Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-22 / 170. szám

1975. július 22. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Négymilliárdos beruházások Fél év munkájának értéke­lését végezte el az eLmúlt hé. ten a NYlRBER. A megyei beruházó vállalat jelenleg 4 milliárd forint értékű beru­házás bonyolításáért felelős. Ebből 1 milliárd forint érté­kűt még ebben az esztendő­ben be kell fejezni. Sok munkát máris sikerült meg­gyorsítani, egyes beruházáso­kat a tervezettnél korábban már be is fejeztek. Gyermek­üdültetés A Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a Szovjetunió Kár- pátontúli területe testvérszer­vezetével kialakított baráti kapcsolat keretében gyerme­kek csereüdültetését szervez­te meg. Jelenleg Nyíregyhá­záról egy Munkács melletti üdülőben nyaral egy ötven­egy tagú csoport, míg Sóstón ugyanennyi pionír. A szovjet pionírok július 24-én Nyír­egyházára látogatnak és 16 órakor megkoszorúzzák a Felszabadulás útján lévő szovjet hősök emlékművét. JÖ EREDMÉNNYEL ZÁR­TA az első fél évet az AGRO- KER. összforgalmazásuk 817 millió forint volt, így 5,8 szá­zalékos tervtúlteljesítést ér­tek el. Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva 111 millió forinttal nagyobb for­galmat bonyolítottak le. Lottónyeremények. Ötös találat nincs, négy találatot 61 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 90 364 fo­rint. Három találata 6952 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 396 forint. A két- találatos szelvények száma 199 212 darab, ezekre egyen­ként 17 forintot fizetnek. Komszomolisták látogatása megyénkben A Szovjetunió Kárpáton- túli területéről harmincöt komszomolista fiatal járt megyénkben a hét végén. Barátságautóbusszal érkez­tek pénteken, viszonozva a szabolcs.szatmári KISZ-fia. talok két héttel ezelőtti láto­gatását. A szovjet vendégek Nyíregyházán és a megye já­rásaiban, városaiban elsősor­ban az üzemekben és terme­lőszövetkezetekben működő KISZ-szervezetek munkájá­val ismerkedtek, barátságes­teken találkoztak megyénk fiataljaival. Vasárnap — el­utazásuk előtt — a sóstói KISZ-vezetőképző táborban vettek részt tapasztalatcse­rén. Növekvő személyforgalom 1975 ELSŐ FELÉBEN a Volán 5. számú Vállalatánál 20 darab új Ikarus 266-os au­tóbusz beállításával segítették az utasforgalmat. Az első fél évben 18 millió 988 ezer utast szállítottak, a tervezettnél 5.8 százalékkal többet. Az elmúlt év hasonló időszakához viszo­nyítva 11 százalékkal emel­kedett a teljesítmény. ÚJ TEJBOLTOT NYIT Nyírbátorban a Szabolcs me­gyei Tejipari Vállalat. A tejet és tejtermékeket forgalmazó elárusítóhely megnyitására — a városi tanáccsal történt megállapodás szerint — au­gusztusban kerül sor. KÖNYVÜJDONSAGOK. Nagy P.: Móricz Zsigmond (Szépirodalmi) — Peterdi Nagy L.: Csehov színháza (Szépirodalmi) — Sipos Cy.: Szomorúság (Szépirodalmi) — Waugh, E.: Egy marék por (Szépirodalmi). Úttörők Sóstón 420 úttörő élvezi a nyarat július 15-től 26-ig a sóstói KISZ-vezetőképző táborban. Közülük háromszázan őrsve­zetőképzésen vesznek részt. Előadásokat hallgatnak, mely. nek keretében ismerkednek az 1975—76-os tanévre előírt úttörőprogrammal, s tan­anyaggal. Rajtuk kívül szov­jet, lengyel és magyar pajtá­sok is üdülnek a táborban. Terepegyengetés — ötmillióért A korszerű nagyüzemi gaz­dálkodásnak megfelelő tábla- sítási és úthálózat-építési munkát végeztet több, mint 3 és fél ezer hektáros területén a nagycserkeszi Kossuth Termelőszövetkezet. A melio­rációs munka során több fe- lésleges fasort megszüntet­nek, csatómaműveket építe. nek, közlekedési utakat he­lyeznek át. A nagyarányú munka 5 millió forint beru­házást igényel, amelynek 70 százalékát az állam fedezi. A Nyíregyházi Konzervgyár egyik gépsorán megkezdték az uborka feldolgozását. Ké­pen: Ruttkai Ildikó a mosó gépsorra önti az uborkát. (Hammel József felvétele) Megkezdődtek a szegedi játékok A marosi árhullám elcsende- sédtével lecsillapodtak a kedé­lyek Szegeden is, ahol évről év­re ezekben a napokban tetőzik a fesztiválláz. A hét végére föl­gyorsultak az események. Be­fejeződött a nemzetközi nép­táncfesztivál, kiosztották a kö­zönségdíjakat (a szegedi ÉDOSZ- nak, a kalocsaiaknak, a HVDSZ Bihari-együttesének és a plov- diviaknak), Szegedre érkeztek — kongresszusra — a fesztiválren­dező városok világtanácsának szakemberei, megnyílt a nyári tárlat, az Otthon *75 kiállítás — és kettős premierrel megkezdőd­tek az idei szabadtéri játékok is. ötödször került a dómszínpad­ra Erkel Bánk Bánja, a korábbi évek nagysikerű szereposztásá­val: Simándy Józseffel, Komlós- sy Erzsébettel, Moldován Stefá­niával. A vezénylő Pál Tamás az úi szegedi zeneigazgató, a mű stílusára jellemző olaszos hatást, feszességet hangsúlyozta. A rendező Vámos László koráb­ban Debrecenben, legutóbb a tévében rendezte Erkel remek­művét. „Amit a képernyőn egy arc fejezhet ki, ugyanazt adja Itt a látvány egésze — foglalta össze elképzeléseit, hozzátéve — a dóm jelenlétét vállaltuk, eh­hez igazítva a tömbszerű, moz­gatható díszleteket, a Tisza- parti jelenetet pedig, alig fél­száz méterre a folyótól, a Tisza illúziójával fejezzük ki: fekete Ieoel alatt néma szereplők imi­tálják a hullámzást.” A másik premier, a néptáncfesztivál zá­róműsoraként, a különböző né­pek, nemzetek tavaszváró nép­szokásait gyűjtötte csokorba. A Májusjárás rendező-koreográ­fusa, Novák Ferenc úgy tervez­te, hogy a néptáncfesztiválra ér­kezett külföldi együttesek a ko­rábbiaknál nagyobb szerepet kapjanak a műsorban, a közös táncokon kívül önálló betétek­kel. Dinnyeszüret előtt Majdcsak félmillió forint bevételre tett szert csupán primőrökből a nyírbogdányi Kossuth Termelőszövetkezet kertészete. Jelenleg a nyá­riakat értékesítik: uborkát, zöldpaprikát és a káposztát, de — előreláthatóan augusz­tus elején — a dinnye szál­lítását is megkezdik, amelyet elsősorban a nyíregyházi piacon értékesítenek. Terven felül az iskoláért A nyíregyházi vasszerke­zeti és gépipari vállalat ter­ven felül vállalta, hogy a jósavárosi 24 tantermes új iskola építéséhez a szüksé­ges tartópilléreket elkészíti. A harminc tartóoszlopot ok­tóber helyett rövidesen le­gyártják, így jelentősen megrövidül az iskola kivite­lezésének ideje is. 07 C*™ Ittasan vezettek... Jogosítványukat elvette és el­járást indított a rendőrség Nyer­ges János 29 éves kemecsei bolt­vezető, Kovács Sándor Pál 20 éves nyíregyházi postai kézbe­sítő, Nagy Imre 23 éves oroSÍ raktáros, Iván Dezső Miklós 23 éves nyíregyházi üzemvezető, Magéra János 49 éves nyíregyhá­zi segédmunkás, Szabó Kálmán 35 éves nyírbátori falatozóveze­tő és Magas Zoltán 25 éves ko- csordi tsz-tag ellen, mert jármű­veiket ittas állapotban vezették. Ittasan, jogosítvány nélkül ve­zette apja kocsiját Juhász Jó­zsef 21 éves nyíregyházi csősze­relő, ittasan kerékpározott Ha- varan István 42 éves nyíregyházi központifűtés-szerelő és Pécsi Jó­zsef 40 éves orosi segédmunkás, ezért eljárás indult ellenük. Ittassága miatt figyelmetlenül hajtott ki az úttestre Csengersi- mán segédmotorjával T. Berta­lan 17 éves segédmunkás és egy személygépkocsi elütötte. A mo­toros életveszélyes sérüléseket szenvedett. Nem tartott kellő oldaltávolsá­got és előzés közben elütött egy ittasan kerékpározó nyugdíjast Huszti Lajos 19 éves foglalkozás nélküli vásárosnaményi lakos. A baleset után a sérültet kórházba szállították, ahol még aznap este meghalt. * Jogosítvány nélkül motorozott Győröcske község külterületén Tóth Szilvia 18 éves nyírbátori ápolónő. Gyakorlatlansága és a gyorshajtás miatt lesodródott az útról és az utat szegélyező be­tonkorlátnak ütközött. Tóth Szilvia és utasként szállított 18 éves barátnője súlyos sérülést szenvedett. Figyelmetlensége miatt borult fel motorkerékpárjával szomba­ton este Kisvárdán Mandzák László 42 éves papi villanysze­relő. Későn vette észre, hogy előtte egy kerékpáros halad és i hirtelen fékezéskor megcsúszó motor felborult. Mandzák és uta­sa súlyos sérüléseket szenvedtek. A szakvizsga után már ön­állóan dolgozik Utassi Le­vente, a Volán autószerelője. SZERDÁN Nyírbátorban rendez önkéntes véradónapot a Magyar Vöröskereszt. Szo­kás szerint, ezúttal is sok az önkéntes véradó. Megverte édesanyját Jól berúgott, majd anyját kezdte szidni, amiért nyug­dijából nem támogatja őt Veres Mihály 30 éves napko­ri lakos, betanított munkás. Az édesanya korholni kezd­te részeges fiát aki két po­fonnal válaszolt. Veres gyere­kei az ütések miatt sírni kezdtek és ez még jobban felbőszítette: amikor édes­anyja el akarta hagyni a la­kást, teljes erőből az ajtó­hoz vágta. Veres édesanyjá­nak két helyen tört el a kar­ja, de fia még másnap is bezárva tartotta, hogy ne tudjon elmenni az orvoshoz, illetve nehogy megtudják mi történt. Veres félelme nem volt alaptalan, hiszen gondatlan veszélyeztetésért, hivatalos személy elleni erő­szakért és folytatólagosan el­követett súlyos testi sértésért volt már börtönben és még egy éve sincs, hogy legutób­bi büntetését letöltötte. Ve­res Mihályt a bíróság vissza­esőként elkövetett súlyos tes­ti sértésben mondta ki bű­nösnek és ezért 8 hónap börtönre ítélte, egy évre el­tiltotta a közügyek gyakor­lásától és kötelezte, hogy a fegyházbüntetés letöltése alatt kényszerelvonó keze­lésnek vesse alá magát. Július 22, kedd KRÓNIKA MAGDOLNA NAPJA A Nap kél 4 óra 08 perckor, nyugszik 19 óra 32 perckor. A Hold kél 18 óra 44 perckor, nyugszik 3 óra 24 perckor. Kéíszázhúsz évvel ezelőtt, 1755. július 22-én született és 40 éves korában, 1795. május 20-án vérpadon fe­jezte be életét Martinovics Ignác apát, a magyar ja­kobinus mozgalom vezető­je. Kispolgári család sarja­ként, 16 éves korában a Fe­rences rendbe lépett és szerzetesként végezte el a budai egyetemet; hittudo­mányból és bölcsészeiből doktori fokozatot szerzett, de már ekkor a természet- tudományok és a társada­lomtudományok érdekelték elsősorban. Huszonnyolc, évesen a lembergi egyetem $ természettán professzora lett. Több matematikai és kémiai értekezést írt, s gépek (dohányvágó, csép­lőgép) szerkesztésével is foglalkozott. A francia ma­terialista filozófusok, első­sorban Holbach révén ju­tott el a filozófiai materi­alizmusig, a következetes ateizmusig. Filozófiai né­zeteit francia nyelven, névtelenül kiadott művé­ben fejtette ki 1788-ban; magyarul 1956-ban jelent meg a kötet, Filozófiai írá­sok címmel. Politikai téren a polgári átalakulás híve volt. Név­telen röpiratban lázitott a klérus és az arisztokrácia ePen, majd 1791-ben II. Li- I pót szolgálatába lépett, s & politikai röpirataiban a í császár politikáját védel- I mezte. Amikor 1792-ben el­bocsátották az udvari szol­gálatból, mindjobban köze­ledett a Hajnóczy József körül tömörülő demokrata értelmiséghez. 1794 tavaszán titkos szervezetbe tömörí­tetté a hazai nemesi refor­mereket. A szervezkedés­nek nyomára bukkantak, 6 a magyar jakobinusok elleni perben Martinovi­csot halálra ítélték és négy társával együtt a Vérme­zőn lefejezték. Idtfjúrús Várható időjárás ma es­tig: felhőátvonulások, szór­ványosan előforduló zápor, egy-két helyen zivatar. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő, néhány helyen megerősödő nyugati, észak- nyugati szél. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet kedden 25 fok körül. Gépkocsikárok Július 14. és 19. között 83 gépjárműkért jelentettek az Állami Biztosítónak Szabolcs. Szatmár megye (közútjain. Felelősségi és CASCO-blzto- sításban több, mint 200 ezer forint kár keletkezett. Leg­súlyosabb volt a tiszaberceli baleset, melynek halottja is volt. Legtanulságosabb vi­szont az a balkányi kanam. bol, melynél a balkányi Uj Erő Termelőszövetkezet sze­mélygépkocsija féktávoisá. gon belül hajtott az állami gazdaság FM 01—39 rendszá­mú kocsija elé és 20 000 fo­rint értékű kárt okozott ben­ne. Gépkorszak Mugvorszjg KÉPEK Részlet a gálaest műsorából. — Ha tovább szemtelenkedik, kihúzom a dugóját. (Ferter János rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom