Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-10 / 108. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. május 10. Szülők fóruma: ## Katika „olvas Az olvasás sok élményt ad az embernek: szórakoz­tat, nevel, tanít, ismereteket nyújt. A másfél éves Katika a járókájában üldögél. Édes­apja újságot, édesanyja könyvet olvas. A kicsi jó példát lat. Valami jó lehet az — gondolja —, amit apa és anya csinálnak, olyan békésen hallgatnak. Ő is kezébe veszi szétnyitható képeskönyvét. Nézegeti, bököget a képekre, mondja is, hogy „cica”, „boci”, sőt később meg­állapításokat is tesz: „A kutya ugat, vau, vau...” Mond­ja, mondja mindazt, amit a képről tanult, majd elége­detten hozzáteszi: „Katika olvas!” És ez így igaz. Ö már olvas. Egyelőre még csak a kép mond neki valamit, de alapozódik benne az olvasá­si kedv és az a vágy, hogy egyszer megismerhesse a betűk titkát. Kéri is édesapját, édesanyját, hogy olvas­sák el neki a képek alá nyomtatott szöveget, kedves kis versikéket. Hamar megtanulja és nagy öröm számára, amikor kis ujjacskáját a sorokra bökve mondja a szö­veget, mintha olvasna. • Valahol ebben a korban kezdődik az életre szóló betűszeretet, az olvasási kedv megalapozása. Mint min­denben, úgy ebben is sokat jelent a jó példa. Látnia kell a gyermeknek, hogy a szülei is olvasnak, szeretik és megbecsülik a könyvet. Meg kell tanítanunk arra, hogy ő is vigyázzon a saját kis képeskönyvére. Tudnia kell, hogy az nem házépítésre való, hanem csupán nézege­tésre, lapozásra, „olvasás’-ra. A növekvő, 2—6 éves gyermek nagyon sokszor ké­ri, hogy meséljünk neki. Kevés szülő tud szabadon, „fej­ből” annyi mesét. Olvassunk csak fel szép lassan, ért­hetően a masékönyvből és a gyerek megint csak meg fogja érezni azt, hogy a könyv, az olvasnivaló rejti ma­gában azt a sok szép mesét, történetet, ami gyönyörköd­teti, szórakoztatja. Napról napra erősödik majd benne a vágy, hogy megtanuljon olvasni. A gyermek látja, hogy szülei újságokat, folyóirato­kat olvasnak. Nagyon helyes, ha 3 éves kortól neki is megvan a saját újságja. Sajtónk termékei között meg­találhatók minden korosztálynak a havi, illetve heti­lapjai. A 3—6 éves még csak nézetegeti a Dörmögő Dömö­tör képeit, a mesét fel kell neki olvasni, de az már az ő újságja, neki szól minden sora. Az iskolások már ma­guk betűzik ki a szöveget is — később már jól olvassák — a Kisdobosból, a Pajtásból. Napilapjaink és hetilapjaink legtöbbjében van leg­alább hetente egyszer úgynevezett „gyermekoldal”. Ez is legyen a gyermeké. Érezze, hogy a nagyok újságja ne­ki is szól. A kisebbeknek olvassuk fel a mesét, az isko­lások mák maguk szórakozzanak vele. Az olvasás, az újság, a könyv megszerettetése a szülők, a gyermek környezetének feladata. A többi az­után már megy szinte magától. A leporellójukat a já­rókában élvezettel lapozgató Katikákból lesznek a ké­sőbbi lelkes olvasók, gyermekkönyvtárba járó, könyv­gyűjtő nagyobbacskák, akik többet tudnak osztálytár­saiknál, hiszen a sok olvasástól állandóan tanulnak, jobban fogalmaznak, választékosabban beszélnek, mert az írók, költők szókincséből észrevétlenül bővül kifeje­zési készségük. Dr. Gergely Károlyné Toldalagi Pál: A gyerme A gyermekeknek külön életük van amit felfognak furcsa keverék, ezért forgatják szünet nélkül, egyre kérdéseik kopott kútkerekét; a fényt imádják, tenni, futni, mászni szeretnének, kitolnák messzire kék az alvást, pedig kifáradt a testük. nem tudják, hogy ennek pihennie kell, de a szemük mégis becsukódik és álom nélkül mélyen alszanak A gyermekeknek külön életük van s behatolni hozzájuk nem szabad O Gyerekeknek O Gyerekeknek O Gyerekeknek O Gyerekeknek O A legutóbbi úttörőelnökségi ülésen három napirendi pon­tot tárgyaltak meg. Tájékoz­tató hangzott el az MSZMP KB titkársági határozatából adódó feladatok megvalósítá­sának menetéről, a nevelési értekezletek tapasztalatairól, intézkedési tervet fogadtak el az úttörővezetői értekezletek, valamint a járási, a városi, a megyei úttörővezetői konfe­rencia megrendezésére és Dobos Györgyné, az úttörő- elnökség tagja ismertette az úttörővezetői akadémia mun­káját. Erről az utolsó napirendi pontról számolunk be kissé részletesebben. Kétségtelen, hogy az úttörővezetőik kivá­lasztása, rendszeres képzésük a szövetség egyik legfonto­sabb feladata. A mozgalom jelene és jövője függ a veze­tőktől, ezért nem mindegy, kit választanak meg erre a felelősségteljes munkára. Az elméleti és a gyakorlati órákat központi és megyei előadók tartották az akadé­mia 72 résztvevőjének. Az el­ső év végén 37-en rajvezetö- képző táborban voltak, ahol önállóan végeztek vezetői feladatokat. Sajnos, most a második év végére csak a je­lentkezők fele tudja sikere­sen befejezni az akadémiát és ír szakdolgozatot különbö­ző témákból. Két év során problémát okozott a nem mindig alapos szervezés, ezért gyakori volt a hiányzás, az előadások inkább elméleti jellegűek voltak és nem si­került' megvalósítani a kis­csoportos foglalkozásokat. Ezekre a gondokra a követ­kező években indítandó aka­démiáknál nagyobb figyelmet fognak fordítani. A hiányos­ságok mellett döntőbb a két év gyakorlati haszna. A hall­gatók véleménye szerint se­gítette elméleti felkészülésü­ket, megismerték más csapa­tok munkáját, tapasztalatot több politikai ismeretet sze­reztek. E rövid ismertetés után a pajtások leveleiből ismerte­tünk néhányat: Mike Berta szakköri titkár (a penyigei úttörőcsapat tag­ja) leveléből: „Rajzszakkö­rünk ebben az évben alakult. Tizennyolc tagú, olyan paj­tások, akik szeretnek rajzolni. Hetente tartunk foglalkozáso­kat, amelyeket Csáthy Mik- lósné vezet. Jó ide járni, mert sok szép dolgot készítünk, olyan technikával, amelyet eddig még nem ismertünk. Úttörő­posta Dolgozunk temperával, pasz- tellel, textilragasztással. Is­kolánk a nemzetközi nőnap alkalmából kiállítást rende­zett. Itt bemutattuk az eddig elkészült képeket. Sok érdek­lődő nézte meg kiállításun- Kat, munkáink nagy sikert arattak. A legtöbb képet ki­állításra készítjük. Három szakköri tag munkáját díjaz­ták Az én hazám című kép­zőművészeti pályázaton. A moszkvai „így látom a vilá­got” pályázatra is küldtünk tíz munkát. Természetesen nemcsak versenyekre készí­tünk képeket. Meglepetéskép­pen a tananyaghoz tartozó képeket is rajzoltunk, ame­lyeket odaajándékoztuk az osztályoknak a mesék illuszt­rálására. A nyíregyházi pla­kátkiállításra szolidaritási plakátot, a 30 év fejlődését bemutató képet és a hősökre emlékeztető plakátot rajzol­tunk. Uj feladatunk volt: se­gítettünk a kisdobosok és az óvodások által rendezett anyáknapi ünnepély dekorá­ciójának elkészítésében.” Gyurecskó Mária, a kál mánházi úttörőcsapat úttörő- tanácsának titkára a követ, kezőket írta: „Az áprilisi járási kulturá lis szemlén részt vettek a kál mánházi kisdobosok és úttö­rők is. Pajtásaink nagy si­kert arattak szereplésükkel és szép eredményekkel tértek haza. Nagy Ágnes hegedűszó­lóval arany jelvényt, okleve­let és értékes könyvjutalmat kapott. Kisdobos eiterazene- karunk minden tagja ezüst jelvényt és oklevelet, csapa­tunk szintén ezüst jelvényt kapott.” TÖRD A FE IED1 VÍZSZINTES: 1. Megfejtendő: (nyolcadik négyzetben: RE). 6. Növény. 7. ... a foga, mert lyukas. 8. Kettőzött mássalhangzó. 9. Középen betér! 11, Vász­nat készít. 12. Lajos becene­ve. 14. Eme dolgok. 16. Át- ellenben lgvö. 18. Kettőzve édesség. 20. Megfejtendő (a vízszintes 1. folytatása). 21. Ajándékoz. 22. Becézett női név. 24. ... —zum. 25. Nagy szibériai folyó. 27. Légző­szerv. 28. LZTD. 29. Perzsia. FÜGGŐLEGES: 1. Katalin beceneve. 2. Nitrogén, fluor vegyjele. 3. Szláv feudális rang volt. 4. Kén, jód vegyjelei. 5. ... Tamás, Rákóczi parasztgene­rálisa. 6. Felrepül. 10. Léte­zett. 11. A mondat építőkö­ve. 13. AUK. 14. Hullj. 15. Megfejtendő (a vízszintes 20. folytatása). 17. .. .-lom. 19, Babonáz. 21. Híres Verdi- opera. 23. Kézzel jelez. 24. összevisszaság, felfordulás. 26. Ajándékoz. 27. Személyes névmás, de Morse-jel is. Megfejtendő: Móra Ferenc egyik kedvelt kisregényének címe: vízszin­tes 1., 20., függőleges 15. Múlt heti megfejtés: KÖRTVÉLYES — SOM­LÓ — DOBOGÓKŐ — KAB- HEGY. Könyvjutalom: Nagy Irép Kisvárda, Tóth József Nyír­bogát, Simon László Csen- ger, Napközi otthon Kántor- jánosi, Balogh Katalin Nagy- ar és Vincze Sándor Nyír­egyháza. Tavaszi játékok Ahogy a nappalok hosszab­bodnak, s a levegő meleg­szik, úgy egyre több időt töl. tünk a szabadban. A téli tes- pedés után szinte kívánjuk a mozgást. De nem mindegy ám, hogy milyen az a moz­gás. A céltalan futkározás, a csatangolás helyett olyan já­tékokat érdemes játszani, amelyek egészségesen moz­gatják meg az izmokat, fel­üdítve ezzel az egész szerve­zetet. Ilyen játék a mostaná­ban igen kedvéit tollaslabda. Kis területen játszható, köny- nyed, gyors mozgást igényel és szinte nem lehet belefá­radni. Természetesen vannak a tollaslabdánál olcsóbb játé­kok is. öregapáink igen ér­tettek ezekhez, de manapság már sok feledésbe merült kö­zülük. Néhányat érdemes volna feleleveníteni. A farbamétát többen játsz­hat ják. Két vonalat húzunk egymástól öt méter távol­ságban. Az egyik vonalra áll a dobó, akit kiszámolással jelölünk ki, a másikon he­lyezkednek el a többiek. A dobó megkapja a labdát, a másik vonalhoz fut és onnan igyekszik a menekülők közül valakit eltalálni. Akit eltalál, az lesz az új dobó. A lyukba gurítós játékot hatan-heten játszhatjuk. Egy­mástól másfél méterre annyi gödröcskét, illetve lyukat Volt egyszer egy szegényasz- szony, meg annak egy éhen­kórász élete párja. Egyebük se, csak egy baltájuk, amely _ lyel az éhenkórász szegény­ember a fát vágta. No, volt egy fűrészük is, amelyről nincs sok mondani valóm, úgyis tudjátok, hogy mire való. Meg még három vesze­kedő, örökösen harsogó-vijjo- gó fiúgyerekük is volt nekik, akik nem nyughattak a bő­rükben, örökösen handaban- dáztak, örökösen tépték, mar­ták egymást, mint a vesze­kedő, marakodó kányaköly- kök. Mondta is az apjuk: — Utálatos, handabandázó, kányakölykök. Inkább egy szép kis lánygyereket dobott volna le az udvarunkra- va­lamelyik rózsás felhőgubanc. No, ritkán teljesedik vala­kinek úgy a gondolata, mint ahogy akkor a szegényem­beré, mert egyszercsak egy szép kicsi lány feküdt hófe­hér pólyában az udvar köze. pén. Szeme csillogó, mint a karbunkulus, szája piros, mint az érett cseresznye, az álián meg gyönyörű arany csillag ékesedett. A szegényember azonnal bölcsőt eszkábált, a három ádáz kölyök pedig a bölcsőt ringatta, a bölcsőt tépte ki egymás malátából. Addig lök­A kányatestvérek dösték egymást, addig rángat­ták a bölcsőt, hogy a kis leánygyerek, az a cseppentett virágbimbó, kifordult éktelen sivalkodással a bölcsőből. No, haragra gerjedt a kölykök apja. Ostort raga­dott és úgy kergette ki a há­rom vijjogó kölyköt az apjuk az udvarról. — Hiss kányamadarak, hiss! Nagy csiricsáré lármával rebbentek bele a kavargó szélű levegőbe a kányafiak, mert kányamadarakká váltak a legényfiúk mind, egytől- egyig. — Jaj, mit tettél, te apjuk, mit tettél, — sopánkodott a fiúk anyja. Nem lesznek már énnekem aranyos fiacskáim. Jaj, te apjuk, te apjuk, brü- hühühühü. S csak sírt, csak rítt a sze. gény jó asszony, siratta a fi­ait és vigasztalhatatlan volt. Csináltatott a fazekassal há­rom agyagfazekat, s azokba sírta bele égő könnyeit. Ahogy a kislány nőtt, nőtt, növekedett, a szomszédok el­mondták neki, hogy van bi­zony neki három kányafiú testvére is. De az apja is öregedett már, jól jött volna neki, ha a legényfiai, akiket elűzött a háztól, segítségére lettek volna. — Édes egy anyám, — mondta az édesanyjának, — ha így, akkor így, ha meg úgy, akkor úgy, elmegyek bíz én és hazacsalogatom három legényfiú testvéremet. — Jó, —. bólogatott égő szomorúsággal az asszony. — De várj, kisütök egy szakaj­tókosárra való tepertős po­gácsát, mert azt nagyon sze­retik a fiacskáim. Legalább te is eszel az úton, ha meg­éhezel. No, azt még megvárta a le. ány. S dehogy is evett volna abból a pogácsából. Hadd maradjon meg mind egy szemig a fiútestvéreinek. Éhes nem volt, mert talált szamó­cát meg szedret eleget, s a szeretet is fűtötte és jóllakat, ta. Három nap múlva elérke­zett egy kis kunyhóhoz, amelyben a vén kecebóca ólomkezű öregasszony élde­gélt magányosan, árván, mint egy széltől elsodort falevél. — Hát te merre? — kér­dezte tőle a vénséges vén asz- szony. Elmondta akkor a leányka, hogy mi járatban van. — Jotjb, ha el se indulsz, mert térdig kell lejárni a lá­badat, míg odaérsz. — Hát akkor térdig járom le a lábomat — vont vállat a leányzó. Ezzel az okos leány meg­indult, s előbb bokáig járta le a lábát, de akkor még csak az ezüst hegyekhez ért. Aztán sok-sok idő múlva le­járta a lány a lábát a térde kalácsáig. De akkor már alig bírt vánszorogni. S akkor megpillantotta a gyönyörű rubint hegyeket, amelyeknek egyik barlangjában élt a há­rom vijjogó kányamadár. Ak­kor éppen a legkisebb volt odahaza, az sütött, főzött, amíg a többi vadászni járt. Finom nyúlpörkölt sistergett a lábasban. A kányamadár azonnal megismerte a testvérét, mert az állán ott világított a csil­lag. — Ugye a testvérünk vagy? — kérdezte a leánytól. — Igen, az vagyok és azért jöttem, hogy jöjjetek haza. Édesanyánk három korsót sírt tele a könnyeivel. Szó szót követett, s közben hazajött a másik két idő­sebb testvér. Megvacsoráz­tak, a nyúlpecsenyébői még csak egy csontocska se ma­radt. Másnap indultak haza­felé. A legkisebb kányamadár a lánykát vette a vállára a két szárnya közé, mert ez a le. ányka á térdig lejárt lábával járni nem tudott. A másik két madár hatalmas zsákokat tömött meg rubintokkal. Vit. tek annyit, amennyit elbir- tak. Volt otthon öröm. Az édes­anyjuk a három korsóból a könnyeket ráöntötte a három kányafiúra, s azök azonnal szép deli legényekké váltak. Amíg a leányka odajárt, az édesanyja egy negyedik kor­sót is telesírt könnyekkel. Ezeket a könnyeket a leány lába csonkjára öntötte, s azon­nal kinőtt a leányka lába is. Amit mondtam, nem bo­londság, nem ettem én bolond gombát, kincsekkel volt tele sok zsák, esőstől volt ott a boldogság, s örömökből nyíl­tak rózsák. Franciából átdolgozta: Ölbey Irén ásunk, ahányan vagyunk. A lyuk olyan mély legyen, hogy a kislabda jól beleférjen. Ez­után mindenki odaáll a saját gödréhez. Az első pajtás 7 méterre előre megy, és onnan próbálja a labdát valamelyik lyukba begurítani. Három­szor kísérletezhet. Ha nem talál bele egyik lyukba sem, akkor gödrét betemeti és ki­áll a játékból. Ha valamelyik lyukban bennmarad a labda, akkor annak a lyuknak a gazdája kirtelen kikapja, és igyekszik valamelyik társát eltalálni vele. Akit három­szor eltaláltak, az kiáll a já­tékból és betemeti a gödrét. Az a játékos győz. akinek nyitott marad a labdafészke. A héjazás párbeszédes já­ték. A játékosok számolással kivláasztanak egy héját és egy anyát, a többiek a csir­kék. A héja hat-nyolc mé­terre, szemben áll az anya mögött felsorakozott oszlop, pal. Leguggol és egy fada. rabbal jelképes gödröt ka­par. Ekkor az anya megkér­dezi: — Mit csinálsz héja? — Gödröt ások! — Minek a gödör? — Tüzet rakni. — Minek a tűz? — Csirkét kopasztani. — Kiéből? — Tiédből! — Anya vagyok, nem ha­gyom! — Héja vagyok,, elkapom! Amikor ezt mondja felug­rik, és igyekszik a sorból va­lakit elragadni. Az anya széttárt karokkal védi csibé­it, akik mindig mögé állnak. Az anya lehetőleg maradjon mindig szemben a héjával, hogy ne érje el a sor végét. Ha a héjának sikerül valakit elkapnia, az lesz a héja, aki a sort elengedi, az pedig a héja zsákmánya. Úgy is lehet játszani, hogy a héja azösz- szes csibét elrabolja, s csak akkor cserélnek. Ha sok régi, — ma is érdé kés — játékot akartok ta­nulni, akkor szerezzétek meg Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye című könyvét, biztosan megtalál­játok a könyvtárban. Szathmári Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom