Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-03 / 258. szám

kZ MSZMP SZiBOtCS SZiTMkR MLGYCI 8/ZOI ISiGk LZ A Mi GYE I T A bkCSJ^TJ^. rjTiU Évfolyam, 258. szám ARA: I FORINT íöw. november s, vasárnap KISVARDAN: Ünnepi megemlékezés a város felszabadulása 30. évfordulóján A városi szervek egvüttes ülése — Felavatták a város zászlaját Koszorúzás a felszabadulási emlékműnél Minden pere |6 időt Itüiosinélya — a betol arítőssol egyidőben — végzik a vetési mun­kákat a nyírbátori Uj Barázda Tsz ben. Képen: Bakti János traktoros és Németh Imre gépkezelő veti a szovjet, intenzív búzát. (H ammel József felvétele) Meggyorsult a betakarítás A város felszabadulásának 30. évfordulójára emlékeztek szombaton Kisvárdán a váro­si tanács, a városi pártbizott­ság és a Hazafias Népfront városi bizottságának együttes ünnepi ülésén. A himnusz hangjai után Lipők András, a városi pártbizottság titkára köszöntötte az ünnepi ülés résztvevőit, a meghívott ven­dégeket, köztük dr. Pénzes Jánost, a megyei tanács elnö­két és Gulyás Emilné dr-t, a Hazafias Népfront megyei tit­kárát. Ezt követően Szabó Ferenc, a városi tanács elnö­ke mondott ünnepi beszédet. Megemlékezett azokról a hősi harcokról, amelyeket a felszabadító szovjet csapatok Kisvárda felszabadításáért vívtak, azokról- a hősökről, akik életüket áldozták a köz­ség felszabadításáért. Szólt a szabadság első napjairól és szeretettel beszélt azokról a kisvárdai emberekről, akik munkájukkal, lelkesedésükkel hozzákezdtek az új élet meg­indításához. Veteránokról és névtelen hősökről, akik keze munkája ott van a ma város­képén, akik élenjártak a föld­osztásban, az iskolák államo­sításában, később a mezőgaz­daság nagyüzemi átszervezé­sében, a nagyközségi, majd a városi rang kivívásában. Részletesen szólt a városi tanács elnöke arról a hatal­mas fejlődésről, amely a vá­rossá válás óta bekövetkezett. Az iparosításról szólva el­mondta: Kisvárdán ma 8 mi­nisztériumi vállalat. 4 ipari szövetkezet, 2 költségvetési üzem működik, megkezdte termelését a villamosszigetelő és műanyaggyár és épül az új baromfifeldolgozó üzem amely újabb munkalehetőséget teremt a városban elsősorban a ma még háztartásban dol­gozó nők számára. Javult a termelőszövetkezetekben dol­gozók élet- és munkakörül­ménye, évről évre nő az ipar­ban és a mezőgazdaságban dolgozók keresete. Javult és az új szolgáltató­ház átadása után tovább ja­vult a váiosban a szolgálta­tás: ma 7 ipari vállalat, 7 ipari szövetkezet és 158 kis­iparos dolgozik a lakosság igényeinek kielégítésén. A kereskedelem fejlődését jelzi, hogy az ÁFÉSZ-áruház át­adását egy újabb iparcikk ÁBC átadása követte és már megkezdték az előkészülete­ket a város déli, munkáslakta részén egy élelmiszeráruház építésére. Szólt az egészség- ügyi ellátás javításáról, a kulturális élet terén elért eredményekről, a kommuná­lis ellátás javításáról és kö­szönetét mondott a város la­kóinak azért az önzetlen se­gítségért társadalmi munká­ért. amellvel hozzájárultak a város építéséhez, szépítésé­hez. Szabó Ferenc tanácselnök beszéde után az úttörők kö­szöntötték az ünnepi ülés résztvevőit, majd dr. Pénzes János a megyei pártbizottság és a megyei tanács végrehaj­tó bizottsága nevében köszön­tötte az ünnepi ülés résztve­vőit, a város lakóit. Vissza­emlékezett a hazánk felsza­badulása óta eltelt három év­tized országos és megyei eredményeire, méltatta a fel­szabadító szovjet hadsereg érdemeit. Ezt követően a párt XI. kongresszusa előtti készü­lődésekről beszélt és hangsú­lyozta : megyénk lakossága jó munkával a szocialista építés újabb eredményeivel köszönti a párt kongresszusát, járul hozzá a politikai, gazdasági és társadalmi célok még követ­kezetesebb megvalósításához. A továbbiakban dr. Pénzes János részletesen szólt me­gyénk fejlődéséről és kiemel­te, hogy a IV. ötéves tervben az előző két középtávú terv­időszaknál is Kedvezőbb le­hetőségekkel gazdálkodhattak Szabolcs-Szatmárban. Az ipa­ri beruházások várhatóan el­érik a három és fél milliárd forintot. A megye fejlesztései­nek más területeiről szólt, ez­után, majd a várössá szerve­zés óta Kisvárdán elért ered­ményeket méltatta. Az ered­mények között említette meg, hogy Kisvárdát olyan idő. szakban szervezték várossá, amikor a megye iparosítása kiterebélyesedett és a megye különböző iparfejlesztési alap­jaiból kisvárdai vállalatok, üzemek és szövetkezetek is jelentős támogatásban része­sültek, amely a város gyor­sabb ütemű fejlődését alapoz­ta meg. Kiemelte: Kisvárda társadalmi, politikai, gazda­sági és kulturális fejlődése kihat az egész megye életére. A továbbiakban a város éle­tének különböző területeiről szólt, s vázolta azokat a lehe­tőségeket, amelyek alapján a kövekező esztendőkben még gyorsabb ütemű feilődés bon­takozhat ki megyénk fiatal városában. Ezt követően Gulyás Emil- né dr. felavatta Kisvárda zászlaját. Avatóbeszédében méltatta a város vezetőinek, lakóinak törekvését, amelvet a várossá válás óta kifejte­nek azért, hogv Kisvárda gaz­dasági élete, kultúráié, szel­lemi élete, kommunális ellá­tása. egész atmoszférája vá­rosi színvonalú ’égvén maid így folvtstta. _ Nénköztársn- ságunk címerével díszített pi­ros. fehér, zöld zászlónk a szocializmust énítő. felszaba­dult magvar néo. ez^sz tár­sadalmunk eszmé'+ coliéit fe­jezi ki. Azt hogv Migvaror- szágon szocialista társadalom éoiil. ame’vben minden ha­talom a dolgozó nőné. Az önök — a város címerével ékesített — zás-dóia is ezeket az eszméket célokat szimho- ttzália. s azt hogv a Visvnr- (tafnk szeretik S7'"'1 ZföldÍ."kot sznei-iietq hazáinkat, s össze­fognék. ÖSCZefostnriek a k^zös foledetok o—óoől-. o-] j.ószf kérnoV és váltóinak a mai r'k r>t £s o i ö,, ö f n-nvilését-int oés7t vállat—»al- 07 OrÖmÖb na ötlött a gondnkból is. Szívből kívánom, hogy hoz­zon ez a most felavatott zászló a -áros minden lako­sának további fejlődést, si­kert, haladjanak tovább a megkezdett, dolgos jő úton, érjenek el újabb eredménye­ket a párt politikájának, cél­jainak megvalósításában — legyenek önök nagyon boldog emberek. A város zászlajának avatá­sa után Gáspár Istvánná, Kis­várda országgyűlési képvise­lője kért szót, majd Szabó Ferenc a városi tanács elnö­ke „Kisvárdáért” kitüntető jelvényt adott át azoknak a városlakóknak, akiknek ki­emelkedő szerepe volt a város fejlesztésében, a lakosság jobb ellátásának megszerve­zésében, a város építésére és szépítésére szervezett társa­dalmi munka végzésében. Kisvárdáért kitüntető jel­vényt kaoott Bodnár József, Gyorsok László, Havas Má­tyás, Horváth József Pál. Ki­rály Ernőné. Kocsis Lászlóné, Kovács Béla, dr. Kovács Magdolna, Makai László, Manzer Lajosné, Nagy Jó­zsef, Nagy Lajos, Nyakó Sán­dor. Oláh Györgyné, Péter András. Rubovszki János. Ru- bőczki József. Sohajia Sán- dorné, és dr. Székely Miklós. A kitüntetettek nevében Rubovszki János, a városi párt vb tagja mondott kö­szönetét. Az ünneoi ülés I_>i- pők András zárszavával ért véget. Az együttes ünnepi ülést követően a részivevők meg­koszorúzták a város felsza­badulási emlékművét. Vetésben a nyíregyházi járás vezet Segítség a szovjet katonáktól és a határőrségtől Mind lendületesebben és szervezetebben halad Sza- bolcs-Szatmár megyében az őszi mezei munkák végzése. Az almaszüret a befejezé­séhez közeledik. Minden hű­tőház megtelt, kivéve a tu- zsérit, ahoyá még fogadnak, kétszáz vagon körszedett minőségű árut, A nagy hűtő­tárolókban most inkább az alma válogatásának a csúcs­ideje van. A mátészalkai nagy hűtőházból Panamába és Brazíliába folynak az ex­portszállítások, a nyíregyházi nagy hűtőházból pedig vaz NSZK-ba. A nyíregyházi MÉK-tárolóból hétfőn indul el az első tizenhat vagon Finnországba. Az őszi termények felvá­sárló helyein egyre több szó esik a nyíregyházi járás gaz­daságairól, amelyek — rész­ben talajadottságaik miatt is —, majdnem mindenben az élen járnak. A járásban el­sőnek a nyírpazonyi Zöld Me­ző Termelőszövetkezet befe­jezte az őszi kalászosok ve­resét és nagyon közel áll a kenyérnekvaló vetési mun­káinak végéhez a nyírjákói Kossuth, a nyíribronyi Üj Élet, a nyírkércsi Lenin és a nyírtéti Rákóczi Termelőszö­vetkezet. A cükörrépa-oetá- karítást elsőnek a balsai Pe­tőfi fejezte be, de nagyon jól haladnak a befejezéshez Nyírbogdányban, Tiszaberce- len és Tiszavasváriban is. A kukorica-betakarításban ve­zetnek a nyírteleki Dózsa, a nagycserkeszi Kossuth és is. mét Tiszavasvári. A járás vezetői felhívásban fordultak a közös gazdasá­gokhoz, hogy ha a kenyérnek­való vetését befejezték, igye­kezzenek túlteljesíteni a ter­vüket. Már ezzel is előre ki­egyenlíthetik a víz alatt álló, vagy járhatatlan területek kimaradt vetéseit. A felhívás­ra először a nyírpazonyi Zöld Mező válaszolt: húsz hektár­Átadják november 7-re i Uj gyártelep, műhelv — Lakóépületek — Vasutas művelődési ház — Ovodaavatás Űjabb létesítményekkel gazdagodik megyénk. Fehér- gyarmattól Záhonyig, Tisza- löktől Mátészalkáig műszaki átadásokra, ünnepi avatások­ra kerül sor a november 7-ét megelőző napokban. Több szabolcs-szatmári építő vál­lalat és szövetkezet felajánlá. sának, vállalásának tesz ele­get, amikor egy-egy létesít­ményt átad rendeltetésének. A Nyíregyházi Építő- és Szerelő Vállalat Fehérgyar­maton a HÖDIKÖT-nek komplett telepet épített mű- nelycsarnokkal és szociális lé­tesítményekkel. A 18 mülió forintos beruházás megvalósí­tása a vége felé közeledik, az átadásra az ünnep előtt ke­rül sor. A vállalat 15 millió forintos költséggel bővítet­te a nyíregyházi ruhagyárat. A gyár új részlegének üzem­be helyezésére az ünnepeken kerül sor. A könnyűiparnak még egy létesítményt épít a vállalat Nagykállóban. A Ma­gyar Posztógyár itteni beru­házásának egy részét, egy új üzemcsarnokot adnak át mű­szakilag 7-e előtt. A nagykál. lói épületben lengyel szerelők már szerelik a gépeket, így hamarosan megkezdődhet a termelés is. A Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezetnek uj üzemcsarnokot és irodát épít az ÉPSZER. Az irodát no­vember elején átadják, 7-én már itt rendezik meg az ünne. pi gyűlést. Nyíregyházán a Krúdy-lakótelepen az ünnep­re 12 lakás építését fejezi be a vállalat. Ezekben a laká­sokban 10-e körül lehet be­költözni. A Kelet-magyarországi Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat az Országos Gumiipari Vál­lalatnak Ibrányban 2 millió forintos költséggel fonalüze­met épített. Az átalakított épületet az ünnepre birtokuk­ba vehetik az ibrányiak. Az eperjeskei átrakóban nápgaz- daságilag is jelentős szertára­kat és raktárakat épített a vállalat csaknem 16 millió fo­rintért. A magyar és a szov­jet áruk tárolása és keze­lése november 7-e után könnyebb és biztonságosabb lesz Eperjeskén. Záhonyban három létesítménvf is átad az ünnepre a KEMÉV. Bővítet­ték a vasútas művelődési há. zat, a bővített rész ünnepé­lyes avatására november 7-e alkalmával kerül sor. A bőví­tés! munkálatok 3 millió fo­rintba kerültek. Az 1 millió 700 ezer forintért épülő trafó­ház az ünnepen már áramot szolgáltat az ország legna­gyobb vasúti csomópontján. Átadják rendeltetésének az új kazántelepet is, amely az ipari és a szociális létesítmé­nyek fűtését segíti a jövőben. A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat rövid ha­táridő alatt Nyírbátorban szá- személyes óvodát épített. Az új gyermekintézményt a város felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére, illet­ve november 7-e tiszteletére adják át a kicsinyeknek. A KISZ KB segítségével jelen­tős számú ifjúsági klub épül megyénkben. Ezek közül is átadnak néhányat, egyet pél­dául Tiszalökön és Nyírtele­ken. Az OTP 33 családi há­zat épített Fehérgyarmaton, a Május 14 téren. Ezekbe a la­kásokba november első fe­lében költözhetnek be az új tulajdonosok. November kö­zepéig beköltözhető állapot­ban lesz Mátészalkán az OTP által épített 60 garzon és a 29 összkomfortos lakás Is. (n. L) ral több kenyérnekválőt vet,' Az apagyi Hunyadi Termelő- szövetkezet ötven hektár plusz kenyérnekvaló veté­sét vállalta el. A megyei MÉK felvásárlá­sai az utóbbi napokban meg. gyorsyltgk, Október 30-án lepte*át, almáíéívásárlási ada­tuk a tízezer vagont. Ebből hétezer vagon export. A bur­gonyafelvásárlás nem prob­lémamentes a MÉK-nél. Ed­dig csak 1248 vagonnal vásá­roltak fel a terveffett több mint 3000 vagonból. Különö­sen a kisvárdai §s a volt bak- talórántházi járás területén sok még a szedetlen burgo­nya is, mert a gépek nem tudnak a földekre menni. A zöldségfelvásárlásban jelen­leg a gondot a nagy mennyi­ségű káposzta okozza, ame­lyet nagy súlya miatt néhány tsz földjeiről ki sem tudnak hozni — amig újabb segítség nem érkezik. A gabonafelvásárló válla­lat legfrissebb adatai szerint meggyorsult a még kárba nem ment napraforgó beta­karítása. Az elmúlt hételejl esős napokon legfeljebb öt vagon érkezett napraforgó­ból, de volt olyan nap is, hogy semmi. Most egy né­hány napja a felvásárló he­lyek napi forgalma 10—20 vagon. Ugyanez vonatkozik a kukoricára is, amelyből még csak négyszáz vagon van a vállalat raktáraiban a terve­zett több ezerből, de ebből is az utóbbi 2—3 papban érke­zett be száz vagon. A nyír. egyházi, tiszavasvári gyűjtő­helyeken az eddigi napi né­hány vagon helyett most már három napja legalább har­minc vagon érkezik napon­ként. Nagyon jelentős az e segíti ség is, amit az állandóan na­gyobb számban érkező szov­jet katonák nyújtanak, külö. nősen Gyulaházán és Tuzsé­ron. Egy sor újítás is szüle­tett a szántással összekap­csolt vetési munkáknál, a szállítás legnehezebb felada­tainak a megoldásában, amelyekről egy más alkalom­mal részletesebben kell be­szélni. » ★ A Szabolcs-Szatmár me­gyében szolgálatot teljesítő határőr fiatalok mezőgazda- sági társadalmi munkája a hét véeére tovább szélesedett« November 2-án és 3-án a le. veleki Dózsa Termelőszövet­kezetbe mentek dolgozni a határőrség polgári alkalma­(Foiytatás a 2. oldaloo|

Next

/
Oldalképek
Tartalom