Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-07 / 56. szám
«Aíftíes *: f JMEtT-MASTAROKSZÄ® Műkorcsolyázó VB: Irina Rndnyina hetedik világbafnoki címe! Magyar idő szerint csütörtökön hajnali fél 4-kor kezdődött meg Colorado Springs- ben, az idei műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokság színhelyén a párosok szabadkorcsolyázása. Az idei világbajnokság első aranyérmét a várakozásnak megfelelően az ezúttal is re- s; mek kürt futó szovjet Rod_ .nyina—Zajcev kettős szerezte meg. Programjuk „fogadtatására” jellemző, hogy a technikai értékre valamennyi pontozótól 5,9 pontot, a művészi kivitelre pedig nyolctól 5,9, egy bírótól pedig a maximális hatos pontszámot kaptáik! 1965-től kezdődően ez a 11. szovjet páros győzelem világ, bajnokságokon — a szám kiemelkedő volt klasszisainak (a Protapopov-házaspár) teljesítményét az új „aranyduó” ■hölgytagja, Irina Rodnyina. egyedülálló teljesítményével már túlszárnyalta: Ulanowal az oldalán négy alkalommal, Zajcewel pedig már háromszor állhatott a világbajnoki dobogó legmagasabb fokán 1 A várakozásnak megfelelő európai fölényt jelzi a további sorrend is: az első hat közötti öt kettős az öreg kontinensről utazott az Egyesült Államokba., A PÁROS MÜKORCSCL &YÁZÁS 1975. ÉVI VILÁGBAJNOKA: Irina Rodnyina —Alekszandr Zajcev (Szovjetunió) 9 hsz 141,64 pont, %, Nomy Kermer—Rolf öter. reich (NDK) 19 hsz 137,95 p, & Manuela Gross—Uwe Kagelmann (NDK) 27 hsz 136,67 p, 4. Vorobjeva—Vlaszov (Szovjetunió) 37 hsz 135,52 p. A párosok szabadkorcsolyázása előtt mind a férfiak, mind a nők jégre léptek. A férfiversenyben a rövidprogramokat mutatták be a részvevők, és bár a szovjet Szergely Volkov ebben a „részben” csak a hatodik helyet tudta megszerezni, az összetettben továbbiba is az élen áll., A magyar színek képviselője, Vajda László az előírtak után a 8. helyéről eggyel visszacsúszott... A FÉRFIVERSENY ÁLLÁ- SA a szabadkorcsolyázás előtt: 1. Szergej Volkov (szovjet) 12 hsz 128,85 p, 2. John Curry (angol) 20 hsz 126,72 p, 3. Vlagyimir Ko- valjev (szovjet) 29 hsz 124,43 PA • szabadkorcsolyázásra magyar idő szerint március 7-én hajnali fél négykor kerül sor. A nők küzdelmei az előírt gyakorlatokkal kezdődtek. Az „iskolában” eddig is kiváló teljesítményre képes Los Angelesben élő holland De Leeuw valamennyi pontozónál az első helyre került. A tavalyi világbajnoki NDK- beli Errath jelenleg a ható-, dik helyen áll. * A NŐI VERSENY ÁLLÁSA AZ ELŐIRT GYAKORLATOK UTÁN: 1. Dianne De Leeuw (holland) 9 hsz 73,58 p, 2. Karin Iten (svájci) 31,5 hsz 70,83 p, 3. Isabell De Navarre (nyugatnémet) 35,5 hsz 70,18 p. Teke NB III Az elmúlt hét végén került sor az 1975. évi NB III- as teke csapatbajnokság tavaszi nyitányára. A mezőny két új csapattal bővült: az Orosi Tsz és Berettyóújfalu együttese szerepel újoncként az idei bajnokságban. Az idénynyitó fordulóban általában a várt eredmények születtek. Egyedül Hajdúnánás Oroson aratott fölényes győzelme kivétel. Eredmények: Nyíregyházi Spartacus-Pe- töfi—Berettyóújfalu 7:1 (2372:2085). Biztosan nyert az esélyesebb hazai csapat. Legjobb ütők: Mártonfalvi Miklós 415, Hegyes Pál 414, illetve: Dobi János és Jankuly Lajos 373 fa. Nyíregyházi TIT ASZ Elektromos—Nyíregyházi Taurus 5:3 (2473:2345). Küzdelmes mérkőzésen alakult ki a végeredmény. Legjobb ütők: Pethő Zoltán 456, Spisák László 437, illetve Koczkás István 455, Jakab Mihály 403 fa. DEAC—Nyíregyházi Volán Dózsa 3:5 (2391:2414). Idegenben is megérdemelten nyert a nyíregyházi csapat. Legjobb ütők: Hock József 433, Nemes László 415, illetve: Jeszenszki Gábor 413, Szokolyi István 413 fa. Oros—Hajdúnánás 1:7 (2200:2333). A rutinosabb ven_ dégek biztosan nyertek. Legjobb ütök: Borbély János 395, Lukács Illés 373, illetve: Nyakó Imre 409, Iváni Sándor 405 fa, Oierczegfaivi) 4 NVÍRFA ÁRUHÁZ AJÁNDÉKA A NŐNAPRA MÁRCIUS 8—15-IG divatáruk kiállítása a II. emeleti kiállitóteremben a legújabb fazonú női táskák, kendők—sálak, apró bőrdíszmű áruk, valamint bemutatásra kerülnek még nyakkendők és nyakkendő-garnitúrák. A kiállított áruk az áruház I. emeleti osztályain megvásárolhatók. A NŐNAP ALKALMÁBÓL MINDEN KEDVES NÖ1 VÁSÁRLÓNKAT SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A nyirbogáti Tsz SE tervez Hét hellyel előbbre lépni! A Nyírbogáti Tsz SE labdarúgóit éveken keresztül a megyei II. osztályú csapatok legjobbjai között emlegették. Ezen bajnokság beindítása óta annak állandó résztvevője az együttes: az egyfordulós bajnokságot megnyerte s legrosszabb esetben is a hatodik helyen végzett a csapat. Az elmúlt év nyarán a nyírbogáti együttes nyerte a nyírbátori járási sportfelügyelőség nagyszerű kezdeményezéseként kiírt igen népszerű Alkotmány Kupa küzdelemsorozatot. Az őszi bajnoki szerepléssel azonban aligha kényeztették el a csapat játékosai szurkolóikat, hiszen az ősszel szerzett 7 pont mindössze a 15. hely „megszerzéséhez” volt elég. Birtha Sándor, az együttes edzője mégis bizakodással tekint a március 16-án kezdődő bajnoki rajt elé. — Igen érzékenyen érintette — az egyébként is erősen megfiatalított — csapatunkat négy kulcsemberünk bevonultatása, a Veres-fivérek egész őszi szezonon át tartó sérülése, s két játékosunk egy négy- és egy háromhetes eltiltása. A helyükbe lépő fiatalok rutintalansága következtében fordulhatott elő, még nyerésre álló mérkőzéseinken is egy-egy 5—10 perces rövidzárlat, amely épp elég volt a találkozó elvesztéséhez — vélekedik a Tsz SE edzője. — Sajnálatos, hogy az együttes játékosai közül csupán öten dolgoznak Nyírbo- gáton, a csapat többi tagjának így nem kis gondot okoz az edzések rendszeres látogatása s néha még vasárnapi szerepeltetése is. Az őszi szezonban nem egy esetben — nekem is be kellett áll. nőm, hogy teljes legyen a létszám — kesereg a népszerű edző. — Talán nincs utánpótlás? — Ifjúsági csapatunk az elmúlt szezonban és az ősz Labdarúgó edzómerkózes: Kisvárdai SE—Báktalórántházi MEDOSZ 5:1. Bakta! órántházán került sor szerdán a két csapat találkozójára, melyen az NB III- as kisvárdai együttes biztosan nyert Dócs (2), Komáromi (2) és Gólyán góljaival. folyamán is a 4. helyen végzett. Az ifik közül a legjobbak játékára a felnőtt csapat összeállításánál a tavaszi fordulók során is számítunk. Ezen fiatalok lelkesedése azonban még nem minden esetben párosul olyan játéktudással, amellyel a „nagyok” között is sekerrel léphetnek pályára. — Kikkel készülnek a bajnokság tavaszi rajtjára? — örvendetes, hogy a nemrég leszerelt Balogh József és Szalai Istvánon kívül a sérüléséből felépült Veress Béla és Veress Tibor is a csapat rendelkezésére áll. A keret további tagjai: Szondi János, Üveges János, Mankó Tibor, Pálvölgyi János, Pálvölgyi István, Bákonyi Ferenc, Szabó József, Nagy István, Gulyás János, Prokob László, Palóczi Lajos, Balázs István, Kovács István, Goda János és Gliba Mihály. Január 12- én kezdtük el az alapozást. A Nyírmihálydi, Hodász és Kis- léta elleni két-két előkészületi találkozó jól illeszkedik a felkészülés programjába. — Megkapják-e a szükséges támogatást? — A Rákóczi Tsz, s a sportkör januárban újjáválasztott vezetősége minden támogatást megad csapatunk eredményes szerepléséhez. 1972- ben — mintegy félmillió forintos beruházással — a játékosok jelentős társadalmi munkavállalásával — hidegmeleg vízzel ellátott — öltözőt létesítettünk. Nincsenek anyagi nehézségeink, nem okoz gondot a szállítás sem — egyszóval a sportkör eredményes működésének feltételei tehát adottak. — Várható-e előrelépés mik a csapat tervei? — A sérüléseiből felépült, illetve most leszerelt régi rutinos játékosaink beállásával — úgy érzem — ebből a pozícióból is sikerül tervünk valóra váltása, a legjobb nyolc közé jutás kiharcolása. Szabó Gyula KEK 3. Nagy István és Magyar József (valamennyi nagy- kállói versenyző). Párosban: 1. Nagy Sándor, Túri László, 2. Magyar László, Magyar József (mindkét páros Nagy- kálló), 3. Szántó János, Búzás Dénes (Balkány—Abapuszta). SPORTHÍR I Érmek — dobozból A* «tanúit bel végén, a meze! futőbajnokaág megyéi döntőjén minden adva volt egy nagyszerű tömegverseny lebonyolításához. Kellemes volt az idő, a nyíregyházi repülőtér gyepszőnyege is megfelelt, s a megye legkülönbözőbb pontjairól összesen több mint hétszáz, többnyire egészen fiatal résztvevő várta az egyes futamok rajtját. A megyei döntő annak rendje-módja szerint le is zajlott. a győztesek és helyezettek örültek a sikernek. Ám a rendezésben akadtak szépséghibák. Nem ártott volna a vidéki résztvevők — főleg az általános iskolákra gondolunk — mindegyikének időben kiküldeni a pontos tájékoztatót. Az is beigazolódott, hogy ilyen tömegversenyt — főként ilyen nagy kiterjedésű területen, mint a repülőtér — hangosbeszélő nélkül bajos zökkenőmentesen lebonyolítani. A legfeltűnőbb mégis az volt, hogy a győzteseknek és helyezetteknek járó érmeket egy papírdobozból osztották ki. Csak úgy kézből, pontosabban dobozból. S azoknak, akik tudták; hogy hol és kitől lehet azokat átvenni. így aztán akadtak, akik nem kapták meg érmeiket, s majd utólag juthatnak hozzá. Az általános iskolások járőrversenyét a hodászi kislányok és a Nyírcsászáriból érkezett fiúk nyerték. Egyaránt nagyon boldogok voltak — érthetően. De sportélményüket maradandóbbá tette volna, ha felléphetnek a dobogó legmagasabb fokára, s egy megyei sportvezető kezet fogott volna velük. Ök is, de a megyei döntő valamennyi helyezette — a vidéki gyerekeket kísérő, ünneplőbe öltözői* Pedagógusok, kísérők is — megérdemelték volna az ünnepélyesebb eredményhirdetést. A futás megkedveltetése napirenden lévő, egvik legfontosabb tömegsportfeladatunk. A mezei futóba.jnokság megyei döntőjén igen jól lehetett volna szolgálni ezt a fel- ;■ adatot. Pontosabb felkészüléssel, ünnepélyesebb lebonyolí- : fással. Nagyon sok — főleg vidék? — résztvevő számára lehetett volna még emlékezetesebb sportélménnyé tenni a leg- j utóbbi vasárnapot. j: Bézí László ! Négy sportágban Vasvári-emlékverseny A forradalmi ifjúsági napok eseménysorozatának megyei megnyitója — a KISZ nyírbátori járási bizottsága és a városi—járási testnevelési és sportfelügyelőség közös rendezésében — egész napos program keretében ez évben is március 15- én, Nyírvasváriban kerül sor délelőtt 10 órától. A Vasvári Pál-emlékver- seny néven — mely immár hagyományos — sorra kerülő megnyitó eseményre, a jelentkeződ ,«tS«Úus 8-áp 17 óráig juttathatják el nevezéseiket a Nyírbátori Járási— Városi Sportfelügyelőség címére. A nevezésnek tartalmaznia kell a KlSZ-szerve- zet nevét, címét, a csapatok és egyéni versenyzők névsorát és a sportág megnevezését. Az évről évre több, mint ezer (!) KISZ-fiatalt megmozgató megyei színtű eseményen az idén is négy sportágban — kispályás labdarúgásban, sportlövészetben, röplabdában és sakkban — mérik össze tudásukat a résztvevők. Sakkban női és férfi egyéni versenyekre kerül sor, míg a másik három számban nőj és férfi csapatok ]■ mérkőznek majd a KISZ !j megyei és járási bizottsága, valamint a nyírbátori üze- mek és vállalatok által fel- ■ ajánlott serlegekért és díja- ,, kért. Az egyéni es csapatversenyeken minden KISZ-kor- ; osztályú fiatal részt vehet, . aki a nevezést beküldő ; KISZ-alapszervezet tagja, ; KISZ-tagságát — a verseny- | bíróság kérésére — érvényes KISZ-tagkönyvvel köteles igazolni. Az 1974. évi győz- j: tések indulása kötelező, NB-s i csapatok tagjai, valamint I, ! és II. osztályú minősítésű j egyéni sportolók nem indul- hatnak a versenyeken. Kispályás labdarúgásban öt mezőnyjátékos és egy kapus alkotja a csapatot, a lég- , puska- és pisztolylövészetnél 3—3 fő. A röplabdacsapatok ij létszáma 12—12 fő. A Vasvári Pál-emlékver- senyt — mely a felszabadu- lási sportzászlószerző verse- jj nyék programjába is beszúr |i mit — esti fáklyás felvonu- ’I lássál egybekötött ünnepi ; nagygyűlés követi, majd if- !; júsági bál zárja a napot. ' ^ A Nyíregyházi Városi Tanács dolgozói asztalitenisz házibajnokságot rendeztek. A női és férfi egyéni számban összesen tizenöt tanácsi dolgozó vett részt. A női egyéni szám sorrendje: 1. Szilágyi Ilona, 2. Incze Margit, 3. Jeszenszki Istvánná. Férfi egyéniben: 1. Marjai Tibor, 2. Galambos Zoltán, 3. Szokol Károly. * Az Építők Szakszervezetének megyei bizottsága hazánk felszabadulásának tiszteletére sportversenyeket rendezett Nyíregyházán asztalitenisz és teke sportágban. Eredmények, teke: 1. ÉPSZER, 2. KEMÉV, 3. SZÄ- ÉV. Asztalitenisz: 1. KEMÉV, 2. ÉPSZER, 3. SZA- ÉV. A tekézők közül egyénileg Tóth Béla (KEMÉV) érte el 718 fával a legjobb eredményt, ő nyerte az asztali- tenisz egyéni-bajnokságot is. * Nagyszámú résztvevő és színvonalas mérkőzések jellemezték a nagykállói járás 1975. évi asztalitenisz-spar- takiád döntőjét. Eredmények, nők: 1. Nagy Valéria, 2. Schreiber Jőzsefné, 3. Dr. Nagy Éva (mindhárom Nagykálló), Férfiak: 1. Kiss Zoltán, 2. Szabolcsi László, Stc* de ASZTALI TŰZHELY Cserélje ki régi, elavult tűzhelyét, modern jé minőségi! asztali tűzhelyre. A TŰZHELYEK SZTÁRJA A SZTÁR DE LUX SZILÁRD TÜZELÉSŰ ASZTALI TŰZHELY. FŐZ! SÜT! MELEGÍT! TÜZELÉSÉHEZ háztar tási szén, tűzifa, brikett alkalmazható! Forgalomba hozza a VASVILL Kereskedelmi Vállalat. (Bp. 5721)