Kelet-Magyarország, 1974. december (34. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-14 / 292. szám
•H. áecmtim fi. lOfLfT waöta nrmir.M =o Kedvező kép fogadót! bennünket. A tornateremben és kint a szabadban is foglalkozásoknak lehetünk tanúi. A teremben L Nacv Túzset foglalkozott a fiatalokkal. Változatos. iátékos elemekkel, könnyad mozgással végezték a gyakorlatokat a talajon, a bordásfalnál, a gyűrűn. Levezetésként a palánk alatt egy kis izgalom: ki fogja a labdát a kosárba juttatni. A folyosón, a tornateremmel szemben egy kisebb helyiségben Suba Ernő a súlyemeléssel ismertette meg az érdeklődő fiatalokat. A súlyzó helyes fogása, emelése, a ISBmunkáT a testtartás, megannyi más elem fontos tartozékai a súlyemelésnek, ahhoz. hogy a kilókon úrrá lehessen lenni. Suba Ernő tanárnak ez bizony meglehetősen könnyen megy, hiszen „jegyzik” a sportágban, jó- néhánv megyei csúcs fűződik a nevéhez. Példája követésre talált tanítványai körében. Az 6 fiai nyerték a középiskolák közötti bajnokságot, á megyében működő 16 szakosztály közötti rangsorolásban a 2. helyen állnak. A foglalkozások szünetében leültünk beszélni. L. Nagy József. Suba Ernő és Dávid a Rudolf volt beszélgető partnerünk. Kérdezés nélkül egymásnak adva a szót Ismertették meg velünk a azakmunkásképző sportéletét. Életről van szó a javából, Maciké Tibi nem súlyemelő, bonéin atléta. ö kiegészítőként foglalkozik súlyemeléssel. Suba Ernő tanár hasznos tanácsokat ad számára. Neme« Pali nagy figyelemmel hallgatja, s közben azt figyeli, hogy tanulótársa hogyan tartja a kinyomott súlyzók szabb gólkülönbségük révén szorultak a 2. helyre. Az asztaliteniszezők közül Tamás Erzsébet a megyei egyéni versenyeken ott volt a legjobbak között. A labdarúgók a középiskolások bajnokságának megyei döntőjéig jutottak el. A súlyemelők közül Bocskai István eljutott a tatai edzőtáborba. Kramonperger László nevét Is a' legjobbak között emlegetik. Az OSN megyei ünnepségén nagy sikert aratott az iskola 400 diákjának botgyakorlata. Szólni kell a tömegsport számos rendezvényéről, például a természetjárásról is, melyek sikerélményt adtak a fiataloknak. Ezek emberközelbe hozták a versenysportot, ni link á*f!tt falóié Nyíregyháza, 110. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet Két- és félezer fiatalnak ad szakmát, kollégiumaiban több száz vidéki fiatalnak otthont. A szakma' ismeretek elsajátítása melleti a jövő munkásnemzedékének egészségére, testedzésére is Igen nagy gondot fordítanak A testnevelési munkaközösség: Sigér Zoltán vezető. Mé ray László L. Nagy fózsef Suba Érné és Hajdú Józse tanárok, gazda? munk-mrog ramot állítottak össze Éves tervükben célul tűzték ki: ...a testnevelés feladató hogy tokozza a tanulói erejét edzettségét, éllen álló és teherbíró képessé gét, a mozgásos terheléssel és időjárással szemben. )á ruljon hozzá mozgásszük ségletük hez, a munkaártalrriak megelőzéséhez segítse »lő ■l szakma' képzés sajátos igényei nek meg’elelő képességek fejlesztését... hiszen a heti két óra testnevelés mellett diáksportkörük minőségi szakosztályai ugyancsak foglalkoztatják a hallgatókat Atlétika, röplabda, kézi- abda. súlyemelés, asztalite- lisz. MHSZ-lövészet, s az isztálvok közötti házibajnok- *ágok széles alapokat biztosítanak => rendszeres soorto- áshoz. A különböző szak- »sztályok évi költségvetése meghaladja a 16 ezer torinói A.z igazolt versenvzójük több száz. a sportköri 'agok ■izáma két- és félezer 4 megye eg'dk legnagyobb diák sportköréről van tehát szó. Ez *vben az atléták a melyei versenyeken bizonyítót rák tehetségüket A röplab lázók a megyei ifjúsági baj nokságban Szerepeltek sike résén A kézilabdázók a melyei II. osztályban csak rósz Pomáii Pofi a gyűrű- !óhterpes»‘ést mutat be I N-gy József tanár segítségével. A többiek nagy érdeklődéssé gyelik, hogyan tik érül) a gyakorlata Kozma Zoli a labdavezetést gyakorolja. Nem készül kosarasnak, de a gömbérzéket segít kialakítani, s egy jövendő labdarúgónak nem baj ha az is van tarsolyában. „eljegyezték" a tanulót az adott sportággal. Bizonyé-a közülük nem egynek a nevével sokat fogunk még találkozni. Beszélni kell arról a felelősségteljes munkáról, amit a tanárok végeznek. A tantervi feladatok összeállításánál nagy gondossággal járnak el. Például a munkaártalmakat • megelőző gyakorlatok, — ge- rincelferdülés, görbehát, lúd- . talp stb. — jelentős szerepeket kapnak. Az egységes követelményrendszer alkalmazása napi feladat. Bevezették a felmérések rendszerét valamennyi ipari tanulóról, s az összkép máris igen kedvező. Jelentős fejlődés tapasztalható a testedzettségi állapotában. Atlétika-centrikussá tették a testnevelési órákat. S ez valamennyi sportág műveléséhez nyújt nagy segítséget. A szakmunkásképző intézet létesítmény-ellátottsága igen sokat javult az elmúlt években. Elkészült és befejezés alatt áll bitumines kézilabda, süllyesztett röplabda, kisméretű labdarúgó pálya futókörrel, teniszpálya, fedett tornaterem. Ezek a versenyszerű testedzés minden követelményének megfelelnek. A régi tanműhelyekből újabb két szükségtoma- terem van kialakulóban. A létesítmények építése és a ■ylrvók. kocsi«-úiité—. bővítése saját erőből és társadalmi munkában történik. A ! létesítmények felszereltsége jelentősen javul majd 1975- ben, amikor nagyobb összeg áll majd rendelkezésünkre. I Tervezés és gyakorlat megvalósításának szép példáját ismerhettük meg a 110. számú Szakmunkásképző Intézetben. Az Ifjú szakmunkásjelöltek, a jövő munkásnemzedékének egészségéért áldozatos munkát végeznek az intézet vezetői, tanárai, maga a diáksportkör. A foglalkozások, a különböző tömegsport- jellegű rendezvények felkeltették az ipari tanulókban az érdeklődést a rendszeres testedzés, a versenysport iránt. Ezek a fiatalok olyan képzettséget kapnak, amely alapul szolgál öntevékeny testedzésükhöz és sportolásukhoz tanulmányaik befejezése után. Ezek a fiatalok ma már tudják, — s ez a testnevelési munkaközösség érdeme, — hogy a sport a fizikai cselekvőképesség megőrzését segíti, a szabad idő kulturált szórakozását biztosítja számukra. Ügy gondolom, hogy érdemes volt ellátogatni a 110-es- be. Tanulságos volt, s tanulságként szolgálhat mások számára is. Az itt tapasztaltakat ezért adjuk közre képpel és szöveggelDniM Gyula Marton Laci a bordásfalon lábeme'ést. terp esztést mutat be társainak. Jó hasizomerősf- •S gyakorlat az. (Hómmal József felvételei) Hogyan valósítják meg ú gyakorlatban céljaikat a test- nevelési munkaközössér tagjai. testnevelő tanárok erre kerestünk választ a napokban. lapunk fotóriporterével együtt. Ké : végi sportműsor SZOMBAT Kézilabda Kelet-Magyareeszag terem kúp a-mérkőzések : 17 ó. Tanárképző I.— Spartacus-Petőfi női, 18 4, Asztalos SE—Spartacus-Petőfi férfi, 19 ó. Baktalóránt“ háza—Tanárképző II. férfi. Kosárlabda középiskoláéi bajnokság döntője: 14.30 Budai—Pénzügyi női, 15.50 Krúdy—Tiszavasvári férfi 17.10 Krúdy—Ujíehértó női., 18.30 Korányi—ÉVISZ férfi, Valamennyi mérkőzést « Pénzügyi tornatermében játszanak le. ÉDOSZ Kupa: 14 órától a konzervgyárban sakk egyéni mérkőzések. VASÁRNAP Kézilabda Keíet-Magy .ír- ország teremkupa-mérkőzé* sek: 8 ó. Mátészalka—Mező* gazdasági Főiskola férfi 8 ő. Leninvárös—Nyh. Öregfiúk férfi, 10 ó. DMTE—Tanárképző Főiskola I. férfi, 11 ó. Nyírbátor—Spartacus- Petőfi férfi, 12 ó. Hodás'-— Baktalórántháza férfi, ll ó. Debreceni Közút—DV 3C női, 15 6. férfimérkőzés a 3.—4. helyért, 16 ó. nőd mérkőzés 1.—2. helyért. 17 ó. férfimérkőzés az 1.—2 helyért. Kosárlabda középiskolai bajnokság döntője (Pénzügyi terem): 8 ó, Korányi— Császy női, 9.20 Vásárosna- rftény—Pénzügyi férfi, 10.10 Krúdy—Pénzügyi női, 12 )0 Korányi—Tiszavasvári fé fi 13.20 Budai—Ujféhértó női, 14.40 Krúdy—ÉVISZ fé: ft, 16.00 ünnepélyes eredményhirdetés. Úszás: Fiedler Ottó országos emlékverseny 10.30, s sóstói fedettuszodában. ÉDOSZ Kupa: sakk és aretalitenisz döntők 9 órától t konzervgyárban. Labdarúgás: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Mihalovce 10.30 barátsági» nemzetközi mérkőzés a városi stadionban. Uttörüolimpia: asztalitenisz megyei döntője 9 órától a 12-es általános iskola tornatermében. Évzáró: a nyíregyházi járási JT évzáró ülését tartja 9 órától a Mártírok tere I szám alatt. Sporihifek Rangos, színvonalas w= senyre kerül sor vasárnap déí= előtt a sóstói fedettuszodá- ban. Az Özdi Kohász itt rendezi meg a Fiedler Ottó országos emlékversenyt. As indulók között ott találjuk Pécs, az Űjpesti Dózsa, a Ferencváros, a Tatabánya versenyzőit. A versenyen elindulnak a nyíregyházi versenyzők is. ★ Nyírbátorban befejeződtek asztaliteniszben a járási döntő küzdelmei. A csapatversenyt a nyírbogátiak nyerték Nyírvasvári és Aporliget női csapatai* előtt. Egyéniben az I. korcsoportban Goda Gabriella (Nyírmihálydi) győzött A II. korcsoportban Könnyű Adél (Nyírvasvári) nyert. A fiúknál az I. korcsoportban Rizó Mihály (Penészlek). & II. korcsoportban Kuprák József (Penészlek) nyert bajnokságot. ★ A nyíregyházi városi sakk- bajnokság VI fordulójának eredményei: Ifi. Szabó—Panp 1:0, Tutor—Kaszner döntetlen, Laczkó—Benyusz 1:0, Remérvi—Pásztor 0:1. Mile —Arató 1:0, Szombati- Szilágyi 0:1. A VII. ford’űő eredményei: Szilágyi—Ifj. Szabó döntetlen, Arató-— Szombati 0:1, Pásztor—Mil« 0:1, Benvusz—Reménvi 1 ii, Kaszner—Laczkó t :0, a Pan?) —Tutor játszma a sötét előnyösebb állásában függőbe*) maradt. Az élcsoport 5T»ásas Szilásvi 6 Mile 5,5. ifi. S-nfc bó áa Kasssots t—8 pam&aíi.