Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-18 / 65. szám
f975. mlrcítjs iS. KET.RT-MAGVARORSZÄG 9 T5 Mátészalkán ülésezett a MTESZ megyei elnöksége átadták az idei nívódíjakat Hagyomány már, hogy évente nívódíjjal jutalmaz, zák a Nyíregyházán vendég- szereplő, kiemelkedő alakítást nyújtó, emlékezetes színházi élményt hagyó színművészeket, színházi szakembereket. A megyei tanács nívódíjai' Langmár András díszlettervező és Tréfás György Lisztdíjas operaénekes, a debreceni Csokonai Színház, továbbá Gönczöl Anikó színművésznő, Hajdú Endre Já- 6zai-díjas színművész és Horváth Ottó színművész, a Déryné Színház tagjai kapták. A Nyíregyházi Városi Tanács idei nívódíjasai: Gerbár Tibor Jászai-díjas, Köti Árpád és Sárosdy Rezső Jászai- díjas színművészek, a debreceni Csokonai Színház tag- jai. A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház nívódíját Tárnái György, a debreceni Csokonai Színház karmestere kapta- A nívódíjakat hétfőn délután, a megyei tanács épületét»*» adták át. Március 17-én kihelyezett ülést rendezett Mátészalkán a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Szabolcs-Szatmár megyei szervezetének elnöksége. Jubileumi ülés volt ez, hiszen öt évvel ezelőtt — pontosan 1970. március 16-án — alakult meg Mátészalkán a MTESZ intéző bizottsága. Mint azt az erre az alkalomra készült beszámoló is hangsúlyozta: az ipari fejlődés és a járás nagyfokú mé- zőgazdasági jellege szükségessé tette, hogy a nagy számú műszaki és agrár értelmiségi dolgozókat összefogja, munkájukat koordinálja. Bár a mátészalkai intéző bizottság tevékenysége nagyban elősegítette a város ipari, mezőgazdasági, tudományos és kulturális életének fellendülését — a műszakiak munkájának kibontakoztatását—, a fejlődés továbbá előrelépéseket követel. Elsősorban azt, hogy az intéző bizottság munkájának végzéséhez, a tervezett rendezvények megtartásához önálló helyiséget kell biztosítani. Ez — a Szatmár Bútorgyárral kooperálva . — már a megvalósítás útjára lépett. Az intéző bizottság előre elkészített munkaterv alapján dolgozik, továbbra is hasznos kezdeményezésekkel, észrevételekkel járul hozzá a város gyorsuló ütemű fejlődéséhez. Az ülésen beszámoló hangzott el a két ülésszak között végzett elnökségi munkáról. Tájékoztató hangzott el a Faipari Tudományos Egyesi' let megyei csoportjának tevékenységéről, végül a megyei MTESZ-híradó megjelentetésével kapcsolatos tennivalóikat beszélték meg. Beretrdaróc határában Összehegesztetiék a Testvériség gázvezeték szovjet—magyar szakaszát re, a „vörös varrat” elkészítésére. Az építők négy legjobb szakembere, G. L. Butenko, V. Jamin, V. Knyaszkin és V. Uliganec szállt le a kiásott árokba a vezeték mellé, s gyakorlott mozdulatokkal elkészítette a „vörös varratot”, s Dr. Simon Pál ünnepi beszedet tartja. ezzel létrejött a kapcsolat a gázvezeték szovjet és magyar szakasza között. Az esemény után dr. Simon Pál nehézipari miniszterhelyettes tartott ünnepi beszédet. — Nagy jelentőségű eseménynek voltunk az elmúlt percekben szemtanúi — mondotta. — összekapcsolásra került a Testvériségnek nevezett szovjet—magyar gázvezeték szovjet területen és magyar területen fekvő szakasza. Megnyílt ezzel az út a szovjet földgáz előtt, hogy a távoli lelőhelyekről töbi ezer kilométer hosszú vezetékrendszeren eljusson Magyarországra is. Népgazdaságunk fejlődése szempontjából az energiahordozóknak különösen fontos jelentősége van. Közismert, hogy Magyarország energiahordozókban szegény és behozatalra szorul. Nem lehet eléggé értékelni, mit a kedvező, körülményt, hogy a, világ energia, helyzetében megnyilvánuló vglságjelenségek között Ma. gyarország energiaigényének túlnyomó részét biztos forrásból. a Szovjetunióból elé. gíti ki. Ezután a miniszterhelyettes beszélt az energia-ellátásban korábban létrejött kapcsolatokról, a Barátság kőolajvezetékekről, a villamosenergia- szállításról, az épülő új vezetékről, majd a Testvériség gázvezeték megépítésének előzményeiről szólt. Beszélt a gázvezeték meg. építése utáni fejlesztési lehetőségekről, külön megemlítette, hogy a szovjet szakemberek új technológiát mutattak be hazánkban. Elismeréssel szólt a kivitelezésben részt vevő magyar vállalatok munkájáról, köztük a Szabolcs megyei Állami Epf- ■ tőipari Vállalat dicséretet érdemlő munkájáról. Ezután dr. Simon Pál elmondotta, hogy a vezeték építése tovább folytatódik, Budapest térségéig. Méltatta az építők munkáját, hogy a határidő előtt két héttel adták át a vezetéket. Befejezésül a következőket mondta: — A szovjet és magyar népet a barátság elszakíthatatlan szálai kötik össze. Ezen szimbolikus szálak mellé a mai napon egy újabb, acél- pój készült kapcsolat járul, arríely kapcsolat a Magyar Népköztársaság részére a további gazdasági fejlődés fontos elemét képezi. A következőkben A. J. Szó. rokín, a Szovjetunió kőolaj- és gázipari miniszterhelyettese méltatta a vezeték jelentőségét, majd felolvasták azt a táviratot, amelyet a vezeték építői küldtek az MSZMP XI. kongresszusának. Végül Németh Attila. $ KISZ KB munkatársa emléklapot adott át az építőknek. A Nehézipari Minisztérium tárgyjutalommal ismerte el a szovjet szerelők jó munká. ját. Ezután meggyújtották • azt a fáklyát, amely a vezetékben lévő gáz áramlásit mutatja. Lányi intené, Mek EmS «etyéletei Már a múlt évben Is jelentős sikereket ért el a kongresszus! munkaversenyben a MEZŐGÉP Vállalat kilenc gyáregységének munkáskollektíyája. A szép sikereket, amit elértek, ez évben tovább folytatják, ezért újabb felajánlásokat tettek, A nyíregyházi gyáregység munkásai a hétfőn kezdődött XI. kongresszust a még jobb munkával, a munkaidő jobb kihasználásával köszöntik. A héten a megye több vállalatától, szövetkezetétől jelentették, hogy az MSZMP XI. kongresszusa tiszteletére indított munkaversenyben újabb felajánlásokat tettek az üzemek dolgozói. Több helyen kongresszusi műszakot kezdtek a szocialista brigádok, amelynek a keretén belül vállalták, hogy a napokban még fokozottabban figyelnek a termelésre, nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi munkát is szem előtt tartják. A hét végére több üzemben kommunista szombatot tartanak a munkások, ezzel i® csatlakozva a magyar kommunisták történelmi jelentőségű tanácskozásához, méltóképpen hozzájárulva a következő ünnepekre való megemlékezéshez. így többek között a tiszadobi Táncsics Terme, lőszövetkezetnél a kongresz. szus előestéjén röpgyűlést tartottak, ahol többek között vállalták a vetés gyors, határidőre történő elvégzését, a terméshozamok növelését, társadalmi munkát. A Keletmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál 22-én kommunista műszakon vesznek részt a dolgozók, hogy az építmények határidő előtt elkészüljenek. Az újabb felajánlások révén a IV. ötéves terv mielőbbi befejezésére tettek vállalásokat. Társadalmi munkában vállalták, hogy részt vesznek az óvodák, iskolák patroná- lásában — ahogy erre Mátészalkán tettek felajánlást —, vagy segítik városuk,, községük szépítését. Nyíregyházán, a Széna téren jubileumi park építésén vesznék részt a kertészeti vállalat mellett a mezőgazdasági főiskola fiataljai. A vörös varrat összehegesztés*, Vasárnap délelőtt jelentős ünnepségre került sor Bereg- daróc határában: összehégesztették a Testvériség gázvezeték magyar és szovjet szakaszát. A mintegy másfél milliárd forintos költséggel épülő gázvezeték elsp, Lenin- városig húzódó 127 kilométeres szakaszát március 12-re készítették el a vezeték szovjet építői a Magyar Szocialista Munkáspárt XÍ. kongresz- szusa tiszteletére tett felajánlásukban. Az idén már 600 piillió koprpétfir földgáz érkezik a vezetéken a magyar iparnak. Az ünnepségen részt vett szovjet részről A. J. Szorokin, a Szovjetunió kőolaj- és gázipari miniszterhelyettese, O. V. Vas, a Kárpátontúli terület pártbizottságának titkára, Molnár Bertalan, a területi tanács vb-elnökhelyettese, Veress Gábor, a beregszászi járási pártbizottság első titkára. A magyar résztvevők között volt Klézl Róbert, az MSZMP Központi Bizottsága gazdaságpolitikai osztályvezető-helyettese, dr. Simon Pál nehézipari miniszterhelyettes, Gulácsi Sándór, a megyei pártbizottság titkára, dr. Czimbalmos Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Spisák András, a vásá- rosnaményi járási pártbizottság első titkára, valamint a tervezésben, kivitelezésben részt vevő vállalatok képviselői. Az ünnepséget dr. Bán Ákos, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatója nyitotta meg, üdvözölve a résztvevőket, megemlékezve a vezeték jelentőségéről. Ezután J. V. Scsepkin, a vezetéket építő Szojuzzagran- gaz magyarországi építkezésének vezetője tett jelentést a . gázyezeték elkészültéről. Elmondotta, hogy az első szakasz építésénél mintegy 1.7 millió köbméter földet mozgattak meg, több, minit lt ezer hegesztési varratpt készítettek, 37 helyen oldották meg az utak és vasutak alatti keresztezéseket. Név szerint is megemlítette a szovjet építők legjobbjait, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a vezetéket határidő előtt készítsék eL A jelentés után került sor a vezeték szovjet és magyar szakaszának összehegesztésé* Az égő gáz látványa. A Nyíregyházi Konzervgyár Szamuely Tibor szocialista brigádjának tagjai a XI. pártkongresszus tiszteletére felajánlották, hogy 105 százalékra teljesítik éves tervüket. Képünkön: Záhonyi Mária, Pásztor Piroska és Drenyoszki Erzsébet, a szocialista brigád tag'-M kongresszusi műszakban sárgabarackízt töltenek és zárnak az üvegekbe. (Gaál Béla felvétele) ' Kongresszusi műszakok-magya