Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-23 / 71. szám

MH. ftiáífeJus mmTm Jelentések bajnoki labdarógó-mérkőzésekről Az NB Ill-as labdarúgóbajnokság Északkeleti csoport­jában az elmúlt vasárnap újabb megyei rangadóra került sor. A Tuzséri MEDOSZ fogadta a Kisvárdai SE együtte­sét, s nagy küzdelemben le is győzte. A Nyíregyházi Spartacus-Petőfi és a Záhonyi VSC együttese egyaránt ide­genben szerepelt, s szenvedett vereséget. Eredmények: Tuzséri MEDOSZ—Kis­várdai SE 4:3 (2:2) Tuzsér, 1200 néző, vezette: Luclányi. Tuzsér: Révész S. — Ré­vész Z., Tóth Á„ Hegedűs, Szűcs. Kazuska. Tóth J. (Gyürc). Révész D„ Maczkó, Révész B„ Kovács (Koncz). Edző: Birinyi József. Kisvárda: Kovács B. — Gál, Regöczi, Kulcsár, Ko­máromi, Takács, üócs, Batá­ri (Belányi), Turtóczki, Bácskái, Nagy G, Edző: Oláh Tibor. A végig mozgalmas mér­kőzésen a,,hazai együttes a 13. percbén szerezte meg a ve­zetést, de négy perc eltelte után a kisvárdaiak egyenlí­tettek. Ismét a hazaiak ju­tottak előnyhöz, a 27. perc­ben, de a vendégek még eb­ben a játékrészben egyenlí­tettek. Szünet után a tuzséri együttes két góllal elhúzott, 4:2-re vezetett. Az utóbbi két gólnál a vendégek lest próbáltak reklamálni. A kis­várdai csapat a kétgólos hát­rány ellenére sem adta fel a mérkőzést, s a 88. percben szépített is. A mérkőzés kró­nikájához tartozik, hogy az 58. percben a kakaskodó Ré­vész Z. (Tuzsér) és Takács ÍKisvárda) a kiállítás sorsá­ra jutott. A küzdelmes, jő iramú és kelyenként kemény játékot hozó találkozón a tuzséri csapat jól használta ki hely­zeteit, s a hazai pálya nyúj­totta előnyt, Gólszerző: Maczkó 2, Ré­vész D., Révész B„ illetve Bácskái, Turtóczki, líócs. Jók: Maczkó. Révész B.. Hegedűs. illetve Bácskái, Does, Turtóczki. Kazincbarcikai Vegyész Nyíregyházi .Spart«- cus-Petőfi 3:1 (2:0) Kazincbarcika, 1000 néző, vezette: Mohácsi. Kazincbarcika: Fülöp — Mochlár, Ködmön, Szitka, Fekete. Sáfrány, Mikula, Lipcsei, Stark. Kopa, Kiss. Edző: Pete András. Nyíregyháza: Pilcsuk — Kemecsci, Klcningcr, Szek­rényes, Teschmajer, Mada- lina (S/.órád), Kegye, Major, Nagy, Sorbán, Kubik (Szilv­asai). Edző: Demény Béla. A kazincbarcikai együttes nagy lendülettel kezdett, s már az első percektől kezd­ve enyhe fölényben játszott. Az egyre gyakoribb támadá­sok végén, a hazaiak.a 21. percben nagy védelmi hiba után jutottak vezetéshez, majd a szünetig még egy gólt lőttek. A második játékrészben is a hazaiak kezdeményeztek többet, s a 07. percben há­romra növelték góljaik szá­mát. A nyíregyházi együttes a 80. percben egy szabad­rúgás után szépített. Az erőteljesebb és hatá­rozottabb csatár-játékot nyújtó Kazincbarcikai Ve­gyész megérdemelten nyerte mee a mérkőzést. Gólszerző: Stark, Fekete, Mikula illettve Nagy A. Jók: Mochlár, Ködmön, Lipcsei, Kiss, illetve Nagy A., Teschmajer, Szikszai. Debreceni MTE—Záho­nyi VSC 3:0 (2:0) Debrecen, 2000 néző, ve­zette- Laubcr. DMTE- Gilányi — Csathó. Németi, Pathai L., Szabolcsi, Pál Mezei. Mózsa (Szolga). Kovács G. (Patai F.), Kere­kes. Szabó Edző: Szentmar- jay Tibor Záhony Hegedűs — Má­té. Jászfai Ambnisz II,. Ko­vács, Dallos, Mező, Balázs, hány nagy helyzetet hagyott ki. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a záhonyi együttes két ízben is a kapufát találta el. A hazai csapat megérdemelten nyert. Gólszerző: Kerekes (3, egyet 11-esböl). Jók: Kerekes. Németi. Pál, Szabolcsi, illetve Erdei, Jászfai. Erdei, Szász (Gyüre), Szűcs. Edző: Birinyi József. A debreceni együttes mindkét félidőben lényege­sen többet támadott, s a három gól mellett még né­Meqyei I. osztály A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulója során az élmezőnyből a Rakamazi Spartacus biz­tos győzelmet aratott, míg a listavezető Tiszavasvári Lom­bik pontot veszített Vásárosnaményban. Érdekességnek számít, hogy a Nyíregyházi Építők — a Volán-Dózsa után — a Nyíregyházi MEDOSZ ellen is győzni tudott. S ugyancsak váratlan eredménynek számít, hogy a Nyírbátori MEDOSZ a Nyíregyházi Volán-Dózsa ellen, idegenben pon­tot tudott szerezni. Eredmények: Nagyhalász! Textiles— Baktalórántháza 2:1 (0:0) Baktalórántháza. 400 néző. vezette: Szegedi. Nagyhalász: Szabó — Hajdú. Nagy Z., Mikitovics, Nagy B., Lippai, Bor, Pod- lovics, Ballai, Veress, Vida. Baktalórántháza: Urbán 1. — Németh. Galambos, Tóth, Baksa I., Baksa II.. Nagy J. Nagy G., Jávor, Urbán II.. Takács. Kemény és mindvégig nagy iramú küzdelemben megérdemelten győzött a vendégcsapat. Gólszerző: Ballai, Vida, il­letve Baksa I. Jók: Szabó, Nagy B., Ve­ress, illetve Urbán I,, Bak- sai I., Nagy J. Vásárosnaményi VM— Tiszavasvári Lombik 1:1 (1:1) V ásárosnamény, 500 néző, Védetté: "Kozsla. Vásárosnamény: Sándor — Vaska I., Tóth, Illés, Vas­ka II. (Szegedi), Szedlár, Lá­bas (Haklik), Kiss, Koncz. Siket, Gulyás. Tiszavasvári: Bodnár — Nagy, Zsoldos, Bene, Bíró, Fazekas, Varga (Kiss J.), Veress (Kenyeres), Salamon, Kiss M., Reznek. A 36. percben szabadrúgás után jutott vezetéshez a vá­sárosnaményi együttes, de a vendégek még ebben a perc­ben egyenlítettek is. A dön­tetlen eredmény igazságos­nak mondható. Gólszerző: Fazekas. mali együttes, s így az utol­só tíz percre nyílttá vált a játék. Gólszerző: Papp I.. Pál. illetve Malánics. (M. L.) Mátészalkai MEDOSZ —Tyukodi Tsz 2:1 (0:1) Mátészalka, te: Kiss. 300 néző, vezet­Tóth, illetve (M. Z.) Nagy kál!ói SE—Fehér- gyarmat 2:1 (1:0) Nagykálló, 400 néző, vezet­te Maróthy II. Nagykátlő: Gemzsi — Ma-' gyár, Balogh I., Balogh II., Vass I, (Fehér), Balogh III., Zclenák, Papp M., Kállai (Pál), Vass M„ Papp I. Fehérgyarmat: Erdei — Preku, Tisza, Répánszki, Szalai, Bíró (Urr)„ Cseke, Lábas, Simon, Tótlí (Malá­nics), Virágh. Már 2:0-ra vezetett a ha­zai csapat, amikor kapushi­bából szépített a fehérgyar­Mátészalka: Kiss — Fújó, Kovács, Lajti, Tóth, Balogh, Tarcali, Szombati, Juhász, Kokas, Mester. Tyúkod: Katona — Bíró, Pinczés, Tordai, Torma, Orosz, Varga, Bereczki I., Bercczki II., Fási. Mitró. Meglepetésre a vendégcsa­pat kezdett jobban, s már a 3. percben vezetéshez jutott. A második játékrészben a hazai együttes erősített, s meg tudta fordítani a mér­kőzés sorsát. A szálkái csa­pat — ha kis szeretedével is — megérdemelten 'nyert. Gólszerző: M es tér 2, illet­ve Fási. Jók: Mester. Kokas. Ba­logh, illetve Fási, Mitró cs Varga. (Ny. K.) A megyei I. osztályú baj­nokság további eredményei: Nyíregyházi MEDOSZ— Nyíregyházi Építők 2:3, Nyíregyházi Volán-Dózsa —Nyírbátori MEDOSZ 1:1, Tiszalöki MEDOSZ—Nyír- madai MEDOSZ 0:2, Raka­mazi Spartacus—Vencseilői Tsz 4:0. 1 milliót fizet a 13-as totó 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1 01G 138 forint. 13 plusz 1-es szelvény nem volt. 12 találatom szelvény 18 darab, nye­reményük egyenként 41 339 fo­rint. fi találatos szelvény 27» da­rab, nyereményük egyenként 2454 forint. 10 találatos szelvé­nyek száma- 3057 darab, nyere­ményük egyenként 332 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. 1. Lazlo—Roma 0:1 2. Cagliari—Napoli 1:1 3. Milan—Torino 2:0 4. Ternana—Bologna 0:ft 5. Budafok—Volán 1:1 6. Bp. Spart.—MÁV DAC 4:2 7. FÖSPED—Dunaújv. 0:0 8. KRDKRT—PVSK 1:1 9. véménd—BKV Előre 0:0 10. Lőrinci Fonó—BVSC 1 :t 11. III. kér. TTVE—K. Táncsics 1:2 12. Dunakeszi—Vác 0:1 13. Arezzo—Verona 0:1 14. Atalanta—Avellino 2:1 SZEGEDEN 442 INDULÓVAL RENDEZTÉK MEG A VASUTAS SPORTEGYESÜLETEK MEZEI FUTÓBAJNOKSÁGAT. AZ NYVSC VERSENYZŐI KITÜNŐEN SZEREPELTEK, TÖBB ÉRTÉKES HE­LYEZÉST SZEREZTEK, S MEGNYERTÉK AZ EGYESÜLETEK ÖSSZESÍTETT PONTVERSE­NYÉT. Az NYVSC nyerte a vasutas egyesületek mezei futóbajnokságát Félfiak, felnőttek, kb. 7 km: 2. Kiss J. 20:48,6 p, csapatban: 2. NYVSC 48 pont. Ifjúságiak, kb. 4300 m: 3. Horváth 13:40,8 p, csapatban: 3. NYVSC 40 pont. Serdülő, kb. 3 km: 3. Gyurcsán 9:51.8 p, csa­patban: 2. NYVSC 44 pont. Nők, felnőttek, kb 2 km: 2. Fessler Zs. 6:19,6 p, 4. Moraveczné 6:30,8 p, csa­patban 1. NYVSC 29 pont. Ifjúságiak, kb. 1500 m 1. Kocsis 4:51,2 p, 3. Zatykú 5:11,8 p, csapatban: 1. NYVSC 8 pont. Serdülők, csapatban: 3. NYVSC 44 pont. Az egyesületek összesített pontversenyét a Nyíregyházi VSC nyerte 132 ponttal, a 97 pontos Szegedi VSE előtt. 475 futó a lanácsköztársasÓK I utóba jnoksát>on Vasarnap délelőtt az ál­talános- és középiskolasok részvételével rendezték meg a nyíregyházi repülőtéren a Tanácsköztársaság kikiál­tása évfordulójának tiszte­letére rendezett mezei futó­bajnokságot. Az eseményen lebonyolított számokban összesen 475 futó teljesítette a távot. Eredmények: Általános iskolás lányok. kb. 600 m: 1. Csermely Ág­nes (12-es iskola) 2:28.4 p, csapatban: 1. Nyirszőlősi 16- os iskola 33 pont. Kb. 809 m: 1. Vcjku Ágnes (Nyír- szőlősi 16-os iskola) 3:05.1 p, csapatban: Nyirszőlősi 16-os iskola A-csapata 19 pont. Általános iskolás fiúk, 800 ni: 1. Szalai Zsolt (12-es is­kola) 2:52,4 p. csapatban: 1. 12-es általános iskola 43 pont. 1500 m: 1. Sipos Já- ' Jíios (15-ös iskola) 5:25,2 p, csapatban:'1. Nyirszőlősi 16- os iskola Á-csapata 20 pont. Az általános iskolák össze­sített csapatversenyében: 1. Nyirszőlősi 16-os iskola (testnevelő • Ömajtényi László) 120. 2. 12-es iskola 49, 3. 15-ös iskola 41 ponttal. Középiskolás lányok, 1006 m: 1. Bilák Mária (107-es ITSK) 4:12,8 p, csapatban: 1. Pénzügyi Szakközépiskola A-csapata 44 pont. 1200 m: 1 Szentpéteri Erzsébet (Pénzügyi Szakközépiskola) 5:06,6 p. csapatban: 1. Pénz­ügyi Szakközépiskola A- csapata. Fiúk, 2000 no: 1. Marján János (Kossuth Szakközépiskola) 7:19,6 p. csapatban: 1. Pénzügyi Szakközépiskola A-csapata 42 pont. 3000 m: 1. Lőrincz Miklós (Krúdy Gimnázium) 11:09.2 p, csapatban: 1. Krúdy Gimnázium A-csa­pata 20 ponttal. A középiskolák összesedet! pontversenyében: 1. Pénz­ügyi Szakközépiskola (tesnevelő: Fiedler Barna) 132. 2. Krúdy Gimnázium 78. 3. 107-es ITSK 19 ponttal. (B. I.) A középiskolás fiúk •lOOO méteres számának győztese Lőrincz MikJós, a Krúdy Gimnázium ver­senyzője biztosan és fölé­nyesen nyert. GaáJ Béla felvétele Táblázatok NB II Budafok—Volán SC 1:1 Dorog—Eger 1:0 Bp. Spartacus—MÁV DAC 4:2 K. Rákóczi—G.-MAt AG 4 :1 KKESE—Szolnoki MTE 1:2 FOSPED—Dunaújváros 0:0 Komló—Szoksz ár d 1:1 Ózd—DVSC 0:1 S&EOL—Oroszlány 4 :0 Olajbányász—Várpalota 1:0 Leliel SC—Borsodi Volar» SKSE—MVSC 2:0 1:1 1. Nagy báton y 23 13 7 3 37-18 33 2. DMTE 23 14 4 5 47-32 32 3. Gyöngyös 23 14 3 6 46-27 31 4. MVSC 23 12 6 5 48-25 30 5. Kazincb. 23 12 5 b 4«-26 29 b. Nyíregyháza 23 9 7 7 39-31 25 7. Lehel SC 23 11 3 9 35-32 25 8. Leninváros 23 8 8 7 32-20 24 9. Rudabánya 23 7 10 6 29-27 24 6. Záhony 23 11 2 10 41-44 24 Ll. SKSE 23 9 5 9 45-40 23 L2. S.-újhely 23 8 5 10 22-29 21 L3. Kisvárda 23 7 b 10 35-39 20 L4. Borsodi B. 23 b 8 9 27-38 20 15. Borsodi V. 23 5 9 9 27-39 i9 b. Hajdú V. 23 7 5 11 28-46 19 7. H. Bocskai 23 b b 11 21-40 18 18. Kisecrenye 23 6 5 12 31-39 17 9. Tuzsér 23 5 4 14 33-49 14 Í0. DEAC 23 3 6 14 25-53 12 Felszabadulási lövészverseny Az MHSZ nyíregyházi já­rási vezetősége hazánk fel- szabadulásának 30. évfordu­lója tiszteletére rendezte meg a tartalékosok lövész­versenyének járási döntőjét. Eredmények: Sporlpisztol.v: 1. Aranyosi Tamás 79, 2. Róka Sándor 79 (mindkettő Tiszavasvári), 3. Zolei János (Nyírtelek) 78 körrel. Kispuska: 1. Virágh Ba­lázs (Tiszavasvári) 88, 2. Szepesi Miklós 86, 3, Kovács Mihály 84 körrel (mindkettő Baktalórántháza). Összetett egyéni: 1. Virágh Balázs (Tiszavasvári) 154, 2. Réthy Ferenc 152, 3. Szepesi Miklós 151 körrel (mindket­tő Baktalórántháza). Összetett csapat: 1. Tisza­vasvári I. (Róka, Vámosi, Ju­hász, Virágh, Aranyosi) 699. 2. Baktalórántháza (Réthy, Szepesi, Fodor, Bakti, Ko­vács) 683, 3. .Tiszavasvári II. (Pethe, Gulyás, Mezei, Olasz. Szabó) 611 körrel. SAKK: Megyei spartakiáddöntö Vasárnap Nyíregyházán rendezték meg a falusi dol­gozók spartakiádjának sakk megyei döntőjét. Különö­sebb érdeklődés nélkül, hi­szen csupán négy járás kép­viseltette magát, összesen ti­zennégy versenyzővel. Az ér­dektelenség oka elsősorban az, hogy a megyei döntőből nincs továbbjutás. Eredmé­nyek : Egyéni: 1. Somlyai Sza­bolcs (nyíregyházi járási 4, 2. Franku István (nyíregy­házi járás) 3, 3. Csáki Pál 3. 4. Szilágyi Sándor 3 (mindkettő mátészalkai já­rás). 5. Lovászi József 3, 6. L. Kiss Gábor 2,5 pont (mindkettő nyíregyházi já­rás). / Csapatban: 1. Nyíregyházi járás 11, 2. Mátészalkai já­rás 10, 3. Nyírbátori járás 5, 4. Kisvárdai járás 1 ponttal. <*r. a.) A világ sportja A jugoszláv labdarúgó-baj­nokság I. ligájában vasár­nap játszották le a 21. for­dulót (a tavaszi 4-et) és ezen a Ferencváros soron következő kupaellenfele, a Belgrádi Crvena Zvezda ide­genben, Ljubljanában az otthon mindig veszélyes Olimpiával l:l-es döntetlent' játszott. Belgrád'ban egyébként már javában folyik a szurkolók toborzása a budapesti mér­kőzésre. : ' t • ' ' . i 71 '■ ’ ’ • ‘ Párizsban"’ ftfégkezdődöít az a nemzetközi öttusaversenv, amelyen ott vannak a ma­gyarok is. Az első napon a lovaglást bonyolították le. A magyar versenyzők közül az egyéniben csak Bakóról er* kezeit jelentés, aki a román Spirleával holtversenyben az 5—6. helyen végzett. A csa­patversenyben Magyaror­szág harmadik volt. Az NSZK vízilabda-váló-! gatottja — Jobb gólarányá­val — nyerte a hat ország nemzetközi tornáját. A nyu­gatnémet győzelem meglepe­tés, ugyanígy az is, hogy aa olaszok csak a 4. helyen vé­geztek. ★ < Befejeződött a hagyomáfcí nyos nemzetközi vívóver­seny, amelyen az ausztrál Benkő tőrgyőzelme után kardban az olasz Mario A1-: do Montano, párbajtőrben az amerikai Lyons és női • tőr­ben a francia Muzio került az első helyre. IMPORT KÁRPITOZOTT SZÉKEK különböző színekben 260,— Ft-ért, csak nálunk a KELET ÁRUHÁZBAN KAPHATÓK. (349111) f J.. ázftOL 23 14 4 ar *4-24 32 2. Volán SC 23 12 4 7 37-26 23 3. K. Rákóczi 23 11 5 7 3b-22 27 4. Komló 23 8 10 5 25-23 26 5. MÁV DAC 23 7 Ál 5 33-24 25 6. Bp. Sparí. 23 8 z 7 39-34 24 7. SZMTE 23 9 6 8 28-25 24 S. Dorog 23 8 * 7 32-38 24 5. S/ekszárd 23 8 8 7 22-25 24 10, Olajbányász 23 8 7 8 27-33 23 ll. Oroszlány 23 6 11 S 20-27 23 12. Budafok 23 7 8 8 31-29 22 13. Várpalota 23 8 b 9 29-27 22 14. DVSC 23 8 6 9 30-29 22 15. Dunaújv. 23 7 8 8 29-32 22 1«. KJKFSE 23 8 S 9 25-39 22 17. Szállítók 23 8 5 10 27-38 21 18. G.-MAVAG 23 5 9 9 21-27 If 19. Ózd 23 5 b 12 20-36 1b :o. Eger 23 5 4 14 20-37 14 NB ni, Északkelet Borsodi B.—Gyöngyös 2:1 DEÁC—S.-újhely 0:1 Nagybátony—Rudabánya 2:0 Hajdú V.—Iveninváro-s 0:2 H. Bocskai—Kisberenye 1:0 1. Tiszavasvári 17 13 3 1 bb-21 8É 2. R akarna/. n 13 2 2 43- 7 28 3. Ny. Volán-D. 17 10 4 S 31-16 24 4. Ny. MEDOSZ 17 11 1 5 34-21 23 5. Nagyhalász 17 5 4 4 41-31 22 6. V.-namény 17 5 7 5 20-27 17 7. Ny. Építők 17 5 6 b 21-28 16 8. Nyírbátor 17 7 2 8 29-39 1b 9. F.-gyarmat 17 b 3 8 30-29 15 0. Tiszátok 17 5 4 8 18-25 14 1. Mátészalka 17 5 3 9 19-28 13 2. Vencsellö 17 5 3 9 20-31 13 3. Nyírma da 17 4 4 9 15-29 12 4. Nagykálló 17 5 1 11 15-37 11 5. Tyúkod 17 4 2 11 33-4« 10 6. Baktat. 17 4 1 12 24-19 9 MEGYEI I. OSZTÁLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom