Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-13 / 265. szám

t#74. november ff. facLer-KfAefAROnsz»» •3* Emberközelben „Mély viz“ helyett & Azért merjük elmondani.. & Családi kapcsolatok Sí Generációváltás TALÄL.-E MÓDOT és lehe­tőséget az igazgató, a főmér­nök, a párttitkár arra, hogy csak úgy elbeszélgessen az emberekkel? Kell ez egyálta­lán? Szükség van erre? Igen, mert nem csupán úgy és ak­kor kell ismerni egymást, érdeklődni a termeléssel járó gondokról, amikor együtt vagyunk a „taposómalom­ban”, hanem másképpen, más körülmények között is. Eset­leg olykor a klubban. Apro­pó, klub. Hány olyan klub­ról tudok, amelyekre súlyos ezreket költöttek, felszerel­ték a legkülönbözőbb szóra­koztató játékokkal, s ott áll­nak kihasználatlanul. Vajon miért? Elsősorban azért, mert a vezetők nem látogatják. Elsősorban nekik kellene példát mutatni, fel­lendíteni az ottani életet. Nem érünk rá? Előfordulhat. Mégis szükséges köznapi dolgokról is szót váltani em­berekkel, beosztottakkal, ta­lálkozni velük úgy is mint emberek és nem mint beosz­tottak. Feloldódni, együtt szó­rakozni, még játszani is, ha van kedv és idő. Kell ez? Szükség van rá? Szükséges, hogy az ember­közelség állandó legyen, hogy bizonyos munkaközbeni íe- ( szükségeket feloldjunk, hogy formáljuk-alakitsuk a mun­kahelyi légkört. Nem öncé­lúan,\ hanem a jó ügy érde­kében, egymás épülésére és boldogulására. Ismerek olyan vállalati igazgatót, aki tagja az üzemi labdarúgó-csapat­nak. Van olyan is, akit ott látni a sakkozók vagy a röplabdá- zók között. Akad olyan is, aki még arra sem képes, hogy hivatalból felkeresse a klubot. Ismerni olyan veze­tőt is, aki korát meghazud- tolóan táncol, együtt örül a fiatalokkal, boldog, ha vala­milyen ifjúsági rendezvényre meghívják. Kétségtelen, hogy az ilyen vezetőknek valóban jó a kapcsolatuk a dolgozók­kal. Nem nyomja rá a bé­lyegét a hűvösség, a kimért­ség, esetleg a komorság. Nem összeráncolt homlokkal kell a szocializmust 'építeni, hanem, ha úgy tetszik, még a gondok közepette is vidá­man, hogy a kikapcsolódá­sunkkal újra termeljük erőn­ket, energiánkat s hasznosít­suk a közügy javára. AZ ILYEN EMBER, vezető tud valóban felüdülni is, a rnunkáiát becsülettel, nem kimerültén végezni, mert tud örülni. Akit csak a túl ko­moly dolgok foglalkoztatnak, s csak az élet negatív jelen­ségeit látják, előbb-utóbb pesszimistákká válnak, élet- szemléletük rossz hatással lesz környezetükre is. Ezek a „típusok” fagyossá teszik a légkört maguk körül. Egy pártvezető, egy szb- titkár, vagy egy Igazgató megtarthatja a tekintélyét, ha nem mindig a beosztásá­val járó teendőket végzi is. És nem hiszem, hogy ezek a vezetők ne szeretnének vagy nem akarnak sok esetben mások lenni. Hozzá kell se­gíteni őket. Még nagyon ke­veset tettünk annak érdeké­ben, hogy megfelelő közös hangot találjon a vezető és beosztott együtt, szabad idő­ben is. Nem szervezik ezt még üzemeink párt- és tár­sadalmi szervezetei. Nem alakult ki ennek az igénye, nincs megfelelő programja. Pedig ez legalább olyan fon­tos szervezést igényel, mint a termelés, a gyártás-előké­szítés, a gépek kihasználása, programozása. Ezt az igényt kell feléb­reszteni, kifejleszteni veze­tőkben és vezetettekben. Nemrégiben hallottam, egyik vállalatnál. „Tisztelem én az öreget, csak nem me­gyek be hozzá, mert akkor mindig munkát ad.” Inkább elkerüli az igazgatót. Akad olyan párttitkár is, aki kizá­rólag csak a pártmegbízatás­ról tud beszélgetni, csak az foglalkoztatja, végrehajtot­ta-e az illető a feladatot, a pártmegbízatást. Ha viszont megkéreznénk, ismeri-e en­nek vagy annak az embernek a gondját, nem tudna vála­szolni rá. FURCSÁNAK TŰNIK, de tanulnunk kell okosan kikap­csolódni is, hasznosan eltölte­ni szabad időnket, úgy, hogy szórakozva pihenjünk és szellemiekben is gazdagod­junk. Nem újdonság, de kö­vetendő, hogy egy-egy üzem tárlatot rendez, fotókiállítást, képeslapokból tablókat, a vállalat életét bemutató ren­dezvényeket. Ezt a célt szol­gálhatják a brigád vezetők klubjának foglalkozásai, ösz- szejövetelei. Alkamasak ezek egymás jobb megismerésére, becsülésére, a kollektíva ösz- szekovácsolására. Farkas Kálmán A férj betegen feküdt ott­hon, de az ablakból látni le­hetett a gyár kéményét. Már a füst színéből megállapítot­ta, rendben megy-e a mun­ka az üzemben vagy sem. Ha valami rosszat látott, a felesége még be sem tette a a lábát a házba, máris meg­kérdezte, mi volt a baj. így ment ez két hétig minden nap, az asszony sokat pa­naszkodott a nyugtalan be­tegre. — Ez az eset mindig eszembe jut, amikor a mun­kások és a gyár kapcsolatá­ról van szó — mondja Illés Ferenc, a nyírbátori növény­olajipari és mosószergyár termelési előadója, aki a gyárban történtekről min­dent tud. Ezt az energikus fiatalembert a legritkábban lehet íróasztala mellett ta­lálni. Az üzemeket járja nap mint nap, s hol a kongresz- szusi munkaversenyről beszél az emberekkel, hol társadal­mi munkát szervez, hol a pinceklub építésére hívja a fiatalokat, vagy vitaestek, találkozók rendezésével fog­lalkozik. — Nálunk természetes, ha az értekezleteken csak a hi­ányosságokat, a hibákat em­lítjük és nem törődünk az­zal, hogy egy idegen az el­mondottakból csak azt érez­heti: mennyi probléma van ebben a gyárban. A látszat csal. Azért merjük elmonda­ni a hibákat, mert munkánk­kal szemben igényesek va­gyunk. Hirtelen elhallgat, aztán őszintén folytatja. — Pedig nem is olyan ré­gen itt akartam hagyni a gyárat. Majd szinte mente­getőzve hozzáteszi: — Min­denkinek vannak megtorpa­nások az életében. Most már tudom, nagyon meggondolat­lan lépés lett volna. Az őt körbeülő fiatalok mindegyikét családi kapcso­latok is kötik a Bónihoz — ahogyan gyakran régi nevén emlegetik az alapításának 119. évében járó gyárat nemcsak a helyiek, de a nyírbátoriak is. Egyes élet­utak, mint például a Molnár Máriáé, elválaszthatatlanok a gyártól. Gyermekkorában a Bóni udvarán játszott, in­nen járt iskolába, ez az első munkahelye. — Tizenöt éve lakunk a gyár területén. Itt dolgozik édesapám is, a tmk műveze­tője. Meg sem fordult a fe­jemben, hogy máshol helyez­kedjem el iskola után. Min­denki ismerősöm volt, s ki- fejezhetetlen érzés, hogy jó barátaim a szűkebb munka­helyem, a laboratórium dol­gozói, de a gyári kollégák is. Nevetve mondja, hogy „tősgyökeres” felvételiző hí­rében áll. — Már háromszor próbál­koztam a szegedi egyetemen sikertelenül, de negyedjére is kísérletezem, bíztatnak, segítenek. A dolgozók egy része csa­ládi kapcsolataik révén jut a nagy munkásmúltú ipari gyárba. A kapcsolatnak itt nem ismerik a mellékértel­mét. A felvételnél valóban azokat részesítik előnyben, akik családtagjai már dol­goznak a gyárban. Ez a szo­kás hosszú évekkel ezelőtt spontán alakult ki, de ma már tudatosan formálják így a kollektívát. Az okok egy­szerűek: a kezdet, az össze- szokás, a betanulás könnyebb és gyorsabb így a munka értékesebb. Mások sem akkor ismer­kednek először a * gyárral, amikor a kapun belépnek. A szakmunkások és az ipari tanulók képzésénél már elő­re gondoskodnak az után­pótlás fogadásáról. Ifj. Pásztor Mihályné a technikumi évek alatt itt töltötte nyári gyakorlatát a laboratóriumban.-— Már az első években megszerettem a gyárat, s úgy érzem a közösségi érzés az ami megtetszett,, az ami itt tart, . A laboratóriumban egy percig sem éreztem, hogy egyedül vagyok, vagy mint kezdőt a „mély vízbe dob­tak” volna. Egymásra va­gyunk utalva, nem lehet és nem is szabad egyénieskedni. Munkánk annyira összekap­csolódik, hogy csak akkor mutathatunk fel eredménye­ket, ha mindenki szakterüle­tét ismerjük. Ezért hónapon­— Huszonketten vagyunk nők a laboratóriumban, s brigádunknak tizenkilenc „gyermeke” van, akikre nemcsak a szülők vigyáznak, hanem bármelyik brigádtag. Ha otthon valami probléma van, vállaljuk az édesanyák munkáját. A lányok, asszonyok nem­csak a munkában találnak közös témát. Mikulásnapok, kismamák és nyugdíjasok találkozójával, sportnaook rendezésével közelebb hoz­zák a nagycsaládot . egymás­sal. „Senkit sem hagyni egye­dül, a családon kívül másho­vá is tartozni* — fogalmaz­nak a fiatalok abban a gyár­ban, ahol a dolgozók hetven százaléka törzsgárdatag, akik mögött 25—35 éves munka- viszony áll; ahol a generáci­óváltás az üzemekben törté­nik. Büszkék arra, hogy már a nagyapa is itt dolgozott, inaskodott, s most ők. a fia­ik vették át munkáját és később az ő gyermekei fog­ják. A nagyszülők emlékeit nem csak a családok őrzik, de felelevenedik a múlt, és egyben bemutatja a fejlődést ' az a kiállítás, amelyet a gyár felszabadulásának 120. év­fordulójára rendezték. A* összeállítók, a szervezők kö­zött ott dolgoztak a fiatalok is, a KÍSZ-titkár Orosz László vezetésével. — Az évfordulót csak a következő évben ünnepeljük, az anyag már elkészült Számtalan tárgyi emlék ke­rült elő, olyanok, amelyek létezéséről nem is tudtunk. Hoztak az emberele otthon­ról egy-egy gyertyát, régt csomagolású mosószert, ere­deti palackozású italokat megsárgult fényképeket A sok részletből összeállt a gyártörténet a muzeológus segítségével. A gyármúzeum emlék az idősebbeknek, is­meret a fiataloknak. ........ * A mososzergyár nagyszert példája annak, hogy a jó ér­telemben vett családi kap­csolatok mennyire tudják alakítani, formálni a dolgo­zók gondolkodásmódját, szakmaszeretetét. Náluk nem ismerik a szakmai fél­Költözködők N agy boldogság az új la­kás, mégha néha hullik is a vakolat, nem zárnak jól az ajtók, ablakok. Mohó igye­kezettel költözik az embér az új lakásba, s hónapokig nem találja helyét. Megszakad va­lami, amit az új környezet egyelőre nem tud pótolni. 1 A régi házhoz örömök, ku­darcok, jó és rossz ezernyi mozaikja fűződik. A bútorok, szőnyegek, képek, polcok, dí­szek ott élték a maguk szinte önálló életét. A régi udvar, ahol a gyer­mekek először tipegnek és es­tek nagyokat. A ház előtti park, ahol jól esett kiülni, pi­henni egy kicsit, köszönni az ismerősöknek, meghallgatni az öreg parkőr háborús él­ményeit, családi gondjait. Hová lett? A régi házban ismerősként kopogott a postás. A közeli kisboltban az eladók nem csak sót, paprikát tettek a kosarukba, hanem napjaink egy rózsáját is. „Még mindig beteg a mama”. „A dolgozók esti iskolájában jól sikerült a számtan dolgozat.” „A kis gyermek ősszel suliba megy...” A megszokás nagy úr, kikö­veteli a jogait. Beidegződptt mozdulatokkal, évek óta ugyanazzal nyitjuk az ajtót, nyúlunk a könyvespolcra, húzzuk fel a faliórát, kattint- juk fel a villanyt. Mindez egyszerre megváltozik. Az új lakásban is a régi beidegző­dés él még, s milyen sok idő kell amíg kioldódik... „Négv éve új lakásban élünk. De még tavaly is vísz- sza kellett vinni a gyerekeket játszani a régi udvarba, a régi barátokhoz” — mesélte Ismerősöm. Aztán ahogy tel­1 tek a hónapok, évek, s új­ra ott álltak a gyerekkel a régi udvaron, a kisbarátok között, s egyre kevesebb lett a játék. A gyermekek között megszakadt a közös élmény, nem volt miről beszélniük sem. Csak álltak, mintha ide­genekké váltak volna... Tud­tuk, hogy a negyediken lakó tisztviselő, öreg és beteg anyósát küldi esténként sö­rért és az idős néni takarít­ja a nagy lakást. Fizettsége egy másfélszer-kétméteres suf­ni, ahol az idős asszony meg­húzódik. Faluról csalogatták be, eladatták a házát, hogy itt jobb dolga lesz™ 2 Hozzánk nőnek a lakások, s mint a csiga — láthatatla­nul cipeljük emlékeit. Vala­miről mindig lemondunk, amikor új lakásba költözünk. A nagyobb lakás reményé­ben lemondunk a ház kör­nyezetéről, a parkról, a ját­szótérről, a közelségről. És 1 kimegyünk a félig kész lakó­telepre, a nagyobb lakásba, de idegenek közé. Felcserél­jük a szép parkot, udvart a sivárabb környezettel, a vá­rosközponti párperces gya- 'oglást. tömött buszokkal. Évente csak a megyeszék­helyen több száz család cse­rél otthont. Van, aki szűkös ilbérletből költözik új. fő­bérleti, Vagy szövetkezeti, OTP-lakásba. Nekik talán a legkisebb! a visszavágyódá­suk. Ok kevés jót őriznek a régi lakásokból De akik falu­ról, a városszélről, a bokrok. ból jönnek bérházakba, azok­nak nem könnyű megkapasz­kodni. Azelőtt csak földszintes házikókban lakó idős embe­reknek különösen nem, „Meg tudja érteni, hogy mióta élek, mindig a házból az udvarra, a földre léptem. Most meg itt a lépcsőház, a sok idegen em­ber. Nincs udvar, kert...” De ha igaz, hogy az évek megszépítik az emlékeket, abban is van igazság, hogy józanabb értékelésre is ser­kentenek. A régi ház tájé­kán járva sokan töprengenek és utólag csodálkoznak el: ho­gyan tudtak annyi évig ebben a szűkös lakásban élni, ahol a sáros udvart hat—nyolc la­kó dagasztotta. És a ruhaszá­rító kötél miatt napirenden voltak a perlekedések. 3 Nő, nő folyton nő a város. Ma már sokan azért is cse­rélnek, akarnak új lakást, hogy közelebb kerüljenek a munkahelyükhöz, s ne le­gyen messze az óvoda, az is­kola, garázs, az orvosi ren­delő — és a nagymama, akit legalább hétvégén illik meg­látogatni. Mennyi szempont, összeegyeztethető és sokszor össze nem egyeztethető igény, törekvés. S tart a nagy belső nép- vándorlás, egyre többen hagyják el — jórészt öröm­mel, a szanáltak néha szomo­rúsággal. a faluról, tanyákról jövők vegyes érzelmekkel — a régi házat. — És új otthont keresnek« Elsőként a gyermekek köt­nek barátságot, a hintán, a li- pityókán. És a felnőttek? Ki milyen gyorsan melegszik fel? Sajnos, nincs szabálya, szer­tartása annak, hogyan kel­lene bemutatni egymásnak az érkező lakókat, egy kicsit összebarátkoztatni őket. De az igény, hogy az ember szót váltson, kápcsolatot találjon, megvan szinte mindenkiben. Vannak bér-, szövetkezeti há­zak, ahol szinte Íratlan ha­gyomány, hogy a lakók álta­lában tegezik egymást, az or­vos, a mérnök, a technikus, a bolti eladó, a szakmunkás, a kisiparos. Mindenki. Má­sutt ez nem alakult így, külö­nösen ott van bezárkózás, ahol a lakók a legkülönbö­zőbb helyekről jöttek, fa­luról, más városból, régi városrészekből, régi bérhá­zakból és így tovább. * A költözködés napjaink élet­formájának egyik jellemzőjé­vé vált. Mégis, ismerünk csa­ládokat, akik kapnának na­gyobb lakást, befizethettek volna szövire, OTP-re, még­sem mennek. Maradnak a régi, nem éppen összkomfor­tos lakásban. Köti őket a megszokás, az újtól való ide­genkedés. „Ügy érezném ma­gam, mintha vendégségben lennék, folyton olyan érzé­sem lenne, hogy indulni kel­lene már haza...” — indokol­ta az egyikük. Legyen bárhogyan is, a ma embere nem csak tágas, mo­dern lakásra vágyik, nem csak ez az igénye. Az otthon melege, az emberi környezet, ami körülveszi, legalább olyan igény, mint az új la­kás. páll Géza '* --A-. ként cseréljük egymás- kö­zött a munkaterületeket, ta­nuljuk az újat, hogy ne ér­jen váratlanul senkit sem, ha valakit/ helyettesíteni kell. Az viszont gyakran elő­fordul. tékenységet, szívesen adják át tapasztalataikat, s nem okoz nagyobb gondot a ge* nerációváltás. Balogh Júlia» Jogsegély Az emberről történő gondoskodás volt a témája annak a munkásfórumnak, amit nemrég tartottak az Universil nyíregyházi gyáregységében. Ehhez hasonló témájú fórumot még nem tartottak a gyárban, ért­hető volt tehát, a nagy érdeklődés. A gyáregység a megye tíz legjobban fizető üzente között van. A munkahelyi körülmények kedvezőek. A gyár vezetősége azt szeretné elérni, hogy ebben a gyárban jó legyen az emberek kapcsolata egymással, legyen családias a légkör, alakuljanak ki munkásdinasz­tiák a gyárban. Ez feltétlenül rangot és stabilitást je­lentene. A vezetőknek a hiányosságokra a visszásságok­ra történő válaszadásában az útkeresés és a problémák mindenki számára elfogadható megoldása volt érez­hető. Néha az arany középutat kellett a vezetőségnek is választani egyes kérdésekben, mint például a gép­jármű-használati díj jogosságának megítélésében. A gyárnak szüksége lenne üvegtechnikai jártassággal rendelkező szakmunkásokra, akiknek a képzését egye­lőre gyáron belül nem tudja megoldani. Lehetőség adó­dott a dolgozóknak a hiányzó 7—8 osztály elvégzésé­re is. A hetedik osztály 36 fővel indult februárban, amikor ez a kurzus befejeződött, egyből két nyolca­dik osztályt indítanak. Megoldották a tmk-műhely té- liesítését, de egy sereg kérdés még rendezésre vár. Javítani kell a munkahelyi és szociális körülménye­ket. Lehetőség nyílt a dolgozóknak munkahelyi ru­hákkal és cipőkkel történő ellátására, átalakítják az öl­tözőket, a közeljövőben büfét nyitnak a gyár terü­letén. Beke Sándor, a gyár munkásellátási előadója egy újfajta munkahelyi szolgáltatás bevezetését javasol­ta: a szakszervezeti jogsegély-szolgálatot. Ezt a jog­segély-szolgálatot az ország ötven vállalatánál kísér­letképpen már bevezették. Elterjedése és gyárainkban történő alkalmazása több szempontból is indokolt Egyéni indoka, hogy legyen aki eligazít a jogban, társadalmi indoka, hogy jogi természetű ügyeinek in­tézése miatt ne essen ki a munkából — a munkás. B. P. A második család Fiatalok Xiírkát ov*!»an »■ ■.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom