Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-03 / 258. szám

/

TO

ICW.ET-MAGTA’nOnSZAO = VASÄRNAPI MraXÍKUn»

im lÍ0Véllflll)Cf.

Női munka és anyai hivatás

N

emrég nevezetes tanácskozás zajlott le

Budapesten: a magyar szakszervezetek javaslatára és meghívására Európa 14 országából nőkonferenciára jöttek öszsze a küldöttek a női munka és az anyai hivatás legjobb egyeztetésének megvitatására.

Európa szocialista és kapitalista országaiból egyaránt eljöttek a meghívottak, így például első ízben érkezett portugál szakszervezeti delegáció szocialista országba, hogy közös európai gondokról, tennivalókról tanácskozzék.

A 14 ország asszonyai és lányai négy na- pon át azon vitatkoztak, hogy miként lehetséges az anyai hivatás és a női munka, egyáltalán az anya és a munkavállalás érdé- keit egyeztetni oly módon, ami egyaránt megfelel az emberi humanitás, a korszerű gazdasági s termelési érdek és a nemek közötti egyenjogúság elveinek, de gyakorla- tának is.

Humanitás; tisztelni, megbecsülni, segíteni a dolgozó nőt, a családanyát, aki elsősorban felelős — a szülő nő jogán — a kis- gyermek első éveinek legjobb kibontakozásáért. A családok megsegítése hazánkban például azt. jelenti, hogy a kormány a negyedik ötéves terv időszakában négy milliárd forintot fordít a gyermekintézmények építésére. Vagy Portugáliában — ahogy a küldött- ség egyik tagja elmondotta — a tavaszi fordulat után máris kötelezővé tették bölcsőde vagy óvoda létrehozását minden olyan üzemben, ahol a dolgozók fele nő.

A gazdasági érdek, a XX. század harmadik harmadának korszerű iparosítása megköveteli, hogy kontinensünk, Európa keresőképes korú lányainak és asz- szonyainak 45—50%-a egyben munkavállaló legyen. S mivel a világon az anyagi javak eg”’- armadát nők állítják elő, Európa és a világ asszonyai jogosan követelhetik maguk, gyerekeik, családjaik jussát.

A nemek közötti egyenjogúságról szólva az ír Köztársaság küldöttei például elmondották, hogy náluk csak az idén iktatták törvénybe a férfiak és nők azonos bérét. Ám ahol ez törvényileg már megvan — ott is sok még a tennivaló.

A 14 ország szakszervezetének küldöttei sorra vették mindazokat az alapkérdéseket, amelyek létfontosságúak a dolgozó nők számára. A nők bérezése például azért is kullog hátul még a jobban fizetett szakmáknál is, mert a dolgozó nőket, mint munkavállalókat, kettős hátrány sújtja. Az elnőiesedett szakmák — mint például a könnyűipar, azon belül is a textilmunkásnők — a legkevésbé megfizetettek Európa-, sőt világszerte. A másik hátrány: a legtöbb országban még gyér mekcipőben jár a nők szakképzésének meg- oldása. A szovjet küldöttek ebben a témakörben is figyelemreméltó beszámolókat tartóttak: miként lehet a nők szakképzését megoldani, hogyan kell éppen azokat az iparágakat korszerűsíteni, gépesíteni.

E

urópa szakszervezeti küldöttei egybehangzóan megerősítették azt az alapelvet, hogy a nő a munkában telje- siti, teljesítheti ki önmagát. A technikai forradalom jelenlegi atom korszakában elavult az otthon ülő, háztartásába visszahúzódó, a

társadalomtól elvonuló XIX. századi háziasz- szony típusa! Ahogyan a német hármas jelszó annakidején egybefogta: Kinder, Küche, Kirche (azaz gyermek, konyha, templom). Ma már a fiatal lányokat nem lehet otthon tartani, „csak” a konyhába zárni, sehol sem Európában.

Gondok, feladatok, teendők minden bizonnyal —- ezt a 14 ország szakszervezeti küldöttei nem is tagadták — akadnak bőven. Az ENSZ által meghirdetett Nők Nemzetközi Éve, amelyet jövőre, 1975-ben, ünnepelnek világszerte, — sokféle előkészületet kíván. S mintha a Nők Nemzetközi Évének európai

nyitánya történt volna meg Magyarországon, 14 ország szakszervezeti küldötteinek vitafórumán. Ahol Moszkvától Lisszabonig, Rómától Helsinkiig Európa „fele”, a nők hallatták egyre erősödő hangjukat, közölték a világgal jogos kívánságaikat

T. A.

Ami megfizethetetlen

Kismamák a konzervgyárban

I A leszorító gumigyűrűt fürge ujjak illesztik a fémkorongra. A konzerves üvegeket lezáró lemeztető halomban áll a hatalmas asztalon, amely körül vagy 10—15 fiatal nő ül. Csakugyan — gondolom — a legkönnyebb munka, amely a konzervgyárban adódhat. Ha nem is túl érdekes. Különösen nem itt a főzeléküzem hatalmas csarnokában, ahol annyi a látnivaló. Molnár Zsuzsa művezető egy pillanat türelmet kérve magamra hagy. Elbámészkodom. Keresem az összefüggést a gépek, a nagytömegű nyersanyag között sürgő-forgó, hajladozó asszonyok, leányok rendszertelennek látszó munkájában. Zsuzsa a nagyasztaltól két fehérköpenyes, csupa mosoly kislánynyal tér vissza.

„A harmadikat várom...“

— Ez a két kislány?

__ Hiszen kisma-^

mákról volt szó... — értetlenkedem és mosolygok hozzá én is, ha ugratás, ne érjen váratlanul. De szó sincs erről. Kismamák vagyunk — mondják — mégpedig túl a nagyob- bik felén a várandós időnek. Csak ebben a köpenyben nem látszik.

Ahogy leülnek óvatos-puhán, laza testtartással hátradőlnek — minden kétségem eloszlik. Utánozhatatlan mozdulat.

— Én már a harmadik gyermeket várom — folytatja Balogh Béláné, a szőke Julika. (Azért se lepődtem meg! Csak megkérdeztem hány éves; — „már huszonhat.) Májusban járt le a gyermekgondozási szabadságom, s úgy jöttem vissza dolgozni, hogy akkor kéthónapja tudtam, jön a harmadik. Bizony, van két nagy fiam, — az nem szó, hogy dicsekszik, akkorát lobban a mosolya — és remélem, ez lány lesz.

Társa, a 20 éves Hajdú Pálné első gyermekét várja, és minduntalan elpirul, ha arról a kicsi emberkéről beszél, akit a szíve alatt hord. (De szép is ez a magyar nyelv!) Most is, ahogy válaszol: mindegy, fiú vagy lány lesz, csak már meglenne!

Baloghné nem titkolja, hogy nagyon boldogan várja a harmadik gyermekét. Ezt az érzést azok sem kissebbíthetik benne, akik megszólták ezért a harmadikért! „Ezt ne írja meg, nem szeretnék senkit se megbántani.” (Még jó, hogy bocsánatot nem kér.) Még nem voltak házasok, amikor a férjével megbeszélték, hogy négy gvermekük lesz. Nagyon szeretik a gyermekeket. Most azt mondja, még meggondolja a negyediket. No, nem az aka- dékoskodók miatt — „a gyermekeimet én nevelem fel!” — hanem, mert a három év után szeretne új szakmájában dolgozni itt a gyárban. Ugyanis, a konzervipari szakmunkás mama, míg gyermekgondozási szabadságon volt, igyekezett „jól kihasználni az időt” (!),

L

ATJA EZT AZ ISTÁI,I.ÖT? Három tehén és két borjú van benne. Miért csodálkozik? Most azt hiszi, hogy az állatállományunkkal akarok dicsekedni? Szó sincs róla. Ezt azért mutatom meg önnek, mert szomorú története van.

Ebben a földes épületben, amely ma talán istállónak épphogy megfelel, én hét gyermeknek adtam életet. Ez volt a mi lakásunk. Teknőben, bölcsőben ringattam őket, hat fiút és egy lányt.

Most fáradjon beljebb a lakásunkba, —

invitált kedvesen. A korán beköszöntött hideg, esős őszi időben jólesett a központi fű- téses lakásból áradozó meleg Először kissé meglepődtem. Az 1060 lélekszámú szatmári kis faluban központi fűtés? Közben éles gyermeksírás zavarta meg gondolataimat. A fekete fejkendős Katona Istvánné ezt észrevette és mielőtt bármit is kérdezhettem volna, hozzátette: — Vesse le a zakóját is, mert itt nagyon meleg van, de a kis újszülöttnek, mármint a 15-ik unokának, aki egy hete született, nem szabad fáznia.

Közben kinyílt a szobaajtó, ahonnan előzőleg a gyereksírást hallottam, s Katona Istvánné legkisebb fia, az örök mosolygós Mik‘ lós üdvözölt. Kissé zavartan kérte a bocsánatot. Szabadságon vagyok, mivel most született meg egy pár napja a kis Szilvia.

Látja, ez a mi szerény kis lakásunk, szól közbe a fekete kendős nagymama. Épp munkába indultam, amikor megláttam, hogy egy taxi megáll a házunk előtt Most kisbiró vagyok. ahogy ezt nálunk szokták mondani, illetve csak helyettesítem, de jártas vagyok benne, mert férjem a felszabadulás után 10 évig volt a község hírnöke. Sokszor helyettesítettem őt is, doboltam is. Egv községben nagy tekintélye van a kisbfrónak, igaz ma ezt másképp mondják, de mi így szoktuk meg.

S

ETARA INVITÁLT és bemutatta az új lakást, a szobákat a fürdőszobát, a mosógépet. a centrifugát és rámutatott a polcon lévő mosóporokra. „Amikor én a gyermekeimet neveltem, ez még ismeretlen fogalom volt. Su.ikoltuk a ruhát, a gyerekeket meg a teknőben. vagy a fából tákolt bölcsőben ringattuk De hagyjuk a múltat.”

Közben az asztalra kerülnek a különböző ínyenc falatok, a kávéfőző sistergése is -jelzi, hogv eleget tett feladatának és Katona néni szinte parancsolóan invitál a fogyasztásra, „Nálunk Nábrádon ez a szokás, mi így élünk, no meg tudja mióta megszületett a kicsi, s amióta megkaotam életem első kitüntetését. szinte búcsújárás van nálunk.

Egy fejkendős

kitüntetése

asszony

A kitüntetés. Hogyan is történt? — te* szem fel a kérdést. Katona néni megigazítja a fejkendőjét, kérges ujjával alásímítja ősz haját, majd egy pillanatnyi szünetet tart és mesélni kezd. „Szeptember 27 e volt. Korán reggel beállított hozzánk Pásztor István, a munkásőrség járási parancsnoka és közölte, hogy holnap be kell utaznom Nyíregyházára, majd onnan kocsival Budapestre visznek, ahol részemre a Fegyveres Erők Napja alkalmából egy kitüntetést adományoznak. Nekem? — tettem fel megdöbbenve a kérdést. Nincs itt valami félreértés? Nem véletlenül valamelyik fiamnak szól ez a meghívás, hiszen a hat közül három munkásőr. Engem milyen kitüntetés illetne meg? Nem volt félreértés, folytatja. Nyíregyházán Ballai István elvtárs. a munkásőrség megyei parancsnoka fogadott kedvesen és képzelje el, személyesen ő kísért is fel Tudja mennyi minden jutott eszembe útközben. Szinte filmszerűen peregtek le életem szomorú és boldog kockái.”

„A Hazai Fésűsfonó nagytermében volt az ünnepség. Borzasztó kissebségi érzés fogott el, amikor körülnéztem és én voltam egyedül fejkendőben Na ne higgye, nem a kendő miatt szégyenkeztem, de az a sok tanult ember, én meg a 6 elemimmel, vajon hogyan és miről tudok majd velük szót váltani. Képzelje, amikor meghallottam a nevemet, hogy kérjük Katona Istvánnét Nábrádról szíveskedjék kifáradni, őszintén megmondom, a földbe gyökerezett a lábam. Alig volt erőm kimenni. De megtörtént.

Életkorát meghazudtolva beszaladt a másik szobába és a vitrinből kihozta a kitüntetést és a kék bőrbe kötött oklevelet, melyben a következő áll: „Katona Istvánné elvtársnőnek — aki gyermekeit munkásőr anyához méltóan, népi demokráciánkhoz hű, szocialista hazánkat szerető emberekké nevelte — a „Munkásőr Emlékjelvény”-t adományozom. Budapest, 1974. szeptember 29. Aláírás Papp Árpád Munkásőrség Országos Parancsnoka.”

Miklós fia simogatása adta vissza az ere jét és tovább mesélt. Tudja, hogy a fogadáson hányán vettek körül engem. Mindenki velem beszélt, gratuláltak és rájöttem, hogy ezek az emberek ugyan olyanok, mint mi vagyunk.

„Képzelje, odajött hozzám egy szovjet tábornok. Magas férfi volt, ha jól emlékszem Ivanovnak hívták. Gratulált és sok boldogságot, erőt, egészséget kívánt nekem és egész családomnak. Lehet, hogy nevetséges amit most mondok, de mivel alacsony termetű vagyok, felágaskodtam és megsimogattam a vállapján azt a sok csillagot. Ugyanakkor arra gondoltam, addig béke van és boldogság, amíg én, az egyszerű nábrádi asszony ezeket a csillagokat megsimogathatom.”

N

agyon jól éreztem magam,

még reggelig is ottmaradtam volna, de közel 500 km állt még előttünk, így is hajnalban érkeztünk haza. Másnap összejött a család. Nem volt nehéz dolog, mert gyermekeink és unokáink mind Nábrádon laknak. Hogy hányán voltunk, nem nehéz kitalálni. A 14 unoka, mert még akkor Szilvia nem született meg, mi ketten a férjemmel, a 7 gyermekem, a feleségók, meg a lányom a férjével, ez együtt összesen 30 fő. A gyerekek egy külön szobában, mi, a felnőttek meg a másikban. Hisz láthatja, hely az van bőven. Minden gyermekem szakmát tanult, a helyi tsz-ben dolgoznak, jól keresnek, becsületesek és én büszke vagyok rájuk.

Közben az egyik tehén felbőgött az istállóban. Katona néni bocsánatot kért. Biztos szomjas, mert ebben a hideg, esős, őszi időben nem engedtük ki a csordába.

Katona néni elindul fekete fejkendőjével az istálló felé, ahol ő egykor 7 gyermeknek adott életet és ki tudja, milyen gondolatokat ébresztett- fel benne mindezek után a tehénistálló, — egykori lakásuk.

Kecskovszki József

két pici baba mellett elvégezte a pénzügyi

technikumot... Szóval, nem a kismamaüzenví

ben akarja legközelebb kezdeni a munkát.

KismamaUzemv. ez lenne az? — mutatok a „mindössze egy asztal”-ra.

— Nem, dehogy — tiltakoznak. — Ez mos! csak átmeneti megoldás. A régi — nagyon régi, hiszen náluk hoztak létre ilyen üzemel elsőként a megyében — kicsi volt már. Az új most készül. A legutóbbi kommunista szom., baton a téemkások azon dolgoztak társadat-) mi munkában. Még nincs teljesen kész. Á munkánk nagyon könnyű, láthatta. És csak 50 százalékos teljesítményű; várnak tőlünk, ezért az átlagbérünket kapjuk. Jut arra is időnk, hogy felálljunk, sétálgassunk egy kicsit. Aztán folytatjuk a munkát és közben a tapasztalatcserét. Hogy miről? — kérdezi vissza Baloghné. Természetesen a gyermeknevelésről, gondozásról. Ez állandó és közös témánk.

Hajdúné számára a megoldhatatlant oldották meg a kismamaüzemmel, illetve az itt engedélyezett lépcsőzetes munkakezdéssel,

6—7, illetve fél 8 között választhatta — az utóbbit. Ha 6 órakor kellene kezdenie, már 3 órakor talpon kellene lennie, de előbb akkor sem érne haza Ujfehértóra, mint így. Nem tudná már vállalni.

Hasonló a munkarend — egy műszak; fél 8-tól fél 5-ig — a készáru-csomagolásban a gyári szakszervezet javaslatára kialakított másik kismamaüzemben (Újabban az előzőt gólyaüzem néven is emlegetik, miután már kettő van a konzervgyárban.) Ebbe. a megyében egyelőre még mindig egyedülálló üzem« részbe helyezik immár harmadik esztendeje a gyermekgondozási szabadságról visszatérő anyákat. Itt dolgozhatnak gyermekük 8 éves koráig. Nagy erőfeszítések árán tartják fenn. Ennek ellenére — vagy éppen ezért — máé kutatják a kismamaüzem tágításának lehetőségeit. Pillanatnyilag 70—80 a létszám, éa ezzel telített. Viszont jelenleg 500 konzervgyári asszony élvezi a gyermekgondozási sza- oadságot. Két éven belül várhatóan a fel* visszajön dolgozni...

Gondoskodás az anyákról

Hogy hosszú távon hány kismama és szS~

letendő gyermeke gondját oldják meg ezzel a lét üzemrésszel? Nehéz kiszámítani előre. 3edig ezt is megkísérlik a konzervgyárban. Tervezik a tervezhetetlent; a szülések számának várható alakulását az elkövetkező esztendőkben. Számolni kell ezzel a nagyobbrészt nőkkel és fiatalokkal dolgozó két és félezre» nagyüzemben, ha .megfelelő módon akarnatg- márpedig akarnák —■ gondoskodni az anyák foglalkoztatásáról.

A krmamaüzemben teljesítménybérbe»!

dolgoznak az asszonyok. Keresetük csupán a

műszakpótlékokkal kevesebb, mint az ugyan« itt két műszakban dolgozóké.

— Ez nem számottevő. Különben is meg-» fizethetetlen számomra, hogy a kislányomat én fektetem és én keltém. Én viszem óvodába, és egész este hallgathatom, mi minden történt ott vele. Ha ezt a lehetőséget nem adnák le kellene számolnom. Nem tudnék bejárni a gyermek miatt Nyírtelekről dolgozni

— mondja Orosz Józsefné. Pedig tíz év után, nehezen szakadna el a gyártól.

Munkatársa, Labancz Andrásné úgy véli; ez a sokoldalú, mindennel törődő gondoskodás íz anyákról segíti majd a törzsgárda megerősödését is. Szinte valamennyien a „régi” gárda tagjai, akik most itt dolgoznak. Biztonságérzetet is adott a nőknek ez a két üzem — magyarázza a két asszony, és megerősítik, amit már másoktól is hallottam a gyárban: itt nem |ond a gyei-ekszülés.

Kádár Edií

PORTRÉ. (Élek Emil felvétel«}