Kelet-Magyarország, 1974. december (34. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-08 / 287. szám

1© «BLW-MAGTAltORSZAG — VASÄRNÄW MELLÉRTIÍ?? fBTl. iJecerrtSe*' ft ' Veszekednek? Anyagiasak? Konzervatívak? HaniWiiiill inr-ni ii i i .vn,rr-^-rr r — rf- i.'. ... ■ ■ ' "n -nr—— Szülők gyermekszemmel pntOSKA LEÄNYSZOBAJÄBAN fogad, A félhomályban. A diavetítő fényében lá­tom meg, hogy csinos, szőke, kék szemű. Tíz esztendős: — Helyünk van bőven, szerencsére. Tet­szik tudni szolgálati lakás. Apuka gyógysze­rész. Nem ismeri aput? Még olyan embert! Síversenyző volt, most is eljár még télen bí­ráskodni versenyekre. Már ha van hó. Az a legnagyobb mérge, hogy évek óta nincs igazi tél. Nagyon szereti a patikát Valami gyógy- szérészet-történetet is ír éjszakánként. Meg téngeteg pénze van. Nem forintja, hanem ré­gi pénzeket gyűjt. És karikatúrákat rajzol a barátairól. És minden évben segít a múzeum­nak, amikor kiállítást rendeznek. Egy csomó festőművész járt már nálunk vendégségben, nagyon jópofák. Az egyik engem is megfes­tett. Anyu pont olyan, mint apu. Bár csak ásszistens, de azt mondják, legalább annyira ért a gyógyszerekhez. Neki a háztartás a hob­byja, csodálatosan főz. Ezt a bátyám élvezi legjobban, aki mérnökhallgató, és anyu óriási csomagokat szokott neki küldeni hazaiból. Veszekedni ? Lehet, hogy szoktak, én még so­hasem hallottam. Néha vitatkoznak, hogy nem kellene-e városba költözni, de apu mindig ázzál zárja le, hogy itt ez a rossz kis Trabant: Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc sincs messze, ha éppen valami nagyobb dolgot akarnak vá­sárolni. Még Olaszországban is azzal voltunk. izALMAS EGYSZERŰEN NEM HISZI ^ EL, hogy valaki meghívta egy igazi cukrászdába. Szakadozott ruháján, koszos körmein szemlét tartva a pincér meglehetős gyanakvással teszi le elé a puncstortát: — Nagyon szépen köszönöm. Tényleg a bácsi fizeti? Néha Lajos bácsi is meghív a esehóba reggel egy féldecire. Tudja, az a fu­varos, akinek segíteni szoktam a TÜZÉP-te- lepen. Anyám nekem már nyolcéves korom­ban azzal jött, hogy oyista lóvé, fiam, indu­lás elfele búcsizni. Márhogy dolgozni, így mondják cigányuk Tizennégy éves vagyok, de a fuvarosoknak azt hazudtam, hogy tizenhat, csakhogy odahívjanak segíteni a rakodáshoz. Húsz-harminc, sőt olyan is volt már hogy negyven forintot összehozok egy nap. Muszáj. Hatan vagyunk testvérek, egy szobában la­kunk mindnyájan. Anyámat ugyanúgy hív­ják, mint engem. Maganak meg merem mon­dani. hogy nem is tudom, hogy ki az apám, mert anyám hol ezt mondta," hol azt. Férje nincs, nem is volt. Dolgozik, persze. Mikor mit. Szeretem nagyon, mert mindig jókedvű. Csák akkor balhézunk össze, ha piásan jön haza. Olyankor mindig a fejihez vágom, hogy nem járatott iskolába. Mert csak három osz­tályom van. azt is a gyogyóban végeztem, pe­dig nem vagyok én olyan hülye. Ha tényleg ír rólam, küldje el az újságot. Egy kicsit las­san olvasok, de elolvasom. Nem tudna engem beajánlani sofőriskolába? Z SUZSA BÜSZKE TARTASÜ, kicsattanó egészségű lány. Teltkarcsú, írhatná ró­la egy hirdetésfelvevő, . jellegzetesen tirpák, mondhatná róla egy néprajzos: — Érettségire készülők. Itt lakunk Nyír­egyházától húsz kilométerre, de amíg megte­szem az utat a buszon négy év óta minden nap, mintha száz évi telne el. Nem a közleke­désre panaszkodom. A gimnáziumban jeles tanuló vagyok, KISZ-vezetőségi tag, irodalmi színpadi tag, másodosztályú sportoló, főisko­lára készülök. Nem dicsekvésként mondom, örömmel és önként teszem mindezt, még fá­radtságot sem érzek. De azt hiszi, érdekel ez bárkit is a családból? Sem apámat, sem anyá­mat, sem a rokonságot. Nem mondom, büsz­kék rám, sőt ha valami távoli vendég érkezik, valósággal mutogatnák, mint valami ritkasá­got, mert a családban még senki sem végzett nyolc osztálynál többet. Nem mondhatok a szüléimre egyetlen rossz szót sem. Apám igen jól' kereső tsz-tag, anyám otthon van, kerttel, baromfival bajlódik. Nekem volt a faluban először lastex nadrágom, japán táskarádióm: a kényeztetésig megkapok mindent. Csak ép­pen fogalmuk sincs róla, hogy mit, miért csi­nálok, és nem is kíváncsiak rá. Egyedül azt tartják fontosnak, hogy diplomát szerezzek. Már apám. Anyám azt szeretné, ha minél előbb férjhez mennék. Soha nem éreztettem velük, de nagyon egyedül vagyok otthon. A vőlegény jelöltemet búcsúkor meghívtam hoz­zánk. Nagyon szívesen látták, de apámnak csak egy kérdése volt hozzá: „Mennyi a kere­sete?” „Semennyi” — mon'dta a fiú. — „Ér­dekházasságot akarok kötni.” Pedig fogtechni­kus. Megsértődött Magamban igazat adtam neki, de apám miatt vele vesztem össze. Azóta nem találkoztunk. E nikő másodéves tanárképzőé. Kecses mozgású, szelid mosolyai, át­szellemül az arca, ha szaktárgyairól beszél, de szüleiről csak ravaszkodó keresztkérdések után vall: — Nem szívesen ítélem meg őket Tulaj­donképpen nincs is a családban semmi látha­tó baj. De érezhető. Egyidősek a szüleim, alig túl a negyvenen. Anyán meglátszik, hogy na­gyon szép lány lehetett, de meglátszik rajta a kora is, a három szülés, meg az az igazság, hogy molettebb is a kelleténél. Apám viszont még ma is atlétikus alkatú, koromfekete hajú, kifejezetten vonzó megjelenésű és modorú férfi. Én nem tudom, nem is járok utána, hogy van-e apának valakije, de erős a gyanúm. So­ha még botrány nem volt, de anya gyakran elsírja magát Apa rendszertelenül, általában későn jár haza. Mindig józanul- És mindig csak annyit mond, ■ hogy szolgálatban volt. Lehet. Bár igaz lenne. Az azonban biztos, hogy anyával nem sok közük van egymáshoz, és ez olyanná teszi a légkört, mintha örökké huzat volna a lakásban. Nem tudok, nem is ákarok beleszólni a dolgukba. Hozzám és testvéreimhez külön-külön nagyon jók, na­gyon kedvesek. Apa helyébe másképp csi­nálnám. És talán anya sem hibátlan benne, hogy nem tudta tartósan lekötni a férje ér­deklődését. Egy kicsit elhagyta magát, bele­fulladt a napi gondokba. Tudom, hogy ha gyerekeim lesznek, nekem sem lesz köny- nyebb, de azt hiszem, én más asszony leszek. B arnabás durva bakancsot vi­selt megismerkedésünkkor, pufajkája könyökével fogadta kéznyujtásomat, mert olajos volt a tenyere. A szerkesztőségben selymesre mosott hajjal, elegáns juhvelur fel­öltőben keresett meg: — Szülők? Csak most 23 éves koromban kezdek el rajta gondolkozni. A katonaság előtt úgy voltam vele, hogy nem nagy ügy. Anyám enni adott, mosott rám, apám meg félévenként adott két egyforma pofont, többnyire a bizo­nyítványosztás alkalmából. Aztán valahogy mégiscsak ember lettem, csőszerelő vagyok, jó szakmunkásnak tartanak, élem a világom, udvarolok, ha úgy jön ki a lépés, egy év múlva kocsim is lesz, a magnó a rögeszmém beat-ügyekben akár Ungvári Tamással ki mer­nék állni vitatkozni. Most, hogy megkérdez­tél, tűnődtem el rajta, hogy ez az egész még­sem lenne így a szüleim nélkül. Ha észre se vettem, mégis állandóan ott volt előttem apám példája. Fantasztikusan szeretett melóz- •ni világéletében. Falusi iparosból küzdötte föl magát üzemvezetővé. És nem ám protekció­val, hanem a kezével, meg a koponyájával. Közben mindenfelé szaktanfolyamokat, meg pártiskolákat elvégzett és nem azért mert kö­telező volt Mindent szenvedéllyel csinált. Amikor leérettségiztem, azt mondja: „Ide fi­gyelj. Barna, talán szólhatnék az érdekedben valamelyik főiskolán, de ahogy a tanulási kedvedet elnézem, bőven elég neked a szak­munkásképző. De ha ott is panaszt hallok rád. megnvúzlak.” Azt hiszem ez a néhány szó csinált belőlem embert Ha meg jó családapa leszek (bár tudod, ki akar egyelőre nősülni?) azt elsősorban anyámnak köszönhetem. Csak a gyerekeivel törődött mindig, meg apámmal. De olyan kedvvel végzett minden házi mun­kát, hogy szinté táncra perdült körülötte a konyha pedig második műszakja volt az ott­hon. H» mégis megnősülök a közeljövőben az csak azért lesz. hogy anyámat többét lássam. Mert amióta a nővéreimnek gyerekei vannak, folyton az unokák után szaladgál. ★ A riportalanyoknak, minthogy szigorúan családi ügyekről volt szó. csupán Száváikat je­gyeztük le. még a keresztnevek sem az igazi ak. Valamennyien szabolcs-szatmáriak. Viszik magukkal ajánlásként Érvek és szavazatok a megyei diákparlamenten »Az érettségi ű] minősítési rendszere nem ösztönző. Igazságtaáormak érezzük, hogy a nogyobfc*, biztosabb tudást az érettségi jelenlegi rendszerében nem lehet értékelni, az elégségestől a je- lesig minden teljesítmény a „megfelelt” kategóriába tartozik. Ezért kérjük a „jól megfelelt” foto, zat beiktatását.” Eddig az idézet az ötödik megyei diókparto ment határozatóbőí. Az országos podomenh» utazó küldöttek ezt viszik magukkal ajánlásként.Ez az állásfoglalás az országos parlamenten azt íükrozi majd: Szabolcs-Szatmár középiskolásai az érettségi módosítását kérik. Holott nem egészei így van ám ,.. Három szekcióban Három szekcióban tanácskoztak a megyei díákküldöttek: gimnáziumi, szakközépiskolás és szakmunkástanulói szekcióban. Az érettsé­givel kapcsolatos ajánlás —■ melyet az előké­szítő bizottság dolgozott ki és javasolt megvi­tatásra — természetszerűleg csak a gimnáziu­mi és szakközépiskolás szekciókban került na­pirendre. A szakmunkástanulók nem érettsé­giznek tanulmányaik befejeztével — őket te­hát e téma nem érintette. A gimnáziumi szekció — amelyben Sza­bolcs-Szatmár hétezer gimnazistájának képvi­selői ültek — vitát kezdett a kérdésrőL A döntésük: fölöslegesnek tartják a módosítást, kérik a javaslat törlését... A szakközépiskolá­sok viszont helybenhagyták a javaslatot. Te­hát a vélemények megoszlottak az érintettek körében. (Ha arányaiban nézzük, a gimnazis­ták képviselték a többséget — hiszen csaknem kétszer annyian vannak a megyében, mint a szakközépiskolások.) A szekciók javaslata a parlament elé ke­rült. Ott feltették a kérdést: megszavazza-e a parlament, hogy kérjék az érettségi módosí­tását? A fiatalok szavaztak, az arány: 57:33. Ez rendben is lenne — a többség dönt, min­denkinek joga van szavazni. Ámde felvetődik a kérdés: a szakmunkástanulók milyen indokok alapján szavaztak mellette vagy ellene ? Meny­nyire ismertették meg őket a kérdéssel, hol hallhattak érveket, ellenérveket a módosítás mellett vagy ellen? A válasz egyértelmű: csak szavaztak, mert erre szólították fel őket Nem hallhatták a gimnáziumi szekcióban elhang­zott okos és tartalmas vitát, az érveket a mó­dosítás ellen. Az érettségiről Okosan vitáztak a fiatalok. Nem egy és nem két'diáktól hallottam utána: Én is a módosítás híveként jöttem ide, úgy éreztem, szükséges a „jól megfelelt” fokozat. De itt meggyőztek társaim, s most már én is fölösle­gesnek tartom. Mik is voltak ezek az érvek’ A legalapvetőbb: ha bevezetik az új fo­kozatot, onnan már csak egy lépés, és ott va­gyunk, ahol voltunk — tehát lesz újra öt fo­kozatú osztályozás. Térjünk vissza a régihez? Voltak érdemibb indokok is: ha valaki pályát választ érdeklődése szerint, akkor azokból az érettségi tárgyakból, melyek kevésbé érdek­lik, és nem szükségesek a továbbtanulásához, elegendő, ha annyit tanul, amennyi a „megíei lelt” fokozat eléréséhez szükséges. A többi, * számára fontos tárgyakra több ideje, energiá­ja marad — azokból érdemes a „dicséretesre* törekednie. Logikus érvelés. És alapjában találkozik az új érettségi rend kidolgozóinak koncepció­jával. A cél ugyanis nyilvánvalóan az volt: » továbbtanuláshoz szükséges tárgyakból ké­szülhessen fel jobban a tanuló, hiszen annak látja hasznát leginkább. A bölcsészkarra ké­szülő például a kötelező matematikaérettsé- gíre biztosan nem úgy tanul, mint fizikusnak készülő társa. Hogy ne is érezzen ilyen kény­szert — ez volt az érettségireform célja. A minősítés i Különös, hogy e téma egyáltalán nap?- 1 rendre került. Hiszen valahogy úgy kezdődötl az egész, hogy minek is az az érettségi... Az­tán, hogy jó, jó legyen, de csak „megfelelt”, vagy „nem . felelt meg” minősítéssel- Végül,-! azért mégiscsak értékelni kell valahogy a ki­emelkedő teljesítményeket; legyen hát „dicsé­retesen megfelelt” fokozat is. És most a diá­kok újra az osztályozás bevezetését kérnék —» vagy legalábbis más köntösben ugyanazt?_ Visszatérve a szavazásra. Az világos, hogy minden küldött egyenlő jogokkal rendelkezik. De az is, hogy nem egyenlő módon érintett — nem egyformán érdekli a dolog. Jól látszott ez egy másik javaslat megszavazásakor. A szakmunkástanulók szekciója javasolta, hogy a növényvédő és a mezőgazdasági gépész szakmákat vonják össze. A szavazáskor tízegy- néhányan mellette szavaztak. A többiek tar­tózkodtak. A parlamentnek csaknem száz küldötte volt. Ez már a szavazás vége felé történt — ekkorra elgondolkoztak a fiatalok; miért is szavazzon valaki mellette vagy elle­ne, ha azt sem tudja, mi a különbség a két szakma között. Hát még, hogy mi a hasonló­ság. Rájöttek, hogy a tartózkodás a legtisztább vélemény_ Mi lehetett volna a megoldás? Miért ne szavazhatta volna meg a parla­ment azt, hogy a szekciókban kidolgozott ja­vaslatokat — az érintettek vitáiban kialakul* módosításokkal! — fogadják el határozatnak? Hogy bízzák azokra a döntést, akikre tarto­zik.« Az érettségi ügyét az érettségizőkre, a* egyes szakmák ügyét a szakmák képviselőire A parlament minden bizonnyal megbízott volna a döntés helyességében. Tamavőlgyi György A Nyíre- házi Fotó- Műanyagipari Szövetkezet műanyag részlegében ebben az -vbens öbb mint 8 millió forint értékben készítenek gyermekjátékokat, műanyag cikkeket. (Elek Emil felvételei A. Szabó János LÁNY KA.. (Jene József rajza)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom