Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-10 / 237. szám
\ dERKerTC Alacsony A nyíregyházi piacon egyre több a szép, ízléses pavilon, ahol zöldséget és gyümölcsöt árulnak. Tetősek, védik az eladót és a vevőt. A baj csupán egy: a tető annyira lejt lefelé, hogy egy közepesen magas ember biztosan beleveri a fejét. Érdemes ezen gondolkodni, hiszen köztudomású, hogy a lakosság méretei nőttek, az emberek magasabbak. így hát célszerű lenne, ha a piacon nemcsak az árak, hanem az árusítóhelyek tetői is emelkednének, (b) LENGYEL VENDÉGEK. A Rzeszow vajdaság villamosművéből az ÉLTOR-ból műszakiak és brigádvezetők tettek látogatást megyénkben. Kedden Érpatakon szerelési munkálatokon vettek részt, szerdán megtekintették a nyíregyházi és tiszalöki erőművet. A vendégek, akik a TITÁSZ munkásaival és szakembereivel közös programot bonyolítottak le, ma értékelik tapasztalatcseréjük eredményeit. EMLÉKIDÉZÖ. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában Budapesten ma mutatják be azt a filmet, amely Ukrajna teljes felszabadítását tárja a nézők elé. A dokumentum érdekessége, hogy abban látható lesz testvérterületünkön folyt számos hadművelet is, amely hazánk és Szabolcs felszabadításának fontos része volt 30 évvel ezelőtt. MŰSZAKI KÖNYVEKRŐL. A műszaki könyvhónap keretében ma, csütörtökön Nyíregyházán Oswald Lo- ránd, a Műszaki Kiadó fő- szerkesztője tart beszámolót a kiadás időszerű kérdéseiről a technika házában Nyíregyházán. Ugyanitt megtekinthető az ez alkalomból nyílt gazdag anyagot felvonultató kiállítás is. FOGLALKOZÁS NŐKNEK. Az úifehértói művelődési házban szabó-varró szakkör indult. A nvolchő- napos kurzus alatt 30 asz- szonv és leány sajátítja el a ruhakészftés. javítás és alakítás tudományát. Ünnepi megnyitó Az őszi megyei könyvhetek Idei ünnepélyes megnyitójára Szabolcs-Szatmár megyében Vásárosnaményban kerül sor. A 11-én, délután öt órakor sorra kerülő eseményen Nagy Béla, a MÉSZÖV elnökhelyettesé mond ünnepi beszédet, majd Fábián Zoltán, az írószövetség titkára és Csanády János, valamint Bory Zsolt költők mutatkoznak be. A megnyitó idején kiállítás, könyvvásár teszi mozgalmassá az októberi jelentős művelődési esemény hivatalos megnyitóját. ^Magyarország Magyar Szocialista Munkáspár fc.abolcs-Szatmar megye! Bízót* eásí és a megsei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőse# Nyiregvnáza. I Zrínyi riona u 3—5. Telefon. 10-003 il-277. Telexszám: megyében 344. negyén kívül T2 344 ÍPostacím 4401 Nyíregyháza, Pl: 4? Kiadja: a Szabolcs megyei lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. jfr Telefon: 10—150. T PL: 25 Felelős kiadó: Módi Lajos Teneszr a Mag'sr Posta Előfi «ernet*“ bármely postahivatalná & kézbesítőknél a oosta nirlap űrietekben es a Posta központ fh'iap Irodaná* 'KH1 Budapes* V r /set nádo’ tér U közve* lenül »faev oost suta ivén von va lamm* étota»4<=sai *» KH1 21* $p •«' )én7foreairrt* ieizó?2ámr?- ffiionzetés* isi égj. nőnapra 2(P forint lndex=?ám: 25 059 kéziratokat nem órzünk meg és nem adunk vissza Felviiáeositás hirdetés ügyben 10— 1e;r elef^nop Bokor Júlia és Barkas Éva, az Iparművészeti Főiskola Textil Tanszékének Kötött-Hurkolt Anyag- és Formatervező szakcsoportjának másodéves iparművész hallgatói nemcsak az anyagokat állítják elő a kötő és hurkoló gépeken, hanem maguk tervezik ezekből a divatmodelleket i$. (MTI Foto Bora István) Az aranyóiás pedagógus ötven évvel ezelőtt, 1924L október 9-én tartotta első óráját Mátészalkán a volt polgári iskolában dr. Udvarhelyi Károly, aki mint az Egri Tanárképző Főiskola kandidátusa, tanszékvezetőként ment nyugdíjba. A neves pedagógus, tankönyvíró és földrajztudó9 visszavonulása alkalmából órát tartott az egykori iskolában, hajdan volt növendékei előtt, akik ez alkalomból aranyórával lepték meg tanító- mesterüket. KLUBTANÁCS. A mátészalkai városi ifjúsági klubban szerdán tartott ülést a klubvezetőség, melyen értékelték az eddigi munkát, és úgy döntöttek, hogy a szórakoztató műsorok mellett éppen a jelentkező igényeknek megfelelően még több tartalmas, közművelődést segítő programot szerveznek a jövőben. GAZDAG VÁLASZTÉK. Soha ennyi képet még nem talált kiállításra érettnek a zsűri Nyíregyházán, mint most, a hétfőn nyíló őszi tárlat előtt. Harmincnyolc művész 80 festménye, szob- ra, grafikája és iparművészeti alkotása kerül a közönség elé. A tárlat 14-én délután 4 órakor nyílik a váró- sei művelődési központban. HALLGASSUK MA DÉLELŐTT: A rádióakció keretében ma a nyíregyházi rádió jelentkezik a Petőfi hullámhosszán, mégpedig 12.43- kor. A műsor riportere Rózsavölgyi Erzsébet őszi képek Szabolcsból címmel állította össze a programot, melvnek szerkesztői Samu András és Szilágyi Szabolcs. LOTTŐNYEREMÉNYEK, A lottó 40. heti szembú zása két nagy nyereményt hozott megyénkbe. A 7 758 402 és a 10 600 429 számú négytalála- tos szelvények tulajdonosai egyenként 112 ezer forintot vehetnek fel az OTP-től. A nyertesek személye még ismeretlen. Iparpolitikai tanácskozás Szerdán érkezett és csütörtökön még megyénkben tartózkodik dr. Csernok Attila, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, a hitelfőigazgatóság vezetője. Megbeszéléseket folytatott Cs. Nagy Istvánnal, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetőjével és Farkas Ferenccel, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságának vezetőjével az iparpolitika időszerű kérdé- seiről. Csütörtökön néhány üzemben a helyszínen tájékozódik a beruházások megvalósításáról, azok haté- konyságáról. így felkeresi a Nyírségi Nyomdát, a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetei;, ellátogat a Tiszalöki Állami Gazdaságba és a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárba. TÖRTÉNÉSZ VÁNDORGYŰLÉS. A Magyar Történelmi Társulat és a Magvar Pedagógiai Társulat első közös vándorgyűlését tartja Budapesten. A tanácskozáson Szabolcs-Szatmárból is részt vesznek történelemtanárok, főiskolai oktatók. A vándorgyűlés a korszerű főiskolai oktatás kérdéseit vitatja meg. KÖNYVHETI ESEMÉNYEK. Az őszi megyei könyvhetek alkalmából íróolvasó találkozókat rendeznek. 12-án Molnár Zoltán, József Attila-díjas író és Bory Zsolt költő találkozik az irodalom kedvelőivel a nyírpazonyi klubban, majd ugyanők a nyíregyházi ÁFÉSZ dolgozói előtt vallanak írói munkásságukról. A MUNKÁSMÜVELTSÉGRŐL tartanak tanácskozást é hő 18-án fíkgykállóban, a járási pártbizottság és a járási Krúdy Gyula Könyvtár rendezésében. Az esemény során munkástalálkozók, referátumok, viták zajlanak erről az időszerű kérdésről. Versenytempó Szerdán délelőtt 13 óra 02 perckor a Széchenyi utcáról a Szarvas utcára irdatlan iramban száguldott be kanyarodva, a zebrán át az FH 01—11 forgalmi rendszámú tehergépkocsi. A járókelők ijedten rebbentek szét, hőköltek visz- sza. Októberben fokozott küzdelem indult a baleset- mentes közlekedésért. Most jelent meg a lapokban az elszomorító idei statisztika. Ha a vezető ezt nem olvasta, akkor legalább annyit tegyen, hogy ne járuljon hozzá romlásához. <b> program NY .MLA ffüyii egyháza Dózsa György cl ü. < felelős vezető s Soíéczí István A KRÚDY FILMSZÍNHÁZ TŰZI MŰSORÁRA OKTÓBER 10-16-IG: ÁLMODÓ IFJÚSÁG torst Oktober 1«, csütörtök GEDEON NAPJA A Nap kél: S 6ra SS percka«, nyugszik: 17 óra 07 perckor. A Hold kél:----nyugszik: 14 óra IS perékor. Száznegyven évvel ezelőtt, 1834. október 10-én született Aleksis Kivi (eredeti nevén Sten- vall), finn dráma- és regényíró, a rokon nép irodalmának kimagasló alakja. Atyja szegény falus! szabómester volt, s a gyerek Kivi a rendszeres tanulást csak 12 éves korában kezdhette meg Helsinkiben. Szegénysége, betegsége és egyéb nehézségek miatt azonban néhány év múlva abba kelletu hagynia, a középiskolai tanulmányait majd csak később fejezte be ma gánúton, kölcsönpénzen, rendkívüli nélkülözések árán. Beiratkozott ugyan Helsinkiben az egyetemre is, de csak Lönn- rot előadásait hallgatta egy évig; a rendszeres tanulmányokra nem volt sem pénze, sem pedig testi és lelki ereje. Az írópályát választotta élethivatásának ; 1863 és 1871 között egy Helsinki közelében lévő kis faluban, Siuntioban lakott, ahol a svéd Charlotte Lönnq- vist karolta fel, látta el élelemmel és lakással. így vált lehetővé, hogy az idegbeteg, gyenge fizikumú Kivi az irodalom- nak élhessen. 1869-től szellemi és testi ereje rohamosan hanyatlott, 1871-ben elméje elborult és a következő évben — 38 évesen — meghalt. Felhős, párás idő Várható Időjárás ma estig: túlnyomóan felhős, párás idő, többfelé esővel, záporral. Mérsékelt időnként megélénkülő déli, a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. A hajnali és a reggeli órákban helyenként ködképződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Kossuth rádió 8,22: Behár György fuvőszené- jéből. — 8,35: A ma hullámhosz- szán. Vili. rész. — 9,15: Zenekari muzsika. — Közben: 10,05: Is- kolarádió. — 10,30: A zenekari muzsika folytatása. — 11,29: Mindenki Könyvtára. — 12,35: Melódiakoktél. — 13,42: Fogadóórán. — 14,02: A Budapesti Fúvósötös játszik. — 14,30: Az élő népdal. — 14,40: Iskolarádió. — 15,10: Zengjen a muzsika! — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Külföldről érkezett... — 16,25: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből. — 17,05: Budapesti randevú Frank Schöbellel. — 18,05: Szemünk fénye. — 18,30: Leonard Bernstein két nyitányt vezényel. — 18,48: Kritikusok fóruma.. 19,25: Tíz perc sport. Birkózó VB. — 19,35: Irodalmi Kávéház a budai Korona cukrászdában a Budapesti Művészeti Hetek alkalmából. — 20.45: Ilosfalvy Róbert operettdalokat énekel. — 21.00: Fordulat vagy válaszút? — 21,30: Félóra sanzon. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Endrédi Mimi és Lerner Ferenc nótákat énekel, Lakatos Lajos cimbalmozik. — 23,00: Álmodozni jó. — 23,15: A kegyencnő. Részletek Donizetti operájából. — 0,10: Filmzene. Petőfi rádió 8,05: A Zeneművészeti Főiskola énekkara Mozart-kórusokat énekel. — 8,20: Nóták. — 9,03: Részletek Tamássy Zdenkó—Dalos László. Joe bácsi és Fő a ven- dég című zenés játékából. — 9,30: Óriások a mikroszkóp alatt. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,50: Akik nem tudnak várni. — 12,00: Adriana Lecouvreur. Részletek Cilea operájából. — 12,43: Nyíregybázi stúdiónk jelentkezik. — 13,03: Barokk muzsika. — 14.00: Rádiónapló — kettőtől hatig... — 18.10: Csak fiataloknak! — 19,30: Mádi Szabó Katalin népdalokat énekel, Tarján! Tóth Ida cimbalmozik. — 19,35: Kancsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Amadeus Webersinke zongora és orgonaestje a Budapesti Zenei Heteken. — Közben: Kb. 20,25: Sport. Birkózó VB. — Kb. 20.45- A hang- versenvközvetítés folytatása. — Kb. 21,45: Dialektika, logika, tudomány. Könvvismertétés. Kb. 21,55: Néndaiok. — 22,30: Rádióhangversenyekről. — 23,15: örökzöld dzsesszmelódlák. Televízió MAI TÉVÉAJANLATCKK . 21,10; Teleszubjektív Ifjúsági műsorsorozatv *melyan színes, érdekes, de komoly témákat is napirendre tűző ifjúságpolitikai magazint indít ezúttal a televízió. A műsor kezdési ideje is Jelzi azonban, egy nemcsak a huszonéveseknek szóló adásról van szó. Az első számban olyan „csodáról” is sző esik, mint a Tököl és Perkál közötti téesz ifjúsági lakótelep. A hétszintes, teraszos, galériás házakat a termelőszövetkezet segítségévei építették, lakásonként 40 ezy forintos „beugróval”. A filmriportban megszólal a tervező, a tsz-elnök, és természetesen a lakók. A másik tanulságos példa színhelye egyik budapesti gyárunk, ahol egy lánybrigád pótmamaszolgálatot vállalt, hogy a fiatal házasoknak jusson idejük szórakozásra, művelődésre. Megszólal a műsorban Jean Coláin, a Francia Kommunista Párt politikai bizottságának tagja, aki a francia fiatalok problémáiról beszél. Szilágyi János, a műsor vezetője bemutatja a KISZ KB új titkárát, Pásztor Gabriellát. Láthatjuk majd a nyíregyházi ifjúsági tábort — ahol az is- kólái újságok és az iskolarádió ifjú riporterei táboroztak — a gyerekek egymással készítettek riportokat: — Kérem, most ne nézzenek ide! — hangzik el először a televíziózás történetében a felszólítás ami-,, kor is egy fiatal szegedi fakírt mutatnak be. De később, amikor már beszélni kezd a fiatalember, ugyancsak érdemes odafigyelni: A Teleszubjektfv ifjúságpolitikai magazin ezentúl havonta egyszer jelentkezik a tv képernyőjén hasonlóan értékes, érdekes mondanivalóval. 8,05: Iskolatévé- Magyar Irodalom (ált. isk. 6. oszt.) „Száll az ének szájról szájra”. — 11,55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.) A felkelő nap országa. Japán. — 13,35: Magyar irodalom (ism.) — 17,20: Földrajz (ism.) —17,58: Hírek. — 18,05: A kis rénszarvas. Szovjet rövidfilm. — 18,15: Nagyméretű öntvények (színes!) Szovjet rövidfilm. — 18,35: Második kenyerünk: a burgonya. Riportfilm. — 19,05: Reklámműsor. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A tavasz 17 pillanata. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat, n. rész. — 21,10: Teleszubjektív. 1. rész. — 22,10: Esztergomi Keresztény Múzeum. I. rész (színes!) — 22,30: Tv-híradó — 3. 2. MŰSOR: 20,00: Caterina Valent® a Párizsi Olympia Színpadán. Francia zenés film (színes!) — 21,00: Tv-híradó — 2. — 21 20“ Szakonyi Károly Apróhirdetés. Tévéjáték. Bratislava! tv 16.40: Hírek. —. 16,45: A tégkorongozás hírei. — 17,00: Lánvok- fiúk magazin ia. — 17,40: A hűség szálain. — 18,00: Esti mese. — 18,10: Halhatatlan órnvék. Ramon Navarro. — 19.00: Tv-híradó — 19,30: A barátság krónikála 3. rész. — 20,00: Aláírás nélküli csekk. Tv-iáték. — 21,35: Tv-híradó. — 21.55: A holnani sajtóból. — 22,05: Antracit. Szovjet film. Komán tv 17.05: Filmművészeti magazin. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19:00: Nándalversenv győzteseinek konoertie. — 20,45: A tudomány világából. Moziműsor KRtTDV M072T: almodo ifjúság Magyar film E. k.: fél 4 óra 3. MŰSOR: 18,10: Iskolarádió. — 18.25: Weber: Abu Hasszán. Egyfelvonásós vígopera. — 19.20: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok (ism.) — 19,42: Zenekari muzsika. — 21,22: „Szikrából pattan ki a láng” A szocialista irodalom mű-, helyei Németországban. — 22.22°* Karéi Ruzicka együttese játszik. — 22,42: Magyarországon először. Nyíregyházi rádió 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,17: A Stúdió ti játszik. — 18,27: Kulturális magazin. A tartalomból: Szabolcs-Szatmár megye közművelődési feladat terve. Szerkeszti: Barkóczi János. - 18,45: Urbán Katalin énekel. ÜVEGHAZ Amerikai film E. k.: 6 és 8 óra BEKE MOZI: A 17. SZÉLESSÉGI FOK Éjszaka es nappal i—n. Vietnami film E. k.: 4 és 8 óra GORKIJ MOZI: FEL A FEJJEL Magyar film E. k.: 4. 6 és 8 óra MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: IDŐ A MAGÉNÉLETRE Francia fűm E. k.: fél 5 óra MÁTÉSZALKAI MOZI! ALFREDO ALFREDO KISVARDAI MOZI! IVAN KONDAREV NYÍRBÁTORI MOZI! A FEJ NÉLKÜLI LOVAS ism : BALÁZS BÉLA REGÉNYE NYOMÁN KÉSZÜLT SZÍNES MAGYAR FILM \ MA NYÍLIK. A nyíregyházi Benczúr-teremben ma, 10-én nyílik Károlyi Ernő festőművész tárlata, délután 5 órakor. Ez alkalommal a művész hazai és külföldi útjain készült képei kerülnek a közönség elé. Hírszerkesztő: Bürget Lajos J