Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-29 / 176. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. július 29. Moszkva IS év múlva- • • - g A szovjet fővárosban 1974 január 1-én 7 528 000 ember lakott, 1990-re Moszkva lakóinak száma eléri á 8,5 milliót... Hogyan valósul meg az SZKP XXIV. kongresszusán hozott határozat Moszkva kommunista-mintavárossá fejlesztéséről? Milyen lesz a szovjet főváros 15 év múlva? Mindenekelőtt igen fontos a lakosság növekedésének szabályozása és a rendelkezésre álló munkaerő jobb kihasználása. Egyes főhatóságok és minisztériumok — a munkaerőhiány ellenére — új vállalatok építésére, a meglévők bővítésére törekednek. Arra számítanak, hogy vidékről szerezzenek munkaerőt, ahelyett, hogy hatékonyabban felhasználnák a rendelkezésre álló tartalékokat — állapította meg a moszkvai párt- bizottság egyik utóbbi ülése. Hogyan oldhatók meg végül is a szovjet főváros munkaerő-problémái? A választ a természtes népszaporulat és a munkatermelékenység fokozott növelést adja meg; a gyors ütemű gépesítés és automatizálás — különösen a kisegítő munkák esetében. E területen a gépesítés szintjének 1990-re el kell érnie a 85—90 százalékát, ami igen sok munkást szabadít fel más, fontosabb munkára. Ezzel egyidőben javítani kell a fiatalok szakmai oktatását is. Az elkövetkező években közel 50 új szakiskola épül a szovjet fővárosban. Természetesen már az általános iskolákban javítani kell a szakmai orientációt, hogy több fiatal helyezkedjék el a termelésben és a szolgáltatóiparban. Moszkva életében központi helyet foglal el a gazdaság-, a tudomány- és a természet- védelem fejlesztése. Ebben a városban a környezetvédelem érdekében korlátozták az ipari beruházásokat, így a termelés csaknem teljes egészében a hatékonysági tényezők révén nő. A természetvédelem érdekeinek megfelelően mintegy 900 moszkvai üzemet telepítenek ki a fővárosból, bár az utóbbi évpkben több száz egészségtelen vállalatot helyeztek már a fővároson kívülre. Ez a folyamat és a tisztítóművek építése most jelentős mértékben felgyorsul. M. Makszimov A tiszalöki új SZTK épülete. (Gaál Béla felvétele) Községfej lesztés Nagykállóban és Kállósemjénben Bölcsőde, művelődési ház, csatornázás „Megtelt a teknő” — mondogatták gyakran egymás között a kálló- semjéniek. A sok és hirtelen lezúduló eső miatt a teknő alakú község mélyebben fekvő részeit elárasztotta a belvíz. Már eddig 30 családnak adott kölcsönt a tanács, hogy ezeket a régi és beázott lakásokat lebontsák. s újat építsenek helyettük. Más drágább megoldással is lehetne segíteni a helyzeten csakhogy sok pénze nincs ,a tanácsnak. a ____________________ Az idén 2 millió forintból gazdálkodnak. Ebből 600 ezret elvisz a bölosődebővítés, és 400 ezer forintot a ravatalozó, amely építését még ez évben el akarják kezdeni. A többi összeget kisebb fejlesztésekre fordítják. Már elkészült 3 buszváró, bővítik a villanyhálózatot és új közkutat építenek. Állandóan napirenden tartott téma a járda- és az útépítés. A község belterületén 10 kilométer földút van,. s a tanács kezelésében csak 800 méter a szilárd búrkolatú'. Ezért nagyon indokolt lenne hosz- szabb szakasz megépítése, a 120 ezer forintból azonban nem sok telik. Ahová uz idén nem kerül szilárd búr- kólát, ott a lakosság segítségével járdát építenek. Tervezik még a könyvtárban az állomány növelését, és szolgálati lakást vásárolnak egy pedagógus és egy védőnő számára. Minden tanácsülésen felvetik a kultúrház' kérdését, de mindhiába. „Ha tíz évig gyűjtenénk a fejlesztési alapot, akkor sem jönne össze a felépítés költsége” — mondta a tanácselnök. A 120 ezer forintos terv szerint a beruházás 10 millióba kerülne. Nem kevés ez az ösz- szeg, de valószínű, hogy egy olcsóbb megoldással is beérnék a kálíósemjéniek, csak lenne már kész. A művelődési ház Nagy- kállóbaií már nem gond. A szép új létesítmény műszaki átadása megtörtént, most végzik a hiánypótlást. A modern házban kap' helyet a járási és a községi könyvtár, a mozi és az MHSZ. A régi épületeket eladták a szövetkezetnek, amely bútorboltot és kiállítótermeket, valamint vendéglőt nyit bennük. A község^egyik legszebb új épülete*^ millió forintot vitt el a fejlesztési alapból. A következő években a szennyvízcsatorna 3 ágát készíttetik el. A több, mint 4 kilométeres szakasz a község legsűrűbben lakott részein vezet majd és 5—6 évre megoldja a szenny víz-elvezetés problémáit. A költségvetés 56 százalékát óvoda, bölcsőde, iskola fenntartására költik, s ebben az összegben még nincsenek benne a felújítások, a bővítések. A 60 személyes bölcsődét 15 hely- lyel bővítik az idén, de az óvodák és az iskolák zsúfoltságán nem tudnak"enyhíteni ebben az évben. A tanács vb-titkára elmondta, hogy 30 év alatt mindössze 6 tanteremmel növelték az általános iskolák hálózatát! A délelőtti oktatásról álmodni sem mernek, a tanítást több helyen szükségtantermekben végzik. Rossz a helyzet a fejlesztésre kijelölt Butyka- és Ludastanyán is. Butykán az új településtől 3 kilométerre van az iskola és ide a másik, a császárszállási 2 kilométerre. Nagyon sokat kell gyalogolniuk a gyerekeknek, s indokolt a helyiek kérése, , hogy legalább egy 4 tantermest építsenek Butykán. írót/ Géza: Országúti közérzet B enne járuhk a legnagyobb nyárban, az országutakon általában kétszeresére duzzadt a forgalom, a Balatonhoz és a népszerűbb üdülőhelyekre vezető utakon a többszörösére. A zsúfolt betoncsíkok, az időjárás szeszélyei alaposan próbára teszik a közlekedő ember idegeit, idegessége fokozódik, a baleseti helyzetek sűrű ismétlődéseitől szikrázik a levegő. Régi és megbízható rendőri és orvosi tapasztalat, hogy a közlekedő ember közérzete a nyár időszakában hanyatlik, az indulatok hamarabb felforrnak, a balesetek veszélye a levegőben lóg. Alapos félreértés lenne azonban a közlekedési veszélyek fokozódását kizárólag a sűrűbb forgalom és az időjárási ártalmak nyakába varrni. Országúti közérzetünk alakulása e külső ^ tényezők mellett legalább annyira függ a közlekedésben részt vevő ember magatartásától: elsősorban attól, mennyire képes a közlekedő egyén alárendelni magát a közösség érdekeinek. Sok szó esett erről a létfontosságú kérdésről az elmúlt években, tudományos tanulmányok és elkeserítő statisztikai adatok bizonyították, súlyos bajok vannak a közlekedési morállal, a balesetek túlnyomóan abból adódnak, hogy az autósok többsége nem áll azon az erkölcsi magaslaton, amelyet közlekedésünk mai helyzete megkövetelne. A sebességkorlátozás bevezetése óta autópályán százhúsz, egyéb közutakon óránként száz kilométer a gépkocsik megengedett legmagasabb sebessége, a motorkerékpároké alacsonyabb. A rendőrség szigorúan ellenőrzi a korlátozás betartását, szellemes készülékek segítségével kiszűri a forgalomból a száguldókat s a büntetés nem is csekélység. Ezzel tehát minden rendben van? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a sebességkorlátozást betartó, nagy konvojokban is állandóan ott bujkál a rossz közlekedési közérzet árnya: az állandó bizonytalanság, a váratlan meglepetések áramütései. Különös dolog, de a pszichológusok megalapozott véleménye szerint a legtöbb ember a közlekedés sűrűjében is érzi az elmagányosodás nyomasztó feszültségét. Ellentmondás rejlik ebben a megállapításban? Legfeljebb látszólag, mert azok a gépjárművezetők, akik erről a sajátos lelki- állapotról vallottak, azt állítják, hogy minél sűrűbb a körülöttük zajló forgalom, annál elhagyatottabb- nak, védtelenebbnek érezték magukat. Vajon miért? „Azért — hangzott a válasz —, mert a forgalomból nem lehetett kiérezni a kölcsönös segítőkészséget, a megértést, azt a partneri kapcsolatot, amely a biztonságos közlekedés kialakulásához elengedhetetlenül szükséges”. Egyszerűbb szavakkal, kifejezve, a gép- járművezető azért érzi a magány szorítását, mert egyedül van, magára hagyatva és magára utalva. Ez a közlekedési kórtünet nem vet valami jó fényt közlekedésünk belvilágára, morális és etikai állapotára. Sokan, nagyon sokan úgy közlekednek, mintha egyedül lennének az országúton s ráadásul, az az országút saját tulajdonuk lenne. Az országúti közérzet állandó romlását a legtöbb esetben azok az önző emberek idézik elő, akikben az ellentmondás szelleme uralkodik s minden helyzetet úgy látnak, ahogy nekik tetszik — s nem úgy, ahogy kialakult — s végül a „villogok”, akik merész közlekedési trükkjeikkel elismerést szeretnének aratni, de csak balesetveszélyes helyzeteket idéznek fel. Minden országúton, minden időszakban megtalálhatók ezeknek a kategóriáknak „jeles” képviselői, Az önző, aki egy centiméterrel sem hajlandó elhúzódni, hogy segítse a másikat, az akiből a saját hibája is dühöt vált ki — másók ellen, az örök „nagyokos”, aki mindent jobban tud és a „nagymenő”, aki mindent kockáztat. E kategóriákon belül számtalan változata van a közlekedés közellenségeinek, akik sűrű időközökben hozzájárul- j nak ahhoz, hogy a többi j közlekedő ember vérnyo- j mása felszökjön, közérzete | lehervadjon, mert hiszen j azt tapasztalja, hiába tartja be lelkiismeretesen a j közlekedési szabályokat, j hiába alkalmazkodik emberségesen a közösség érdekeihez, mások percen- ! ként sodorják veszélybe. A közlekedés egyre sűrűbb, a veszély fokozódik. A védekezés egyik módja a példamutatás, amely már kezdi megteremni a maga £ gyümölcseit, az udvarias- ; ság és előzékenység „gyó- f gyító járványa” kezd elterjedni. A másik a gyors és igazságos és szigorú büntetés, ami annál hatékonyabb, minél hamarabb utoléri az országúti közérzet megátalkodott rongálóit. Lehetőleg az elkövetés után azonnal, amikor még fel sem ocsúdtak az életve- szélyes/ bravúr mámorából. Eléggé vegyes emlékeket hagyott maga után az elmúlt heti műsor. Igazán kiemelkedő tévés alkotás nem is került képernyőre, mert az egyébként igen szép Lengyel József-emlékműsor sem volt valódi televíziós műfajbeli, az egy Antikrintont kivéve. A magyar szocialista próza napokban elhunyt nagy alakjának ez a három írása is jól tükrözi humanizmusát, művészi hitvallását. Vannak a televízió, a film, vagyis a képek világára szinte lefordíthatatlan írások. Azt hiszem, A kulcs és A német cí- műek ilyenek Lengyel József elbeszélései közül. A történet mellett mindkettőben fontos az elbeszélő személye is, főként az előbbiben, mert jelleműk, magatartásuk által az írónak közlendője van az olvasó, a néző számára. Igen nehéz az ilyen írást filmre^ képernyőre vinni, mert yágysrSPjfesén' megmarad a dramaturg, a rendező az epikánál, és akkor a színész szavainak kell a nézőben a történetet és a jellemeket megelevenítő hatást kelteniük k vagy pedig teljesen a televízió,. a film formanyelvére fogalmazzák ót, de akkor háttérbe szorulhat az elbeszélő személye. E két elbeszélés átültetése sem sikerült teljes mértékben. Az elbeszélésekbe a keret, a „külső” környezet (a, szállodai porta előtere, a repülőtér presszója) többször „bejátszik”, leginkább A német- ben zavarva meg az elbeszélést; a rendező a képekben nem látható történet cselekményét álcselekvésekkel (rágyújtás, italrendelés, iszo- gatás, a sztorit hallgatók reagálásai stb.) igyekszik hosz- szú perceken át pótolni, mert mi mást tehetne. A kulcsban Ínke László merev és korlátolt egykori gyarmati tisztviselőjének Gáti József arca volt a nagyszerű tükre. A német-ben az elbeszélő Várkonyi Zoltánnak sajnos nem voltak ilyen kiváló partnerei. A legteljesebb élményt a Lengyel József-műsorban az Antikriton nyújtotta, úgy is mint mű, úgy is mint produkció. A hatalomról és “az igazságról, a hatalmon lévők tetteinek kötelező erkölcsi tisztaságáról, a hatalommal való visszaélésekről sok film és írás született már, de alig akad közöttük olyan szép és tiszta alkotás, mint az Antikriton. Úgy ír ebben Lengyel József e visszaélésekről, énnek áldozatairól, hogy az ó- görög példázatból egyértelműen érezzük az író szocializmust féltő gondolatait, az iránta való hűségét, minden elszenvedett rossz ellenére. Mensáros László és Gábor Miklós a szópárbajban születő gondolatok, érvek-ellenérvek csatáját úgy teremtették meg, hogy az egyidejűség, az itt és most, tudatát alakították ki a nézőben. Azzal kezdtem, hogy eléggé vegyes volt á színvonalat tekintve a múlt heti műsor, íme: -a keddi színházi est, Zsolt Béla színműve, az Er- * gsébetváros a tartalmasabbak • közé tartozik! (1947-béri’N‘ei‘n-2 zeti drogéria címmel mutat-* ták be ezt. az 1928-ban írott darabot!)' Megírása és a félszabadulás utáni felújítása- idején még létezett az a réteg, a kispolgárság, amelyről szól és amelyre felrázóan hathatott, ma már azonban csak mint a történelmi közelmúlt kórképét szemlélhetjük. Zsolt Béla, a haladó gondolkodású polgári újságíró és író arra figyelmezteti Kardos Lajos drogista alakjával a kispolgárt, hogy eljárt felette az idő, s az olyanok, akik nem tudnak és nem is akarnak szembenézni saját helyzetükkel, végül is összeomlanak. A Balzac nagy szerelme című sorozat első részét látva azt gondolom, hogy a néző nem fog többet kapni, a megszokott, sablonokra épülő kommersz filmnél, amely- • bői nem sokat tud majd meg Balzacról, az íróról, ' A Nyitott könyv pénteki adása viszont, még inkább felkelthette az érdeklődést Lakatos Menyhért könyve, a Füstös képek iránt, bár a belőle készült illusztrációk ritmusa egyenetlen, itt-ott lassú, vontatott volt. Seregi István A Lengyel Kultúra Hete-keretében gazdag műsorválasztékot nyújtott a rádió a múlt héten a baráti n^p irodalmi, színpadi, komoly- és köny- nyűzenei alkotásaiból, s eredeti felvételek mellett riportokkal, adaptációkkal és lengyel művek magyar tolmácsolásával adott keresztmetszetet a mai lengyel művészetről és művelődéséről. A program műfaji változatossága a műsorszerkesztés jó körültekintését jelzi — amellett, hogy bizonnyal volt miből válogatni — és így sikerült is rádiós körképet nyújtani a sokszínű, elevenen "Jiezsgő lengyel kulturális életről. Zsófia Posmysz „Egy nő a hajón” címmel rádiójátékot is írt nagysikerű, már tévéjátékot és filmet is megért regényéből. A téma tehát ismerős, s hogy ennyi műfajba át lehetett transzponálni, az társadalmi-gondolati igazságát és mindmáig időszerűségét jelzi. (Más kérdés a különböző műfajú produkciók művészi ereje és színvonala.) A rádiójátékban a szerző az eredeti mű gondolati magvának lehetőleg maradéktalan visszaadására koncentrált. „Segítünk leplezni minden gazságot, ha az a mi gazságunk ...” — mondta a hajón Walter, a rádiójáték kulcsfigurája Ilsének, a feleségének. Ez a Waiter — 1959 táján vagyunk a darabban — politikai személyiség Németország nyugati felében, aki tudja ugyan, hogy „.. . nehéz németnek lenni annyi gyilkosság után”, de karrierje érdekében csak személytelenül vállalja a múltat, mert „ ... ugyan 1959-ben senki sem kockáztat brutális lépést, de lehetnek kellemetlenségek.” S mikor Ilse, a múltját megvallani kényszerülő egykori női „kápó” attól fél, hogy a 45-ös kabin hallgatag, gyanúsan hosszú újjú blúzos (csak nincs alatta a láger bélyege a karon?) utasa netán a múltban foglya volt és felismerheti őt, akkor Walter már nem vállalja vele a közösséget, legfeljebb a harmonikus házasság látszatának a fenntartását. Mindkettőjük szerencséjére, Ilse félelme alaptalannak bizonyult, mert az ismeretlen nő nem volt a foglya. De ezzel rendbe jött-e minden? El lehet-e ásni örökre a múltat? „Valahol úgyis csak él az áldozat!” Az utazásból még meg tudtak a házasfelek menteni valamit, de házasságuk a lelkiismereti próbán menthetetlenül zátonyra került. A messzire vezető gondolatok megdöbbentő erővel és világossággal jutottak érvényre a rádiójátékban. Ebben nagy szerepük volt a kitűnő teljesítményt nyújtó színészeknek, Benkő Gyulának (Walter) és Bánki Zsuzsának (Ilse). Azonban a házasság hánykódása és hajótörése a múlttól való félelem hullámain kevésbé volt drámai. A történet viszonylagos ese- ményteíenségét a szembe kerülő házastársak közötti feszültség növekedésének fokozatos, dinamikusabb, több tényezővel indokolt bemutatása ellensúlyozhatta és a játékot még drámaibbá tehette volna. Merkovszky Pál nKÉPERMYÖRTÍfii ____ A SEE MELLETT
