Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-06 / 104. szám

Í97S, május Ä. RELOT-MAGYAfiöR§2Ä« Tuzsér bravúros győzelme Jelentések bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről Az NB III-as labdarúgó- bajnokság északkeleti cso­portjában jól szerepelték a szabolcsiak. Annak ellenére is, hogy a Záhonyi VSC ide­genben vereséget szenvedett Salgótarjánban. Ugyanis az SKSE otthonából általában nehéz pontot szerezni! A Kisvárdai SE félsikert ért el ugyan hazai pályán, de a megszerzett egyik pont így is értékes. A tuzséri együt­tes hazai pályán nagynevű ellenfelet fektetett két váll­ra, a nyíregyházi csapat pe­dig idegenben, kiesés ellen küzdő csapat ellen nyert. Eredményék: nyíregyházi sfak­TACUS-PETÖF1— HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BOCSKAI 1:0 (0:0) Hajdúböszörmény, 600 né­ző, vezette: Faragó. Spártacus-Petőfi: Pilcsuk — Kemecséi, Kléninger, Szekrényes, Teschmajer, Szikszai, Major, Kozma, Nagy, Korponai (Szórád), Kegye. Edző: Demény Béla. A találkozó első félidejé­ben változatos játék folyt a pályán, egyik csapat sem tu­dott tartós mezőnyfölényre szert tenni, szünet után a nyíregyházi együttes vette át az irányítást, s végig többet es veszélyesebben támadott. A második félidei teljesít­mény alapján, akár nagyobb arányban is nyerhetett vol­na a Spartacus-Petőfi. Gólszerző: Kozma. Jók: Kemecsei, Klénínger, Szikszai, Kozma. TtfZSERI MEDOSZ— GYÖNGYÖSI SPARTACUS 4:1 (*:« Tuzsér, 506 néző, vezette.*- Asztalos. Tuzsér: Pmkóczí — Ré­vész Z., Tóth Á., Köblös, Tóth J., Révész-:©., KaeÜskap Maczkó, Hegedűs, Révész B ,• Kovács. Edző: Birinyi Jó­zsef. A tuzséri együttes végig hallatlan lelkesedéssel ját­szott. Szünet után pedig nemcsak jól küzdöttek a tuzsériak, hanem eredmé­nyesen is. Győzelmük ilyen arányban is teljesen megér­demelt. Gólszerző: Maczkó (3), Révész D., illetve Ulmann. Kiállítva: Ács (Gyöngyösi Spartacus). Jók: Pinkóczi, Maczkó, Hegedűs, illetve Forgács. KISTERENYEI BÁNYÁSZ —KISVARDAI SE 1:1 (0:0) Kisvárda. 1100 néző, vezet­te: Ludányi. KSE: Kovács — Regőczi, Kiss, Komáromi, Kulcsár, Marczi (Takács), Batári, Turtóczki, Does, Darvai dr., (Sási), Nagy. Edző: Oláh Ti­bor. A kisvárdai együttes a 15. percben Does révén 11-est hibázott, majd szünet után több helyzetet is kihagyott. A hazai együttes eléggé gyengé napot fogott ki, a vendégek rászolgáltak az egyik pontra. Gólszerző: Dudás (11-es­ből), illetve Sási. Jók: Kiss, Komáromi, Tur­tóczki, illetve Ferencz, Do­monkos, Dudás. SALGÓTARJÁNI KSE— ZÁHONYI VSC 2:0 (0:0) * Salgótarján, 500 néző, ve­zette: Kövesfalvy. Záhony: Hegedűs — Máté, Jászfai, Ambrusz II., Kovács, Dallos, Szűcs, Balázs, Erdei (Szász). Karasz (Csépe), Me­ző. Edző: Somkereki György. A hazai együttes játszott mindkét játékrészben me­zőnyfölényben. Az elsőben azonban a záhonyi védelem meg tudta szűrni a hazai rohamokat, melyek szünet után már két gólt eredmé­nyeztek. Gólszerző: Fekete, Szolno­ki. Szerda délután: Jók: Szőke, Szolnoki Gulyka, illetve Jászfai, Amb­rusz II., Kovács. FEHÉRGYARMAT GYŐZELME NYÍREGYHÁZÁN A megyei I. osztályú lab­darúgó-bajnokság vasárna­pi fordulójában igazábó csak egyetlen meglepő ered­mény született: a fehérgyar­mati együttes biztosan szer­zett két pontot Nyíregyhá zán, a MEDOSZ-szal szem ben. A két éllovas egyaránt győzött. Rakamaz hazai pá­lyán biztosan szerezte meg a két pontot. Tiszavasvári vi­szont küzdelmes találkozón, Nyírbátorban nyert egy gól­lal úgy, hogy kapusa, Bodnár két 11-est is kivédett! A nyíregyházi, bujtosi pályán sem sok hiányzott a megle­petéshez: szünetben a tyu­kodi csapat vezetett két gól­lal, de végül a Volán-Dózsa mégis győzni tudott. Ered­mények: Rakamazi Spartacus— Nagykállói SE 3:0, Vencsel- lői Tsz—Nyírmadai ME- DOSZ 2:1, Nyíregyházi Vo­lán-Dózsa—Tyukodi Tsz 3:2, Nyíregyházi MEDOSZ—Fe­hérgyarmati MEDOSZ 0:2, Nyíregyházi Építők—Nagy- halászi Textiles 0:0, Nyír­bátori MEDOSZ—Tiszavas- vári Lombik 2:3, Tiszalöki MEDOSZ — Baktalórántházi MEDOSZ 4:2, Vásárosnamé- nyi Vörös Meteor—Máté­szalkai MEDOSZ VM 1:1. Bajnoki forduló az NB lll-ban » ,o SsrnweWisy Szerdán, május ?-en tel­jes bajnoki fordulóra kerül sor a labdarúgó NB III-as mezőnyben. A bajnoki for­duló során megyénk együt­tesei a következő mérkőzé­seket játsszák: Nyíregyházi Spartacus-Pe­tőfi—Rudabányai Ércbá­hyász, stadion 16 óra 30 perc­kor, vezeti: Makó. Tuzséri MEDOSZ—Lehel SC, Tuzsé- ron 16 óra 30 perckor, veze­ti : Lénárt. Gyöngyösi Spar­tacus—Záhonyi VSC, Gyön­gyösön 16 óra 30 perckor, " , '.'«..»’Ul vezeti: Hévízi. Debreceni MTE—Kisvárdai SE, Debre­cenben 14 óra 45 perckor, vezeti: Szávó. A megyei labdarúgó-szö­vetség nemzetközi ifjúsági labdarúgótornájának első na­pi mérkőzése: Szabolcs-Szatmár megye if­júsági válogatottja—Miha- lovcei Vihorlat ifjúsági (Csehszlovákia), a nyíregy­házi stadionban délután 15 órai kezdetteL Kazincbarcika nyerte a vegyipari tanulók sporttalálkozóját A vegyipari szakmunkástanulók IV. országos sporttalálkozójának több, mint félszer résztvevőjének egy csoportja a záróünnepélyen. (Hammel József felvé­telei) Nyíregyházán — a stadion­ban — szombaton és vasár­nap rendezték meg a vegy­ipari szakmunkástanulók XV. országos sporttalálkozóját. A végig nagyszerű rendezésben lezajlott eseményen az or­szág hét intézetének 524 ver­senyzője Vett részt. A végső sikert, az összesített pontver­senyben Kazincbarcika sze­rezte meg. fölényesen végzett az első helyen. Dicséret illeti viszont a Nyíregyházi- 107-es DSK sportolóit is, hiszen má­sodik lett, s ez is előkelő he­lyezés. A vegyipari szakmunkásta­nulók IV. országos sportta­lálkozóinak végeredményei a következők: JÍ .ÓJÍJÜŰjí i V * k \.ß rá ö. — Atlétika, ■■■ aöi csapatver­seny: 1. Nyíregyházi 107-tó DSK. 2. Budapest, 3. Kazinc­barcika. Férfi csapatverseny: 1. Kazincbarcika, 2. Nyíregy­háza, 3. Ajka. Kosárlabda, női: I. Ka­zincbarcika,. 2. Budapest, 3. Fűzfő. Kosárlabda, férfi: 1. Tiszavasvári 115-ös DSK, %.\ Nyíregyházi 107-es DSK, 3. Kazincbarcika. Nagypályás, férfi labdarú­gás: I, Kazincbarcika, 2. Nyír­egyházi 107-es DSK, 3. Lenin- város. Bajnoki táblázatok NB n *0*5**- 1 1 Budafok—K. Rákóczi 1 :3 , KKFSE—Bp. Spartacus 1:1 .Szállítók—Dorog ’ 0:0 1 Komló—Volán SC ‘ 2:2 i Ózd—Eger 3:0 . ;SZEOL—MÁV DAC 4:0 ■Olajbányász—G.-MAVAG 0:0 1 [Várpalota—SZMTE 1:2 1 Oroszlány—Dunaújváros .0:0 . :DVSC—Szekszárd 3 :0 %. SZEOL 29 16 5 1 52-31 3! 2. K. Rákóczi 29 15 5 9 47-28 35 3. Volán SC 29 14 6 9 44-33 34 4. Komló 29 10 14 5 34-29 34 5. DVSC 29 13 7 9 41-32 33 6. Dorog 29 12 9 8 30-28 33 7. MÁV DAC 29 9 13 7 39-34 31 8. SZMTE 29 11 8 10 35-32 3‘ 9. Dunaújváros 29 9 11 9 34-35 29 10.. Szekszárd 29 10 9 10 39-47 29 i1• Oroszlány 29 7 15 7 25-33 29 22. Várpalota 29 10 7 12 36-33 27 13. Bp. Spartac. 29 8 ti 10 41-43 27 i4. Olajbányász 29 9 9 11 40-40 27 *.5. Budafok 29 8 10 11 37-39 26 Ki. KKFSE 29 9 8 12 28-37 26 i7. Szállítók 29 9 8 12 32-4? 26 *8. Gánz-M. 29 7 10 12 27-32 24 19. Ózd 29 8 6 15 31-4T 22 40. Eger 29 8 5 16 29-49 21 NB in, ÉSZAKKELET Kazincbarcika—DMTE 0:1 Nagybátóriy—DEAC 7:0 Hajdú V.—Borsodi B. 2:1 Lehel SC—S.-újhely 2 rí MVSC—Rudabánya 1 :J Borsodi V.—Lenin város 2:2 ti. SKSE 29 11 8 10 54-48 30 12. Hajdú T. 29 10 6 13 33-55 26 13. Kisvárda 29 8 8 13 47-51 24 14. S.-újhely 29 9 6 14 29-42 24 15. Borsodi V. 29 8 8 13 38-54 24 16. Kisterenye 29 8 7 14 39-47 23 17. Borsodi B. 29 7 8 14 38-52 22 18. H. Bocskai 29 7 7 15 26-48 21 19. Tuzsér 29 6 4 19 40-62 16 20. DEAC 29 3 6 20 .14-80 12 MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Rakamaz 23 18 3 2 53-10 39 2. T.-vasvári n 17 4 Z 84-28 38 3. Ny. Volán-D 23 12 7 4 42-23 31 4. Nagyhalász & 10 7 6 54-38 27 5. Ny. MEDOSZ 23 12 3 8 37-32 27 6. Ny. Építők 23 8 8 7 30-36 24 7. Mátészalka ?3 9 5 9 35-32 23 8. F.-gyarmat 23 9 4 10 37-33 22 9. V.-namény 23 6 10 7 25-37 22 10. Tiszátok 23 6 7 10 25-38 19 11. Vencsellő 23 7 5 11 24-37 19 12. Tyúkod 23 6 5 12 44-53 17 11 Nyírmada 23 6 5 12 21-37 17 14. Nyírbátor 23 7 2 14 34-53 16 15. Nagy kalló 23 6 3 14 25-53 15 16. Baktal. 23 5 2 16 34-64 12 Sikeres szereplés az agrár sportnapokon Gödöllőn került sorra a XVIII. agrár sportnapok ver­senysorozata, melyen az or­szág kilenc felsőfokú agrár­intézménye — köztük a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola — képviseltette ma­gát a rangos, országos ese­ményen. A sportnapokon a nyíregy­házi intézet igen szép ered­ményt ért el, a nem hivatalos pontverseny ben az előkelő 4. helyen végzett. Az egyetemek közül a soproni, a kertészeti és állatorvosi egyetemet, a vele azonos szintű intézetek közül pedig a szegedit és ka­posvárit utasította maga mö­gé. A sportnapokon minden sportágban indult nyíregyhá­1. Nagybáiony 29 17 8 4 55-23 42 2. DMTE 29 17 7 5 59-37 41 3. MVSC 29 15 7 7 60-37 37 4. Gyöngyös 29 16 5 8 53-34 37 5. Kazincb. 29 15 5 9 57-38 35 6. Lehel SC 29 15 5 9. 4.6-37 .35 7. -Nyíregyháza ?9 13 8 8 50-37 34 8. Leninváros 29 11 11 7 42-26 33 9. RíVlabánya 29 10 13 6 41-32 33 10. Záhony 29 11 3 12 50-51 31 Kilenc telitalálat a totón 1. Lazio^— Fiorcntina 1:0 1 2, Sampdoria—llomá 0:0 X 3. Torin<F- Napoli Hí X 4. V arese—Milau 0:1 2 5. Kossuth KESE-—Bp. Sp. 1 ;i X 6. FOSPED—Dorog 0:0 X 7. Várpalota—Szóin. MTE 1:2 2 8. Oroszlány—rD. Kohász 0:0 X 9. Siófok—Bp. Építők 2:1 1 10. .Lőrinci Fonó—Szfv. MÁV 0:0 X 11. Törekvés—Pécsi VSK 0:1 2 12. IH. k. TTVE—BKV Előre 1:2 2 13. Taranto—Perugia 0:0 X 14. Parma—Conus 1Ü £ 13 táJalálos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 74 640 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 9 darab. a nyeremény és a jutalom együtt 111 499 forint. 12 találatos szel­vény 580 darab, nyereményük egyenként 1030 forint. 11 talála­tos szelvény 6767 darab, nyere­ményük egyenként 88 forint. 10 találatos szelvény 39 235 darab, nyereményük egyenként 23 fo­rint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek* (MTI; zr versenyző. Közülük Sao- boszlai Péter az atlétikai szá­mok kimagasló egyénisége volt, megnyerte, a gerelyhají­tást, s a legjobb dobőallétá- nak járó dijat is. A kosárlab­dázó Szerdahelyi János pedig négy mérkőzésen 85 pontot dobott, s a legjobb dobó címet szerezte meg. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola sportolói az alábbi eredmé­nyeket érték el Gödöllőn. Atlétikai számok, férfiak, gerely: 1. Szoboszlai Péter 72,90 m. Diszkosz: 3. Szobosz- lai Péter 39.06 m. Hármasug­rás: 6. Szoboszlai Péter 12,69 m. 4x100-as váltó: 4. Nyíregy­háza, 47,1 mp. 4x400-as váltó: 6. Nyíregyháza 3:50.4 p. Női számok, 100 m: 4. Erdős Klá­ra 14.7 mp. Távolugrds: 4. Erdős Klára 420. 5.- Bálint Jú­lia 408 em. Súlylökés: 6. Ma­ráz Edit 8,07 m. Sportlövészet:- férfi egyéni: 3. Kiss Tamás 537, 6. Ifötezer Béla.534 kör. Női csapatban: 2. Nyíregyháza 1429. Férfi­tísdpátban: í, Nyíregyháza 1599 körreL Labdajátékok, labdarúgás: 3. Nyíregyháza. Férfi kézilab. da: 6. Nyíregyháza: Férfi-ko­sárlabda: 3. Nyíregyháza. Női kosárlabda: 6. Nyíregy- Ikáza, A női atlétikai viadal legeredményesebb egyéni ver­senyzője Mátyus Ágnes, a Nyíregyházi 107-es DSK atlétája volt. Felvételünk a legeredményesebb nőt versenyzőnek járó tiszteletdíjjal örökítette meg a nyíregyházi versenyzőt. Kispályás női labdarúgás: 1. Kazincbarcika, 2. Buda­pest, 3. Fúzió. Asztalitenisz, női: 1. Buda­pest, 2. Ajka, 3. Nyíregyházi 107-es DSK. Férfi: 1. Lemin- város, 2. Nyíregyházi 107-es DSK, 3. Tiszavasvári 115-ös DSK Férfi röplábdatorna: 1. Nyíregyházi 107.es DSK, 2. Kazincbarcika, 3. Leninváros. A röplabdatoma nem számí­tott be az összesített pont. versenybe. A sportágak női és férfi összesített pontversenyének végeredménye a következő: 1. Kazincbarcika 325, 2. Nyír­egyházi 107-es DSK 265, 3. Budapest 210, 4. Tiszavasvári 115-ÖS DSK 172. 5. Fűzfő 131. 6. Ajka 114, 7. Leninváros 82 ponttal. Asztalitenisz-eredmények Bp. MŰEGYETEM—NAGY­KALLÓ 14:11. Nágykállóban került sor az NB 11-es férfi asztalitenisz . csapatbajnoki:, mérkőzésre. A házai együt­tes elsősorban azért veszített, mert a csapatból Csatárinak és Kelemennek ez alkalom­mal egyetlen mérkőzést sem sikerülj, nyernie. A hazaiak gvőzelmeit a következők sze­rezték: Kovács TI, 5, Vajda Sándor, Vajda László 3—-3. TISZAVASVÁRI LOMBIK —DVTK 8:8. NB III-as férfi asztalitenisz csapatbajnoki mérkőzés Tiszavaaváriban. A találkozó érdekessége- az, hogy: a hazai csapat vala­mennyi játékosa egyaránt öt­vén—‘ötven százalékos telje­sítményt nyújtott. A döntet­len — az igen jó képességű diósgyőri együttes ellen — jó telj esi trfiéíiynék 'mondhäTö.' 'A hazaiak győzelmeit a. követ­kezők szerezték: Fitos, Va- Lovics, Pethe, Barkóczi 2—2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom