Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

Wffi. május rí. KELET-MAGYARORSZAG —VASÁRNAPI MELLÉKLET Mit ér a munkás, ha művelt? B ár a címben föltett kérdés fölöttéb egy. szerű választ sugall, mégsem könnyű pontosan megfogalmazni rá a feleletet. Nyilvánvaló: két munkás kösül a műveltebb ér többet, de ezt persze, nagyon nehéz a szá­mok nyelvén kifejezni. Egyszerűbb volna, ha ki lehetne mutatni azt, hogy a munkás művelt- sége mennyivel teszi értékesebbé mindazt, amit nap nap után a gyárban csinál. Más szó­val: műveltsége mennyi hasznot hajt a kö­zösségnek. Erről nem sokat tud a statisztika. Igaz, szovjet közgazdászok kiszámították: a Szov­jetunió nemzeti jövedelmének körülbelül 30 százalékát tulajdonképpen a dolgozók szak- képzetsége „termeli”, Ebben a számban ter­mészetesen benne van az általános műveltség is: nélküle ugyanis semmiféle szakismeret nem létezhet. Mennyi az ő része abból a bizo­nyos 30 százalékból? Sok vagy kevés? Azaz gazdasági szempontból számottevő-e a haszna vagy sem? A pontos választ ugyan ezúttal sem is­merjük, mégsem kell bizonygatni: a „szakbarr bár” munkás sokkal kevésbé képes gazdasági- lag-társadalmilag hasznossá válni, mint mű­veltebb társa. A munkás ugyanis csak akkor kepes alkotó modon dolgozni, ha nemcsak a munkadarabot és a gépet látja maga előtt, ha­nem arról is fogalmat tud alkoni: miféle szá­lak kapcsolják öt gépével, munkadarabjával együtt a gyár, a vállalat, az egész termelés rendszeréhez, a társadalmi viszonyokhoz, Ebben az értelemben — közgazdasági szó­használattál élve — az irodalom, a zene, a kép­zőművészet is termelőerővé válhat. József At­tila a költő, Bartók a zeneszerző, Derkovits a festő, olyan készségeket olthat az emberbe, amelyek kihatása az élet minden területén mindenkinek javara válik. Gondoljunk példá­ul arra: a tudományos és technikai forrada­lom korában mennyire nélkülözhetetlen az a szellemi felfokozottság, amit a művészet ad. Éneikül a munkás aligha képes a rohamosan változó világgal lépést tartani. Márpedig is­meretei a mai körülmények között 10—15 év alatt hasznavehetetlenné öregszenek. Ennyi időnél tovább ugyanis nem fpg tarig ni a szak­mák többségének „élettartama”. Csakhogy év­tizedenként űj szakmát elsajátítani szinte kép­telenség annak, akiből hiányzik a fogékonyság, a szellemi készenlét a friss ismeretek befoga­dására. M indezek alapján kézenfekvő: űj munkás- típus van kialakulóban. Ez a folyamat, persze csak papíron fest ennyire egy­szerűen. A valóságban korántsem. Egyelőre sokkal többet sejtünk, mintsem tudunk róla. hiszen 1973-ig a magyar szakmunkásképzés­nek nem volt tudományos-pedagógiai gazdája. A többi között épp ez indokolta a Szakoktatási Pedagógiai Intézet létrehozását. így ma már — a Munkaügyi Minisztérium irányításával — tudományos munkatársak sorát foglalkoztatja a szakmunkásnevelés korszerűsítésének ezer­nyi gondja­Aligha véletlen: a legkülqnbfélébb reform- elképzelések egytől egyik az általános művelt­ség emelésének szükségességéhez kapcsolódnak. Közhelynek számit, h°#v enétkü} nem lehet a fokozódó szakmai követelményeknek eleget tenni. Enélkül képtelenség az úgynevezett alapszakmák ismeretanyagának oktatá­sa, s ingataggá válik az a speciális — az Az elmúlt év elején történt, hogy egy Békés megyei község, Medgyesbodzás vezetői elhatározták hazánk felszabadulásának 36. évfordulóját új könyvtár építésével teszik emlékezetessé. Segítséget kértek ehhez a me­gyei tanácstól, illetve a Művelődésügyi Mi­nisztériumtól. A Békés megyeiek tervét a minisztérium felkarolta és kezdeményezésü­ket országos akcióvá fejlesztette a „30 év — 30 könyvtár” pályázat meghirdetésével. Az ilyen, szinte versengés jellegű könyvr tárépítési mozgalom nem újkeletű hazánk­ban. A felszabadulás negyedszázados élvfor­dulójára hirdetett „100 falu — 100 könyvtár” elnevezésű mozgalomban száz könyvtár léte­sült. Két évvel ezelőtt pedig a Petőfi-em- lékév keretében 60 könyvtárat építettek, vagy korszerűsítettek az országban. Az idei, a 30. évforduló és az MSZMP XI. kongresszusa jegyében született könyv­tárépítési vállalkozás céljaiban még az em­lített két akción is túlment: A „100 falu — 100 könyvtár” pályázat — mint neve is jel­zi — csak a községeket ölelte fel; Petőfi- emlék könyv tárak városokban is létesültek Ugyan, de a szakszervezeti könyvtárak ki- vülmaradtak az akción — a mostani, a 30. évfordulóvá! összefüggő felszabadulási em­lékkönyvtár-pályádat viszont falusi, városi és üzemi könyvtárakra egyaránt kiterjed. A „30 év — 30 könyvtár” címmel meg­hirdetett pályázatot á Kulturális Miniszter rium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az Állami Ifjúsági Bizottság tette közzé. A feltételek szerint azok a tanácsok és szak- szervezeti bizottságok, amelyek vállallak, hogy a felszabadulási emlékév során új könvvtárat építenek, vagy a meglévőt az or­szágos követelményeknek megfelejóen kibő­vítik: elnyerhetik a „Felszabadulási emlék- könyvtár” címet. Ezzel egyszeri központi anyagi segítséget is kapnak a könyvtár szín­vonalas kialakításához, állományainak fejlesz­téséhez. A pályázati felhívásnak a vártnál na­gyobb visszhangja támadt: csaknem 100 köz­előbbinél jóval szűkkörübb — tudás is, amely egy-egy szakma sajátja. Ritkán esik róla szó, pedig rendkívül lényeges: a fönt említett alap­tudás tulajdonképpen ez év szeptemberétől kezdve válik a hazai szakoktatás általános jel­lemzőjévé. Az 1975—76-os tanévtől ugyanis egységes lesz a szakmunkásképzés. Valameny- nyi iskolatípusban azonos elvek alapján tör­ténik az oktatás. Erre 1884. azaz a kötelező tanoncoktatást előíró első törvény életbelép­tetése óta nem volt példa. S zinte fölbecsülhetetlen annak a jelentő­sége, hogy az általános műveltség alap­jait megvető, úgynevezett közismereti tárgyakban minden leendő munkásnak azonos tanterv alapján, ugyanannyi tanulmányi idő alatt kell jártasságot szereznie. A magyar nyelvre például összesen 64 óra jut, az iroda­lomra 101, a történelemre 113. A Szakoktatási Pedagógiai Intézet munka­társai az Akadémia tudósaitól kezdve, irodal­márok. nyelvészek, történészek seregétől kér­tek tanácsot, segítséget a tan tervek összeállí­tásához. A többi között figyelembe vették azokat a svájci tapasztalatokat is, amelyeket az iskolából kimaradt, bukott diákokkal vég­zett kísérletek során szereztek. Egyik csoport­jukkal nem a szokásos módon sajátíttatták el a szakmunkássá váláshoz szükséges ismerete­ket, hanem sajátos modon leegyeszerűsített tanterv alapján. A javarészt tizenéves fiatalok csak a leg­szükségesebbeket tanulták meg iskolaszerű kö­rülmények között. Minden mással tapasztala­tok utján ismerkedtek meg, javarészt játékos­ötletes gyakorlati feladatok megoldása során. Még az irodalmi és történelmi ismereteket is igyekeztek lehetőség szerint valamiképpen ösz- szekapcsolni a gyakorlati feladatok során szer­zett tapasztalatokkal. A kísérleti csoport tag­jainak kétharmada beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és semmivel sem lett kevésbé képzett szakmunkássá, mint azok a nem bu­kott diákok, akik iskola végeztével szintén szakmát tanultak, ám a hagyományos módon Ez a kísértet azért volt figyelemreméltó, mert bizonyos fokig nálunk is hasonló a hely­zet. Az általános iskolát befejező diákok közül azokból lesz munkás, akik — elsősorban ta­nulmányi eredményük miatt — népi tanulhat­nak tovább. Elgondolkoztató helyzet. Kpll-e bizonygatni: a mai fiatalok alkotják majd az ezredforduló tájékán annak a modern gépek­kel, automatákkal dolgozó munkásosztálynak a derékhadát, amelynek mai értelemben úgy­szólván műszaki értelmiségi feladatokat l$ell ellátnia. Szakmunkásképzésünk tehát nem nyugodhat bele abba, hogy a ma még gyönge tanulók gyöngék Í6 maradjanak. Meg kell ta­lálni a módját: miként hozhatják be — egye­bek között éppen a munka emberformáló ha­tásának segítségével! — elmaradásukat. M ásrészt a mi társadalmunkban a mun­kásnak korántsem csupán gazdasági ér­téke van. A szociálist^ állam számára a munkás sokkal több, mint értékteremtő erő. Ö mindenekelőtt a nemzet vezető osztályának a tagja. Mind kezemunkájának, majd életta­pasztalatának. világszemléletének társadalmi kisugárzása fölbecsülhetetlen jelentőségű, mert meggyorsíthatja történelmi utunkat, a fejlett szocializmus építését ______________________ V M> SZOT-díjasunk: Ratkó József „...az irodalom szolgálat...” — Megérdemelted? — Nem tudom. Akik eldöntötték, bizto­san mérlegelték munkásságomat. — Miért kaptad? — Azt hiszem azért, amit'eddig csinál­tam, és mert örömmel vállalom a szabolcsi életet. — Talán a költészetedben található mun­kásábrázolásért? — Sosem tudom teljesen szétválasztani, hogy most munkásról, most parasztról írok. A dolgozó emberről szeretnék szólni, ponto­sabban hozzá. Vallom a József Attila megfo­galmazta esztétikát, miszerint teljes világké­pet kell adni, és vállalom azt, amit Veres Pé • terék mondtak: az irodalom szolgálat, azokat kell szolgálni, akik közül valók vagyunk. Azt hiszem a szolgálat mikéntje Szabolcsban más, mint másutt. Nekepi ez a terület — emberé­vel és a tájjal -=■ az az archimédeszi pont, amelyben megkapaszkodva szeretném kimoz­dítani az emberek és a magam tudatát. — Miből és merre? — Azt hiszem, hogy a mi történelmünk­ben visszakisértett valami, az nevezetesen, hogy akik jobbat akartak, munkások, politi­kusok, költők, szabadságharcosok, a munka és a szellem emberei mind korábban meghal­tak, mint amennyi idő kellett volna ahhoz, hogy elvégezzék, amit akartak. Harmadik kö­tetem címe is ezért Törvénytelen halottaim. Hogy miért ezzel kezdem? Mert hiszem, hogy végig kell tekintenünk a magyar történel­met, a kezdetektől, és meg kell érteni: nem volt elég egyszer köztulajdonba venni szel­lemi kincseinket. Minden élőnek és majdan születőnek ezt újra és újra — nem jó kifeje­zés, de nem találok rá most mást — álla­mosítania kell azt, amit értéknek, kincsnek tartunk. Mert csak így, biztos gyökerekbe ka­paszkodva érhetünk el oda, hogy kialakul egy pontos magyarságtudatunk. Nem volt jó a harmincas években adott válasz arra, hogy mi a magyar. Nekünk, hogy kialakuljon az igazi szocialista hazafiság, hogy biztos kapaszko­dónk legyen, ha arról szólunk: internaciona­lizmus, ahhoz olyan helyzetértékelésre van szükségünk, amely nem kizár, mint mondjuk a nacionalizmus vagy kozmopolitizmus, ha­nem befogad. — Hjszed, hogy sikerül? — Minden munka az élet érdekében tör­ténik. A termelő éppúgy, mint a szellemi. A munka optimizmus. Mi mindannyian Déva vára vagyunk, akikbe bele van falazva a múlt, de mindannyian ugyanakkor szülünk, teremtünk, így teljes a folytonosság, ember­ben, történelemben. — Nagy költői felelősséget vállalsz. — Röstellem magam, amikor költőnek neveznek. Nem a költészetért, hapern azért, mert tudom, nem választható el.az attól, amit a mindennapokban teszek. Van a dolognak egy kettőssége: az, ami munkámban az ember­ség fedezete, ‘hogy megmaradt bennem a gyermekotthonban kapott érzékenység a kö­zösség iránt, hogy nem tudók nem tenni, ha kérnek, gyakran gátol a munkában, mert időt kíván, sokszpr napokat. De ha nem tenném, akkor szegényebb lennék, azt hiszem, ember­ségem csak a konkrét cselekvésben nyilvánul­hat meg. Sokszor felkeresnek a könyvtárban, hogy intézzem el azt, segítsek lakásügyben és sorolhatnám. Cselekszem, mert a vers helyet­tem nem cselekszik. De ha nem tennék sem­mit, akkor nem volna, ami megtermékenyíte­ne. Amikor verset írok, mindig szégyellein magam, nem is tűrök magam körül senkit. És csak akkor tudok írni, ha mondandóm mö­gött ott a valóság, az ember, az itt és most olyan aktualitása, ami holnap is igaz. . — Ezt nevezik úgy: közéletiség. — Tágabb, de mégis az. Mert nemcsak panaszügyeket intézek, szívemből vagyok könyvtáros, örömmel készülök mindig az if­júsági olvasótáborokra, ahol gondolkodtatni szeretnék, csinálom az apagyi iskola nyelvi laborjának tervét, szerettem volna egy művé­szeti szakkört a nagy káliói gimnáziumban, e* sajnos nem sikerült. Inkább azt mondanám, hogy folytonos cselekvés, és minden vállalá­sa, ami az ember érdekében van. — Erre épülnek terveid is? — Pontosan. Most egyéves alkotói sza­badságon vagyok. A Móra megbízásából egy regényt írok 12—14 éveseknek Szabolcs, Zemplén tájairól, embereiről, népszokások­ról. Már tíz éve nagy szerelmem Puskin kor­társának, Jersovnak egy 3—4000 soros nép­mese-feldolgozása, amit fordítok. Dolgozom egy kétrészes etikai munkán, ahol nemcsak az általános etikát vizsgálom, hanem a ma­gamét is kontrollálni akarom. Ötödik köte­tem, amely sajnos már regen hever a Nyír­ségi Nyomdában, remélhetően hamarosan megjelenik Félkenyércsillag címmel, gondo­latmenetében követi az előzőeket és arra tö­rekszik, hogy segítsen hozzá jobb önismeret­hez, jelenünk pontosabb megismeréséhez és iszeretetéhez. Van egy drámatervem az első magyar királyról, nagyon foglalkoztatnak néprajz témák, elsősorban azok, amelyek azp. kai a gyökereket tárják fel, amelyekkel egy nép úgy kapaszkodik meg, hogy fenn i» maradjon. Foglalkoztat a bartóki gondolat ér­vényesülése a nyelvben, az arsnymetsfcés, ami az élet minden megnyilvánulásának jel­lemzője. És várom, hogy megszülessen ötödik gyermekünk. .. — Vers, próza, tanulmány, fordítás. Eh­hez energia kell. — Mint minden szolgálathoz. — Most már a József Attila-díj és a SZOT-díj is kötelez. — A dijak nem köteleznek, legfeljebb el­ismernek. Kötelezni csak azok tudnak, akik számára a leírott betűk egymásutánisága nem egyszerűen csak vers, vagy próza, hanem se­gítség a teljesebb emberi élet kialakulásához­Bürget Lajos Boross Géza emlékkiállítása A magyar művészeti élet jelentős sze­mélyisége nyitotta meg május 4-éri a kiállí­tást: Pogány Ö.' Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Nehéz lenne megmon­dani, van-e valaki az országban, aki nála jobban ráérzett volna a négy éve elhunyt művész festészetének értékeire, de hogy ná­la szebb, poétikusabb s a szívben mélyeb­ben rezdülő hangokat még alig ütöttek meg, ^ibban biztosak lehetünk. S azok után nehéz is már beszélni Boross Gézáról, s művésze­téről. Városunkban nagyon sokan ismerték. Szerették és becsülték tanítványai, barátai, tisztelői. Idegenből jött és a hosszú évek alatt, melyeket itt töltött, ahol tulajdonkép­pen a művészete is kialakult, mégsem kötő­dött igazán a városhoz. Talán mert művé­szetének „alföldi” gyökerei másfelé húzták, vagy szélesebb horizontra vágyott? Nem a válasz a fontos, lényeg az, hogy mint főis­kolai növendék Sóstón az első művésztele- pen dolgozott, s hogy életére, művészetére Nyíregyháza mélyen ráütötte pecsétjét. Há­zassága. a sok kedves barát, Rarzó Endre tanácsai, s művészi erejenek hatasa, a helyi pályázatokon való részvétele, mind egy-egy olyan szál, melynek húzása, s ereje volt. Boross Gézának volt már kiállítása Nyíregyházán, nem utólagos bemutatkozás ez a tárlat. Mégis jelentős ez a rendezvénye 3 Jósa András Múzeumnak. A bemutatói/ gn.yag csekély részben a Galena tulajdona, a többsége azonban az utána hátramaradt művek. Egyrészt családi vonatkozású képek: három portré feleségéről, apósának, Kiss Lajosnak, az akkori múzeumigazgatónak a képe, vagy unokahugának. Borbálának bű­bájos arcképe. Olyan témák ezek, amit egy művész legjobban átérez, melyben legöszin- tébb, melyet tulajdonképpen saját magának készít. Másrészt eg. a hagyatéki anyag, nem lehet megindulás nélkül gondolni rá, vala­mi hattyúdal féle. Az utolsó gondolatok, a tervezett nagy munkák álmai egek, dó ame­lyek kicsiben is, az első friss vászonra, vagy papírra való feldobásban is teljesek, zártajc, s telítettek szépséggel. Boross Géza művészete nemes iiagyomá- n.ypk hprdogéja, a Munkácsytól kiinduló al­földi vonal egyik megnyerő képviselője. Sze­reti a földet, a föld népét és magasztos, kul­turált nyelven adja elő közölnivalóját. Er­kölcsi hozzáállása, mesterségbeli tudása a példakép erejével szolgálhat a következő nemzedékeknek még akkor is. ha esetleg nem osztják a festészdtről vallott elveit. Ha pedig a mi helyt festészetünk tudat alatti rétegződését ki lehetne elemezni, abban komponensként Boross Géza művészetének is jelentékeny és jótékony befolyását tudnánk 'megállapítani. A kiállítás rrtájus 25-ig tekinthető meg a múzeumban, utána Hódmezővásárhelyre vándorol. koroknay Gyula 9 „30 év — 30 könyvtár“ ségi-városi tanács és szakszervezeti bizott­ság vállalta a feltételek teljesítését. A pályá­zat elbírálása a közelmúltban megtörtént: A „30 év — 30 könyvtár” mozgalom nagy ered­mény^, hogy az ország 19 megyéjében és Bu­dapesten összesen nyolcvan (61 tanácsi és 19 szakszervezeti) könyvtár kapott támoga­tást a központi alapból. Ha pedig azt te­kintjük, hogy a központi támogatásként szét­osztott 6,5 millió forintnak csaknem az öt­szörösét fordítják a tanácsok és a szakszer­vezeti bizottságok könyvtárak építésére, fej­lesztésére — akkor kézzel foghatóan bizo­nyítható ennek az akciónak a jelentősége. Melyik fontos területeken várható a „Felszabadulási emlékkönyvtár” pályázat ha­tására a könyvtári szolgálat bővülése, javu­lása? Ezt a célt például a munkásság kör­nyezetében (munkahelyén, lakóhelyén, után­pótlási területein) nemcsak a 19 sikeresen pályázó szakszervezeti könyvtár szolgálja, hanem 11 városi lakótelepi könyvtár, továb­bá a közös tanácsú falvak székhely községei­ben létesülő az a 21 könyvtár, amelyeket hivatásos .könyvtárosok vezetnek. Az emlékkönyvtárak egy része olyan he­lyeken létesül, ahol a könyvtár fesz a kör­nyék egyetlen közművelődési intézménye. Ezért jelentős, hogy a pályázati feltételek a közösségi művelődés formáinak — irodalmi, művelődési csoportok, ifjúsági klubok, mű­velődési körök — alakítására és foglalkozta­tására, valamint zenei részlegek, zenei sar­kok szervezésére is buzdították az intézmé­nyek vezetőit. Az utóbbi cél támogatására a Kulturális Alap számottevő külön összeget juttatott zenei szakmai alapjából. Ennek ha­tására 27 könyvtárban zenei részleg, vagy zenei sarok létesül, 32 könyvtár pedig a klubtevékenység megszervezését vállalta. A közösségi művelődés előjelei tehát biz­tatóak. Most már az intézmények fenntar­tóinak — a tanácsoknak, szakszervezeti bi­zottságoknak — további gondoskodásán és figyelmén múlik, hogy a Felszabadulási em lékkönyvtárakban színesebbé, tartalmasabbá váljon a munka.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom