Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-24 / 120. szám

I 10 KÉLET-MAGY ARORSZÄQ 1975. májoe St KIJEV, LENINGRAD, MOSZKVA. A megyéből 210 fővel békevonat indult má­jus 24-én a Szovjetunióba. Az utasok közül harmincketten a Tisza menti tsz-szövetség taggazdaságaiból valók, s a 8 napos utazás útvonala: Kijev —Leningrád és Moszkva. A Duna Művész­együttes megyénkben A Belügyminisztérium Du­na Művészegyüttese vendég- szereplésre Szabolcs-Szatmár megyébe látogat. Május 27-én a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházba# a munkás­őrök tiszteletére adnak mű­sort. május 29-én pedig a tarpai művelődési házban lépnek fel. Az együttes má­jus-28-án a Szovjetunió Kár- pátontúli területére látogat el? ahol a szovjet határőrség megalakulásának 57. évfor­dulója alkalmából Munká­cson, az opera- és balett­színházban »adnak ünnepi műsort. A MEGYEI GYERMEK­NAPOK záró aktusára kerül sor május 24-én, szombaton, tíz órakor Nyíregyházán, a Gyermek- és Ifjúságvédő In­tézetben. Ez alkalommal ju­talmazzák meg a társadalmi pártfogókat és kiváló nevelő­szülőket. NYUGDÍJASÁN IS egyre több szakember tevékenyke­dik a lakossági szolgáltatás­ban a megyében. Jelenlég több mint százan — állam: vállalattól, vagy kisiparos­ként nyugdíjba ment szak­ember — gyakorolja rend­szeresen a kisipar különböző ágazatát Szakszervezeti kü ldöttértekezlet A Szabolcs-Szatmár me­gyei Helyiipari és Város­gazdálkodási Dolgozók Szak­szervezete május 23-án Nyíregyházán, a fegyveres erők klubjában megtartotta küldöttértekezletét. Az elnök­ségi beszámolót a küldöttek hozzászólásai egészítették ki. A közel' száz küldött ezt kö. vetően megválasztotta a megyei bizottságot, amely­nek titkára ismét Szepesi Emil lett. A helyiipariakat a . szakszervezeti kongresszu­son tíz, az SZMT-kongresz- szuson pedig tizenkét küldött képviseld. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerke'sztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: ie-093. 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 72 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47. Kiadj á a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10—150. Pf.: 25. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál. a kézbesítők­nél, a posta hírlapüzletek­ben és a Posta Központi Hírlap irodánál (KHl Budapest. V.. József nádoi tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a KHl 215—68 Ibii •üénzforgalmi jelzőszámra ^«fizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratodat, nem őrzünk ueg és nem adunk vissza Felvilágosítás hirdetés igyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI nyomda Nyíregyháza, •. fózsa György u. 5. v.: Holéczi István PROGRAM „Játék és muzsika tíz percben” címmel zenei vetélkedőt sugárzott a rádió szerdán Nyíregyházáról, a Szabolcs-szálló presszójából. Képünkön: Zsoldos Péter játékvezető; Danes Beáta és Aranyos Margit, a játék részvevői. (Gaál Béla felv.) A lottó e heti nyerőszámai! 6, 34, 36, 67, 89 Szoboszlóró) Nyíregyházá­ra. A Hajdú-Bihar megyei SZMT oktatási tanácsa má­jus 23-án Nyíregyházán tar­totta meg soron következő ülését. A délelőtt tíz órakor kezdődött ülésen jelentés hangzott el a hajdúszobosz- lói oktatási központr-fnunká- járói,-majd ismertették a.jö­vő évi oktatási tervjavaslato­kat. VÉRADÓN APÓK AZ ÜZE­MEKBEN. Május 20-án a nyírbátori növényoiajgyár- ban rendezett a Vöröskereszt önkéntes véradónapot. A té­rítésmentes véradásra 130- an jelentkeztek. Szerdán a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat nyíregyházi üzemé­ben mintegy százan adtak életet mentő vért, mig pén­teken Nyíregyházán, a TI- TÁSZ-nál került sor vér­adásra. ahol száztíz dolgozó — elsőként a szocialista brigádok tagjai — jelentke­zett. A GYERMEKNAP AL­KALMÁBÓL a nyíregyházi XI. körzeti Hazafias Nép­front és Vöröskereszt szer­vezetei május 22-éiV, a Vécsey közi 12-es számú általános iskola 60 tanulóját és neve­lőit — jó társadalmi munká­jukért — kedves műsor ke­retében fogadta és megven­dégelte. Lapzártakor érkezett.» Nyíregyháza: ...A megyei1 művelődési közpoht fiatal utazók klubja — több, mint ötvenen — kel útra vasár­nap réggel, hogy egy egész­napos megyejáráson vegyen részt. Útközben a megye iro­dalmi, történelmi és kulturá­lis nevezetességeivel ismer­kednek... Vásárosnamény: ...A nagy érdeklődésre való fékin tettel, meghosszabbították a műve­lődési házban megrendezett. Mezey ’ Tamás iparművész fafaragó. Bellovics Jenő tex- ‘iltervezc és Schmidt Sán­dor fafaragó kiállítását. Az eredeti terv szerint már be­zárt kiállítás május 28-ig tart nyitva... Dombrád: ...Befejeződött május 23-án, pénteken az úttörő-mezőgazdászok járá­si szintű versenye, amelyet a község-általános iskolájában rendeztek meg... ÓVODAI DEKORÁCIÓK és szemléltető eszközök kiál­lítása nyílik Kisvárdán má­jus 26-án, hétfőn, a tanács járási hivatalának kistermé­ben. A naponta 8 órától 15 óráig megtekinthető kiállítás május 31-ig lesz nyitva. Az óvodai ábrázoló eszközök ' a munkaközösséghez tartozó óvónők munkái. KÓRUSTALÁLKOZÓ. A II. megyei középiskolás kó­rustalálkozót május 24-én és 25-én rendezik meg Vásá- rosnaményban. A művelődési központban ez alkalommal tíz kórus lép fel. hatszáz di­ák részvételével. Áttérnek áz előregyártott talpszél kezetek készítésére a nyírbátori Auróra Cipőipa­ri Vállalatnál. A műveletet automata gép végzi majd, amelynek a kezelését két se­gédmunkás is el tudja látni. Ezt jelenleg nyolc szakem­ber végzi. A termelékenysé­get nagyban növelő gép üzembe helyezésére az év második felében sor kerül. A Kossuth Lajos Szakkö­zépiskola értesíti az 1975/76. tanévre felvett I. osztályos tanulóit, hogy június 30-tól július ).9-ig orosz—matema­tika előkészítő tanfolyamot tartunk. A részvételi díj: 150,— Ft kollégiumi teljes el­látással. Kérjük az érdeklő­dőket, hogy írásban jelentsék május 28-ig iskolánk • címére részvételi kérelmüket. Igaz­gatóság. (684) NYÍREGYHÁZÁN az evan­gélikus templomban • június 2-án, hétfőn este 7 órakor ORGONAFÉLÓRA lesz. (34613) MÁRIÁSI IVÁ N FESTŐ­MŰVÉSZ kiállításának ün­nepélyes megnyitására ke­rült sor május 22-én délután, a Képcsarnok Vállalat rende­zésében Nyíregyházán a Benczúr Gyula-teremben. A kiállításit Király Zoltán, a tanárképző főiskola docense nyitotta meg. A Dózsa György utca 3. szám alatt .megnyílt kiállítás június 5-ig hétköznap 9 óra 30 perctol 18 óráig, szombaton 9-től 14 óráig tekinthető meg. / Szón okképzés. Befejező­dött Kisvárdán a járási szin­tű szónokképző tanfolyam. A május 21-én, szerdán zárult tanfolyam hallgatói két hó­napon át sajátították el a szónoklás művészetét, s ösz- szesen 21-en szereztek igazo­lást a társadalmi eseménye­ken való aktív közreműkö­désre. Jelentkezés a közgazdasági szakközépiskola pénzügyi ágazat esti és levelező tago­zatra! Esti és levelező tago­zatra 4 éves középiskolai képzésre jelentkezhet az, aki 17. életévét betöltötte, két­éves szakmai jellegű munka- viszonya van és munkahelye javasolja. Gyors- és gépíró iskolai végzettség beszámít a kétéves gyakorlati időbe. Es­ti tagozatra a helyben lakók, levelező tagozatra a vidé­kiek jelentkezését fogadjuk el. Az általános iskola 8. osz­tályáról szóló bizonyítványt a jelentkezési laphoz csatol­ni kell. Érettségizettek két­éves kiegészítő levelező rend­szerű tagozatra jelentkezhet­nek, ha kétéves munkaviszo­nyuk van és munkahelyük szükségesnek tartja az iskola elvégzését. Érettségi bizonyít­ványt a jelentkezési laphoz csatolni kell. Jelentkezési lap az iskolában. Nyíregyháza. Városmajor út 4. szám alatt I. emelet 111. szobában be­szerezhető, melynek leadási határideje június 15 zatvezető. Tago­(685) vízisí m (Ferter János rajza) »75. májas 24, zzombs* ESZTER NAPJA A Nap kél 3 óra 58 perckor, nyugszik 19 óra 24 perckor. A Hold kél 18 óra 48 perckor, nyugszik 3 óra 13 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1900. május 24-én született Eduardo de Filippo olasz író, színész és filmrendező. Ismert nápolyi színészcsalád gyermekeként két testvérével együtt színi pályára lépett. Hár­muk közijil Eduardo bizonyult a legsokoldalúbb, a legszínesebb egyéniségnek. Tanulmányai el­végzése után különböző társula­toknál szerepelt, majd 1931-ben megalakította önálló együttesét, amellyel 1963-ban hazánkban is járt. Ez sajátos népszínház; da­rabjait többnyire maga írja és a főszerepeket is a legutóbbi időkig maga alakította. Témái, figurái az egyszerű emberek, a kispolgárság világából valók, akiknek problémáit, mindenna­pos ügyes-bajos dolgait jellegze­tes délolasz temperamentummal ábrázolja. Műfaja tulajdonkép­pen a melodráma, a szatíra és a bohózat sajátos keveréke. Szín­műveit szerte a világon, ígv ná­lunk is gyakran műsorra tűzik. (Az én családom, Filumena há­zassága, Vannak még kísértetek, stb.). Ismert filmrendező is; e mun­kásságát 1939 óta folytatja rend­szeresen. A saját produkciójá­ban készült alkotásoknak rend­szerint írója, rendezője, fősze­replője egy személyben,. A tár­sadalmat többnyire kritikusan ábrázolja. Felhős, esős idő Várható időjárás ma estig: dél­keleten is megnövekvő felhőzet, többfelé újabb esővel, főképp a déli és a keleti megyékben zi­vatarral. A mérsékelt, időnként élénk, főképp a Dunántúlon né­hány helyen erős szél az ország délkeleti felén is fokozatosan északira fordul. A nappali föl­melegedés délkeleten is gyen­gül. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet: általában 13— 28 fok között, délkeleten még 20 fok körüL Kossuth rádió 8,25: Lányok, asszonyok. — 8,45: Népdalok. — 9,17: Aktuá­lis gazdasági helyzet. — 9,27: Szvjatbszlav Richter zongorázik. — 10,87: Rádiószínház: Béka­vadász. Csák Gyula rádiójáté- ka. — 11,28: Orosz Júlia és Palló Imre énekel. — 12.20: Ze­nei anyanyelvűnk. — 12,30: Ma­gyarán szólva... — 12.45: Me­lódiakoktél. — 14,00: Még egy kevertet! — 14.10: Házy Erzsé­bet. operettdalokat énekel. — 14,25: Uj Zenei Uj^ág. — 15,05: Kis magyar néprajz. — 15.10: Lemezmúzeum. — 15.28: Népsze­rű énekesek és együttesek fel­vételeiből. — 16,00: 168 óra... — 17,30: Derűre Is derű. Körbe- körbe. Isaac Asimov amerikai író elbeszélése rádióra alkal­mazva. (Ism.) — 18,00—18.50: n. félidő. Közvetítés a Csepel— FTC és a Rába ETO—U. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 18,50: Két filmdal. — 19,25: A habanera nyomában... — 20.12: Rádiószínház: Kaesasült dél­előtt tízkor. Vészi Endre hang­játéka. — 21,04: Színes népi muzsika. — 22,25: A beat, ked­velőinek. — 2.3.10: Bach-művek. — 0,10: Melódiakoktél. Petőfi rádió 8,05: Operarészletek. — 9,03:, Fúyósátiratok. — 9,15: Budai kaland. Részletek Vincze Ottó —Romhányi József daljátéká- ból. — 9,45: Válaszolunk haliga- tóinknak. — 10,09: Ezeregv dél- előtt. — 12,00: Schubert: ‘c-dúr vonosötös. — 12,50: „Jelképek Idején át...” _ 13,03:—13.30: a BNV-u. Helyszíni köz- Vetli?L ~ 13.30: Kórusmuzsika. — 14.00: Napraforgó. — 15,00: Orvosok a mikrofon előtt. ~ .15,05: Radnai Györgv nótákat énekel, Arpássy Sán- dór cimbalmozik. — 15,27: Szer- kesztőségi beszélgetés a Falu­rádióban. - 16,05: Az éló nép­dal. (ism.) — 16.15: A természet megzavart egyensúlya. — 16 30 • Régí„ ?„íreg énckesek műsorából.' ~ /7-°. Magyar előadóművé­szek felvételeiből. — ísio- Köz­kívánatra! J- 19,00: So'ortkíóni­ka- — 19,20: Babai Gyula néni zenekara játszik,. — 20 IC Ot perc sport. - 20.15: Uj köny­vek (Ism.) — 20 18: Nagy mes­sze? “ „Vii«ághírű előad ómű vl- rettu>-i3u !1A6: Kálmán Imre ope- ~ 2!'15: Pf esztendő uj magvar zeneje. — 23 15* — gerexpressz. Slá­3. műsor 12,23: A hugenották. Részletek Meyerbeer operájából. — 130»- Zenekari muzsika. — 1428- ’Az rÍr.'1,?deSur' J6ka1 M6r régénVe rádióra alkalmazva. n. rész. . ~ 15’2I}: Kapcsoljuk a 6- os stúdiót. Délutáni hangver­seny. - 16,40: ötórai tea - 18,10: A rádió könyvklubja. (Ism.) - 19.00: öt esztendő új magvar zenéje. — 19.35: kari muzsika. — 20.17: hangverseny a Gödöllői tudományi Egyetem klubjában — 20.54: Tom Krause dalestie a helsinki fesztiválon. — 21,59: Emberi sors. Solohov kisregé­nye rádióra alkalmazva. (Ism.) Zene­Dísz­Agrár­Nyíregyházi rádió 18,00: Eszak-Tiszántúl hétvégi' krónikája. — 18,20: Hallgatóink kívánságműsora. Televízió 9,00: Tévétorna. (Ism.) — 9,05: Rólad van szó! Fiatalok önis- mereti műsora. (Ism.) — 9,35: Margit királyné. Magyarul be­szélő francia film. (Ism.) — 11,40: Nyitott boríték. (Ism.) — 12,20: Hétvége négyesben. Ma­gyarul beszélő NSZK-tévéíilm. (Ism.) — 12,45: Mindenki közle­kedik ... Közlekedési műsor. (Ism.) — 14.53: Az első „vizs­ga”. Riportfilm. — 15,25: Fog­jál nekem Colobust. Angol film­sorozat. I. rész: Az állatbánya. — 15,55: Reklámműsor. — 16,55: Látogatóban Solohovnál. Szov­jet kisfilm. — 17,25: Hírek. — 17,30: Magyar naiv művészek. (Színes.) Képzőművészeti port­réfilm. V. rész. — 17,50: Rek­lámműsor. — 18,00: „Egy asz­szony a milliók közül.” Várnai Zseni 85. születésnapján. — 18,10: Verne Gyula: utazás a Holdba, (Színes). Tévéjáték, n. rész: Utas a lövedékben. 19,00: KI mit lát? — 19,15: Cica­vízió. (Színes.) — 19,30: Tv-hlr- adó. — 20.00: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Hiba az ökör kör körül. — 20,25: Shakespeare: A makrancos hölgy. (Színes.) Vígjáték két részben. A József Attila Szín­ház előadása, felvételről. A szünetben: Seregi László rende­zővel beszélget dr. Váradi György. — 22,35: Tv-híradó. — 22,45: Az elkésett vizsga. Ma­gyarul beszélő angol tévéfilm. Bratislava! tv 8,00: Iránytű. — 9,00: Tv-hlr­adó. — 9,30: Kicsinyek műsora. — 10,15: Szórakoztató műsor. — 11,05: A tenger titkai. — 11,50: A víz az élét forrása. — 18,30 Tollaslabdaverseny. — 17,10 Zöld évek. — 18,00: Árvái talál­kozás. — 19,00: Tv-híradó. — 19,45: A nézők levelei fölött. — 20,00: A londoni ember. — 21,00: Tv-híradó. — 21,45: Sport­eredmények. — 22,05: Népdalok. — 22.30: Spessarti aranyidő. NSZK-film. Román tv 15.00: Tv-klub. — 15,45: Tv­glóbusz. Argentínai csoport. — 16,00: FC Constanta—FC Resitza. Bajnoki labdarúgó-mérk. A szünetben kulturális, művészeti híradó. — 18,00: A gyermekek világa. — 18.20: A ✓ legkisebbek­nek. — 18.30: Tv-híradó. — 19,00: Tv-enciklopédia. .— 19,50: A Kojak c. folytatásos' film. — 20,40: Tv-híradó, majd a vasár­nap sportja. — 21,00: Este tíz­kor találkozunk c. zenés, szóra­koztató magazin. Moziműsor KRÚDY MOZI: MI VAN DOKI? E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. BEKE MOZI: A REPÜLÖSZAZAD E. k.: 4, 6, 8 óra MÓRICZ MOZI: REGI IDŐK FOCIJA E. k.: fél 6. fél 8. GORKIJ MOZI: A NOSZTY FIÜ ESETE TÓTH MARIVAL E. k.: 4, 6, 8 óra KERT MOZI: NEMO KAPITÁNY ÉS A VÍZ ALATTI VAROS E. k.: 8 óra KIS VÁRD AI VAR! HÉT TONNA DOLLAR KISVARDAI MOZI: OÁZIS NYÍRBÁTORI MOZI: ROBINSON CRUSOE MÁTÉSZALKAI MOZI: SZEMBESÍTÉS ' CSOKONAI SZÍNHÁZ: KOLDUSOPERA 24-én 15,30 Blaha- és 19,00 Tanárképző-b. HATVANNAL KEZDŐDIK AZ ÉLET 27-én 19,00 Odry-b. Déryné Színház: FOLYTASSA ÉVA ÉS ADAM 26-án 15,30 Bajor- és 19,00 Déryné-b. SÖSTÖI KULTURPARK NYITVATARTASI RENDJE: szombaton—vasárnap 14 órától. IFJÚSÁGI PARK: Teenager-randevú — Közremű­ködik a ZENITH egy. (543)

Next

/
Oldalképek
Tartalom