Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-10 / 187. szám
8 KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. augusztus-10. Tanácsért a fonalházba Tavaly decemberében nyílt meg Nyíregyházán a Tanácsköztársaság tér 8 szám alatt a Szabolcs-Szatmár megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat fonalháza. Az egyszerűen, de ízlésesen berendezett üzletben a varrótűtől a sokszínű fonalokig, a kongrétól az előnyomott kézimunkáig mindent megkaphatnak a vásárlók. Sokan szeretnek kézimunkázni, és a szabad szombatok bevezetésével a dolgozó nőknek is több idejük jut erre. Sokszor vagyunk tanácstalanok egy-egy új minta láttán. Hogy is kell azt elkészíteni, milyen színösszeállítással? Vagy éppen nem tudjuk eldönteni milyen mintát válasszunk? Ezekben a gondokban is segít a fonalház, ahol minden csütörtökön délután fél háromtól fél hatig Kocsisné Szirmai Fóris Mária bármilyen kézimunkázással kapcsolatos kérdésre felvilágosítást ad. Öt nagyon sokan ismerik a több évtizedes gyűjtéseiből összeállított keresztszemes hímzésminták gyűjteményes könyvei révén, de talán azt kevesen tudják, hogy az ő gyűjtéseinek eredményei is a pasza- bi és a beregi minták, szőttesek, varrattasok is. Négy hónapja van ez a tanácsadás. Hányán kértek eddig tanácsot? — Körülbelül háromszázan — mondja Kocsisné Szirmai Fóris Mária és máris folytatja. — Többen itt tanultak meg kézimunkázni, kötni, horgolni. Van aki addig nem is vásárol, míg meg nem kérdezi: milyen fonalat vegyen, milyen mintát ajánlok? Ennek nagyon örülök, mert a különböző motívumokhoz a színek megválasztása rendkívül fontos: csak így őrzik meg a népi hagyományokat. Itteni munkám legnagyobb jelentőségét ebben látom. Egy tizennyolc év körüli lány tanácsért jött: — Táborba készülök, szabad időm egy részét kézimunkázással szeretném tölteni. TesHasznos kezdeményezés Nyíregyházán sék szíves lenni megmondani: hogyan lehet házilag kézimunka-előnyomást készíteni? A diáklány egy idősebb hölgynek adja át helyét, ő pamutot és horgolótűt vesz elő. — Lányomnak és unokámnak szeretnék vállkendőt horgolni. Valamilyen szép mintára volna szükségem. Soronként hány szemet kell szaporítanom, hogy szabályos kendő formája legyen? A kérdezést egy fiatal asszony folytatja: — Ezt a két blúzt szeretném hímzéssel díszíteni. Milyen minta mutatna a legjobban, milyen fonalat vegyek hozzá? Ezen a délutánon „csak” heten voltak. — A nyári délutánok kicsit csendesebbek — jegyzi meg Béres Imréné, a fonalház vezetője. Sokan nyaralnak, ilyenkor kevesebb idő jut a kézimunkázásra, mint a hosszú téli estéken. Tavasszal előfordult, annyian voltak, hogy nem is tudtunk mindenkit leültetni. Az iparcikk kiskereskedelmi vállalatnak nem ez az egyetlen hasznos kezdeményezése. A függönyvarráson, szőnyegszegésen, gombbehúzáson, monogramozáson és itt a fonalházban lévő kézimunka-tanácsadáson kívül milyen egyéb szolgáltatással állnak a vásárlók rendelkezésére? — kérdeztük Baraksó János áruforgalmi előadótól. — A Dózsa György utcai méteráru üzletünkben az ott vásárolt anyagot kérésre nők és gyermekek részére kiszabják. Ezt a közeljövőben a- Nyírfa Áruházban is szeretnénk bevezetni. A fonalházban pedig kézimunka-előnyomást is fogunk vállalni. (s. á.) Levegőváltozás Ottónak Üdülés—bébivel A Szakszervezetek Országos Tanácsának 1974 évi határozata alapján az országban jelenleg négy olyan üdülő van, ahol 1975. január elsejétől a gyermekgondozási segélyen lévő anyák kisgyermekeikkel üdülhetnek. Ez az új üdültetési forma lehetővé teszi, hogy két éven aluli, vagy akár néhány hónapos gyermekkel is üdülhetnek a családok, eddig ugyanis az ismert családos beutalóval csak két éven felüli gyermeket lehetett az üdülőbe vinni. Az új üdültetési forma — amelyet tehát csak kizárólag gyermekgondozási szabadságon lévők vehetnek igénybe — a rövid idő alatt is nagy sikert aratott, megyénkből is már több család élt ezzel a lehetőséggel. Réz Bertalanné a KEMÉV dolgozója, jelenleg gyermekgondozási szabadságon van. Férjével és kétéves kisfiával Ottóval májusban Mátraházán töltöttek két hetet. — A beutalónak nagyon örültünk, mert éppen nagy gondban voltunk. Ottónak az orvos levegőváltozást javasolt és ezt másként nem tudtuk volna megoldani. Egy kicsit féltem is, hogyan fogja a gyerek az új környezetet megszokni, az üdülő az otthoni körülményeket mennyire tudja pótolni? Ezen — mint később kiderült — kár volt töprengeni. Az üdülő — amely egyébként csodálatos környezetben van — rendkívül otthonos volt. Felszereltsége, a gondoskodás minden képzeletünket felülmúlt. A szobákban gyermekágyak voltak, külön fürdőkád a gyerekek részére, a mosáshoz mosógép és centrifuga, külön pelenkaszárító. Három féle menüből lehetett választani, s ha valaki úgy találta, hogy egyik sem felel meg gyermekének, a teakonyhában főzhetett. Bármilyen nyersanyagra volt szüksége, mindent megkapott. Ha nem akartunk a közös étteremben étkezni, mindenkinek volt külön ételhordója és abban fel lehetett vinni a szobába az ebédet vagy a vacsorát. Mi rendszeresen ezt tettük, mert Ottó ha eszik, az egy külön szám, egyébként is nagyon eleven gyerek. Rendhagyó volt az üdülő társalgója. A fotelek és kisasztalokon kívül járókák is voltak, sokféle gyerekjáték. Egyszóval minden a gyerekek, a szülők kényelmét szolgálta. Jó volt két hétre kiszakadni a megszokott környezetből, a mindennapos házimunkától, főzéstől, takarítástól egy kis időre mentesülni. Nagy Attiláné bolti eladó, de most két gyermekével gyermekgondozási szabadságon van. Férjével, a hároméves Attilával és a másfél éves Zsoltival szintén Mátraházán üdültek. Nagyon kellemesen teltek a napok. Nagy hegyi túrákat tettünk a gyerekekkel. Attila jól birta a gyaloglást. Zsoltit pedig a férjem az üdülőben bérelhető hátonhordóban vitte. Esténként televíziót néztünk. A gyerekeknek az első naptól kezdve jó étvágyuk volt a két hét alatt, híztak is. Attila ma is mondogatja: „Menjünk vissza”. Én a rádióban hallottam először erről az üdülési lehetőségről, akkor még nem is gondoltam, hogy hamarosan én is részese lehetek. Orbán Anna a nyíregyházi MÁV-állomás- főnökség dolgozója. Két gyermekével Sopronban töltött emlékezetes két hetet. Én még soha nem voltam üdülni, igazán nagyon örültem, hogy elmehetek és főleg, hogy a gyerekekkel. Az állomásfőnökség szakszervezeti bizottsága a gyerekek üdülőjegyét kifizette, ez is nagy kedvezmény volt nekünk. A gyerekekkel sokat kirándultunk, ök már élvezték a szép hegyi utakat, a kilátást, hiszen Melinda négyéves elmúlt, Zolika pedig akkor már majdnem betöltötte a háromévet. Melinda azóta is arra kér: vegyek neki egy piros biciklit, hogy azzal elmehessen Sopronba. Az üdülőben kitűnő volt az ellátás. Azt is nagyon nagy dolognak tartottam hogy a gyerekekkel hároméves korukig otthon lehettem, de hogy a gyermekgondozási szabadság alatt még üdülhetek is, erre gondolni sem mertem volna. Soltész Ágnes Munkahelyen vagy otthon? ÉRDEKES ÉS SZEMLÉLETES adatokat közöltek nemrégiben a statisztikusok a gyermekgondozási segély — népszerű rövidítésével, a „gyes” — eddig két és fél esztendejének „karrierjéről”. Szó szerint karriert lehet írni, hiszen nem kevesebb derűit ki minthogy: a gyermeket szülő dolgozó nők közül minden négy kismamából három — élt vagy él ezzel a lehetőséggel. A fizikai munkát végzők háromnegyede, a szellemi foglalkozásunknak pedig több, mint a fele otthon maradt újszülött gyermekével — egy, két vagy éppen három esztendeig. A „gyes” szépívű felfutása — néhol — fel- lobbantja viszont a már-már elavult, parazsukba fulladt viták lángját is. Nevezetesen: azt a véleményeket és ellenvéleményeket ütköztető — vitát: mi jobb a nőknek? Dolgozni — vagy csak gyereket nevelni: csak és kizárólag feleség, illetve anyaszerepeket vállalni. S bármilyen idejétmúlta felfogásnak tűnik az utóbbi, szólni kell róla, mert sok helyütt ma is tetszetős érvelésnek tűnik. Még akkor is, ha az élet megcáfolja. Egyik nagy textilüzemből való a példa, a „cáfolat”, egy megnyilatkozás. Nem a legszerencsésebb módszerrel — de a szorító munkaerőgondtól hajtva — a munkaügyisek sorra járták az otthon lévő kismamákat „beígérték” a bölcsődei helyeket, (jegyezzük meg, hogy meg is teremtette a gyár a megfelelő bölcsődei körülményeket), s majdhogynem külön jutalmat is kilátásba helyeztek: jöjjenek visz- sza mielőbb a gépekhez az asszonyok. A példa — más megfogalmazásban, más vetületben — korántsem egyedülálló. Legyen szó tantestületről, vagy kereskedelmi egységről, gyógyszertárról, vagy kórházi osztályról — a nyíltan is kimondott nézet: jó lenne, ha az ifjú mamák minél előbb ismét munkába állnának. A NŐI MUNKAERŐKRE roppant nagy szükség van. Ez már hovatovább világjelenség lesz, még ha nem is a miénkhez hasonló nagyságrendű igényként. De van a kérdésnek egy másik oldala — legalább olyan érv a vitában, mint a munkaerőgond — ez pedig a nők álláspontja. Ifjú gyógyszerésznőkkel beszélgetve mondották el néhányan: a szakmai „becsületük”, a hivatásérzetük is diktálja, hogy kizárólagosan a gyermeknevelésre fordított évek után viszszatérjenek a pultok mögé; szakkönyveket böngésszenek — s tulajdonképpen hiányzik még a legszebb gyermeknevelési foglalatosságuk közepette is a munkájuk. Korántsem kell ennek az- érzésnek a fellobbanásához feltétlenül az, hogy a nő magasabban kvalifikált munkát végezzen. Az egyik kisebb műszerüzemben hallottam fiatal asszonyoktól — nem is a legkönnyebb munkát végezték, két műszakban —, hogy nem elégíti ki őket a háziasszonykodás. Fáradtabbaknak érzik magukat az otthoni „asszonyi munka” után, mint az üzemi műszak nyomán. A MUNKA ÉLETSZÜKSÉGLETE A NŐKNEK. És nemcsak a kenyérkereset, a családi jövedelem gyarapítása fokán. Inkább: mert olyan természetes tartozéka lett az egyenjogúságnak, amely teljesebbé teszi az életet. Teljesebbé — és egy kicsit bonyolultabbá is. Mert a munka mellé jön az anyaság vállalása, a házimunkák ma is tekintélyes része, estleg még a kert, a háztáji „vidéken” is tennivaló jócskán. Sok? Igen. Sok. Vállalja mégis a nőknek immár 85—90 százaléka országunkban — azért, mert teljesebb életet biztosít annak a nemnek, amely elé sokszor ma is a „gyengébb” jelző konvencionális tartozékát fűzik. A „csak háziasszony”, „csak anya és feleség” tábor természetesen létezik még. S nem is csupán azért, mert az idősebb generáció soksok derék tagja ezt kapta az élete részéül. Fiatal nők körében is akadnak hívei. Talán — mert még nem ismerik az élet másik felét. Talán — mert néhol „elegánsnak” tűnik az otthon levő feleség szerepe: talán, mert hódít még néhol az a férji szemlélet is, hogy „eltartalak, maradj itthon”. (Utóbbit igen sokszor az apró egoizmusok léggyökerei táplálják; több idő jut a főzésre, a mosásra, a férfikényelem „összkomfortjának” megteremtésére — asszonyi energiával.) Vitázni — lehet. A SZÁMOK VISZONT OBJEKTIVEN. Nemcsak azt jelzik, hogy pici gyerek mellett sok-sok asszony boldogan eltölt néhány évet. Hanem azt is, hogy amint lehet, visszatérnek az asszonyok a munkahelyükre. A szidott, esetleg a nehezebb munkához is. Mert az élet teljesebbé váltását adja. V. M. Néhány éve arra vállalkozott Nyírtasson a termelő- szövetkezet, hogy mini konzervüzemet létesít. Kiegészítő tevékenységképpen maga dolgozza fel konyhakertészeti termékeik és gyümölcseik egy részét. A nők rendszeresen foglalkozhatnak a nekik való munkában. Ennek megfelelően alakították ki a kertészetet, főleg paradicsom-, paprika- és uborkatermesztéssel. Kétharmad részben öntözhető. A savanyító-befő- zéses üzemecskének a múlt évben 5,8 millió forint árbevétele volt. Az idei előirányzat 7,6 millió forint, amelyből már július közepére 5,3 milliót teljesítettek. Nyakó Imréné csoportvezető. Tíz éves és tizenhárom éves gyerekek édesanyja. — Szeptembertől bejárok Nyíregyházára szakmunkástanfolyamra. Meg akarom szerezni a képesítést. Tudom, nem lesz könnyű a munkának eleget tenni, otthon a két gyerek. A férjem kőműves... Látom, a tsz gondoskodik rólunk, hát én is megteszem a magamét. Virág Györgynének hat gyereke van. — öt forint ötven filléres órabérrel kezdtem. Azóta több van. Kijön havonta közel kétezerre. Kell is. Otthon hat gyerek. Nagyon jó, hogy van ez a kis üzem. Van munka állandóan, ősszel, ha szorít az almaszüret, akkor ott segítünk. Nem is tudom — gondolkodik el —, hogyan lenne másképp. A gyerekek apjával nem élünk együtt. Minden keresetét elissza. Május óta jár jegyben Rákóczi Marika. A vőlegény gépszerelő a tsz-ben. — Szeptemberben kelünk egybe. Már kész a házunk. Nagyszerű, hogy van ez az üzem. Egyébként többen eljárnának vagy el is mennének a faluból. Szocialista brigád vagyunk, tizennégyen, Tyereskova néven. Elnyertük a zászlót... Most öten vagyunk gyűrűs menyasszonyok. Majdnem tucatnyian meg egy-két éve mentek férjhez. Szívesen vagyunk itt. Nekem megvan a kétezer havi átlagban. A vezetőséget erősen foglalkoztatja az üzem bővítése, meg gépek szerzése. 150—160 nő foglalkoztatását oldják meg itt. Erre a tsz mintegy 10—11 milliót áldoz. Asztalos Bálint Különböző mezőgazdasági gépalkatrészeket gyártanak a MEZŐGÉP tiszavas- vári gyárában. Képen: Molnár Lajosné és Lakatos Attiláné a magkészítő gépnél az öntvények magját préseli.