Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-17 / 89. szám
Az üzemi demokrácia hétköznapjai LASSAN SZÁLLÓIGÉVÉ VAUK az olajmunkás kongresszusi felszólalása arról, hogy valójában kinek is van joga elsősorban szólni, reklamálni, megjegyezni, bírálni, szóvá tenni hibákat. Summázva: aki előbb tettekkel bizonyít. Az is igaz: az nem követ el hibát, aki jól dolgozik. Nem is olyan régen még ezt másként mondtuk, másképpen értelmeztük. Nem csupán a kongresszus légköre — de az is! — eredményezett ebben az értelmezésben változást, hanem az igény is, a fejlődés szüksége. A minap éppen egy kisvárdai vasmunkástól tanultam új módon értelmezve-fogalmazva is a szocialista demokráciáról, a munkahelyi demokráciáról. Giricz József a formázó, aki negyedszázada hűséges dolgozója a Vulkánnak a következőket mondta e témával kapcsolatban: „Kérem szépen, ha egy vezető ember úgy ül asztal mellé a munkással beszélgetni, hogy eleve csak neki van, lehet igaza, ott szó sem lehet a munkahelyi demokráciáról beszélni.” Vajon így ülnek-e le a vezetők beszélgetni? Mi tagadás, vannak akik ekképp teszik. Miért? Elsősorban azért, mert — s ez objektív, helyzeti előny — szinte kizárólag csak ő van birtokában mindannak az információnak, jelzésnek, különböző termelési, bérügyi, tervbeli stb kérdésnek, amiről esetleg szót vált, véleményt kér a munkásoktól. Ha valaki eleve úgy ül asztal mellé, hogy csak neki van igaza, csak neki lehet igaza, ott csírájában folytják el a demokráciát. Sajnos, akad a szocialista demokrácia értelmezésének egy másik furcsa változata is. Egyik igazgató mondta a beosztottjáról, akinek nagobb a hangja, mint a tehetsége: hadd mondja csak el a magáét, legalább tudjuk, mit gondol. Eddig rendjén is van, csakhogy az igazgató elvtárs arra már nem gondolt, ezzel a társai, a többi beosztottjai idegeit borzolja, mert olyan valakinek a véleményére nem kíváncsi senki, aki nem teszi le előbb a vok- sot az asztalra minden nap. Akad egy másik helytelen szemlélet is. Várja, sőt elvárja sok vezető, hogy véleményt mondjon a párt, a szakszervezet vezetősége, a KISZ-titkár, több helyes javaslatot is adnak a munka javításához, emberek munkájának megítéléséhez, értékeléséhez, előléptetéséhez, jutalmazásához, csak éppen nem fogadja el a vezető. Valójában csak ott, akkor és annyiban érvényesül a munkahelyi demokrácia, ott lehet kifejleszteni az emberekben a felelősségtudatot, ahol és amennyiben hasznosítják is észrevételeiket, javaslataikat. SOKKAL ÉRZÉKENYEBBNEK KELL LENNÜNK bizonyos, előrehaladásunkat gátló tényezőkre, mint korábban. Ezt igényli a fejlett szocialista társadalom megvalósítása, az a szép program, amelyet a XI. kongresszus fogadott el Pártunk politikájának a folyamatossága mellett — melyet megszavazott és megerősített a kongresszus — éppen azok az új elemek, amelyek a megújhodást segítik, az újra, a korszerűbbre inspirálnak, hadat üzennek a maradiságnak a fejekben is. így, éppen ennek tudatában a kongresszus eme intelmeire gondolva bosszantó dolog, amikor olyan rideg, embertelen, elutasító jelenséggel találkozik az ember, ami szinte kirívó már, de szóvátételt érdemel. Záhonyban a MÁV üzemi pártbizottságon beszélgetve, az előszobába egy munkás nyitott be, s előadta a titkárnőnek, hogy jóformán meg sem hallgatták a panaszát a szakszervezetnél. Amikorra a pártbizottság titkára már tudomást szerzett a munkás panaszáról, — a titkárhő tájékoztatta már messze járt. (ígérte a pártbizottsági titkár, utánajár az ügynek.) Hogy miről van szó? Röviden arról, hogy Tóth András a pártbizottsági irodában elsírta magát Tizennégy esztendeig volt átrakó munkás. Erőt, energiát zsigerelő nehéz munka. Csak az tudja igazán, aki megpróbálta. Ö másfél évtizedig végezte. Elhihető, hogy belefáradt, „belerokkant”, ha ez fiziológiailag nincs is így. Felkereste a szakszervezetet. Segítsenek, szeretne könnyebb munkát kérni. HA MEGHALLGATTAK VOLNA, ha emberségesen intézték volna ügyét, nem „köt ki” a pártbizottságon. És vajon másfél évtized kemény munkája, helytállása után rászolgált volna? De még mennyire! Kötelességünk a ridegség, az egy ember, egy munkásember sorsát-jövőjét meghatározó kérdésben a figyelmet felhívni. Ebben és ilyen ügyekven nem lehet és nem szabad meggondolatlan módon dönteni. Ott, ahol ezrek dolgoznak, keresik a kenyeret, ahol ezer és ezer munkás áll helyt minden nap, nem felesleges egyetlen munkásnak a munkája, élete ,sorsa, jövője sem. Tóth Andrást biztosan megkeresi a pártbizottság. Megnézik, megvizsgálják, mit lehet tenni kérelme teljesítése érdekében. Mert a munkás azzal búcsúzott, ha nem értik meg, kénytelen lesz megválni a vasúttól. Ezúttal csak egy rakodómunkás akar megválni. Ám, ha ezt megtudják a többiek? S azt gondolom, hogy itt, ebben ez a fontos, ez a lényeg. Ezt kellett volna látniuk az illetékeseknek. Farkas Kálmán A gőzölés, ismert nevén a dunsztolás bizony másképpen megy a Nyíregyházi Konzervgyárban, mint otthon a kis háztartásban. Itt egy-egy tartályban — amit ügyes emelő rak az állandóan forró vízbe — több száz üveg van, s a kazánok egész sora is alig győzi a sok-sok ezer üveget befogadni Képünkön: kiemelés. (Hammel József felvétele) \ „Munkahely" Vámosoroszibaa jártunk és elgondolkoztató dolgokat láttunk a három falu közös gazdaságából egyesült — vá- mosoroszi, csahold és turricsei — Erdőhát Termelőszövetkezet szarvasmarhakombinátjában. Abban mindenki egyetért, hogy az állatok szépen nőnek benne, jól hasznosíthatók. Számukra tehát a telep — mely nem kevés pénzbe került —, korszerű. Nem így az embereknek, akik itt dolgoznak. A nevelőházak közötti betonútok telve hatalmas kátyúkkal, Az úgynevezett kommunális épületnél, amely az emberek tisztálkodását, kényelmét szolgálná, még súlyosabbak a tervezési hibák és hiányosságok. A kazán úgy van elhelyezve, hogy a fűtő alig fér hozzá. Pedig már lefűrészelte a szenes lapát nyelének nagyobbik részét. A zuhanyozóban a válaszfalakból hatalmas szegek állnak ki. Visz- szatérve a kazánhoz: sem a nyomásmérő, sem a hőmérő nincs felszerelve. Ez már önmagában balesetveszély. Az emberi munkahelyek tervezőit és kivitelezőit tapasztalatcserére lehetne ide hozni: hogyan nem szabad, (g) Termelők és felvásárlók (2.) . I , ' r ' V. • ; Egymásra utalva Kevés volt a burgonyatermés a múlt évben. Mi sem volt egyszerűbb néhány tsz- nek, hogy ott adja el áruját, ahol a legtöbbet adnak érte. Tette ezt úgy, hogy közben fittyet hányt a MÉK-kel való szerződésre, pedig bizonyos mennyiséget oda ígért még mikor a földbe tette a gumót. így a MÉK a tervezett mennyiségnek csak a 60 százalékát tudta felvásárolni, s adni az országnak. A súrlódások kiváltó óka A mezőgazdaság és az éld. miszeripar, a felvásárló és feldolgozó vállalatok kiegészítik egymást, csak abból dolgozhatnak, amit a gazdaságokban megtermeltek. Éppen ezért fontos, hogy a kapcsolat az üzemek között oda és vissza egyaránt becsületes legyen. Ennek egyik alap. vető feltétele, hogy olyan szerződéseket kössenek, amelyeket magukra nézve kötelezőnek tartanak. Az élelmiszeriparban több új beruházás valósult meg, mint a nyíregyházi tejporgyár, a nyírbátori növényolajgyár bővítése, mégis a termelők és felvásárlók közötti súrlódások közül több arra vezethető vissza, hogy a vállalatok fejlesztése nem tartott lépést a mezőgazdaság fejlődésével. A gabonaMvásárió pöcftM * kellő mennyiségű — de már választékban nem a legjobb — takarmánytápot csak úgy tudja adni, ha bérmunkában dolgoztat. A termelési együtfcnffltő- dést is lehetne szélesíteni. Nem elég például arra hivat, kozni •— mint a szeszipar tette —, hogy a hullott alma feldolgozása' népgazdaságilag mennyire hasznos, ha a termelőnek nem éri meg, hogy bajlódjon az összegyűjtésével. Gépek kölcsönzése, a termelést segítő beruházások javíthatják az együttműködést, mint a növényolajiparnál a napraforgó iparszerű termesztésének bevezetésére adott támogatás. A konzervgyár a grafikonos szállítási módszert vezette be, amelynek révén minimálisra csökken le a járművek ácsorgá- sa az átvétel előtt. A korszerűsített MÉK pedig hitellel is segítette a zöldségtermelés fokozását Több árut kell fogadni Az együttműködésnek járható útja, ha hosszú távra alakulnak ki a kapcsolatok a termelő és a felvásárló között Ennek ugyan függvénye a vállalati magatartás is, hiszen például a dohányfermentáló merevsége azt jeKÖTELÉK K etten ülnek a tó partján. Apa es fia. Az áprilisi nap égeti az arcukat. A szél hatalmas hullámokat korbácsol a császárszállási tó vizére. A hömpölygő víztömeg tajtékozva nyaldossa a partot. A bekötő út szomszédságában szerényen húzódik meg egy még beépítetlen partszakasz, ahol fához kötött csónak ringatózik a vizen. A közelben óriás ponty ugrik hatalmasat. Távolabb a hullámok hátán meg völgyén vadkacsák úsznak. A tó közepén, fedélzetén horgásszal csónak. A tóparti hétvégi pihenőházak stégjeiről határt betöltő gyermekzsivaj verse, nyez a fák ágain elemi erővel dudorászó széllel. Az apa, de különösen fia nagy munkában vannak. A maguk készített gémkapocs- horogra tesznek halnak finom . falat csalit. Az emberke birtokba veszi a kikötött vizi járművet. Büszkén hiszi, hogy ladikból halászik. Az apja még táplálja is hiszékeny büszkeségét. De mit lehet tenni egy hétéves emberkével, akibe halász, vadász, madarász szenvedély is költözött? így aztán a gyermek mit sem törődik az arcát égető nappal, bőrét perzselő-cserző tavaszi széllel. Elmélyülten „horgászik”. Lesi, hogy van-e kapás. Petrcenként emeli ki a horgot a vízből. A sikertelenség sem szegi kedvét. Közben a horog sástőbe akad. A fiatalemberke ujjong. — Megvan a zsákmány. Csak nem bírom csónakhoz vonszolni. Gyere, segíts! Az apa siet csemetéje segítségére. Óvatosságra inti fiacskáját, nehogy a félelmetes nagy hal „felfordítsa” a csónakot. így még a meglepetés is — , hogy sástőt véltek tízkilós pontynak — iga- zabbnak tűnik. A gyerek ismét kiveti horgát. Fürkészi a vizet, bűvöli a víz alá merült láthatatlan horgot. Közben igazi horgászok érkeznek. Kismotorjaikat fák tövéhez állítják, maguk pedig előszedik, horgászszerszámaikat, a csalit. Elhelyezkednek állásaiknál és hozzálátnak az évezredes mesterség műveléséhez. A gyerek most már őket veszi célba. Tekintetével szinte falja kimért mozdulataikat Barátságos mosolyukra már ott lábatlankodik körülöttük. A bemutatkozás is megtörténik. Hat botról repül a nehezék felcsalizott horgokkal mélyen a tóba. A szél a nap leszálló ívének kopásával mintha alább hagyna. A fiúcska fut. kos saját horga és a valódi horgok között. A gyerek és a felnőttek között láthatatlan kötelék szövődik. Mosolyogva szemlélik az emberpalán, ta izgalmát. Látszik arcukon, hogy jobban örülnének a gye_ rek horgán egy akár milyen kis apró halnak, mint a magukén a tó legszebb pontyának. Nem esik itt hangos szó a gyeamtókswioeteBrőL, de a tekintetek, az érzések annál többről árulkodnak. Az apa éppen készül ie- heveredni a fűbe, amikor az egyik tagbaszakadt horgász, aki a nyíregyházi VASVILL dolgozója, gelebébe dugott kézzel a papához fordul: — Ha benne lenne a kegyes csalásban, akkor vigye el egy kicsit távolabb a gyereket a csónaktól. Rácsempé- szem a horgára ezt a kárászt. Ez az első fogásom délután. Hadd szerezzek örömet a gyereknek. A két, eddig mindössze pár szót váltott felnőtt szeme pajkosan összecsillan. Amíg a kisfiú apjával valamiféle nehezéket keres a horgászzsi- norra, addig a középkorú fér. fi kisbarátunk gémkapocs, horgára csempészi a kárászt. Visszaérkezve a gyerek be lép a csónakba. Mit sem sejt. ve nyúl nyers fából vágott horgászbotjához. Az apa biztatására nézi meg, hogy nem akadt-e „valami” a horogra. A horgászok a két közeli álláson szintén izgalommal figyelik a fejleményeket. A gyerek húzza ki a zsinórt a vízből. Egyszer csak izgatott, visító örömmel kiált; — Apa, apa! Valami mozog a horgon! — Hal, kisfiam, hal. Vigyázz, el ne vigye a kezedből a botot — ugratja az apja. A gyerek egy ügyes mozdulattal csónakba rántja a horog végén lógó halat. Nyúl érte. Ám amint a halhoz érne, az ficánkolni kezd. A gyerek megretten. Kezét el. kapja. A felnőttek biztatják: — Ne félj, öcsi, nem tud az harapni. És a gyerek nem fél. Harmadszorra sikerül a csúszós, nedves állatkát markába fog. ni. Öröme leírhatatlan. A halacska vízzel teli nylon zacskóba kerül. Kap hozzá még egyet, hogy kárász koma ne unja magát. A gyerek ragyogó arccal köszöni meg a halat és hazaindul. A mamájának az eseményekről így számol be: — Édesanya! Sikerült fognom egy halat... Egy horgász bácsi meg barátjává fo. gadott, és adott még egy kárászt ... De az is lehet, hogy az elsőt is ő tette rá, hogy örömet szerezzen nekem. A bácsit én is nagyon megszerettem . — SSgiär Stare Művészei? Bővelkedünk a. kiállítások- ban, szinte minden művelődés| intézménynek jutott egy. Még a gyerekekre is gondoltak eQy jubileumi bábkiállítással és egy nemzetközi gyermekrajz- bemutatóval. E bőség ellenéi re sokan csalódtak, akik a kétnapos ünnepen a kiállításokat akarták végignézni. A megyei művelődési központ. ba például nem lehetett bemenni, bár az ajtóban jó nagy betűk hirdették: nyitva április 6-ig. A másik, a szabadtéri kiállításon újabb szomorú gyermekarcokat tót. tunk. Az igazán szép tárlat rendezői nem gondoltak arra, hogy a vandál képhasoga- tófc ellen őrizni kell a kiállítást, sok kép átázott, némelyiket megtépdesték, a bontó vízvédő takarót elfelejtették kicserélni. Miért nem lehet bemenni a gyerekeknek a bábkiállításra, s miért nem vigyáznak jobban a bolgár, román és magyar gyerekek rajzaira? — faggatták a gyerekek szüleiket. A kérdés kői. tői, talán arra gondolhatunk; ez a rendezés is egyfajta „iművészet leütheti, hogy a most jégéj érő ötéves szerződéses ciklus után számottevően meg. csappanhat a dohánytermesztési kedv. A vetőmag-termeltetőnek nincs semmiféle kialakult koncepciója — ezt « közelmúltban a népi ellenőrzés is megállapította —, hogy olyan gazdaságokat találjon, amelyekkel az oly fontos vetőmagtermelést hosszabb időre biztosítsa. Ellenkező példa a konzervgyár, ahol a kapcsolatokat az üzemek lehetőségeihez mérten alakítják, számítva arra, hogy a viszonylag kevés íöddel rendelkező, sok nőt foglalkoztató tsz-ek lesznek azok a 'későbbiekben, amelyek a munkaigényes zöldség-gyümölcs termesztésben részt vesznek. A növénytermesztésben, a kertészetben a terméshozamoknál, az állattenyésztés, ben a szakosított telepek belépésével ugrásszerű növekedésre lehet számítani a megye mezőgazdasági áruinál. Éppen ennek ismeretében —, hogy az V. ötéves tervben az előző öt év átlagához viszonyítva mintegy harmadával nő a termelés — kell felkészülni már most a felvásárló, feldolgozó vállalatoknak a mind több áru fogadására. Keresni érdemes azt az utat, hogy minél kevesebb kézen menjen át az áru, amíg a fogyasztóhoz ér. A zöldségnél, gyümölcsnél a városokban és a munkáslakta településeken akár a közvetlen árusítást is jobban megszervezve. A kapcsolatokon belül g> tervszerűség, a pénzügyi lehetőségek jobb összehangolása kerül mindinkább előtérbe. Ennek alapján lehet kidolgozni és megvalósítani a közös beruházásokat, amilyen lesz a kisvárdai baromfifeldolgozó, vagy a mátészalkai húsüzem. Mi as elsődleges? A termelő gazdaságok és a felvásárló, feldolgozó vállalatok lényegében egymásra vannak utalva.A további munkát ez határozza meg, mégpedig abból a szempontból, hogy a szükségletek szerinti termelés, vagyis az ipar és a lakosság kielégítése, az exportlehetőségek kihasználása az elsődleges. A termelők legyenek érdekeltek abban — akár a cukorrépa-termelésről, akár sertéstenyésztésről van szó —, hogy szükség van a termékeikre, a partner vállalatoknak is érdeke ezek megvásárlása. A tanácsnak, a megyei operatív bizottságokat ennék jegyében kell folytatni a szervező munkáját, hogy a partneri kapcsolatok javulása a közös eé!4 segítse elő, s a még fennálló problémákat ne a szövetkezeti vagy vállalati érdek, hanem az egész népgazdaság szempontjából oldják meg. Lányi Bofawd ■H Spcflb Ä 9