Kelet-Magyarország, 1975. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-05 / 4. szám

> v%7S. URUlr J «CELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLS* ’

MEGYEI TÁJAKON

A hétszázéves ifjú: KEMECSE

— ide látszanak a jósavárosi toronyházyk. kertjeink alatt a sóstóhegy! víkendházak. Egy ugrás, és összeérünk Nyíregyházával De csak úgy ugrunk, hogy megmaradjon a nyugalom, a fiszta levegő, a kert — egy gumigyárban dolgozó kemecsei szavai ezek.

— Villamossal járunk be dolgozni a v&- vósba. Hamarabb odaérünk, mint a városban az almatárolótól a Hímesig. Legyen ott a munkahely, itt a lakás — rakodómunkás a MÁV- nál

— A telekárak a Móricz Zsigmond utcában 50-től 100 forintig terjednek. Költöznek ide Beszterecről, Tiszarádról, VasmegyerbőL Közel vagyunk a városhoz, de mi is annak számítunk a környező községek számára — a kemecsei pártbizottság titkára.

— Kemecse is, Kótaj is alvóváros. Itt lakni, ott dolgozni — így fogalmaznak a Nyíregyházára járók. Kivédik azt, amivel a torony ház fenyeget Itt van kert, csend, ami zajt csinál, az az életforma változása — így a főállatte- nyésztö.

Falu vagy külváros ?

Gondba kerül a riporter. A 4600 lakosú település, forma szerint falu. Hétszázéves, mozgalmas történelemmel. Gyerekfej nagyságú obszidián a kőkorról árulkodik. Régi temploma 1272-ban épült A törökök idején 15 ház után adóztak. A vízrendezés előtt Sárospatakig csónakáztak a vállalkozó kedvűek. A Malomér mentén vízimalmok működtek. A főutca

25-ös számot viselő háza népi építést idéz. Háromszáznegyvenöt évvel ezelőtt már tanítója volt Vadvizek közepén épült, nagybirtok övezte. Száz évig járási székhely volt A Nitzky-kastélyt úgy építették, hogy küszöbe pont a Rétköz és a Nyírség választóvonalára esett. A század első felében itt olajfinomítót építettek. A galíciai olaj átváltoztatására. Leégett

Volt itt nagybirtok. Középbirtok. Semmiz- tek ki embereket földosztáskor 1862-ben. Haas Ignác uradalma gyorsan fejlődött Olajütő, szeszgyár, villany, Nyíregyházát megelőzőn, keskenyvágányú iparvasút. Lónyái-csatorna a nagybirtok érdekében. Jó malom, jó szeszfőzde, minden megakadt itt. Szállított ide a Ganz—Danubius és a Wörm, versenyzett a község Nyíregyházával, Nagykállóval, de mindhiába. Falu maradt, s legfeljebb annyival került közelebb a városhoz, hogy 1871-ben építeni kezdték a nyíregyháza—csapi vasútat

Múlt és ma

Lehet rágódni az elmúlt időkön. Néha érdemes, főleg, ha tiszteletre méltó emberekről van szó. Répássy Mihály honvéd tábornok 1819-ből a falu szülötte. Krasznay Péter hadnagy emlékiratait a szabadságharcról a megyei levéltár őrzi. Hevesi Gyula a mérnök, akadémikus, a KMP alapítótagja levélben kér képet ifjúkori emlékéről, a mai kultúrházról a 60-as évek végéről. Járt itt Móricz, temetett Tompa Mihály, innen származik a Méreiné Juhász Margit, az ács Lánya, aki később a híres irodálomtörénész lett. S boruljon a krónika sorrendje, tanítóskodott itt Erdélyi János, Be- nedictus Ököritói is.

Mindez szép és nemes dolog. Ebből lehet erőt meríteni, ezért lehet lelkesedni, de mindennél izgalmasabb a ma. Legyen bármilyen

lelkes régmúltkutató valaki, összehasonlítási» készteti a mostani idők mozgalmassága.

De vágjunk a dolgok közepébe; 1975. január 1-től a kemecsei és a kótaji termelőszövetkezetek egyesültek. Nevükben van valami jelkép. Az Egyesült Erőt választották: összesen 780 tagúk van, de ebből mindössze 410 dolgozik. A többi nyugdíjas és járadékos. A 4170 hektár földre ez is elegendő. Ha összehasonlítjuk ezt a számot a község lakosságával, akkor valami izgalmas nyomozás kezdődhet Ke. mécsén mindössze 350 tag az, aki dolgozik. Elegendő ez, kérdezhetné valaki? Sok, mondja a szakember. És mégis ezeket az embereket foglalkoztatni kell. És mit mutat a jövő? Mindig kevesebben lesznek, vagyis az egykor klasszikusan mezőgazdasági község átváltozik Átváltozik? Máris átváltozott. A lakosság többsége, az iparban dolgozik, eljár a községből és elsősorban Nyíregyházán talált munkahelyet A falu, amely egykor a paraszti munka révén volt ismeretes, ma olyanná vált, hogy növekedik benne a munkássá váló tömeg és csökken a mezőgazdaságban lévők létszáma. Mindez természetes. Korunk az iparosítás révén egyre inkább csábítja azokat, akik a város közelségében élnek, és mind többen orientálódnak a város felé. Talán unalmasak a számok, de érdemes böngészni közöttük A kemecsei 4800 lakos közül 1200 olyan van, aki iskolás korú. Mindössze 2 ezren maradnak, akik munkaképesek A felük eljár a városba, hogy ott találjon munkát A maradékot helyben foglalkoztatják Kialakult az a helyzet, hogy a kemecseiek elsősorban a városokban növekvő ipar felé orientálódnak, és csak kis részük marad a községben.

Természetesen? Igen. Az Egyesült Erő Termelőszövetkezet igyekszik ma is, és holnap is kihasználni a termőterület optimális lehetőségét, a maximális gépesítést, és nem igényel annyi munkaerőt, mint amennyit korábban igényelt a mezőgazdaság A fiatalok, akik befejezték iskolai tanulmányaikat, megnövekvő igényeik révén a város iránt érdeklődnek. Nem elsősorban a munkahely és a munkabér vonzza őket, hanem a város mozgalmassága, kulturális ‘lehetősége, a felszabadul tabb életforma. De ott lakni? Nem. Azt nem választják. így Kemecse és a környező községek újfajta népvándorlásba kezdtek, amely a kor lehetőségeit, adottságait kihasználva meg. változtatja lehetőségeiket is.

Mi a teendő ?

A párttitkár Mezősi László, ig; összegzi a kor jelenségét:

— Az elmúlt 30 esztendő döntő változásokat hozott a mi községünk életében is. Először megküzdöttünk a nagyüzemi gazdaságok kialakításának problémáival. Utána szembe keltéit néznünk a város közelségével, annak vonzó hatásával. Ma már dőreség lenne azon vitatkozni, hogy a mi községünk mezőgazda- sági, vagy átmeneti község-e. Teljesen érthető, hogy a fiatalok, és a középnemzedék a felé az ipar felé nézegetnek, amelyet Nyíregyháza kínál. De lemondhatunk arról, hogy községünk határa, amely négy falut érint, alapjában véve mezőgazdasági? A párttitkár önmagára hivatkozik. Elismerem, hogy a lakosság fele nem a mezőgazdaságban dolgozik. De mi lesz akkor a mi rétkőzi földjeinkkel? Parlagon maradnak? Nem hiszem. A termelőszövetkezetek egyesülése biztosítja számunkra, hogy olyan ipar- szerű mezőgazdaságot tudunk kialakítani,

amely vonzani fogja a gépek, a korszerű technika iránt érdeklődő fiatalokat Kettősség lesz a mi községünkben. Az egyik oldalon kiszolgáljuk a várost örömmel, a másik oldalon a maximális teljesítményt igyekszünk elérni a homokos, és tegyük hozzá vizesen homokos földjeinket .

Az e*nök kőz1oes/ől

— Tudja, úgy van ez nálunk, hogy némi nosztalgiával gondolunk arra, hogy a század végén iparvasút épült itt a Rétközben. Most megszűnik a kisvonat, és egyre inkább Ke- mecsére hárul minden szállítási gond. Látszólag ez csak egy község, egy állomás, az egyesült termelőszövetkezet problémája. Pedig nem annak érezzük. Úgy néz ki, hogy míg mások műanyagot, melléküzemágat létesítenek, addig mi máson törjük a fejünket Nem azért, mert a takarékosság divat de úgy gondoljuk, hogy a kisvasút megszűnte után a kemecsei állomáson érdemes lenne egy gyorskirakodót létesíteni. Ha adnak egy iparvágányt mi órákon belül a környező valamennyi mezőgazdasági üzemnek, gyárnak, az ideérkező termékeit percek alatt kipakoljuk. Ehhez terület kell, és még egy, a Magyar Államvasutak rugalmassága. Ha ez menni fog, akkor Kemecse tehermentesíti Nyíregyházát és betölti azt a funkcióját, amit e"gy város közelében lévő nagyközségben elvárnak tőfe.

A párttitkár elmélkedik

— A gazdasági háttér sokat számít A községünkben működik a ruházati ktsz egy üzeme, ahol nők dolgoznak, működik egy ládaüzem, ahol szintén a háztartásból felszabadult . női munkaerőt foglalkoztatjuk. Igen sokan járnak el Nyíregyházára dolgozni. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy mindennél fontosabb az a szemléletbeli változás, amely a községünkben végbement. Nem merném azt mondani, hogy nálunk mindenki munkás. Féllábbal itt, féllábbal ott. De a zárt üzem, legyen szó állami gazdaságról, gyárról, vagy jól szervezett termelőszövetkezetről, azt eredményezte, hogy a kemecseiak többsége másként gondolkodik, mint azelőtt Joggal vetheti fel a kérdést, nincsen-e ellentmondás a hajdan volt parasztok, és a közülük származott munkások között Van. Nincs. Ez a mi vitánk. Egy olyan községben, mint a mienk, ahol együtt él a városban dolgozók magukkal *hozott igénye az itt éltek viszonylagos igénytelensége, nem könnyű megbirkózni a feladatokkal. Az a 200 kommunista, aki magyaráz, megértettni próbálja a határozatokat, erjesztő mag. De állítsuk velük szembe azokat, akik két életfor. ma között viaskodnak. Reggelente megcsodálják a csordát — néhány árva jószág —, az Öregek állnak a kapu előtt, a fiatalok sietnek az állomásra. Az ifjúsági házban összejönnek azok, akik a városból hozott igényt hintik szét és azok, akik a faluban szerzett élményeiket ütköztetik velük. Politikai tisztánlátás? Ezt könnyű szavakban kifejezni. Akadnak, akik az életformákat ütköztetik.

Vitázik az elnök, párttikár a Vörös téren álló asszony, a vasboltban vásárló ember, az állomáson leszálló fiú. Mindenki mást mond. Egyben egyek, hogy szeretik Kemecsét. Miért? Mert falu? Mert a város része lett? Mert város

a f-v. ’f ■‘eZr’for 'lmon' v:.7’'.sok

húzódnak mag a mondatok között, és csak iá/ válik érthetővé, hogy átalakuló társadalmunkban egy, a város közelében lévő település miként vívja mindennapi harcát. Elmenők, és beköltözők. Jövendő tsz-tagok és másutt dolgozó szakmunkások, sorsukba beletörődő nyugdíjasok a helyzethez alkalmazkodni akaró értelmiségiek mérik össze erejüket és a 700 év senki számára nem jelent semmit. Mindenki az elfnúlt 30 év viszonylatában gondolkodik. Hol van a főszolgabíró? Hol van Haas a birtokos? Hol van az iparvasút? Ki tudja ezt /na már és kik értik.

Harcok közepette

Nyíregyháza lankái idelátszanak ás az emberek biztosak abban, hogy itt jobb élni, r.únt egy bérház kilencedik emeletén, és mégis rosszabb. A lakásokban éppen ezért megjelenik a perzsaszőnyeg, a zongora, a faliszőnyeg, a dohányzóasztal, ami mellett jó leülni esténként. Mások lettek? Teljesen. Egyszerűbb élet ez? Nem. Vívódnak, küzdenek a Vörös tér, a Mikszáth, Móricz utca, a Schönhertz utca, a Hevesi utca emberei búcsút mondanának már a nyári konyhának, s talán mondanak Is. És mégsem mondanak, mert a kertben ott a zöldség, a gyümölcs, az ólban a disznó, és a munkás, aki hazatér este a papírgyárból, a VA- GÉP-től, ruhagyárból, ott vívja harcát a tegnap és a ma között

Miért vívja? Mert érzi, hogy a város, melynek sziulettjei idelátszanak, számára példát is jelentenek, igényt, kívánalmat, áruházat, tisztaságot, csábítót. És mégse, mert a kert, a Lónyai-csatorna felől jövő hűvös szél, a kanálisban fürdő liba, az ólban hízó disznó, a termő almafa jelent is mond. Ki tesz itt igazságot?

Igazságot csak az élet tesz. A gyár, a munka, a város, és a nagyközség, amely 700 esztendőre tekint vissza, ott lapul a lankák ölén, visszacsábít, nem a gyalogmunkával, a tengeritörés karfájdító munkáival, csupán nyugalmával.

Hétszáz év után újra fiatalon. Megküszködve, megvíva a harcot évszázadokkal, ott vagyunk a kemecseiekkel. Változó korunk, változó életünk ellentmondásai, sikerei megoldandó gondjaink sűrűsödnek a kusza utcákon és hiába feszül tegez húrjaként a Lónyai-csa- torna észak felé mutatva a Móricz Zsigmond utca nyílvesszője felé, nagyon jól tudjuk évek, ha úgy tetszik évtizedek telnek még el addig, míg ez a település feloldja a mélyben, az emberi lelkekben dúló ellentmondások viharát, olvasztja eggyé munkássá vált parasztjait, és parasztoknak maradt parasztjait, ott a Rétköz és a Nyír peremén, ahol a történelem vihar ai - mindig kegyetlenül, szívszaggatóan mariak bele az emberbe, hogy ember maradjon, s ember legyen a következő hét évszázadra.

'IN . - „ ...

Bürget Lajos

Kolozsvári Grandplerr© Emil:

ANYAGISMERET

A

Z előzményekből annyit, hogy ezelőtt

néhány esztendővel a bútorgyár vezetője egyik napról a másikra elbocsátotta egyik munkatársát. A munkatárs tiltakozott, a pártszervezethez, a szakszervezethez fordult, végül egyeztető bizottsághoz. Hiába. Mennie kellett.

Boldogult, de a tüske bent maradt a szívében. Szerette a szakmáját, szerette a bútorgyárat, s fájt, hogy másutt kell dolgoznia. Most, hogy a Duna-parton sétált, megpillantotta a vezetőt. Az is sétált.

— Áh, áh, Kovács szaki, hát magát is lehet látni?

— Ha olyan fontos lett volna, hogy lásson. Takács kartárs, akkor nem rúgott volna ki — felelte Kovács.

— Még mindig ezen rágódik?

— Az igazságtalanság miatt.

Takács kartárs az állát dörzsölgette, úgy kérdezte:

— Maga szerint tehát igazságtalanság történt, Kovács szaki?

Amaz bólintott, hogy úgy van, tsz történt.

— És a részletekre emlékszik?

— Kérem, igazgató kartárs, én sohasem tagadtam, hogy hibát követtem eL

— Átvett egy nagy tétel műbőrt, pedig bőrt rendeltünk, s a «kereskedelem is bőrhuzatos garnitúrákat várt tőlünk. Ebből rengeteg kár és kellemetlenség származott. Mindenki reklamált, nem győztünk mosakodni.

— Sajnos, az a színtiszta igazság, a hibás én vagyok.

— Nohát — tárta szét a bárját a váüaüaAvezető.

— Csakhogy nem minden esetben kőny- ayű felismerni a műanyagot. Különösen manapság, amikor több a műanyag, mint az igazi.

Takács körűlhordozfa tekintetét, majd & szeme megállapodott a Margit-hídon.

— Ha van egy kevés ideje, mindjárt bebizonyítom magának. Kovács szaki, hogv a műanyagot felismerni gyerekdolog. Emberi értelem sem szükséges hozzá.

— Bebizonyítja? — állott meg Kovács harciasán. — Hát arra igazán kíváncsi volnék.

— Akkor jöjjön velem.

— Bocsánat — mondta Takács, felmarkolt a földről néhány kavicsot, majd betért egy boltba, aztán két másikba. Még néhány perc, s a hídon állottak. A víz fölött, a íő- pillér körül sirályok röpködtek.

— Ide nézzen, Kovács kartárs — mondta a bútorgyár vezetője, zsebéből zsemlét vett élő, a letört darabkákat a levegőbe dobta, a karcsú, hamvas tollú madarak vijjogva vetették magukat a zsákmány után. Volt aki elhibázta, behúzott szárnnyal zuhant lefelé, s az utolsó pillanatban kapta él a zsemledarabot, még mielőtt a vízbe csobbant volna.

— Micsoda remek akrobaták! — jegyezte meg Kovács szaki,

—- Azok — bólogatott Takáoa, — de atemcsak azok, hanem az anyagismeretül: is kitűnő. Mindjárt meglátja.

Néhány kavicsdarabot vett elő, s a zeem- ledarabkákkal együtt a levegőbe dobta. A sirályok odarepültek, a zsemlét elkapták, a: kavicsot hagyták & vízbe hullani . .

— Jő vicc — vonía meg a vállát Kovács — épp elég kavicsot láttak. Megtanulták.; hogy a kavics nem ennivaló.

— Igaza van, Kovács kartács. Próbáljunk! mást.

Ezzel dugótörmeléket kevert a zsemledarabok közé. A sirályok ezúttal sesn tévedték.

— Dugót is láthattak — vélte Kovácsi

— Ha máshol nem, hát a palackokon, melyekbe utolsó üzenetét zárta egy süllyedő hajó kapitánya, vagy szakácsa.

— Ahogy mondja. j !

— És radírgumit?

— Ahogy így röpdösnek a Duna mentén, s bepillantanak a hivatalok ablakán, dögivei láthatlak radírt.

— Jó — nyugodott beü* a bútorgyári vezető — akkor radírral nem is próbálkozom. Rátérek a műanyagra. Tessék, most darabokra töröm ezt a bakelit hamutartót. Hadd lám, felismerik-e a sirályok, vagy átejtem őket, mint ahogy magát is átejtetíéto a bőrutánzattal, Kovács szaka. Hadd lám.

Azzal a levegőbe szórta a hamutartó maradványai! Minden darabba« edarepült egy airily, rápillanatott, s unottan elfordul!

— Látja — mondta Takács — ezek nem tanultak anyagismerete! mégsem tévednek

— Ezzel azt akarja mondani...?

— Az! hogy magával nem történt jgazKűüáiSS kSítáSS, ijgJaál egy sirály, ha Ismeretlen anyaggal találkozik, ránéz, s a másodperc egy ezreié!:© alatt megállapítja, hogy használhatatlan. A kutya vagy a macska hasonló esetben nézegeti, szagolgatja, de a végén eldönti, hogy megfelel-e céljainak a kérdéses anyag, vagy

sem. Egyedül maga nem képes arra. Kovács kartárs. Ez nem szégyen, de nagyon nyomatékos figyelmeztetés arra, hogy változtass:-.! pályái Amihez én hozzásegítettem. No, isten vele, remélem, most már megnyugszik, hegy asm bántunk magával igazságtalanul.

■— Ha nem nagyon siet, az igazgató karJ társ, megkérném, maradjon még egy percig. Hadd tegyek én is próbát ezekkel a mindentudó slrályoikkaL

— Kérem... — mondta, s szokásához híven az állát dörzsölgette, közben bólogatott, mintha valakinek igazat adna.

— Pillanat — mondta a hajdani alkalmazott, a zsebébe nyúl! s a vállalatvezetőnek hátat fordítva matatott. Aztán kinyújtott tenyerét a másik orra elé tartotta. A tenyerén barna bőrdarabkák, Kovács a derékszíja végét áldozta föl a próba kedvéért.

— Ide nézzen igazgató kartárs!

Azzá! széles mozdulattal a' levegőbe szórta * bőrdarabkákat. A sirályok szinte undorral fordultak el a zsákmánytól. Kis híján tiltakoztak, hogy tovább szórakozzanak velük.

— Na? — kérdezte várakozón.

— Hát igen — kezdte a vállalatvezető a »aga lassú módján — azt bebizonyította, hogy a sirályok éppúgy nem tudnak különbséget tenni műbőr és igazi bőr között, min! maga, szakikám. És tudja, milyen következtetést szűrök le én ebből a kísérletből? Azt, hogy protezsálhatja bárki, sirályt neia szerződ tétek anyagbeszerzőnek.

¥