Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-27 / 200. szám

Lisszabonból jelentjük Összehívják az MFA közgyűlését A Portugál Fegyveres Erők Mozgalmának (MFA) legfelső forradalmi tanácsa 0 kedden hajnalban véget ért ülésén elhatározta, hogy fel­függeszti a vezérkar ötödik csoportjának tevékenységét, amíg át nem szervezik a csoportot. Az intézkedés a fegyveres erők egyik leghala­dóbb összetételű (tömegtájé­koztatási és népművelési) csoportját éri — mutatnak rá megfigyelők. ( A tanács elhatározta, hogy szerdától visszahelyezi funk­ciójába a haladó nézeteiről ismert Corvacho dandártá­bornokot, akit a jobboldal nemrég eltávolított az északi katonai körzet éléről. Határo­zat született a legfelső forra­dalmi tanács átszervezéséről is, ennek személyi vonatko­zásairól azonban egyelőre semmit sem tudni. Időpont megjelölése nélkül közölték, hogy összehívják az MFA 240 tagú közgyűlését. (Egyesek tudni vélik, az MFA haladó szárnya azt sze­retné, ha a közgyűlés ülését mielőbb megtartanák, ezzel szemben a jobboldal igyek­szik húzni-halasztani a dol­(Folytatás a 4. oldalon) Az észak-portugáliai Portóban baloldali tünte­tők követelik, hogy helyezzék vissza jogaiba az északi katonai körzet haladó érzelmű parancs­nokát Corvacho tábornokot. Az MFA ülése ele­get tett a kérésnek. (Kelet-Magyarország telefo- tó) A gazdálkodásról tárgyalt a Nyíregyházi Városi Tanács V.B. Kedden ülést tartott a Nyír­egyházi Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága. A vb töb­bek között a költségvetés el­ső félévi teljesítését és a fej­lesztési terv időarányos meg­valósítását tekintette át. A városi tanács évi két­százmillió forintos költségve­téssel gazdálkodik. A bevéte­leket időarányosan teljesítet­ték, a kiadások üteme is megfelelő. A kielégítő általá­nos eredmények mellett né­hány részterületen gondok mutatkoznak, ezek ügyében a vb intézkedett. A legna­gyobb összegeket felhasználó kulturális ágazat (57 millió forinttal), a szociális és egész­ségügyi ágazat (15 millió' fo- rinttal)'"jelenleg is az első helyet foglalja el. A város fejlesztési terve 370 millió forint felhasználá­sáról intézkedik. Ebből a kommunális ellátás (ebben az összegben szerepel a lakás- építkezés is) több, mint há­romszázmillió forintot igé­nyel. Célcsoportos lakásberu­házásokra 285 millió forint áll rendelkezésre az idén. Az összegek felhasználása nem elég ütemes, és ezen csak részben változtat, hogy egyes építkezések sajátosságai miatt a számlákat később, zömé­ben a második fél év köze­pén, végén nyújtják be. Az első fél évben csekély mértékben bővült a vízveze­ték-, a csatorna- és gázháló­zat. Több, mint hat kilomé­ter villanyhálózatot, s több, mint egy kilométer járdát építettek a városban. Száz új óvodai helyet létesítettek. Gondokat jelentett a VA- BER év elején végrehajtott átszervezése: egyes szerződés- kötések elhúzódása miatt az építkezések is később indul­tak. A tervek és tervmódosí­tások készítésének elhúzódása miatt késik a Sarkantyú ut­cai és a Vécsey közi bölcső­dék bővítése, a nyírszőlősi ál­talános iskola építése. Nehéz a közműépítés — ez elsősor­ban Jósavárosban okoz gon­dokat: jó néhány fontos anyag hiányzik. Kedvező vi­szont, hogy a korábbi évekkel ellentétben a felvonók meg­felelő időben rendelkezésre állnak. A végrehajtó bizottság fel­hívta a figyelmet: újabb in­tézkedésekkel is törekedni kell arra, hogy a fejlesztési tervet időben hajtsák végre, a rendelkezésre álló összege­ket célszerűen használják fel. A vb ezután egyéb ügyek­ről — köztük a bölcsődékben végzett pénzügyi ellenőrzé­sekről, építési, műszaki és sporttémákról — tárgyalt. Kubai nőküldöttség megyénkben Augusztus 26-án, kedden kétnapos látogatásra kubai nőküldöttség érkezett me­gyénkbe. A küldöttség ve­zetője Jora-Juria Púra, a Ku­bai Nőszövetség országos titkára. A női delegáció má­sik tagja Elena Gonsalas Martinez tartományi nőszer­vezeti titkár. A vendégeket a megyei pártbizottságon Tári Gyula osztályvezető-helyettes fogad­ta. A kubai vendégek az első napot dr. Pivarnyik Jánosné nak, a megyei pártbizottság nő referensének a társaságá­ban a fehérgyarmati járásban töltik. KGST-tanácskozás Budapesten Kedden Budapesten, a Mar­gitszigeti Nagyszállóban meg­kezdte tanácskozását a KGST Mezőgazdasági Állandó Bi­zottságának 42. ülése. Az ülésen Bulgária, Cseh­szlovákia, Kuba, Lengyelor­szág, Magyarország, Mongó­lia, az NDK, Románia és a Szovjetunió küldöttsége vesz részt. Megfigyelővel képvi­selteti magát Jugoszlávia, és a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Az ülésen a KGST tanácsa XXIX. ülésszakának és a végrehajtó bizottság 70—71. és 72. ülésének határozatai­val kapcsolatos, a mezőgaz­daság és az erdészet fejlesz­tésével összefüggő feladato­kat, valamint a szakmai együttműködés különféle kér­déseit vitatják meg. Az ülést G. Krüsztev, a KGST Mezőgazdasági Állan­dó Bizottságának elnöke, Bul­gária földművelésügyi és élelmiszeripari minisztere nyitotta meg. Ezután Havasi Ferenc miniszterelnök-helyet­tes, a magyar kormány és az MSZMP KB nevében üdvö­zölte az ülésen részt vevő küldöttségek vezetőit és tag­jait. Rámutatott: a két- és sok­oldalú kapcsolatok további bővítése, valamint a KGST komplex programjának meg­felelő szocialista gazdasági integráció kibontakoztatása szilárd alapot nyújt a szocia­lista országok népgazdaságá­nak dinamikus fejlődéséhez, és népeik életszínvonalának állandó emeléséhez. Az ülés ezután megkezdte tanácskozását. MA Meditáció (3. oldal) Olvasóink leveleiből (7. oldal) Mai sportműsor (8. oldal) Öt és fél ezer szabolcsi pajtás nyara Kapuzárás az úttörőtáborokban Egy-másfél héttel a tanév- nyitás előtt országszerte be­zárták kapuikat a nyári úttö­rőtáborok. Csillebércen, Zán- kán, a járási táborokban, va­lamint lengyelországi és mag- deburgi cseretáborozáson az idén több, mint öt és félezer szabolcsi pajtás vett részt. Ezen kívül sokan saját csa­patukkal táboroztak és ebben az évben többen jelentkeztek a még kevésbé népszerű vándorturákra is. A megyében Gergelyi- ugornyán, Rakamazon, Domb- rádon, Tivadarban és Tibor- szálláson fogadtak kisdobo­sokat és útttörőket a járási táborok, s most második éve adott otthont ezer gyereknek a megyei úttörőszövetség új büszkesége a káptalanfüredi tábor, amelynek gazdája a nyírbátori járás. Gergelyiugornyán 750 paj­tás táborozott nagyszerű kör­nyezetben. A játékon és a szórakozáson kívül jutott idő a tanulásra is. Felnőtt úttörő­vezetők ifjúvezetők irányítá­sával képzést indítottak tisztségviselőknek, expedí- ciós szakrajoknak és őrsve­zetőknek. Itt fogadták a 45 tagú lengyel cseretáborozás résztvevőit is. Rakamazon is nyaraltak lengyel úttörők, de itt elsősorban cseretáboro­zásokat szerveztek 800 gye­reknek, akik az ország kü­lönböző megyéiből érkeztek. A többi táborhoz képest elég kevesen, 250-en, illetve 300-an Dombrádon és Tiva­darban. Példa lehet az okos táborfejlesztésre a tiborszál- lási. A helyi iskola évek óta jó kapcsolatban áll a HAFE kiszeseivel, akik sok társa­dalmi munkát vállaltak a tábor fejlesztéséért. A tábor rendezett, parkosított, sport­pályákat is kapott. Nyíregyházán a KISZ ve­zetőképző iskolájában 300-an táboroztak. Örsvezetőképző, ifi- és rajvezetőképző, hon­védelmi szaktábor kapott itt otthont, valamint sor került a fizikai dolgozók gyerme­keinek üdültetésére is. Csillebércen 188 pajtás vett részt a jutalom, a kulturális, az ifjúvezető, az úttörő par­lamenti küldöttek, az orosz nyelvi, a természetjáró, az expedíciós őrsök, a kiváló úttörők és az üzemi, ifjúve­zetői szaktáborokban. Zánkán találkoztak az úttörősakko­zók, a kis matematikusok, a bélyeggyűjtők, a fotósok, az irodalmárok, a KISZ KB vö­rös selyemzászlójával kitün­tetett csapatok, kiváló rajok és kiváló úttörők. A külön­böző szakági táborokban 124 szabolcsi pajtás vett részt. Új vizsgálati programot hagyott jóvá a megyei NEB A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság kedden ülést tar­tott. Uj vizsgálatok programját hagyta jóvá a megyei NEB. Ezek szerint a következő hó­napokban megvizsgálják több üzemben és szövetke­zetben, hogyan gondoskod­nak a nagy tömegű hulladé­kok, elhasználódott termelő- eszközök és anyagok haszno­sításáról, s hogyan foglalkoz­nak a hulladékanyagok be­gyűjtésével. A NEB koráb­ban már vizsgált hasonló kérdéseket, most visszatér­nek: hasznosították-e a ko­rábbi tapasztalatokat és ajánlásokat. Ezen kívül a né­pi ellenőrök választ keresnek arra is, hogy a hulladékgyűj­tés és -értékesítés jelenlegi rendszere hogyan segíti a Beiktatták a megyei bíróság új elnökhelyettesét Kedden Nyíregyházán be­iktatták tisztségébe dr. Lu­kács Mihályt, a megyei bíró­ság új elnökhelyettesét. Dr. Mázsári István, a megyei bí­róság elnöke köszöntötte a beiktatási ünnepség résztve­vőit, köztük dr. Tar Imrét, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának első titkárát, Gyúró Imrét, a me­gyei tanács elnökhelyettesét, a megyei főügyészség, a me­gyei rendőr-főkapitányság vezető képviselőit. Dr. Szűcs János, az Igazság­ügyminisztérium osztályveze­tője mondott köszönetét a korábbi elnökhelyettes, dr. Zolnai Pál több évtizedes munkájáért, amelyet az igaz­ságügy területén végzett és amelyet nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Érdem­rend ezüst fokozatával ismer­tek el. Ezen az ünnepségen bú­csúztatták dr. Kulcsár Szabó Ernőt, a volt nagykállói já­rásbíróság elnökét, akit nyugdíjba vonulása alkalmá­ból az igazságügy-miniszter az „Igazságügy kiváló dolgozó­ja” címmel tüntetett ki. hulladékok hasznosítását; az érdekeltségi viszonyok kellő­en ösztönöznek-e a termelés­ben, forgalmazásban és a la­kosságnál képződő hulladé­kok hasznosítására. A népi ellenőrök központi vizsgálat keretében ellenőr­zik az árvízvédekezésre ren­delkezésre álló eszközök fel- használását. A vizsgálat cél­ja annak megállapítása, hogy az árvízvédelemre és fo­lyamszabályozásra a IV. öt­éves terv időszakára elő­irányzott összegeket megfele­lően használták-e fel; kielé­gítő-e az alapvető biztonsági és védelmi berendezések fej­lesztése. Visszatér a megyei NEB egy 1974-ben végzett vizsgá­latra: ellenőrzik, hogyan ala­kult a kisiparosok és magán- kereskedők jogszerű tevé­kenysége és adózása. Egy, a népi ellenőrzési csoportok ál­tal végzett vizsgálat prog­ramját is jóváhagyta a me­gyei NEB: három járásunk­ban vizsgálják majd népi el­lenőrök a bölcsődék, óvodák és iskolai napközi otthonok pénz- és anyaggazdálkodását. Választ keresnek többek kö­zött arra is, hogy az élelme­zésnél előírt normákat meg­tartják-e, az étkezési díjak megállapítása előírás szerint történik-e, s hogyan oldják meg annak beszedését. Ugyancsak népi ellenőri cso­portok végzik azt a vizsgá­latot, melynek célja: össze­foglaló képet adni arról, ho­gyan gondoskodnak a mező- gazdasági termelőszövetke­zetekben a járadékosokról és nyugdíjasokról. Nemrégen fejeződött be a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek öntözőkapacitá­sát elemző vizsgálat, amely­nek során többek között ar­ra is választ kerestek a népi ellenőrök, hogyan változott az öntözés lehetősége. Megyénkben az öntözhető terület az idén a tavalyi 17 ezerrel szemben több, mint 21 ezer hektár. Ebből csak­nem húszezer a termelőszö­vetkezeti terület. Jelenleg 93 tsz és hét állami gazdaság rendelkezik megfelelő öntö­zési lehetőségekkel. A vizs­gálat egyik megállapítása: megyénk mezőgazdasági szö­vetkezetei csak az utóbbi egy­két évben jutottak el arra a gazdálkodási szintre, amely az öntözést a termelés fon­tos részévé tette. Ezt bizo­nyítják az öntözési kapacitás kihasználásának számszaki adatai is: 1971-től, a 32 szá­zalékos hasznosítástól 1974- ig a 82 százalékos hasznosí­tásig jutottak el. Ekkor csak­nem tízezer hektár szántót, ötezer hektár legelőt, rétet, és több, mint 700 hektár gyü­mölcsöst öntöztek rendszere­sen. A vizsgálat megállapítá­sa szerint jó ütemben fejlő­dött a takarmánynövények öntözött területe, de rendkí­vül alacsony a zöldségfélék öntözése. A népi ellenőrök megálla­pították: a gazdaságok álta­lában időben kezdik az ön­tözést, az előkészítés megfe­lelő, hasznos a megyei ope­ratív bizottság működése. A megyei NEB többek között ajánlotta, hogy a tsz-szövét­ségek tegyenek javaslatot — az öntözés fejlesztése érde­kében — ösztönző bérezési módok kialakítására, vala­mint a munka jobb megszer­vezésére. (ins) XXXII. ÉVFOLYAM, 200. SZÄM ÄRA: 80 FILLÉR 1975. augusztus 27, szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom