Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-11 / 59. szám

kelbt-magyarorszAw * ““ Támadásban a kambodzsai hazafiak P. N. Barannyikor: Nevek az emlékműn 2, Dokumentumírás Lengyel­országban Edward Giereknek, a LÉMP KB első titkárának meghívására hétfőn baráti látogatásra Lengyelországba érkezett Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök és felesége. . A jugoszláv államfőt és kí­séretét a rzeszowi repülőté­ren Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henryk Jab- lonski, az államtanács elnöke és Piotr Jaroszewicz minisz­terelnök fogadta. Tito elnök léngyelországi látogatása idején a rzeszowi vajdaságban egy vadászkas­télyban szállt meg és itt ke­rül sor megbeszéléseire a lengyel párt- és állami veze­tőkkel. Az Edward Gierek és J. B. Tito vezette küldöttségek el­ső eszmecseréjét a két or­szág kapcsolatainak fejlesz­téséről és időszerű nemzet­közi kérdésekről hétfőn dél­után tartották meg. Lengyel—jugoszláv csúcs- találkozók a legutóbbi évek­ben rendszeressé váltak. Tito elnök utoljára 1972-ben járt Lengyelországban, Edward Gierek pedig 1973-ban Jugo­szláviában. Hétfőn az összes lengyel lapok vezető helyen köszön­tötték Tito elnök látogatását. A Trybuna Ludu a többi kö­zött kiemelte: Edward Gierek és Joszip Broz Tito mostani megbe­szélései a sokoldalú lengyel— jugoszláv kapcsolatok továb­bi megerősítését szolgálják. Az Opus Pads intéző bi­zottsága és az Országos Bé­ketanács katolikus bizottsá­ga hétfőn dr. Ijjas Józseí kalocsai érseknek, a ma­gyar katolikus püspök kar elnökének elnökletévei ünnepi megemlékezést tar­tott hazánk felszabadulásé nak 30. évfordulója alkal mából dr. Weisz Ferenc pré post plébános, az Országo? Béketanács katolikus bízott ságának főtitkárhelyettes: ünnepi beszédében többel között így emlékezett a 30 év első napjaira. „... amikor először kon- d’dtak meg Magyarországon a templomok harangjai. 49. Káromkodtak, persze oro­szul, és a szemébe zsebiám- páztak. Aztán csak nevették, s tódultak befelé. s Hatan voltak, és köztük volt Grisa is. Épp ez á csu­dálatos véletlen az egészben hogy éppen óda zörgettek bé és hogy Grisa is köztük volt Nem is csak az, hogy köz­tük voltaiért három stráfjá val a vállpánton ő volt a tár. saságban a legmagasabb ran­gú. Vagyis a parancsnok Szerzsunt. Kerek képű, élénk, szúrós szemű fiú volt: mindent meg. látott, mindent észrevett. Azt is rögtön kitalálta, hogy ő nem Stefi nénihez tartozik. Mutatta a kővé dermed' házinéninek, hogy itt fognak aludni, Hat szoldát vonja vonja. Aztán szemügyre vet te őt is, Stefi népit is, s őr.' mutatva kérdezett valamit. Nem értették. A néni csak reszketett. Az­tán mutatta is, mondta is: „ — Az enyém... Unoka! A kambodzsai hazafias erők hétfőn reggel ismét ra- kétátűzzel árasztották el Phnóm Penh repülőterét. A becsapódó rakéták megsem- nisítettek egy DG—3-as re- lülőgépet és megrongáltak zámos más gépet A fővárostól északra elke­seredett harcok dúlnak a népi felszabadító erők és a Lón Nol-rezsim két ejtőer­nyős zászlóalja között Nagy-Britannia immu- íista pártja vasári. új fő­titkárt választott az 50 éves Gordon McLennan szemé­lyében — közli a hétfői Morning Star. John Gollan, a brit KP eddigi főtitkára, a központi végrehajtó bizott­ság ülésén terjesztette elő le­mondási szándékát. A bizott­ság Gollan lemondását — érdemeinek meleg elismerése mellett — elfogadta. Utódjául Gollan Gordon McLennan-t javasolta. Han­goztatta: McLennan kiváló politikai tudóssal, jó szónoki képességekkel rendelkezik nagyszerű szervező, a szak- szervezeti és munkásmozga­lom jó ismerője, nagy moz­galmi múltja van. A végrehajtó bizottság a legmelegebben méltatta John Gollan érdemeit, „elsősorban a brit KP politikájának fej­lesztéséhez, a kollektív ve­zetés erősítéséhez, a párt hogy a béke eljöttét hirdes­sék, egy kifosztott ország fe­lett szállott el a harang sza­va, elcsigázott, éhező nép­nek hirdetve: felszabadult az ország. A felszabadítóink, a szovjet nép katonái és szö­vetségeseik kezéből kapott első darab kenyér már a munkába indulóknak jutott. Egyre világosabb lett: sza­bad hazát építhet fel magá­nak a magyar nép. Köszö­net és hála mindazoknak, akik életüket áldozták sza­badságunkért, azért, hogy igazságos, szocialista társa­dalom jöhessen létre ha­zánkban.” REGEN Grisa hitetlenül megrázta a fejét. — Nyiharos, mama. Nemjo. Mama nemjó. Dé hónnan találhatta ki, hogy ő nem Stefi nénihez tar. 'ozik? Azóta sem kérdezte meg jrisétól. Nehéz is volna ezt oroszul megkérdezni, mert azért nem mindent tud még iroszul. Csak az egyik szobát fog­lalták le a katonák, de Stefi néni azt mondta, hogy 6 in­kább a pincében alszik. Neki odafent ágyazott, a izumsZéd szobában. — Látod, kis szamár, ügye, ;ogy nem kell félni tőlük. A gyerekeket nem bántják özek, mondtam én ... Itt le­szel kéznél aztán, ha kell ne­kik valami... lavór vagy va­lami ... vagy, ha be akarnak gyújtani, megmutatod nekik a fáskamrát... Csakugyan bekopogott nemsokára az egyik. amely megpróbál utat vágni a Phnom Penh-i 7. hadosz­tály körülzárt főhadiszállá­sához. Soáthene Fernandéz ve­zérőrnagy, a kormánycsapa­tok főparancsnoka vasár­nap és hétfőn több ízben sugárzott rádióüzenetében Phnom Penh lakosságát a hazafiak által szorongatott és körülzárt főváros Védel­mében való aktív részvétel­re szólította fél. nemzetközi tevékenységének erősítéséhez történt hozzájá­rulását”. ★ Gordon McLennan, Nagy- Britannia Kommunista Párt­jának új főtitkára egy glas- gów-i hajógyár munkásának fia. Gordon McLennan H íves kora óta dolgozik. Egy gépgyár vasas ifjúmunkása­ként szabadult, műszaki raj­zolóvá képezte át magát és glasgotv-i gépgyárak számára 'evékenykedett, miközben a | skót iparváros gépipari ta- noncainak vezetője lett. Ké­sőbb a vasas szakszervezet llasgow-l Ifjúsági blzottsigá- 'ak elnökévé választották. McLennan 1949 óta hiva­tásos pártmunkás. 1986-ban i központi végrehajtó bízott­ig országos szervezéssel fog- laklozó osztályának élére ál­lították. Többször volt a párt képviselőjelöltje. Hangsúlyozta, hogy a ma­gyar katolikus papság a néppel egybeforrva boldo­gan ünnepli hazánk felsza­badulásának 30. évforduló­ját, és készségesen részt vesz továbbra is a szebb jö­vő építésében. Az ünnepi megemlékezé­sen részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egy­házügyi Hivatal elnöke. A Hazafias Népfront, Va­lamint az Országos Béketa­nács nevében Pethő Tibor, a HNF Országos Tanácsá­nak tagja, az OBT elnökhe­lyettese köszöntötte az ün­nepi ülés résztvevőit. T — Vóda... vóda... -— és mutatta, hogy inni akar. — Vissz... Átvitte neki a vizéskannát á konyhából. S ázt mondta ahogy lététté: Vóda. Nevették. — Tü russzki? kérdezte az egyik. Lehet, hogy Grisa. De akkor nem tudhatta még, melyikük Grisa. — Nem ruszki. Magyar. Csak inentől kezdve em­lékszik Gr! sara. Kérdezett tőle — persze oroszul — va­lamit, «■ bogy ő nem értette, magára mutatott: — Grisa... Aztán sorra a többiekre, és mondta, melyikét, hogy hívják. A végén megint őrá mutatott. Akkor már értette. — Pé­ter. — Peter... Peter?... Fé- tya? — Az az! Petya! Érdekes, hogy oroszul is Különböző válaszokat kap­tam. Voltak köztük rövidek, lakónikusak is. De a posta olykor vastag paksamétát hozott, amelyben csaknem mindent megtaláltam abból, ami az elesett harcos házá­ban a dokumentumokból és levelekből megmaradt. A hozzátartozók összes levelei nagyjából egyfor­mán Szóltak: mily nehéz, mily keserű & régi, de pó­tolhatatlan és feledhetetlen veszteség emléke, de ez az emlék oly kedves, oly szent számunkra, hogy nekünk hozzátartozóknak feltétele- nül sokkal többet kell ten­nünk, mint bármely idegen­nek. A 390 elesett harcos több­sége 22—45 éves volt. De vannak a hősi halottak kö­zött tizenkilenc évesek is. S vannák olyanok is, akik már -ég nagyapák volták. Oroszok, ukránok, bel- írusszok . De azok között, akiknek emlékét a magyar nép oly nagy tisztelettel őr­zi, vannak észtek, grúzok, üzbégek, oszátek, zsidók, ka- zahok, örmények, azer­bajdzsánok, sok más szovjet nép fiai és leányái. Mindnyájan — kommu- nsták és pártonkívüliek — a végsőkig, utolsó csepp vé­rükig hűek voltak hazájuk­hoz a leigázott népek meg­segítésének ügyéhez. Utolsó leheletükig harcoltak a fa­sizmus sötét erőinek széthú­zásáért. A névsorban találunk tisz­teket és közkatonákat, akik a háború első napjaitól kezdvé harcoltak fegyver­rel a kezükben, és olyanokat is, akik közvetlenül haláluk előtt vonultak be katoná­nak, s az első ütközetben el­estek. Ott vannak a hősi ha­lottak “Icözött a Szovjetunió Hősei, s vannak, akiknek még idejük sem volt arra, hogy valamilyen kitüntetést szerezzenek. , A Felszabadulási Emlék­mű alatt nincsenek sírok. A 390 harcos a Budapest környéki harcokban esett el és ott is temették el őket, de van köztük sok olyan is, akiknek neve más magyar városok és falvak szovjet hősi emlékművein is olvas­ható. * KIK VOLTAK ÓK? Kik voltak ezek a szovjet embe­rek addig, amíg a köteles­ség nem szólította őket a fa­siszták elleni halálos harc­Petya. Nem hit** volna hogy ha a nevét magyarul mondja, az oroszok éppúgy megértik. Később lavórt vitt be a katonáknak, bár azt nem kértek. Aztán gyűjtést vitt be, meg dgy kanna szene, mert nem volt még begyújt­va a cserépkályhába. A parancsnok — Grisa — megveregette a vállát. — Harasó, Pétya. Jolvan. Harasö. „Ezektől akár meg Is ta­nulhatnék oroszul — gon­dolta. — Ha itt csakugyan orosz világ lesz, mégis más az, ha beszél az ember a nyelvükön. Ugye, csak any- nyit mondtam: vóda, és rög­tön másképpen néznek rám.” Szeretett volna még ma­radni velük, és tanulni oro­szul. De hát nem való az ilyen, mégiscsak Idegen ka­tonák. Nem komázni jöttek ezek ide. És a másnapi háditervet is ilyenkor szokták megbe­szélni a katonák. A parancs­nok kiosztja, kinek mi lesz a dolga — még aztán azt hi­szik, kémkedni akar. De a szobában egyedül me­gint csak azon töprengett, mit vihetne még át nekik. Nem jutott eszébe semmi, amit bevihetne. Elővette a kontrás száj- harmőnikát, amelyet Hon­ra? Volt köztük sok tényle­ges katona, de többségük munkás és kolhozparaszt, tanító, traktoros, tudomá­nyos munkatárs, háziasszony, zenész, sőt olyan is, aki teg­nap még iskolapadban ült... A hozzátartozók, barátok, egykori bajtársak levélhal­mazából elsősorban éppen arra a kérdésre kapott vá­laszt Csendül ki hogy kik ők, kik voltak ók? A harcosok, köztük azok is, akiknek mel­lét számos hadikitüntetés díszítette, arról írtak, mi­lyenek voltak gyermekko­rukban, miben tűntek ki, milyen tulajdonságaik vol­tak, milyen kapcsolatok fűzték családjukhoz, szüle­ikhez, feleségükhöz, gyerme­keikhez. A legkevesebbét arról ír­tak a levelekben, hogy a fronton milyen hőstetteket hajtottak végre. A 39Ö harcos csak kis része azoknak, akik hősi ha­lált haltak a Magyarország felszabadításáért vívott har­cokban. Az összegyűjtött anyag és á saját tapasztala­tom alapján, amelyet minta harcoló csapatokhoz beosz­tott TASZSZ-haditudósító szereztem a háború alatt, iro­dalmi riportokat lehet írni. E riportok gyűjteménye ter­mészetesén tragikusan szo­morú lész. A könyv vala­mennyi szerep1 íjé egytől egyig meghalt. Meghalt, hogy az élők örüljenek az életnek. Ám lehet, hogy ezekről * hősökről szíló levélék és visszaérő'Mtezések, saját, frontról írott leveleik, ame­lyek olyannyira felkeltették érdeklődésemet, fontosabbak, mint a szerző elbeszélése olyan emberekről, akiket so» ha sem látott. Az ilyen, iro­dalmi portrékban, pótolva az események, helyzetek hi­ányzó részleteit, akaratlanul is olyan alakot rajzolhat meg az ember, amely egyál­talán nem hasonlít az ere­detire, amely lehet, hogy si­került, erőteljes álak, de már irodalmi hős, nem pedig az, akinek neve szerepel a név­sorban. De itt vannak a sa­ját levelek, mint dokumen­tumok. Megcáfolhatatlan dokumentumok. És a hozzá­tartozók, az ismerősök leve­lei. Az elesett hősök néhány levelét, vagy a róluk szóló levelet csokorba gyűjtöt­tem. Ezt nyújtom át az olva­sónak. rilctől kapott és próbálgatta rajta a Boci, boci tarkát,, elég hangosan. Nem sokkal később Gri­sa benyitott. Hallgatta egy ideig, de nem vólt megelé­gedve. — Nyiharaso. Davaj szu- d&... Ö nagyon szépen tudott szájharmonikázni. A többiek is ddagyűltek az ajtóra, hall­gatták és dudőrászták. Már sajnálta, hogy élő­vette a szájharmonikát. Há ez az orosz ilyen jól tud, so­sem adja vissza. A katonák mindent elvehetnek a civi­lektől a fronton, amit csak akarnak. Azt mondják ha- dizsákmány, és kész. De visszaadta azután Gri­sa a szájharmonikát, és ho­zott be neki égy jó darab ntar- maládot, meg kenyeret. Ném az a ragacsos keriyér volt, mint á városi, de nem is az a jó hazai házikenyér. Alakra is másforma; nem látott még ilyen kenyeret. — Nu, Pétya, kúsáj. így kezdődött a barátsá­guk. (Folytatjuk) A szerző nem számít arra, hogy minden egyes levél­gyűjtemény, vagy mégin- kább egyetlen levél teljes képet adjon egy emberről, az olvasónak. Nem, persze, hogy nem. De az összes le­vél, valamennyi együtt már teljes képet nyújt mind­azokról, akiknek neve ott áll az emlékművön. A világ minden hadsere­gében van égy szolgálati sza­bály: tisztelegni a szembe­jövő katonáknak, tiszteleg­ni a katonai zászló előtt. De van íratlan szabály is. Ez vonatkozik a Civilekre és á katonákra egyaránt: ha a felszabadító harcosók em­lékművé előtt elhaladsz, vedd le a kalapod! Ezerszer kiérdemelték ezt. Feláldoz­ták életüket, a jónak a go­nosz fölötti győzelméért, á Szabadságért, Egyenlősé­gért, Testvériségért vívott harcban. * SZÁMOMRA MÉG MIN­DIG KISFIÚ.„Immár 40 év telt él azóta, hogy kiköRöz- tünk anyám házából. Ez a ház a Szovjet utca 5Ó. szá­mú háza volt, erre a Címre érkezett á levél. Édesanyám már rég ném él. Az én lány­kori nevem Börcsevszkája, ahogy az a borítékon állt, s rég, nagyon régóta egé-zen más nevet viselek: Zeibot. Mi több: annak a háznak a száma, amelyben most la­kom szintén megváltozott. Mégis megtalált a levél. Cso­dálatos. Nagyon nehéz félidő*-^ egyetlen fiam emlékét oki odaveszett a háborúban. De az anyai kötelességem ez az egyetlen, amit érte tehe­tek. Csupán egy körülmény hoz Zavarba: az én Igoron! nem volt hős, s nem tudom, vég­rehajtott-e egyáltalán va'a- milyen hőstettet. Keveset írt önmagáról. Nem akart fe­leslegesen nyugtalanítani. Csak halála után tudtam meg például, hogy megsebe­sült a kezén, hogy a Dnye­peren való átkelés köz!'er« kishíján odaveszett. Életé­ben néni volt semmi hős1,' kiemelkedő esemény. Hiszen műszaki alakulatnál teljesí­tett szolgálatot. (P. B. meg­jegyzése : valóban műszaki- utász alakulatnál szolgáit, de végigharcolta Sztáling­rádtól és Voronyezstól Belg- rádig és Budapestig a fron­tokat, s hősiességéért, hős­tetteiért kitüntették: eg r, saját nevével ellátott szemé­lyes fegyverrel, „Sztáling­rád védelméért” éremmel, „Harci érdemekért” érdem­éremmel, a Honvédő Háború érdemérem II. fokozatával és a Vörös Zászló érdem­renddel.) Fiam, Igor Vjacseszlávo- viés Prihogyko 1919. má­jus 6-án született. 1945. ja­nuár 15-én halt meg. Korán elvesztetté édesapját. Ami­kor Igorka 3 éves volt, férj­hez mentem másodszor. Álired Ivanovics Zejbót, ab­ban az időben a Vörös Had­seregben szolgált. Későbbé’- végéZte a krászrtódári é* - tészfnérrtöki főiskola esti ta­gozatát. Építészmérnök lett. Szintén részt vett a honvé'5 háborúban, s akárcsak a fi­am, mérnökkapitányi rangot viselt. Jó nevelőapja Volt Igornak. Szerették .'egymást, jó barátok voltak. 1940-ben, amikor Igor mt"j csak huszonegy éves volt, megszerezte építészmérnöki diplomáját. 1941. április 5 cin építésvezető-helyettesnek ne­vezték ki az egyik krasz-ö- dári vállalat építkezés' nj Július 16-án bevonult ka­tonának. Nyombán a Kujbi- Sev hadmérnöki akadémiá­ra vezényelték. A gyorsít: It tanfolyam elvégzése után, már 1942-bén, Igort Sz’á- lingrád térségébe vezényel­ték. (FolytatjukJ Az Opus Pacis in’éző bizottságának és az OBT katolikus bizottságának ünnepi ülése Gordon McLennan Nagy-Brtann a Kommunist? Pártiénak ú; főtitkára y FEKETE GYULA:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom