Kelet-Magyarország, 1975. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-01 / 1. szám
1973. Január E KELET MAGYARORSZAO ünnepi melléklet 7 Tanulni Az üzemegységvezető mostanában filozófiát tanul. Egy-egy este, miközben a család a televízió elé telepedik, ő a másik szobába hú zódik és felapozza a marxista esti egyetem tankönyvét. ..Könnyű neked — mondja azután másnap barátjának, a fejlesztési osztály vezetőjének —, te ezeket már mind tanultad az egyetemen”. De az csak a fejét ingatja: a műegyetemen korántsem kellett olyan mélységben foglalkozni a politikai gazdaságtannal, mint ahogyan azt most tőle a szakosító tanfolyamon igénylik. Sok vezető foglalatoskodik mostanában ilyen gondokkal, s a számuk a jövőben még nagyobb lesz. Két tényezővel is magyarázható ez. Az egyik ok a gazdasági, intézményi, mozgalmi vezetők megnövekedett érdeklődése a marxizmus elmélete iránt, a fokozott törekvés korábban szerzett ismereteik felfrissítésére és korszerűsítésére. A másik pedig a párt által megfogalmazott társadalmi igény: a vezető tisztségeket betöltők rendelkezzenek a munkakörükben szükséges elméleti-politikai végzettséggel, s képezzék rendszeresen tovább magukat E két tényező összefügg egymásai, hiszen voltaképpen közös a „hátterük”. A szubjektívnek tűnő igény, érdeklődés, elvárás kifejezések mögött, a társadalmi fejlődés objektív követelményei húzódnak meg. Nem valaki, vagy vadakik „kitalálása”, hanem az élet, a gyakorlat tanulmányozásából levont következtetés, hogy a vezetőknek a szakmai tudás mellett elméleti-politikai ismeretekre is szükségük van. Jó és rossz példák, vezetői sikerek és kudarcok sora igazolja, tanúsítja ezt. Aligha kell bizonygatni, hogy a jó vezető égj ik legfontosabb tulajdonsága: képes előre látni döntéseinek és intézkedéseinek várható hatását. (Persze nem százszázalékosan, de a fő vonásokat mindenesetre.) Ez alapos szakmai hozzáértést igényel, az adott munkaterület széles körű ismeretet. De nem csak azt! Kiváló szakemberek tettek nemegyszer hibás lépéseket, váltottak ki akaratlanul konfliktusokat, mert csupán a közvetlen és szakmai jellegű hatást voltak képesek felmérni. A dön, téseknek és intézkedéseknek ugyanis csaknem mindig vannak szélesebb körben ható, az érdekeket és az emberek közötti viszonyokat érintő — egyszóval közvetve, vagy közvetlenül politikai jellegű következményeik is. Ezeket éppúgy fel kell mérni, számításba kell venni, mini az egyéb hatásokat, különben a szakmailag megalapozott elhatározások is csorbát szenvedhetnek, zátonyra futhatnak Vagy pedig visszájára fordulhatnak: a társadalomnak több lesz belőlük a kára, mint a haszna: a maguk területén nem előbbre viszik, hanem fékezik a szocialista építőmunkát. Minden vezető kerül — mégpedig nem ritkán, hanem sokszor — olyan helyzetbe, hogy az elhatározásnál ezeket az összefüggéseket is mérlegelnie kell. Lehet ez az elhatározás egy új gyártmány bevezetése és egy régi gyártásának megszüntetése, a szövetkezeti üzemágak fejlesztési arányának megállapítása, egv kulturális inté7ménv műsorterve, az üzletik zárórájának meállapítása, és a sor tetszerint bővíthető. Nos, helyes döntésre csak akkor juthat, ha nemcsak szakmájában jártas, de a társadalompolitikai összefüggéseket is jól érti. 3 ehhez ma már nem elég az „ösztönszerű megérzés” (amire, mi tagadás, nem egy vezető hagyatkozik ilyenkor), hanem elméletileg megalapozott ismeretekre van szükség. A párt politikájának, e politika összefüggéseinek és elméleti alapjainak beható isme- '■téré. Jő néhány Intézkedés született már, s a közelmúltban vezető pártszervek újabb dönté- sekel#hoztak az úgynevezett középszintű vezetők politikai képzésének és továbbképzésének fejlesztésére Ez a képzés — vagy inkább továbbképzés — tervszerűbbé válik a jövőben. Növekszik a képzést szolgáló speciális tanfolyamok. kurzusok száma. A pártbizottságok és az illetékes állami szervek egyaránt nagyobb f,-.elmet fordítanak erre, jobban előmozdítják a középszintű „parancsnoki posztokat” betöltői tervezett tanulását. Iskolapadba „ültetik” tehát a vezetőket, tanfolyamokra „küldik” őkel? Hamis lenne a kép ha így fogalmaznánk, hiszen az igény kő önös. Korszerű elméleti-politikai ismeretek nélkül ma már egyre kevésbé boldogulhat bármilyen vezető. Ezért segíti most még fokozottabban a párt, hogy ezekhez megfelelő forrták között hozzájuthasson i Gyenes Lőszló I VÁLTOZÓ VILÁGUNK ——————a—^ _________ Mesélő népművészed Megyénk népművészete nem kínál látványos meglepetéseket az idegen számára, hiába keres zsúfolt díszítményű tárgyakat, harsány színeket, ünnepi külsőségeket. A táj néprajzi arculatának szépségei rejtve maradnak a felületes szemlélő előtt. Ha mégis érteni akarjuk az itt lakó nép művészeti megnyilatkozásait, el kell vetnünk előítéleteinket, korábbi látvány élményeinket, amelyek hazánk ismertebb, körűlrajongottabb néprajzi tájaihoz kötődnek. (Sárköz, Mezőkövesd). Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy területünkön nem emelkedtek ki a mindennapi használati tárgyak sorából az ünnepi rendeltetésűek, és nem különbözött a hétköznapi paraszti ruhaviselet az ünnepitől. Nem, korántsem jelenti, de nem is mérhető a nagy népművészeti központok mértékével. Vonzáson kívül A magyarázatot területünk történeti múltjában, az országostól némiképp különböző gazdasági, társadalmi alakulásban kereshetjük. A Nyírség, Mezőség, Rétköz, a beregi Tiszákét és a Szatmárság nagyobb tájegységeit magába foglaló megye mindmáig töretlenül őrzi kora középkori kisfalvas településeiben a magyarság kilencszáz éves történetét. Lakossága összetétele nem változott lényegesen ezalatt. Egy-egy faluban három-négy évszázadon át ugyanazokkal a családnevekkel találkozunk. A lápok közé zárt, árvizek által gyakran sújtott falvak népe, a XIX. században a nagyobb városok vonzásán kívül maradt táj érintetlenebbül tovább őrizte a sok évszázadon át kialakult életformát, mint az ország más vidékeinek parasztlakossága. A szomszédos Alföld, Erdély és a keleti Felvidék hatása sajátos helyi szűrőkön át érvényesült és alakította a táj néprajzi jellegét. Az egykor erdőkben bővelkedő területen (Szatmár, Bereg) régi népi faépítkezésünknek — országosan Is egyedülálló — ritka szépségű emlékei maradtak fenn. Legkorábbi példája — a XVII. század első feléből — a nyírbátori református templom mellett álló faharangto- rony, mely mintául szolgálhatott a későbbi hasonló jellegű megyebeli építményekhez (Vámosatya, Tiv'adar, Csaroda, Piricse, Zsurk, Gemzse). A torony formája a gótika öröksége, a tető alatti ívelt, nyitott erkélyfolyosó megoldása a középkori erődítmények sajátja, de az alkotás összességében a népi mesterek (ácsok, faragó molnárok) kiváló technikai készségét, művészi forma- és arányérzékét dicséri. Egyik-másik mester neve is fennmaradt: a tivadari fatornyot 1757-ben Papp Mózes, a tákosit 1776-ban Lukács János, a nagybányait 1781-ben Kakuk Imre tervezte. Az 1788-ban épült tákosi paticstemplom középkori falusi templomok, építkezések technikáját őrzi, festett kazettás mennyezete (fa) és hasonló festésű faberendezése a reneszánsz ízlését követi. (A XVIII. században több kazettás festett mennyezetet és berendezést készítettek a szatmári református templomok részére vándorasztalosok.) Idővel a templomi festés gyakorlatából a festett díszítés a paraszti bútorokra is rákerült Az egykori faragó molnárok mesterségbeli ügyességét példázza a túristvándi vízimalom és a kúptetős tarpai szárazmalom. Cifrázott kapu A hagyományos paraszttársadalomban még nem voltaik hivatásos művészek, akiknek ez lett volna az egyedüli foglalkozásuk. Egyesek kiemelkedtek ugyan ügyességük által a közösségből, de csak alkalmilag; a paraszti munkától sohasem szakadtak el. Az alkotó egyéni ötletei belesimultak a közösség ízlése által szabályozott keretbe. Területünkön mindenkor a hagyományok tiszteletbentartásával mértéktartóan alkalmazták a díszítményeket a házon, a munkaeszközökön, a berendezés és a viselet főbb darabjain. Az 1970-es nagy árvíz előtt több, ma már jóval kevesebb azoknak a régi tiszaháti és Szamos menti házaknak a száma, amelyek díszesen faragott, esztergált tomácoszlopaik- kal vonják magukra a tekintetet. A múlt század végén az Erdőháton is intenzívebbé vált gabonatermelésnek szemléletes bizonyítékai voltak a nagyarányú magtárépítkezések. A módosabb gazdák faragott oszlopos tornáccal, „rédelyes” előlbejárattal építették gabonatároló építményeiket „kamoráikat”. A tiszakó- ródiak szóhagyománya szerint Balogh Zsig- mond — neves helyi faragómester — egy esztendeig fáradozott 365 darabból álló, dúsan cifrázott kapuja készítésével. A legendás hírű mester kezemunkáját dicséri egy különös könnyedséggel tervezett, faragott díszű kétágas az 1860-as évekből (Tiszakóród), egy vésett díszű harmonikus elrendezésű mángorló és a sóstói múzeumfaluban kiállított 1'lipános szárazkapu. A faluban és környékén számos esztovátát, kerítést, kaput, korsótartó fát és mángorlót tulajdonítanak Balogh Zsigmond kezemunkájának. Még így is, hiányosan, töredékeiben elénk állítva: alkotásaiban a szerkezet tisztasága, az arányok harmóniája ragadja meg a mai nézőt I Tarpai faragások A legszebb tarpai faragások csoportosíthatók néhány ismert nevű faragó: Debreceni Benjámin, György Benjámin, Győri Károly munkáiként, akiknek tevékenysége meghatározó volt egy korszakban a környék faragó népművészetére. A tiszta szoba hagyományos berendezéséhez tartoztak — területünkön igen nagy számban összegyűjtött — a ruhanemű tartására szolgáló régies ácsolt szuszékok (menyasszonyi ládák), és festett tulipános ládák, melyek feltűnő díszes darabjai voltak az Részlet a tákosi templom festett kazettás me nyezetéből. (A szerzi felvétele) egyébként puritán egyszerűséget sugalló szobának. A bükk és tölgyfából ácsolt ládák mind technikájukban, mind pedig díszítményükbe ! különösen régies elemeket őriznek. (Már a XIII—XIV. század fordulóján feltűnnek ácsol t ládák paraszti használatban.) Geometrikus szőnyegszerű vésett mintázatuk plasztikusa i kiemeli szerkezeti felépítésüket. Az egykor mitikus jelentést hordozó ábrák (nap. hol csillag) tartalma elhomályosult, s csupán díszítő motívumokként élnek tovább. Az újabb keletű tulipános ládák nem helyben készültek, területünkön kedveltek voltaic a felvidéki műhelyekből származó fvörös, vagy barna alapra festett élénk színű virágcsokrokkal tarkított darabok. A díszítmények a barokk és rokokó stílus népies átfogalmazásai. Beregben a tisztaszobát a padláshoz erősített, szépen faragott rúdtartók (ruhanemű tartására szolgált stb.) és függönytartók tették díszesebbé. Kiss Lajos kutatásaiból tudjuk, hogy i a Tisza mentén és a Nyírség számos községéből, ahol az ökörtartásnak nagy jelentősége volt a paraszti gazdaságokban, vésett, ritkábban festett díszű jármokat használtak. A cifrábbakat Nagydobrony, Hetyen vidékéről hozták a vásárokra a kerékgyártó mesterek, de készítettek jóállású, szép díszű jármokat ügyes kezű zselléremberek is. A kedvelt növényi elemek: rózsa, cserjeág, búzakalász mellett ritkaság- számba mentek a nyírgyulaji jármok állatábrázolásai: bika, egér, csuka. Területünk sokféle rendeltetésű faragott fatárgyai között rangos helyet foglalnak el a szatmárcsekei fejfák. Az erdőháti községek református temetőinek különös ünnepélyességet kölcsönöznek sötét tömegükkel, jellegzetes kiugró homlokereszükkel, barokkos vonalvezetésükkel. i A szárúmé gmunkálás ősi technikáját díszítési módját őrizték meg a Felső-Tisza vidéki pásztorok, akiknek munkái (kanászk irt, ivókürt, sótartó, gyufatartó), pásztormű végétünk legbecsesebb emlékeit képezik. A legjobb anyagot a magyar tájfajta szarvasmarh.i, a vellás szarvú „címeres ökör” szolgáltatta. \ megtisztított és kissé meglágyított szarura előrajzolás nélkül, nagy biztonsággal, késheggyel vésték a mintázatot. A vonalközök kitöltésére, megfestésére választóvizet használtak, amely megsárgította a bekent felületet. Talán a legszebbek a geometrikus díszű lőpof- szaruk, melyeken a felületet szervesen tőlük ki a fűmotívum mellé rendelt kitöltő elein: k és szegőcsíkok. Cselédlakások falán Az újabb szarumunkákon (a XIX. száz ni jtolsó évtizedétől) ember- és állatábrázolás c jelennek meg növényi elemekkel (fa, tulip: % rózsa, levél) váltakozva, olykor kezdetiem ;s előadásmódban, de néhol az egyéni elképzel - sek harmonikus, könnyed kompozícióban t L- jesednek ki. A szentmihályi pásztorok csol.tr berakásokkal díszített sárgaréz fejű „ka í- póikról” voltak híresek. A kiszemelt fát először trágyába ásták, „irleltik”, hogy rugalmasabbá váljék, megkapja szép mogyoróban 1 színét, s csak ezután kezdtek a véséssel, berakással történő díszítéshez. A kampóhoz szükséges rézfejet specialisták, kovácsmester c készítették. A Szabolcs megyei tanyavilágban kezde1- leges díszítési eljárásokat alkalmaztak a cs - lédlakások négyes pitvarai falán. A sárgán festett falat fehér és kék mészfoltokkal tarkították. A nyíregyházi tanyabokrok tirpák asszonyai nagy kézügyességet igénylő színes, stilizált virágmintákkal borították a tornác és a szoba falát, különös gondot fordítva a banyakemence festésére. A Bedő-bokorban még ma is felfedezhetünk olyan pingált szobafalat, ahol gomba-, levél-, katona- és libaformájú díszítmények tarkállanak. Természetesen a paraszti kultúra eszkáz-- anyaga a modern igényekhez, a falvakban kialakuló, városihoz közelítő életmódhoz igazodva kicserélődik. Népművészetünk hagyományait azonban egész társadalmunk őrzi. őrzi azoknak az amatőr alkotóknak a megbecsülésével, támogatásával is, akik újra felfedezik és megtanulják elődeik ősi technika, eljárásait, díszítési módjait és újrafogalmazzák a mai ember számára. Muraköz! Ágota
