Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-22 / 145. szám
1975. június 22. KELOT-MÄCf¥ÄfiÖnS7ÄG 3 / Egy íalu, egy gyár NÉHÁNY ÉVE, amikor még a népgazdaság egyik központi feladata volt a vidéki ipartelepilés, olykor egymásnak adták a kulcsot a minisztériumokban a de- putációk. Lelkes kisvárosi' községi patrióták, képviselők, tanácselnökök, párttitkárok kilincseltek azzal a tiszteletre méltó szándékkal, hogy ipari üzemet, gyárat, de legalább egy telephelyet szerezzenek. „Apait, m anyait” felajánlottak: helyiséget, közműveket, főleg pedig amiből a legtöbb volt, szabad munkáskezet. A falu, a kisváros további fejlődésének fundamentumát, a foglalkoztatás bővítését, a kulturáltabb, városiasabb plet alapjait látták ebben ..Ki vitatná e szándék nemességét, mi több: alapvető igazságát? Mégis, az idő előrehaladtával, annak arányában, ahogyan szükségszerűen a népgazdaság intenzív fejlődése,került előtérbe, mind több ilyen küldöttség tért haza bánatos arccal. Mert efféle válaszokat kaptak: „Gyárat nem tudunk önökhöz telepíteni, de próbálják meg milyen fejlesztési lehetőségek vannak a mezőgazdaságban, milyen rekonstrukciókra van lehetőség, hogyan lehetne a mezőgazdasági termékek feldolgozását helyben megoldani” — és ehhez hasonlókat. Mindennek a magyarázata kézenfekvő: nem lehet az ország termelőerőit a végtelenségig szétaprózni. AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKBEN, a szocialista terv- gazdálkodásnak köszönhetően, jelentősen kiegyenlító- dött az ország egyes vidékei közötti különbség. liyen értelemben és céllal változatlanul része maradt gazdaságpolitikánknak a vidék iparosítása. Ez azonban nem lehet egyenlő — és nem is lesz — az „egy falu, egy gyár” mozgalommal. Az ilyen szétaprózás ellen sok minden szól. Főként az az egyszerű igazság, hogy valahol a mezőn, egy falu határában, építhetünk bármilyen nagy üzemet, az még nem jelenti a környék iparosítását. Nem biztos, hogy helyes az ilyen döntés, ha a szűkebben vett gazdaságosság oldaláról nézzük. Mert a munkaerőn kívül — szakképzetlen, betanításra váró emberek — minden mást helybe kell vinni: a nyersanyagot, a kooperáló üzemek félkész lermékét, az energiát, a vizet, majd a kész terméket újból el kell szállítani. Ez összességében sok olyan tényezőt takarhat, amely megkérdőjelezi a gyártott termék gazdaságosságát. Ezzel szemben, ha kijelölünk egy-egy jó fekvésű, utakkal, vasúttal, vízzel, energiaforrással jól ellátott, vagy ellátható várost, nagyközséget, s annak az iparát tervszerűen fejlesztjük, a gazdaságosság és hatékonyság is sokkal jobb lesz. A tervszerűség alatt azt értjük, hogy a települő üzemek legyenek egymással kooperáló, egymást jól kiegészítő és kiszolgáló társak. Az ilyen kisebb ipari centrumokban megoldható minden olyan járulékos, de elengedhetetlen feladat is. mint mondjuk a szakmunkásképzés és továbbképzés stb. MINDEZ CSAK NÉHÁNY ÉRV, amely az „egy falu, egy gyár” elképzelés ellen szól. Bőségesebb, tudományos vizsgálatokon és felméréseken alapuló — józan megfontolásra intő — érveket tartalmaznak azok az ismert és elfogadott területi-gazdaságfejlesztési elképzelések, amelyek a közép- és hosszútávú tervezés alapját képezik, s amelyek gondosan körülhatárolják a vidéki ipartelepítés feltételeit. , 4 VSZM-ben történt Az ötlettől a milliókig Lakkozás nélkül egy lakkos anyagról A kísérlet sikerrel járt. örül a gyárvezető, a munkás, az egész kollektíva. — Gondban voltunk. * s ezért az egész gyári kollektívához fordultunk: segítsenek. Olyan javaslatokat kértünk, amelyek kevés befektetéssel, rövid idő alatt megvalósíthat tók. s így segíthetik a gyáregység an vág- és energiatakarékossági tervének a teljesítését — magyarázza Mezőst Dezső, a Villamosszigetelő és Műanyaggyár kisvárdai gyáregységének vezetője. Kétmilliós megtakarítás Meglepő és elgondolkodtató eredmény született. Nyolc pályamunka „futott” be. Ötöt díjaztak. Látják a munkások, műszakiak érdemes újítani, ötleteket adni, mert becsülik. S most Kezd fellendülni az újítás a gyárban. Kiszámítottak. hogy a hét elfogadott s alkalmazásra került vagy kerülő pályamunkák alapján 2 milliót takarít meg a kisvárdai gyáregység. — Ez megnövelte a bizalmunkat, s bizonyította, van alkotókedv az emberekben. Csak ezt fel kell ébreszteni. Úgy érezzük ez sikerült — mondja a gyáregység vezetője. Molnár István—Tóth Ferenc kettős kimagasló eredménnyel nyerte a „vetélkedőt”. Szép siker számukra, pénzt is jelent, sikere a gyáregységnek, hasznos az iparágnak. Molnár István a technológiai osztály vezetője, Tóth Ferenc pedig fejlesztő technológus. A szerzőpár a pályamunkát újításnak is benyújtotta. Elfogadták. S már március elsejétől ezzel dolgozik a gyár. — Mennyi pénzre számítanak? Molnár ránéz Papp Sándorra, a gyáregység műszaki vezetőjére, a „bírálóbiztosra”, akinek éppen tízezer forintig van joga elbírálni, elfogadni „Nincs másik életem” E gy láthatatlan arcú Apáczai tanulmányoz egy pergamentekercset — íme ez az Apáczai Csere János-díj plakettje. Ábrázolására nehezen vállalkoznak a művészek, s ez nem véletlen, hiszen hiteles képe nem maradt az utókorra. A múlandóság azonban nem ártott eszméinek, a pedagógia módszereiről, a magyar nyelv ápolásáról, az iskolák „felette*- szükséges voltáról” vallott nézetei ma is elevenek, aktuálisak. Az sem véletlen tehát, hogy a pedagógiai munkában kiemelkedő teljesítményt elérőket a róla elnevezett díjjal jutalmazzák. A rangos kitüntetésben évente tíz tanár részesülhet. Péter Imre, a nyíregyházi 110-es számú szakmunkásképző intézet igazgatója néhány napja vette át a díjat. A plakett szerényen pihen egy szekrényben, nem hivalkodik. Aki Péter Imrét ismeri, ezt természetesnek tartja, hiszen égési eddigi munkájára a háttérben maradás, az egyszerűség jellemző. — Ezt az elismerést tartom a legnagyobb kitüntetésnek, amit pedagógus kaphat. Azt azonban hiába kutatnánk, mit tettem érte. Az egyszerű hétköznapok sosem mutatósak. Egy pillanatra elidőz a plakett láttán feléledő ifjúkori emlékeknél. — Véletlenül ugyanonnan indultam, ahonnan Apáczai. Az Olt parti házban egy ajtó választotta el a szobát, amelyben felnőttem, az iskolától, ahol apám a becsületes életet, a szerénységet tanította diákjainak. Akaratlanul is hallanom kellett. Az is természetes tehát, hogy soha más foglalkozás nem jutott eszembe a pedagógusén kívül. Tanár volt már a dédapám is. Az egész család. Az erdélyi évek, a kézdi- vásárhelyi iskola újra Apáczait idézi. A párhuzam azonban megszakad, nincs tovább. A 350 éve született pedagógus életének 33 évek korában a gyógyíthatatlan betegség vetett véget. A Péter Imrével egykorú ak nemzedékét pedig a világháború pokla fenyegette. — Hosszú lenne a legszörnyűbb éveknél időzni. Inkább ott folytatom, hogy a hadifogság után Nyírbátorban kaptam állást. Magyar—történelem szakos vagyok, s akkoriban nem úgy ment az elhelyezkedés, mint most. Ipariskolába kerültem, s ez meghatározta az életemet. Több mint huszonöt éve tanít szakmunkástanulókat. Tíz évig megyei igazgató volt. Legnagyobb büszkesége, hogy a 110-es az utóbbi években egyre szebb, gazdagabb lett, hogy korszerűsödtek az oktatás fettételei. A több évtized alatt szakmunkások ezreit „bocsátotta útnak” azzal a tanítással, amit ő is kapott szüleitől, nevelőitől. Örömmel vallja, hogy Szabolcs-Szatmár szakmunkásgárdájához közvetlenül köze van, amióta tanít, tybb mint negyvenezren kerültek ki az iskolákból. Igazgatói teendői mellett jelenleg is tanít, s ezeket a diákokat érzi magához a legközelebb. — Ez már a nnásodik nemzedék. Azoknak a gyerekei, akiket tanítottam. Néhány percre felkeresnek a régi tanítványok, bemutatják a gyereket, beszámolnak, hogy alakult az életük. S ezekre a látogatásokra nagyon büszke vagyok. Nekem ugyanis nincs másik életem, csak az iskola. Korábban muzsikált, kórust vezetett, de ebből ma már csak annyi maradt,' hogy nem kapcsolja ki a tévét a híradó után, ha kórusmuzsika várható. Egyébként minden ideje az iskolával telik el. Esténként ha- ziviszí az iratokat, vagy böngészget a levéltárban. A szakmunkásképzés történetének megírásához kezdett. — A tízéves évfordulóra és a huszadikra önállóan készítettem egy összeállítást. Ez a legújabb közös munka lesz. A nevelőkkel együtt több, gazdagabb munkára vagyok képes. Ezért is értékelem úgy ezt a kitüntetést, hogy nemcsak nekem szól, hanem az egész tantestület eredményes munkájának. Baraksó Erzsébet HOGY MIRE IS JÓ EGY MŰSZAKI TANÁCSKOZÁS? ÖTLETEK SZÜLETÉSÉRE. ENNEK LETT EREDMÉNYE A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS IS. GYORSAN MEGFOGALMAZTÁK, RAJZLAPOKRA ÍRTÁK A HOZZÁÉRTŐK, KIFÜGGESZTETTÉK TÖBB PÉLDÁNYBAN A GYÁR ÜZEMRÉSZEIBEN. OLVASTÁK A MUNKÁSOK, MŰSZAKIAK ÉS GONDOLKOZTAK. az újítást, s gondoskodni a kifizettetéséről is. — Talán tízezer forintra, ha... — válaszolja bátortalanul. — Többet fognak kapni a fiúk — mondja nagy nyugalommal, mint aki biztos a dologban — Papp Sándor. Beruházás nélkül Próbálom faggatni a szőfu- kar Molnárt, mikor; hogyan ötlöttek ki, sok álmatlan éjszakájukba került-e? Papp Sándor mosolyogva jegyzi meg: — Ök műszakiak. Érzés?! ök logarléccel gondolkoznak. Értik a tréfát valamennyien. Derülnek. „Bedobom”, hol lehet a titok nyitja. Megmosolyognak. Mezősi, a gyáregységvezető kezdi magyarázni, hogy ez a két műszaki megváltoztatta az anyagszárítás technológiáját. Csökkentették a szárítási időt, s ezzel csaknem 25 százalékos termelésnövelést értek el. — Tudja mit jelent ez? — néz rám a gyáregység vezetője. — Tavaly például 121 millió forint értékű fékbetétet, kapcsolótárcsát gyártottunk. Az idén 227 millió forint értékűt kell gyártanunk — magyarázza., S szavaiból érezni, nagy gondot oldott meg a Molnár—Tóth kettős. S ezt hangosan is kimondja Papp Sándor. — Az ő eljárásuk segít abban, hogy a tervet teljesíteni tudjuk. Szenzáció az iparágban, fia a titok? Ezt így magyarázzák. Beruházás nélkül naponta 2500 kilóval több olyan lakkos anyagot tudnak megszántam, amelyeket a fékbetétek keverékébe használnak. S most már Molnár István nagyon otthonosan, precízen sorolja az egész műveletet. amelyet, csak a szakemberek értenek igazán. E laikus számára bonyolult, de a lényeget mégis értő ember számára a képlet végeredménye: most egy műszakban a korábbi 1 millió 850 ezer Kilokalória helyett csak 920 ezret használnak, forintban kifejezhető megtakarítási értéke 525 ezer 1 évben. S úgy, hogy a termelés 25 százalékkal több. A szárítási időt 2 órával csökkentették. „Sikerülnie — Mérnek mindent —> mondja Papp Sándor. — Sikerülnie kell, mert a számításaink jók — mondja Molnár magabiztosan. — Ezt elméleti hőtan; számításaink igazolják. Az új eljárást meg kellett tanítani, és el kellett fogadtatni az emberekkel. Kezdetben nem bíztak benne. Molnár és Tóth, a két „alkotó” ebben 'is segített. És teljes a siker. Erre azonban csak az 1975- ös év zárásakor koccintanak. Egészségükre. Jfí » Farkas Kálmán Befejeződtek a szóbeli érettségik Szombaton országszerte befejeződtek a szóbeli érettségi vizsgák a középiskolák nappali tagozatain. Hazánk 530 gimnáziumában, illetve szakközépiskolájában együttvéve mintegy 49 ezren adtak számot tudásukról. A végzős szakközépiskolások közül 10 700-an már ipari jellegű, szakképesítést nyertek. További újdonság - volt az idei szakközépiskolai érettségik során, hogy együttvéve 29 tanintézetben — 11 szakmában — mintegy 1600 diák úgynevezett egyesített érettségi és szakmunkásvizsgát tett. Ez azt jelenti, hogy a középfokú szakmai végzettséggel egyidőben egy szakmában szakmunkás-bizonyítványt is nyertek. A kedvező tapasztalatok alapján a következő tanévben már 33 szakmára terjesztik ki ezt az egyesített érettségi szakmunkásvizsgát. Ugyancsak a szakközépiskolákban volt a „premierje” az összevont érettségi és egyetemifőiskolai felvételi vizsgáknak, vagyis bizonyos szakközépiskola-típusokban, megfelelő szakmákban az adott szakiránynak megfelelő érettségi — hasonló, jellegű felsőoktatási intézménybe történő jelentkezéskor — egyben a felvételi vizsgát is jelenthette az adott szakra. Az idei tanévben 47 helyen 1028 tanuló vizsgázott ebben a formában. A gimnazisták számára — bár nem újdonságként — változatlanul könnyítést jelentett a közös írásbeli dolgozat, vagyis, hogy matematikából és fizikából az érettségi, illetve az egyetemi felvételi dolgozat ugyanaz volt. Az új Nyírségi Nyomda panorámaképe. (E. E.)
