Kelet-Magyarország, 1974. december (34. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-15 / 293. szám

fWf. IfejMCn 1ft SPORTÉLET a na^kállői járásban Kíofoégi és tömegsport — Pályaépítési akciók társadalmi munkában—Játékudvar az általános iskolákban Eredményes évet zártak a sportkörök a nagykállói já­rásban. A napokban befeje­ződött a tagkönyvcsere. Két­ezer sportköri tagnak van új könyve, akik a járás terüle­tén 10 sportkörhöz tartoznak. 600 igazolt versenyzőt tarta­nak nyilván, ök 22 szakosz­tályban szerepelnek. A sta­tisztika szerint hét tsz-, egy szakszervezeti és két diák­sportkor van a járásban. Ho­gyan dolgoznak, milyen ered­ményeket értek el 1974-ben, erről érdeklődtünk Tóth At­tilától, a járás sportfelügye- lőjétőL Tanácsi támogatás a sportkoroknak — A minőségi sporttal kezdeném tájékoztatómat, — mondja kérdésünkre Tóth Attila. A sort a Nagykállói SE munkájával kezdeném. Hét szakosztályunk van: NB II-es asztalitenisz, NB III-as kosárlabda, megyei I. osztá­lyú labdarúgás, kézilabda, sakk. Az úszók a megyei pontszerző versenyen szere­peltek sikerrel. Szándékosan hagytam utoljára a súlyeme­lőket Igaz, csapatbajnokság­ban nem szerepeltek, de két olyan versenyzőjük is van, sütik a válogatott keret tag­jai. Száraz László súlycso­portjában Földi Imre mögött a 2. helyen van rangsorolva. Vágó Sándor jelenleg a tatai edzőtábor lakója. — A nagykállói sporlkór iporthagyományokkal ren­delkezik, a fejlődése mégsem egyenletes, miben látja a hi­bát On, mint sportfelügyelő? — Ennek sok összetevője van. Jobb megértése érdeké­ben engedjen meg egy kis összehasonlítást. Járási szin­ten amióta a sport állami, azaz tanácsi irányítás alá ke­rült, járásunkban igen fieve- lemreméltó a fejlődés. Na­gyobb támogatást kannak a «portkörök a tanácsoktól, a minőségi, de elsősorban a tö­megsport nagvot lépett előre. Talán egy példát: 1973-ban 55 ezer, 1974-ben 95 ezer volt. a tanácsok költségvetési elő­irányzata sportcélokra. De­cember közepén járunk, s eddig ebben az évben már a Járás területén 120 ezer fo­rintot használtak fel a sbort- körök. Egy év alatt tehát dupláiéra nőtt az anyaei tá­mogatás mértéke. Ezzel szemben negatív jelenségek­kel is találkozunk, elsősor­ban a gazdasági egységek vezetése részéről. — Amióta a snort állami irányítás alá került, a gazda­sági egvségek vezetői azt hi­szik. nekik már nincs kötrte- zetségük, nincs és nem is kell semmit tenniük. Elzárkózott- ságuk eredményezi, hogy Nagvkálló nem tud előbbre lépni a minőségi sportját il­letőén; Pedig kötelességük lenne, hogy dolgozóik, fiatal­jaik foglalkoztatottsága, a minőségi snort terűip+én is nagyobb támogn+ást élvez­zen. Szemléletbeli változásra van tehát szükség hogy yfao.rVéiiphan 1975 figvel^m- renjéltó változásokat hoz­zon, M nőségi sport vidéken — Hogyan alakult a minő­ségi sport helyzete vidéken? — Ebben az évben az eredmények kedvezőek, s ezt örömmel mondhatom. Egy- egy mondatban: Geszteréd labdarúgói és kézilabdázói a járási bajnokságban bizonyí­tanak. A bökönyiek a labda­rúgás mellett asztalitenisz­ben léptek előre, s most már nincs olyan versenyünk hogy ne kelljen komolyan számol­ni velük Szakoly sportját a labdarúgás jelenti a tömeg­sport mellett. Labdarúgóik a járási bajnokság éllovasai és várható a magasabb osztály­ba lépésük, A balkányuikról viszont nem sok Jót mond­hatok. A labdarúgás mellett más sportággal egyszerűen nem tudnak megbarátkozni. — Szólni kívánok a két diáksportkör tevékenységéről is. A nagykállói Budai Nagy Antal szakközépiskola ered­ményes sportmunkáról adhat számot. Kosárlabda és atléti­kai szakosztálya megyei vi­szonylatban jónak mondható. Sőt kosárlabdázói az idén a középiskolák országos dön­tőjében a 6. helyet szerezték meg. A megyei ifi és serdü­lő bajnokságban az élcso­portban foglalnak helyet. Je­lentő* tömegsportrendezvé­nyeik szinte valamennyi sportágban jól szolgálják a minőségi sportot. Ez elsősor­ban Veres Gyula testnevelő tanár érdeme. — Az ugyancsak a nagy­kállói Korányi Frigyes Gim­názium diáksportköre is eredményes munkát végez. A jó munkájukat dicséri, hogy a megyei ifjúsági atlétikai válogatottba több versenyzőt adtak. A tömegsportra igen nagy figyelmet fordítanak, amit az iskola házibajnoksá­ga is bizonyít. Szabó Antalné és szeptember 1-től Szalka Géza helyett, aki más fontos beosztásba került, Schleiber József tanárok végeznek fá­radtságot nem ismerő mun­kát a fiatalok körében. Szocialista brigádok a sportért — Az Általános iskolák sportja ebben az esztendő­ben előbbre lépett. Az úttö­rő-olimpiák küzdelmei ezt bizonyítják. Mit tudna erről mondypt? — Ez az a terület, ahol. a legnagyobb fejlődés tapasz­talható. Valóban nincs olyan megyei döntő, ahol a járás iskolái ne szerepelnének si­kerrel. Kézilabdában a kál- lósemjéni és a geszterédi lá­nyok, labdarúgásban a biri- ek, atlétikában a bökönyiek hívták fel magukra a figyel­met kitűnő szereplésükkel. Ezekhez az eredményekhez természetesen hozzájárult az is, hogy javult a járás terü­letén a testnevelőtanár-ellá- tottság. A tanyai iskolákon kívül már csak a járás két közsé­gében. Biriben és Érpatakon nincs testnevelő tanár. Ami a fedett létesítmények hely­zetét illeti, itt még jócskán van tennivalónk, hiszen csak két szükséetornaterem van az egész járás területén. — Az egyéb létesítmények építése, úgy tudjuk sikeres ebben a járásban? , — Igen. A pályaépítési ak­ciók sikeresek. Nagykállóban . az 1. számú általános iskolád .ban az idén egymilliós érték­ben készültek sportlétesít­mények, s ebből közel 800 ezer forint társadalmi mun­ka. A szülők összefogása, a TITÄSZ, a MEZŐGÉP, a Zöld Mező Tsz, a vasipari szövetkezet szocialista bri­gádjainak köszönhető, hogy elkészült a kézilabda, a ko­sárlabda pálya, a 60 méteres futósáv, külön-külön rrtagas- és távolugróhely, a teniszpá­lya. Jelenleg építés alatt áll a 36x18 méteres tornacsar­nok. Az elkészült pályák esti mérkőzésre is alkalmasak, hiszen villany világítással vannak felszerelve. Jövő évi tervek, celkuűzpbek — A pályaépítési akciók a járás területén hogyan ala­kultak? Mi várható 1975- ben? — Geszteréden labdarúgó- pálya futósávval, kézilabda- pálya épül. A munkálatokkal jövőre végeznek. Bökönyben öltöző, szertár készül. Hideg­melegvízellátás biztosítva lesz. 400 ezer forint az elő­irányzat, de ennek jelentős része társadalmi munka lesz. Szakolyban már elkészültek az új öltöző tervei, s ha az idő engedi, még az idén hoz­zákezdenek az építéséhez. Uj öltöző és szertár épül fel Bal- kánvban is. Várható a nagy­kállói pálya fetúiítása is. Itt elsősorban a futó- és kézi­labdapályára gondolok. A ta­nácsok mindenütt biztosít­ják a feltételeket, hogy a pá­lyaépítési akciók sikeresek legyenek. Terveink szerint 1975-ben a járás területén valamennyi általános Iskolá­ban játékudvar építését ter­vezzük. A cél: egy szabályos mére,tíL_salako%. pálya: Is le*. gyen, ami alkilmas/kézilab- da és kispályás labdarúgó- mérkőzésekre ... A nagykállói Járás sport­élete eredményesen fejlődött 1974-ben. 62 versenyt ren­deztek a járás területén, s ennek a fele tömegsportjel- legű volt. Nagy sikere volt az OSN-nek. Ennek keretében mintegy ötezer fiatal szere­pelt. S ez azt bizonyítja, hogy a KISZ-szervezetek jó gaz­dái a sportnak. Dicséretesnek mondhatók még a tömeg- . sportrendezvények. Nagy­kállóban labdarúgásban és asztaliteniszben rendeztek üzemi bajnokságot Az év végi mérleg készí­tése tehát pozitív. 1975 azon­ban nagyobb követelménye­ket támaszt. Az évi eredmé­nyek bizonvára tanulságul szolgálnak. Reméljük, egy év múlva arról tudunk majd beszámolni, hogy a nagvkál- lói járás sportja ismét előbb­re lépett, sportélete példa­mutató. Dragos Gyula DEBRECEN, BALMAZÜJVÄROSI ÜT 2 Nyitva: 8-tól 15 óráig. Aranyvasárnap 8-tól 15 óráig. Mai sportműsor Kézilabda KeM-MaiJtr- •rszág teremknpa-mérkőzé- sek: 8 6. Mátészalka—Mező- gazdasági Főiskola férfi 9 ó. Leninváros—Nyh. öreg- fiúk férfi, 1(1 ó. DMTE—Ta­nárképző Főiskola I. férfi, 11 ó. Nyírbátor—Spartacuj- Petőfi férfi, 12 ó. Hodász— Bakta'lórántháza férfi, 14 ó. Debreceni Közút—DVSC női, 15 ó. férfimérkőzé* a 3.—4. Helyért, 16 6. női mér­kőzés 1.—2. helyért, 17 6. fér- flmérkőzés az 1.—2 helyért Kosárlabda középiskolai bajnokság döntője (Pénz­ügyi terem): 8 ó. Korányi— Császy női, 9.20 Vásárosna- mény—Pénzügyi férfi, 10.40 Krúdy—Pénzügyi női, 12 00 Korányi—Tiszavasvári férfi, 13.20 Budai—Ujfehértó női. 14.40 Krúdy—ÉVTS7, férfi, 16.00 ünnepélyes eredmény- hirdetés. Úszás: Fiedler Ottó orszá­gos emlékverseny 10.30, a sóstói fedettuszodában. CDOSZ Kupa: sakk és asz­talitenisz döntők 9 órától a konzervgyárban. Labdarúgás: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Mihalovce 10.30 barátságos nemzetközi mérkőzés a városi stadion­ban. Uttörőolimpia: asztalite­nisz megyei döntője 9 órától a 12-es általános iskola tor­natermében. Évzáró: a nyíregyházi já­rási JT évzáró ülését tartja 9 órától a Mártírok tere 9 szám alatt fiAPSZÉLKR Nemzetközi sportkapcsolat Szabolcs-Szatmár közvetlenül határos Romániává! és’ a Szovjetunióval. De közel vagyunk Csehszlovákiához, Len­gyelországhoz. Hagyományokkal rendelkező sportágainkat, versenyzőink eredményeit a Kárpátontúli területen éppen úgy ismerik mint Krakkó vagy Kassa környékén. Láthattunk versenyezni és fogadhattunk vendégül csehszlovák labdarúgókat, ungvári atlétákat, lengyel repülőmodellezőket. Megyénk sportdiplomáciájában az utóbbi években kotnoly előrehaladás tapasztalható. Az 1974. évben több száz szabbles- szatméri sportoló, edző, vezető utazott külföldre vagy fogadok otthonában vendégeket, A jövő évi nemzetközi program a jubileumi évnek meg­felelően rendkívülien gazdag. 1975-ben újra sor kerül megyénk női és férfi atlétaválogatottjának — immár hagyományos versenyére — az ungvári atlétákkal való találkozásra. Ezen­kívül, később kerül kürtölésre annak a Nemzetközi atléti­kai versenynek időpontja, amelyet az NYVSC rendez Nyír­egyházán. Áprilisban Tlszavasváriban kerül megrendezésre a nemzet­közi kézilabda Kabpy Kupa. A helyi NB II-es csapaton kí­vül, magyar élvonalbeli csapatok és több külföldi együtixv nevezését várják. Sürített programot bonyolítanak le a teniszezők is A Nyíregyházi Snartacus-Petőfi rendezésében nemzetközi első és másodosztálvú versenvt rendeznek Nyíregyházán, A Kas­sa—Bukarest—Szófia—Nyíregyháza városok közötti utánpót­lás-verseny kereteiben Kassára és a bolgár fővárosba utaz­hatnak fiatal teniszezőink. Nyíregyháza város lesz a színhelye az ifjúsági labdarú­gó-válogatottak nemzetközi tornájának Ifjú labdarúgóin! ungvári és délszlovák együttesek ellen létnek pályára. A Szabolcs-Szatmár megyei lovasválogatott két nem­zetközi kötelezettségnek tesz eleget. Először részt vesznek a szlovákiai Dukla-ünnenságeken, később hazai pályán fogad­ják a Tátrán Presov-i lovasokat. A súlyemelők óira nemzetközi porondra léphetnék. Me­gyei válogatottunk "június hónaoban látogat Ungv-árra, ven­dégeink viszont az év utolsó hónapjában viszonozzák láto­gatásunkat. Hét nemzet versenyzőit várják a VI. Nyírség Kupa nem­zetközi renülomodé1 lező verseny rendezői. A rangos verse­nyen lengyel, angol, román, osztrák. NSZK-beli, jugoszláv és magyar repülőmodellezők adhatnak randevút egymásnak. Atlétika és torna sportágakban Ungvár és Nyíregyháza vá­rosok sportiskrtásrt nyári cseretáborozáson, vehetnek részt. Egyre szélesedő snortkapcsolataink gazdag programért ígérnek Szabolcs-Szatmár snortolóinak. A nemzetközi kapcso­latok évről évre való fejlesztése. rangot ad a tneeve soortjá- nak. Fh'smorését jelenti a szakvezetők, a sportolók áldozató* munkájának. Kováéi György SPORT TURMIX <HV — 148) Miszfer Maorii) „bemutatója...“ A tekintélyes SPORT (Zü­rich) „1000 Fr. Strafe für Hosen runter” címmel, a labdarúgás történetében ta­lán egyedülálló esetről szá­mol be olvasóinak. A sok mindent megért focirajongók számára talán furcsának tűnik, hogy a kí­nos dolog a hideg, rideg, esernyős, keménykalapos, hágyomártytisztelő ködös Al- bionban történt. A Queens Park Rangers játékosai vidáman kergették a labdát az egyik bajnoki mérkőzésen. Jól ment a já­ték, lőtték is a gólokat egy- ' re-másra. Különösen nagy formát mutatott a csapat egyik' erőssége, az ír szárma­zású Terry Mancini. Nem is csoda, hiszen bizonyítani akart, mert már ott lapult zsebében a rangos Arsenal szerződése. A néoszerű „ágyús” klub menedzsere, aki a lelátóról nézte a mér­kőzést. elégedetten dörzsölte a markát: „jó üzletet csinál­tam ezzel a fiúval” — gon­dolta. Mikor megszólalt a mér­kőzés végét jelző sípszó, Mancini, a mérkőzés egvik hőse mámoros örömében há­rom bukfencet vetett, majd t dísztrübin elé rohant és uram boesá’ hirtelen mozdu­lattal lehúzta nadrágját és meztelen hátsórészét mutat­ta az ámuló-bámuló közön­ségnek. Meglepő, hogy a né­zők nem háborodtak fel, sőt,' sokan harsánvan nevettek, mások megtapsolták Mancini nem mindennapi, bár „mű­vészinek” époen nem nevez­hető bemutatóiát... Már kevésbé voltak ilyen „kedélyesek” az Angol Lab­darúgó Szövetség fegyelmi bizottságának tagjai. Beidéz­ték a játékost és 150 font. kb. 10 000 forint pénzbírságra ítélték és két mérkőzésre el­tiltották. Mancini azzal védekezett, hogy az egész csak egv ártat­lan „vicc” volt amely tet­szett a közönségnek. Külön­ben Is rendkívül boldog hisz olyan jól ment a játék. Mancini érvel azonban nem hatották meg a bizott­ság tagjait. Az UEFA fegyel­mi bizottsága még szigorúbb volt: öt UEFA-márkőzéstől tiltotta el Mancinit. A legszomorúbb azonban az Arsenal menedzsere, mert hosszú ideig nélkülöznie kell a vörös hajú ír fiút és az üz­let már nem is olyan jó; mint amilyennek kezdetben látszott. Meg is jegyezte ta­lálóan: — „Nem is értem, hogy miért kellett ennek az ügynek oly nagy „feneket” keríteni?”.« ­A szépségkirálynők, a kü­lönböző „rriiss”-ek népes tá­bora újabb taggal gyarapo­dott. Londonban nemrégen megválasztották a „Miss fo­ciszurkolót”, vagyis a lelátó szépségkirálvnőíét, nk>t Lvnn Charltonnak hívnak. Szép és fiatal. Hogyan is lehetne- másként? Fején azonban- nem fociból készült koronát hord, hanem hajat, A foci­szurkolók azt is rossznéven veszik, hogy királynőjük ki­zárólag a Newcastle csapatá­nak szurkol, amiért most több „alattvalója” részrehaj­lással vádolja. Egy királynő — szerintük — álljon maga­san a focipártok, a meg nem adott 11-esek és az ordító gólhelyzetek fölött«. Az „5ngó!kírátj,,~. A fociban vannak olyan csúcsok, amelyeket nem tar­tanak hivatalosan. nyilván. Méltán sorolható ezek közé az öngólok területe is, amelyben minden kétségéi kizáróan az argentin Pedro -Berenguero ért el. egyedül­álló sorozatot. A kitűnő já­tékos ugyanis az elmúl* idényben nem kevesebh, mint tizenegy, öngólt vétett és ezzel bizonyára őröli időkre elnyerte „a saját ka­pusa réme”, nem éppen megtisztelő címet Szerény vigasz, hogy sze- nyor Berenguero a 11 öngó­lon kívül 4 szabályos gólt Is rúgott az ellenfél hálóiéba, bizonyítva, hogy a „gólké­pes”1 védőjátékosok közé tar* tozik. — Hogyan tudott ennyi öngólt véteni? — kérdezték tőle. — Nagyon nehéz erre pon­tosan válaszolni — mondot­ta; Elsősorban is talán a bal­szerencse játszott közre. Két­ségtelen az is, hogy . kissé könnyelmű játékos vagyok és a kapu előtti veszélyes helyzetekben egyszerűen el­vesztettem a tájékozódás* képességemet.” Érdekes, hogy az „BngőS király” egyébként egy kato­nai csapatban játszik és g tüzéreknél szolgál. Ezek után az is könnyen elképzelhető hogy a gyakorlatokon az. ágyú csövét tévedésből saját alakulata felé irányítja«. Labdarúgó Téli Kupa Szombaton három mérkő­zésre került sor a labdarúgó Téli Kupáért MTK-DIÓSGYŐRI VT* 5:0 (3:0) \ Hungária körút 800 néző vezette: Győri. VASAS-ZTE 2 JZ feji) Fáy utca, 1000 néző, vezet, te: Hámori. 11 -es rúgásokkal nyert a Vasai, BÉKÉSCSABAI ELŐRE­FTC 1:1 (0:1) Békéscsaba, 4000 néző, ve­tette: Somlai. Tizenegyes rú­gások után a hazaiak jutót* tak tovább 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom