Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-24 / 275. szám
to KW .FT MÁOYARORSZAC — VASÄfiNAPT MELLfflCLffP fWI. nqvemfier 9K morósi Mária, Tóth MorpiA a KISZ-titkár, Barkaszi Katalin, Kőrizs Irén, Morvái Vált D IZTOSAN MEGCSODÁLJÁK majd, akik u e pinceklubot felkeresik. Kati szerelmese a varrásnak. „Ugyannyira, az az igazság, hogy részben miatta hagytam ott a Csokonai Gimnáziumot Debrecenben.” Hazajött varrni. De nem hagyta a tanulást sem. Es munka mel A népművészet mesterjelöltje TTOT HÍRLIK, HOGY itt Beregdarócon a csecsemők „tűvel a kezükben jönnek a világra”. Van ebben túlzás, de tény, hogy például Ancsa Kati még nem volt öt esztendős, amikor gyönyörűen „beregizett”. S ő azt mondja, tud mutatni a szomszédjukban olyan kislányt, aki alig négy esztendős, s nem akárhogyan varr. Ez máshol esetleg meglepő, csodálni való lenne, itt nem. Mint az sem, hogy Kati, aki menyasszony, megtanította már a ferjjelöltet is keresztszemezni. S Ancsa Katikáról még sok egyéb fontosat lehetne elmondani. Állandó résztvevője a pályázatoknak, versenyeknek, tizennyolc évesen ült volán mellé, s gépkocsit vezet. Beregdaróc, e kedves kis falu ott van a határ mentén. Itt már vége az útnak, s Kati- káék utcája a Táncsics utca éppen a határra fut ki. ők a 2. szám alatt laknak. Debrecenben született, de azóta itt él Beregdarócon, a híres-neves keresztszemes népművészetéről híres településen, ahol oly sok a névtelen népművész, akiket nem ismer külföld, nem látja, csodálja munkájukat. Kísérőm Somogyi Sán- dorvé, a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetben mindenki Erzsi „nénije” — Kisjankó Bori III. díjas — dicséri Katit. Figyeli útját, ellátja tanácsokkal, meg-meglato- gatja, s ő is kíváncsi, mit gyűjtött Katika, hogyan készülnek újabb munkái. „Valójában ötéves korom óta csinálom a beregi hímzést. Bár először édesanyám ellenezte. Hogyan került először tű a kezembe? lígy, hogy (édesanyám varrt, valamiért ki- ment, s én akkor belekontárkodtam a munkájába.” És e „kontárkodás” odáig fajult, hogy ma már Ancsa Pálné, az édesanya helyettese a lánya: Kati. Itt bedolgozókból részlege van a háziiparinak, „Hivatalosan ennek a helyettes vezetője vagyok, 72 lánynak-asszonynak a munkájával foglalkozom, ítélem meg, fizetem a bérüket, ellátom őket munkával, s ha valami gondjuk van, segítem őket.” Négy község tartozik e részleghez: Vámosatya, Barabás, Gelénes, Beregdaróc. U OSZKVICSBA „VÄGJA” MAGÄT KAiV* TI, sott terem, ahol kérik, ahol szükség van rá. „Másfél éve van jogosítványom.” S, amikor körülvezet a több szobás, népművészeti múzeumnak is beillő lakáson, bámul az ember. Mindenhol beregi kézimunka. így együtt csodálatos színpompa! Hogy Katikának melyik a legkedvesebb a sok közül? „A legelső. Behozzam, megmutassam? Úgy őrzöm, mint a szemem fényét.” S míg csodálkozom, hogy megvan az alig ötéves korában készített munkája, már oda is kerül elénk az asztalra. Ök ketten Erzsiké „nénivel” megmosolyogják, bírálgatják, én csodálom az asztali alátétet. Tárlatvezetés következik. A legbelső szobában kezdjük. Az ablakon egy hetei tulipános mintával készített függöny. Hasonló asztalterítő, futók, párnák, nippalátétek. Ezt látni kell! A másik .szobában fal védők, térítők, futók, párnák. Katika szobájában a szekrényre akasztva egy válltáskát pillantunk meg. „Ezt. nevezték valamikor iszáknak” magyarázza Somogyiné. „Ezt Faddomboriban készítettem az idén, két nap alatt. Baranyai magas- hímzés. Ezt az újfajta hímzést ott tanultam a táborban, Ieus nénitől, a szekcióvezetőnktől.” Ancsa Katika' ez évben is részt vett a Népművészet ifjú mestere pályázaton. E táborozásra csak azok kaptak meghívást, akiben látnak „valamit”, látják a csillogást, a mesterjelöltek tábora ez. Mivel is pályázhatott Katika ? „Beregi keresztszemesből egy babásmintás-gar- nitúrát készítettem. Ez egy faliképből, falvédőből, alátétből, asztalterítőből, párnából állt.” Erről tanúskodik az emléklap is, amit őriz. Most harmadízben vett részt pályázaton. „Eddig még az ifjú mesteri cím elnyerése nem sikerült.” Fiatalok — vezető poszton Két „tűz” között a munka, nlncs-e valahol nyersanyagbMnSí Irányítom az anyagmozgatót, hová vigye« paprikát, ha üres a láda. A dolgozók nem jöhetnek el a szalag mellől, hiszen akkor teljes fejetlenség lenne... — Nerp lényegtelen például, hogy mily«* sorrendben mennek reggelizni a csoport tagjai, — Agnes komolyan magyaráz. — A vonal nem állhat le. — Meg kell szervezni, milyen „felállásban” dolgozunk. A napi munkaelosztás a csoportvezető feladata. A megfelelő hangnem — Huszonhárom beosztottam van — mond* ja Ágnes —, ez szezonban harminc-harmincötre femelkedik. Fiatal vagyok, a csoportomba!* viszont többnyire idősebb nők dolgoznak. Velük és minden beosztottal meg kell találni a megfelelő hangot. Nem mindegy, hogyan szólok... — De még mennyire nem! —- vág közb« Attila. — Van, akinek csak ordítva lehet megmagyarázni bizonyos dolgokat — másokkal viszont nagy baj lenne még csak hangot la emelni... Embere válogatja. — Na, és a bánásmódhoz tartozik az hogy észre kell vennem, ha valamelyik dolgozónak olyan gondja van, amit nem tud megemészteni, magával hozta otthonról. Ez lenne hát az egyik tűz. A „lentT. S a másik? — Minden más vezetőnek a beosztottjai vagyunk. A mi kis területünkön viszont elvárják a legnagyobb önállóságot a munka megszervezésében, a rend fenntartásában. A* a helyzet, hogy nem is szívesen viszünk kisebb gondokat a művezetőhöz. — Minden csoportvezetőnek van reggelenként valami saját elképzelése az aznapi munkáról. Ez viszont csak egy része a műszaknak, Ha a művezető azt mondja, hogy ez nem ide% hanem oda, akkor nincs mit tenni: átszervezem az egészet. És szívom a fogam. De hal mégiscsak ő látja át az egéczet. Vigyázni kell-. — Ha valami baj van, mi vagyunk es utolsó állomás, ahol még továbbadható a le- tolás. A dolgozó már csak megtarthatja... E* viszont nagyon sokat ronthat a munkán— Vigyázni kell. — Felfelé teljes mértékben felelősek vagyunk a csoport munkájáért. Ha hibázik valaki — annyi, mintha mi tettük volna... Madarassy Anna idén érettségizett esti» Később tovább szeretne tanulni. Zádor Ágne# mezőgazdasági technikumban végzett, úgy került ide. A jövőre Nyíregyházán induló új mezőgazdasági főiskolai szakra, a tartósítóiparira szeretne járni levelezőként. Csont Attila konzervipari szakközépben érettségizett. Idén technikusi minősítő vizsgát tesz. Utána 5 is a főiskolára jelentkezik. Ha elvégzik, üzemmérnöki diplomat sze» reznek. Akkor pedig új csoportvezetőt kell karesni a helyükre. Ók feljebb lépnek — a vet* zetők között. lett, levelezőként leérettségizett. S már azóta jelentkezett a nyíregyházi tanárképzőbe is, de nem vptték fel. „Valószínű, nem sikerült a felvételim" — tudja le egyszerűen. Most az óvónőképzőbe jelentkezett. Ezt is levelezőként szeretné elvégezni, mert ö már a varrást ott nem hagyja. „Ez nekem munka is, pihenés is.” S, amikor azt kérdezem tőle, van-e valami vágya, ezt mondja: „Szeretném a Népművészet ifjú mestere címet elnyerni.” Ehhez pedig Katikának nemcsak ideje van bőven, de kitartása, szorgalma, csodálatos munkája is. Tíz esztendeig pályázhat. Farkas Kálmán — A zakuszkavonalon dolgozik a csoportom, paprikát tömünk. A zakuszkát a Szovjetunióba szállítja a gyár. Vékony, fiatal lány. Fején kendő fehérük, köpenye nem patyoiattiszta. Dolgozik, az üzemből jött. fel. Négy hónapja csoportvezető Madarassy Anna. Húsz dolgozó vezetője. — Hetvenegy júniusától dolgozom a gyárban. Akkor kaptam meg a szakmunkás-bizonyítványt a konzervipari szakmából. Tulajdonképpen már akkor is javasolták, hogy legyek csoportvezető. De... nem mertem elvállalni. Szívesebben ültem a szalag mellé. Hogy álltam volna oda tizenhét éves fejjel dirigálni idősebb asszonyoknak? Fent és lent.„ A szalag mellé került. Dolgozott, ismerkedett. Ez év nyarán aztán ismét lehetősége nyílt a csoportvezetői beosztás átvételére. — Most már elvállaltam. Úgy éreztem, megtehetem; ismerem a csoportot, ők is ismernek engem. De azért nagyon féltem. Ahogy mondani szokták: két tűz között kell dolgoznia. Egyrészt a dolgozókkal közvetlenül érintkezik, a munkát közvetlenül irányítja. Másrészt a legalacsonyabb vezető beosztás az övé. Az adott munkafolyamatért felelős, rajta kérik számon. A „fent” és a „lent” határán áll Madarassy Anna, Zádor Agnes és Csont Attila a Nyíregyházi Konzervgyár fiatal csoportvezetői. Erről — a csoportvezetők gondjairól, nehézségeiről vagy éppen örömeiről — beszélgettünk. Mit csinál egy csoportvezető? — Nehéz lenne kapásból mindent felsorolni — mosolyódnak el mindhárman. — A legalapvetőbb — magyarázza Attila — a dolgozók munkájának, teljesítményének jegyzése, összesítése. Egyszóval adminisztráció. De nem akármilyen, hiszen nagyon is közvetlenül érinti a csoport tagjait: a zsebükön. .. — Aztán a felügyelet — folytatja Anikó. —- Mindig figyelni kell, folyamatosan megy-e Házimunka az udvarban. (Jene József rajza) Tamavölgyi György Én odaítélném. Kati azonban kitart. „Készülök most is. Már fejben tervezem azokat a darabokat, amelyekkel 1975-ben pályázni fogok.” Tervezi a mintákat, járja a házakat, kutat a nagyon régi népi hímzésű darabok után. S mint mondja, még mindig van olyan minta, amivel nem találkozott. Mutat is egyet. Komódtakaró. |k/r EGSZALLOTTKENT BESZfiL a nép- művészetről, munkájáról, a beregizésről, s arról, hogy aki ebbe egyszer belekóstol, az nem tudja abbahagyni. Ö is így van vele. S akkor nincs megállás. Egy tűpárnát mutat, amit külföldre exportálunk. „Ez az én mintám. Naponta tízet készítek belőle, de akkor a hátam nagyon fáj. Egyformák ezek, s mégis mind különbözik egymástól. Ezt szeretem legjobban a kis munkák között, mert szép is, jól is lehet vele keresni.” Ebben állandóan benne kell lenni, benne élni. Először tizenkét éves korában kerültek munkái kiállításra. Azóta rendszeres kiállító. Ott vannak munkái a Kisjankó Bori-hímző- pályázaton, kiállításon, láthatják a mezőkövesdi kiállítóteremben. Zsűrizett munkái vannak, amelyeket zsüriszámokkai látnak el, s csak ezzel hozhatják forgalomba őket. Katikának legalább 4—5 ilyen munkadarabja van. Erzsi ,;neni” mondja, hogy a szövetkezetnek is csak fénykép van ezekről. Dokumentálják. Katiék most nagy munkára készülnek. Van Darócon a KISZ-nek egy szép kis pinceklubja. „Vállaltuk, hogy felszabadulásunk 30. évfordulójának tiszteletére berendezzük beregi népművészeti darabokkal.” Magyarázza, hány, s milyen futók, párnák készülnek, s közben Erzsi „néni” számol. Testvérek között is legalább tízezerre taksálja ezt a meg nem fizethető népművészeti társadalmi munkát. „Most készítjük el a télen. Szeretnénk átadni 1975. április 4-e előtt. Ez lesz a beregdaróci KISZ-es lányok aiándéka. felajánlása. Akik készítik, többsége bedolgozó ” Érdemes a nevüket megjegyezni: Tári Irén Kőrizs Kati. Széles Mária, Széles Iza, Orosz Éva, Vozári Erzsébet, Kiss VJárta. És a tsz-tag lányok*. Unoka Ida, Mo~ A Nyírfa áruház fiatal engergetikus-vil- lanyszerelője, Ling József tavaly nyáron nősült. Felesége üzemorvosi asszisztens a Rakamazi Cipész Szövetkezetnél. Rakamazon laknak, a férj szüleinél. — Mi nagyon jól megvagyunk anyuká- méknál. Külön szobánk, konyhánk van, a háztartásunkat is önállóan vezetjük. A mostani lakásunk nagyon kényelmes, a vizet bevezettük, olajkályhával fűtünk, szép 'bútorunk is van. Azért szeretnénk saját lakást. Hogy elvágyunk otthonról? Nem egészen. Jó itt, de érezni a sajátunkat, tudni azt, hogy valami csak a mienk — ezért szeretnénk annyira lakást. Ehhez már szorgalmasan gyűjtik a pénzt a rakamazi takarékszövetkezet tagjai és havonta átlagosan két-két és fél ezer forintot tesznek félre. Szórakozni csak ritkán mennek el, munka után mindketten sietnek haza. Amikor Ling József a fizetés beosztásáról beszél, félénken mosolyog: — Nem szeretnék papucsférjnek tűnni, de az az igazság, hogy én minden fillért hazaadok. A felesegem ügyesen tudja beosztani. Azért mindig van zsebpénzem. Takarékoskodunk, de nem minden áron. A feleségem általában egész hónapra bevásárolja a fontosabb élelmiszereket.. Még nem fordult elő, hogy ne jöttünk volna ki a pénzből. Igaz, nagyon jól jön az is, hogy anyukámtól és anyósomtól is gyakran kapunk egy-egy kacsát, tyúkot, tojást. Mi is adnánk időnként valamit, de tőlünk nem fogadják el. így a családi ünnepekre veszünk a szülőknek mindig valamit... — Egy év múlva szeretnénk gyereket, talán akkorra már lakásunk is lesz... Hegedűs Tstvánné női fodrász a Centum áruház előtti fodrászszalonban. A férje Ke- mecsén dolgozik, a göngyölegellátó vállalatnál raktáros. — Nagyon jó helyzetben vagyunk, mert saját lakásunk van a Zrínyi Ilona utcán Fészekrakók Hegedűsök még nagyon fiatalok, de a közös gondokat tekintve már sok tapasztalatuk van, 1970-ben házasodtak össze és már van egy kétéves kisfiúk, Attila. — Havonta körülbelül 5000 forint a jövedelmünk, mi is gyűjtjük a pénzt. A férjemnek ifjúsági takarékbetétje és KST-je van. A havi rezsink ezer forint körül van, mindig teszünk takarékba is, a többi marad élelemre, ruházkodásra. Hegedűsek kineveztek egy kis füzetet a kiadások-bevételek vezetésére. Minden hónapban beteszik a pénzt a fiókba és mindketten annyit vesznek ki éf akkor, amikor szükség van rá. A nagyobb kiadásokat feljegyzik. — A kisebb vásárlásokat én végzem, ha valamilyen ruhát, veszek magamnak, egyedül megyek, ha a férjemnek kell valamit vásárolni, együtt megyünk.^. Az élelmiszerekből én is többet veszek meg egyszerre, mikor hogy tart ki, három hétig, egy hónapig. Hegedűsné édesanyja itt lakik Nyíregyházán, gyakran meglátogatják. Férje szüleihez már ritkábban jutnak el, ők távolabb élnek. Hegediisék is gyakran kapnak otthonról /alamilyen élelmiszert, gyümölcsöt. — Nagyon jól megvagyunk a szülőkkel, a közös családi ünnepeket mindig megtartjuk, le talán jobb, hogy önálló lakásunk van és a „magunk urai” vagyunk. A tanárképző főiskola hallgatói kivételes helyzetben vannak. Tavaly született az a rendelet, hogy ha két hallgató összeházasodik, külön szobát kaphatnak. Létre is jött a „házaspárok folyosója”, jelenleg körülbelül húsz házasDár van a főiskolán. Szoba természetesen csak azokat illeti meg, akik mindketten a főiskola hallgatók Karsai István II. éves, matematika—ké- mia szakra jár. Felesége Karsainé Kiss Kata* lin végzős tanítószakos hallgató. Itt ismerkedtek meg a főiskolán, egy éve. Augusztus 3-ál* volt az esküvőjük, nem minden nehézség ntl« kül. A szülők kérték őket, várjanak még a há- zassággal. Nem akartak várni, ősztől ők is kaptak szobát a kollégiumban. Idővel a szülők is megbékéltek és most hétvégeken hol as egyik, hol a másik szülőhöz mennek haza. — Amikor hazamegyünk, mindkét helyen sok mindent kapunk. Vasárnap este mindig egy tele sports.zatyor ennivalót hozunk be otthonról. Ez nagyon sokat, jelent nekünk, noha a kollégiumban ebédelünk, vacsorázunk. — Mindketten társadalmi ösztöndíjasok vagyunk és a házasságkötés után, a legalacsonyabb, első kategóriások lettünk. Havonta 2200 forint ösztöndíjat kapunk, s ebből a kollégium díját már eleve levonták. Mi heti beosztással élünk. Minden hétre száz forintot élelemre teszünk félre és ugyancsak száz forintot havonta az utazásra. Most az ösztöndíjakból több ruhát akarunk venni, hogy ha kimegyünk tanítani, jobban teljen a többi kiadásra. Együtt osztjuk be a pénzt mindig. Ősztől mindketten tanítanak, Biriben. Szolgálati lakást is kapnak ott. István levelezőn végzi el a hiányzó két évet. — Ha kimegyünk, takarékoskodni fogunk az első perctől, mert bizonyára sok lesz a kiadás. Nyárra várjuk a gyereket. A szolgálati lakást csak részmegoldásnak tartják. Később saját lakást szeretnének venni, — Nagyon szeretjük a szüleinket, de jobb tesz, ha első perctől önállóak leszünk. Már most is azok vagyunk, ez az egy év jó „eüő- ’vakorlatnak” számit. Tóth Kornélia
