Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-13 / 86. szám
* m»f-8!AGYARöRSZÄ5- YASÄftfWft MELtBk'fc» 2.VÍ0« äjpyQBK 2®t> AZON A TAVASZON... Az első külföldi siker után A Szabolcs vármegyei rendek levele Kossutbhoz Beszélgetés Molnár Lászlóval, a szabolcsi szimfonikus zenekar karmesterével Ha 1848 tavasza kerül szóba, mindjárt Petőfire, Jókaira, Vasvárira, a Pilvaxra, a Nemzeti Múzeum lépcsőjére, a „Talpra magyar”- ra, Táncsicsra gondolunk. És sokakban felmerül a kérdés — ha restelli is azt szavakba önteni —, másokban talán csak a tudat alatt ködük valami hiányérzet: hát Kossuth hol volt? Az a Kossuth, akinek nevével egybeforrott az egész 1848/49-i szabadságmozgalom. Ö végezte az igazán sorsirányító munkát a pozsonyi országgyűlésen keresztül a döntő hetekben. Ez a munkája azonban nem folyt úgy a nép szeme előtt, mint a pesti események so- ruzata, — ezért — s mert a későbbi megem- lekezések is inkább a pesti eseményekre szorítkoztak — nem vált köztudomásúvá a nagy- közönség széles körében. 1847 novemberében, amikor Pozsonyban a reformországgyűlés megkezdte tanácskozását, még a rendi alkotmány volt életben. A nemzet rendekre tagozódott. A nemességnek kiváltságos helyzete volt. Nemzetalkotó tényezőnek jóformán csak a mintegy hatszázezemyi nemesség számított. A jobbágyság ki volt re- kesztve a politikai jogokból, s viselte a terheket. — Az ország maga politikailag és gazda- ságilag függő helyzetben volt Ausztriával szemben. Ezen az országgyűlésen Kossuth Lajos — aki Pest varmegye követeként vett részt azon — az ellenzék élén a kormányzat által tervezett félreformok vagy látszatreformok helyett gyökeres gazdasági és közjogi reformokat akart megvalósíttatni. Minden taktikai lehetőséget kihasználva kitartó, szívós harcot folytatott a feudális rendszer, az urbériség megdöntéséért s a nemzeti önállóságért Miié Kossuth március 14-én reggel bejelentette az országgyűlés izgatott kerületi ülésén az óriási hírt, hogy „a múlt éjjel Bécsben polgári vér folyt, Metternich minisztériuma megbukott”, addigra a magyar ellenzék ereje hatalmasan megnőtt. Az alsótábla elfogadott mindent, amit Kossuth kívánt. Kossuth küldöttséggel eljárt a nádornál — aki a főrendi tábla elnöké is volt hogy a főrendi tábla az eddigi halogatás helyett most már vita nélkül, azonnal fogadja el a reformokat követelő, korábban beterjesztett feliratát. A nádor meg is ígért mindent. Este Kossuth gróf Batthyány Lajost, a főrendi táblai ellenzék vezérét, mint a némzeti önállóságot jelentő leendő magyar minisztériumnak fejét mutatta be áz éljenző tömegnek. Március 15-én készült a feliratot egy, á nádor elnöklete alatt 72 tagból álló ország- gyűlési küldöttség Bécsbe az udvarhoz vinni. Két órával a küldöttség Bécsbe indulása előtt még kerületi ülést tartottak, hogy a közteherviselés és jobbágyfelszabadítás tekintetében az Jdó szavát megértve gyökeresebb reformot ha. íározván a féliratot megfelelően kiegészítsék. Kossuth indítványára kimondják az általános közteherviselést, s megadják a városi követeknek a teljes szavazati jogot; Szentkirályi indítványára pedig kimondják, hogy az úrbéri viszonyok törvény általi elintézése után a foldesurák kártalanítását kifejezetten az állam (nem a jobbágyság) vállalja magára. Végül jóváhagyták a még előző nap elhatározott közös országgyűlési követi nyilatkozat szöveget, hogy az mindenfelé egyöntetűen és mielőbb vigye szét az országban annak hírét, hogy a nemesi országgyűlés tagjai már túlléptek a feudalizmus határvonalát, és most már az új nemzet egységfrontjának nevében indulnak Bécsbe a nemzet önállóságáért. Bécsben a nép úgy fogadta Kossuthot, mint szabadsága előkészítőjét, hiszen Kossuth alkotmányos berendezést kívánt az önkény- uralom helyébe az osztrák örökös tartományok részére is. Bécs virágokkal borította el Kossuthot, s szólani késztette őt úgy a Ferenc Károly-fogadónál, mint az egyetem előtt. Az udvari államkonferencia 16-án éjszakáig ellenállt a felirati kívánságoknak, de végül éjjel 10 óra után V. Ferdinánd a trónörökös jelenlétében megígérte Kossuthnak, Batthyány- nak és Esterházynak, hogy a nemzet kívánságait teljesíti. 17-én aztán meg is jelent a király kézirata, mely a nádort teljeshatalmú ki. rályi helytartóvá nevezte ki, s feljogosította, hogy előterjesztést tegyen egy független felelős magyar minisztérium létesítése iránt, és előkészíttesse a miniszterek hatásköréről szóló s a többi reform-törvényjavaslatot. A nádor ehhez képest azonnal ki is nevezte á minisztérium elnökévé gróf Batthyány Lajost. A küldöttség Bécsből, mélynek Kossuth „két napig ura” és bálványa volt, ezután a testvériség leglelkesebb tüntetése közt távo- zott, hogy megvigye Pozsonyba Magyarország szabadságát; azt a hírt, hogy az ország alkotmánya átalakult vérontás nélkül; azt, hogy — mint Kossuth írta a március 17-i követjelen- tesében — a jobbágyfelszabadítási és közteherviselési határozat által „letétetett a szabadság talpköve, a felelős független magyar minisztérium alakítása által feltétetefct az alkotmány boltozatának zárköve”. A király április 11-én szentesítette a reformtörvényeket. íme, Kossuth szerepe a nevezetes napokban! A törvényhozáson keresztül nem kevesebbet tett, mint lezárta Magyarországon a rendi, feudális kort, az úrbériség korszakát. A társadalmi fejlődés nagy szinjátékának e felvonásán legördítette a függönyt. De egyben fel is. húzta a soron következő -- a polgári nemzetállamot jelentő — felvonásnak függönyét. Vajon hogyan értékelték Kossuth e munkáját a kortársak? Feleletét ad erre á Szabolcs megyei levéltár , 48 Csomó 484 D 1848” szám alatt található aktája. Ez egy megyei közgyűlési jégy- zökönyvi kivonat. A következők olvashatók benne: „Kossuth Lajos Pest megyei követnek Pozsonyba Tisztelt polgár társunk: Ország gyűlési követeinknek folyó hó 15- éről a’ 131. 132 és 133.-ik számú iratokat közlő jelentésük tárgyában tanátskoZva az ország gyűlésének eddigi működéseveli telyes meg elégedésünket, midőn nyilvánítottuk: nem méilőzheténk egy szívvel és lélekkel kimondani, hogy ön nemzetünk betsületét és bizalmát ki érdemiette. Fogadja ezért ön hazafi rokon kebellel tollúnk e’ tisztelet telyes bizalom nyilvánítását, — melyet a’ polgári érdem cserkoszorújaként ezen levelünk által hozzája juttatunk. A kik egyébb iránt állandó jó indulattal maradtunk Kelt Nkállóban 1848. martius 21-én tartott köz gyűlésünkből rokon érzésű polgártársai Zabolchvármegye Közönsége* Szabolcs megye székhelye akkoriban Nagykálló volt. A megye országgyűlési köveiéi Kállay Menyhért és Borús Sámuel voltak. Nevezettek tagjai voltak a Bécsbe utazott országgyűlési küldöttségnek is. Dr. Kreskai Miklós Négynapos, sikeres vendégszereplés utan a hét közepén érkezett haza a Szovjetunió Kárpátontúli területéről a szabolcsi szimfonikus zenekar. Az együttes karmestere, Molnár László még fáradt az. élményekben gazdag út programjától. Nehezen múlik a magasabb fokú koncentrálás izgalma, az élmények rendszerezésére pedig még nem volt idő. Megérkezésük után az első külföldi út előzményeiről, programjáról érdeklődtünk. ‘ — Házáhk félszabadulásának 3(1. évfordulója alkalmából a Szovjetunióban rendezett ünnepi eseménysorozat egyik része vplt.zenekarunk vendégszereplése, amelyet négy megtiszteltetésnek érzünk. Géczy Ferenc, a megyei művelődési központ igazgatója vezetésével és Lakatos József festőművész részvételével tettünk egy kis körutat a Kárpátontúli részen. Négy nap — négy fellépés, ötven tagú zenekar, a felszerelések, egyenruhák, kotla- állványok, hangszerek szállítása, pakolása — a program tehát elég szoros volt. Az első nap délutánján a beregsurányi Barátság kertben rendezett programban adtunk egy rövid műsort, s este már a beregújfalusl — Nove- Szelo-i — kolhoz vendégei voltunk. Másnap Ungvárön, a kijevi Bandurka együttessel volt egy közös fellépésünk, az utolsó hangversenyünket Munkácson, a színházban tartottuk. A szívélyes vendéglátás, A gondoskodás mindenütt megkönnyítette, hogy a nagy tempó ellenére sem voltunk fáradtak. Hogyan, milyen sikerrel szerepelt á zenékar az első külföldi úton? — Nagy gonddal készültünk, még az ifi- dulás előtti napon is este tízig próbáltunk. Számítva az igényes, zeneértő közönségre, Szerettünk volna magas színvonalú produkciót nyújtani. Erkel-, Bartók- és Dvorzsák-művek- kei szerepeltünk, Liszt egyik verseny művével — Baranyay Lásíló zongoraművész közreműködésével — s erre áz alkalomra tanultuk meg Sosztakovics XI. szimfóniájának örök dicsőség című tételét. Beregújfaluba izgatottan, idegesen érkeztünk, kétórás csúszással, a kolhoz nagyon szép művelődési házában azonban kitartóan vártak ránk vagy ötszáz: i. Ez nagyon megnyugtató volt. Ungvárön sikerült talán a legszebb hangzást elérni, a filharmónia koncerttermének akusztikája olyan . mint egy álom, itt. éreztem,. hogy ez a forma a zenekar csúcspontja. Munkácson áz akusztika nem ennyire jó, a fúvósokat előre kellett hozni, a közönség azonban itt is segített. Szárnyakat ad a2 együttesnek, hä a lassú tételek alatt is síri a csend. A kötött programok mellett sok személyes élményben is részük volt-. Mire gondolnak vissza szívesen t ■ t — Például a magyaros vacsorára, amivel á kolhozban kedveskedtek. Persze megkóstoltuk a helyi specialitásokat is, ettünk borscs- levest. scsit, piláfot, ittunk orosz teát. ,Ma- ■ gyáros” feketével vártak mindenütt. Ungvá- ron megnéztük a várat, majd a falumúzeumot, ahol megcsodáltuk az orosz, ukrán, magyar és román parasztházaikat, a kevert stílusú hagymakupolás és tornyos templomokat. Ungvárön történt, hogy először „megrohamoz, . tak” bennünket az autograjngyüjtők. Némelyig diák a zenekar valamennyi tagját sorra járta, hogy meglegyen az egész lista. Ugyanitt két ungvári kért meg bennünket, vigyük, el őket autóbuszunkkal Munkácsra, mert nem tudták meghallgatni hangversenyünket. Ilyen emlékek maradnak az ajándékok, amelyeket • búcsúzáskor kaptunk. Egy fa domborművet, egy szép szőttest, egy pásztorkürtöt és soksok kiadványt á terület életéről. Mi is átadtuk ajándékainkat, köztük Kerülő Ferenc, Lakatos József és Pál Gyula festményeit. A leg- szébb „ajándék” persze az á dicséret, amit a búcsúztatáskor hallottunk. Elmondták, hogy a közönség véleményé áz volt; hivatásos színvonalú együttes produkciójának megfelelő élményt nyújtottunk. S hadd fejezzem bé azzal. hogy megpihenni sincs időnk, á próbáié már meg is kezdődtek, mert április 16-án a megyéi művelődési központban lép fel a Zenekar, Borbély Gyula vezényletével. BE Kossmh-díjas írónk Fejes Endre 1962-bén egy fiatalember toppant bé az irodalmi életbe és egyszerre felkavarta a kedélyeket. Egy kisregényt tett le az asztalra, pár óra alatt elolvasható, vékonyka könyvet, óin szikrázó energiát hordozót: láz, izgalom, harag, tetszés és elutasítás járt a Rozsdate- ínető nyomában, vitát kavart, messze gyűrű- zőt túl az alkotóházakon és irodalmi presz- Bzókon. Esemény volt, s a legteljesebb mértékben közéleti. Nem jött ugyan előzmény nélkül, egy novelláskötet már járt előtte, jelezvén, hogy új író tűnt fel a láthatáron. Hanem a regény telibe talált, olyannyira, hogy új műszót is kreált nyomban: a „hábetlerizmust”, mely épp úgy magatartásformát jelölt, mint ahogy nem sokkal előbb Németh László „csomor- kányizmus” néven vitte a köztudatba az alföldi kisváros létformáját. Ez a családregény — a műfaj korábbi hagyományaitól eltérően — munkástémájú és «Odern, s ez utóbbi meghatározás itt stiláris, formai minőséget is jelez; a szűkszavú tömörítés és a találó jellemzés mesterművét Az író úgy tekinti át egy munkáscsalád évtizedeit, hogy közben tükröt tart eléjük, szémükre vétvén a vegetatív élétniódot, a passzivitást és a közönyt, amellyel gondolkodás és állásfoglalás nélkül hagyja elzúgni feje fölött a történelmet. Étel, ital, álom, túróscsuszák és családi ebédek követik egy- 4 mást, rossz idők, jó idők váltakoznak, de a regény figurái csak éldegélnek időtlenül, belső fejlődés, magasabb emberi igények nélkül. Az Írót munkára készteti a vágy áz emberi többlet, a szellémi létezés, a költészet játéka Utan. Szíve szerint lírikus lenne tán, ám ő változtatni akar, s ezért választja a próza közérthetőbb nyelvét. Prózája költői próza, mely talán leginkább Gellérl Andor Endre sztereotippá vált jelzőjével, a „tündén realizmussal” jellemezhe tó. Költői álmai mindig a külvárosok felett lebegnek, idegeiben érzi a varosperem poé- zisét, amely mint minden költészet, az emberből árad ki, megszépítvén a környezetet, akár fenyőkkel koszorúzott tó, akár olajos- hordókkal teli grund tárul elénk. Fejes Endre úgy látja, hogy szépség és poézis nemcsak a régi bérkaszárnyák, de az új toronyházak lakóit sem hatja át eléggé. Sikeres filmjének, a Jó estét nyár, jő estét szerelem címűnek fiatal munkása külföldi urnák adja ki magát, mert fél, hogy hazái múnkáskéht kevés lenne a becsülete a lányok előtt, és tán élvezi Is a játékot mindaddig, mig szerélmes nem lesz, s rá nem jön, hogy áz áhított lány nem őt szereti, háném csupán egy életformát, mely az ő lényétől teljesen idegen. Legutóbbi regényében (és tv-fílmjeben), a Cserepes Margit házasságában pedig érdekesen fonja össze az írói munka lélektanának ábrázolását a cselekménnyel; az író viaskodik életrekeltett figuráival, akik önállósulván a maguk valóságos bajai közt vergődnek, s eszük ágában sincs az őket teremtő írói elképzeléseket követni. Elképzelt figurák önálló életé — itt megint jelen van a „csodaszerű”, áz álom és á játék, amely a Kéktiszta szerelem novelláitól kezdve minden Fejes-műben föllelhető; a dolgok felett lebegő, háztetőket félrebillentő meseszerüség. Ez a meseszerűség azonban nérh készteti arra az írót, hogy a valóságot, a meglévőt kiejtse kezéből. Hőseit, — valójában egykori játszótársait, sorstársait, barátait — akarja kiragadni a vegetatív létezés unalmából és magával vinni a szépség és költészet fényes csillagai felé. Eddigi irodalmi munkásságáért tüntette ki államunk Kossuth-díjjal Fejes Endrét l Nyíregyháza, Kossuth tér. (Krutilla József rajza)