Kelet-Magyarország, 1975. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-31 / 26. szám
19^5. Január SI. tosr*rr-WrAOFYAKCmSZAW m A mozi reneszánsza Q Pusz kétszázezer látogató Q Vetítés a munkásszállón 0 Archív filmklubok Q Feilesztések 1975-ben Országos jelenség: a múlt évben nagymértékben megnőtt a mozilátogatók száma. Mint ahogyan azt a Sza- bolcs-Szatmár megyei Mozi- üzemi Vállalat múlt év végi összesítéseiből is megtudjuk, a megyében is lényegesen nőtt a mozilátogatottság 1974-ben. A vállalat az 1974. évpe 44 ezer előadásban 2 790 000 látogatót tervezett. Vállalták, hogy a tervet 3 millióra teljesítik. A tavalyi év egyik legnagyobb eredménye, hogy ezt a 3 milliós látogatási tervet is sikerült túlszárnyalni 196 ezer fővel. A vállalat a Központi Bizottság 1974. évi március 19—20 közművelődési határozatra reagálva fontos kultúrpolitikai célokat is megvalósított. így elsősorban a nevelő hatású eszmei és művészi szempontból fontos filmek forgalmazásával értek el kimagasló erédményt. A magyar filmek látogatottsága 8,3 százalékkal nőtt, szovjet filmeknél is szép sikert értek el: mintegy 80 ezerrel többen néztek szovjet filmet. A munkásműveltség színvonalának növelése érdekében még 1974-ben bevezették az üzemi filmszolgálatot. Ma már ott tartanak, hogy a vállalatok, intézmények kezdeményezik a moziakciókat. Az év folyamán munkásszállásokon vetített filmeket 8886-an nézték meg.'A m^sorpolitikát segíti az az öt vándorautó, amely az űn. fehér foltokon, tanyákon, kis falukban a már felszámolt filmszínházakat helyettesíti. A film adta lehetőségeket közel kell vinni az iskolákhoz és óvodákhoz. Százhúsz iskolával kötöttek szerződést a tananyaghoz kö. tődő tudományos és szakmai filmek, ezenkívül felvilágosító és nézetformáló filmalkotások bemutatására. Ennek eredményeként összesen 565 ezer fiatal vett részt 1974-ben a szervezett ifjúsági előadásokon. A régi és művészi filmek kedvelőinek táborát növelik az archív filmklubok. Jelenleg a vállalat kezelésében Fehér- gyarmaton, Mátészalkán, Ib- rányban és Nyíregyházán élnek ezzel á lehetőséggel. Mindezen túlmenően a társadalmi szervek is segítenek az archív filmklubok életrehívá- sában, így Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, Kisvárdán és Nagykállóban szintén a helyi művelődési házakban üzemelhetnek már jó idő óta. A vállalat a szakfilmek forgalmazása területén már 1973-ban a mezőgazdasági tárgykörben országosan az első helyezést ért el. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya által biztosított 30 legaktuálisabb filmet 283 településen, több mint 20 ezer nézőnek mutatták be, és ezzel az eredménnyel 1974-ben is az első helyre került megyénk. Az idei év tervei szerint nagyobb gonddal szervezik meg az egészségügyi, közlekedési és ipari szakfilmek vetítését. Már eddig is négy munkás- szálláson vetítenek rendszeresen: a SZÁÉV három munkásszállásán, hasonlóan a KEMÉV-nél is hetente egyszer, átlagban száz látogatóval. Több helyen iskolamozit hoztak létre, mint például a 110-es szakmunkásképző ipa- ritanuló-intézetbep, a 15. számú általános iskolában, a „Münnich Ferenc” kollégiumban, a két főiskolán, a baktalóráríházi szakmunkás- képző iskolában és a kálló- semjéni tanyai kollégiumban. Ami a beruházási programot illeti: a filmszínházak hálózata tovább fejlődik Szabolcsban. Fenntartásra több, mint három és fél millió forintot költöttek, 438 ezer forinttal többet mint 1973- ban. 1975-ben ez a szám meghaladja a 3 millió 600 ezer forintot. Uj mozival ellátott művelődési házak épülnek Nyíregyházán a Jósayáros- ban, a Péli Alközpontban, Nagykállóban. Ugyanakkor több helyen terveznek nagyobb méretű felújítást: így Fehérgyarmaton, Nyírbátorban, Vásárosnaményban, Csengerben, Tiszalökön és RakamazotL , i (• Buzgó Ferenc Egyefemisták, főiskolások népművelési gyakorlata A pályakezdő értelmiségiektől, a friss diplomával érkező fiatal szakemberektől szűkebb és tágabb környezetük — a munkahely, vagy a község lakossága — általában azt várja, hogy saját munkaköri kötelességeinek teljesítő, sén túl munkálkodjon egy nagyobb közösség érdekében is, kapcsolódjon be egy lakóterület, község, vagy város szellemi életébe. Ezt az igényt a felsőoktatási intézmények, valamint a községek, városok kulturális életét irányító művelődési központok és a megyei tanácsok művelődésügyi osztályai az egyetemeken, főiskolákon végző hallgatók népművelési gyakorlatával próbálják támogatni, kielégíteni. Ebben a tanévben tíznapos népművelési gyakorlatokat tartanak. Szabolcs-Szatmár- bap a három debreceni egyetem és a két nyíregyházi főiskola utolsó éves hallgatói kezdik meg népművelési gyakorlatukat február 4-én. Ötvenöt fiatalnak lesz lehetősége a járási és városi művelődési központok, valamint a nagyobb községek körzeti művelődési házainak munkáját megfigyelni. E gyakorlatok során leendő orvosok, tanárok, agrármérnökök, mezőgazdasági üzemmérnökök ismerkednek meg a közművelődés aktuális feladataival, a kisebb településeken jelentkező speciális gondokkal. Az orvostudományi és az agrár- tudományi egyetemek, a Kossuth Bajos Tudomány- egyetem, valamint a nyíregyházi tanárképző és a mező- gazdasági főiskola végzős hallgatói a népművelési gyakorlaton szerzett tapasztalatok segítségével későbbi munkájuk során saját területükön járulhatnak hozzá a közművelődés Igen sokrétű feladatának megvalósításához. * Épül a Szovjetunióból érkező vezeték Nyírbogdány^Jíyir- tura között, a 4-es számú főközlekedési Útvonal kereszteződésénél dolgoznak a Szovjetunióból érkező vezeték építői. (Hammel József felvétele) Idegőrlő tatarozás helyett? i I j kezdeményezések az IKSZV-nél ötödik esztendeje jelöli nevében is munkája szolgáltató jellegét az ingatlankezelő és szolgáltató . vállalat, így igaz is, valamennyi tevékenysége a szolgáltatások körébe sorolható. A központi fűtéses lakások távfűtésétől — a melegvíz- és a távhőszolgáltatástól — a városi köztisztasági munkáig, az ingatlanközvetítéstől a házkezeléssel kapcsolatos úgynevezett bérleményszolgáltatásokig. A vállalat munkája, illetve annak forintban kifejezhető értéke évről évre tekintélyes mértékben nő- • vekszik. 1974-ben 165 millió forint összegű szolgáltatást végeztek. Becslés Az ingatlanközvetítő részle- gük a közületeken kívül megbízás alapján magánosok ingatlan adásvételét is lebonyolítja. Az ingatlant vásárolni szándékozók kívánsága szerint eladó telket, házat nemcsak a megyében, de az ország más területén is felkutatják. Ezekről szükség esetén tervdokumentációt készítenek. Megbízásból közreműködnek állami, közületi ingatlanok magántulajdonba kerülésében, mint például a 12 vagy annál kevesebb lakásszámú épületeknek a lakók által történt megvásárlásában. Ingatlan- becslést vállalnak, eladáskényszer nélkül is, olyan esetben, amikor a tulajdonos puszta kíváncsiságból szeretné tudni, merinyit ér a háza, kertje, vagyona. Az említett házkezeléssel kapcsolatos bérlemény- szolgáltatás körébe tartozik mindaz, ami a legszélesebb körben érinti a lakosságot, a bérházakban lakókat. Az épületek, a lakóházak, a lakások külső-belső tatarozása, felújítása, korszerűsítése. És ma már, miután azt tartják, hogy bizonyos határokon belül a bérlőnek jogában áll otthonát kényelmének, szépérzékének megfelelően alakítani, megrendelés-, re az ingatlankezelő maga végzi el ezeket az éoftőipa- ri, vagy épületgépészeti munkákat. Természetesen ezek költségeit ez esetben a bér? lőnek kell vállalnia, rendszerint a teljes összeget, esetenként á felét. Gyorsszerelőállvány , Az IKSZV építőipari részlegében jelenleg 230 dolgozót foglalkoztat, megfelelő eszköz- és gépi felszereltség- geí. Az idén újabb célgépeket, önvezérléses gyorsszerelőállványt, különféle kisgépeket, korszerű kéziszerszámokat vásárolnak. Ezzel is alkalmazkodva az új körülményhez, hogy az IKSZV kezelésébe egyre több emeletes, magas épület kerül. Még igénybe vesznek a nagyobb épület-felújítási munkákhoz más kivitelezőt — építőt és szerelőipari szövetkezeteknek adnak megbízásokat — de a törekvésük az, hogy minél több munkát maga a vállalat végezzen el, mert így egyszerűbb, rugalmasabb lehet a szervezés. Másrészről viszont1 értelme sincs túlzásba vinni a szakosodást, vagy a létszámnövelést, mert az felesleges, kihasználatlan kaoaci- tást eredményez. A részleg fejlesztésénél mindenkor azt veszik figyelembe, hogy az ott dolgozók egész évi, folyamatos foglalkoztatása biztosított legyen. A vállalat e részlegének nem kis szerepe volt abban, hogy az elmúlt években az állami tulajdonú lakóépületek égés? sora újult meg a szemünk láttán és szénült meg ezzel az egész városkép. A negyedik ötéves terv első négy esztendejében összesen 154 millió forintot fordítottak a lakóházak, a lakások felújítására, karbantartására. A „legerősebb év e tekintetben a tavalyi voít, amikor egyetlen esztendő alatt 72 millió forintot költött az IKSZV ilyen célokra. 1973-ban és 1974-ben a legrosszabb állapotú, valamint a város központjában és a főútvonalakon lévő nagyobb lakóéoü- letek külső-belső renoválását, a lakások konfortfokoza- tának növelését, a fűtési rendszer korszerűsítését gyakorlatilag befejezték. Az idén a Bocskai utcai — a megyei rendelőintézet mellett — három nagyobb bér- ház bekötésével a gázprogram befejeződik. Ugyanígy a Bethlen Gábor utca 2., illetve a Zrínyi Ilona utca 3— 5. számú házaknak a távfűtésre való kaoesolásával a bérházak fűtéskorszerűsítése is. Fiatalítás Az Jdén az I950-es évek végén, illetve a 60-as évek elején épült, tehát a 15 éves, vagy az annál alig öregebb lakóépületek felújítása ke- Fül sorra. 1975-ben, majd folyamatosan a következő esztendőkben az úgynevezett új bérházakat teszik rendbe kívül-belül. Ez a „sortatarozás” tulajdonképpen már 1974- ben megkezdődött a Békeházakkal, a Toldi utca páratlan oldalán az 50-es évek ’’égén épült háromléncsőhá- zas lakóépülettel. Ezúttal a Déli lakótelepen több Arany János utcai, valamint Árpád utcai lakóház teljes felújítását végzik el. Erről a lakókat idejében értesítik. A végeredmény egy szinte teljesen új lakás. De addig! Sok a jogos panasz. Mert ezek a felújítási munkák nem mennek — enyhén szólva — valami simán. Mondjuk ki; sok esetben idegőrlő tortúra a lakásokban élő családok számára a hetekig, hónapokig is eltartó belső építkezés, szerelés. A vállalat felismerte ezeknek az állapotoknak a tarthatatlanságát. A Guszev-lakótelepew két épületet, huszonhét kom* fortos lakást vásárolt, hogy a lakóház-felújítás idejére kiköltöztethesse a bérlőket, így az üres lakásokban feltételezhetően zavartalanul, gyorsan dolgozhatnak a munkások, a lakókat pedig megkímélik az izgalmaktól, a kényelmetlenségektől, az esetleg elhúzódó munkák miatti bosszúságoktól. Az ingatlankezelő vállalatnak most már arra is van ereje, hogy megszervezze a tmk (tervszerű megelőző) rendszerű karbantartást a gondjaira bízott épületekben. Nem várják meg, amíg recseg-ropog, törik- szakad, hanem a területgazda házkezelők feladata lesz észrevenni, felderíteni és haladéktalanul bejelenteni az épületek apróbb hibáit, amit azonnal kijavítanak. Kádár Edjt Négyszáztizenöt pedagógusjelölt Főiskolások szakmai gyakorlata A pedagógusképző intézetek munkatervében és a fiatal pedagógusjelöltek életében az egyik legfontosabb állomás az utolsó évesek szakmai területi gyakorlata. Az intézetek tanárai a tanítási gyakorlatokon tapasztaltakból következtethetnek arra, hogyan sikerült a három, illetve négy éven át elméletben felkészíteni a leendő tanárokat, tanítókat a gyakorlati tennivalókra. A végzős hallgatók ekkor találkoznak először a pedagógus minden, napi munkájának örömeivel és gondjaival, a hivatás szépségével és nehézségeivel. Mivel a gyakorlatok igen suk és pontos előkészületet kívánnak, a nyíregyházi tanárképző főiskolán már jóval korábban megkezdődött a szervezés, dr. Papp József főigazgató-helyettes irányításával. / A korábbi tapasztalatokat felhasználva ezúttal is februárra jelölték ki a gyakorlati Időt. Valamennyi „gyakorlóiskolában” megváltozik egy kicsit az oktatási rend arra a négy hétre, amíg a negyed- és harmadévesek veszik át a katedrákat, ezért az érintett iskolák mentorai — a jelöltek munkáját figyelő, értékelő pedagógusok -- közös tanácskozást tartottak a követelményekről és a gyakorló hallgatók munkájának értékeléséről. Február 1-én három megyében kezdik meg az önálló tanítást a főiskola végzős hallgatói. Szabolcg-Szatmár 41 kisközségében hatvanöt harmadéves tanítószakos ismerkedik a pedagóguspálya napi feladataival, míg a háromszázötven negyedéves tanárszakos hallgató megyénkben 90, Hajdú-piharban 35, Borsodban 51 iskolában gyakorol. A pedagógus munkája általában nem fejeződik be az óraadással, a legtöbbep bekapcsolódnak a községek kulturális életébe, ezért a főiskolán úgy döntöttek, hogy a hallgatóknak gélszerű a gyakorlat idejére a községbe költözni. A korábbi évek tapasztalatai szerint ugyanis nagyon sok gyakorló megszerette az első munkahelyet, s a főiskola befejezése után ott helyezkedett el, ahol első önálló óráit tartotta. Beiratkozás a dolgozók általános iskolájába Nyíregyháza város tanácsa végrehajtó bizottságának művelődésügyi osztálya közli, hogy a 6-os számú általános iskolában működő dolgozók általános iskolája február 1-től 160 órás tanfolyamot Indít a 20 éven felüli dolgozók részére. A tanfolyam keretében a? alapismereti 3—-4. osztály, az 5—6. osztály, valamint a 7. és a 8. osztály működik. A tanfolyamon részt vevők heti két alkalommal — kedd, csütörtök — délután 15 óra 39 perctől 19 óra 10 percig vesznek rés?t foglalkozáson, ahol feldolgozzák a? évfolyam anyagát. A tantárgyakból a tanfolyam végén — előreláthatóan június második felében — a hallgatók osztályozó vizsgát tesznek. Részletes felvilágosítást ad a 6-os számú általános iskola igazgatósága. Bá- fchori a 30, telefon: 10-=-ü$»»