Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-16 / 40. szám

!975. február fl!. KELET-MAGYARORSZAO — VASARHAP! MELLÄKLCT b Felelősség mások sorsáért Interjú Kosa Ferenc filmrendezővel A zene 30 éve Szabolcsban — Mint filmrendező, hogyan értékeli az 1971 es évet? Kósa Ferenc: Egy filmrendező életében a létrejött filmek jelzik a mérföldköveket, a megtett utat, amelyik mindig következik az előzőekből és mindig folytatásra is vár. Tavaly fejeztem be a „Hószakadás” című filmet és talán természetes, hogy eddigi filmjeim közül ezt szeretem a legjobban és ez áll hozzám legközelebb, nemcsak azért, mert ezt nem érte kényszerű változás, hanem azért is, mert ál­talában az ember a legutolsó munkáját érzi a legközelebb magához. A „Hószakadás”-sal sokfelé jártam az or­szágban és most már elmondhatom, hogy a film készítése során érzett örömöm nem volt alaptalan, mert sok ezer nézővel nyílott al­kalmam beszélgetésre, munkásokkal, parasz­tokkal, értelmiségiekkel, városokban és fal­vakban és meggyőződhettem arról, hogy ez a film nemcsak szándékom szerint, hanem va­lóságosan is megfelel azok igazságérzetének, akikről és akiknek készítettem. Végül is a filmes hivatás, szolgálat. A leg­fontosabb szolgálati szabályzatot talán Albert Camus Novel-díjas francia író fogalmazta meg, hogy a mi dolgunk az; beszéljünk azok helyett, akiknek nem adatott meg, hogy beszélhesse­nek a maguk érdekében, a maguk sorsáról. — Hány helyre kísérte el filmjét? Kósa Ferenc: Nehéz lenne felsorolni min­den egyes helyet. Egyszerűbb, ha megyéket mondok. Kezdődött Szabolcs megyében az ős­bemutatón, aztán budapesti egyetemeken és nagyobb gyárak művelődési otthonaiban foly. tatódott. Elmentem Bács-Kiskun, Csongrád, Baranya, Komárom, Veszprém, Győf-Sopron, Fejér és Heves megyébe. Szabolcsban már iiarmads^or vagyok. — ügy tudom, hogy több ország megvá­sárolta a „Hószakadás"-t. Kósa Ferenc: A „Hószakadás”-t minden szocialista ország megvásárolta. Részt vettem a varsói premieren, sajtóértekezleten találkoz­tam a lengyel újságírókkal és a varsói köz­ponti egyetemen beszélgettünk az egyetemis­tákkal a magyar történelemrőL — ügy értesültem, hogy újabb külföldi Utazásra készül. Kósa Ferenc: Február 20-án indulok el a „Hószakadás” és a „Nincs idő” nyugat-európai bemutatójára, először Hollandiába megyek, ahol Rotterdamban és, más vámosokban több alkalommal találkozóm a közönséggel, utána Franciaországba utazok, ahol egy magyar ilmhét keretében az eddig elkészült filmjei- let is vetítik és több városban és egyetemen alálkozom a közönséggel. Amikor Franciaországból visszatérek, a Szovjetunióba utazok és talán éppen a felsza­badulás ünnepi évfordulója alkalmából rende­zett premiereken veszek részt. — Hogyan került sor a hollandiai meghí­vásra? Kósa Ferenc: Ezek a meghívások külön­böző jellegűek. Hollandiában már vetítették az „Ítélet” és a „Tízezer nap” című filmemet és két évvel ezelőtt már voltunk ott Csoóri Sán­dorral előadást tartani. Most újra meghívott bennünket a film vásárlója és forgalmazója, árra kért engem, hogy egyetemistákkal és munkásokkal találkozzak a vetítések után és beszélgessek velük a magyar történelemről és 8 kelat^burópai kultúráról. Januárban volt a „Nincs idő” c. film lon­doni vetítése, egy olyan fesztiválon, amelyet az angol filmtudományi intézet rendezett és az általa legjobbnak ítélt 12 filmből állított ösz- sze. A londoni bemutató után jó kritikát ka­pott a film. Franciaországgal kb. 10 év óta rendszeres kapcsolata van a magyar filmmű­vészetnek és minden évben rendeznek a kü­lönböző városokban filmhetet. Ebben az egész magyar filmművészet iránti megbecsülés és tiszteiét fejeződik ki. A közelmúltban kaptam egy levelet Ja­pánból, hogy április körül fogják a „Hósza- kadás”-t vetíteni, ugyancsak filmhét kereté, ben. Ez nagyon fontos számomra. — Egy beszélgetés során Csoóri Sándor et­mor.dta, hogy a „Hószakadás” témájának köz- veden köze van Japánhoz is. Kósa Ferenc: Ez valóban így van, mert Fukazawa Shicsiró: Zarándokének című köny­ve alapján kezdtünk el ezzel a témával fog­lalkozni. Két alkalommal jártam Japánban, ahol heteken át együtt dolgoztam a könyv író­jával. Ez az első tényleges együttműködés ezen a téren japán—magyar vonatkozásban. A film hátterében egy olyan szokás hú­zódik meg, amely létezik a japán hagyomá­nyokban és létezik a magyar hagyományok­ban is. Az a szokás, hogy a fölöslegessé vált öreg emberek a hegyre mennek meghalni. Ezen túl mélyebb, dramaturgiailag is fontos összefüggések kerültek napirendre a munká­latok során. Mint például az ember viszonya a háborúhoz. Az ember viszonya a természet­hez és így tovább. — Említette, hogy a Szovjetunióba utazik. Kosa Ferenc: Igen, most a napokban kap­un meghívást a Szovjetunióba, ahol Moszk­vában. Kijevben és Örményországban veszek részt a ..Hószakadás” bemutatóján, ugyancsak találkozókkal és vitákkal bővítve Szeretném elmondani hogy félreértés ne •ssék, nagyon szeretek utazni. De ezek az utazások munkát jelentenek és ezek hozzátar­toznak a filmes hivatásomhoz. Ezeken a be­szélgetéseken nemcsak arról van szó, hogy a film szép vagy nem szép, tetszett, vagy nem, hanem a történelemmel szembesítettük ezt a filmet. A külföldi találkozókat arra szeretném felhasználni, hogy a magyar történelemről, a magyarok sorsáról, gondjáról, bajáról, remé­nyeivel törekvéseivel megismertessük a vilá­got — Ha még egyszer rendezné a filmet, va­lamit változtatna rajta? Kósa Ferenc: Sok ankéton vettem részt itthon és külföldön is. Az ott elhangzottak után azt mondhatom, hogy ez az első olyan filmem, amit ha újra csinálnék, szinte ugyan­így csinálnám, ügy érzem, hogy megtaláltam azt a hangvételt és azt a pontot, ahonnét a meggyőződésem szerint vizsgálhattam a törté­nelem alakulását. Nem olyan könnyű ezt a pontot megtalálni, mert a történelem ma is itt örvénylik körülöttünk és bennünk is. Ezt a szilárd, biztonságot nyújtó pontot csak sok gondolkodás után érzi meg az ember. Ez ál­talánosságban azt jelenti, hogy a történelmet az egyszerű, kétkezi dolgozó emberek szem­szögéből, velük azonosulva kell újra gondol­nunk, mert a történelem nagy politikai ala­kulását elvégzi a tudományos szakirodalom, de a csorbamártonok történelméről nem ír­nak a történelemkönyvek. Ebben az ország­ban a legnagyobb teher ezekre a csorbamár- tonokra hárult az egész történelmünk során, a legtöbb feladat ma is az ő vállukra nehezedik. — Milyen alkotásával találkozunk legkö­zelebb? ) Kósa Ferenc: Ezekben a hetekben egy könyvön dolgozom, amely a „Hószakadás”-hoz kapcsolódik. Azokat az anyagokat, amelyeket a háborúval kapcsolatos gyűjtéseim során le­írtam, vagy magnóra vettem, megpróbálom egy kötetbe szerkeszteni. Ezek egyszerű sze­gény emberek vallomásai a második világhá­borúról, egy különös filmszociográfiai munka lenne. Ehhez társulna még néhány jegyzet a közönséggel való találkozásról, tehát a szem­besítésről is. Többek között a tatabányai an- kétnak a teljes szövegét is bele akarom venni a kötetbe. — A készülő könyv mikor kerül kiadásra? Kősa Ferenc: Ez valószínűleg ebben az évben meg fog jelenni. Ezenkívül egy szín­darabot írok. Ezt is szeretném ebben az évben befejezni. Műfaiát tekintve, tragikomédia lesz. Erre is régóta készülök. —­Természetesen filmet is szeretnék készí­teni és talán ősszel eljutok odáig, hogy azt is elkezdhetem. Több olyan téma van, amivel foglalkozom. Ezek közül is legfontosabb a „Forradás” című novella, ami könyv alakban két évvel ezelőtt megjelent. — Tudomásom szerint 1974, évben még egy nagy öröm érte, filmének nagy sikere mellett, egy családi öröm. Kósa Ferenc: Igen, az év első másodpercé­ben született meg az első gyermekünk, az éjfélt jelző gongütéseket követő pillanatok­ban sírt fel a fiam, akit Bálintnak hívunk. Miután áz édesanyja japán, van a Bálinton kívül egy japán neve, Reich. Ezt nem lehet magyarra lefordítani, ennek jelentése van. Ja­pánban úgy tartják, hogy aki felmegy a Fud- zsijamára, mindenkinél hamarabb látja meg a hajnalt. A hajnal egy sugaras derengéssel kezdődik, ezt a sugaras derengést illetik azzal, hogy Reich. Ez mindennél nagyobb boldogságot je­lent, hogy van egy gyermekünk. Soha sem gondoltam volna, hogy egy kicsi gyermek léte ilyen mértékben meghatározza az ember gon­dolkodását, érzékenységét. Azt tapasztalom az utóbbi hetekben, hogy egy sereg olyan dolog, ami aránytalanul felnövekedett bennem, bán­tott, vagy gondot okozott, ma vi«szazsugorodik a saját természetes helyére. Egy gyerek mel­lett válik az ember igazán felnőtté. Kecskovszki József Péter Mihály: rakamazi parasztén.bér 1975-BEN AZ EMLÉKEZÉS napjait él­jük. Visszatekintünk az elmúlt 30 év alatt történtekre, küzdelmekre, az elért eredmé­nyekre. Csak így tudjuk felmérni, összeha­sonlítani 1945 történelmi választóvize által elhatárolt két társadalom különbségét, érté­két, eredményeit. Nem könnyű feladat az elmúlt 30 év magyar zenéjéről írni, hiszen valamennyien részesei voltunk e kornak, tevőleges résztve­vői és irányítói az eseményeknek. A nagy történelmi eseményekkel természetszerűleg együtt járnak a nagy stflusfordulók. Ezek párhuzamosan haladnak a történelmi esemé­nyekkel, illetve következményei annak. A művészetek történetének kétségkívül legiz­galmasabb és legproblematikusabb periódu­sai közé tartoznak ezek a korszakfordulók. Hogy némi áttekintést nyerhessünk a fel- szabadulás óta eltelt 30 év zenei fejlődéséről, nézzük meg, milyen helyzetből Indult el a magyar zene 1945-ben, a felszabadulás idején. Kétségtelen, hogy a magyar zenekultúrá­nak legjelentősebb tényezője akkoriban — és elmondhatjuk, hogy mind a mai napig — két nagy komponistának, Bartóknak és Ko­dálynak öröksége volt. Az utánuk következő zeneszerző nemzedék, részben még mint Kodály személyes tanítványai, részben pe­dig mint Bartók és Kodály művészetének közvetlen ismerői élték végig a két mester műveinek születését, bemutatóit, tehát való­ban közeli kapcsolatba kerültek ezzel a ze­nével. Ez a közeli kapcsolat 1945-ben a ma­gyar zeneszerzők számára történelmi hely­zetet jelentett. A népi realizmus, amely ezt a helyzetet jellemezte, a maga erőteljes hangadásával pozitív értelemben határozta meg a zeneszerzők munkáját. Ennek a na­gyon közvetlen és eleven hatéinak köszön­hető, hogy a magyar zeneszerzők legnagyobb része nem jutott el olyan szélsőségekig, a technikai eszközök öncélú felhasználásának olyan extravaganciájáig, mint sok nyugati zeneszerző abban az időben. Bartók és Ko­dály munkássága közvetlen élményként ha­tározta meg a zeneszerzői alkotómunkát KÉT EGYMÁSSAL ELLENTÉTES IRÁNY­ZAT jellemezte az akkori zenei törekvése­ket. Az egyik a magyar parasztzenének gyak­ran csak felületi stílugfórdulatokra, hangu­latokra leszűkített használata volt az, mély időnként mint a zenei epigonizmus egyik tünete bukkant fel az 1945 utáni zenei élet­ben. A másik irányzat a nyugati avansardiz- musnak befolyása van. Bartók mindig szá­mot vetett a komponálás nyugati technikai eredményeivel, azokat bedolgozta a maga , szerves egészet alkotó zenei mondanivalójá­ba, v így nem csoda, hogy a magyar zene-' szerzők ezt tartották a zenei haladás leg­fontosabb jellegének. Nézzük meg, milyen a felszabadulás utá­ni magyar társadalom kapcsolata az új ma­gyar zenével. Itt számolnunk kell azzal a nagyméretű mozgalommal, mely már a 30-as évek közepén főként Kodály kóruskompozí- ciói_ nyomán Magyarországon útnak Indult. Elsősorban az iskolai kórusmozgalomra kell gondolni, amely mér ebben az időben szép eredményeket ért el s valóban alkalmas volt arra, hogy az Iskolába járó Ifjúság nagy ré­szét hozzászoktassa az újabb hangzásokhoz és az igényes muzsikáláshoz. Gondoljunk csak az 1937-ee é» 1942-es nyíregyházi éneklő ifjúsági hangversenyekre, melyeken Kodály Is megjelent. Bartók gyer­mekkarait először egy kőbányai polgári isko- la proletárnövendékei mutatták be, s Bar- tó;t lelkesen _ írt erről a hangversenyről egy svájci ismerősének, hogy t. i. milyen nagy élmény volt számára, amikor ezeknek a me­zítlábas gyerekeknek ajkéról hallotta a ma­ga zenéjét felcsendülni. JEZiENTÖS VOLT ZENEI SZEMPONT­BÓL az 1948-as esztendő. Nemcsak azérí. mert a „fordulat éve” volt, hanem mert ek­kor jelent meg » Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának állásfoglalása Muragyeit: „A nagy barátság” című operá­járól. Ez rendkívül erős visszhangot keltett a magyar zenészek körében és sok vitára adott alkalmat. Magyarországon a felszaba­dulásig nem ismertük a szovjet zenei alkotá­sokat. Ez a szovjet zenei esemény volt a határ, amelytől kezdve a zenei események, hangversenyek műsorában megmutatkozott a szovjet zene Iránti nagyobb érdeklődés. Az 1950-es évek egyik jellemző és saj­nálatos félreértése volt az ú. n. „Bartók- kérdés”. Akik Bartókot a technikai újítások oldaláról nézték, azok követendő példának tartották, rajongtak érte. A másik csoport mindenestől a formalizmus skatulyájába so­rolt számos Bartók-művet. így történhetett meg, hogy Bartók nagyszerű alkotása, a „Csodálatos mandarin” hosszabb időre leke­rült az Operaház műsoráról. Amikor 1953- ban a párt közvetlen irányító munkájában olyan álláspont alakult ki a helytelen ad­minisztratív intézkedések kultúrpolitikájával szemben, hogy szabadjára kell hagyni a mű­vészeket, akkor ez némelyeknél túlzó nyugat­rajongásba csapott át Meg kell emlékeznünk egy olyan mű­fajról, amely a felszabadulás előtt Magyar- országon ismeretlen volt. pz pedig a tömeg­dal. A műfaj megteremtése ebben az időben sürgető volt. A nemzetközi munkásmozgalom dalainak java még élt, de a közvetlenül ak­tuális magvar helyzetre szabott politikai mondanivalót megszólaltató népszerű dalok hiányoztak. A zeneszerzők ebben az időben élénken érdeklődtek a tömegdal iránt és na­gyon aktívan vettek részt az ennek magté­rén tésére indított mozgalom’>an. Ez felien, dülést hozott az éneklőkedv alakulásában. A tömegdal hangvételét különbözőképpen prfc hálták megfogalmazni. Részben a magyar népdal, vagy az 1948—49-es időknek rtű­szerűvé vált dalai új szöveggel — képezték a tömegdalok egy részét. Ilyen és ehhez ha­sonló tömegdalok, mint „Sej a mi lobogón-, kát fényes szelek fújják”, vagy „Gábor Áro-» rézágyúja” — valóban sikereket értek el » népszerűkké váltak. A zeneszerzők egy es, portja a város, az utca hangjához kapcsok dott: „Sződd a selymet elvtárs”. Tardos B Iának volt igen népszerű tömegdala. gyermekdal hangvételének átültetésére pá da Kadosa: „Májusi köszöntője”. Ezek a d: lók valóban eljutottak a tömegekhez, azo! hoz, akiknek szánták s a május elsejéken lelkesen énekelték. ÜJ MŰFAJOK MEGSZÜLETÉSÉT is kez­deményezték, a hangsúly azon volt: igényes^ de mindenki számára hozzáférhető zenét kell adni a dolgozóknak. Ezért elsősorban a szö­veges műfajok kerültek előtérbe, így a kantátáiknak az a fajtája, amely a munkás- mozgalom, a társadalmi haladás hősi harcait foglalja zenébe. Széles kampányra adott al­kalmat a kantátakomponálást illetően 1950- ben Sztálin 70. születésnapja. Szimfóniák (Vörösmarty-szimfónia!) és filmzenék is szü­lettek, melyeknek problematikája szintén el­sősorban az Ilyenfajta haladj tematikára összpontosultak. Ilyen volt pl. Szabó Ferenc: „Ludas Matyi” szvitje, 'vagy ugyanennek a szerzőnek „Feltámadt a tenger” e. oratóriu­ma. Egyidejűleg a zenés színpadi művek vi­rágzása is megindult, amely a népszerű han­got igényes zenéléssel és őszinte líraisággal akarta egyesíteni, mint pL Farkas , Ferenc: „Csínom Palkó”-ja. 1953-ban megnyíltak a zsilipek a kőny nyűzene és a szórakoztató zene előtt is azt a címen, hogy a tömegek egészséges szórak, zókedvét ki kell elégíteni. Ez helyes voi csakhogy ezen a címfen a zenei középszeré ségnek és a gyenge műveknek óriási árad. ta zúdult a közönségre. Ezzel párosult ef_ veszélyes szempont, t l a gazdaságossá; szempont A pénzügyi szervek látva, hog van itt egy műfaj, amin keresni lehet, t. i. könnyűzenei műfaj — ezen műfaj felé kezd­tek hajolni. A közőnségnevelésre, amely kezdetben lendületet vett, kevesebb gondot fordítottak. Ma már a komolyzenének bázi­sa van. Az Országos Filharmónia, a TIT ze­nei ismeretterjesztése, a zeneiskolák hálóza­ta megteremtette és lerakta az alapokat. A komolyzenei kiadványok rentábilisak, a ze­neiskolai hangszeres kották kiadása komoly anyagi haszonnal jár, hiszen a zenetanulási kedv nőttön nő. Melyek voltak azok a szervezeti módoSi és eszközök, amelyeSJcel a párt a maga ze­nepolitikáját az: egész: kulturális politika ► . rétéin belül érvényesítette? Létrejött- a Magyar Zeneművészek Sí vétségé. Nem egy magyar zenemű mega kotása, megbeszélése, szárnyra bocsájtása fű ződik a szövetség munkájához. A szövetsé­gen keresztül mozgósították a zeneszerző­ket új és aktuális művek megírására, zenei szemlék, országos plénumok szervezésére, le­bonyolítására. A szövetségen keresztül tömö­rítetté a párt a magyar zeneművészek leg­javát a közős célok megvalósítása érdeké­ben. Létrehozták a Bartók Szövetséget, mely a dalosmozgalomban a régi munkásdalos- mozgalom és a polgári dalosegyesületeknefa közös szervezetbe való tömörítését szolgálta. A Bartók Szövetség munkája nyomán fellen­dült a dalosmozgalom. Lapja volt, szervezta á mozgalmat, az újabban megjelent énekka­ri műveket nagy példányszámban eljuttatta a kórusokhoz. Nyíregyházán is nagyszabású pünkösdi munkás-paraszt dalostalálkozót ren­deztek a Sóstón. EBBE AZ IDŐBE ESIK a magyar de-3 mokratikus zenekultúra szervezetének néhány alapvető változása, mint pl. a zeneműkiadás államosítása, mely által addig sohasem ta­pasztalt mértékben bontakozott ki a magyar zeneművek publicitása. A hangszeriskolák kiadásával sikerült a gverekeket megfelel« pedagógiai anyaggal ellátni, ami hozzájárult sikeres zenei fejlődésükhöz. De olyan kiadá­sok is dicsérik a Zeneműkiadó Vállalat mun-í káját, mint a rendkívül igényes kispartitúra^ sorozat. A hangversenyszervezet Is létrejött. A Országos Filharmónia társadalmasította a hangversenyéletet, vidéken is elősegítette a színvonalas hivatásos vagy félhivatásos ze­nekarok létrejöttét, szerepeltetését. Az ifjú­sági hangversenybérletek útján még a mesz- sze vidéki falvak iskolás növendékeit is be­kapcsolta a magyar zenei életbe. El nem mulö érdemei vannak a komoly és értékes zene megismertetése, megszerettetése terén. Nem lenne visszatekintésünk teljes — hi-i szén így sem az! — ha nem emlékeznénk meg arról a széles körű zenepedagógiai mun- karol._mely az elmúlt 30 év alatt kibontako­zott. Ennek nemcsak számszerű eredményeit látjuk ma már az iskolahálózat kibővülésé-: ben (megyénkben 5 önálló zeneiskola van!)* a tehetséges munkás- és parasztgyerekoig számának növekedésében, hanem ezekből a zeneiskolákból már az új magyar ének- és hangszeres művészek sokasága nőtt ki. Nyír­egyházán a zeneiskola szinte fél tanári kara már az iskola saját növendékeiből került kJ. AZ ELMŰLT 30 ÉV meghozta a maga gyümölcseit: a magyar zeneélet felvirágzá­sát, zeneszerzői alkotások értékes tömegét, új műfajok létrejöttét, a zenetanulás széles körű elteriedését, intézmények létrejöttét, egyszóval Kodálv óbornak teljesülését: „Le­gyen a zene mindenkiéi” Vikár Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom