Kelet-Magyarország, 1974. december (34. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-20 / 297. szám

........- ............. ..........-"I ■» Zenei életünk Hangverseny jUPGMltGVLT KOTTÁK, PLAKATOK, ■ egykori dalosfüzetek őrzik a régi Kis­várda ének- és zenekultúrájának emlékét. Saj­nos a zenei múlt e becses ereklyéi lassan el­töredeznek. Idős emberek, veterán karmeste­rek szekrényeiben akad még közülük egy ke­vés. Jó volna megmenteni, összegyűjteni azo­kat a jelen és az utókor számára. A századfordulón és később is Kisvárda zenei kultúrájának ápolói, éltetői az iskolai, egyházi, iparosköri dalárdák voltak. Kiemel­kedett közülük a 30-as, 40-es években a taní- tók-tanárok énekkara, melyet dr. Varga Gyula, majd Vas János karnagyok vezettek. A fel- szabadulás előtt a hangszeres zenét legfeljebb égy-egy meghívott nyíregyházi, debreceni vagy fővárosi vendégzenekar terjesztette. Az ének­és zeneoktatás — amely a zeneértő és szerető közönség toborzásában nagy szerepet játszik —■, csak az ötvenes években honosodott meg A felszabadulás előtt és után, 1952-ig a Jókai utcában volt egy magán „zenei tanoda”, ahol Zongora-, szolfézs-, később hegedűoktatás folyt. A város zenei krónikájában kiemelkedik 1954. Ekkor határozták el a párt-, tanácsi, mű valödési szervek, hogy saját és társadalmi erő­forrásokból — s megyei támogatással — intéz­ményesen megalapozzák Kisvárdán a szaksze­rű zeneoktatást, hozzáláttak a 2-es számú ál­talános iskola szomszédságában lévő mellék­ép Hétből átalakítással, átépítéssel létrehozni egy háromtantermes zeneiskolát. Ez volt az a mag, amely később kiterebélyesedett. Nagy erőfeszítésekbe került berendezni az iskolát, ellátni hangszerekkel, tantestületét létrehozni. Zongora-, szolfézs-, hegedű-, fafúvós oktatás kezdődött a környéken is mind népszerűbbé váló zeneiskolában, amely az első időszakban a nyíregyházi zeneiskola fiókiskolájaként mű­ködött 1967-ben érett meg az önállóságra, s ekkor a város jóvoltából egy megfelelő modern épületbe költözhettek. A Mártírok útján lévő iskola lett a zenei élet központja, ahol eleinte •6—70, jelenleg pedig 290 diák tanul. Három éve rézfúvós tanszakon is megkezdték az ok­tatást. Ennek egyik eredménye a város és kör­nyezete ismert felnőtt és ifjúsági fúvós zene­kara megalakulása. A két fúvószenekar nép­szerűsége nagy, ott vannak minden jelentő­sebb rendezvényen, ünnepségen. Sok tapsot kaptak a Kisvárdai Napok zenei rendezvényén Is, ahol neves zenekarokkal léptek pódiumra. Egy kicsit olyan az állandó zeneiskola, mint az állandó hivatásos színtársulat jelen­léte egy-egy város kulturális jelenlétében. Er- jesztője, kovásza a zenei műveltség terjeszté­sének, szerepköre jóval túlnő az iskola falain. A zeneiskola tanári kara évenként legalább hat esetben ad hangversenyt az intézet mini- hangversenytermében, ahol 260 néző fér el. Mivel egyelőre ez a város legnagyobb — egy­ben legkisebb hangversenyterme — a közönség ldgszokott. Gyakori vendégek Kisvárdán a Debreceni Zeneművészeti Főiskola tanárai és hallgatói is. Jó a kapcsolat, s évenként már hagyomány, hogy két alkalommal közös hang­versenyen találkoznak a közönséggel. Hűsége­sek szülőföldjükhöz, lakóhelyükhöz azok a Debrecenben tanuló fiatalok is, akik Kisvár­éiról indultak, ahogy itt mondják: „A mi gyermekeink.” ők is rendszeresen fellépnek a közönség előtt. ]U AGYON SOKAT NYERT a város a v ’ zeneiskolával, amely több száz es ezer fiatallal ismertette meg a zenélés esztétikai élményét, gyarapította tudásukat, s tevéke­nyen részt vesz a zenei ismeretterjesztés nehéz munkájában. Sajnos — s egyben örvendetes —, ŰZ intézmény most már kicsinek bizonyul. Ter­jeszkedni kellene, de egyelőre városrendezési problémák is közbeszólnak abban, hogy mi lesz a további sorsa. Ha marad a jelenlegi he­lyén, legcélravezetőbbnek a felfelé terjeszke- c’Ss — az emeletráépítés — ígérkezik, amenv- nyiben ezt az építészeti szempontok lehetővé teszik. Ma már az intézményben eredményesen halad a csellóoktatás is, s mind több felnőtt érdeklődik a zenetanulás iránt. Mindenképpen ítldokolt a további fejlesztés! A zenei ízlés és érdeklődés alakulását jel- al többek között az is. hogy a városban létezik egy zenei rendezvényeket látogató törzsközön­ség. Százhatvan felnőtt és ifjúsági bérlattulai- donos látogatja az Országos Filharmónia hang­versenyét, de nem csupán a bérletesek iárnak hangversenyre. Legutóbb a moziban tartották a Filharmónia hangversenyét, jobb híján szük­ségből- A filmszínház akusztikája természe­tesen nem tökéletes, nem versenyezhet egy hangversenyteremmel, de a nagy érdeklődés miatt itt tartják a filharmóniai előadásokat évente négy alkalommal. Felhasználják a zene iránti érdeklődés fel­keltésére az olyan eseményeket is, mint a nagy zenepedagógus. Weiner Leó, a zeneisko­la névadójának jubileumát. Ünnepi hangver­seny és a nagy zenepedagógus életét, mun­kásságát bemutató kiállítás kapott helyet a programban A 14 ezer lakosú Kisvárda min­den tizedik lakója látogatja a zenei rendez- túnyejcet, sommázza az egyik felmérés. rsrUíT-MAGYARönSfcÁG az óvodákért * ZENEI ÉLET REPREZENTATÍV ESE- MENYÉVÉ válnak a Kisvárdai Napok, ahol a Debreceni Csokonai Színház társulatá­nak operaelőadása nyitotta legutóbb a gazdag művészeti programot. De két éve itt találkoz­nak a megye legjobb énekkarai is. Telt néző­tér fogadja a fellépő együtteseket, s természe­tesen a legnagyobb érdeklődés a kisvárdai vá­rosi pedagógus énekkar szereplését kíséri. Az énekkar több mint 30 éves múltra te­kinthet vissza. Jelenleg azon fáradoznak, hogy az ezüstfokozatot és oklevelet aranyra változ­tassák a következő minősítő versenyeken. Az utóbbi években Somorjai Lehel a zeneiskola igazgatója, jelenleg pedig Fehér Ottó, a nyír­egyházi tanárképző főiskola ének-zene tanszé­kének oktatója vezeti a nagy múltú együttest. Jó a kapcsolatuk a kórusmozgalom megyei szerv2ivei, bemutatókon, közös hangversenye­ken vesznek részti Legutóbb a megyeszékhe­lyen léptek közönség elé a karácsonyi kórus- hangversenyen a megyei művelődési központ nagytermében. Tervezik jövűre, hogy a zene­iskola együttesével ellátogatnak Csehszlová- '.iába, Kassa környékére, ahol testvérvárosi '.apcsolatok kialakítása is szerepel a tervek i ázott. Képünkön: zongoraoktatás a zeneiskolában. Természetesen egy-egy szÍTrvflWBas együt­tes léte önmagában még nem garancia arra, hogy mindenki számára sikerül elérhetővé tenni a zenét, megvalósítani Kodály elvét — Legyen a zene mindenkié. A zenei ízlésneve­lés legfontosabb színterei az üzemek, köztük is a nagyobbak: az öntödei vállalat, a VSZM, a bútoripari vállalat, a szeszfinomító, a vas- és fémipari ktsz. Ezeken a helyeken igyekeznek a zene barátai előbbre jutni. Egy munkáskó­rus létrehozása is szerepel a tervekben. A je­lenlegi üzemi, vállalati, iskolai énekkarok munkáját, szerepléseit úgy igyekeznek alakí­tani, hogy azok tevékenyen járuljanak hozzá a dolgozók ének és zene iránti érdeklődése növekedéséhez. Sokat várnak a megalakítandó városi ifjúsági énekkartól, csakúgy, mint a jó teljesítményeket nyújtó énekkaroktól, így a két középiskola, az 1-es számú Kodály Zoltán ének- és zenetagozatú általános iskola kóru­saitól. 1/ ÜLÖNÖSEN NAGY SZEREP VAR to vábbra is a zenei ízlés, érdeklődés megalapozásában az általános iskolákra. A zenetagozatú iskolában 260 gyermek tanul, s ha valamennyi nem is jegvzi el magát örökre az énekléssel zenéléssel, minden bizonnyal ér­tőbben hallgatják, élvezik majd a műveket, mint a kevésbé iskolázottak. A többi, nem ta­gozatos általános iskolában is gondosan fog­lalkoznak a zenei neveléssel, amely fontos alkotó eleme a sokoldalúan művelt emberek nevelésének. Minden iskolában van énekkar — az 1-es számú iskolában kettő is —, s itt zaj­lanak a közös éneklés, a közösségi összetar­tozást teremtő eseményei. A város zenei kultúrájáért felelős műve­lődési szervek azonban azt is tudják, hogy az igazi alapozást még korábban kell kezdeni. Az óvodában. A jelenlegi óvodai viszonyok azon­ban csak kismértékben teszik lehetővé az in­tenzívebb. eredményesebb zenei nevelést. Ezért is fűznek nagy reményeket ahhoz a vál­lalkozáshoz, cmely a városi tanács költségve­téséből. a helyi üzemek, vállalatok, intézmé­nyek társadalmi összefogásával egy új száz személyes óvoda megépítésé* eredményezi jö­vőre a Tompos úton. Itt már lesz lehetőség az óvodáskorú gyermekek korszerű zenei ne­velésére, egy zenei óvoda modelljének kidol­gozására, egy zenei > óvodai csoport kereteire építve. E nagy feladat megvalósításához a ze­nével is hozzájárulnak oly módon, hogy a ze­neiskola tanári és növendékhangversenyt Fen- lez az új óvodáért. A bevételt a vífosí tanács „Óvodaszámlájára” fizetik be, hogy minél előbb elkészüljön ez a fontos, apró láncszem, amelynek segítségével gyermekek százai jut­hatnak közel a zenéhez. Páll Géza — KTSVAftDXf fíEttfiKDlíf f&fi. áeeemSer Ä XI. A kisváidai vár restaurálása és bekapcsolása kulturális életünkbe Várunk 1953-ra kétségbeejtő állapotba ” jutott. Már csak a déli szárny külső fala és a délkeleti saroktorony meredezett az égre. De az utóbbinak is hiányoztak szintel- választói és födémé, úgyhogy ha valaki a to­rony falai között állva feltekintett, az égboltig semmi sem akadályozta látását. A torony déli falán az ölnyi vastagságú falakat a talaj szint­je fölött jó méternyi mélységben kikoptatta a fagy és a szél, s ezen a falon, középen, fel­felé egyre táguló rés nyílott. Az említett két jelenség között az össze­függést nem volt nehéz felismerni... S ez még mindig nem volt minden. A múlt emlékei iránt érzéketlen emberek házhelyt, udvart és kertet tölteni éppen a még álló torony alól hordták a földet. A szép szó s a meggyőzni akarás semmit sem használt, de a fenyegetőzéssel is csak azt lehetett elérni, hogy olyankor foly­tatták a pusztulást siettető munkát, amikor bizonyosak voltak felőle, hogy senki sem há­borgathatja őket __ Ügy látszott, hogy a várrom sorsa meg- pecsételtetett. Mert ugyan honnan lehetett vol­na akkor anyagi segítséget remélni megmen­tésére ... És mégsem lett omladékká a kisvárdai vár! Végzetét nem helyi erő hárította el, hiszen az csak arra lehetett volna elegendő, hogy kés­leltesse néhány évvel a vég beteljesedését. Az országban történt valami, sőt, ennek előzmé­nyeként még sokkal messzebb, a szocialista világrendszer központjában! Mert mindaz, ami megfogalmazódott az 1953-as párthatározatban, annak hazai visszhangja volt. „Fokozottabb gondot kell fordítani a történelemnek, hazánk földrajzának oktatására! Tanulóink ismerjék és szeressék népünk történelmét! Tanulják meg, hogy népünk milyen bátran harcolt el­nyomói ellen, a hazáért és szabadságért! Az oktatásban élményszerűen kell bemutatni né­pünk alkotó munkáját!.,.’! Ami az elkövet­kező évek alatt történt, enélkül a határozat nélkül nem történhetett volna meg, mert a dogmatikus korszakban sokan képtelenek vol­tak úgy tekinteni középkori műemlékeinkre, mint népünk (!) alkotó munkájának eredmé­nyére ... A sokakban élő jó szándék megvaló­sulása jámbor szándék maradt volna! A közvetlen segítséget nyújtók között SiyaiIOtr is voltak, akik nem kisvár- daiak, de még csak nem is szabolcsiak voltak. Közöttük különösen két fiatal régésznek lehe­tünk hálásak. Nemcsak bátorítást és útmuta­tást adtak a helyieknek, de egyengették is az országos szervekhez vezető ösvényeket. Kis- vúrdára jövetelükre azért került sor, mert a Spartacus Sportegyesület sportpálya létesíté­sére való kérelmére a községi tanács a Vár- kertet jelölte ki számukra, s a Népművelési Minisztérium ehhez csak azzal a feltétellel já­rult hozzá, ha a munkálatok megkezdése előtt megtörténik a leletmentő ásatás, és ha a terep­rendező talajmunkák idejére biztosítják régész megfigyelők jelenlétét. A Nemzeti Múzeum ki­küldöttei Szabó György és Eri István voltak, kik mint friss diplomások akkor segédmu- :eológusokként teljesítettek szolgálatot a Nem­zeti Múzeumban. A kisvárdai tanintézetek közül különösen a tanítónőképző ifjúsága és nevelő testületé kísérte nagy érdeklődéssel a feltáró munka menetét. Szinte mindennapos programjukká vált a munkálatok megtekintése. S a két fia­tal régész minden alkalommal készségesen el­mondta a napi munka eredményét és megmu­tatta a földből előkerült leleteket. A kapott felvilágosítások és magyarázatok eredménye­ként a vár egyre tágult az érdeklődők előtt. Már nemcsak az omladozó falak jelentették számukra a „várat”, hanem kiegészültek ezek a többi elpusztult építményekkel, az elhordott falakkal, a sáncokkal, bástyákkal, s az egész erődítményt körülvevő mocsárvilággal, s a le­letek segítségével elképzelték a várban lezaj­lott eseményeket, a hadi életet és a szürke hétköznapokat is. Különösen élvezetesek vol­tak azok a tájékoztatások, amelyek konkrét eseményekre hivatkoztak, amiket vagy levél­tári kutatásaikra hivatkozással, vagy Virágh Fereno mintegy húsz év előtti cikkei alapján mondottak el. Ez utóbbiakat le is gépeltették, s boldog volt, aki birtokosa lehetett egy-egy cikkgyűjteménynek. Talán megjelenésük ide­jén sem olvasták nagyobb érdeklődéssel Vi- rágh Ferenc cikkeit, mint ekkor. A régészeik és a tanítónőképző együttmű­ködése eredményeképpen már ez év (1954) májusában megnyílt a tanítónőképző oszlop­csarnokában a középkori eredetű kisvárdai faragott kövekből létesített kőtár (összegyűj­tésük már az előző évben elkezdődött), de^ cemberben pedig megrendeztük a megye első történelmi hetét, s ennek utolsó napján, az intézet egyik e célra rendelkezésre bocsátott helyiségében az ásatás anyagát bemutató hely- történeti kiállítás. Erre a napra elkészült egy 100 lapos kiadvány is, amely a Nemzeti Mú­zeum Rotaprint üzemében készült. Megjelen­tetését a megyei népművelési osztály tette le­hetővé. A vár feltárása 1955-ben és 1957-ben is folytatódott, s mindkét esztendőben megren­deztük a történeti heteket is. (1956-ban az ellenforradalom miatt maradt el.) A vár helyreállításának és hasznosításá- nak anyagi lehetőségei 1957 végére te­remtődtek meg. A kezdeményező a községi ta­nács volt. Az Országos Műemléki Felügyelő­ség méltányolva a helyi kezdeményezést és anyagi felajánlást, életre hívta a kisvárdai épí­tésvezetőséget és a következő évben megkez­dődhetett a helyreállítási munka. A tervek ké­szítője, az igények és lehetőségek egyeztetője Sedlmayr János volt, a felügyelőség építész- mérnöke. Sedlmayr az állagmegóvás helyett, amely csak a romok tartósítását jelentette vol­na, a helyreállítást javasolta. Rekonstruálni kívánta mindazokat a részeket, amelyeknek helyreállítására volt elégséges alap, s emellett megépítendőnek nyilvánította mindazokat a részeket, amelyek nélkül a helyreállított részek nem kaphattak volna rendeltetést. Nemcsak romokat kívánt tartósítani, hanem azt akarta, hogy az épület szerephez jutva, rendeltetést kapva állandó karbantartást és gondozást kap­hasson. Akkor a várban addig előkerült lele­tek bemutatására elegendőnek látszott a dél­keleti torony helyreállítása, helyiségei re­konstruálása, ezért tervezése ezt ölelte fel, A többi résznek megelégedett konzerválásával, emellett megtervezett egy ezek látogatásához szükséges lépcsőt, szintenkénti pihenők közbe­iktatásával. A részletes tervek elkészítője ugyan már nem ő volt, hanem Császár László^ de ő sem változtatott az eredeti elgondolá­sokon. A restaurálás munkája 1961 novemberére készült el, s az épületet a Vármúzeum kapta meg. A múzeum kiállítása megnyitására 196& május 1-én került sor. A földszinti helyiség­ben a „Felső-Szabolcs őstörténete a honfogla­lás koráig” című kiállítás kapott helyet, az li és II. emelet helyiségeiben az „A kisvárdai vár története” című. Kiállításaink címe azóta sem változott, de szaporodó anyagunk bemu­tatására újabb tárlókat állítottunk be. Üj ki­állításhoz csak 1976-ban juthatunk majd. A* országos szervek ellenőrzése ma is frissnek és színvonalasnak nyilvánította kiállításainkat. A legutóbbi ellenőrzés az elmúlt héten volt. Sedlmayr János második hasznosítási ter­ve a szabadtéri színpad létesítése volt. Terve nem egészen az volt, mint ami megvalósult. Ö arénaszerűen kívánta ezt megoldani. Hogy az lett volna jobb, vagy ami megvalósult, le­hetne rajta vitatkozni, de már nem érdemes. A szabadtéri színpad az elmúlt nyárra készült el. Akik ott voltak, feledhetetlen élményben volt részük. Ekkorra már természetesen elké­szült a vár díszkivilágítása is. Sedlmayr harmadik hasznosítási terve a vár szerkezetét érzékeltető parkosítás volt. A középső várat élő sövénnyel, a külső várat tömör fasorral kívánta jelölni, mégpedig úgy, hogy a bástyák helyére magasabbra növő fá­kat kívánt telepíteni. E terv megvalósítása a közeljövő feladata. Megvalósításához az Or­szágos Műemléki Felügyelőség is szívesen hoz­zájárul, mert segíteni fogja a vár XVI. század végi állapotának elképzeltetését. Czó volt már az 1957. év vágj megbeszé­^ léseken is a csónakázótó létesítéséről Ez a vár előtti nádas helyére fog kerülni. A felügyelőség ehhez is hozzá fog járulni Nem lesz könnyű annak eldöntése, hogy mi módon jusson új kiállítási és raktárhelyi­ségekhez a múzeum. A két legeífogaáhatóbb­nak látszó továbblépésnek az látszik, hogy vagy a délnyugati torony állíttassák helyre, vagy pedig a vár keleti és északi pincéje és földszinti része. A döntést csakis gondos mér­legelés alapján lehet kialakítani ... Hogy kevés-e vagy sok az, ami eddig tör­tént, nem mérlegelhetjük önmagában. Figye­lembe kell vennünk mindazokat a létesítmé­nyeket, amelyekkel a várkörnyék, s amikkel Kisvárda gyarapodott, főként az utóbbi évek­ben. Az én véleményem: Kisvárdának nincsen miért szégyenkeznie! Makay László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom