Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-28 / 123. szám
xxxii. Évfolyam, 123. szám ARA: 80 FILLÉR 1975. május 28, szerda Választási naivoyölések Maróthy László Szolnokon, Gyenes András Csepelen, Győri Imre Zalaegerszegen, Péter János Szekszárdon beszélt a választókhoz Bafcsy-Zsilinszky-szobrot avattak Tarpán Az eseményen részt vett Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnöke Tisztelgés Bajcsy-Zsilinszfcy Endre szobra előtt Május Mohó virágzást, buja növekedést, felgyorsult vegetációt hozott az idei május. A rozs két hét alatt méternyit nőtt és a karcsú kékeszöld száron már magot növelve hajladoznak az arasznyi kalászok. Követte a rozsot — szinte versenyezve vele — az ősziárpa és a búza. A lucerna és a széna kaszálását május közepén elkezdték, két héttel korábban, mint máskor. Láttam már cukorrépát, mely eltakarja a földjét, burgonyát, mely virágzik, és napraforgót, melyet másodszor kapálnak. Mohó volt az idei május. Csak volt, mert mihamar vége. És nyár volt, nem is csak május. Forró, mint június vége, vagy a kalászt érlelő július eleje. De ez a mohóság nem ártott A természet sietsége, a vegetáció felgyorsult üteme diktálta a munka tempóját is. Márciustól mostanáig mezőgazdaságunk pótolt mindent, amit az elmúlt őszön nem tudott elvégezni. Pótolta a szántást, a műtrágyázást és a vegyszerezést. Sohasem volt annyi vegysze- rezeti terület megyénkben, mint most, amire nagy szükség is van, hiszen — elsősorban Szalmáiban és Beregben — a kapasok területe az idén sokkal nagyobb, mmt bármikor volt. Szatmárban és Beregben a búza helyett is elsősorban kapásokat kellett vetni. Minden tsz-ben ezt mondják: az idei tavaszon, hogy behozhassuk az ősz és a tél okozta lemaradást, legalább kétszer annyi munkát kellett elvégezni, mint máskor. A legtöbb helyen éjjel-nappal dolgoztak a gépek, és az emberek is virradattól napnyugtáig. Ez a sok munka meglátszik majd az idei költségeken — ezt is tudják, erre is számítanak a termelőszövetkezetek —, mert az elmúlt évre tervezett, de az időjárás miatt el nem végzett munkák költségei az idei esztendő gazdálkodását terhelik. Ezért — bár örvendeztetően szép most a határ mindenütt megyénkben — a gazdálkodás végeredményeitől nem várnak any- nyi tiszta hasznot, amennyi a sok és jól végzett munka után logikus lehetne. A neheze ezután következik. A növényápolás, az aratás, a nyári és őszi betakarítás. Ha azonban a szorgalom és a szervezettség olyan lesz, m:nt az idei tavaszon volt — aligha ma- ■•ad el az eredmény. Talán az időjárás se szökken ismét a szélsőségek- be. De van tanulság is épper az elmúlt év és az idei tavasz adta ezt. A tanulság: legnagyobl tartalékaink, legnagyobl lehetőségeink saját szorgalmunkban és képessé günkben találhatók Ezek kihasználásával a~ ;dőjárást is lehet egyensúlyozni. Szendrei József A Hazafias Népfront kedden választási nagygyűlést rendezett Szolnokon, a me. gyei tanács dísztermében. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt dr. 1 Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Bartha László, a megyei pártbizottság titkára és Kállai Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke május 27-én, kedden kétnapos látogatásra Szabolcs. Szatmár megyébe érkezett, A vendég a nap folyamán részt vett Tarpán, * magyar nemzeti ellenállás kiemelkedő mártírjának, Bajcsy-Zsilinsz- ky Endrének szoboravató ün. népségén. Ezt követően VásáA Tisza menti Tsz-ek Területi Szövetsége társadalmi önkormányzati bizottsága május 27-én többek között a tiszaberceli Bessenyei Termelőszövetkezet, valamint az önkormányzati bizottság kenyér- és gabonabetakarítási versenyfelhívását tárgyalta. A tiszaberceli Bessenyei Termelőszövetkezet a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny második szakaszaként kidolgozta ez évi munkaverseny-vállalását, és versenyre hívja ki a szövetséghez tartozó valamennyi termelőszövetkezetet. A ti- szaberceliek többek között vállalták, hogy az 1973—74- évi átlaghoz viszonyítva termelési értéküket 10 százalékkal növelik. A bruttó jövedelmet 5 százalékkal, * a növénytermesztés és állatteA megye üzemeiben, vállalatainál, intézményeinél folynak a szakszervezeti választások. A szakszervezetek alapszabálya értelmében az üzemen, hivatalon kívüli szakszervezeti munka végzésére koordinálására, a szervezett dolgozók (a szórványtagság, ügyeinek helyben történő in tézésére városokban, nagy községekben június 1 és jú1 us 10. kozott újjá kell vádr. Hegedüs Bajos, a megyei tanács elnöke. A nagygyűlés több, mini nyoloszáz résztvevőjét kö- szöntő ünnepi műsora után dr. Bene Zoltán, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke mondott megnyitót, majd dr. Maróthy László emelkedett szólásra. rosnaményt kereste fél, ahol megyei és járása vezetők jelenlétében találkozott a Hazafias Népfront elnökségének tagjaival. Kállai Gyula ma Nyíregy. liázán, a Hazafias Népfront klubjában találkozik a 'megyei népfrontelnökség tagjaival, ahol tájékoztatják a népfrontmunka időszerű kérdéseiről, majd Nyírbátort ke. resi fel, ahol a városfejlesztés kérdéseivel ismerkedik. nvésztés árbevételét 10 százalékkal növelik. A versenyvállalás 15 pontja egységesen tartalmazza -a hatékonyabb gazdálkodást. A területi szövetség társadalmi és önkormányzati bizottsága utal a betakarítási verseny hagyományaira, kimondja, hogy a verseny célja most is a kenyér- és takarmánygabona gyors, jó minőségű betakarítása. A versenybe négy kategóriában valamennyi kombájnos benevezhet. A kombájnosok egyéni versenye mellett első alkalommal a betakarításban részt vevő komplex brigádok munkáját" is értékelik és a három legjobbat jutalmazzák. A betakarítási versenybe június 20-ig nevezhetnek a termelőszövetkezetek. lasztani a szakmaközi szak- szervezeteket és azok vezetőségeit is. Néhány községben új szakmaközi szervezetet keli létrehozni. A szakmaközi szervezetek feladata, hogy az S2MT irányításával szervezze és irányítsa az üzemen, intézményen kívüli szakszervezet1 munkát. A SZOT elnökségének a határozata alapján megyénkben 34 nagyközségi és három vá1945. május 27-én — éppen tegnap volt 30 esztendeje — a német fasizmus elleni magyar nemzeti ellenállás egyik kiemelkedő mártírjának. Bajcsy-ZsiUnszky Endrének földi maradványait Budapesten, a Parlament épülete előtt ravatalozták fel. Bajcsy-Zsi- linszky Endre végakaratának megfelelően hamvait még azon a napon Tarpára szállították és ott temették el. A magyar nemzeti ellenállás e kiemelkedő harcosa hosszú ideig Tarpa és a Bereg ellenzéki országgyűlési képviselője volt az úri Magyarország parlamentjében. Olyan magyar hazafi volt, aki az ellenforradalmi ideológiától jutott el a kommunistákhoz, s vállalta velük’ együtt a Magyar Front által szervezett felkelést és annak vezetését. A 30 .évvel, ezel őtti tarpa: temetés évfordulóján avatták kedden Tarpán Bajcsy.Zsilinszky Endre mellszobrát. Az ünnepség és a szobor felállításának kezdeményezője Tárná nagyközség tanácsa és a tarpa-gulács-tivad ári Esze Tamás Termelőszövetkezet volt, s az ünnepség megszervezésére már az elmúlt évben megyei Bajcsy-Zsilinszky Endre-emlékbizottság ala. kult. A tarpai művelődési hé’ parkjában felállított mellszobrot Papachristos Andreas. görög származású művész készítette. A, szobotavatő ünnepséget — amelyen részt vett Tarpa és a Bereg számos községének lakója — Faggyas Jenő. a Bajcsy-Zsilinszky Endre-em- lékbizott.ság elnöke nyitotta meg. Köszöntötte az ünnepség résztvevőit, közöttük Kállai Gyulát, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagját, a Haza. fias Népfront Országos Tanákell újjáválasztani, illetve létrehozni. Ezeken a helyeken a szakmaközi szervezetek vezető testületéit taggyűlésen (küldöttértekezleten), ötéves időtartamra nyílt szavazással választják. Az olyan szakmaközi szervezetekben, ahol ezt az egy munkahelyen dolgozók létszáma indokolja, szakszervezeti csoportot vagy csopor tokát lehet létrehozni. Itt a tagok bizalmit választ» .-ak. csának elnökét, dr. Tar Imrét, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának első titkárát, Gulyás Emilné dr.-t, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkárát és Svisák Andrást, a vásárosna- ményi járási pártbizottság első titkárát Ezt követően Gyúró Imre, a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács elnökhelyettese mondott szoboravató ünnepi beszédet A többi között méltat ta Bajcsy-Zsilinszky Endre életét, a német fasizmus elleni hazafias harcát Elmondta- Bajcsy-ZsiUnszky Endre nehéz utat járt be. amíg eljutott a kommunistáikkal, a haladó, baloldali erőkkel való szövetség, összefogás gondolatáig és a tettekig Hangsúlyozta, hogy bár Bajcsy-Zsi- linszky Endre nem volt kommunista, a végső helyzetben a halált is vállalta hazájáért, s a kommunisták, a szocializmus ügyéért is küzdött Népünk ezért is vallja kiemelkedő fiának Bajcsy-Zsiiinsz- ky Endrét Mint az ünnepi szónok említette: Bajcsy-ZsiUnszky Endre hosszú ideig volt az úri rend ellenzékének számi- tó Bereg és Tarpa országgyűlési képviselője. A tarpai és a beregi emberek érdekében többször emelte fel szavát a Parlament padsoraiban- Baj. esy-Zsilinszíky Endre vdS Horthy parlamentjében a-s egyedüli képviselő, aki tilta- kozni merészelt az úri Mas- gyarország szégyenteljes belépése ellen a szovjetellenes háborúba. Bajcsy-Zsilinszky Endre nem volt következetes forradalmár, de szerette néú pét, hazáját, s különösen éle» tének utolsó éveiben küzdött halált megvető bátorsággal hazánk szabadságáért, függetlenségéért A nemzeti ellenállás — amelynek felszabadulásunk 30. évfordulóján különösen megtisztelő kötelességünk kegyelettel adózni —• nagy hazafit veszített el Bajcsy-Zsilinszky EndrébenGyúró Imre a tovább iákban arra emlékeztette a részii vevőket, hogy Tarpa nevéhez a magyar szabadság két hőséé nek sorsa is fűződik Az egyik a Rákőczi-szabadsághare kor ruc brigadérosáé, Esze Tamil sé, aki itt született. A másik a németéllenes szabadságharc bőséé, Bajcsy-Zsilinszky^ akit itt temettek él. A községben felállított két szobai Is bizonysága annak, hogy as utókor méltóan emlékezik nemzeti szabadsághőseire. A beszéd elhangzása utált Gyúró Imre leleplezte a mellszobrot, majd kórus adott műsort, s a szobor talapzatán elhelyezték a résztvevők * kegyelet koszorúit. Gyűrő Imre avatóbeszédét mondja. (H. J) (Folytatás a 2. oldalon) Kállai Gyula látogatása megyénkben Betakarítási versenyt szerveznek a tsz-ekben Júrrus 1 — jóHuts lO tjjfáváfaszfiék a szakmaközi bizottságokat rosi szakmaközi szervezete!