázsa alma szállítására alkalmas tartályládákat, amelyeket — mint a szállítások idején — pótkocsikra raktak. A szak­emberekből álló zsűri a telje­sítmény, a rakodási pontosság és a termés megkíméiése alapján állapította meg a verseny végeredményét. Az egyéni verseny első he­lyezettje: Koskócsák József, a Mátészalkai Állami Tan­gazdaság dolgozója. A csapat- versenyt a Helvéciái Állami Gazdaság dolgozói nyerték. Szabolcsi küldöttség utazott Romániába A Román Kommunista Párt Szatmár megyei Bizott­sága és a Szatmár megyei Néptanács meghívására Sza­bolcs-Szatmár megyei kül­döttség utazott Romániába. A delegáció vezetője dr. Pénzes János, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tag­ja, a megyei tanács elnöke, tagjai: Kiss Mária, a párt me­gyei végrehajtó bizottságá­nak tagja, a nyírbátori Auró­ra Cipőgyár dolgozója és dr. Cservenyák László, a me­gyei pártbizottság propagan­da- és művelődési osztályá­nak vezetője. A delegációt — amely részt vesz a Román Szocialista Köztársaság felszabadulásá­nak 31. évfordulójára rende­zett ünnepségeken — a hatá­ron dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára búcsúztatta. XXXII. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. Augusztus 23, Szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom