Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-22 / 145. szám

CS KMST-MAGYARORSZÄK jUTO. Jänfas«. >— — .................... ■ ........................ ■■ i —— —... .. i ...........................- i ■ .......... ...................................... A hollóliázi plakett „Fiam, menj és tanulj!“ TIZENHÁROM NEVE — ÉS LÉ­NYEGÉBEN UGYANENNYI KÉPZÉSI IRÁNYA — VOLT FEHÉRGYARMAT EGYIK KÖZÉPISKOLÁJÁNAK, MÍG AZ UTÓBBI ESZTENDŐKBEN KIALA­KULT EGY ÁLLANDÓ SZAK: PETŐFI SÁNDOR KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖ­ZÉPISKOLA NÉVEN ÖNÁLLÓSÁGOT KAPOTT. Négyszáz diák tanul itt tanévenként a megye minden részéből. Legtöbbjük fizikai dolgozó szülők gyermeke: arányuk megköze­líti a 90 százalékot. A hátrányos helyzetű diá­kok segítségéről beszélni itt illúzió volna: szinte minden diáknak bőven van bepótolni valója, hogy helyt állhasson az erős mezőny­ben. Jegyben a közgazdasággal A nagy dobosi Szabó István és Kersánszky György, a tiszabecsi Kánya Gáborral együtt bebizonyították, hogy kitartó, céltudatos ta­nulással méltó versenytársai lehetnek a nagy múlttal rendelkező városi iskolák diákjainak. Egymás után kétszer is gyorsábban érkezett a dó hír Fehérgyarmatra, mint a fiúk: a KGST megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi közgazdasági versenyen a harmadik helyen, a hazánk felszabadulása 30. évfordulója alkalmából rendezett közgazdasá­gi emlékversenyen az első helyen végeztek. A napokban újra felelevenítették az em­lékeket, a szép sikereket, a kollégiumi éveket. Leérettségiztek és számukra véget értek a középiskolai évek. De a közgazdasággal mind­hárman véglegesen eljegyezték magukat: ha­marosan együtt indulnak a közgazdaságtudo­mányi egyetem felvételi vizsgájára. Szabó István (édesanyja eladóként dolgo­zik, édesapja a termelőszövetkezet tagja Nagy­doboson, egy testvére van): — A továbbtanulás előtt már tudni kel­lett volna, hogy mihez lenne kedvem. Négy éve azonban még nem tudtam, és a Fehér­gyarmaton lakó ismerőseink javaslatára, ta­lán egv kicsit véletlenül kerültem ide... Kánya Gábor (édesanyja háztartásbeli, édesapja tsz-nyugdíjas, két öccse van, az egyik Tatabányán, a másik még Tiszabecsen tabui): .. .... Mi- .. . — Az éh szüteim azt mondták, fiam, van. lehetőség, menj és tanulj. Pedig a mi csalá­dunk nem volt anyagilag jó helyzetben, ezért sohasem voltam igényes. Inkább tanulni akar­tam... Kersánszky György (édesanyja tsz-ben dolgozik, édesapja vasutas, állomásv.ezető, két húga van, Nagydobosról jött Fehérgyarmatra tanulni): — Engem nem csak támogatnak a tovább­tanulásban, de aggódnak is szüleim. Nem győ­zöm mondani minden látogatáskor, sikerülni tog az érettségi, és a felvételi is... Mit tud a diák? A fehérgyarmati évek elején a kollégiumi élet tette rájuk a legnagyobb hatást. — Nekem a politika mindig nagynak, távolinak tűnt — mondja Szabó István —, de érdekelt, és mindig irigyeltem a foglalkozá­sok vezetőit, a tudásért, titokban szerettem volna én is foglalkozást vezetni. Az első év végére sikerült... Kánya Gábor: — Azt hiszem, a legnehe­zebb a beilleszkedés, a kezdet. Ma már csak mosolygunk az akkori félénk kisdiák énün­kön. Szabó István minden héten egy nap be­korlátozott hajnalban Nyíregyházára, hogy a megyei könyvtárban a Figyelő bekötött pél­dányait jegyzetelje. Versenyre készültek, és közelebb nem volt lehetőség a búvárkodásra. Kicsit bosszankodtak, amikor kihúzták az egyes sorszámot és az egyes kérdést — s nem kisebb szaktekintély, mint dr. Nyilas József professzor előtt adtak számot a fehérgyarmati diákok; mit tudnak az AGROMAS-ról. Jó volt a bemutatkozás, a második és a harmadik kérdésnél, a beruházás banki tennivalóiról, hazánk nyersanyagbeszerzéséről. A Szovjet­unióval kialakított távlati tervekről készített beszámolóknál már gyorsabban és olajozottab- ban ment minden. Ez volt Hajdúszoboszlón a KGST jubileu­mi verseny, amolyan főpróba — egy harma­dik hellyel. / — Nekem bevált az egyes rajtszám, meg Is kaptam — másodszor is, a sátoraljaújhelyi versenyen — mondja Kánya Gábor. — Olyan kérdésekkel együtt, amit mindenkinek tudnia kell (az integráció a KGST és a Közös Piac kapcsolatai és még néhány kisebb résztéma) — de ilyenkor aztán az a probléma, mintha mondjuk valaki Petőfitől nem tudja a Talpra magyar !-t. Különben hiába tud esetleg másik háromszáz költeményt. Teszt hetvenig Aztán volt még hetven tesztkérdés, sok Izgalom az eredményhirdetésig... — Mi örültünk, de lehet, hogy sokat fog­bak emlegetni bennünket jövőre az akkori ne­Szabó István: hetenként beutaztam Nyíre*,lazára figyelőt jegyzetelni. Kersánszky György: sok munkát ad­tunk a negyedikeseknek. Kánya Gábor: nekem bevált az egyes rajtszám. / , . . < m t , ; • gyedikesek. Sok munkát adtunk nekik is — folytatja Kersánszky György. A fehérgyarmati diákok megnyerték a versenyt, a díszes hollóházi porcelán vándor­serleget, és az elsőknek járó hollóházi pla­ketteket is, Ennek azonban az is a következ­ménye, hogy jövőre a nyertes csapat iskolájáé a rendezés joga — így aztán 1975-ben Fehér- gyarmaton versenyezhetnek a közgazdasági szakközépiskolák csapatai. Az alapító ver­senykiírás arról is intézkedett, hogy hazánk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére 1974-ben először rendezik meg a jubileumi közgazdasági versenyt, de ezután minden esz­tendőben módot adnak a diákok tudását pró­bára tévő vetélkedőre. Beszélgető partnereink versenyek után, vizsgák közben summázták a „de szép is volt!” gazdag diákéveket. Szabó István sötét ruha — fehér ing — nyakkendő öltözéke jelezte: aznap érettségi­zett, lényegében kezében a bizonyítvány. Kersánszky György és Kánya Gábor amolyan „levezető tréningeket” folytatott: másnap ül­tek az érettségi vizsgabizottság elé — azóta ők is elhagyták az iskolát. Június 28-án azonban együtt utaznak a politikai gazdaságtan felvé­telire, július 3-án pedig a szóbelikre. Külkereskedelmi és tanári szakra készül­nek — Kersánszky György szívesen jönne vissza tanítani a régi iskolába. Hiába, sok az a négy esztendő, különösen egy fejlődő, ala­pozó, a hagyományt most teremtő iskolában! Ezt a hagyományt ők, hárman is terem­tették... Marik Sándor Iskolából nászútra — Minden évben férjhez adok két-három kislányt, többnyire a hatodik osztályból. Ti- zenkét-tizenhárom évesek. Jönnek a szülők, hogy elhálták a lányt, így nevezik a házasság előtti viszonyt. És hozzák a szülői beleegye­zést, a szükséges papírokat a házassághoz, ami alapján megadjuk a felmentést... Danes Albert, a Nyírmihálydi Általános Is­kola igazgatója mondja ezeket. Hangjából érezzük, nem újdonság számára az iskolapad­ból megszöktetett 12—13 éves menyasszony, asszony esete. Valóság, amivel szembe kell nézni és tenni kell ellene. Cigánygyermekek­ről van szó, akikkel más községben is előfor­dulnak hasonlók. Nyírmihálydiban azonban gyakori, mert csaknem minden ötödik iskolai tanuló cigány. — Ne kallódjon el egy sem Az iskolaigazgató szavaiból kiderül, ér­zik, értik a sajátos gondokat, és nem tartaná­nak célszerűnek valamilyen, külön cigányok- tatási tevékenységet. A legfontosabb tenniva­lónak tartják, hogy megállítsák a tantestület folytonos cserélődését. Az utóbbi harminc év­ben hetven-nyolcvan nevelő fordult meg a faluban, több-kevesebb időt töltve Nyírmi­hálydiban. Minden évben két-három nevelő ment tovább, más községbe. Most is van hiányzó pedagógus, a sikertelen pályázati hir­detések már-már fásultságot okoznak. Az idén már nem hirdették meg az üres állást. De nem mondtak le a hiányzók pótlásáról, pályázaton kívül személyesen keresik az új társakat. — Ha erősödik a tantestület, megbirkó­zunk a tennivalókkal — folytatja Danes Al­bert. ö jövőre jubilál, ekkor lesz harminc éve, hogy kinevezték igazgatónak. Szívós ember, nem hajlandó elfogadni az elhangzó érvet: Nyírmihálydi a világ vége. Földrajzilag nincs rosszabb fekvése, mint a többi falunak — erő- sítgeti. Van orvos, gyógyszertár, művelődési ház. Debrecen harmincegynéhány kilométer, vonattal jó egy óra. Nyírbátor itt van a szom­szédban. A gazdálkodás is fejlődik Fordul az élet Mihálydiban Is. Eddig a falu lakóinak kétharmada a szakszövetkezet tagjaként kereste megélhetését, egyharmada a tsz-ben. Nemrég egyesült a szakszövetkezet és a tsz. A gazdálkodásban is előrelép a község, ez később éreztetni fogja a hatását. Valószí­nű abban is, hogy vonzóbbnak találják majd a pedagógusok. A falu leveti a régi gúnyát, lezárul a tanyavilág a még ítt-ott továbbélő kiscselédélet, és a gyermekkezekbe végre a könyv, füzet, ceruza kerül kapa helyett. — Arra törekszünk, hogy egyetlen jóképes­ségű tanyai gyermek se maradjon tanulatlan — folytatja az iskolaigazgató. Ezért iétesítet­A tábor új ruhába öltözött. Nem olcsón — tizenöt millióba került. Pompás ékszer a sta­dion. A zöld gyepet körülfollya a vörös salak. Nagyszerűek a kórszerű épületek is: a hat' vanszemélyes téli, és a százhúsz helyes nyári szállás. A régi kis pavilonok is hűséggel szolgálnak. Ök sem maradtak lakatlanok. Szép a sóstói KISZ-vezetőképző tábor. No de, ahogy az embert, a tábort sem a ruha teszi... Gyanakodva szemlélgették a kapusok a szürke hasú fellegeket. Fölcsillant a szemük, amikor közeledett a „váltás”. Az őrök elmen­tek, az őrök leültek. A táborban rend van. Csend már kevésbé — de hát hogy is lehet­ne? Kétszázötven tizenhat-tizenhét éves fiú és lány lakott benne a múlt héten — egy turnus a sok közül. Az ország több megyéjének-vá- rosának képviselői, KISZ-titkárok középisko­lákban, szakmunkásképzőkben. Vezetői to­vábbképzésen vettek részt — vezetni tanul­tak. . Az együtt tanulás, élés, munkálkodás és szórakozás — azaz a közösség élete — nem egyszerű dolog. A középiskolai KISZ-titkárok — akiknek talán a legnehezebb a dolguk, mert magukkal egyívású társaikat szervezik- vezetik — még csak kóstolgatják a vezetés tudományát. ízlik nekik. Elég volt néhány órát kint tölteni a ve­zetőképző táborban ahhoz, hogy rájöjjek: nem holt tőke az ide befektetett pénz. — A mi kollektívánk pillanatnyilag az aktívakövetelés szakaszában él — hangzott a számomra különös kijelentés Osváth Klára, a nyíregyházi Vasvári KISZ-titkárának szájá­ból. — Ez annyit jelent, hogy az „összeverő­dött” csoport fejlődött: túljutott azon a sza­kaszon, amikor a vezető irányít-követel, és most már a csoport aktívabb része a hangadó — a jó értelemben! Az lesz az igazi, ha elér­jük a közösségi követelés szakaszát. Vagyis, ha mindenki egyformán aktív lesz... — A kis­előadásnak beillő magyarázatot Szakács Zsu­zsa, a mátészalkai Esze Gimnázium titkára adta. A körülöttem ülők helyeslőén bólogattak. Ezt mindannyian tudják. Ezek a fiatalok néhány perccel azelőtt úgy tek Mihálydiban a környékbeli tanyák felső­tagozatos gyermekeinek diákotthont. A gondhoz gond társul: nemcsak a jóképességű gyermekeknek kellett helyet adni, hanem a majdnem félanalfabétáknak, az eimaradozók- nak is. A szívósak maradtak Hallottuk egy kisfiúról, — Nagy János a neve, az Encsencshez tartozó Sőreföldön .la­kik, másodikos —, nyele kilométerről kéjjé ti volna bejárnia az iskolába. A tsz egy'étiért gyermek mindennapos szállítását nem váilál- h'atta. Megoldás, bekerült a nagyok közé a diákotthonba. A diákotthon Benjáminja lett, s mint a kisebb testvérről úgy gondoskodnak a nagyobbak. A kislányok az ingét, a ruháját is kimossák. Jól halad, ember lesz belőle... — Nézzen ki az ablakon — Invitált az igazgató. — Nem lát semmit, csak üres föl­det. Szeptembertől már ké* új tanteremben itt tanítani fogunk. Társadalmi tervező készíti a tervet a népfront révén. Mi pedig megépít­jük. Sokáig más községekbe, fújta innen a szél a nevelőket — töprengünk a mihálydi iskolá­ban, de a szívósak megragadtak és végzik a dolgukat, hogy ne keljenek nászútra 12—13 éves gyermekek az iskola padjaiból, hanem tanuljanák, ne kallódjon el egyetlen tanyasi, falusi gyermek, a holnap egyetlen munkása, mérnöke, képviselője— Páll Géza tábort ültek le mellém, hogy szem ükben-kezükben még ott vibrált a zene, a taktus. Láttam őket felhevülten tapsolni, énekelni, kiáltozni a Bojtorján együttes előadásán. Ott azok a ti­zenévesek voltak, akiket oly gyakorta emle­getnél: az idősebbek. Es most mások lennének? Komolykodó ifjoncok, akik megrágatlanul visszaadják a lenyelt tananyagot? Nem hinném! A közösség tudományos szintű meghatá­rozását rögtön az élmények követték. Az éb4 reszlő gyanánt reggelente felrikkantó mikro­fonkakas, a torna pattogó zenéje, a közöá éneklések, az őrszolgálat, a nagy nevetések. ‘A közösség életének színes mozzanatai. Aztán minden átmenet nélkül a szocialista demok­rácia került szóba, meg a pártkongresszus, meg... — Kultúra-művészet— — Pedagógia... — Szervezés- és vezetéselmélet... Vagyis a délutánonként sorra kerülő. Ön­képzőkörnek nevezett foglalkozások témái. Amelyekről szívesen és lelkesen beszéltek. Mindenki maga választhatta, melyik témához csatlakozik. Hallottam őket vitázni. Érvek c* ellenérvek csattantak, példák és tapasztalától«. Szinte hajbakaptak egy-egy kijelentésen, s hévvel védték álláspontjukat. Hogy igazuk volt-e? Azt hiszem, teljesen mindegy. Közben szemük egy percre sem komolyo­dott el — csak szavaik. Maradtak, akik vol­tak: okos és vidám fiatalok. Tudom! Ök egy bizonyos „felsőbb” réte­get képviselnek. A nagy többség nem ilyen — mondhatják, — mit ér hát az ő okosságuk és vidámságuk... Nagyon sokat. Ott, a táborban tanultam a választ. Egy-egy közösségben a vezetői tekin­tély időszaka után az aktív tagok véleménye a mérvadó. És minél több az aktív fiatal, an­nál előbb valósulhat meg a „közösségi követe­lés” ideje. Nem holt tőke a tizenötmilliós új ruha a KISZ-táboron. Többszörösen megtérül, bőven kamatozik. Ezekből a vezető fiatalokból előbb- utóbb fiatal vezetők lesznek— Tar na völgyi György Nem a ruha teszi a —

Next

/
Oldalképek
Tartalom