Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-30 / 203. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. augusztus 30. BÁLCZÓ A televízió csütörtök esti ötszemközt... című adásá­ban Balczó Andrással be­szélgetett Vitray Tamás. Köztudott, hogy Balczó András Nyíregyházáról in­dulva futotta be párját rit­kító sportpályáját. Érthető, ha nagy érdek­lődéssel figyeltük a műsort, arra a kérdésre várva vá­laszt; hol tart most az öt­szörös világbajnok és olim­piai bajnok öttusázó? Versenyző korában is ar­ról volt ismert, hogy tépe- lődő, a hibákat elsősorban magában kereső típusú sportoló volt, aki az újabb és egyre jobb eredménye­kért hihetetlen módon tu­dott küzdeni. Balczó András hű ma­radt önmagához. Elmondta: most vívja azt a bizonyos hatodik tusáját, az életben való helykere­sést. Szólt arról is, hogy kezdeti, más irányú pró­bálkozások — melyekről maga szűrte le a megálla­pítást, hogy nem mennek tovább — után megérlelő­dött az elhatározás: haszná­ra kíván lenni a magyar öt­tusasportnak. Bár — ez az adásból ki­derült — még nem került arra sor, hogy gazdag ta­pasztalatait hasznosítsa, egy gondolata máris meg­jegyzendő. Az, amikor arról beszélt: szinte belső kényszernek érzi, hogy átadja tapaszta­latait. Az, hogy megpró­bálja ezt — talán még az eredményektől függetlenül is. „Kell, hogy megpróbáljak segíteni.” Úgy hisszük, épp ez a fel­ismerés segíti hozzá előbb vagy utóbb Balczó Andrást, hogy sikerrel vívja meg ha­todik tusáját. (bézi) Kézilabda MNK A kézilabda Magyar Népköztár­sasági Kupában megyénk csapa­tai már az 1976. évi selejtező mér­kőzéseket játszák. A női mezőny­ben 10. a férfiaknál 16 csapat in­dult. Az eddig lejátszott mérkő­zéseken az esélyes csapatok nyer­tek és jutottak a II. fordulóba. Női mérkőzések: Nyírbátori MEDOSZ—Mátészalkai MTK 14:19 (7:9), Kisvárdai SE—Vásárosna- ményi VM 5:18 (0:11) Férfimérkőzések: Záhonyi VSC —Kisvárdai SE 14:20 (6:8), Gesz- terédi Tsz—Mátészalkai MTK 19:25 (7:10), Hodászi Tsz—Nyír­bátori Vasas 11:23 (7:11), Fényes- litkei Tsz—Nyíregyházi Sparta- cus-Petőfi 5:23 (2:10), Bottyán SE—Asztalos SE 31:25 (18:8), to­vábbi három mérkőzést játsza­nak még: Baktalórántháza—Ti­szavasvári, Kemecse—Nyh. Me­zőgazdasági Főiskola, Nagykálló —Nyh. Tanárképző Főiskola. Vass Géza I Kelet* Magyarország A Magyar Szocialista Mun­káspárt szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003. 11-377. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 12 334 postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf.: 47. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5 Telefon: 10—150. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. F. v.: Holéczi István Pénteken a Népstadionban megkezdődött az 1975. évi országos atlétikai bajnokság. Az első bajnoki címet a 110 m-es gátfutásban Milassin Lóránd szerezte meg, több­szörös védőhöz és csúcstar­tóhoz méltó biztonsággal. A női súlylökés honvédes „háziversenyt” hozott, a nyol­cas döntős versenyzőből ha­tan voltak a piros-fehér egye­sület színeiben. A bajnoki cím 17 m-en felüli ered­ménnyel került Irányi Mar­git birtokába. A női 1500 méteres síkfu­tásban a csúcstartó Lázár Magdolna csak a győzelemre törekedett. Meglepetés a má­sik Aradi-tanítvány, Lipcsei ezüstérme. A 10. helyezett Jankó Ilona (Bakony Ve­gyész) versenyző ifjúsági csú­csot futott. Végre ismét van 19 méter feletti magyar férfi súlylökő! A diósgyőri Faragó János a 2. sorozatban ha egy centi­méterrel is, de túlszárnyalta a_. magyar versenyzőknek né­hány éve bűvösnek bizonyuló határt. FÉRFIAK Rúd, országos bajnok: Ste­inhacker Róbert (Bp. Sparta­cus) 502 cm, 2. Viskovics (U. Dózsa) 470 cm, 3. Kalmár (Bp. Spartacus) 450 cm. Súly, országos bajnok: Fa­ragó János (DVTK) 19,01 m, 2. Dr. Nagy (BEAC) 18,00 m, 3. Várkonyi (MTK VM) 17,58 m. 110 m gát országos bajnok: Milasin Lóránd (Bp. Honvéd) 13,9 mp, 2. Bognár (TFSE) 14,1 mp, 3. Deák (Komlói Bá­nyász) 14,4. NŐK 1500 m, országos bajnok: Lázár Magdolna (DEAC) 4:18,0 p, 2. Lipcsei (DMTE) 4:18,8 p, 3. Csipán (Bp. Hon­véd) 4:18,9 p. 100 m gát, országos bajnok: Szabó Ildikó (NYVSC) 13,7 mp, 2. Siska (Vasas) 13,8 mp, 3. Balogh K. (ZTE) 13,9 mp. Súly, országos bajnok: Irá­nyi Margit (Bp. Honvéd) 17,16 m, 2. Bognár (Bp. Hon­véd) 16,93 m, 3. Armuth (Bp Honvéd) 16,19 m. Szombaton 10 számmal folytatódik a bajnokság. Döntött AZ MLSZ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA a fegyelmi bizottság Súlyos határozatot hozott csütörtök esti ülésén a megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága. Az elmúlt vasár­nap Kemecsén, a Kemecsei MEDOSZ—Baktalórántházi MEDOSZ megyei II. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sen a helyi csapat játékosai és a nézők egy része botrá­nyosan viselkedett, a játék­vezetőt inzultus érte. A fegyelmi bizottság a Ke­mecsei MEDOSZ labdarúgó- pályáját négy soron követke­ző, hazai bajnoki mérkőzésre betiltotta. Rácz Istvánt két évre, Vojtkó Zoltánt pedig 10 soron következő bajnoki mér­kőzésre tiltotta el (mindket­ten a Kemecsei MEDOSZ já­tékosai). A Nyíregyházi MEDOSZ- ból kiállított két játékost — Németh Miklóst és Zelenák Istvánt — egyaránt két soron következő bajnoki, vagy díj­mérkőzéstől tiltotta el a fe­gyelmi bizottság. Ám a hét közben sorra került játékve­zetői kupatalálkozókkal az el­tiltást a fegyelmi bizottság kitöltöttnek veszi. Tóth József Az OTSH sajtótájékoztató­ján, melyet pénteken tartot­tak, Krizsán József, az MLSZ főtitkára az 1975—76-os baj­noki év műsoráról, végrehaj­tásáról beszélt, amelyben az elmúlt évi tapasztalatok alapján változások, módosí­tások vannak. A bajnoki év első fele, az őszi idény augusztus 30-tól november 29-ig tart. Decem­ber 6—17 között kerül sor a Téli Kupa mérkőzéssoro­zatára, ezeken a csapatokban csak 23 éven felüli játékos szerepelhet. Az év eseményei közül a legutolsó a Képes Sport december 18—22 kö­zötti, szolnoki terem-labda­rúgó tornája. A tavaszi felkészülés ja­nuár 2-től 31-ig tart, február 1-től 15-ig válogatottjaik nélkül túrára utazhatnak a csapatok, folytatódik az MNK, amelybe a 16 NB I-es csapat is bekapcsolódik — a 16 alacsonyabb osztályú együttes mellé. A legjobb 32- től a döntőig oda-visszavágó alapon játsszák az MNK- mérkőzéseket, a — finálé — május elsején 17 órai kez­dettel lesz a Népstadionban. Február 25-én folytatódik a Felszabadulási Kupa, majd a tavaszi rajt időpontja már­cius 6-a, a bajnoki idény be­fejezését jelentő utolsó for­dulót pedig, június 6-án játsszák. A legjobb magyar csapatok továbbra is szombat, szerda „versenyritmusban” szerepel­nek és ez a sorozat nemzet­közi feladatokkal is bővül — mindenki számára. Isme­retes, hogy öt magyar csapat szerepel a különböző UEFA- kupákban, BEK-ben az U. Dózsa, a KEK-ben a Haladás VSE, az UEFA Kupában a Bp. Honvéd és a Vasas, a KK-ban pedig a Ferencvá­ros. Amikor az említett csa­patok játsszák mérkőzései­ket, azokon a napokon szep­tember 17-én, október 1-én, október 22-én, november 5- én, 1976. március 3-án, 17-én 31-én és április 14-én a töb­bi 11 NB I-es csapat a szom­széd országok együtteseivel mérkőzik ugyancsak oda­visszavágó alapon. A fegyelmi intézkedések­kel kapcsolatban a főtitkár a következőket ismertette: Fegyelmi vétkek szem­pontjából két kategóriát ala­kítottak ki: az NB I-esekét és a többi NB-s csapatok osztályát. Az NB I-ben a lab­da elrúgása, a játékvezetővel való vita és egyéb kisebb sportszerűtlenség esetén a kiállítás után automatikusan egyhetes eltiltást kap a já­tékos, ezenkívül kedvez­ménymegvonásban is része­sül. Súlyosabb esetekben legkevesebb három tétre me­nő mérkőzésen nem szere­pelhet a „vétkes” és a ked­vezmény megvonása is na­gyobb lesz. Hasonló esetekben az NB II-től lefelé automatikusan kéthetes, majd minimum négyhetes az eltiltás. Hét végi sportműsor SZOMBAT Kézilabdá: Nyíregyházi Sparta­cus-Petőfi—Kisvárdai SE, női megyei bajnoki mérkőzés a sta­dionban délután 16 órakor. Lovassport: A III. kisvárdai lo­vasnapok eseményei délután 14 óra 15 perctől a kisvárdai lovas­pályán. Teke: Nyh. Volán-Dózsa— Bocskai SE NB III-as bajnoki mérkőzés, Postás-pálya 14 óra. VASÁRNAP Teke: Nyh. TITÄSZ Elektro­mos-Mezőtúr Bethlen utcai pá­lya, 9 óra. Nyh. Spartacus-Petőfi —DVSC, városi stadion 9 óra. Oros—Szolnoki MÁV II. 9 óra, NB III-as bajnoki mérkőzések. Tenisz: Nyh. Spartacus-Petőfi— Bp. UVATERV NB II. osztályú férfimérkőzés a stadionban 11 órától. Egri Dózsa—Nyh. Sparta­cus-Petőfi NB I/B osztályú női mérkőzés Egerben. Asztalitenisz: Női és férfi me­gyei egyéni ÉDOSZ-bajnokság a Nyíregyházi Konzervgyár ebéd­lőjében délelőtt 9 órától. Kézilabda, NB II: Nyíregyházi Volán-Dózsa—SÜMSE, női bajno­ki mérkőzés délelőtt 10 órakor a nyíregyházi stadionban. Máté­szalkai MEDOSZ—Debreceni Ki­nizsi, női bajnoki mérkőzés dél­előtt 10 óra 15 perckor Mátészal­kán. Tiszavasvári Lombik—Nyír­bátori Vasas, férfi bajnoki mér­kőzés délelőtt 10 órakor Tisza- vasváriban. Gyöngyösi Vasas Iz­zó-Nyíregyházi Spartacus-Pető­fi, férfimérkőzés Gyöngyösön délelőtt 11 órakor. Női megyei bajnoki mérkőzé­sek: Tanárképző Főiskola II.-­Záhonyi VSC, délelőtt 9 órakor a főiskolai pályán. Vásárosnaményi Vörös Meteor—Tiszavasvári Lom­bik, délelőtt 10 órakor. Férfi megyei bajnoki mérkő­zések: Baktalórántháza—Geszte­réd délelőtt 11 órakor. Nagykállói SE—Kemecse, délelőtt 10 órakor. Hodászi Tsz—Kisvárdai SE, dél­előtt 10 órakor. Mátészalkai MTK —Fényeslitke, délelőtt 10 órakor. Lovassport: A III. kisvárdai lo­vasnapok eseményei délelőtt 9, illetve délután 14 órától a kisvár­dai lovaspályán. Röplabda NB II: Nyíregyházi VSC—Sátoraljaújhely, női bajno­ki mérkőzés az NYVSC-pályán délelőtt 10 órától. Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Pénzügyőrök, férfi bajnoki mérkőzés a stadi­onban délelőtt 11 óra 30 perckor. Békéscsaba—Nyíregyházi Sparta­cus-Petőfi, női bajnoki mérkőzés Békéscsabán délelőtt 10 órakor. Labdarúgás, NB III: Nyíregy­házi Sparacus-Petőfi—Egri Vasas, a nyíregyházi stadionban dél­után 16 órakor, vezeti: Tóth B. Leninvárosi MTK—Rakamazi Spartacus, Leninvárosban délután 16 órakor, vezeti: Pető. Borsodi Bányász—Záhonyi VSC, Sajó- szentpéteren délután 16 órakor, vezeti: Szendrő. Megyei I. osztály, a mérkőzések egyaránt délután 16 órakor kez­dődnek: Nyíregyházi Volán-Dó­zsa—Kisvárdai SE, bujtosi sport­telep, vezeti: Dull (Szakács, Gáli Z.). Tuzséri MEDOSZ—Nyíregy­házi MEDf SZ, vezeti: Cseh (Nagy Ilcsil,. Tiszavasvári Lom­Ezután a főtitkár a nem- zetközi kapcsolatokról be­szélt. Baróti Lajos szövetségi ka­pitány, az ET volt vezetője­ként a szakmai munka érté­keléséről és továbbfejleszté­séről adott tájékoztatást. A válogatott csapattal kapcso­latban elmondotta Baróti Lajos, miután az MLSZ In­téző Bizottsága megtárgyalta munkatervét, kialakítja. a válogatott keretet, amelyben sok fiatal kap majd helyet. Zsolt István a JB vezetője a FIFA új döntvényeit is­mertette, amelyeket már a rajttól kezdve alkalmazni kell. Tibor Tamás, az utánpót­lás bizottság vezetőjének megállapítása szerint a fia­talokkal való foglalkozásban jelentős az előrehaladás. En­nek bizonyítéka többek kö­zött a különböző bajnoki formák — országos ifjúsági bajnokság, országos serdülő kupa, tehetségkutató akciók — életre hívása, a magyar if­júsági válogatott helytállása a nemzetközi labdarúgóélet­ben és több. egyéb más szer­vezeti és szakmai „újítás”. Az új bajnoki évben segíteni fogja a mindennapi munkát az új sportiskolái tanterv, amelynek megvalósításáról már gyakorlati anyagot tar­talmazó szakkönyv is megje­lent. A tájékoztatót felszólalá­sok követték. bik—Nyíregyházi Építők, vezeti: Erdei (Dalanics, Kozma). Fehér- gyarmati MEDOSZ—Ibrányi Tsz, vezeti: Ambrus (Dede, Salamon). Nagyhalászi Textiles—Nábrádi Tsz, vezeti: Kerezsi (Szilágyi, Vigh). Nagykállói SE—Tiszalöki MEDOSZ, vezeti: Jármezei (Fe­hér II., Kun). Vásárosnaményi Vörös Metetor—Tyukodi Tsz, ve­zeti: Tölgyesi (Bárdi, Németh M.) Vencsellqi Tsz—Mátészalkai MTK, vezeti: Brincken (Dávid, Szegedi). Megyei II. osztály: Nyírbátori MEDOSZ—Nyíregyházi VSC, dél­után 14 óra 30 perckor, vezeti: Jármi (Fodor, Zrinszki). A többi mérkőzés egyaránt délután 16 órakor kerül sorra: Demecseri Kinizsi—Nyírmadai MEDOSZ, vezeti: Sántha (Veress, Kom­játhy). Nyírtassi MEDOSZ—Bal- kányi MEDOSZ, vezeti: Balkányi (Tamaskovits, Varga). Nagy- ecsedi Tsz—Kemecsei MEDOSZ, vezeti: Magyar (Demeter Cs., T,óth J.). Baktalórántházi ME­DOSZ—Vámosoroszi Tsz, vezeti: Király G. ' (Péter, Navraczki). Nyíregyházi Mezőgazdasági Fő­iskola—Hodászi Tsz, vezeti: Vá­radi (Gerő, Csurka). Ujfehértói Vörös Meteor—Asztalos SE, Nyír­egyházán, az NYVSC-pályán, ve­zeti: Alföldi (Szegő, Takács). Csengeri MEDOSZ—Nagyvarsá­nyi Tsz, vezeti: Szarvas II. (Né­meth L., Kosztyu). 1111111- . program- ajánlatunk I KOSSUTH RADIO MŰSORÁBÓL 8,20: Lányok, asszonyok. — 8,40: Népi zene. — 9,00: Barokk muzsika. — 10,05: Kórusművek. — 10,21: A nagycsaládú ember. Rádiójáték. — 10,55: A hét mű­sorából. — 12,20: Zenei anya­nyelvűnk. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Melódiakoktél. — 14,00: Minden kezdet nehéz. — 14,10: Hubay Jenő: V. és II. csárdaj elenet. — 14,25: Uj zenei Újság. — 15,05: Kis magyar nép­rajz. — 15,10: Slágermúzeum. — 16,00: 168 óra. — 18,00: Ormán- dy Jenő vezényel. — 18,50: Filmzene. — 19,25: Atlétikai baj­nokság. — 19,35: örökzöld dalla­mok. — 20,20: Császári és kirá­lyi szép napok. — 21,10: Nóta­csokor. — 22,25: A beat kedve­lőinek. — 23,10: Mozart kamara­zenéjéből. — 0,10: Melódiakok­tél. PETŐFI RADIO MŰSORÁBÓL 8,05: Hovancsina. Operarészle­tek. — 9.03: Népi muzsika. — 9,44: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 10,05: Szombat délelőtt. — 12,03: „Jelképek erdején át...” — 12,13: Operettdalok. — 12,45: Dezsérl László riportja. — 13,03: Magyar előadóművészek. — 13,40: Orvosok a mikrofon előtt. — 14,00: Artur Schnabel két Schubert-impromptut zongorá­zik. — 14,12: Falurádió. — 14,54: A „tízesztendős” Sámuel. — 16,05: Napraforgó. — 16,55: Éneklő Ifjúság. — 17,05: Közve­títés bajnoki labdarúgó-mérkő­zésekről. — 17,50: Az élő nép­dal. — 18,10: Kiváncsiak klubja. — 19,07: Charpentier: Louise. Négyfelvonásos opera. — 22.29: Schumann: III. ..Rajnai” szim­fónia. — 23,15: Slágerrandevú. nyíregyházi rádió 18,00: Észak-Tiszántúl hétvégi krónikája. — 18,20: Kívánságmű­sor. — 18,40: Közlekedési maga­zin. MAGYAR TV 8,00: Tévétorna. (Ism.) — 8,05: És így tovább... Matematika to- vébbképzés pedagógusoknak. Geometria I—II. — Közben: 9,00: Felsőoktatási intézmények a pedagógustovábbképzésért Ho- Si-Minh Tanárképző Főiskola Eger. — 10,00: Perpetuum mobi­le. Ismeretterjesztő műsor gyer­mekeknek. (Ism.) — 10,45: Bal­zac nagy szerelme. (Színes). Magyarul beszélő lengyel—fran­cia tévéfilmsorozat. IV. rész: Emberi színjáték. (Ism.) — 11,45: Életet az éveknek. Nyug­díjasok műsora. (Ism.) — 12,15: A szocialista képzőművészet jelképei. I. rész: Anyaság. (Ism.) — 14,23: Az „összeeskü­vők”. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. — IV. rész. — 15,50: Hírek. — 15,55: Magyaror­szág—Románia. Férfi kosárlab­da-mérkőzés. Közvetítés a mis­kolci Sportcsarnokból. A szü­netben: Reklámműsor. — 17,35: Panoráma. Jelenségek a világ- politikában. — 17,55: Tánczene Pozsonyból. (Színes) Csehszlo­vák film. — 18,10: Nyitott borí­ték. — 18,50: A szocialista kép­zőművészet jelképei. — II. Ál­latszimbólumok. — 19,15: Cicaví­zió. (Színes). — 19,30: Tv-hír­adó. — 20,00: A Fejvízvédelmi Kutató Intézet jelenti. Rajzfilm­sorozat — III. Zsenge kispol- gáriság. — 20,05: Mondom a ma­gamét! — 20,55: Szinészmúzeum. Ladányi Ferenc. — 21.50: Tv­híradó 2. — 22,00: Éjszakai előa­dás. Te és én (Színes). Magya­rul beszélő szovjet film. ROMÁN TV 10,00: Gyerekeknek. — 11,00: Tv-mozi. — 12,45: Könnyűzene. — 13,00: Stúdió ’75. — 13,50: Sportmagazin. — 15,50: A film történetéből. — 16,45: Kulturális kaleidoszkóp. — 17,15: Ifjúsági klub. — 18,05: Költők bemutat­ják verseiket. — 18,20: A legki­sebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,00: Tv-enciklopédia. — 19,40: Egy New York-i seriff. (Sorozat). — 19,50: Hírek. — 21,00: Zenés szórakoztató mű­sor. BRATISLAVA! TV 8,00: Iránytű. — 8,55: Szlová­kiai aratóünnep. — 16,10: Mond­játok meg az igazat. Ifjúsági tv-játék. — 17,10: Honvédelmi magazin. — 18,00: Éltetőnk, a föld. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Külpolitikai kommentár. — 19,55: Inter Bratislava—Bánik Ostrava labdarúgó-mérkőzés. — 20,45: Vidám műsor. — 22,10: A hongkongi ember. Film. Moziműsor Krúdy mozi: SZERELMEM MOSZKVA. E. k.: fél 4, három­negyed 6 és 8 óra. Béke mozi: A SZERELEM ANATÓMIÁJA. E. k.: 4, 6 és 8. óra. Gorkij mozi: HYPPOLIT A LA­KÁJ. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: APA­CSOK. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: A NÉGY MUSKÉ­TÁS. E. k.: fél 8 óra. Kisvárdai mozi: FÉL ÉVSZÁ­ZAD KORKÜLÖNBSÉG. Mátészalkai mozi: PIEDONE, A ZSARU. Nyírbátori mozi: A RENDŐR­SÉG CSAK ALL ÉS -NÉZ. AZ IFJÚSÁGI PARKBAN a szegedi „ANGYALOK” vendég­szerepei. Szabó Ildikó 100 gáton magyar bajnok! Ma rajt az NB l-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom