Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-10 / 187. szám
1975. augusztus 10. KELET-MAGYARORSZAG 11 M Keletagyarnrszág KÉPEK KRÚDY ÉS A NYÍRSÉG A honismereti nyári egyetem programjából Folytatja munkáját a nyíregyházi honismereti nyári egyetem. A szombati, zsúfolt program után, nem „pihenhetnek” a hallgatók vasárnap sem. Az egész napos kirándulás azonban egy kis kikapcsolódást is jelent majd az egy hete tartó egyetem tudományos színtű előadásai után. Vasárnap a hallgatók cír. Németh Péter megyei múzeum- igazgató vezetésével, autóbusszal már reggel nyolc órakor útnak indulnak. Megtekintik a szabolcsi földvárat, ellátogatnak Sárospatakra, majd Tokajban tartanak hosszabb pihenőt, s megtekintik a Rákóczi-pincét is. Szakszervezeti küldöttértekezlet az építőknél Hétfőn előadással kezdődik a nyári egyetem nyolcadik napja. Kárpát-Európa vándorai címmel, 9 órakor tart előadást dr. Gunda Béla egyetemi tanár, a történettudományok doktora. Az ezt követő, délelőtti előadás címe Krúdy és a Nyírség. Előadója dr. Katona Béla főiskolai docens. Délután ismét kiránduláson vesznek részt a hallgatók. Ezúttal Nyírbátor műemlékeit tekintik meg, ahová 14 órakor indulnak autóbusz- szal. Vezetőjük Votin József, az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa. Megkérdeztük: Lesz-e gázkorlátozás? Szombaton: Háry János Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szak- szerkezete megyei küldöttértekezletét augusztus 9-én tartották Nyíregyházán a SZAEV kultúrtermében. A tanácskozás munkájában részt vett Alexa László, a megyei párt- bizottság titkára, Fenyvesi János, az építők központi elnökségének a tagja, Kan- da Pál, az SZMT vezető titkára. A megyében 9600 szervezett építőipari dolgozót tartanak számon. Ebben az évben már 700 szocialista brigád 6300 tagja küzd a különböző fokozatok eléréséért. Az utóbbi négy évben az építőiparban 509 újítást nyújtottak be. A fele arányban elfogadott és bevezetett újítás 14 millió forint megtakarítást eredményezett. A megye építőipari dolgozói a IV. ötéves terv idején 6700 lakást épített fel. Ezekkel együtt a meA vasgyűjtés egy hónapja A MÉH vasgyüjtési akciója az első hónap mérlege szerint a vártnál is jobban sikerült. Hat és fél ezer mázsa vaslemezt, egyéb fémhulladékot és öntvényt hoztak be a MÉH telepeire júliusban. Lényegesen többet, mint amennyit tervek szerint is vártak. Feltehetően az akció utolsó hetei is sikerrel zárulnak, mivel a befejezésnél már ott lesznek a szeptemberben iskolába járó úttörők is. gyében és megyén kívül sok ipari és más jellegű épület hirdeti munkájuk eredményit. A beszámolási időszakban lett kiváló vállalat az ÉPSZER, a NYIRTERV, a SZÁÉV. 1700-an kaptak kiváló dolgozó jelvényt. Az építőipariak jövedelmének emelkedésében nagy szerepet játszott az 1973-as központi bérintézkedés. Az építőiparban a kollektív szerződésekkel összhangban az utóbbi három évben a bérfejlesztés 80 százalékát alapbé- resítették. Nagymértékben javultak a beszámolási időszakban a munkakörülmények. A 106 küldött megválasztotta az új megyebizottságot. Elnökké ismét Erdei Andrást, titkárrá pedig Lencsés Jánost választották. Az építőipariakat az SZMT küldöttértekezletén 18-an, az építők országos kongresszusán pedig 12-en képviselik. Baranya népművészete A tizedik országos virágkarnevál keretében Baranya népművészete címmel kiállí" tás nyílt meg Debrecenben a Kossuth Lajos utca 1. szám alatt. A Baranya Megyei Tanács művelődésügyi osztálya, valamint a debreceni és Hajdú-Bihar megyei művelődési központ rendezésében szervezett bemutatót az érdeklődők augusztus 28-ig, naponta 10 órától 18 óráig tekinthetik meg. A csillaghegyi Sporthajó Építő KTSz kajakokat, kenukat készít fából, illetve műanyagból. A hajókat kimondottan megrendelésre készítik. Új műanyaghajók előállításával is kísérleteznek. Tarnóczay Aladár kajak kettes készítésénél. Augusztus 11-én és 12-én. hétfőn és kedden kerül sor a megyénkben áthaladó, román földgázvezeték karbantartására. E miatt, a jelzett napokon, 0 órától 24 óráig szünetel a-gáz szállítása. Kovács Istvántól, a TIGÁZ debreceni üzemegysége nyíregyházi kirendeltségének vezetőiétől érdeklődtünk: jelent'e ez gázkorlátozást Nyíregyházán ? — Nem először végeznek karbantartást a vezetéken. Ilyenkor — mint most is — a vállalat hazai származású földgázból biztosítja az ellátást Nyíregyházán. A hazai eredetű gáz betáplálása ma már nem jelent különösebb nehézséget. A szolgáltatás folyamatossága biztosított, hiszen a korábban végrehajtott korszerűsítés ezt — egyszerű átkapcsolással — lehetővé teszi. T. A. A KOCSORDI TANÁCS villamosította a cigányok által lakott Dankó István utcát, ahol már csaknem harminc új, korszerű lakás épült az utóbbi években. A hatszáz méternyi villamosítás közel százezer forintjába került a tanácsnak. Alkalmi postahivatal nyílik Nyírbátorban a zenei napok ideje alatt. Az AFÉSZ-klub- ban berendezett „posta” ez idő alatt bélyegzővel ellátott bélyegeket ad ki, s ugyanitt bélyegkiállítás is nyílik. ÁRAMSZÜNET! Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1975. augusztus 13-án 7 órától 16 óráig a Kossuth utca keleti oldalán a Sarkantyú utcától a Kun Béla utcáig és a Sarkantyú utca Kossuth út. felőli végén, továbbá hálózat- építési munkák miatt augusztus 14-én 7 órától 16 óráig a Hímes, Szalonka, Galamb, Fecske, Fürj, Rigó utcákban a Hímes és Gém utca közötti szakaszon, a Kórház utcán, az Ujszőlő utcán, valamint augusztus 15-én 7 órától 16 óráig a Pa- zonyi úton, Gábor Áron utcán és a Mérleg utcán áramszünet lesz. TITÁSZ Ki- rendeltség. (1042) Az Állami Biztosító félévi adataiból úgy tűnik ki, hogy a lakosság 1975-ben már egymillió új biztosítást kötött. Az új biztosítottak közül több százezer ügyfél eddig is rendelkezett biztosítással, de ebben az évben a korszerűbb módozatra tért át. Várható volt, hogy a biztosítási állomány megnövekedése nyomán a kártérítések összege is magasabb lesz. Az összes kárkifizetés 23 kai volt több, mint az előző évben, meghaladta az egy- milliárd forintot, kötelező gépjármű felelősségi károkra 17 százalékkal, a lakosság vagyon- és személyi káraira 18 százalékkal többet fizetett ki a biztosító, mint a tavalyi év azonos időszakában. A lakosság részére személy- és vagyonbiztosítás alapján Túl a szegedi nyár félidején, természetesen még nincsenek végleges adatok, any- nyi azonban bizonyos, a szabadtéri játékok iránti érdeklődés minden korábbit felülmúlt. A tegnap este slágere a Háry János premierje, annak ellenére, hogy a mű nem számít újdonságnak a játékokon. Az idei ötödik bemutatója különbözik a korábbiaktól, Szalatsy István vezényel, és Melis György örökséget prózai színész, Bessenyei Ferenc vette át a címszerepben, aki nemcsak kitűnő színész, de (éppen a közelmúltban tett „kirándulásai” tanúsítják) kitűnően énekel is. Partnerei Házy Erzsébet, Fónay Márta, Berdál Valéria, ifj. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 32. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalá- latos szelvény 50 fogadónak volt, nyereményük egyenként 106 952 forint. Három találata 5188 fogadónak volt, nyereményük egyenként 515 forint. A kéttalálatos szelvények száma 169 862 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyeremények a nyeremény illeték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. ISKOLA, ÓVODA FEJLESZTÉSE. Kocsordon a községi tanács az iskolák és az óvoda fejlesztését határozta el. Rendezik a körleteket, felújításokat végeznek, gyarapítják a politechnikai műhelyek berendezését és az óvoda játékkészletét. E célokra mintegy negyedmilliót költ a tanács költségvetési alapjából. Ülést tart a Gépipari Tudományos Egyesület vezetősége augusztus 12-én, 15 órai kezdettel Nyíregyházán, a technika házában. Az ülésen ismertetik a? idei műszaki hónap programját, megbeszélik az oktatási tevékenység további feladatait, tárgyalnak a külföldi kapcsolatok továbbfejlesztéséről, a lehetőségek jobb kihasználásáról. ez évben már közel 500 millió forintot fizetett ki a biztosító. Ugrásszerűen emelkedett a CASCO-biztosítások száma, ' ennek nyomába a CASCO alapján nyújtott kártérítés összege is, amely 35 millió forint, 52 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos időszakában kifizetett. 10 százalékkal nőtt az épületbiztosítások száma: 30 százalékkal volt több a kár, mint az első hat hónapban ennek alapján térítettek meg. Ezt a szeszélyes időjárás is befolyásolta. Több volt a vihar, így a vihar-, tűz- és üvegkár is. A magasabb szolgáltatást nyújtó CSÉB-csoportok taglétszáma is nőtt, ezen biztosítási módozat keretében Í50 millió forintot térítettek 1975 első felében. Újlaki László, Kovács János. Először rendez a dómszínpadon Giricz Mátyás, a szegedi színház igazgatója. Elképzeléseinek lényege, hogy hangsúlyozza: a mesés történetek, melyek Háry körül zajlanak, az obsitos fantáziájának olyan szüleményei, ahol a szereplők is azonosak, falubeliek, csupán Háry képzelete öltözteti-költözteti vala- mennyiüket a Burgba, Maj- landba. A szegedi bemutatónak érdekes kultúrhistóriai aktualitása, hogy ezekben a napokban találtak a szekszárdi megyei levéltárban egy katonai összeírást 1803- ból, a 37. sorszám melletti bejegyzéssel: Háry Johan. Szöveg: Nikolényi István Kép: Enyedi Zoltán VASÁRNAPTÁR. Hétfőn, augusztus 11-én Kölesén lesz országos állat- és kirakodó vásár. A KGST-hez tartozó szocialista országok három évvel ezelőtt határozták el a magtechnikai műszergyártás összehangolását. Ezért közös szervezetet, az Interatominst- rumentet hoztak létre. Az összehangolt feladatok megvalósításában három év alatt a KGST-országokban, így hazánkban is megkétszereződött a termékforgalom. Magyar- országon ebben a munkában többek között a Gamma, az EMG és mint felhasználó, a János kórház izotóposztálya is részt vesz. E három vállalatnál, illetve intézménynél készültek képeink. Az ANAL- CONT folyamatirányítási műszerek egyik központi egysége a Gammában. Egymillió új biztosítás Augusztus io, vasárnap KRÓNIKA LŐRINC NAPJA A Nap kél: 4 óra 32 perckor, nyugszik: 19 óra 06 perckor. A Hold kél: 8 óra 24 perckor, nyugszik: 20 óra 14 perckor. Százhetven évvel ezelőtt, 1805. augusztus 10-én született — és 70 éves korában 1875 decemberében halt meg — Toldy Ferenc irodalom- történész. kritikus. Magyarországi német polgárcsaládból származott: a budai család még a Schedel nevet viselte. A fiatal Toldy 1812-től Pesten, 1813-tól Cegléden (itt tanult meg magyarul), 1814-től ismét Pesten. azután egy évig Kassán, majd négy évig a pesti egyetem bölcsészeti tanfolyamán tanult, s kötött életre szóló barátságot Bajza Józseffel. Ekkor került kapcsolatba kora irodalmi életének vezéralakjaival is. Előbb orvosi diplomát szerzett, majd nagyobb nyugateurópai tanulmányutat tett, s többek közt meglátogatta Weimarban Goethét is. Hazatérése után rövid ideig orvosi gyakorlatot folytatott. s a pesti egyetem orvoskarán oktatott. 1831-ben a Magyar Tudományos Akadémia tisztviselői karába került: 1835-től 1861-ig az Akadémia titkára volt. Bajzával és Vörösmartyval közösen szerkesztette az Athenaeumot (1837—43). Irányító szerepet vitt az 1830-as és az 1840-es évek szellemi életében, de az ellenzéki mozgalom radika- lizálódásával már nem tudott lépést tartani. A szabadságharc idején távol tartotta magá a közélettől. Az 1849 utáni korszakban befolyása már a szorosabban vett tudományos élet területére korlátozódott, melynek fellendítéséért sokat tett. 1975. augusztus 11, hétfő TIBORC NAPJA A Nap kél 4 óra 34 perckor, nyugszik 19 óra 64 perckor. A Hold kél 9 óra 44 perckor, nyugszik 20 óra 44 perckor. Száztizenöt évvel ezelőtt, 1860. augusztus 11-én született Tatán — és 1939. szeptemberében halt meg — Bláthy Ottó Titusz gépészmérnök, az elektroni- Ka kimagasló magyar úttörője. Főiskolai tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte, majd a MÁV Gépgyár műhelyében és szerkesztési irodájában működött. Később a Ganz Gyár újonnan létesített villamossági osztályára került. Ebben a munkakörében felismerte a mágneses Ohm-törveny gyakorlati alkalmazásának jelentőségét s ennek segítségével — a külföldi szakembereket megelőzve — gépeit számítások alapján méretezte. 1885-ben Zi- pernowskyval és Dérivel közösen alapszabadalmat jelentett be a párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű, váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszerre. Még ugyanebben az évben az induktorokat zárt vasmaggal látta el; ezzel megszületett a mai transzformátor. A világon elsőnek oldotta meg a váltakozó áramú generátorok párhuzamos kapcsolásának mindaddig megoldhatatlannak vélt problémáját. 1889 végén kerültek forgalomba az első indukciós vattóraszámlálók (áramfogyasztás-mérők), melyek ugyanúgy, mint a néhány évvel korábban kifejlesztett wattmérők, Bláthy szabadalmai szerint készültek és csakhamar az egész világon elterjedtek. A kiváló gépészmérnök, a magyar tudomány büszkesége emlékezetére a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 1958-ban Bláthy- díjat alapított, amelyet évenként ítélnek oda. Időjárás Várható időjárás vasárnap estig: kevés felhő, legfeljebb néhány helyen délutáni zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő keleti. délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 27—31 fok között.