Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-20 / 271. szám

W7S. november 99. RBUPf-MAeYARöRSZA« A jövő útja a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetekben Irta: dr. Csizmadia Ernő,, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetö/e TERMELŐSZÖVETKEZETEINK TÚL­NYOMÓ TÖBBSÉGE közepes és jó adottságok között gazdálkodik, s termelésük gyors ütem­ben, kielégítően fejlődik. A közös gazdaságok csaknem egyharmada azonban rossz termőké­pességű, kedvezőtlen domborzatú földeken működik, ahol esetenként még a munkaerő is több annál, mint amennyi ezekből a földek­ből átlagos színvonalon meg tudna élni. He­lyenként a hozzánemértő vezetés, a munka­képes korú dolgozók vagy éppen a szakmun­kaerő hiánya nehezíti a helyzetet. Zalában, Somogybán, Nógrádban, Borsodban és Sza­bolcsban a termelőszövetkezetek túlnyomó többsége kedvezőtlen adottságú és elég jelen­tős az ilyen gazdaságok száma Hajdú, Csong- rád, Bács-Kiskun, Pest, Veszprém és Vas me­gyében is. A párt vezető szervei még a nyáron fog­lalkoztak a kedvezőtlen adottságú termelőszö­vetkezetek helyzetével és állást foglaltak a tennivalókról. A kormány most intézkedéseket dolgozott ki, amelyek alapján megindulhat a programkészítő munka az érintett megyékben és termelőszövetkezetekben. A,z első és leglényegesebb tennivaló az adottságok és a kialakult helyzet reális, teljes körű felmérése. Mivel ez megyénként, sőt me­gyéken belül tájkörzetenként is eltérő, ezért a helyi szervekre hárul a fejlesztés konkrét cél­jainak és ütemezésének a kialakítása. A köz­ponti szervek és intézmények minden tőlük telhető segítséget megadnak ehhez, amit a megyék bizonyára igényelni is fognak. A központi döntések alapján a munka fő Irányai máris kijelölhetők. Ilyen mindenek­előtt az, hogy népgazdaságunkban az elkövet­kező években nemcsak több, hanem hatéko­nyabban elöállitott élelmiszerre, mezőgazdasá­gi eredetű nyersanyagra van szükség. Az élet által támasztott új követelmény tehát a szö­vetkezeti gazdálkodással szemben is — és ez egyaránt érvényes a kedvezőtlen adottságú nagyüzemekre — a többtermeléssel egyidőben a gazdaságosság fokozása. A kiegyensúlyozott élelmiszer-termelés és -ellátás pedig megfelelő alapot ad ahhoz, hogy a gazdaságtalan terme­lést a mezőgazdaságban is fokozatosan vissza­szorítsuk. Korábban — a termelés alacsonyabb szín­vonalán — elkerülhetetlen volt, hogy a helyi ellátás számára a kedvezőtlen adottságú vidé­keken is lehetőleg minden alapvető élelmi­szert megtermeljenek, sőt ezekből még a köz­ponti árualapokhoz is hozzájáruljanak. Ebben az időben a mezőgazdasági termelésben is a mennyiségi követelmény volt az első, de hogy ez mibe kerül, csak másodlagos szempont le­hetett. Ez a kedvezőtlen adottságú vidékeken a termelés szétaprózásához és egyúttal kisebb hozamot adó, gazdaságtalan termeléshez ve­zetett. Fejlődésünk mai szintjén már változ­tathatunk ezen. Célul tűzhetjük ki, hogy min­den nagyüzemben olyan élelmiszereket termel­jenek, amelyek ott termelékenyen, gazdasá­gosan előállíthatok. MINDEBBŐL VILÁGOSÁN KIRAJZO­LÓDIK a kedvezőtlen adottságú vidékek élel­miszer-termelésének fejlesztési iránya: az adottságnak nem megfelelő gazdaságtalan ter­melés fokozatos felváltása a helyi adottságo­kat jól hasznosító, a helyi erőforrásokat minél jobban kiaknázó gazdaságos élelmiszer-terme­léssel. Az előállításra megfelelő termékek vá­lasztéka természetesen változó lesz: az egyik vidéken a juh és a húsmarha, máshol valami­lyen gyümölcs vagy zöldségféle, de lesz olyan hely is, ahol csak a legelősítés, erdősítés se­gít. Az is egészen világos, hogy a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek gazdaságos termelésének kialakítását nem mindenáron, hanem csakis a népgazdaság erőforrásaival és a jobb adottságú nagyüzemek fejlesztésével összehangoltan lehet megvalósítani. így ke­rülhető el, hogy valamely élelmiszerből tar­tós hiány keletkezzék és az is, hogy a ked­vezőtlen adottságú vidékek fejlesztésére indo­kolatlanul lekössük a népgazdaság egyébként sem bőséges forrásait. Pártunk politikájának határozott törekvé­se, hogy nem valamiféle szociális segélyezés útján, hanem a gazdálkodás rendbetételével, a lehetőségeken alapuló fejlesztésével mozdít­sa ki mai állapotukból a kedvezőtlen adottsá­gú termelőszövetkezeteket. A fő cél tehát a gazdaságos termelés kialakítása, amelynek bá­zisán a személyi jövedelmek is arányosan emelkedhetnek, javulhat az ott dolgozók élet- színvonala. Ennek megfelelően a központi in­tézkedésekben a termelés fejlesztéséhez kötő- dő feltételek, a helyi szervek munkájában pe­dig a termelési koncepciók, programok kidol­gozása és megvalósítása kerül előtérbe. KORÁBBAN TÖBB MEGYÉBEN KÉ- SZÜLTEK már fejlesztési programok a ked­vezőtlen adottságú termelőszövetkezetek hely­zetének megváltoztatására. Ezek megvalósítá­sával születtek eredmények, gyökeres válto­zás azonban kevés helyen következett be. En­nek több oka is volt. A korábbi programok egyik legszembetűnőbb fogyatékossága a komplexitás hiánya volt. A legtöbb fejlesztési elgondolás elszigetelten, egy-egy gazdaság helyzetéből, adottságából és lehetőségéből in­dult ki. A tervezők rendszerint egyenként egy-egy termelőszövetkezet keretei között ma­radva igyekeztek megoldást keresni, ahelyett, hogy nagyobb körzetek adottságaiból, lehető­ségeiből kiindulva, nagyobb összefüggő terü­letek — egész tájkörzetek — átfogó (mező­gazdaságot, ipart, kereskedelmet, szolgálta­tást, infrastruktúrát egyaránt felölelő) fej­lesztésébe illesztették volna az elgondolásokat. Részben a komplexitás hiányával magyaráz­ható a korábbi tervek nagy beruházásigénye is, amely gyakran irreális volt. Mindebből le kell vonnunk a tanulságo­kat. A helyi adottságokkal és népgazdasági forrásokkal reálisan számoló, egy-egy tájkör­zet átfogó fejlesztésébe jól illeszkedő komplex fejlesztési koncepciók és programok készülje­nek, mégpedig olyan ütemezésben, ahogy azok az ötödik ötéves tervben, és azt követően megvalósíthatók legyenek. E programok me­zőgazdasági termelést érintő részében az ér­dekelt gazdaságok termelésfejlesztésének irá­nyát és annak feltételeit, a nem mezőgazda­sági tevékenységgel összefüggő részében pe­dig a kapcsolódó fejlesztési,. foglalkoztatási feladatokat tartalmazzák. A megyei szervek által kidolgozott komp­lex fejlesztési programok képezik az üzemfej­lesztési tervek alapját, amelyek elkészítése az üzemi vezetők feladata. Ezek jelöljék ki rész­letesen a termelésfejlesztési célokat és üzemi tennivalókat. Az üzemfejlesztési tervekkel szemben támasztott alapkövetelmény, hogy azok a termelés gazdaságos megszervezésére egyértelmű és végrehajtható feladattervet ad­janak. A KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ NAGY­ÜZEMEK fejlesztését szolgáló gazdasági ösz­tönzők az ötödik ötéves terv szabályozó rend­szerének. szerves részeként, csak. g következő ■ esztendőben kerülnek részletes'- kimunkálásfa. Az elvek azopban már kialakultak, ezért a komplex helyi programok'és üzemfejlesztési tervek kialakításában azokra már építeni le­het. A kedvezőtlen adottságú termelőszövet­kezetek továbbra Is megküíönböztetett állami támogatásban részesülnek, amelynek fő for­mái a rosszabb adottságok miatti nagyobb költségeket ellensúlyozó árkiegészítés és a gaz­daságos termelés kialakítását segítő fejlesztési hozzájárulás. Átmenetileg fennmarad a jöve­delemkiegészítő állami támogatás is, ennek szerepe azonban fokozatosan csökken. A szo­ciálpolitikai célú támogatás helyébe fokozato­san a termelés fejlesztését szolgáló támogatás lép. Mindezt kiegészítik azok az adó és egyéb fejlesztési célú kedvezmények is, amelyek egy része az eddigi gyakorlatból jól ismert. Fon­tos követelmény lesz azonban a következő években, hogy állami támogatás csakis a nép- gazdasági célokkal összehangoltan folytatott termeléshez, továbbá a népgazdasági és terü­leti fejlesztési programokba illeszkedő kon­cepció megvalósításához nyújtható. A JÓ HAGYOMÁNYOKAT ÉS TAPASZ­TALATOKAT FELHASZNÁLVA célszerű fel­karolni az Olyan kezdeményezéseket, amelyek eredményeként egy-egy „erős” gazdaság rend­szeresen segíti a „gyengébbet”. Érdemes fo­kozottabban támogatni az olyan kooperációkat is, amelyekben az arra alkalmas nagyüzemek — az iparszerű termelési rendszerekhez ha­sonlóan — gazdasági alapon és szervezetten, egy-egy tevékenységi körben összefogják az adott körzet közös gazdaságait. A termelési és gazdasági célok jobb megvalósítása érdekében célszerű elősegíteni a gazdaságok egyesülését is, betartva a törvényes előírásokat, elkerülve a formális és öncélú összevonásokat. Színhely: liszadada A tartalmasabb élet — Nem győzzük a fuvart adni a bútorszállításokhoz — mondja a tiszadadai Kossuth Tsz főagronómusa, D. Nagy József. — És a bútor pedig csala­finta dolog — folytatja az elnök, Szántó Sándor. — Mert mindegyikhez készül olyan szekrény, amelyen könyvespolc van. Ha pedig van, akkor oda könyv is kell. S ha egyszer pénzt ad valaki a könyvre, előbb- utóbb el is olvassa. így szól bele a bútoripar is a közmű- vetődésbe — fejezi be félig komolyan, félig tréfálkozva. Igények és megint igények — Szövetkezetünkben a 359 nyugdíjas és járadékos mel­lett 338 dolgozó tag van. Életkoruk 30 és 40 közötti. Vagyis fiatalok. így — mond­ja a párttitkár, Nagy György — érthető, a gazdasági élet kérdésein kívül egyre több szó esik tanulásról, művelő- désrol. Tanulnak ösztöndíja­saink a szakmunkásképzők­ben, többen végzik az általá­nost, minden szakvezető ké­pezi magát. De ez csak az egyik oldal. Mind nagyobbak azok az igények, amelyek azt kívánják, hogy a tartalma­sabb élet legyen jellemző a már jól berendezett lakások­ban, a községi művelődési létesítményekben. — Úgy néz ki a mostani helyzet, hogy aki a nyolcat elvégzi, azonnal rájön, pár év múlva ez kevés lesz — folytatja az einök. Mindez azt eredményezi, szinte ma­gát kényszeríti, hogy valami más csatornán jusson isme­retekhez. — Sajnos a könyvtár nem elegendő. Szakkönyv alig 'van, átnf van, regi* — fűzi a szót a főagronómus. Mi is képezünk szakmailag, a hat szocialista brigád is előre akar lépni, de ez kevés. És ne szűkítsük le a művelődést a tanulásra. Úgy hiszem, ha közművelődésről esik szó, idesorolhatjuk a lakáskultú­rát, az étkezési formák vál­tozását, az ízlés formálódá­sát, a jobb szociális ellátást a munkahelyen és így tovább. Ki mit vár A Kossuth Tsz tudja, hogy nem kizárólagos feladata a tiszadadai művelődési ügyek megoldása, de ki is jelentik: nélkülük nem megy. És nem is fognak kimaradni. Nem­csak azért, mert áldoznak az ifjúsági klubra, valamilyen formában szervezetten kap­csolódnak anyagi lehetősége­ikkel a községi célok megol­dásához, hanem azért is, mert a szövetkezet éppen tagsága révén kíván hatni az egész faluközösségre. — Pártszervezetünknek 69 kommunistája jelentős sze­repet kíván vállalni a köz- művelődési célok megvalósí­tásában. Ezt az is jelzi, hogy a párttagok éppen ’ politikai ismereteik felújítása, meg­szerzése révén a p írtmunka részére teszik a közművelő­dést — mondja Nagy György a párttitkár. Nem formális ez, hiszen ezt elvárja joggal a tsz és a falu is. Ha valaki­nek, akkor a kommunisták­nak kell példát mutatniuk. Az elnök veszi át a szót: — Nem könnyű ügy ez ma. A körülmények sokat változtak. Régen itt a tsz-ben, a köz­ségben a kultúrházban, a pártirodán ott volt a tévé, és minden este zsúfolt ház várta az adást. Ma szinte nincsen olyan lakás, ahol ne lenne készülék. Hajdan egy-egy előadás elment. Ma a korsze­rű hírközlés ezt is „kiüti a nyeregből”. Nem érthető, ha csak a korszerű iránt van igény ? — Ha szabad, akkor né­hány példa az élet más terü­letéről — mondja a főagro­nómus. Ma még egy-egy bri­gád elfőzöget a határban. De annyira szorít a követelés, hogy létrehozzuk az üzemi konyhát. Kell! A községben már eldőlt: lesz törpe vízmű, így a már megépült fürdő­szobák „működésbe jönnek”. A szövetkezeti tagok pedig már jelezték, mi pedig nem térünk ki előle, igénylik a korszerű öltözőket és mosdó­kat. Ha eljön ide egy-egy ŐRI-rendezvény néha italos „művészekkel”, már nincs megbocsátás, hogy mindegy hogy mi, csak legyen valami. A falusi változások ilyen ap­ró jelekből is kiolvashatók. Gondok és tervek — Mindezt hozzuk össze az emberek fejében folyó nagy küzdelemmel — fejtegeti a párttitkár. Jól informáltak, s nekünk gyorsan kellene rea­gálni minden kérdésükre. Eh­hez a vezetésnek is fel kell nőnie. Vagy más: tudjuk, hogy a havi 2—2 és fél ezer forintos jövedelemmel, plusz az egyéb bevételekkel még mindig nem élnek okosan a legtöbben. Vannak szép la­kások, bútorok, szőnyegek, kerítések, de hiába minden háztartási gépesítés, a tartal­mas élet sok jele még hiány­zik. Nyilván, hogy erre rá­vezetni százakat nem köny- nyű. November 19-én kibővített értekezletet tartottak a Szak- szervezetek Szaboics-Szat- már Megyei Tanácsának ve­zetői. A szakszervezet szék­házában megtartott értekez- létén a Szabolcs megyei Ál­lami Építőipari Vállalat és a Kelet-magyarországi Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat párt-, állami és tömegszer­vezeti vezetői számoltak be a XI. pártkongresszus és ha­— Vegyük ehhez a gazda­ság jövőjének képét — mond­ja Szántó Sándor. Korsze­rűbb lesz a termelési szer­kezet, nagyobb tudású gépek érkeznek, a zárt rendszer hódít tért. Csak a magasabo tudású, az egészet áttelcinió emberek maradnak állva. Tudjuk, az ipar elszívó ha­tása is érezhető lesz. Nem mindegy tehát, hogy tagsá­gunk milyen tudásszinten, milyen munkalehetőségek közepette, milyen itthoni közérzetben éL — Vagyis ne fessük szebb­re a menyasszonyt, mint ami­lyen — így D. Nagy József főagronómus. Gond, hogy a mezőgazdasági pálya nem vonzó. Nem mindig megfe­lelő a szakmunkások tudás i sem. A népművelésnek nin­csenek jelenleg se tárgyi, S3 személyi, se módszerbem fel­tételei ahhoz, hogy életko­roknak megfelelően, az igé­nyeket kielégíthesse. A pártszervezet most fon­ja tárgyalni a közművelődés.. A tsz gazdasági vezetése a községgel való egyititmüki - dés lehetőségeit mérlegel.. Érzik, hogy itt hiányok van­nak, de fontolgatnak, me t csak hatásos célra akarna ,i áldozni. Érzik, hogy a tanu­lással kell kezdeni, de köz­ben tudják: ez csak egy lé­pés, és nem is a legnagyobb. A közművelődés mégha tár >- zása hol túl bőre sikerül, hol kissé beszűkül, de ez érthe­tő, hisz’ miért éppen eo j tsz-töl kérnénk számon az amit a művelődés szakembe­rei sem tudnak pontosan. D? talán éppen az ellentmondá­sok közben születik Tiszadu- dán az új és a jó. Beszélgetésünket az élni j'c néhány gondolatával érdem s lezárni. — Nem egyszerű dolog fa­lun sem, hogy mindenkit megtanítsunk okosan élni éa dolgozni. Közelíteni szere - nénk a munkásműveltség jó törekvései felé, szeretnénk é - érni, hogy az ipari körülmé­nyekig fejlődő mezőgazda­ságban munkás módján gon­dolkodó tagjaink legyene Nem oldja ezt meg se kam­pány, se határozat. Csak a amit végrehajtunk belőle. zánk felszabadulása 30. év­fordulójának tiszteletére tett verseny felajánlások első há­romnegyedévi teljesítéséről. Az elért eredmények mellett szó volt a felajánlások telje­sítését hátráltató tényezőkről is. A Szakszervezetek Megyei Tanácsának a vezetői a kongresszusi vállalások jövö évi, második szakaszának zökkenőmentes folytatására hívták fel a két vállalat ve­zetőinek a figyelmét Borget Lajos Kibővített vezetői értekezlet az SZMT-nél Lányoknak A gyárnak még csak a helye van meg. De lesz gyár, egészen bizonyos, hogy lesz. Legalább annyira új és korszerű gyár lesz, mint — például — a MOM üzeme Mátészalkán, az új ipartelepen. Néhány évvel ezelőtt annak is csak a he­lye volt meg, s ma egyik rangos üzeme megyénknek s az országnak is. A Budapesti Fonó- és Kö­töttáru Gyár létesít üzemet Mátészalkán, a máris szén ipartelepen, az új, korszerű Szatmár Bútorgyár mellett, a többi új gyárral egysor- ban. Ha felépül — összesen ezer nőnek biztosít munkát és kereseti lehetőséget. Ké­sőbb, talán, többnek is. Egyelőre azonban nincs gyár, csak egy tanműhely, amely elsőként készült el a leendő gyár területén. A műszaki átadása már másfél hónappal ezelőtt megtörtént, de a gépeket csak azóta sze­relték be. A tanműhely már kész — s ez is egy lépés előre Máté­szalka iparositásában. Még nem dolgozhat az ezer nő. de közülük 150 már tanulja a kötö-hurkoló konfekciós szakmát. Mind fiatal lányok, a mátészalkai 138-as Ipari Szakmunkásképző Intézet ta­nulói. Ez a tizennegyedik ipari szakma az intézetben. A 150 lány a tanulást nem­rég, október 1-én kezdte, el, mert a gyakorlati tanmű­hely csak akkor lett kész. (Addig almát szüreteltek a lányok az állami tangazda­ságban.) Október 1-én elkezdődött a szakma elméleti és gya­korlati tanulása. Kötő-hur- koló konfekció. Ez a neve. Egészen új szakma ez Máté­szalkán és a szakmunkás­képző intézetben Is. De min­dig az a legérdekesebb, ami a legújabb. Egyelőre csak 150 tanulót tudtak felvenni, de ezzel nincs vége. 1980-ig minden évben 150 új tanu­lót vesznek fel az intézetbe e szakmában, van tehát még lehetőségük azoknak is, akik az idén nem nyertek felvé­telt. Sőt, később, ha felépül és beüzemel a gyár — be­tanított munkásnők is kelle­nek. A 150 lány öt osztályban tanul — felváltva, mert a tanműhely kicsi és gyár még nincs. A tanulási idő két év, úgynevezett hagyományos tagozatban, tehát nem emelt szinten. A lányok egy héten két najjon át elméletet ta­nulnak, négy nap a gyakor­lati idő. A gyakorlati okta­táshoz öt tapasztalt szakok­tatót alkalmaz a budapesti gyár — az „anyaüzem” — s ezek is mind nők. Már dol­gozik az öttagú tmk-brigád is — szerelők, lakatosok — szintén a budapesti gyár al­kalmazásában. A kötő-hurkoló konfekció szakma azt jelenti, hogy a már megkötött-hurkolt anyagból — ha felépül a gyár — Mátészalkán készítik el a készárut, elsőnek azok a szakmunkásnők, akik most kezdték tanulni a szakmát. Tanulnak szabást is. Későbbi — távlati terv — hogy Má­tészalkán kötő-hurkoló üzem is épül, s altkor majd öté készül az alapanyag is. Az üzem — a tervek sze­rint — 1976-ban készül el, s mire a mostani kezdő ta­nulók szakmunkások lesznek — elkezdődik a termelés. Addig azonban tanulni kell. A 150 lány közül 50 máté­szalkai, a többi „vidékről ", Szatmár községeiből jár be. Kollégiumot biztosítani, saj­nos még nem tudnak. így az utazó munkások sorsa ju­tott a tanulóknak is. A leendő mátészalkai kö­töttárugyár építésével is az az egyik fontos cél, hogy 1980-ig ezer szatmári hö szakmát tanuljon és dolgoz­hasson. (»*. }J 9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom